Romániai Magyar Szó, 1952. november (6. évfolyam, 1577-1600. szám)

1952-11-01 / 1577. szám

Romániai Magyar Szó Az egész haladó emberiség érdekelt abban, hogy véget vessenek a koreai háborúnak A. J. Visinszkij elvtárs beszéde az ENSZ Politikai Bizottságának október 29-i ülésén (Folytatás lapunk tegnapi számából) A közös bizottság szovjet küldöttsége a közgyűlés második ülésszaka előtt igyekezett meggyorsítani az ideiglenes demokratikus koreai kormány megalakításának munkáját s elfogadta az amerikai küldöttségnek ezt a javaslatát, hogy nem kell kikérni a koreai demokratikus pártok és társadalmi szervezetek véleményét (ami nézeteltéréseket idézett elő a bizottságban), majd új javasla­tokat terjesztett elő arra vonatkozólag, hogy tanácskozó szervként meg kell alakítani az ideiglenes összkoreai nemzetgyűlést egész Korea demokratikus pártjainak és társadalmi szervezeteinek képviselőiből. Az amerikai kül­döttség ezeket a javaslatokat elutasította. Ez volt a helyzet abban az időben, amikor­­­z Egyesült Államok kormánya elhatározta, hogy szabotálja a koreai kérdésben a moszkvai értekezlet határozatai alapján a Szovjetunióval folytatott együttműködését s még határozottabban fog működni Korea ket­tészakadásának elmélyítésén és a maga re­akciós agresszív terveinek megvalósításán. Ez volt az igazi oka annak, hogy — meg­szegve a Koreára vonatkozó nemzetközi egyezményeket — a kögyülés elé terjesztet­ték a koreai kérdést. Acheson úr beszédének jelentős részében sezzal próbálkozott, hogy megvádolja az­­északkoreaiakat, s egyúttal a Szovjetuniót azzal, hogy Li Szin Man kormányának meg­döntése céljából aknamunkát végeznek Dél- Koreában. Ezzel kapcsolatban azt hangoztatta, hogy fe szovjet kormány ebben az időben külön­leges figyelmet fordított megfelelő káderek képzésére, akik a Szovjetunió hívei közül kerültek ki, s felelősségteljes párt- és állami pozíciókat töltöttek be Észak-Koreában. Ter­mészetesen nem mulasztotta el, hogy az ame­rikai külügyminisztériumra jellemzően, ellen­séges kirohanásokat intézzen a Szovjetunió feljen, célozva a „szovjet titkosrendőrségre" —■ semely állítólag tevékenységet fejt ki Észak- Koreában — és a Szovjetuniónak az észak­koreai kormány feletti „uralmára." Felesleges kitérni arra, hogy ezek teljesen eéres és minden alapot nélkülöző kijelenté­sek. Acheson úr hosszasan elidőzött ennél a témánál, s igyekezett elterelni a közvélemény figyelmét azokról az antidemokratikus mód­szerekről, amelyeket az Egyesült Államok alkalmazott délkoreai működése során, amikor Korea legreakciósabb osztályainak képviselőire a nagybirtokosokra és félfeudális urakból to­borzott ügynökeire támaszkodott. Ezek az osztályok a japán gyarmati uralom támaszai voltak és hosszú éveken át aktívan segítették a japán gyarmatosítókat az ország rabság­­bantartásában, japán szuronyok védelme alatt kifosztották az országot és tönkretették a koreai népet. Csak ezt lehet mondani az olyan hétpróbás japán ügynökökről, amilyenek például Kim Szon Szu és Kim Jon Szu, ismert koreai „textilkirályok" és nagybirtokosok, Pak Hin Szik repülőtársaság tulajdonos s a reakciós hivatalnoki kar tagjai, akik hazaárulással vásárolták meg a jogot arra, hogy a gyarmati igazgatási apparátusban szolgálhassanak. Köztudomású, hogy Li Szin Mant 1945 ok­tóberében külön­ repülőgépen küldték az Egye­sült Államokból Dél-Koreába. Ennek az em­bernek egész tevékenysége ékesszólóan tanú­sítja hétpróbás fasiszta voltát. Acheson igyekezett foltot ejteni egyes be­csületes koreai hazafiakon, akik egész ere­jükkel és életükkel a koreai nép javát szolgál­ták és szolgálják, s lankadatlanul igyekeznek erősíteni a Szovjetunióval való barátságot és együttműködést. A szovjet emberek részéről az ilyen emberek teljes rokonszenvet talál­nak és fognak is találni. A szovjet emberek szilárdan ápolják a barátságot más országok haladó személyiségeivel, akik országuk jogos nemzeti érdekeiért, a demokratikus átalaku­lásért, hazájuk szabadságáért és független­ségéért harcolnak. De ugyan mit mondhatunk Li Szin Manról, aki tagja volt a koreai uralkodó titkos taná­csának, aktívan együttműködött az áruló ja­pánbarát elemekkel s akit még 1898-ban élet­­fogytiglani kényszermunkára ítéltek. Ettől csak japán közbelépés mentette meg. Köztu­domású, hogy Li Szin Man 1904 ben az Egye­sült Államokba ment, de onnan 1910-ben, Ko­rea Japán által történt annektálása után visz­­szatért és újból japán imperialista gazdái szolgálatába szegődött. Később ismét az Egyesült Államokban tevékenykedett, s igye­kezett érdemeket szerezni új gazdái előtt. 