Romániai Magyar Szó, 1952. augusztus (6. évfolyam, 1497-1523. szám)
1952-08-01 / 1497. szám
1956."augusztus 1., péntek Major Pál sztálintartományi agromérnök felhívása az agrotechnikusokhoz. Mutassuk meg dolgozó parasztságunknak a kollektív gazdálkodás nagyszerű eredményeit! Hazánkban, amely nyolc esztendeje szabad, dolgozó parasztok milliói ünnepüik a Román Népköztársaság Alkotmánytervezetét. Ezekben a napokban az öröm és hála szavai szállnak az Alkotmánytervezet megteremtője, pártunk és szeretett vezetője, Gheorghe Gheorghiu-Dej elvtárs felé. Köszönetet mond a falu a földért, a mezőgazdasági gépekért, kultúrházakért, villanylámpák fényéért, egyetemeken tanuló parasztfiatalok ezreiért, sázért a szüntelen segítségért, amely a földesurak cselédjéből a föld gazdáivá, megbecsült, szabad emberekké emelte a dolgozó parasztokat s szélesre tárta előttük a boldogulás, művelődés kapuját. Ezekben a napokban számtalan dolgozó parasztban érik az elhatározás, hogy szakít az egyéni gazdálkodással és csatlakozik azokhoz, akik a tudomány és technika fegyvereivel mindent kiragadnak a föld, a természet markából, ami csak kiragadható. Az elhatározás nem könnyű, a szegényes középparasztok nagy része úgy tapad földjéhez, mint moha a kősziklához, ezer szál fűzi apái, nagyapái évszázados földművelési módszereihez, a születő új harcos szívében az elhaló régivel. Pártunk a kollektív gazdaságok és állandó típusú társulások szervezésénél nemcsak tiszteletben tartja, de megköveteli az önkéntesség elvének betartását.Semmiképpen sem kényszeríteni — de melléjük állni, s kézenfogni a dolgozó parasztot, meggyőzni az igaz szó és eredmények erejével, hogy könnyebben és gyorsabban határozza el magát és meggyőződésből lépjen a közös gazdálkodás útjára. Ez a feladata mindazoknak, akik a felvilágosító és nevelőitisztet töltik be a falun, akik a mezőgazdaság szocialista átformálásának hivatott vezeetői. Kik ezek? Többek közt az agrotechnikusok is. Az agrotechnnikus, aki tudományos felkészültséggel rendelkezik, aki a legjobban le tudja mérni a különbséget az egyéni gazdálkodás és a szocialista nagyüzemi gazdálkodás között, hivatott arra, hogy a falusi dolgozók figyelmét a kollektív gazdálkodás felé irányítsa, bemutassa nekik a nagyüzemi gazdálkodás eddigi nagyszerű eredményeit, mérhetetlen fölényét a régi fölött. Agrotechnikusainknak ezt a munkát nemcsak agrotechnikai előadásokon keresztül kell vinniök, hanem meg kell szervezniük a néptanácsokkeretein belül a dolgozó parasztok csoportos látogatását a meglévő kollektív és állami gazdaságokba. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a meggyőző szónál is sokkal erősebben vonzza az egyénileg gazdálkodó parasztot a közös gazdálkodás felé az, amit saját két szemével lát: a kollektív gazdaságok terméseredményei, a gépesített földművelés, a szép állatállomány és a kollektív gazdaságok dolgozóinak jobb, könnyebb élete. A látogatók rendszerint mindent aprólékosan megnéznek, s a tagokat töviről-hegyire kikérdezik a közös gazdálkodás felől. Elsősorban is látják azt, hogy a kollektív gazdaság a kis- és középparaszti gazdasággal szemben — nagyüzem. Ez egymagában alapvető óriási különbség. A kollektív gazdaságok többségében a legnehezebb munkák közül a szántászvetést majdnem teljes egészében géppel végzik. A látogató elgondolja, hogy ő a maga néhány holdján virradattól féléjtszakáig is dolgozik, mégsem tud ilyen talajmunkát adni földjének, mert igaerővel dolgozik, de be gépállomási traktorral szántat, akkor sem tud megközelítőleg sem ilyen eredményeket elérni, mert a paraszti parcellák nem adják meg a gépek gazdaságos alkalmazásának, teljes kihasználásának lehetőségét. A traktor jóformán többet fordul, mint szánt az egy két áros földeken. Látja azt, hogy ha egyedül gazdálkodik, nem tudja megoldani termőföldje karbantartását, a helyes vetésforgót, elegendő trágya és műtrágya alkalmazását, egyszóval nem tudja vetései számára megteremteni a bőséges termés előfeltételeit úgy, ahogy azok a közös gazdálkodásokban megvannak. Rádöbben arra, hogy bármily nagyon igyekszik is, képtelen a kollektív gazdaságéhoz hasonló termést kicsikarni a földből. A gazdaság állatállománya is gondolkodóba ejti. Olyan tehén például, amelyik 8—10 liter tejet ad naponta, kisparaszti gazdaságban, már jó tejelőnek számít. Ezzel szemben kollektív gazdaságainknál, melyek tenyészállatokat nevelnek, jó minőségű takarmánnyal látják el a jószágot és külön szakképzett állatgondozó ügyel rájuk, jóval magasabb az állattartás hozama. Mint agromérnöki, sok csoportos látogatásnak voltam már tanúja. Láttam, mint nézegetik vágyakozva a szegény- és középparasztok a kollektív gazdaságok új épületeit, a korszerű istállókat, tejfeldolgozókat, magtárakat és silókat, amiket ők saját erejükből