Előre, 1955. január (9. évfolyam, 2243-2266. szám)
1955-01-04 / 2243. szám
* Mit tükröztek a francia nemzetgyűlés vitái Európa és valamennyi földrész országai// Irak közvéleményét erősen foglalkoztatták a francia nemzetgyűlésben a párizsi egyezmények körül a napokbanlefolyt viták. Nézzük meg, mit tükröztek ezek a viták?. m 1 Mindenekelőtt elvitathatatlan,hogy a franccia nép a párizsi egyezményeké ellen, a német militarizmus újjáélesztése ellen foglal állást. A Wehrmacht feltámasztásának hívei ennek tudatában konokul arra törekedtek, hogy a polgári pártok képviselői a nemzetgyűlés-ben lényeges többségiét biztosítsanak a párizsi egyezmények javára,ezzel elfojtsák a francia nép hangját. A francia kormányfő egyikbeszédében beismerte, hogy a reakciós köreik éppen ezt a feladatot tűzték maguk elé. December 22-én a kormányfő a következőket mondotta a parlamentben: „Ünnepélyesen kertntem, hogy ha a párizsi, egyezmények kérdésében hozott határozatot csupán a nemzetgyűlés lényegtelen többsége fogja megszavazni, ennek a most következő hetekben ugyanolyan jelentősége és kihatása lesz, mintha az egyezményeket elutasították volna“. A francia kormány tehát eleve leszögezte, hogy a párizsi egyezmények elfogadása kisszámú többséggel — egyenértékű az elutasítással. Hogyan alakult ki ez a helyzet a parlamentben? Említsünk meg néhány általánosan ismert tényt A Nyugat-Németország felfegyverzésére vonatkozó javaslatot december 24-én 280 szavazattal 259 ellenében elutasították. 73 képviselő tartózkodott a szavazástól. A nemzetgyűlés, következésképpen, a német militarizmus felfegyverzésére irányuló politika ellen foglalt állást a párizsi egyezmények főpontjának leszavazásával visszautasította ezt a politikát. A párizsi egyezmények hívei azonban elhatározták: zsarolással és nyomással rákényszerítik azokat a burzsoápárti képviselőket, akik a párizsi egyezmények ellen szavaztak, hogy kapituláljanak és megszavazzák az egyezményeket. Milyen eszközöket alkalmaztak a decem-ber 24-től 30-ig eltelt hét folyamán? » Mindenekelőtt a nemzetközi zsarolás és a Franciaország belügyeibe való közvetlen beavatkozás mértékéig felérő angol-amerikai nyomást. Ennek a nyomásnak fő eszközei, először is, hivatalos fenyegetések voltak: a párizsi egyezmények elutasítása esetén az USA, vagy az USA és Anglia katonai szövetséget köt Nyugat-Németországgal. Utaltak rá, hogy ez a szövetség Franciaország ellen is irányulna. Ez a zsarolás —, amely a francia közvélemény megfélemlítését célozta — az amerikai, valamint Washington egyenes utasítására az angol politika főfegyvere volt a hét folyamán. A TRIBUNE című angol hetilap helyesen jegyzi meg azzal a nyomással kapcsolatban, amellyel az angol és az amerikai kormány keresztül akarta hajszolni a francia parlamentben a párizsi egyezmények ratifikálását. „Véleményünk szerint a nyugati hatalmak komolyan megnyirbálták a tekintélyüket saját népeik előtt. Amikor a nyugati államférfiak a népek érzéseinek ilyen nyílt megcsúfolásával próbálják érvényesíteni akaratukat, ezzel egyszerűen világgá kürtölik saját csődjüket. Ez pedig felszítja a gyűlöletet az amerikai uralom ellen a nyugati szövetségben“. A hetilap hangsúlyozza, hogy „az angol kormány az utolsó pillanatban a legszégyenletesebb szerepet vállalta ebben a piszkos ügyben“. A francia kormány még a nemzetgyűlés vitái előtt és különösen a viták során beismerte, hogy a franciák többsége ellenzi Nyugat-Németország felfegyverzését. A párizsi egyezmények ratifikálásának legfőbb érvéül azt hangoztatta a francia kormány, hogy az USA és Anglia követelik az egyezmények elfogadását. Az angolok és az amerikaiak azzal fenyegetőznek — tette hozzá a kormány —, hogy Franciaországot magára hagyják a felfegyverzett Nyugat-Németországgal szemben, ha a francia parlament elveti a párizsi egyezményeket. December 29-i parlamenti beszédében például Mendes-France kijelentette: „Nyilván érthető, hogy tíz évvel a megszállás után (Franciaország hitleri megszállásáról van szó. — A szerk. megj.) a franciák többségében nagy nyugtalanságot kelt a németek felfegyverzésének gondolata“. Afrancia kormányfő ezután felveti a kérdést: „De mi lenne az elutasítás következménye?