1920—22-ben arra igyekezett felhasználni kap­csolatait, hogy Koreát, mint mandátumos te­rületet, az Egyesült Államok kezére játssza. Ilyen emberre persze szükségük volt az amerikai megszálló hatóságoknak. Tudták, mit csinálnak, amikor Li Szin Mant támogatták, aki mestere a népek elnyomatását példátlan ke­gyetlenséggel, rablással és a néptömegek bar­bár kizsákmányolásával egyesítő gyarmati igazgatás­i művészetének." Li Szin Man nem kivétel. Dél-Korea ural­kodó köreiben ott voltak az olyan megrögzött reakciósok is, mint például Li Bum Szuk, a „Koreai Nemzeti Ifjúság" nevű fasiszta szer­vezet vezetője, továbbá Csan Tsak Szon kül­ügyminiszter, volt szöuli rendőrfőnök, aki a „pogromlovag" dicstelen hírnevére tett szert. Cson Dzin Han közmunkaügyi miniszter, a reakciós „szakszervezetek" vezetője; Li Jin In igazságügyminiszter, a japán bíróság volt tisztviselője; Jun Csi Jen belügyminiszter, egy egykori koreai japánbarát szervezet ak­tív vezetője. Mindezekkel az urakkal, a nyílt és titkos együttműködőkkel és japán ügynökökkel az amerikai hatóságok a legszorosabb kapcsola­tokat tartották fenn. Erről a „New Statesman and Nation" című londoni lap már 1945-ben beszámolt. Az amerikai monopolisták ennek az úgynevezett kormánynak segítségével eré­lyesen hozzáláttak Dél-Korea kincseinek ki­szipolyozásához. Wolfram, molibdén és egyéb stratégiai jelentőségű ritka fémek kicsikarásá­val óriási összegeket vágnak zsebre. Ugyanakkor katasztrofális méretekben rom­lott Dél-Koreában a parasztság és a dolgozó tömegek helyzete. Állandóan emelkedett a munkanélküliek száma, ami időnként elérte a két-hárommilliót. A parasztok nyomorogtak, roskadoztak a magas haszonbér, az adók, a mindenfajta dézsmák elviselhetetlen terhe alatt. 1944-től 1947-ig a vetésterület 31 szá­zalékkal csökkent és ugyancsak körülbelül ilyen mértékben csökkent a rizstermés is. Dél-Korea, az ország egykori éléstára — súlyos, krónikus élelmiszerhiánnyal küzdött, lakosságát pedig éhezésre és nyomorra kár­hoztatták­. De a gyarmatosítók profitja és a földbirtokosok jövedelme azért gyarapodott. Dél-Koreában egyre romlott a nép helyzete. Ezt még az ENSZ „koreai bizottsága" sem titkolhatta el. Ez a bizottság az 1948 év első felére vonatkozó beszámoló jelentésében ki­emelte azoknak a „tényezőknek hatását, ame­lyek továbbra is pusztító befolyást gyakorol­nak Dél-Korea gazdasági életére." A bizott­ságnak az a jelentése, amelyik az 1949. évet és az 1950-es évet tárgyalja, azt hangsúlyozza, hogy „1949-ben a délkoreai pénzügyi helyzet tovább romlott." A bizottság állítása szerint en­nek egyik fő oka az volt, hogy a rendőrség és a hadsereg céljaira hatalmas többletkiadá­sokat fordítottak. A rendőrségnek és a had­seregnek az a feladata, hogy elnyomja a Li Szin Man-uralom elleni népi megmozdulá­sokat. Li Szin Man uralmát nemcsak a ko­reai nép gyűlöli, hanem a délkoreai társada­lom azon köreinek jelentős része is, amelyek az amerikai katonai hatóságok nyomására kénytelenek együttműködni Li Szin Mannal. A lakosság fő élelmiszerének, a rizsnek ál­landó áremelkedése a bizottság beismerése szerint „megrémítette és felháborította az át­lagpolgárt." Csúfos kudarcot vallott az amerikaiak úgy­nevezett „gazdasági stabilizációs" programm­­ja, amelyet 1950 első felében próbáltak Dél- Koreában végrehajtani. A korrupció, a ható­ságok megvesztegethetősége végtére is szét­marta a kormánygépezetet. Az úgynevezett „önkéntes áldozatvállalás" gyakorlata, ami a valóságban kierőszakolt, törvénytelen adóter­het jelentett a rendőrség és a hadsereg javá­ra, sőt a Li Szin Auan-féle kormány védnök­sége alatt levő bizonyos „társulatok" javá­ra, olyan durva visszaéléseket szült, hogy még az ENSZ-bizottságnak is el kellett is­mernie — mint jelentésében közli —: „ez a gyakorlat az adórendszer egész összetételé­nek komoly veszélyeztetéséhez vezetett.“ Ezzel kapcsolatban Acheson jobbnak látta, ha hallgatásba burkolózik. Az ilyenfajta és még az ENSZ-bizottság által is nyilvántar­tott tények elárulnák Korea történetének dur­va meghamisítását. Az Amerikai Egyesült­ Ál­lamok külügyminisztere ugyanis azt ígérte nekünk, hogy elmeséli Korea történetét. Az ilyen tények akadályoznák Acheson urat a h­sziamanista rendszer magasztalásában, és azoknak a károknak és bajoknak elkendőzé­sében, amelyeket az amerikai hatóságok párt­fogása alatt „virágzó“ rendszer okozott Dél- Korea lakosságának. Ha a mondottakhoz hozzátesszük azokat az intézkedéseket, amelyek a demokratikus tö­rekvések valamennyi megnyilvánulásának kí­méletlen elfojtására irányultak és amelyekkel a h­szinmanista rendszer beszennyezte magát, akkor a teljes politikai bomlás képe minden különösebb magyarázat nélkül is világos lesz. Acheson urat, úgy látszik, teljesen kielégíti a Dél-Koreában uralkodó politikai rend. Bár­milyen szófogadó legyen is az ENSZ koreai bizottsága, minden törekvése ellenére sem si­került enyhítenie ezeket a sötét színeket, ame­lyek leleplezik a Li Szin Man-rendszert, e hétpróbás reakciós, valóban fasiszta rend­szert. A bizottság a 7. ülésszak elé terjesztett beszámolójában például nem tudta eltitkolni azt a körülményt, hogy az 1950 április—má­jusi választási hadjárat idején mintegy 200 demokrata választót tartóztattak le. A gyanú az volt ellenük, hogy támogatják az amerikai hatóságok jóváhagyásával kiadott hírhedt nemzetbiztonsági törvény alapján betiltott Délkoreai Munkapártot, hozzátartoznak, vagy együttéreznek vele..........Egyes jelöltek híveit — az említett bizottság beszámolójából idé­zek — megfélemlítés céljából megfenyegették, sőt bántalmazták, részint a rendőrség embe­rei, részint más, ismeretlen személyek ..