soha, de soha nem tudnának építeni. Láttam, milyen gyönyörködve nézik a szovjet módszerrel keresztbe vetett búza kalászának acélos szemeit, a szovjet agrotechnikai módszer szerint ápolt szépen fejlődő növényeket. Körültekintenek a tagok házatáján, szemügyre veszik még a kamrában lévő gabonászsákokat is, amit az osztásnál kaptak és ami biztosítja a család bőséges ellátását, ruházkodását. Parasztasszonyok végig simogatják szemükkel a gyermekotthon hófehér ágyait és arra gondolnak, hogy mennyivel jobb dolguk van a kollektív gazdaságok parasztasszonyainak, mint nekik. A legtöbben becsületesen meg is mondják a véleményüket.,, Csak most látom, milyen más itt az élet, mint nálam, otthon — mondotta egy középparaszt a székelykeresztúri kollektív gazdaságban tett látogatása alkalmával — én sem gondolkodom már tovább, őszire belépek, mert a magam ellensége lennék, ha nem a jobb életet választanám.” Székelykeresztúron akkor több mint ezer dolgozó paraszt volt jelen, 15 községből, sokaknak a véleményét hallottam, más-más szavakkal mondták, de ez volt az értelme valamennyinek. Agrotechnikusainkra vár az a feladat, hogy a néptanácsokon keresztül szervezzék meg a dolgozó parasztság látogatását a kollektív gazdaságokba, sokkal nagyobb mértékben, mint az eddig történt. A falusi osztályellenség, különösen a kollektív gazdaságokba előbb befurakodott, de most kiebrudalt kulákok fokozottabb dühvel igyekeznek akadályozni új gazdaságok és társulások létrejöttét, még inkább igyekeznek lebeszélni a belépésről az ingadozókat. Az osztályellenség támadásával szembe kell állítani az elért eredményeket, megmutatni a dolgozó parasztoknak: íme, ezt hozta tagjainak a közös gazdálkodás. Dolgozó parasztjaink személyes tapasztalata szét fogja oszlatni a gazdaságokra hányt kulákrágalmakat, megerősíti bizalmukat a pártmutatta at előnyös volta iránt. A látogató csoportok hazaviszik falujukba annak hirét, amit láttak s ezen keresztül ezrek ismerik meg a kollektív gazdaságok és társulások eredményeit, a tagok életét, munkáját, növekvő jólétüket és kulturális fejlődésüket. A csoportos látogatások szervezésének most jön el a legfőbb ideje. A betakarítás és cséplés után érik meg a kollektív gazdaságok egyévi munkájának gyümölcse, amelynek láttán nyilvánvalóvá válik, hogy nem hiába választották az új utat. Alkotmánytervezetünk — amelyen keresztül pártunk újólag biztosítja egész dolgozó népünk fejlődését, arra indít engem, hogy vállaljam minél több csoportos látogatás megszervezését. Erre hívom fel valamennyi agrotechnikus és mérnöktársamat! Tanuljunk a szovjet emberektől, azoktól a kolhozparasztoktól, akik barátságuk jeléül most is eljöttek hazánkba, hogy szívük egész melegével, eredményeik gazdag tapasztalataival mellénk álljanak. Agrotechnikusaink ne sajnálják a fáradságot. Tegyék a falusi nép közkincsévé a világ legfejlettebb mezőgazdaságának tapasztalatait, hogy a dolgozó parasztság ennek ismeretében szabadon, önként rátérjen felemelkedésének útjára. MAJOR PÁL a sztálintartományi néptanács mezőgazdasági osztályának főmérnöke Támogassa jobban a MNSZ csikkarcfalvi vezetősége a békeharcbizottság munkáját ! Felcsik községeinek békeharcbizottságai közül a csikrákosi és a csikszentdomokosi végzi legpéldaadóbban munkáját. Ebben a két községben a békeharcbizottságok rendszeresen tartják összejöveteleiket és munkájukat előre elkészített terv alapján végzik. Rákos községben Pál Márton, a békeharcbizottság elnökének vezetésével, rendszeresen működnek az agitátor-csoportok is. A békeharcbizottság agitátorai tizes házcsoportokra osztották fel a községet és minden agitátor rendszeresen felkeresi a hozzátartozó házcsoportot. A békeharcbizottságok tagjai mozgósítják a falu dolgozóit, hogy békeharccal kapcsolatos jelmondatokat, valamint az amerikai-angol imperialistákat és csatlósaikat leleplező karikatúrákat függesszenek ki a község utcáin. Hasonlóan jó munkát végez a csikszentdomokosi békeharcbizottság is. A békeharcbizottság agitátorainak lelkiismeretes munkájának eredménye meg is látszik. A jelmondatok és a karikatúrák kifüggesztése rendesen történik. Szabó Gyuláné és Szabó Dánielné agitátorok gondoskodnak arról, hogy az agitátorok állandó, feladatokat kapjanak, hogy ezáltal folytatólagos munkát fejthessenek ki. Addig, amíg ebben a két községben, a békeharcbizottságok munkája eredményes és hozzájárul a község dolgozó földműveseinek a békeharcba való bevonásához, Karcfalva községben a békeharcbizottság munkája egy helyben topog. A bizottság hónapokon keresztül nem tart összejöveteleket. Nincs megszervezve az agitációs munka. Mi a nyitja annak, hogy Csikrákos és Csikszentdomokos községben jól él .Karcfalva községben pedig rosszul működik a békeharcbizottság? A munka megszervezése. Csikrákoson és Csikszentdomokoson