“ — és így felel rá: ebben az esetben „az atlanti szövetség komoly válságba kerülne“. Ilyen kijelentésekből azt a következtetést kell levonni, hogy Franciaország hivatalos körei lényegében maguk is elismerik: a Nyugat-Németország militarizálására vonatkozó határozatot kívülről erőltetik rá Franciaországra és az nem felel meg érdekeinek. De ugyanakkor beismerik azt is, hogy lemondanak független külpolitikájukról és készek megbékélni azzal, hogy álláspontjuk következtében Franciaország elveszti nemzetközi nagyhatalmi szerepét. A francia nemzetgyűlésben lefolyt szavazást követő napon az amerikai sajtó nem titkolta, hogy az Egyesült Államok és Anglia — mint azt a STAR című washingtoni lap írta — „feltétlenül inkább támaszkodnak majd a jövőben megalakuló nyugatnémet hadseregre“, mint Franciaországra. A lap még hozzátette, hogy „az amerikai hivatalos személyiségek nem szándékoznak ezt nyilvánosan hangoztatni. De így gondolkoznak mindazok, akiknek döntő szavuk van a politikában, amikor megvizsgálják a mai Franciaország kérdését a mai világban". Felmerül azonban a kérdés: vájjon a francia közvélemény beleegyezik-e abba, hogy Franciaország helyét a mai világban Washington jelölje ki? Ennek feltételezésére nincsen semmi alap. 2 ------ Érdemes megemlíteni, hogy a francia kormányfő a vita egész folyamán azt próbálta elhitetni: a párizsi egyezmények ratifikálása után tárgyalásokat kíván kezdeni a Szovjetunióval. Kijelentéseiben odáig ment, hogy azt állította , a párizsi egyezmények ratifikálása „megkönnyíti“ majd (?!) a tárgyalásokat. Teljesen érthető, hogy mi tette szükségessé ezt a hamis beállítást. A francia nép kitartóan követeli, hogy kezdjenek tárgyalásokat és hozzanak határozatokat a bailee megszilárdításával és az európai biztonság megóvásával összefüggő alapvető kérdésekben és mindenekelőtt tárgyaljanak Németország egyesítéséről békés és demokratikus alapokon. A francia nép tudja, hogy a párizsi egyezményeket nem lehet összeegyeztetni Európa biztonságának érdekeivel, mint ahogyan a szovjet kormány ezt megcáfolhatatlanul bebizonyította hivatalos nyilatkozataiban. Teljesen nyilvánvaló, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása elgáncsolja a Németország egyesítésének helyreállításával kapcsolatos tárgyalásokat és értelmetlenné tesz minden ilyen tárgyalást. A francia külpolitika irányítói, országuk közvéleményének megtévesztésére, ennek az ellenkezőjét hajtogatják December 24. és 30. között a francia hivatalos körök nagy „szavazatvadászatot“ rendeztek a burzsoá képviselők néhány csoportjának körében. Sajtójelentések szerint minden eszközt felhasználtak: kormányfunkciókat is ígérgettek, „veszélyes következményekkel“ fenyegették azokat, akik „a kommunistákkal szavaznak“ a párizsi egyezmények ellen — és így tovább. Ugyanakkor széles körben alkalmazták a képviselőkre gyakorolt nyomásnak azt az eszközét is, hogy felvetették a „kormány iránti bizalom“ kérdését, vagyis azzal fenyegetőztek, hogy a párizsi egyezmények visszautasítása esetén kitör a kormányválság. Amikor e manőverek után Mendes-France kormányának december 30-án sikerült rábírnia a nemzetgyűlést, hogy másodszor megszavazza a törvénytervezet elutasított szakaszát, kiderült, hogy a kérdéses szakasz mellett szavazók számát csupán busszal tudta növelni (a nemzetgyűlésnek 627 képviselője van!) és így csupán formálisan 287 szavazattal 260 ellenében