­. Eléggé jelentős számú jelölt visszavonta je­lölését, ami nyilvánvalóan a rájuk gyakorolt nyomásról tanúskodik." Néhány letartóztatást a választási törvény 117. cikkelyének nyilván­való megsértésével eszközöltek. Magának az ENSZ-bizottságnak a jellemzé­sére meg kell jegyezni, hogy ez a bizottság, amely megállapította a választási törvény, az elemi demokratikus jogok és szabadságjo­gok felháborító sárbatiprását, végül mégis kijelentette, hogy a választások megszervezé­se dicséretreméltó volt és a hatóságok egyál­talán nem avatkoztak bele törvénytelenül a választási hadjáratba. Nesze neked, nagyanyó meséi! Azóta a helyzet nem hogy nem javult, hanem még jobban megromlott és kiéleződött. Az ENSZ-bizottságnak a közgyűlés 7. ülés­szaka elé terjesztett beszámolójában (A/2187 számú beszámoló) olyan tényeket találha­tunk, amelyek arról tanúskodnak, hogy Dél- Koreában még nagyobb törvénytelenség tom­bol. E törvénytelenséget a h­szinmanista kor­mány űzi, amely nem riad vissza attól, hogy leszámoljon mindazokkal, akik a demokra­tikus nézetek iránti rokonszenvvel gyanúsít­hatók. Még a délkoreai úgynevezett nemzetgyűlés is ellenzéki álláspontra helyezkedett Li Szin Mannal szemben! „Az idők folyamán — olvasható a beszá­moló orosz szövegének 18. oldalán — a nem­zetgyűlés sok tagja annyira felháborodott az elnök önkényes­ kormányzásán, hogy nem voltak hajlandók megszavazni semmiféle al­kotmánymódosítást, amíg nem használhatják szavazati jogukat arra, hogy valaki mást vá­lasszanak Li Szin Man helyett Li Szin Man és a nemzetgyűlés között elkeseredett harc folyik.“ Két nappal azután, hogy Li Szin Man 1952 májusában kihirdette az ostromállapo­tot Puszanban, a nemzetgyűlés 183 tagja kö­zül több mint ötvenet letartóztattak, a nem­zetgyűlés tagjainak egy része pedig a letar­tóztatástól tartva, elrejtőzött és így — amint a bizottság beszámolójából kitűnik — a nem­­zetgyűlés a kellőszámú képviselő hiányában nem tudta megtartani üléseit. Amikor a nem­zetgyűlés tagjai abbahagyták az ülések láto­gatását, a rendőrség Li Szin Man parancsá­ra karhatalommal állította elő a képviselőket a nemzetgyűlésbe, zárt ajtók mögött tar­totta és arra kényszerítette őket, hogy Li Szin Man számára kedvező döntéseket hozzanak. Hogy mármost befejezzük a délkoreai hely­zet jellemzését, elégséges ugyanennek a bi­zottságnak beszámolójához fordulni, amely­ből — noha a bizottság minden eszközzel igyekezett elkenni a Li Szin Man-rendszer gaztetteinek szörnyűségét — kitűnik, milyen nyomorúságba sodorta ez a rendszer Dél- Korea népét, mennyire gyűlöli a nép a Li Szin Man-klikk és pártfogói uralmát. Hogy képet alkothassunk erről, elégséges megismer­­kedni az ENSZ-bizottság beszámolójának az­zal a részével, amely leírja az 1950 decem­berében Kondzsailiben és Kuncsanban végre­hajtott tömeges kivégzéseket. A délkoreai ha­tóságok hivatalos közleményéből látható, hogy 1950 október 1-től december 15-ig 391 olyan embert ítéltek halálbüntetésre, akiket a h­szinmanista kormány iránti elégedetlenség­gel, a partizánokkal való rokonszenvezéssel gyanúsítottak meg. E jelentésből kitűnik, hogy az elítéltek között voltak serdülők és nők is. A kifejtettekkel kapcsolatban nem lehet említés nélkül hagyni az ENSZ nevét viselő bizottság szégyenletes viselkedését. Amikor ez a bizottság látta a szörnyű kivégzéseket, a liszinmanista kormány gyakorlatában meg­honosodott tömeges agyonlövetéseket, képes volt a Li Szin Man-kormány „kegyességi ak­tusának“ minősíteni azt a döntést, hogy a to­vábbiakban minden kivégzést egyenként haj­tanak végre, nem pedig csoportosan. Nem felesleges ezzel kapcsolatban emlékez­tetni arra, hogy ezt a beszámolót olyan bi­zottság terjesztette elő, amely Ausztrália, Hollandia, Pakisztán, Thaiföld, Törökország, a Fülöp-szigetek és Chile képviselőiből ál­lott. 1951-ben, a hadbíróság döntése alapján — amint a bizottság beszámolója közli , ki­végezték a délkeletkoreai Kuncsan közelében lévő Sinvunmiun falu igen sok lakosát, aki­ket azzal vádoltak, hogy együttműködtek a partizánkötelékekkel és támogatták azokat. Az események a beszámoló