a békeharcbizottság nem áll támasz nélkül munkájában. A tömegszervezetek hathatós támogatást nyújtanak a békeharcbizottságoknak feladataik elvégzésében. A tömegszervezetek vezetői részt vesznek a békeharcbizottságok gyűlésein és támogatást nyújtanak a munkaterv összeállításában. Ebben a két községben a MNSZ községi szervezetei is tevékenyen támogatják a békeharcbizottság munkáját. A MNSZ agitátorai bekapcsolódnak a békeharcbizottság munkája,ba, támogatják és mozgósítják a tagságot a békeharcbizottság összejöveteleire. A békeharcbizottság tagjainak nagy része tagja a MNSZ helyi szervezetének is. A MNSZ munkatervében állandóan feladatként szerepel a békeharcbizottságok támogatása. A MNSZ rajoni szervezetei gondoskodnak arról, hogy a községi szervezetek a békeharccal kapcsolatos előadásokat tartsanak és erre anyagot küld ki. A MNSZ csikszentdomokosi szervezete havonta rendszeres gyűléseket tart, ahol az amerikai-angol imperialisták újabb gaztetteit leplezik le és megmutatják azt az utat, amelyet a község dolgozóinak a békeharcban követniük kell. A MNSZ taggyűlésein a tagok feladatként kapták, hogy a békeharcbizottság munkájában tevékenyen résztvegyenek. A tömegszervezetektől kapott támogatásnak tudható be, hogy ebben a két községben a békeharcbizottságok be tudják tölteni feladataikat. Ezek a békeharcbizottságok nemcsak az imperialisták gaztetteit leplezik le, hanem tevékeny békeharcra mozgósítják a község dolgozóit, így a békeharcbizottságok agitátorai felvilágosítják a dolgozó földműveseket, hogy milyen hatalmas jelentősége van a mezőgazdasági munkának a békeharcban. Eredményként Rákos községben egyre több azoknak a dolgozó földműveseknek a száma, akik elhatározásukat fejezték ki, hogy már ősszel TOZ-típusú társulásban műveljék meg földjeiket. Karcfalva községben a MNSZ szervezete nem nyújt támogatást a békeharcbizottságnak és nem mozgósítja tagjait a békeharcbizottság támogatására. A MNSZ karcfalvi szervezetének vezetősége egyáltalán nem érdeklődik a békeharcbizottság munkája iránt. Ezt a hibát örökségként a régi vezetőségtől vették át. Ez meg is látszik a munkán. A községben gyengén folyik az agitációs munka és a cséplésre való előkészületek is gyenge ütemben folynak. A karcfalvi MNSZ szervezet vezetőségének a feladata, hogy az eddigi nemtörődömségét felszámolva, azonnal kezdje meg tagjainak a békeharcbizottság munkájába való bevonását és a vezetőség is kapcsolódjon be tevékenyen a békeharcbizottság munkájának támogatásába és ezt a munkát elsőrendű feladatának tekintse. A békeharcbizottságokra most újabb, nagy feladatok hárulnak. Mozgósítaniok kell a falu becsületes dolgozóit, hogy harcoljanak a Béke Világtanács berlini ülésszakán hozott határozatok keresztülviteléért és a béke biztos zálogának, a bőséges termésnek eléréséért. Ebben a harcban nagy feladat hárul a MNSZ szervezetekre is. A MNSZ szervezeteknek az eddiginél még hathatósabban kell támogatniuk a békeharcbizottságok munkáját. A községi szervezetek rendszeresen tartsanak békegyűléseket, szervezzenek közös újságolvasást és rádióhallgatást, hogy ezáltal minél több dolgozót kapcsoljanak be cselekvően a békéért folyó harcba. A jobboldali szociáldemokrácia a háborús gyújtogatás szolgálatában ! Vincent Auriol, a francia köztársaság „szocialista” elnöke 1947. januárjában, mikor köztársasági elnökké választották, így beszélt: „Az alkotmány hűséges őrzője leszek és biztosítani fogom az alkotmány szövegének és szellemének tiszteletben tartását. Küzdeni fogok a köztársaságért és szükség esetén segíteni fogom önöket — a kommunistákat, akikhez beszédét intézte —, hogy minden veszélytől megvédelmezzék.“ Ugyanez a Vincent Auriol, a francia szocialista párt, a jobboldali szociáldemokrata pártok e mintapéldányának „kimagasló alakja“ , azonban 1952- ben, a legutóbbi franciaországi kormányválság idején felajánlotta a hatalmat a gaulleista Soustellenek, a francia köztársaság legnagyobb belső ellenségét képviselő párt emberének, majd a vichysta Pinaynek. Miután pedig hatalomra juttatta a francia köztársaság alkotmányának nyílt ellenségeit, támogatta őket, amikor azok a legszemérmetlenebb módon megszegték az alkotmányt és letartóztatták Jacques Duclost, a köztársaság megvédéséért, a francia nép szabadságáért harcoló Kommunista Párt egyik vezetőjét. Cseppet sem véletlen, hogy e „szocialista“ köztársasági elnök ily módon „segíti“ azokat, akik a nép demokratikus vívmányainak megvédéséért harcolnak. Logikus és egyenes következménye ez annak a politikának, amely arra vezetett, hogy a jobboldali szociáldemokrata pártok világszerte az amerikai imperialisták háborús politikájának legfontosabb támaszává alakultak úgy, hogy ma már nem is egyebek, mint a washingtoni halálgyárosok fenntartás nélküli és a harmadik