sikerült elcsúsztatnia a párizsi egyezményeket. Hangsúlyoznunk kell, hogy a párizsi egyezmények ratifikálásáról szóló törvénytervezet más alapvető szakaszát illetően is körülbelül ugyanennyi szavazatot kapott a kormány; egyetlen szakasznál sem tudott valamennyire is jelentős többséget elérni. A bizalom kérdésében lefolyt háromszori szavazás során egyre többen szavaztak a kormány ellen: 251 képviselő az első alkalommal, 256 a második és 260 a harmadik szavazáskor. A francia nemzetgyűlésnek tehát csak a kisebbsége szavazott a párizsi egyezmények ratifikálása mellett. Az angol parlamentben, mint ismeretes, szintén csak a képviselőknek 42 százaléka szavazott az egyezményekre. Hogyan beszélhet fiát a kisebbség az ország nevében, amikor még arra sincs erkölcsi joga, hogy a parlament nevében szóljon? Nem kerülheti el figyelmünket az sem, hogy a francia nemzetgyűlés valamennyi politikai pártjában, amelyeknek egyes képviselői megszavazták a párizsi egyezményeket, szakadás jött létre. Egyetlenegy olyan burzsoá parlamenti csoport sem akadt, amely egyöntetűen szavazott volna ezekre az egyezményekre. Jellemző, hogy a radikálisok csoportjában, amelyhez a kormányfő és jónéhány miniszter tartozik, 76 képviselő közül csupán 44 szavazott a párizsi egyezmények mellett. 27 képviselő ellene szavazott, 5 pedig tartózkodott a szavazástól. A párizsi egyezmények keresztülhajszolása körül igen nagy „ügybuzgalmat“ fejtettek ki a jobboldali szociáldemokraták. Ezért még felelniök kell a nép előtt. _A párizsi egyezményekkel szembehelyezkedő képviselők soraiban a kommunisták és más, haladó szellemű képviselőik minden alkalommal _ egységesen a német militarizmus feltámasztása ellen, Franciaország biztonságára szavaztak. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy az a politikai feladat, amelyet a párizsi egyezmények hívei maguk elé tűztek — nevezetesen az, hogy a nemzetgyűlésiben az egyezmények megvitatása során megnyerjék a burzsoá pártok képviselőinek „nagy többségét“ — kudarccal végződött. Felvetődik a jogos kérdés: mi az értéke egy ilyen ratifikálásnak? A Franciaországból érkező hírek azt mutatják, hogy a párizsi egyezmények formai elfogadása a nemzetgyűlésben nemcsak hogy nem gyengítette, hanem ellenkezőleg — országszerte fokozta az ellenállást a Nyugat- Németország felfegyverzésével kapcsolatos politikával szemben. Amint a tömeggyűléseken hozott tiltakozó határozatok egyre növekvő száma s a nemzetgyűlést felkereső küldöttségek áradata bizonyítja, a francia lakosság széles rétegei tudatában vannak társadalmi mozgalmuk erejének és jelentőségének. E mozgalom kifejezésre juttatja: a francia nép nem békül meg azzal, hogy Franciaország határain feltámasszák a német militarizmust, amely a párizsi egyezmények értelmében visszakapná agresszív hadigépezetét, a pusztítás és tömeggyilkolás legkorszerűbb eszközeit. Mindazoknak, akik a párizsi egyezmények révén a nemzetközi helyzet kiélezésére törekszenek Európában, számolniuk kell a nyugateurópai országokban kibontakozó, fokozódó harccal, amely a militarizált Nyugat-Németország részvételével tervezett agresszív katonai csoportosulások összetákolása ellen irányul. Az agressziós politika Európa biztonságát veszélyezteti. A békeszerető államok, amelyek a béke őrhelyén állanak és készek viszszavágni minden agressziós kísérletre, rokonszenvvel kisérik a francia népnek és Nyugat-Európa más népeinek most folyó harcát. (Megjelent a PRAVDA 2. (13.300) számában.) Hallgatjuk a rádiót... Ahány nyelve van a népeknek, ahány adója van a világnak, az mind mind az ősi Bourbon-palota falai között lezajlott eseményekről beszél. Vannak bemondók, akik közönyösen közvetítik a hírt, mások ajkán izzik a szó, egyik aggódva ejti a mondatokat, mások alig rejtett diadallal. De a hír csak hír