Romániai Magyar Szó, 1952. augusztus (6. évfolyam, 1497-1523. szám)

1952-08-01 / 1497. szám

1956."augu­sztus 1., péntek Major Pál sztálintartományi agromérnök felhívása az agrotechnikusokhoz. Mutassuk meg dolgozó parasztságunknak a kollektív gazdálkodás nagyszerű eredményeit! Hazánkban, amely nyolc esztendeje sza­bad, dolgozó parasztok milliói ünnepüik a Román Népköztársaság Alkotmánytervezetét. Ez­ekben a napokban az öröm és hála szavai szállnak az Alkotmánytervezet megteremtő­je, pártunk és szeretett vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs felé. Köszönetet mond a falu a földért, a mezőgazdasági gépekért, kultúrházakért, villanylámpák fényéért, egye­­temeken tanuló parasztfiatalok ezreiért, sázért a szüntelen segítségért, amely a föl­­­desurak cselédjéből a föld gazdáivá,­ meg­becsült, szabad emberekké emelte a dolgozó parasztokat s szélesre tárta előttük a boldo­gulás, művelődés kapuját. Ezekben a napok­ban számtalan dolgozó parasztban érik az elhatározás, hogy szakít az egyéni gazdál­kodással és csatlakozik azokhoz, akik a tu­domány és technika fegyvereivel mindent kiragadnak a föld, a természet markából, ami csak kiragadható. Az elhatározás nem könnyű, a szegény­es középparasztok nagy része úgy tapad föld­jéhez, mint moha a kősziklához, ezer szál fűzi apái, nagyapái évszázados földművelési módszereihez, a születő új harcos szívében az elhaló régivel. Pártunk a kollektív gazda­ságok és állandó típusú társulások szerve­zésénél nemcsak tiszteletben tartja, de meg­követeli az önkéntesség elvének betartását.­­Semmiképpen sem kényszeríteni — de mellé­jük állni, s kézenfogni a d­olgozó parasztot, meggyőzni az igaz szó és eredmények ere­jével, hogy könnyebben­ és gyorsabban hatá­rozza el magát és meggyőződésből lépjen a közös gazdálkodás útjára. Ez a feladata mindazoknak, akik a felvilágosító és nevelői­­tisztet töltik be a falun, akik a mezőgazda­ság szocialista átformálásának hivatott ve­­zeetői. Kik ezek? Többek közt az agrotechnikusok is. Az agrotechnnikus, aki tudományos felké­­s­zültséggel rendelkezik, aki a legjobban le tudja mérni a különbséget az egyéni gazdál­kodás és a­ szocialista nagyüzemi gazdálko­dás között, hivatott arra, hogy a falusi dol­gozók figyelmét a kollektív gazdálkodás felé irányítsa, bemutassa nekik a nagyüzemi gaz­dálkodás eddigi nagyszerű eredményeit, mér­hetetlen fölényét a régi fölött. Agrotechniku­­sainknak ezt a munkát nemcsak agrotechni­kai előadásokon keresztül kell vinniök, ha­nem meg kell szervezniük a néptanácsok­­keretein belül a dolgozó parasztok csoportos látogatását a meglévő kollektív és állami gazdaságokba. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a meggyőző szónál is sokkal erősebben vonzza az egyénileg gazdálkodó parasztot a közös­ gazdálkodás felé az, amit saját két szemével lát: a kollektív gazdaságok termés­eredményei, a gépesített földművelés, a szép állatállomány és a kollektív gazdaságok dol­gozóinak jobb, könnyebb élete. A látogatók rendszerint mindent aprólékosan megnéznek, s a tagokat töviről-hegyire kikérdezik a kö­zös gazdálkodás felől. Elsősorban is látják azt, hogy a kollektív gazdaság a kis- és kö­­zépparaszti gazdasággal szemben — nagy­üzem. Ez egymagában alapvető óriási kü­lönbség. A kollektív gazdaságok többségé­ben a legnehezebb munkák közül a szántász­­vetést majdnem teljes egészében géppel vég­zik. A látogató elgondolja, hogy ő a maga néhány holdján virradattól féléjtszakáig is dolgozik, mégsem tud ilyen talajmunkát adni földjének, mert igaerővel dolgozik, de b­e gépállomási traktorral szántat, akkor sem tud megközelítőleg sem ilyen eredményeket elérni, mert a paraszti parcellák nem adják meg a gépek gazdaságos alkalmazásának, teljes kihasználásának lehetőségét. A trak­tor jóformán többet fordul, mint szánt az egy két áros földeken. Látja azt, hogy ha egye­dül gazdálkodik, nem tudja megoldani ter­mőföldje karbantartását, a helyes vetésfor­gót, elegendő trágya és műtrágya alkalma­zását, egyszóval nem tudja vetései számára megteremteni a bőséges termés előfeltételeit úgy, ahogy azok a közös gazdálkodásokban megvannak. Rádöbben arra, hogy bármily nagyon igyekszik is, képtelen a kollektív gazdaságéhoz hasonló termést kicsikarni a földből. A gazdaság állatállománya is gondolkodó­ba ejti. Olyan tehén például, amelyik 8—10 liter tejet ad naponta, kisparaszti gazdaság­ban, már jó tejelőnek számít. Ezzel szem­ben kollektív gazdaságainknál, melyek te­nyészállatokat nevelnek, jó minőségű takar­mánnyal látják el a jószágot és külön szak­képzett állatgondozó ügyel rájuk, jóval ma­gasabb az állattartás hozama. Mint agromérnöki, sok csoportos látogatás­nak voltam már tanúja. Láttam, mint néze­getik vágyakozva a szegény- és középparasz­tok a kollektív gazdaságok új épületeit, a korszerű istállókat, tejfeldolgozókat, magtá­rakat és silókat, amiket