szerint azzal kez­dődtek, hogy a délkoreai rendőrség már 1950 júniusában több ízben megkísérelte letörni ezt a falut, de sikertelenül. A délkoreai had­sereg egyik zászlóalja és a rendőrségi kö­telékek 1951 februárjában támadták meg is­mét a falut, de ellenállásra találtak. Néhány­­száz jól felfegyverzett partizán, akiket 500 fegyvertelen partizán és a falu lakossága tá­mogatott, ellenállt a támadásnak. A harc tíz órán át tartott. A beszámoló azt mondja, hogy a falu lakói segítettek a partizánoknak. A magtárakban és a magánlakások eldugott sarkaiban rejtekhelyeket készítettek, ide rej­tették a partizánokat. A harc idején a falu lakossága megta­gadta, hogy élelmiszerrel lássa el a rend­őrséget és rokonszenvet tanúsított a partizá­nok iránt, amennyiben élelmiszereket aján­lott fel nekik. Mindezek a tények kétségtele­nül arról tanúskodnak, hogy a falu lakosai és a kommunista partizánok között együtt­működés volt, amely igen nagy mértékben akadályozta a katonai egységek hadművele­teit. A helyi lakosság viselkedése láttán fel­dühödött katonaság és rendőrség folytatta a heves harcot és megölt mintegy 200 kom­munistát, beleértve a falunak azokat a la­kóit, akik együttműködtek a partizánokkal.“ A délkoreai büntetőzászlóalj parancsnoka nem érte be e kíméletlen leszámolással, ha­nem a kuncsani rendőrség nyomozóosztályá­nak vezetőjével együttműködve, a helyszínen agyonlövette Sinvunmiun falu 177 lakosát. A liszinmanista rendőrség és csendőrség ellen felkelő fegyvertelen kuncsani parasztok hősi harca, a liszinmanista rendőrségnek az a beismerése, hogy a falu lakossága és a par­tizánok között együttműködés és testvéri ba­rátság volt — ékesszóló bizonyítéka annak, hogy Dél-Koreában mélyen gyökerezik a szé­les néptömegek harca a hiszinmanista rend­szer ellen. A délkoreai partizánmozgalom annak ered­ménye volt, hogy a délkoreai néptömegek egy emberként szálltak szembe a liszinmanista rendszerrel és a rendszert pártoló amerikai katonai hatóságok intézkedéseivel. A fasiszta Li Szín Man-rendszer, erős külföldi pártfogóinak támogatására támasz­kodva, kíméletlenül üldözni kezdte az összes valamennyire is haladó szellemű, demokra­tikus gondolkozású embereket. Az ENSZ-bi­zottság beismeri beszámolójában, hogy ezeket a letartóztatásokat sokszor kínvallatások kí­sérték és hogy a koreai állampolgárokat nem egyszer pusztán azért vetették börtönbe, mert bírálni merészelték az amerikaiakat. Csodála­tos-e, hogy ez a helyzet mindenütt a nép elé­gedetlenségére, a délkoreai partizánmozgalom erősödésére vezetett? Feltétlenül komoly aka­dály volt ez az Észak-Korea elleni támadás előkészítése terén is. Acheson úr szerint „az északkoreai kommunista párt tevékenysége a délkoreai kormány megbuktatására irá­nyult“. A valóságban azonban semmi sem ak­názhatta alá jobban a délkoreai kormány te­kintélyét, mint az a kegyetlen embertelen, re­akciós politika, amelyet ez, a saját népével nyílt háborúban álló kormány folytatott. Acheson úr az északkoreai kormány elleni kirohanásaiban odáig ment, hogy még azo­kat a javaslatokat is az agresszív erőfeszí­tések egy formájának minősítette, amelyeket az északiak Korea békés egyesítésére tet­tek... A békés törekvésekben azonban csak a leg­vadabb dühtől elvakultan lehet agresszív ter­veket látni. De végtére is, miért hallgat Acheson ur Li Szin Man és más délkoreai vezető politikai személyiségek egymásnak homlokegyenest ellentmondó és leplezetlenül harcias kijelenté­seiről? Nézzük csak, mit mondtak ezek az urak nem sokkal Észak-Korea általuk szerve­zett megtámadása előtt! A bizottságnak a közgyűlés ötödik ülésszaka elé terjesztett 1949. évi jelentésében az alábbiakat olvashat­juk: „A bizottság megállapította azonban, hogy az elnök, a külügyminiszter és más is­mert és befolyásos politikai tényezők időről­­időre olyan kijelentéseket tettek, miszerint nincs messze az az idő, amikor majd kétségbe­esésből az erőszakos egyesítés „útjára kell lépni“. A külügyminiszter például első év­fordulóján annak, hogy a közgyűlés elismerte a Koreai Köztársaság kormányát, kijelentet­te: „Remélem, a lakosság minden erejéből rajta lesz, hogy megszüntesse a 38. széles­ségi fok mentén húzódó határt, hogy így a jövő év december 12-ig megvalósuljon egész Korea egyesülése. A cél tudatában az egész népnek szilárdan akarnia kell ezt és késznek kell lennie arra, hogy vérét ontsa érte.“ Li Szin Man elnök 1949 december 30-i sajtóér­tekezletén kijelentette: „Az új évben meg kell valósítanunk az ország egyesítését, s hiszem, hogy ezt meg is tudjuk valósítani... Türelmesen olyan álláspontra helyezkedtünk, amelyet az Egyesült Nemzetek Szervezetével való együttműködés óhaja sugallt. Tovább­ra is erőfeszítéseket fogunk tenni annak ér­dekében, hogy a koreai nép közötti kölcsönös egyetértés útján megvalósítsuk az ország új­raegyesítését. Ha azonban elérkezik az elkerülhetetlen pillanat, valószínűleg nem kerülhetjük ki a vérontást és a polgárháborút. Ha sajnálatos módon nem tudjuk ebben az évben elérni az egyesítést, akkor kénytelenek­ leszünk min­den földünket saját erőfeszítésünkkel egye­síteni.