marad, akármilyen nyelven is mondják, akármilyen hangsúllyal is ejtik. Hallgassuk csak: „Le Troquer elnök javaslatára, párizsi időszámítás szerint 17 óra 10 perckor megkezdték a szavazást. Tizennyolc óra ötven perckor a nemzetgyűlés elnöke kihirdette az eredményt: 627 képviselő közül 267 képviselő szavazott bizalmat a Mendes-France kormánynak, 260 szavazat ellenében, igen sok képviselő nem szavazott. Az eredmény kihirdetésekor azok a képviselők, akik a párizsi egyezmények ellen szavaztak, megbélyegezték a Wehrmacht feltámasztásának híveit és ilyeneket kiáltottak feléjük: Bűnösök vagytok ! Le Németország felfegyverzésével! Le Franciaország árulóival!" És a rádió tovább szól... Kergetődznek az emlékek. Csak néhány napja. Éppenugy ahogy most a rádióval szemben ülünk, ugyanúgy ült szemben velünk itt, Bukarestben, egy gondterhelt arcú, szemüveges, villogószemű messziről jött férfi. Lágyan ejtette a dallamdús szavakat és széles mozdulatokkal kisérte mondanivalóját. Sokszor egyetlen szóval felelt, máskor még annyival sem: elég volt egy-egy vállrándítás, vagy egy kifejező kézmozdulat, hogy értsünk belőle. Francia. Ha csak ennyit tudtunk volna róla, az is elég lett volna ezekben a sorsdöntő percekben, hogy érdeklődéssel hallgassuk minden szavát. De nemcsak ennyit tudtunk erről a középkorú, pergőszavú férfiről. Költő, író, újságíró. Georges Soriénak hívják. Persze, hogy csüngtünk szaván, persze, hogy ittuk pergő mondatait. Hiszen ő képviselte számunkra ebben a pillanatban a meszszi és mégis olyan közeli Franciaországot. Ő hozta el ide, ebbe a cigarettafüsttel teli szobába a francia földet, amely, „mint cifra kendő terül el a tengerbe vetett színes, csipkés sarkával és a barna hegyek foltja folyik le róla a déli tengerek felé.“ Ő hozta el ide nekünk, emberközelbe, a Gascogne-i partok illatát, Provence meleg tájának dús termését, a Bretagne-i halászok bús dalát, a normandiai bányászok harci indulóját, Dunkerque és Oradour emlékét, ő hozta el a gyönyörű Párizs harcos népének üzenetét. Hallgattuk szavát, mennyi árnyalata a szeretetnek, hány finom akkordja a féltésnek! Hogy fonódik össze a hazafiság izzó érzése a nemzetköziséggel, a francia otthon megóvásának vágya, a világ minden otthona megóvásának óhajával. A francia nép küzdelméről beszélt a német militarizmus ellen. Elmesélte színesen, drámaian a Marseilles-i kikötőmunkások akcióinak egy-egy feledhetetlen részletét. Beszélt a Limoges-i dolgozók tüntetéséről, a Sorbonne-i tanárok és diákok békemegmozdulásáról, az Oradour Sur Glane-i polgármester üzenetéről. Beszélt a ma harcáról és idézte a második világháború hőseit. Milyen szépen emlékezett meg, milyen közel hozta azokat a franciákat, akiknek életét német golyó oltotta ki s mégsem árulták el hazájukat. Aztán másra fordult a szó. „Ha a parlamenttől, a nép határozott állásfoglalása ellenére Mendes-Francenak sikerült kicsikarni a ratifikáláshoz szükséges szavazattöbbséget, akkor semmi sem mossa le az áruló képviselőkről azt, hogy eladták hazájukat“ — mondotta keményen, szinte ítéletszerűen. Lassanként éjfél tett és eljött a búcsúzás ideje. Még sok mindenről esett szó, de mielőtt elment volna, még visszaszólt az ajtóból. Van egy könyv „Lettres de Fusilles“ - címe, biztos itt is kapható. Ha van alkalmuk, lapozzanak bele, ott majd sok mindent megtalálnak, amit nem tudtam elmondani a franciák magatartásáról, az egyszerű emberek hősiességéről“. Szól a rádió... Csak néhány nap telt el azóta. S mi belelapozunk ebbe a kékfedelű könyvbe, amelynek közepén ez a cím áll: Utolsó üzenet, (eredeti címe Lettres de Fusilles). Valóban időszerű és megdöbbentő könyv. De talán nem is lehet egyszerűen könyvnek nevezni. Döbbenetes vádirat a német militarizmus ellen. Csodálatos dokumentuma a francia nép hősiességének és