ők saját erejükből soha, de soha nem tudnának építeni. Lát­tam, milyen gyönyörködve nézik a szovjet módszerrel keresztbe vetett búza ka­lászának acélos szemeit, a szovjet agrotechnikai módszer szerint ápolt szépen fejlődő növényeket. Körültekintenek a tagok házatáján, szemügyre veszik még a kamrá­ban lévő gabonászsákokat is, amit az osztás­nál kaptak és ami biztosítja a család bősé­ges ellátását, ruházkodását. Parasztasszonyok végig simogatják szemükkel a gyermekott­hon hófehér ágyait és arra gondolnak, hogy mennyivel jobb dolguk van a kollektív gaz­daságok parasztasszonyainak, mint nekik. A legtöbben becsületesen meg is mondják a véleményüket.,, Csak most látom, milyen más itt az élet, mint nálam, otthon — mon­dotta egy középparaszt a székelykeresztúri kollektív gazdaságban tett látogatása alkal­mával — én sem gondolkodom már tovább, őszire belépek, mert a magam ellensége len­nék, ha nem a jobb életet választanám.” Székelykeresztúron akkor több mint ezer dolgozó paraszt volt jelen, 15 községből, so­kaknak a véleményét hallottam, más-más szavakkal mondták, de ez volt az értelme va­lamennyinek. Agrotechnikusainkra vár az a feladat, hogy a néptanácsokon keresztül szervezzék meg a dolgozó parasztság látogatását a kollektív gazdaságokba, sokkal nagyobb mértékben, mint az eddig történt. A falusi osztályellenség, különösen a kollektív gazda­ságokba előbb befurakodott, de most kieb­­rudalt kulákok fokozottabb dühvel igyekeznek akadályozni új gazdaságok és társulások lét­rejöttét, még inkább igyekeznek lebeszélni a belépésről az ingadozókat. Az osztályellenség támadásával szembe kell állítani az elért eredményeket, megmutatni a dolgozó pa­rasztoknak: íme, ezt hozta tagjainak a kö­zös gazdálkodás. Dolgozó parasztjaink sze­mélyes tapasztalata szét fogja oszlatni a gazdaságokra hányt kulákrágalmakat, meg­erősíti bizalmukat a pártmutatta at előnyös volta iránt. A látogató­ csoportok hazaviszik falujukba annak hirét, amit láttak s ezen keresztül ezrek ismerik meg a kollektív gaz­daságok és társulások eredményeit, a tagok életét, munkáját, növekvő jólétüket és kultu­rális fejlődésüket. A csoportos látogatások szervezésének most jön el a legfőbb ideje. A betakarítás és cséplés után érik meg a kollektív gazdaságok egyévi munkájának gyümölcse, amelynek láttán nyilvánvalóvá válik, hogy nem hiába választották az új utat. Alkotmánytervezetünk — amelyen keresz­tül pártunk újólag biztosítja egész dolgozó népünk fejlődését, arra indít engem, hogy vállaljam minél több csoportos látogatás megszervezését. Erre hívom fel valamennyi agrotechnikus és mérnöktársamat! Tanuljunk a szovjet emberektől, azoktól a kolhozparasz­toktól, akik barátságuk jeléül most is eljöt­tek hazánkba, hogy szívük egész melegével, eredményeik gazdag tapasztalataival mellénk álljanak. Agrotechnikusaink ne sajnálják a fáradságot. Tegyék a falusi nép közkincsé­vé a világ legfejlettebb mezőgazdaságának tapasztalatait, hogy a dolgozó parasztság ennek ismeretében szabadon, önként rátérjen felemelkedésének útjára. MAJOR PÁL a sztálintartományi néptanács mezőgazdasági osztályának főmérnöke Támogassa jobban a MNSZ csikkarcfalvi vezetősége a békeharcbizottság munkáját ! Felcsik községeinek békeharcbizottságai kö­­z­ül a csikrákosi és a csikszentdomokosi vég­zi legpéldaadóbban munkáját. Ebben a két községben a békeharcbizottságok rendszere­sen tartják összejöveteleiket és munkájukat előre elkészített terv alapján végzik. Rákos községben Pál Márton, a békeharcbizottság elnökének vezetésével, rendszeresen működ­nek az agitátor-csoportok is. A békeharcbi­zottság agitátorai tizes házcsoportokra osz­tották fel a községet és minden agitátor rend­szeresen felkeresi a hozzátartozó házcso­portot. A békeharcbizottságok tagjai mozgó­sítják a falu dolgozóit, hogy békeharccal kapcsolatos jelmondatokat, valamint az ame­rikai-angol imperialistákat és csatlósaikat le­leplező karikatúrákat függesszenek ki a község utcáin. Hasonlóan jó munkát végez a csikszentdo­mokosi békeharcbizottság is. A békeharcbi­zottság agitátorainak lelkiismeretes munká­jának eredménye meg is látszik. A jelmon­datok és a karikatúrák kifüggesztése rende­sen történik. Szabó Gyuláné és Szabó Dá­­nielné agitátorok gondoskodnak arról, hogy az agitátorok állandó, feladatokat kapjanak, hogy ezáltal folytatólagos munkát fejthesse­nek ki. Addig, amíg ebben a két községben, a bé­keharcbizottságok munkája eredményes és hozzájárul a község dolgozó földműveseinek a békeharcba való bevonásához, Karcfalva községben a békeharcbizottság munkája egy­ helyben topog. A bizottság hónapokon ke­resztül nem tart összejöveteleket.