“ Szin Szon Mo hadügyminiszter 1950 feb­ruárjában nyíltan kijelentette: „Ha az Egye­sült Nemzetek Szervezetének nem sikerül Korea testéből eltávolítania ezt a „tőrt“ — minthogy idáig nem sikerült , akkor a ko­reai nép kénytelen lesz maga latbavetni erő­feszítéseit és erőt alkalmazni ennek elérésé­re.“ Ha Acheson úrnak eddig nem volt elegendő ideje, hogy kellőképpen foglalkozzék a koreai bizottság jelentésével, akkor most talán majd talál néhány órát, hogy megismerkedjék az ilyenféle nyilatkozatokkal és elmélkedjék azon, mit is jelentenek ezek. Ez hozzásegíti ahhoz, hogy eligazodjék abban a kérdésben, hogyan és miért következtek be az 1950 jú­nius 25-i események. (Folytatása lapunk holnapi számában) 4 A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 35. évfordulójának előkészületei : MOLDVAI SZOCIALISTA SZOVJETKÖZTÁRSASÁG A Moldvai SZSZK dolgozói a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 35. évfordulójá­nak tiszteletére jelentős sikereket értek el a munkában. Ivan Rodica, a Moldvai SZSZK Legfelső Szovjetje Elnökségének elnöke a nagy évforduló előkészületeivel kapcsolatban ezt mondotta: „A moldvai nép szüntelenül érzi a Kom­munista Párt gondoskodását, a Szovjetunió összes népeinek, és elsősorban az orosz nép testvéri támogatását. Ennek a segítségnek köszönhető, hogy a Moldvai SZSZK fejlett iparral és élenjáró mezőgazdasággal ren­delkező köztársasággá alakult, hogy nemzeti kultúrája felvirágzott.“ A köztársaság fő termelési ága, az élelmi­szeripar, gyors ütemben fejlődik, így a háború előtti időhöz viszonyítva a konzervtermelés a Moldvai SZSZK-ban 21-szeresére növekedett. A múlt évben, a moldvai köztársaság üzemei 50 százalékkal több konzervet gyártottak, mint a cári Oroszország egész konzervipara 1913- ban. Az új ötéves terv keretében a konzerv­termelés a Moldvai Köztársaságban megkét­szereződik. Az új ötéves terv folyamán 120 vállalatot építenek, illetve bővítenék ki a gyü­mölcsök, zöldségfélék, napraforgó, szőlő, cu­korrépa és a dohány feldolgozására. Sikeresen fejlődnek a többi iparágak is. A meglévő 22 könnyűipari vállalat — cipőgyá­rak, textilgyárak és bőrfeldolgozó üzemek — egyre többet termelnek. A Moldvai Köztársa­ság iparvállalatai különböző gépeket, légka­lapácsokat és fémipari felszerelést is gyárta­nak. A Moldvai SZSZK gépgyárainak védje­gyét számos városban és munkatelepen meg lehet találni. Az élenjáró technika alapján gyorsan fej­lődik a köztársaság mezőgazdasága is. Ez­­idő szerint a mezőgazdasági munkálatok 70 százalékát gépek végzik. Csaknem teljesen kiküszöbölték a kézi munkát a szántásnál és a vetésnél. A köztársaság kolhozai állandóan bőséges búza-, rozs- és kukoricatermést érnek el. Nagyban fejlődik az állattenyésztés. A moldvai kolhozokban a szarvasmarhaállo­mány hétszeresre, a sertésállomány nyolc és félszeresére növekedett a háború befejezése óta. A szovjet hatalom előtti időben a Moldvai Köztársaságban nem volt egyetlen felsőfokú intézet sem. Most 46 főiskola és felsőfokú technikai intézet működik, amelyeket 180.000 növendék látogat. Moldvai nyelven kiadják a marxizmus klasszikusainak műveit; tanköny­vek, technikai és szépirodalmi művek, a szö­vetségi köztársaságok és külföldi írók művei­nek fordításai jelennek meg ezen a nyelven. A Moldvai SZSZK festőművészei és zeneszer­zői különleges alkotó lendülettel dolgoznak. A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának történelmi­ határozatain fel­lelkesülve a moldvai nép még több energiá­val dolgozik a kommunizmus győzelméért a Szovjetunióban és a világbékéért. UKRÁN SZSZK A Szovjetunió Kommunista Pártja XIX. kongresszusának határozatai és J. V. Sztálin elvtárs történelmi beszéde arra ösztönzik Szovjet Ukrajna dolgozóit, hogy a Nagy Ok­tóberi Szocialista Forradalom 35. évforduló­jának tiszteletére kiszélesítsék a szocialista versenyeket. A „Leninszkaja Kuznica“-üzem dolgozói 200, sőt még nagyobb százalékarányban tel­jesítik normájukat. A vállalatokban bevezetik az új technikát és gépesítik a nagy munka­­igényű munkafolyamatokat. A „Tocselektorpribor", a „Transzszignal", a „Keramik“-üzem, a kievi cipőgyár és szá­mos más vállalat a napokban nagymennyi­ségű terméket gyártott terven felül. A novo­­kramatorszki „Sztálin“ gépgyár befejezte három lépegető ekszkavátor összeszerelését, így az üzem határidő előtt két hónappal be­fejezte a kujbisevi vízierőmű részéről kapott megrendeléseket. A „Dnyepropetrovszk“ fémipari üzem mun­kaközössége