helytállásának. A könyv szerzője: hetvennyolc olyan francia hazafi, akinek életét a francia kollaboracionisták árulása, a német fasizmus golyója oltotta ki. A könyv tartalma közel 100 levél, annál is több üzenet, felmérhetetlen erejű helytállás, csodálnivaló hőstett. A gyengelelkű végigkönnyezi a könyv lapjait. A keményszívű meglágyul. A becsületesek levett kalappal meghajtják fejüket, a becstelenek rettegni kezdenek. A harcosok, az igaz emberek, a kommunisták büszkén vetik fel tekintetüket a vérrel írott lapokról: „erősek vagyunk, legyőzhetetlenek". Oh, hányféle ember szól hozzánk utolsó üzenetében! S milyen furcsa, milyen döbbenetes érzés most, az árulás pillanatában olvasni a helytállásnak e nagyszerű példáit. Várjon azok a képviselők, akik a Bourbon-palotában 17 óra 15 perckor a német militarizmus mellett szavaztak, gondoltak-e Jacques Baudry-ra, a buffoni líceum egykori diákjára, aki a fresnesi börtönből küldte utolsó üzenetét a világnak február 8-án, hétfőn, 1943-ban. „Szerencsére most, halálom előtt megtudtam, — írta — hogy bátrak voltatok. Maradjatok mindig azok... A háborúnak nemsokára vége. Ti boldogok lesztek a békében, egy kicsit az én harcom nyomán is. A győzelem küszöbén halok meg. Ma 11 órakor lesz a kivégzés. Utoljára az életben küldöm gyengéd csókjaimat. Szerettem volna élni. Még húszéves sem vagyok. Eljen a szabadság, éljen Franciaország /“ És gondoltak-e a Bourbon-palotában azok, akik a német militarizmus feltámasztása mellett szavaztak Paul Camphinra akit 1943 november elsején végeztek ki a német fasiszták. „Néhány nap múlva, elvtársaim, én az akasztófára kerülök — írta. — Felemelt fejjel megyek a bitó alá, a jól végzett munka örömével, nyugodt lelkiismerettel. Harcoltam halálomig. Barbár módon megkínoztak a németek, öt órán keresztül lógtam a csuklóimnál fogva s közben állandóan vertek. Sisakkal villanyozták a fejemet, állati vadsággal bikacsökkel vertek. Négy napon át étlen-szomjan hagytak, közben ennivalókat mutogattak. Minden kínzásnak ellenálltam. A Marseillaiset és az Internacionálét énekelve indulok majd a bitó alá. Szívem tele lesz örömmel, mert tudom, hogy a teuton hordák meghátrálnak a nagyszerű Szovjet Hadsereg csapásai alatt. Onnan jön a felszabadulás. Franciák, emlékezzetek örökre a hősökre. A hazaszeretet és a szabadság szelleme, amely mindnyájunkat éltet, legyen bennetek erősebb, éltetőbb, mint valaha. Nemsokára itt hagyom rövid, 21 éves életem, hogy Franciaország gyermekei szabadok és boldogok legyenek. Nem árultam el hazámat, ajkamon mosollyal, énekelve indulok a halálba. Éljen Franciaország !“ És gondoltak-e Jean Alezard főhadnagyra — akit 1944 április 11-én Mont Valérienben lőttek agyon a német fasiszták — azok, akik a Bourbon-palota falai között ugyanezeknek a német fasisztáknak a felfegyverzése mellett szavaztak ? Utolsó levelében így ír: „Nemsokára vége a háborúnak. Két óra múlva húsz társammal együtt kivégeznek. Meghalok, mint annyian mások meghaltak már, hogy Franciaország boldog és szabad legyen. Nemsokára itt a győzelem. És e győzelem lehetetlenné teszi, hogy még egyszer a maihoz hasonló legyen a franciák sorsa. Gondoljatok rám minden június 14-én a születésnapomon és gondoljatok arra mindig, hogy nem sajnálom magam feláldozni az eszméért annak ellenére, hogy nagyon fáj a szívem titeket elhagyni. Utolsó pillanatomban is kiáltom: Bűnhődjenek hazánk árulói ! Éljen a szabadság ! Éljen Franciaország, éljen hazánk, amelyet a Kommunista Párton keresztül tanultam meg szeretni.“ És gondoltak-e legalább csak egy pillanatra is a Bourbon-palota áruló képviselői André Durand kivégzett hazafi intő szavaira? „Vége. Három órakor kivégeznek. Ne sírjatok miattam... Ha a béke visszatér a földre, folytassátok az én munkámat. Olyan rendszerért harcoltam, amelyben az emberek boldogok és szabadok lesznek. Abban a reményben megyek a német kivégzőosztag elé, hogy ez a rendszer el fog jönni. Ne hagyjátok elárulni mégegyszer Franciaországot.