­ Nincs megszervezve az agitációs munka. Mi a nyitja annak, hogy Csikrákos és Csikszentdomokos községben jól él .Karcfal­va községben pedig rosszul működik a béke­harcbizottság? A munka megszervezése. Csik­­rákoson és Csikszentdomokoson a békeharc­bizottság nem áll támasz nélkül munkájá­ban. A tömegszervezetek hathatós támoga­tást nyújtanak a békeharcbizottságoknak feladataik elvégzésében. A tömegszervezetek vezetői részt vesznek a békeharcbizottságok gyűlésein és támogatást nyújtanak a munka­­terv összeállításában. Ebben a két községben a MNSZ községi szervezetei is tevékenyen támogatják a béke­harcbizottság munkáját. A MNSZ agitátorai bekapcsolódnak a békeharcbizottság munkája,­ba, támogatják és mozgósítják a tagságot a békeharcbizottság összejöveteleire. A béke­harcbizottság tagjainak nagy része tagja a MNSZ helyi szervezetének is. A MNSZ mun­katervében állandóan feladatként szerepel a békeharcbizottságok támogatása. A MNSZ rajoni szervezetei gondoskodnak arról, hogy a községi szervezetek a békeharccal kapcso­latos előadásokat tartsanak és erre anyagot küld ki. A MNSZ csikszentdomokosi szer­vezete havonta rendszeres gyűléseket tart, ahol az amerikai-angol imperialisták újabb gaztetteit leplezik le és megmutatják­ azt az utat, amelyet a község dolgozóinak a béke­harcban követniük kell. A MNSZ taggyűlésein a tagok feladatként kapták, hogy a békeharcbizottság munkájá­ban tevékenyen résztvegyenek. A tömegszervezetektől kapott támogatás­nak tudható be, hogy ebben a két községben a békeharcbizottságok be tudják tölteni fel­adataikat. Ezek a békeharcbizottságok nem­csak az imperialisták gaztetteit leplezik le, hanem tevékeny békeharcra mozgósítják a község dolgozóit, így a békeharcbizottságok agitátorai felvilágosítják a dolgozó földműve­seket, hogy milyen hatalmas jelentősége van a mezőgazdasági munkának a békeharcban. Eredményként Rákos községben egyre több azoknak a dolgozó földműveseknek a száma, akik elhatározásukat fejezték ki, hogy már ősszel TOZ-típusú társulásban műveljék meg földjeiket. Karcfalva községben a MNSZ szervezete nem nyújt támogatást a békeharcbizottság­­nak és nem mozgósítja tagjait a békeharcbi­zottság támogatására. A MNSZ karcfalvi szervezetének vezetősége egyáltalán nem érdeklődik a békeharcbizottság munkája iránt. Ezt a hibát­­ örökségként a régi ve­zetőségtől vették át. Ez meg is látszik a munkán. A községben gyengén folyik az agitációs munka és a cséplésre való előkészületek is gyenge ütem­ben folynak. A karcfalvi MNSZ szervezet vezetőségének a feladata, hogy az eddigi nemtörődömségét felszámolva, azonnal kezdje meg tagjainak a békeharcbizottság munkájába való bevoná­sát és a vezetőség is kapcsolódjon be tevé­kenyen a békeharcbizottság munkájának tá­mogatásába és ezt a munkát elsőrendű fel­adatának tekintse. A békeharcbizottságokra most újabb, nagy feladatok hárulnak. Mozgósítaniok kell a falu becsületes dolgozóit, hogy harcoljanak a Béke Világtanács berlini ülésszakán hozott határozatok keresztülviteléért és a béke biz­tos zálogának, a bőséges termésnek eléré­séért. Ebben a harcban nagy feladat hárul a MNSZ szervezetekre is. A MNSZ szerveze­teknek az eddiginél még hathatósabban kell támogatniuk a békeharcbizottságok munkáját. A községi szervezetek rendszeresen tartsa­nak békegyűléseket, szervezzenek közös új­ságolvasást és rádióhallgatást, hogy ezáltal minél több dolgozót kapcsoljanak be cselek­vően a békéért folyó harcba. A jobboldali szociáldemokrácia a háborús gyújtogatás szolgálatában !­ Vincent Auriol, a francia köztársaság „szo­cialista” elnöke 1947. januárjában, mikor köztársasági elnökké választották, így beszélt: „Az alkotmány hűséges őrzője leszek és biz­tosítani fogom az alkotmány szövegének és szellemének tiszteletben tartását. Küzdeni fo­gok a köztársaságért és szükség esetén segí­teni fogom önöket — a kommunistákat, akik­hez beszédét intézte —, hogy minden ve­szélytől megvédelmezzék.“ Ugyanez a Vin­cent Auriol, a francia szocialista párt, a jobb­oldali szociáldemokrata pártok e mintapéldá­nyának „kimagasló alakja“ , azonban 1952- ben, a legutóbbi franciaországi kormányvál­ság idején felajánlotta a hatalmat a gaulleista Soustellenek, a francia köztársaság legna­gyobb belső ellenségét képviselő párt emberé­nek, majd a vichysta Pinaynek. Miután pedig hatalomra juttatta a francia köztársaság al­kotmányának nyílt ellenségeit, támogatta őket, amikor azok a legszemérmetlenebb mó­don megszegték az alkotmányt és letartóztat­ták Jacques Duclost, a köztársaság megvédé­séért, a francia nép szabadságáért harcoló Kommunista Párt egyik vezetőjét. Cseppet sem véletlen, hogy e „szocialis­ta“ köztársasági elnök ily módon „segíti“ azo­kat, akik a nép demokratikus vívmányainak megvédéséért harcolnak. Logikus és egyenes következménye ez annak­ a politikának, amely arra vezetett, hogy a jobboldali szociáldemo­krata pártok világszerte az amerikai impe­rialisták háborús politikájának legfontosabb támaszává alakultak úgy, hogy ma már nem is egyebek, mint a washingtoni halálgyáro­­sok fenntartás nélküli és a harmadik világhá­ború