gyorsan elsajátítja az új tech­nikát. A sztalinoi „Sztálin"-üzem és a dnyepro­­petrovszki „Lenin“-üzem és más vállalatok határidő előtt befejezték tízhavi tervüket a termelés minden ágában. GRÚZ SZOCIALISTA SZOVJETKÖZTÁRSASÁG Zaharij Csihubjanisvili, a Grúz SZSZK Legfelső Szovjetje Elnökségének elnöke az Októberi Forradalom évfordulójának előkészü­letei alkalmából nyilatkozott a TASZSZ mun­katársának a grúz népnek a szovjet hatalom segítségével elért sikereiről. A lenini-sztálini nemzeti politika eredmé­nyeként Grúzia a nagy orosz nép segítségével visszamaradott cári gyarmatból virágzó, fej­­lett iparú és fejlett mezőgazdasággal rendel­kező szocialista köztársasággá vált. 1949-ben a köztársaság ipara 37-szer töb­bet termelt, mint 1913-ban. Az 1951. évi ter­melés 85 százalékkal felülmúlta az 1939. évit. Többszörösen megnövekedett a szén és a mangánérctermelés; a fémvágó szerszámgé­pek gyártása 2,9-szeresére növekedett. A Grúz SZSZK-ban a köztársaság villamosközpont­jainak teljesítőképessége már 1950 elején 47- szeresen felülmúlta az 1913. évi színvonalat, a villamosáramtermelés pedig 62-szeresére emelkedett. Páratlan méretű fejlődést ért el a mezőgaz­daság Grúziában, amely a szubtropikus nö­vények termesztésének legfőbb területévé vált. A köztársaságban átfogó munka folyik a sztálini természetátalakítási terv megvalósí­tásáért. A szamgorszki sztyepp naptól kiszá­rított több tízezer hektárnyi területe a nemré­giben épített „J. V. Sztálin“ öntözőcsatorna segítségével termőtalajjá válik. Az ipar és mezőgazdaság hatalmas fejlődésével egyide­jűleg a grúz nép kultúrája is páratlanul fel­­virágzott. Az írástudatlanságot teljesen fel­számolták, 20 főiskolában közel 38.000 diák tanul. Grúzia dolgozói az egész szovjet néppel együtt váltják valóra a Kommunista Párt ál­tal kijelölt nagyszerű feladatokat, amelyek az ötödik ötéves terv kongresszusi irányvonalai­ban jutottak kifejezésre. Az új ötéves terv új és nagyszerű távlatokat nyit meg a grúz nép számára a kommunizmus építésében, a világ­béke győzelméért kifejtett békés alkotó mun­kában. Visszatért Berlinből a Magyar Népköztársaság kormányküldöttsége BUDAPEST. (Agerpres.) — Október 30-án visszaérkezett Budapestre a Berlinben járt magyar kormányküldöttség. A kormánykül­döttségben résztvettek: Rákosi Mátyás, a Ma­gyar Népköztársaság miniszterelnöke; Gerő Ernő államminiszter, a népgazdasági tanács elnöke és Kiss Károly, a Magyar Népköztár­saság külügyminisztere. A küldöttség a Né­met Demokratikus Köztársaság kormányának meghívására látogatott Berlinbe. Az érkező küldöttséget üdvözölték a pályaudvaron: Dobi István, a Magyar Népköztársaság El­nöki Tanácsának elnöke; a kormány tagjai; a Magyar Dolgozók Pártjának vezetői; É. D. Kiszeljov, a Szovjetunió budapesti nagykö­vete, valamint a Kínai Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság és a népi demokratikus országok diplomáciai kirendelt­ségeinek tagjai. Kanadai békeharcosok követelik a koreai háború megszüntetését OTTAWA. (Agerpres.) — Endicott, a ka­nadai békebizottság elnöke táviratot küldött az ENSZ-közgyűlés elnökének, Pearsonnak. Endicott felszólította az­ ENSZ közgyűlését, foganatosítson sürgős intézkedéseket a ko­reai hadműveletek azonnali megszüntetése, a fegyverszüneti tárgyalások újrafelvétele és a fegyverszünet mielőbbi megkötése ér­dekében. Endicott felkérte Saint Laurent kanadai miniszterelnököt, valamennyi kanadai párt vezetőjét és a közélet vezető személyiségeit, hogy támogassák a koreai hábi-"­u megszün­tetését követelő felhívását. Wilson, volt angol kereskedelmi miniszter a szovjet-angol kereskedelmi kapcsolatok kiterjesztését sürgeti LONDON. (Agerpres.)­­ Harold Wil­son, volt angol kereskedelmi miniszter egyik legutóbbi beszédében hangsúlyozta a Szov­jetunióval és a népi demokratikus országok­kal való kereskedelmi kapcsolatok kibővítésé­nek szükségességét. A DAILY WORKER rámutat arra, hogy Wilson kijelentette: „Az USA megfosztja Angliát az árukiviteli piacoktól. Megborza­dunk, ha a német, japán és amerikai kon­kurenciára gondolunk, amellyel nemsokára szembetaláljuk magunkat." Növekszik az amerikaellenes hangulat Nyugat-Európában PARIS (Agerpres). — Nyugat-Európa né­peinek ellenállása az amerikai megszállással szemben olyan hatalmas erővel nyilvánul meg, hogy már az amerikai sajtó sem képes azt eltitkolni. Sulzberger, a NEW YORK TIMES külpoli­tikai hírmagyarázója egyik párisi tudósításá­ban többek között a következőket írja: „Az európai védelmi közösség megalakítá­sának terve körül kirobbant válsággal párhu­zamosan hatalmas amerikaellenes hullám észlelhető.