Előre, 1955. július (9. évfolyam, 2395-2421. szám)
1955-07-01 / 2395. szám
1955., Július 1., péntek. A szocializmus építésében az új technikának nagy szerepe tian. A termelékenység növelésének, az önköltség csökkentésének s az ötéves tévé összes mutatószámai teljesítésének egyik legfontosabb feltétele a technikai színvonal szüntelen emelései s a meglévő technikai felszerelések teljes kihasználása. Ebből a szempontból igen nagy jelentősége van az újító mozgalomnak. A feltalálók és újítók a technológiai folyamatok tökéletesítésével, a termelés állandó ésszerűsítésével ,a takarékossági mozgalom fellendítésével nagy mértékben hozzájárulnak hazánk gazdasági fejlődéséhez- Az újítókat állandóan az a gondolat vezérli, hogy :A régi technikát ujjal, s az újat újabbal kell helyettesíteni.'’ SPECIÁLIS ACÉL HELYETT —KERAMIKA A tinteai 222-es számú szondánál több mint két hónapig alkalmaztak kisérletileg egy újfajta fúvókát. Ez az alkatrészp arhelyre a kőolaj ésszerű kitermelésénél szükség van, nagy kopásnak van kitéve- Mostariéig speciális acélból csinálták. A cimpinai kőolajipari felszereléseket javító műhelybett azonban elkészítették ezt a fúvókát kefármikából, mégpedig olyal jó minőségben, hogy élettartama 12-szer akkora, imidt a speciális acélból készült alkatrészé.Az újítás D. Romascanu alérnök munkakollektívájának érdeme. Az Újítás gondolata a szovjet szaklapok tanulmányozása és különösen a híres szovjet esztergályos, Szeminszkij tapasztalatainak hasznosítása nyomán született meg Szemlinszkij Ugyanis az esztergakések vágóéleinél kerámika lapocskákat használ. S ha itt alkalmas a kerámika , természetesen alkalmas lehet a köolajkiterhelésnél is. Nagy ellenállóképessége lehetővé teszi, hogy helyettesítsék vele a speciális acélt, s ezzel egyidejűleg a szondák működési idejét növeljék-Az úyítás nagy jelentősége abban áll, hogy az acélnál tartósabb keramika alkalmazása nagy megtakarításokat eredményez s ezenkívül a munka termelékenységének növeléséhez is hozzájárul. TÉGLA HELYETT FŰRÉSZPOR-TÖMBÖK Vajda Károly és Brassay Kálmán, a toplicai IFET dolgozói nagyjelentőségű újítást vezettek be: létrehoztak egy új építőanyagot, az ú. n „fürészpor-tömböt", amelynek a téglához képest sok előnyös tulajdonsága van. Éppen ezért nagyszerűen alkalmas arra, hogy helyettesítsék vele a téglát. Az új égilőanyagot 25x25x50 centiméteres tömbökben állítják elő. Egy-egy ilyen tömb összetétele: 11 kiló fűrészpor, 5,76 kg cement, 1,95 kg mész, amelyet folyékony állapotban adnak hozzá. Egy ilyen tömbből 16 rendes téglát lehet helyettesíteni. Súlya pedig mindössze 18,7 kiló, vagyis csak feleanynyi, mint a 16 drb. tégláé. A fűrészpor-tömb tulajdonságai: szilárd anyag, vízben nem oldódik, a téglával ellentétben nem törékeny, fűrészelhető, fúrható és szegezhető. Az ilyen anyagból épült házon a gombásodás és a salétromképződés lehetősége ki van zárva. Mivel a fűrészipor-tömb nagyon jó hőszigetelő , az ilyen épület sokkal melegebb, mint akár a fa-, tégla- vastú betonépület. Az új építőanyag nagy előnye még, hogy sokkal olcsóbban elő lehet állítani, mint például a téglát. Egy tömb előállítási ára 4,30 lej, de gépesítés útján ezt is felére lehet csökkenteni. Nagy előny az is, hogy az építkezés sokkal könnyebben és sokkal gyorsabban megy a fűrészpor-tömbből, mint a téglából. Egy kőműves 8 óra alatt 3 köbméter falat tud rakni téglából. Fűrészpor-tömbből azonban sokkal többet: 16 köbmétert! De nemcsak idővel, hanem anyaggal is lehet takarékoskodni, ha az új építőanyaggal dolgozunk. Ehhez ugyanis sokkal kevesebb kötőanyag (mész, homok, vagyis