világháború előkészítésén mesterkedő ügynökei. Miközben a világ népei mind önfeláldozóbban, mind elszántabban szállnak harcba a békéért, egy új háború borzalmai ellen, a jobboldali szociáldemokraták, csak a munkásosztály, a nép antiiyperialista harci egységfrontjának megtörésén mesterkednek. Miután az amerikai imperializmus legszolgaibb ügynökségévé alakultak át, egész tevékenységük csak arra irányul, hogy gyengítsék a béke fenntartásáért harcoló néptömegek erejét. A jobboldali szociáldemokrata pártok nem-* csak hogy támogatják a háborús politikát, hanem a különböző imperialista monopóliumok vezéreivel együtt annak kezdeményezői is. Az amerikai imperializmus előtti szolgalelkűségüktől vezetve, nem hátrálnak meg még a népek nemzeti érdekeinek legocsmányabb áruba bocsátása elől sem. A nyugateurópai jobboldali szociáldemokrata kormányférfiak bűnrészessége nélkül az imperialisták sohasem hozhatták volna tető alá az északatlanti rablószövetséget, nem robbanthatták volna ki a bűnös koreai háborút, nem mocskolhatták volna be ártatlan koreai anyák és csecsemők vérével az ENSZ zászlaját, amely arra lett volna hivatva, hogy a világ békéjét jelképezze. És ugyancsak a jobboldali szociáldemokrata pártok politikája volt az, amely Nyugat-Németországban és Japánban lényegesen megkönnyítette és előmozdította az újrafelfegyverzést. Attlee, Morrison, Phillips és az angol laburista párt többi vezetői hűségesen támogatva az amerikai imperialisták terjeszkedési politikáját, részt vettek Görögország és Indonézia függetlenségi harca ellen intézett barbár hadjáratban. Attlee és Bevin, Morrison és a többi, munkásárulásban megőszült laburista vezér uralma alatt bontakozott ki Malájföldön az a kíméletlen rablóháború, amely egyike a legkegyetlenebbeknek a gyarmati háború történetében. Guy Molletvel, a sztrájkoló bányászokra lövető Jules Mochsal, Jouhauxval, Ramadierrel és többi franciaországi barátaikkal ugyancsak meg lehetnek elégedve az amerikai imperialisták, mint ahogy meg lehetnek elégedve Schumacherrel, Fettevel, Olsenhauerrel, a nyugatnémetországi szociáldemokratákkal is. És velük együtt szolgálják a leghűségesebben tengerentúli gazdáikat Saragat és Romita Olaszországban, Renner és Schärf Ausztriában, Spaak Belgiumban, Van der Dress Hollandiában, Erländer Svédországban, Herhardsen Norvégiában, Hedost Dániában, Tanner Finnországban, mindazok, akik úgynevezett „szocialista“ elveik nevében eladták magukat a dollár urainak. Franciaországban Leon Blum még a Marshall-terv szörnyű ötletének felvetése előtt javasolta, hogy a háború által megviselt európai országok az Amerikai Egyesült Államoktól kérjenek „segítséget“. Amikor pedig a Wall Street cápái megtették az első lépést a világ teljes leigázására és útjára indították a Marshall-tervet, a jobboldali szociáldemokraták léptek fel elsőknek ez uzsoraterv „ideológusaiként“. A jobboldali szociáldemokrata pártok nem győzték eléggé hangsúlyozni az amerikai monopoltőke e „jótéteményének“ fontosságát, sőt nem átallották a szocializmus előfutáraként üdvözölni azt a Marshall-tervet, amely alig egynéhány év leforgása alatt gúzsba kötötte Nyugat-Európa országait és megteremtette az előfeltételeket az atlanti rablószövetség összetákolására. Nyugat-Európában a jobboldali szociáldemokrata vezetőkörök azok, amelyek a Szov,jetunióról és a népi demokratikus országokról szóló legocsmányabb rágalmakat szállítják a tőkés újságok részére. Az ausztriai Braunthal, a Comisco — a gyászos emlékű, elevenen elrothadt II. Internacionálé mai utódának •A főtitkára már több mint két esztendővel ezelőtt kijelentette, hogy „Európa szocialista mozgalma szövetségre lépett a kapitalista Amerikával a kommunista Oroszország ellen“. Majd, hogy eloszlassa azok kételyeit, akik esetleg még nem értették volna meg, mit kell e kijelentésen érteni, hozzáfűzte: „Nincs kizárva a Szovjetunió elleni háború lehetősége és a szocialista pártok késznek mutatkoznak arra, hogy támogassák ezt a háborút.“ E nyilatkozat letagadhatatlanul bizonyítja, milyen határtalan gyűlölettel tekintenek az új háború „szocialista“ propagandistái a szocializmus nagy országára, és mindazokra az országokra, amelyek ma diadalmasan haladnak előre a szocializmus építésének útján. A jobboldali szociáldemokrata boncok mindent elkövetnek, hogy a munkásosztály egységének megbontásával, a nép demagógikus szólamokkal való félrevezetésével arra az útra irányítsák azokat az országokat, amelyek vezetésében befolyással bírnak, amely az új világmészárlás kirobbantása felé vezet. A jobboldali szociáldemokrata pártok második világháború utáni politikájára még fokozottabban jellemző a népi követelések szégyenletes elárulása. Angliában, amikor a világháború befejezése után hatalomra jutottak, a laburista típusú „államosításokkal“ igyekeztek port hinteni azoknak a munkástömegeknek a szemébe, amelyek szavazatai révén elnyerték a parlamenti többséget és amelyeknek a választási kampány során a leghatárrozottabb tőkésellenes intézkedések meghozatalát ígérték. Franciaországban ma ugyanúgy támogatják De Gaulle-t, az amerikai imperializmus diktátorjelöltjét, mint a német szociáldemokraták annak idején Hitlert, akinek hatalomra jövetele előestéjén minden támogatást megadtak ahhoz, hogy magához ragadja a vezetést. Olaszországban, csakúgy mint Franciaországban, összefognak az ország legreakciósabb erőivel a Kommunista Párt, a népi tömb ellen, amely egyedül képviseli az ország dolgozóinak igazi érdekét. De a legjellemzőbb a jobboldali szociáldemokrata pártok mesterkedéseire az a szégyenletes politikai komédia, amit most Schumacher és Fette rendez Nyugat-Németországban, csakhogy leszerelje a militarista különszerződések ellen harcoló néptömegek ellenállását a háborút előkészítő amerikai tervekkel szemben. Most, amikor a német hazafiak, a városi és falusi dolgozók harca az amerikai háborús szerződések és Adenauer nemzetáruló politikája ellen páratlan erővel lendül előre, alig telik el nap, hogy a német jobboldali szociáldemokrata pártsajtó ne közöljön „felvilágosításokat“ vagy hivatalos „állásfoglalásokat“ a szociáldemokrata pártnak az „általános szerződéssel“ kapcsolatos politikáját illetően. Ez „állásfoglalások“ és „felvilágosítások“ szerint, a szociáldemokrata párt vezetősége „ellenzi“ a militarista különszerződést, amit a lehető leghangzatosabb szólamokkal igyekszik bizonyítani. Különösen ékesszóló volt ezen a téren Schumachernek, a párt vezérének a különszerződés aláírása előtt mondott beszéde. „Aki e szerződést aláírja — mondta ekkor a munkásárulásban megőszült Schumacher, a Gestapo volt ügynöke — elveszti a jogát arra, hogy magát németnek nevezze!“ Június hatodikén a „Neues Vorwärts“ Schumachernek még egy nyilatkozatát is közölte, amelyben többek között a következő állt: „A Német Szocialista Párt a szerződés aláírása ellen szavaz, mert az aláaknázza a Németország egységéhez vezető utat. Az általános szerződés hetedik szakasza biztosítja a szövetségesek vétójogát Németország egysége ellen.“ . A német szociáldemokrata párt vezérének e szavai világosak és egyértelműek, Schumacher látszólag „megbélyegezte“ az „általános szerződést“, mint eszközt Németország leigázására és kettészakítására. Nyilatkozatában saját szavaival erősítette meg, hogy az amerikai-angol imperialisták és Adenauer az „általános szerződés“ segítségével Németország kettészakítását akarják véglegesíteni. A minden egyszerű ember számára levonható végkövetkeztetés ezek után nem lehetett volna más, mint a német nemzet érdekében egységes arcvonalba egyesíteni mindazokat az erőket, amelyek az „általános szerződés“ és az úgynevezett „európai védelmi közösség“ ellen vannak. És ez annál is inkább lehetséges lett volna, mert e szerződés ellen amely Schumacher szavaival élve, „aláaknázza a Németország egysége felé vezető utat“, felemelték tiltakozó szavukat a német munkások, a német parasztok, a német ifjúság és értelmiség, a művészek, írók, újságírók, a német nép minden becsületes embere. Felemelte tiltakozó szavát az „általános szerződés“ ellen mindenekelőtt a Német Kommunista Párt, a Német Szocialista Egységpárt és a Demokratikus Németország Nemzeti Arcvonala. Az „általános szerződés“ ellen foglalt állást a Német Demokratikus Köztársaság kormánya és azzal együtt a német nép is. Mindezek az erők együttvéve oly komoly politikai erőt alkotnak, hogy megakadályozhatták volna Adenauert egy ilyen szerződés aláírásában, amely lábbal tapossa Németország nemzeti érdekeit. Ez erő érvényesítésének egyedüli előfeltétele pedig csak az lett volna, hogy az „általános szerződés“ aláírása ellen tiltakozó pártok, csoportok és személyek valóban zárt arcvonalba egyesüljenek. Schumacher azonban, aki naponta talál újabb és újabb kemény szavakat Adenauer nemzetáruló politikájának „elítélésére“, ugyanezen idő alatt egyebet sem tesz, mint hogy mindent elkövet a hazafias erők egyesülésének megakadályozására. Legfőbb örömét, akárcsak az elmúlt hét év alatt, most is csak abban találja, hogy a legkülönbözőbb rágalmakat szórja a Német Demokratikus Köztársaságra, e legnagyobb erőre, amely a militarista különszerződés érvényesítése ellen harcol. Schumacher mindent elkövet, ami csak módjában áll, azért, hogy megakadályozza a nyugatnémetországi munkások egységes fellépését, hogy gátat vessen tömegmozgalmuk elé, amely megakadályozhatja Adenauer klikkjét az „általános szerződés“ ratifikálásában és kiebrudalná a miniszteri székekből a nép nyugatnémetországi árulóit. Céljait és nézeteit nem a sajtóban napvilágot látott , nagyhangú szólamai teszik világossá, hanem