“ Sulzberger rámutat arra, hogy ismert ame­­rikabarát politikusok is nyílt amerikaellenes magatartást tanúsítanak. Beismeri, hogy so­kan azok közül, akik a nemzeti szuverenitás­ról való lemondás mellett nyilatkoztak, a köz­vélemény nyomására kénytelenek e politika következményei ellen állást foglalni. „Felinge­­reltünk egyes külföldi üzletembereket“ — mondja az amerikai újságíró. „Az USA barátai ma olyan dolgokat mon­danak, amelyek egyáltalán nincsenek ínyünk­re. Franciaországban például Eduard Herriot kijelentette: „Felhívom az USA-t, kíméljen meg bennünket olyan eljárásoktól, mint pél­dául az, hogy miközben az USA az ENSZ­-ben ellenünk szavaz Tunisz kérdésében, ugyanak­kor katonai támaszpontokat létesít Marokkó­ban.“ Befejezésül Sulzberger a következőket idézi a COMBAT című burzsoá lapból: „Az atlanti paktum távol áll attól, hogy néhány egyenlő állam védelmi közössége legyen. Egyre in­­inkább fegyver Washington kezében, a hideg­háború eszköze ... Semmit sem használ ne­künk, ha figyelmen kívül hagyjuk azt az ame­rikaellenes hullámot, amely egész Franciaor­szágban elterjedt." A népek bécsi békekongresszusának előestéjén MAGYAR NEPKÖZTARSASÁG A magyarországi békebizottságok szá­mos új kezdeményezéssel készülnek a népek bécsi békekongresszusára. A budapesti nyugati pályaudvarról a na­pokban békevonat indult, amely ellátogat az ország különböző részeibe. A békevonaton képekből és grafikonokból álló kiállítás szem­lélteti a magyar dolgozók és a világ népei­nek békeharcát, a Magyar Népköztársaság­nak a szocializmus építése terén elért sikereit s bemutatja a kommunizmust építő szovjet nép hatalmas művét, a Leninről elnevezett Volga—Don csatornát. A lakosság mindenütt lelkesedéssel fogad­ja a békevonatot és rendkívüli érdeklődéssel szemléli a kiállítást. A népek bécsi békekon­gresszusának megnyitásáig a békevonat meg­látogatja az egész országot. NÉMETORSZÁG Egész Németországban lázas előkészületek folynak a népek bécsi­ békekongresszusára. A békeharcosok értekezleteket szerveznek a városokon és falvakon, megválasztják kon­gresszusi küldötteiket és előkészítő bizottsá­gokat szerveznek. Münchenben megalakult a népek békekon­­gresszusának helyi előkészítő bizottsága. A bizottságban résztvesznek a politikai, a gaz­dasági és a kulturális élet vezető személyisé­­gei. A bizottság felszólította a tartomány la­kosságát, válassza meg küldötteit a népek békekongresszusára. Kielben értekezletet tartottak a békeharco­sok konferenciáin megválasztott küldöttek. Löwenstein író, beszámolójában hangsúlyoz­ta a német népet fenyegető nagy veszélyt. Béke-nagygyűlést tartottak Berlinben a villany­készülékeket gyártó üzem dolgozói is. A nagy­gyűlésen felszólalt a német békevédelmi bi­zottság főtitkára. Beszédében kidomborította a népek békekongresszusának jelentőségét és válaszolt számos kérdésre. OLASZORSZÁG Az Olasz Békevédelmi Bizottság többszáz városban filmelőadásokat rendez, amelyeken az amerikaiak koreai gaztetteit mutatják be. Egész Olaszországban nagyarányú moz­galom bontakozik ki az ellen, hogy haditá­maszponttá változtassák az országot. A pa­rasztok több helyen bizottságot alakítottak földjük megvédésére, így Istriában is ahol egy hadirepülőtér építése miatt számos családot telepítettek ki la­kásaikból.­­ A bizottság felkereste a város prefektusát és tiltakozott, amiért a ha­tóságok nem tesznek semmit ez ellen. A de­mokratikus pártok helyi szervezetei kijelentet­ték, hogy támogatják a parasztok mozgal­mát. Hasonló erélyes tiltakozó mozgalom in­dult meg a Forli tartományban lévő Mira­­mare városban is egy repülőtér építése ellen. FRANCIAORSZÁG A La Chapelle pályaudvar vasutasai két­száz küldöttet választottak a párisi országos békekongresszusra. Parisban a XVIII. kerület (Montmartre) dolgozói újabb bizottságokat alakítottak. A kerület piacain „békehírnökök" árusítják a békelevelezőlapokat. A THUMANITÉ ismerteti azt a nyílt leve­let, amelyet a francia békemozgalom az ame­rikai néphez intézett A levél célja — mint a­­’HUALANITÉ írja —, hogy tájékoztatást , nyújtson bizonyos igazságokról, amelyeket a hivatalos propa­ganda elrejt az amerikaiak elől. A levél ar­ról ír, hogy a francia nép nem Am­erika-elle­­nes, de nem fogadja el, hogy alárendeltségi viszonyban legyen és nem akarja, hogy egy idegen ország érdekeiért új háborúba rántsák. EGYESÜLT ÁLLAMOK New York és Boston városából mintegy öt­száz küldött vett részt az „Amerikai Nők a Békéért" nevű szervezet egyik legutóbbi bé­keértekezletén. A küldöttek kétezer szavaza­tot nyújtottak át a női békemozgalom veze­tőinek. A szavazatok a koreai fegyverszünet megkötését követelik. A békeszervezetek elha­tározták, hogy november 4-ig 45.000 szavaza­tot gyűjtenek. Mildred Mc­­Adory, a bútoripari munkások 140 körzetének végrehajtóbizottsági tagja az értekezleten felhívta a női dolgozókat és szakszervezeti tagokat, hogy nagyobb szere­pet vigyenek a békeharcban, indítsanak kam­pányt