előkészítésén mesterkedő ügynökei. Mi­közben a világ népei mind önfeláldozóbban, mind elszántabban szállnak harcba a béké­ért, egy új háború borzalmai ellen, a jobb­oldali szociáldemokraták, csak­ a munkásosz­tály, a nép antiiyperialista harci egységfront­jának megtörésén­ mesterkednek. Miután az amerikai imperializmus legszolgaibb ügy­nökségévé alakultak át, egész tevékenységük csak arra irányul, hogy gyengítsék a béke fenntartásáért harcoló néptömegek erejét. A jobboldali szociáldemokrata pártok nem-* csak hogy támogatják a háborús politikát, hanem a különböző imperialista monopóliu­mok vezéreivel együtt annak kezdeményezői is. Az amerikai imperializmus előtti szolga­­lelkűségüktől vezetve, nem hátrálnak meg még a népek nemzeti érdekeinek legocsmá­­nyabb áruba bocsátása elől sem. A nyugateu­rópai jobboldali szociáldemokrata kormány­férfiak bűnrészessége nélkül az imperialisták sohasem hozhatták volna tető alá az észak­atlanti rablószövetséget, nem robbanthatták volna ki a bűnös koreai háborút, nem mocs­kolhatták volna be ártatlan koreai anyák és csecsemők vérével az ENSZ zászlaját, amely arra lett volna hivatva, hogy a világ békéjét jelképezze. És ugyancsak a jobboldali szoci­áldemokrata pártok politikája volt az, amely Nyugat-Németországban és Japánban lénye­gesen megkönnyítette és előmozdította az új­­rafelfegyverzést. Attlee, Morrison, Phillips és az angol la­­burista párt többi vezetői hűségesen támo­gatva az amerikai imperialisták terjeszkedési politikáját, részt vettek Görögország és Indo­nézia függetlenségi harca ellen intézett bar­bár hadjáratban. Attlee és Bevin, Morrison és a többi, munkásárulásban megőszült la­­burista vezér uralma alatt bontakozott ki Malájföldön az a kíméletlen rablóháború, a­­mely egyike a legkegyetlenebbeknek a gyar­mati háború történetében. Guy Molletvel, a sztrájkoló bányászokra lövető Jules Mochsal, Jouhauxval, Ramadierrel és többi franciaországi barátaikkal ugyancsak meg lehetnek elégedve az amerikai imperialisták, mint ahogy meg lehetnek elégedve Schuma­­cherrel, Fettevel, Olsenhauerrel, a nyugatné­metországi szociáldemokratákkal is. És ve­lük együtt szolgálják a leghűségesebben ten­gerentúli gazdáikat Saragat és Romita Olaszországban, Renner és Schärf Ausztriá­ban, Spaak Belgiumban, Van der Dress Hol­landiában, Erländer Svédországban, Her­­hardsen Norvégiában, Hedost Dániában, Tan­ner Finnországban, mindazok, akik úgyne­vezett „szocialista“ elveik nevében eladták magukat a dollár urainak.­­ Franciaországban Leon Blum még a Marshall-­terv szörnyű ötletének felvetése előtt javasolta, hogy a háború által megvi­selt európai országok az Amerikai Egyesült Államoktól kérjenek „segítséget“. Amikor pedig a Wall­ Street cápái megtették az első lépést a világ teljes leigázására és útjára in­dították a Marshall-tervet, a jobboldali szo­ciáldemokraták léptek fel elsőknek ez uzsora­terv „ideológusaiként“. A jobboldali szociál­demokrata pártok nem győzték eléggé hang­súlyozni az amerikai monopoltőke e „jótéte­ményének“ fontosságát, sőt nem átallották a szocializmus előfutáraként üdvözölni azt a Marshall-tervet, amely alig egynéhány év leforgása alatt gúzsba kötötte Nyugat-Európa országait és megteremtette az előfeltételeket az atlanti rablószövetség összetákolására. Nyugat-Európában a jobboldali szociálde­mokrata vezetőkörök azok, amelyek a Szov­,­jetunióról és a népi demokratikus országokról szóló legocsmányabb rágalmakat szállítják a tőkés újságok részére. Az ausztriai Braun­­thal, a Comisco — a gyászos emlékű, eleve­nen elrothadt II. Internacionálé mai utódának •A főtitkára már több mint két esztendővel ezelőtt kijelentette, hogy „Európa szocialista mozgalma szövetségre lépett a kapitalista Amerikával a kommunista Oroszország el­len“. Majd, hogy eloszlassa azok kételyeit, akik esetleg még nem értették volna meg, mit kell e kijelentésen érteni, hozzáfűzte: „Nincs kizárva a Szovjetunió elleni háború lehetősége és a szocialista pártok késznek mutatkoznak arra, hogy támogassák ezt a háborút.“ E nyilatkozat letagadhatatlanul bi­zonyítja, milyen határtalan gyűlölettel tekin­tenek az új háború „szocialista“ propagan­distái a szocializmus nagy országára, és mindazokra az országokra, amelyek ma dia­dalmasan haladnak előre a szocializmus épí­tésének útján. A jobboldali szociáldemokrata boncok mindent elkövetnek, hogy a munkás­­osztály egységének megbontásával, a nép de­­magógikus szólamokkal való félrevezetésével arra az útra irányítsák azokat az országokat, amelyek vezetésében befolyással bírnak, a­mely az új világmészárlás kirobbantása felé vezet. A jobboldali szociáldemokrata pártok má­sodik világháború utáni politikájára még fo­kozottabban jellemző a népi követelések szé­gyenletes elárulása. Angliában, amikor a vi­lágháború befejezése után hatalomra jutot­tak, a laburista típusú „államosításokkal“ igyekeztek port hinteni azoknak a munkástö­megeknek a szemébe, amelyek szavazatai ré­vén elnyerték a parlamenti többséget és ame­lyeknek a választási kampány során a leghatár­­rozottabb tőkésellenes intézkedések meghoza­talát ígérték. Franciaországban ma ugyan­úgy támogatják De Gaulle-t, az amerikai im­perializmus diktátorjelöltjét, mint a német szociáldemokraták annak idején Hitlert, aki­nek hatalomra jövetele előestéjén minden tá­mogatást megadtak ahhoz, hogy magához ra­gadja a vezetést. Olaszországban, csakúgy mint Franciaországban, összefognak az or­szág legreakciósabb erőivel a Kommunista Párt, a népi tömb ellen, amely egyedül képviseli az ország dolgozóinak igazi érde­két. De a legjellemzőbb a jobboldali szociál­demokrata pártok mesterkedéseire az a szé­gyenletes politikai komédia, amit most Schu­macher és Fette rendez Nyugat-Németország­ban, csakhogy leszerelje a militarista külön­szerződések ellen harcoló néptömegek ellen­állását a háborút előkészítő amerikai tervek­kel szemben. Most, amikor a német hazafiak, a városi és falusi dolgozók harca az amerikai hábo­rús szerződések és Adenauer nemzetáruló po­litikája ellen páratlan erővel lendül előre, alig telik el nap, hogy a német jobboldali szociál­demokrata pártsajtó ne közöljön „felvilágosí­tásokat“ vagy hivatalos „állásfoglalásokat“ a szociáldemokrata pártnak az „általános szer­ződéssel“ kapcsolatos politikáját illetően. Ez „állásfoglalások“ és „felvilágosítások“ sze­rint, a szociáldemokrata párt vezetősége „el­lenzi“ a militarista különszerződést, amit a lehető leghangzatosabb szólamokkal igyekszik bizonyítani. Különösen ékesszóló volt ezen a téren Schumachernek, a párt vezérének a különszerződés aláírása előtt mondott beszé­de. „Aki e szerződést aláírja — mondta ek­kor a munkásárulásban megőszült Schuma­cher, a Gestapo volt ügynöke — elveszti a jogát arra, hogy magát németnek nevezze!“ Június hatodikén a „Neues Vorwärts“ Schu­machernek még egy nyilatkozatát is közölte, amelyben többek között a következő állt: „A Német Szocialista Párt a szerződés aláírása ellen szavaz, mert az aláaknázza a Németor­­szág egységéhez vezető utat. Az általános szerződés hetedik szakasza biztosítja a szö­vetségesek vétójogát Németország egysége ellen.“ . A német szociáldemokrata párt vezérének e szavai világosak és egyértelműek, Schuma­cher látszólag „megbélyegezte“ az „általános szerződést“, mint eszközt Németország leigá­zására és kettészakítására. Nyilatkozatában saját szavaival erősítette meg, hogy az ame­rikai-angol imperialisták és Adenauer az „ál­talános szerződés“ segítségével Németország kettészakítását akarják véglegesíteni. A minden egyszerű ember számára levon­ható végkövetkeztetés ezek után nem lehetett volna más, mint a német nemzet érdekében egységes arcvonalba egyesíteni mindazokat az erőket, amelyek az „általános szerződés“ és az úgynevezett „európai védelmi közösség“ ellen vannak. És ez annál is inkább lehetsé­ges lett volna, mert e szerződés ellen amely Schumacher szavaival élve, „aláaknázza a Németország egysége felé vezető utat“, fel­emelték tiltakozó szavukat a német munkások, a német parasztok, a német ifjúság és értelmi­ség, a művészek, írók, újságírók, a német nép minden becsületes embere. Felemelte tilta­kozó szavát az „általános szerződés“ ellen mindenekelőtt­ a Német Kommunista Párt, a Német Szocialista Egységpárt és a Demo­kratikus Németország Nemzeti Arcvonala. Az „általános szerződés“ ellen foglalt ál­lást a Német Demokratikus Köztársaság kor­mánya és azzal együtt a német nép is. Mind­ezek az erők együttvéve oly komoly politi­kai erőt alkotnak, hogy megakadályozhatták volna Adenauert egy ilyen szerződés aláírá­sában, amely lábbal tapossa Németország nemzeti érdekeit. Ez erő érvényesítésének egyedüli előfeltétele pedig csak az lett vol­na, hogy az „általános szerződés“ aláírása ellen tiltakozó pártok, csoportok és szemé­lyek valóban zárt arcvonalba egyesüljenek. Schumacher azonban, aki naponta talál újabb és újabb kemény szavakat Adenauer nemzetáruló politikájának „elítélésére“, ugyan­ezen idő alatt egyebet sem tesz, mint hogy mindent elkövet a hazafias erők egyesülésé­nek megakadályozására. Legfőbb örömét, akárcsak az elmúlt hét év alatt, most is csak abban találja, hogy a legkülönbözőbb rágal­­makat szórja a Német Demokratikus Köztár­saságra, e legnagyobb erőre, amely a mili­tarista különszerződés érvényesítése ellen harcol. Schumacher mindent elkövet, ami csak módjában áll, azért, hogy megakadályozza a nyugatnémetországi munkások egységes fel­lépését, hogy gátat vessen tömegmozgalmuk elé, amely megakadályozhatja Adenauer klikk­jét az „általános szerződés“ ratifikálásában és kiebrudalná a miniszteri székekből a nép nyugatnémetországi árulóit. Céljait és néze­teit nem a sajtóban napvilágot látott , nagy­hangú szólamai teszik világossá, hanem