ezek keveréke, mastéri szükséges, mint például a téglához. Az új építőanyag 60 százalékos maltertakarékoskodást tesz lehetővé. A fürészpor-tömb gyártása nagyon gazdaságos, mégpedig nemcsak azért, mert a téglával szemben nagy előnyei vannak, hanem azért is, mert így gazdaságosabban tudjuk felhasználni azt az óriási fürészpormennyiséget (évente többezer tonna), amit eddig részben eltüzeltünk, részben pedig eldobtunk. A cement felhasználása így szintén gazdaságosabb. Az elégetett és az elkallódott fürészporban trióstanig sok-sokezer munkáslakás építőanyaga veszett el. De már megkezdődött ennek az anyagnak az ésszerű hasznosítása. Vajda Károly, Brassay Kálmán és munkatársai már építik az új anyagból az első hatlakosztályos munkáslakást, amely nemsokára kész lesz. ÉRTÉKES ÚJÍTÁS ! A hengermű minél jobb kihasználása sokat foglalkoztatja a braslai IMD-vállalat munkaközösségét is. Az üzem főmérnöke, Eduard Gheorghiu, aki a Szovjetunióban tanult , minden tudásával és igyekezetével azon volt, hogy a meglévő technikai berendezéseket teljesen kihasználják. Odaadó munkája meghozta a maga gyümölcsét: értékes újításokat vezetett be. Ilyen újítás például a csavargyártás technológiai folyamatának megváltoztatása. Az újítás abban áll, hogy a csavarokhoz szükséges anyagok hengerlésénél a felső hengereket felcserélték az alsókkal s így 10-ről 8-ra csökkentették a kaliberek közötti átmenetek számát. Ezáltal jelentősen emelkedett a munka termelékenysége- E technológiai eljárás tökéletesítése és ésszerű alkalmazása azt eredményezi, hogy a hengerműveket sokkal jobban ki tudják használni, s ezenkívül még növelik is a hengerek élettartamát, ami nagy megtakarítást jelent. A szatmári „Május 1" kombinát népdalestje A szatmári „Május 1“ kombinát vezetősége július 11 és 12-én egész estét betöltő népdalműsorral jutalmazta a termelésben kitűnt,a részlegek, osztályok dolgozóit. Az üzemi dolgozókból alakult tíz tagú népi zenekar, három szólista és az énekkar Nagy Ferenc ének- és zenetanár irányításával lelkesen készült a szebbnél-szebb eredeti román és magyar népdalok bemutatására, előadására. A műsort bevezető előadás nyitotta meg, mely a különböző munka-, bujdosó-, betyár-, katonadalok, virágénekek keletkezésének körülményeit és művészi értékét ismertette. Rövid szünet utánt Horváth Sándor és Markócsán Gusztáv vonója alatt fölcsendültek a gyönyörű melódiák. Az első dal a bádogosműhely dolgozóit, a tartományi (Nagybánya) szaktanács versenyzászlajának boldog tulajdonosait köszöntötte. Az ötéves terv rájuk eső részét határidő előtt teljesítették. Majd a különböző (paplan, cipész, stb.) osztályok termelésben kitűnt dolgozóinak szólt a nóta. A többszáz főnyi hallgatóság hosszantartó tapssal jutalmazta a szebbnél szebb román és magyar népdalokat. Az ilyen és ehhez hasonló előadások a termelésben kitűnt munkások iránti szeretetet és megbecsülést tükrözik. Jelentősen hozzájárulnak haladó hagyományaink ápolásához, a dolgozók kultúrigényeinek kielégítéséhez. A népdalestet a vidéki szakszervezetek meghívására megismétlik Halmiban, Bellekért és Erdődön. ANDREJKA JÓZSEF levelező Evvel azt is észreveszem, ha madár lép az udvarra — dicsekedett a külső őr és a kutya vicsorogva igazolta gazdája szavait. Amykor szobánkba lépteld, Gyírfkán a huszonhárom éves Sofőr éppen feküdni készült. — Hát hol volt mostaniéig? — kérdeztem s eszembe jutott, hogy csak az előbb is hallottam az autó durrogását. — Segítünk a háztáji gazdaságban is, elvtárs... Oóá!... Három-négy órát alszom egy éjjel másitott. — Huszonhat ház épül most egyszerre s