tettei, például az, hogy legutóbb visszautasította a Német Kommunista Párt felhívását, amelyben akcióegységre szólította fel a munkáspártokat és az összes szakszervezeteket a militarista különszerződés ratifikálásának megakadályozására. A német szociáldemokrata párt vezetői most azt hirdetik, hogy először meg kell várni, míg ratifikálják a különszerződést, csak azután lehet majd egy egységes tömegmozgalommal annak „megváltoztatását“ kierőszakolni. Jellemző példája ez a jobboldali szociáldemokrata politikának. A militarista különszerződés ellen tehát nem „most“ kell a tömegeket harcba vezetni, nem „most“... amikor a szerződés ratifikálását még meg lehet akadályozni, hanem „majd“, később, amikor azok a bilizncsek, amelyek e szerződés egyenes következményei lesznek, már ott feszülnek a német nép testén. Jellemző, nagyon is jellemző a jobboldali szociáldemokráciára ez az aljas politikai manőver, amellyel a nép ellenállását az amerikai imperialisták háborús terveivel szemben megkísérlik leszerelni. A jobboldali szociáldemokrata vezetők mesterkedései azonban már eleve kudarcra vannak ítélve, mert a néptömegeket ma már mind nehezebben lehet félrevezetni, és mind több egyszerű szociáldemokrata párttag ébred rá vezetőialjas árulására és zárkózik fel a kommunista pártok által vezetett antiimperialista küzde- lem arcvonalába. Sztálin elvtárs mondta 1928-ban, a SZK(b)P leningrádi szervezetének aktív egyűlésén: „ ... a szociáldemokrácia a kapitalizmus fő támasza az újabb háborúk és intervenciók előkészítésében.“ Az agresszív amerikai imperializmus e támasza gyökerében korhadt és a Wall Street kétségbeesett erőfeszítése ellenére sem mentheti meg az imperializmust a biztos pusztulástól. A kapitalizmus Toskálozó épülete pedig maga alá fogja temetni a jobboldali szociáldemokrata árulókat, a háborús uszítás bajnokait, az emberiség békéjének ádáz ellenségeit. G. A. 3 a kínai felszabadító néphadsereg Huszonöt éves Huszonöt esztendeje annak, hogy a kínai nép legjobb és leghűbb fiaiból megalakult Kína felszabadító néphadserege. Az egész haladó emberiség lelkesen köszönti a negyedszázados évforduló alkalmából a kínai nép szabadságának fegyveres őrét, az ázsiai népek békéjének és biztonságának hős védelmezőjét. ... 1923-at írtak. Kína népe a Mandzsuuralkodóház, a gyűlölt „négy család” és a külföldi imperialisták kettős igáját nyögte. A nemzeti burzsoázia és a kispolgári értelmiség, amelyeket az amerikai tőke erőszakos betörése tönkretett, tevékenyen csatlakoztak a nagy Szun Jat Szen forradalmi pártjához, amely zászlajára írta a nemzeti felszabadító harc jelszavát. A Kínai Kommunista Párt támogatta Szun Jat Szen programmját és egységfrontot alakított vele. Az egységfront célja: Szun Jat Szen haladó kantoni kormányának vezetésével egyesíteni az imperialisták és belföldi bérencfatkájuk által szétdúlt országot. Két évvel későbben útnak indult észak felé az egységfront forradalmi hadserege. Előttük járt a hír: a kantoni kormány új, igazságos munkás- és parasztpolitikát követ. A városok és falvak elnyomottan leírhatatlan lelkesedéssel fogadták őket. Az imperialistákkal szövetkező feudális urak katonái ezrével állottak át a forradalom hadseregéhez. Két esztendő múlva már Shanghai -t- az imperialisták kínai vércsefészkek kapuját döngették a fegyveres forradalmárok, s mire a hatalom bitorlói észbekaptak volna, Shanghai kínai részében már a forradalmi néphadsereg katonáival találták szembe magukat. A forradalom vihart jelző előszelétől megriadt burzsoázia ekkor elárulta a forradalmat. Jobban félt a szervezett proletariátus erejétől, mint a hatalmas imperialista versenytárstól. Csang Kaj Sek volt az, aki magára vállalta az áruló dicstelen szerepét. Judáspénz ellenében készségesen vállalkozott a forradalom megfojtására. Ő lett a kínai nép elsőszámú ellensége. A forradalmi munkások és parasztok testével a mozdonyok kazánjait sűtötték, a börtönök kínzókamrái megteltek kiszúrt szemű, kitépett körmű kommunistákkal. Kína földje Csang Kaj Sek rémuralma alatt a gyász és a siralom völgye lett. De a párt élt és a föld alatt is tovább dolgozott. Vezetése alatt a forradalom nem tette lábhoz fegyverét. Mao Ce-dun elvtárs a legelszántabb forradalmi harcosokból megalakította a kínai Vörös Hadsereg magvát. A mindössze négyezer főnyi sereg elindult Csingkansan felé. Ez a magas, szinte megközelíthetetlen hegycsoport kitűnő védelmi lehetőséget nyújtott. Néhány hónap múlva Csu Deh elvtárs ( a mai hadseregfőparancsnok) is felérkezett a Csingkansan ormaira négyezer harcosával. Itt egyesült a kínai forradalmárok két fegyveres serege és így alakult meg Kína hős Vörös Hadserege. Nyolcezer emberrel, kétezer puskával. Csang Kaj Sek csak legyintett a kétezer puska hallattára: „Négy hónap alatt megszüntetem a kommunizmust Kínában” — mondotta dölyfösen a kínai nép hóhéra. De a nép úgy tekintett a Csingkansan felhőbe vesző csúcsai felé, mint aki érzi, tudja, hogy csak onnan várhatja a felszabadulást. S fenn a Csingkansanon is tudták a forradalom katonái: nem kétezer puska az erejük. 