“ Hallgatom a rádiót... A Bourbon-palotában az árulók ismét eladták hazájukat. A hősök bilincsbe verve, felsebzetten, megkínzottan helytálltak a börtönökben és a náci kivégzőosztag előtt. Nem árulták el a szabadság ügyét, nem árulták el hazájukat. Ezeknek pedig elég volt néhány tengerentúli fenyegetés, a Fehér Ház néhány durvahangú nyilatkozata. Elég volt egy Londonból jött levél, egy Vatikánból érkezett üzenet. Elég volt néhány dollár, egy csillogó ígéret, hogy amikor 17 óra 10 perckor szavazásra került a sor, egyetlen pillanat alatt elárulják azt, amiért százezrek haltak meg, ami ellen egy egész nép harcolt és harcol mindhalálig. De el lehet-e árulni a halhatatlanokat, a hősöket, az igazakat, a rettenthetetleneket ? El lehet-e árulni egy olyan népet, amely saját bőrén tanulta meg, hogy mit hoz az árulás ? Csak ideig óráig. Egy hős bemocskolt nevét százezrek fényesítik napnál is ragyogóbbá. A német fasizmus golyóitól elpusztult hazafiak emlékét egy egész nép őrzi, drága ereklyeként. Nem lehet elárulni azt a népet, amely mellett a világ nagyobb és jobbik fele áll, amely azért harcol, hogy győzedelmeskedjen a szabadság és béke ügye. A hatalmas nép, a lebírhatatlan béketábor mellett a törpéknél is törpébbek lesznek az árulók és előbb-utóbb eltiportálnak, — ez a sorsuk. DÁNOS MIKLÓS ELÁRULT HŐSÖK ELŐRE — Igazán nem értem miért gyűlölnek a népek, hiszen kitűnő ajánlásaim vannak. 1955. Január 4., kedd „A harc folytatódik mindaddig, míg csak a szégyenletes párizsi egyezmények meg nem hiúsulnak“ A francia parlament ratifikálási vitájának sajtóvisszhangja FRANCIAORSZÁG PÁRIZS (Agerpres). A tiltakozás hatalmas hulláma bontakozik ki Franciaországban a párizsi egyezmények ratifikálása miatt. A LIBERAtION „A harc tovább folyik“ című vezércikkében egyebek között ezt írja : „Egész Franciaország mély felháborodással szerzett tudomást arról, hogy a nemzetgyűlésiben akadt egy olyan többség, amely Németország felfegyverzése mellett döntött és bizalmat szavazott annak a kormánynak, amely támogatja Nyugat-Németország felfegyverzését. A történelem feljegyzi ennek a 287 képviselőnek a nevét, éppenúgy mint annak az 569 parlamenti képviselőnek a nevét ,akik 1940 július 15-én Vichyben elárulták Franciaországot.“ A lap kiemeli, hogy a bonni revansistáik felfegyverzésére vonatkozó határozatot az angol, az amerikai és a nyugatnémet kormány megengedhetetlen nyomása következtében fogadta el a francia parlament. Ez a három kormány felhasználta a nyomás minden eszközét — a fenyegetést, a zsarolást és a megvesztegetést. Franciaország úgy véli, hogy nem köti a december 30-i szavazás eredménye. A harc folytatódik mindaddig, amíg csak a szégyenletes párizsi egyezmények meg nem hiúsulnak. Az agresszív német hadsereg helyreállítása — írja a THUMANITÉ — bűntett Franciaország és a béke ellen. A német militarizmus feltámasztásának hívei korántsem arattak győzelmet, ha meg is menekültek a vereségtől, ami megfelelt volna az egész ország akaratának. A párizsi egyezmények ratifikálásának kérdését kommentálva, a francia jobboldali sajtó beismeri, hogy a német militarizmus feltámasztásának hívei csupán az USA és Anglia nyomása következtében érhették el céljukat. A FIGARO ez egyezményekkel kapcsolatban lefolyt vitákról megállapítja, hogy „a francia parlamentben az utóbbi éveikben lezajlott viták közül ez volt a legkínosabb.“ „Parlamenti síkon — írja tovább a lap — a december 30-i szavazás eredménye nem meggyőző, a nemzetgyűlés sokkal inkább megoszlott, mint azelőtt és így marad a jövőben is.