holnap, éjjel még a Hargitára is el kell hogy menjek. Gyuricza ugyancsak Vásárhelyi földműves fiú volt. Most az a vágya, hogy örökre a kollektív gazdaság gépkocsivezetője maradjon, s talán oda is házasodik Udvarfalvára. Lehet, hogy valamelyik udvarfalvi leány már számít is rá, biztosan is tudja, de én nem akartam ilyen irányban faggatni, hanem azt láttam, hogy Gyuricza teljes szívével, gazdaként segíti a gazdaság gyarapodását... Gyuriczát három órakor felkeltették, öt órakor pedig már csoportosan mentek a répaföldekre ablakom alatt a kollektivisták. Én is igyekeztem ki a határ felé. Nehéz munka a répaegyesülés. Kurtanyelű, kicsi kapával, kétrét görnyedve járja meg az ember a hosszú sorokat. Az asszonyok még jobban győzik, de a férfiak kapcsot éreznek a derekukban — Fáj? — kérdeztem az egyik kajlákalapos embertől. — Fáj, de már nem sokáig — felelte tréfásan s láttam én is, hogy már végefelé vannak az egyesélésnek. — Az asszonyok inkább győzik ugye? — Abbiza nekik is nehéz... tudja, az értyék még éjjel is mind a párnát kaparja, mintha a répát téprté — kacagott az ember. — Melletted a párnát?!... Amritá baj — kajánkodott egy menyecske s toldották kacagással, feledtették tréfával a derékfájást — Régebb gyermekek egyeseitek a répát — magyarázta az egyik asszony. — Most?... Ha mondom a fiamnak, azzal válaszol, hogy „ó, hagyja édesanyám, nekem tanulnom kell“... Könnyű nekik most, de nekünk muszáj volt — tette hozzá sóhajtva, s abban a sóhajban keserű, nehéz vádak szálltak az elmúlt világ felé. Lehajoltam én is, segítettem gyomlálni, közben megfigyeltem a versenyt, mert egyéni versenyzés folyt a brigádban. Hallgattam a beszédet, amely arról folyt, hogy kiénekelték az elnököt és az egyik brigádost. — Meg is tanultam — mosolygott mellettem Nagy Idene és együtt dúdolt a lányokkal... Nélután az asztalos és kerekes műhelybe néztem be. A kerekes, öregebb ember már, fergettyűt készített az egyik új szekérhez. Az asztalosok éppen kereteket készítettek a kaptárakba, de volt ott a műhelyben egyebek között egy négyes ablakkeret is. Az asztalosmester, igen értelmes, tömzsi melegtekintetű ember, letette kezéből a félig kész keretet, előbb végignézett, azután fogott kezet velem. — Hova készült az ablakkeret? — érdeklődtem és közelebbről szemléltem meg az elkészült munkát. — Az egyik tagunknak... Itt készül az ify házakhoz való felszerelés is — világosított fel a mester és közben egy kicsit izgalomikal figyelte nézelődésem. — De persze megfizetik a kollektivisták? — kérdeztem tettetett tudatlansággal. — Meg azok — mosolygott — s aztán megkapják ők is az osztalékot belőle. — Aztán mondja — kérdeztem — a huszonhat ház épitői közül mindenkinek muszáj volt épitelni ? Furcsának tartotta a kérdésemet. Tiszta nyílt tekintetű szeme kutatva szegeződött rám, ajkán gyermekesen hetyke mosoly játszadozott — Nem volt muszáj mindenkinek, de hát az embernek azt is meg kell mutatnia, hogy ér valamit a világon — mondta vidáman. — tudja, ha elmegyünk a városba mi is látjuk, hogy miképpen élnek ott az emberek... Most új ház, aztán rekamie, rádió belé... Ezekből látszik, most hogy élünk a világon. Nem lepett meg a felelete, de meggondolkoztatott. A magam előtt láttam az uj paraszti házakban a kispolgári szoba üres hivalkodásra valló, talmi silányságát, a vásári nyomtatott „kivarrásokat”, értéktelen képeket a falon s anélkül, hogy bántani akartam volna ezt a nyírtszivü, ésétsen eszü erübert, feltéttel keki egyenesen a kérdést: — Mondja meg őszintén, szokott-e valamit olvasni is? — Újságot... Egyebet ritkán — ismerte be egyenes