1929. Felszabadult az egész Dél-Kiangszi tartomány és helyi szovjet kormány alakult. A földesurak menekültek, a nép hadserege ekkor már harmincezer főre duzzadt.A bankárok nem sajnálták a felszerelést és a pénzt Csang Kaj Sek zsoldoshadától. 1930- ban százezer főnyi hadsereg intézte első támadását a délkínai felszabadult területek ellen, így jutott kitűnő amerikai, angol és német fegyverekhez Mao Ce-dun bátor hadserege. A japán imperialisták betörtek Mandzsúriába. Csingkansanon összeült a haditanács. A kommunisták látták, hogy nemzeti veszedelemről van szó. 1932-ben a határvidéki helyi kormány a kínai nép szabadsága nevében hadat üzent Japánnak. E válságos órákban döntést hozott a Csingkansanon ülésező pártbizottság. A főellenség a japán leigázó hatalom. A japánok Észak- Kínát dúlják. Át kell törni a bekerítés gyűrűjét és Észak-Kínába kell jutni, megverekedni a japánokkal. Így indult el százezer forradalmi harcos, hogy egy kilencszázezer főnyi hadsereg gyűrűjéből kitörve gyalogszerrel megtegyen egy olyan utat, amely kétszerese az amerikai kontinens szélességének. Megkezdődött az öt világrészt csodálatbaejtő Nagy Menetelés. A Nagy Menetelés a világtörténelem egyik legnagyszerűbb haditette volt. Legendák születtek a nép ajkán és ekkor vésődött mélyen a kínai nép lelkébe és szívébe a párt és a felszabadító néphadsereg iránti rendíthetetlen bizalom és forró szeretet. A tizenkétezer kilométeres után a katonák átlag napi negyven kilométert gyalogoltak állandó nehéz harc közepette. S a katonák — akiket a párt szava lelkesített — elérték céljukat. Megérkeztek Jenanba, ahol a forradalom szíve vert, ahonnan Mao Ce-dun elvtárs a kínai nép félvilágrészt átfogó szabadságküzdelmét irányította. Csang Kaj Sek, gazdáinak utasításait híven követve, a nemzeti egységfront keretén belül a Negyedik Hadsereg megsemmisítésére tört és nem egy gyilkos kísérletet tett erre. 1941 elején Csang Kai Sek legyilkoltatta a hivatalosan saját fennhatósága alá tartozó Negyedik Hadsereg tőrbecsalt politikai munkásait, orvosait és ápolónőit. S mindez a japánellenes háború kellős közepén. A Mao-Ce-dun vezette párt a nemzet érdekében minden áldozatot meghozott, hogy a polgárháború elvetett tűzcsóvája ne kaphasson lángra. 1945-ben, amikor a diadalmasan előretörő szovjet csapatok összeroppantották a Kelet ragadozóját — a japán militarizmust — a következetes forradalom hadserege szembetalálta magát Észak-Kínában a Kuomintanggal és a japán hadsereg maradványaival, melyek együtt vették fel a harcot a néphadsereg kötelékei ellen. A polgárháború ekkor még rejtett volt, mert nemzetközi viszonylatban még folytak a tárgyalások. Hivatalosan csak 1946 július tizenkettedikén indult meg Csang Kaj Sek támadása hárommillió katonával. Csang Kaj Sek kezében voltak az összes nagyvárosok és övé volt egymillió japán katona teljes hadfelszerelése. Emellé pedig még hatalmas pénzügyi és katonai segélyt kapott az amerikaiaktól. A néphadsereg visszavonult, hogy megőrizze kádereit s megteremtse a későbbi győzelmes előnyomulásfeltételeit. A „városokat felcseréljük emberekre" — mondotta akkor Mao Ce-dun bizakodóan. S valóban a visszavonulás alatt rohamosan növekedett a néphadsereg létszáma és nemsokára már a kétmilliót is elérte. A Kuomintang katonái tömegesen átpártoltak a néphadsereg oldalára. E sorsdöntő időszakban Mao Cedun bolsevik előrelátással értékelte ki az adott, helyzetet és dolgozta ki az ellentámadás stratégiájának módszereit. 1947 őszén a néphadsereg átkelt a Sárgafolyón és megindult az országos méretűellentámadás. Mao Ce-dun pontosan meghatározta a hadművelet világtörténelmi jelentőségét: „Ez Csang Kaj. Sek húszéves ellenforradalmi uralmának fordulópontja a hatalomból a pusztulásba."• Gyors egymásutánban peregtek le ezután a forradalmi népi erők diadalmas, feltartózhatatlan előretörésének eseményei. A Kuojmintang csapatok által rémületben tartott városokban a lakosok felkeresték a néphadsereg partizánegységeit. A katonák átvették az imperialisták által rendelkezésükre bocsátott ultramodern hadfelszerelést és énekelve átvitték a néphadseregnek. Nőttön nőtt Mao Ce-dun népének szabad-ságharcos serege. Négy hónappal Mao Ce- dun beszéde után a néphadsereg hivatalos jelentése az egész világ tudtára adta, hogy Kína területének negyedrésze és 168 millió ember már felszabadult a Kuomintang véres uralma alól. 1949 januárja óta diadalmas vörös zászlók lengnek Peking ősi falain. Júniusban felszabadult Kína területének egyharmada és ősszel Közép-Kína teljes felszabadítása után megállíthatatlanul indult meg Dél felé a felszabadító néphadsereg. Pekingben, a kínai Vörös Téren egymillió ember ünnepelt, kikiáltották a Kínai Népköztársaságot. 