tet­tei, például az, hogy legutóbb visszautasította a Német Kommunista Párt felhívását, amely­ben akcióegységre szólította fel a­­ munkás­pártokat és az összes szakszervezeteket a mi­litarista különszerződés ratifikálásának meg­akadályozására. A német szociáldemokrata párt vezetői most azt hirdetik, hogy először meg kell várni, míg ratifikálják a különszerződést, csak az­után lehet majd egy egységes tömegmozga­lommal annak „megváltoztatását“ kierősza­­kolni. Jellemző példája ez a jobboldali szo­ciáldemokrata politikának. A militarista kü­lönszerződés ellen tehát nem „most“ kell a tömegeket harcba vezetni, nem „most“... ami­kor a szerződés ratifikálását még meg lehet akadályozni, hanem „majd“, később, amikor azok a bilizncsek, amelyek e szerződés egye­nes következményei lesznek, már ott­ feszül­nek a német nép testén. Jellemző, nagyon is jellemző a jobboldali szociáldemokráciára ez az aljas politikai manőver, amellyel a nép ellenállását az ame­rikai imperialisták háborús terveivel szemben megkísérlik leszerelni. A jobboldali szociál­demokrata vezetők mesterkedései azonban már eleve kudarcra vannak ítélve, mert a néptömegeket ma már mind nehezebben le­het félrevezetni, és mind több egyszerű szo­ciáldemokrata párttag ébred rá vezetői­­al­jas árulására és zárkózik fel a kommunista pártok által vezetett antiimperialista küzde-­ lem arcvonalába. Sztálin elvtárs mondta 1928-ban, a SZK(b)­P leningrádi szervezetének aktív egyűlésén: „ ... a szociáldemokrácia a kapitalizmus fő támasza az újabb háborúk és intervenciók előkészítésében.“ Az agresszív amerikai imperializmus e tá­masza gyökerében korhadt és a Wall­ Street kétségbeesett erőfeszítése ellené­­re sem mentheti meg az imperializmust­­ a biztos pusztulástól. A kapitalizmus Toskálo­­zó épülete pedig maga alá fogja temetni a jobboldali szociáldemokrata árulókat, a há­borús uszítás bajnokait, az emberiség béké­jének ádáz ellenségeit. G. A. 3 a kínai felszabadító néphadsereg Huszonöt éves Huszonöt esztendeje annak, hogy a kínai nép legjobb és leghűbb fiaiból megalakult Kína felszabadító néphadserege. Az egész haladó emberiség lelkesen köszönti a negyed­százados évforduló alkalmából a kínai nép szabadságának fegyveres őrét, az ázsiai né­pek békéjének és biztonságának hős védelme­zőjét. ... 1923-at írtak. Kína népe a Mandzsu­uralkodóház, a gyűlölt „négy család” és a kül­földi imperialisták kettős igáját nyögte. A nemzeti burzsoázia és a kispolgári értelmiség, amelyeket az amerikai tőke erőszakos betörése tönkretett, tevékenyen csatlakoztak a nagy Szun Jat Szen forradalmi pártjához, amely zászlajára írta a nemzeti felszabadító harc jelszavát. A Kínai Kom­munista Párt támogatta Szun Jat Szen pro­­grammját és egységfrontot alakított vele. Az egységfront célja: Szun Jat Szen haladó kantoni kormányának vezetésé­vel egyesíteni az imperialisták és belföldi bérencfatkájuk által szétdúlt országot. Két évvel későbben útnak indult észak felé az egységfront forradalmi hadserege. Előttük járt a hír: a kantoni kormány új, igazságos munkás- és parasztpolitikát követ. A városok és falvak elnyomottan leírhatatlan lelkesedés­sel fogadták őket. Az imperialistákkal szövet­kező feudális urak katonái ezrével állottak át a forradalom hadseregéhez. Két esztendő múlva már Shanghai -t- az imperialisták kí­nai vércsefészke­k kapuját döngették a fegy­veres forradalmárok, s mire a hatalom bitor­lói észbekaptak volna, Shanghai kínai részé­ben már a forradalmi néphadsereg katonái­val találták szembe magukat. A forradalom vihart jelző előszelétől meg­riadt burzsoázia ekkor elárulta a forradalmat. Jobban félt a szervezett proletariátus erejé­től, mint a hatalmas imperialista versenytárs­tól. Csang Kaj Sek volt az, aki magára vál­lalta az áruló dicstelen szerepét. Judáspénz ellenében készségesen vállalkozott a forrada­lom megfojtására. Ő lett a kínai nép első­számú ellensége. A forradalmi munkások és parasztok testével a mozdonyok kazánjait sűtötték, a börtönök kínzókamrái megteltek kiszúrt szemű, kitépett körmű kommunisták­kal. Kína földje Csang Kaj Sek rémuralma alatt a gyász és a siralom völgye lett. De a párt élt és a föld alatt is tovább dolgozott. Vezetése alatt a forradalom nem tette lábhoz fegyverét. Mao Ce-dun elv­társ a legelszántabb forradalmi harcosokból megalakította a kínai Vörös Hadsereg mag­­vát. A mindössze négyezer főnyi sereg elin­dult Csingkansan felé. Ez a magas, szinte megközelíthetetlen hegycsoport kitűnő védel­mi lehetőséget nyújtott. Néhány hónap múlva Csu Deh elvtárs ( a mai hadseregfőparancs­nok) is felérkezett a Csingkansan ormaira négyezer harcosával. Itt egyesült a kínai for­radalmárok két fegyveres serege és így ala­kult meg Kína hős Vörös Hadserege. Nyolc­­ezer emberrel, kétezer puskával. Csang Kaj Sek csak legyintett a kétezer puska hallattára: „Négy hónap alatt meg­szüntetem a kommunizmust Kínában” — mondotta dölyfösen a kínai nép hóhéra. De a nép úgy tekintett a Csingkansan felhőbe vesző csúcsai felé, mint aki érzi, tudja, hogy csak onnan várhatja a felszabadulást. S fenn a Csingkansanon is tudták a forradalom ka­tonái: nem kétezer puska az erejük. 