azok között a nők között, akik „érzik az összefüggést az életszínvonal csökkenése és a háborús gazdálkodás között." A vietnámi néphadsereg újabb győzelmei MOSZKVA. (Agerpres.) — A KRASZNA­­JA ZVEZDA című lap október 30-i számában közli Alexejev alezredesnek a vietnámi hadi műveletekről írt cikkét. „Nyolc éve annak — írja Alexejev alezre­des —, hogy a hős vietnámi nép fegyverrel a kezében védi szabadságát és függetlensé­gét. A felszabadító háború során a vietnámi nép a Munkapárt vezetésével egyetlen harci táborba egyesült. A vietnámi néphadsereg a harcok tüzében megerősödött és megedződött és dicsőséges harci hagyományokra tett szert. A néphadsereg egyre súlyosabb csapásokat mér a francia gyarmati csapatokra. Több sikeres hadművelet során a néphad­sereg egységei felszabadítottak több kerületet Hajduono, Tajbin, Ninbin és más tartomá­nyokban. Ez annyit jelent, hogy a népkor­mány hatalma a Vörös-folyam deltája mentén helyreállt. Ez komoly veszélyt jelent a fran­ciák északvietnámi legfőbb támaszpontja, Ha­­noi szempontjából. 1950 novemberében a francia gyarmati csapatok támadást indítottak Hoabin város ellen, azt remélve, hogy magukhoz ragad­hatják a kezdeményezést és hogy elvághatják az ország északi, középső és déli részét ösz­­szekötő közlekedési utakat. Hoabin ostroma több mint négy hónapon át tartott és az ott harcoló francia csapatok megsemmisítésével végződött. A vietnámi néphadsereg, miután elhárí­totta a támadás veszélyét, ez év nyarán több hadműveletet hajtott végre Hanoitól keletre és délkeletre. Ugyanakkor a vietnámi néphadsereg egy­ségei Vietnám középső részén is folytatták aktív hadműveleteiket. Hue és Turan városok­tól 20—40 kilométernyire támadást kezdtek. Ugyancsak megélénkültek a hadműveletek Vietnám déli részében is. A francia csapatok az egész országban védelmi harcokra szo­rítkoztak. A néphadsereg egységei Északnyugat- Vietnámban Kaj­csan és Szonja körzetében október 14-én nagyerejű támadást kezdtek. Múlt év végén a francia parancsnokság eb­ben a körzetben megerősítette állásait. Arra törekedett, hogy ellenséges hangulatot te­remtsen a bennszülött lakosság körében és kényszerítette a lakosságot, hogy belépjen Bao-daj martalóccsapatainak soraiba. A francia parancsnokság annyira bízott erődítményei bevehetetlenségében, hogy le­becsülte a néphadsereg északnyugati táma­dásait. Október 14-én a néphadsereg egységei laj­­csan város közelében (Hanoitól 150 kilomé­ternyire) összevonták csapataikat és megtá­madták a Ngialo várost védelmező francia csapatokat. A franciák nagy sietve ejtőernyős egységeket és repülőgépeket küldtek a város védelmére, de már nem akadályozhatták meg a néphadsereg hatalmas erejű támadását. Ok­tóber 14 és 18 között a népi erők megsem­misítették a város megerősített állásait és szétzúzták a helyőrségi csapatokat. A nép­hadsereg felszabadította Ngialo várost. Ok­tóber 22-én a győzelmesen előrenyomuló nép­­hadsereg felszabadította Yan-jen várost is, amely 30 kilométernyire fekszik Ngialotól. A vietnámi néphadsereg csapásai alatt a francia csapatok visszavonulnak. A néphad­sereg váratlan és hatalmas erejű támadása pánikot idézett elő a gyarmati hatalmak tá­borában. Francia és angol katonai szakértők a néphadsereg legutóbbi hadműveleteivel kapcsolatban megállapítják, hogy Ngialo kör­­zetének elvesztése megsemmisüléssel fenye­geti az Északnyugat-Vietnámban állomásozó összes francia helyőrségeket. A népi erők újabb győzelmei azt bizonyít­ják, hogy növekedik harcképességük. A fel­szabadító háború magasztos célkitűzése hős­tettekre készteti a néphadsereg katonáit­ és tisztjeit. A legutóbbi hadműveletek világosan mutatják, hogy a francia gyarmati csapa­tok kalandorterveire csúfos kudarc vár. Ezek a győzelmek az amerikai imperialisták indo­kínai politikájára és agressziós terveire is súlyos csapást mérnek. Az indokínai háború terhe súlyosan neheze­dik a francia nép vállaira, aláaknázza Fran­ciaország gazdaságát. A franciák a harcok­ban eddig több mint 200 ezer katonát és tisz­­tét veszítettek. Ennek ellenére a francia gyar­matosítók a Wall Street parancsára folytat­ják az indokínai háborút. Az amerikai impe­rialisták azon erőlködnek, hogy Ázsiának eb­ben a részében kiterjesszék hadműveleteiket. De a francia katonák egyre nagyobb szám­ban megtagadják a harcot a vietnámi nép ellen, mert gyűlölik ezt a „szennyes háborút“. A francia nép­ egyre nagyobb tömegei köve­telik a szégyenletes, agresszív háború meg­szüntetését.­ ■ - Szerkesztőség és kiadóhivatal Bucuresti, Piata Scánteii No. 1. Telefon 7,42,29, titkárság: 7,65,27. Праги1: Combinatul Poligrafie „Casa Scântei". Taxa postale plática In mimerar conf. apr. Dir. GeR. a Postelor Nr. 205092/947, 1952. november 1., szombat ____________________ИгИ C. No. 4181­9­1

Next