1949 december 10-én a néphadsereg hős csapatai már elérték Vietnám hatáát is. A kínai néphadsereg legendás hírű győzelmei a sztálini „győzelem tudományágnak diadala. Az tette lehetővé ezt a győzelmet,, hogy a hős Kínai Kommunista Párt Mao Cedun vezetésével forradalmi következetességgel, kitartóan és alkotó módon alkalmazta a nagy szovjet nép győzelmes harcainak tanulságait, a lenini-sztálini tanításokat az imperializmus elleni harc minden frontszakaszán. A kínai nép hadserege legyőzhetetlen erejű, mert maga mellett tudta az egész, népet, az egész békeszerető emberiséget. Győzelmes küzdelme szabad hazájáért, a nép gazdasági és kulturális felemelkedéséért erőt és bizalmat öntött Ázsia többi elnyomott népeinek szabadságharcosaiba is. A kínai felszabadító néphadsereg diadalmas útjának története ragyogóan példázza azt a lebírhatatlan erőt, mely az igazságos ügyért küzdők hadseregének sajátja. Hazánk dolgozó népe — a világ valamennyi békeszerető népével együtt — forró üdvözletét küldi a hős kínai néphadseregnek, az ázsiai béke egyik legfontosabb bástyájának, a népek közötti béke és testvéri együttélés nagyszerű eszméje következetes védelmezőjének. Az Este hét óra lehetett, amikor a kis hegyi faluhoz érkeztek. Fáradtak voltak az emberek, fáradtak a lovak. Jólesett volna egy kis pihenő, de a házak, amelyek mellett eddig elhaladtak, felperzselten és romokban hevertek. Végre megpillantottak egy eléggé ép házat fent a hegyoldalban. Csang Csang politikai tiszt egyik társával a ház felé tartott. Mélységes csönd vette körül a magános házat. A tornácon arccal a földre borulva egy leány holtteste. Hátulról érte a lövés. És amikor Csang Csang zseblámpájának fénye bevilágított a szobába, ott is halottak hevertek. Az egyik sarokban ruhásszekrény állt s amikor beléptek a szobába, mintha nesz szűrődött volna a szekrényből. A két katona lövésre kész fegyverrel lábujjhegyen közeledett a szekrény felé és amikor a közelébe értek, Csang Csang hirtelen feltépte az ajtaját. Önkéntelenül viszszatorpant. A szekrényben kis koreai fiú kuporgott, nagy barna szeméből szomorúság és rémület áradt. Csang Csang meleg szeretettel fordult a gyerekhez: — Ne félj, fiacskám... jóbarátok vagyunk kínai önkéntesek. Csang Tak Kai, a kisfiú elmondotta, hogy előző nap déltájban amerikai katonák rohanták meg a házat. A hegyről ereszkedtek le rendetlen sorokban. Az amerikaiak úgy zúdultak a falura, mint a szeny- OSSZÚ LÁNG Irta: Lu Csang nyes áradat... Pusztítottak, romboltak, gyújtogattak és gyilkoltak, gyilkoltak gyilkoltak... Csang Tak Kai nem tudta tovább folytatni, sírás fojtogatta: — Apám... Ott... — nyögte fájdalmasan és az ablakon át az udvarra mutatott Kimentek és újabb megdöbbentő látvány tárult eléjük. Ott feküdt a gyerek apja hátrakötözött kezekkel és fej nélkül... Távolabb még egy holttest. Csang Tűk Kai nagybátyja... és egy kisfiú, Csang Tak Kai öccse. A ház első szobájában a kisfiú édesanyját és két nővérét gyilkolták le, a tornácon a harmadik leánytestvérének holtteste. A leány menekülni próbált, de utánalőttek a martalócok. — Este, Csang Tak Kai — kérdezte a kínai tiszt —, hogyan menekültél meg? — Egy bokor mögött rejtőztem el s amikor eltakarodtak, akkor bújtam a szekrénybe... Féltem, hogy visszajönnek... A kinai tiszt szava keményen csengett. — Ne félj, ezek nem jönnek vissza soha... És ne sírj, megboszuljuk ezt a kegyetlenséget. Egyre több kinai önkéntes gyülekezett a JA véráztatta udvaron. Csang Csang most feléjük fordult: — Elvtársak, a mi jelszavunk: „Szállj szembe az amerikai agresszorokkal és segítsd Koreát!", ebben a kis házban újabb értelmet kapott. Meg kell bosszulnunk ennek a kisfiúnak árvaságát... Meg kell bosszulnunk minden legyilkolt, derék, békés koreait. Meg kell bosszulnunk a koreai nép minden gyászát és szenvedését. Acélos erővel tört ki a visszhang a katonákból: Megbosszuljuk! Csang Csang a kisfiúhoz fordult: — Hallottad? Megbosszuljuk... Nyugodj meg, elviszünk magunkkal, talán van a közelben rokonod vagy beadunk egy gyermekotthonba... Csang Tak Kai megrázta fejét Szemében már nem könny csillogott, kartenveres tűz lobogott. A BOSSZÚ LANCSA.. . Veletek megyek, de veletek is akaratok maradni... Már 14 éves vagyok. Adjatok fegyvert, harcolni akarok. A század ment tovább. Uj harcokban, új győzelmek felé. Múltak a hónapok ,és a kis V Csang Tak Kai fogadalma valósággá vált: ott harcolt a kínai önkéntesek sorában, akiket mélységesen szeretett; csodálta erejüket, bátorságukat és érezte, hogy mennyire szeretik az ő hazáját... (CHINESE LITERATURE nyomán.)' ' Romániai Magyar Szó