1929. Felszabadult az egész Dél-Kiangszi tartomány és helyi szovjet kormány alakult. A földesurak menekültek, a nép hadserege ekkor már harmincezer főre duzzadt.­­A bankárok nem sajnálták a felszerelést és a pénzt Csang Kaj Sek zsoldoshadától. 1930- ban százezer főnyi hadsereg intézte első tá­madását a délkínai felszabadult területek el­len, így jutott kitűnő amerikai, angol és né­met fegyverekhez Mao Ce-dun bátor hadse­rege. A japán imperialisták betörtek Mandzsú­riába. Csingkansanon összeült a haditanács. A kommunisták látták, hogy nemzeti veszede­lemről van szó. 1932-ben a határvidéki he­lyi kormány a kínai nép szabadsága nevében hadat üzent Japánnak. E válságos órákban döntést hozott a Csing­kansanon ülésező pártbizottság. A főellenség a japán leigázó hatalom. A japánok Észak- Kínát dúlják. Át kell törni a bekerítés gyűrű­jét és Észak-Kínába kell jutni, megverekedni a japánokkal. Így indult el százezer forra­dalmi harcos, hogy egy kilencszázezer főnyi hadsereg gyűrűjéből kitörve gyalogszerr­el megtegyen egy olyan utat, amely kétszerese az amerikai kontinens szélességének. Megkezdődött az öt világrészt csodálatba­­ejtő Nagy Menetelés. A Nagy Menetelés a világtörténelem egyik legnagyszerűbb haditette volt. Legen­dák születtek a nép ajkán és ekkor vésődött mélyen a kínai nép lelkébe és szívébe a párt és a felszabadító néphadsereg iránti rendít­hetetlen bizalom és forró szeretet. A tizen­kétezer kilométeres után a katonák átlag napi negyven kilométert gyalogoltak állandó ne­héz harc közepette. S a katonák — akiket a párt szava lelkesí­tett — elérték céljukat. Megérkeztek Jenanba, ahol a forradalom szíve vert, ahonnan Mao Ce-dun elvtárs a kínai nép félvilágrészt átfogó szabadságküzdelmét irányította. Csang Kaj Sek, gazdáinak utasításait hí­ven követve, a nemzeti egységfront keretén belül a Negyedik Hadsereg megsemmisíté­sére tört és nem egy gyilkos kísérletet tett erre. 1941 elején Csang Kai Sek legyilkol­­tatta a hivatalosan saját fennhatósága alá tartozó Negyedik Hadsereg tőrbecsalt politi­kai munkásait, orvosait és ápolónőit. S mind­ez a japánellenes háború kellős közepén. A Mao-Ce-dun vezette párt a nemzet érdekében minden áldozatot meghozott, hogy a polgár­háború elvetett tűzcsóvája ne kaphasson lángra. 1945-ben, amikor a diadalmasan elő­retörő szovjet csapatok összeroppantották a Kelet ragadozóját — a japán militarizmust — a következetes forradalom hadserege szembetalálta magát Észak-Kínában a Kuo­­mintanggal és a japán hadsereg maradványai­val, melyek együtt vették fel a harcot a nép­hadsereg kötelékei ellen. A polgárháború ekkor még rejtett volt, mert nemzetközi viszonylatban még folytak a tárgyalások. Hivatalosan csak 1946 július tizenkettedikén indult meg Csang Kaj Sek támadása hárommillió katonával. Csang Kaj Sek kezében voltak az összes nagyvárosok és övé volt egymillió japán katona teljes hadfelszerelése. Emellé pedig még hatalmas pénzügyi és katonai segélyt kapott az ameri­kaiaktól. A néphadsereg visszavonult,­­ hogy­ meg­­őrizze kádereit s megteremtse a későbbi győ­zelmes előnyomulás­­feltételeit. A „városokat felcseréljük emberekre" — mondotta akkor Mao Ce-dun bizakodóan. S valóban a vissza­vonulás alatt rohamosan növekedett a nép­hadsereg létszáma és nemsokára már a két­milliót is elérte. A Kuomintang katonái tö­megesen átpártoltak a néphadsereg oldalára. E sorsdöntő időszakban­­ Mao Ce­dun bol­sevik előrelátással értékelte ki az adott, hely­zetet és dolgozta ki az ellentámadás straté­giájának módszereit. 1947 őszén a néphadsereg átkelt a Sárga­­folyón és megindult az országos méretű­­el­lentámadás. Mao Ce-dun pontosan meghatá­rozta a hadművelet világtörténelmi jelentősé­gét: „Ez Csang Kaj. Sek húszéves ellenforra­dalmi uralmának fordulópontja a hatalomból a pusztulásba."­­• Gyors egymásutánban peregtek le ezután a forradalmi népi erők diadalmas, feltartóz­­hatatlan előretörésének eseményei.­ A Kuoj­mintang csapatok által rémületben tartott vá­rosokban a lakosok felkeresték a néphadsereg partizánegységeit. A katonák átvették az im­perialisták által rendelkezésükre bocsátott ultramodern hadfelszerelést és énekelve át­vitték a néphadseregnek. Nőttön nőtt Mao Ce-dun népének szabad-­­ságharcos serege. Négy hónappal Mao Ce-­ dun beszéde után a néphadsereg hivatalos je­lentése az egész világ tudtára adta, hogy Kína területének negyedrésze és 168 millió ember már felszabadult a Kuomintang véres uralma alól. 1949 januárja óta diadalmas vörös zászlók lengnek Peking ősi falain. Jú­niusban felszabadult Kína területének egy­­harmada és ősszel Közép-Kína teljes­ felszaba­­dítása után megállíthatatlanul indult meg Dél felé a felszabadító néphadsereg. Pekingben, a kínai Vörös Téren egymillió ember ünnepelt, kikiáltották a Kínai Népköz­­társaságot. 