“ A LZECHO hangsúlyozza: „A parlamenti szavazás nem vetett véget a harcnak. A köztársasági tanács tagjainak is dönteniük kell ebben a kérdésben." A COMBAT azt írja, hogy a képviselők többsége „nem volt hajlandó vállalni a felelősséget a történelem előtt Franciaország nemzeti érdekeinek eltemetéséért, aminek komoly következményei lehetnek.“ Ugyanez a lap kidomborítja, hogy bár a párizsi egyezményeket ratifikálták, ezeket nem lehet elfogadottnak tekinteni, mert „még az egyezmények mellett szavazó 287 képviselő közül is sokan engedtek a fáradtságnak, a megalkuvásnak vagy a félelemnek"“ A COMBAT a továbbiakban foglalkozik a szavazás eredményének londoni, washingtoni és bonni visszhangjával s megállapítja, hogy ezek a körök „megelégedéssel“ fogadták az eredményt. „Hiába diadalmaskodnának ezek a külföldi körök, mert ez azt jelentené, hogy figyelmen kívül hagyják, milyen körülményeit között érték el ezt az eredményt... Franciaország most egy újabb probléma előtt áll, mégpedig az atlanti szövetségben való jövőjét illetően. Az események kibontakozása be fogja bizonyítani Dullesnek és Edennek, hogy elszámították magukat. Franciaországban olyan idegesség fog uralkodni, ami befolyásolja majd az ország egész politikai életét.“ — írja a lap. FINNORSZÁG HELSINKI (Agerpres). — A TYOKANSAN SANOMAT című finn nyelvű lap kiemeli, hogy a francia nemzetgyűlés 627 képviselője közül csupán 287-en szavazták meg a nyugatnémet felfegyverzést előirányzó párizsi egyezmények ratifikálását, elárulva ezzel Franciaország nemzeti érdekeit s a világbéke ügyét. A VAPRA SANA azt írja, hogy a szavazás eredménye egy új München sötét árnyékát veti Európára. Ugyanúgy, amint Chamberlain és Hitler 1938-ban létrejött megegyezésükkel az erőszakpolitika útját egyengették Németországban, a francia nemzetgyűls határozata is azt a veszélyt rejti magában, hogy megnyílik az út a nácik újrafelfegyverzése felé. BELGIUM BRÜSSZEL (Agerpres). — A LE DRAPEAU ROUGE vezércikket közöl a francia nemzetgyűlés december 30-i szavazásával kapcsolatban. A francia nép világosan kimutatta — hrja a lap —, hogy nem fogja tűrni hóhérainak újrafelfegyverzését. Hiheti e valaki ezek után, hogy a franciák valaha is egyetértenek majd azzal a fondorlatos határozattal, amelyet Mendes-France és angol-amerikai gazdái a képviselők mindössze 45 százalékos „többsége“ útján kényszerítettek ki a nemzetgyűlésben ? A népek végső fokon mindig győzelmet aratnak az akaratukat semmibevevő kormányokon — teszi hozzá a lap. — Franciaországban tovább folyik a harc a párizsi egyezmények ellen. NORVÉGIA OSLO (Agerpres). — A TASZSZ jelenti: A MORGEN POSTEN kommentátora megjegyzi: „Még nem tudni, hogy a köztársasági tanács milyen álláspontra helyezkedik a párizsi egyezményekkel kapcsolatban. Van még egy másik kérdés is, amely bizonytalanságot kelt a jövőt illetőleg. — hangsúlyozza a kommentátor — mégpedig az, hogy a párizsi tárgyalások rendkívüli kedvezőtlen körülményeket teremtettek a Franciaország és Nyugat-Németország közti szövetség szempontjából.“ SVÁJC BERN (Agerpres). — A svájci NATIONAL-ZEITUNG párizsi tudósítója így jellemzi a francia nemzetgyűlésben kicsikart határozatot: „Ezt az igent csak azért mondották ki, hogy kedvezzenek az amerikaiaknak és az angoloknak ..Mendes-France kényszerítette a nemzetgyűlést, hogy szavazzon a német hadsereg újjáélesztésére. Franciaország ezt sohasem bocsátja meg neki.” HOLLANDIA HÁGA (Agerpres). — A TASZSZ jelenti! A HAAGSCHE POST című hetilap cikket ír arról a durva nyomásról, amelyet az Egyesült Államok és Anglia gyakoroltak a francia nemzetgyűlésre. „Valóban szenzációs esemény történt — írja a lap. Az Egyesült Államok elnöke és Anglia külügyminisztere figyelmeztették, sőt megfenyegették a francia nemzetgyűlést. Ilyesmi még nem fordult elő a történelemben. Volt rá eset, hogy figyelmeztettek felkelőket, megtorlással