1949 december 10-én a néphadse­reg hős csapatai már elérték Vietnám­ hatá­­­át is. A kínai néphadsereg legendás hírű győzel­mei a sztálini „győzelem tudományágnak diadala. Az tette lehetővé ezt a győzelmet,, hogy a hős Kínai Kommunista Párt Mao Ce­­dun vezetésével forradalmi következetesség­gel, kitartóan és alkotó módon alkalmazta­ a nagy szovjet nép győzelmes harcainak tanul­ságait, a lenini-sztálini tanításokat az impe­rializmus elleni harc minden frontszakaszán. A kínai nép hadserege legyőzhetetlen erejű, mert maga mellett tudta az egész, népet, az egész békeszerető emberiséget. Győzelmes küzdelme szabad hazájáért, a nép gazdasági és kulturális felemelkedéséért erőt és bizal­mat öntött Ázsia többi elnyomott népeinek szabadságharcosaiba is. A kínai felszabadító néphadsereg diadalmas útjának története ra­gyogóan példázza azt a lebírhatatlan erőt, mely az igazságos ügyért küzdők hadseregé­nek sajátja. Hazánk dolgozó népe — a világ valamennyi békeszerető népével együtt — forró üdvözle­tét küldi a hős kínai néphadseregnek, az ázsiai béke egyik legfontosabb bástyájának, a népek közötti béke és testvéri együttélés nagyszerű eszméje következetes védelmező­jének. A­z Este hét óra lehetett, amikor a kis hegyi faluhoz érkeztek. Fáradtak voltak az em­berek, fáradtak a lovak. Jólesett volna egy kis pihenő, de a házak, amelyek mellett ed­dig elhaladtak, felperzselten és romokban hevertek. Végre megpillantottak egy elég­gé ép házat fent a hegyoldalban. Csang Csang politikai tiszt egyik társával a ház felé tartott. Mélységes csönd vette körül a magános házat. A tornácon arccal a föld­re borulva egy leány holtteste. Hátulról érte a lövés. És amikor Csang Csang zseb­lámpájának fénye bevilágított a szobába, ott is halottak hevertek. Az egyik sarokban ruhásszekrény állt s amikor beléptek a szobába, mintha nesz szűrődött volna a szekrényből. A két katona lövésre kész fegyverrel láb­­ujjhegyen közeledett a szekrény felé és amikor a közelébe értek, Csang Csang hir­telen feltépte az ajtaját. Önkéntelenül visz­­szatorpant. A szekrényben kis koreai fiú kuporgott, nagy barna szeméből szomorú­ság és rémület áradt. Csang Csang meleg szeretettel fordult a gyerekhez: — Ne félj, fiacskám... jóbarátok vagyunk kínai önkéntesek. Csang Tak Kai, a kisfiú elmondotta, hogy előző nap déltájban amerikai kato­nák rohanták meg a házat. A hegyről eresz­kedtek le rendetlen sorokban. Az ameri­kaiak úgy zúdultak a falura, mint a szeny- OSSZÚ LÁNG Irta: Lu Csang nyes áradat... Pusztítottak, romboltak, gyújtogattak és gyilkoltak, gyilkoltak gyilkoltak... Csang Tak Kai nem tudta tovább foly­tatni, sírás fojtogatta: — Apám... Ott... — nyögte fájdalma­san és az ablakon át az udvarra mutatott Kimentek és újabb megdöbbentő látvány tárult eléjük. Ott feküdt a gyerek apja hát­rakötözött kezekkel és fej nélkül... Távo­labb még egy holttest. Csang Tűk Kai n­agybátyja... és egy kisfiú, Csang Tak Kai öccse. A ház első szobájában a kisfiú édesany­ját és két nővérét gyilkolták le, a torná­con a harmadik leánytestvérének holtteste. A leány menekülni próbált, de utánalőttek a martalócok. — Es­te, Csang Tak Kai — kérdezte a kínai tiszt —, hogyan menekültél meg? — Egy bokor mögött rejtőztem el s ami­kor eltakarodtak, akkor bújtam a szek­rénybe... Féltem, hogy visszajönnek... A kinai tiszt szava keményen csengett. — Ne félj, ezek nem jönnek vissza so­ha... És ne sírj, megboszuljuk ezt a ke­gyetlenséget. Egyre több kinai önkéntes gyülekezett a JA véráztatta udvaron. Csang Csang most fe­­léjük fordult: — Elvtársak, a mi jelszavunk: „Szállj szembe az amerikai agresszorokkal és se­gítsd Koreát!", ebben a kis házban újabb értelmet kapott. Meg kell bosszulnunk en­nek a kisfiúnak árvaságát... Meg kell bosszulnunk minden legyilkolt, derék, bé­kés koreait. Meg kell bosszulnunk a ko­reai nép minden gyászát és szenvedését. Acélos erővel tört ki a visszhang a ka­tonákból: Megbosszuljuk! Csang Csang a kisfiúhoz fordult: — Hallottad? Megbosszuljuk... Nyu­godj meg, elviszünk magunkkal, talán van a közelben rokonod vagy beadunk egy gyermekotthonba... Csang Tak Kai megrázta fejét Szemé­ben már nem könny csillogott, kartenveres tűz lobogott. A BOSSZÚ LANCSA.. . Veletek megyek, de veletek is akar­a­­tok maradni... Már 14 éves vagyok. Adja­tok fegyvert, harcolni akarok. A század ment tovább. Uj harcokban, új­­ győzelmek felé. Múltak a hónapok ,és a kis V Csang Tak Kai fogadalma valósággá vált:­­ ott harcolt a kínai önkéntesek sorában, aki­ket mélységesen szeretett; csodálta erejü­ket, bátorságukat és érezte, hogy m­ennyire­ szeretik az ő hazáját... (CHINESE LITERATURE nyomán.)' ' Romániai Magyar Szó

Next