fenyegettek forradalmi bizottságokat, de nem fordult még elő, hogy egy parlament ilyen felszólítást kapjon ...” „A képviselők egy része őszinte meggyőződése ellenére fogadta el a felfegyverzést, írja az ELSEVIERS című hetilap. Nagy részük elutasította a ratifikálást, de végülis engedtek a külföldi nyomásnak. Ez a reális helyzet.” A Francia Kommunista Párt nyilatkozata PÁRIZS (Agerpres). A l'HUMANITÉ közölte a Francia Kommunista Párt politikai irodájának nyilatkozatát azzal kapcsolatban, hogy a francia nemzetgyűlés ratifikálta a Nyugat-Németország felfegyverzésére vonatkozó párizsi egyezményeket. A nyilatkozat kiemeli, hogy az amerikai és az angol kormány „szemérmetlen nyomása“ következtében, a francia nép akarata ellenére, elfogadták a ratifikálást. A 627 képviselőből azonban mindössze 287-en szavaztak a ratifikálás mellett. Megvan még rá a lehetőség, hogy a francia nép döntő csapást mérjen a német militarizmus feltámasztásának híveire. A francia népnek megvan rá a módja, hogy győzelemre vigye a béke ügyét és megvédje biztonságát. Minden demokrata, minden hazafi tudja, hogy az atlanti szövetség — amelynek nevében a Mendes France kormány „igazolni“ akarta a szavazást — nem egyéb hódítócélú szövetségnél s egy nyíltan agresszív politika újabb eszköze a német revansisták területi igényeinek támogatására más országokkal, közöttük Franciaországgal szemben. A Francia Kommunista Párt már kezdettől fogva Nyugat-Németország felfegyverzése ellen foglalt állást. A kommunista párt volt az egyetlen párt, amely a nemzetgyűlésben hű maradt Franciaország nemzeti érdekeihez. A nemzetgyűlésben megtartott szavazás új helyzetet teremt. Feltámasztja azt a veszélyt, amely a német revansisták és militaristák — hazánk tegnapi hóhérai — felől fenyeget bennünket. A nemzetgyűlés döntése az 1944- ben megkötött francia-szovjet szerződés megszegését jelenti. Ebben a szerződésben országunk kötelezettséget vállalt arra nézve, hogy nem lép be semmiféle koalícióba, amely a Szovjetunió, a hitlerfasisztákat megsemmisítő felszabadítónk ellen irányul. Hogy megakadályozhassuk a párizsi egyezmények ratifikálásának véglegessé válását, meg kell szilárdítanunk a nemzeti és demokratikus erők egységét. Ennek az egységnek az alapja a munkásosztály akcióegysége, a szocialisták és kommunisták egységfrontta. A Francia Kommunista Párt politikai irodája hangsúlyozza, hogy a nemzetgyűlési tárgyalások során éppen Guy Mollet, a francia szocialista párt főtitkára volt az, aki a párizsi egyezmények legbuzgóbb hívének bizonyult, aki Nyugat-Németország felfegyverzésének elfogadtatása érdekében nem riadt vissza a szovjetellenes rágalmaktól sem, hogy ezzel kizárja a megegyezés lehetőségét az általános leszerelés kérdésében. A harc tovább folyik — hangzik a nyilatkozat. A francia nép nem ismeri el és sohasem fogja elismerni a katasztrofális párizsi egyezményeket. Francia férfiak, francia nők! Az ország sorsa a ti keretekben van! Ti erősebbek vagytok, mint a háborús gyújtogatók klikkje. Azonnal járjatok közbe a köztársasági tanácsnál, a községi tanácsosoknál és a megyei főtanács tagjainál. Ebből a célból tömörítsétek egységbe az összes nemzeti és demokratikus erőket a vállalatokban, városokban és falvakban. Ne mulasszatok el semmit, hogy elszigetelhessétek és kudarcra ítélhessétek a köztársasági tanács azon tagjait, akik a párizsi egyezmények ratifikálása mellett vannak. Ezzel megakadályozzátok, hogy a német revansisták beléphessenek az atlanti koalícióba, megakadályozhatjátok, hogy ez a koalíció kirobbanthassa az atomháborút. Szerkesztőségét kiadó hivatal Bukarest, Piata Seinteil Nr. 1. — Telefon 742.29 Előfizetések a postahivataloknál, a levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. Nyomda Combinatul Poligrafic Casa Scinteil „I. V. Stalin”