nyíltsággal. — Látja én igazán örvendek, hogy jobb házakban lakik a falu népe, mint ahogy eddig lakott , igaza van, ha városi berendezésre vágyik a falusi ember is, de azért van itt egy kicsi bökkenő — folytattam tovább a beszélgetést. — A művelődésre is többet kéne áldozni... Mert ha nem, furcsa dolgok állhatnak elő a falusi emberre nézve... A városi emberek nagy része ma még műveltebb a falusinál... A falusi ember könyvre még nem ad ki könnyen pénzt. Szorítja, hogy „úriszobája*’ lehessen és ebből állnak elé a furcsa dolgok majd... — Hm, látja hova lyukadtunk ki — mondta elgondolkozva. — De igaza van. Valahogy többet kellene műveljük magunkat... Nem baj, beszélgetünk mi még, ha erre jár — Ígérte, s ebben az ígéretben én már az elhatározott vállalás eredményét is benne éreztem egy kicsikét. A kovácsot, hatalmas szál embert az udvaron találtam. Az öreg kerekes, amíg beszélgettünk, beszerelte a fergettyűt és el is ment valahova. A kovács most éppen a teljesen kész székesét vizsgálgatta. — Nézd meg — mutatta az egyik kollektivistának. — Igen elgyalulta az öreg a fergettyűt... Túl jól akarta, de vékonyra sikerült... így nem engedhetjük ki a szekeret — szögezte le. — Ami innen kimegy, az olyan kell legyen, hogy azon hibát nagyítóval se lehessen találni. Hallgattam a beszélgetésüket és olyan megvidámodva mentem az utca felé, mintha valami drága ajándékot kaptam volna tőlük. Csend volt az utcán, csak a napközi otthonból hallszott a gyermekek kedves csivogása s Gyuriózá zúgatta valahol a gépkocsit. Nagyon szeretem ezt a falut. Olyan, mint a repesedő madár, amelyikben sok még a bugyutaság, de az erő s a fiatalság tengernyi ehhez képest. Elgondolkozva mentem. Az asztalossal való beszélgetésem forgott a fejemben. Az ember egyik jellemző vonása az, hogy szeret büszke sennit a maga emberségére, viszont, hogy büszke lehessen, kézzelfogható tettekkel kell bizonyítania mások között a maga értékét, így van a falusi ember is. Az élet értelmét abban látja, hogy alkotás marad utána valamilyen formában, bizonyságául annak, hogy nem hiába élt. Ez a bizonyság pedig falun örökké csupán csak egyetlen formában tudott megnyilvánulni a múltban. És ez az egyetlen forma a földszerzés, a vagyon gyarapítása volt. A holdak számának gyarapodása volt a falusi ember értékének a fokmérője, ezáltal mérte az ember a maga értékét, másokhoz viszonyítva, ezáltal bizonyította a falu és saját gyermekei előtt, hogy nem élt hiába. Ez volt az életből. Nyomorult egy cél volt. Iriggyé, csalóvá, kegyetlenné aljasította az embert. De Századok folyamán kitöltötte az életet És most ez egyszerre megszűnt. A helyét még nem tudta egészen az uj tartalom kitölteni. Gondolataimból a hangszóró beszéde térített ki. Szentannától, a központból beszélt a bemondó. Neveket sorolt fel, azok neveit, akik előljártak, kitűntek ezen a napon is a munkájukkal. — Íme, itt az új tartalom — mondtam ki önkéntelenül félhangosan és arra a fenségesen felemelő nagy érzésre gondoltam, amely akkor tölti el az embert, amikor a társadalom, a közösség állítja követendő mintaképül, amikor anyagi haszna összhangban van a közösség hasznával. Ezt a nagy érzést sohase érezhette az elmúlt társadalmi rend által önzővé nevelt magánparaszt. A hangszóróra figyelve szétnéztem újra a kollektív gazdaság udvarán. Néztem, hogy száz év kíncsan gyötrelmés munkájával se tudott ilyen eredményt felmutatni Udvarfalva népe, amilyen alkotások mostan tükrözik emberi értékét. „Az udvarfalviak befejezték máma a répa egyelését, holnap kezdik a kukorica másodszori kapálását’’ — harsogta a hangszóró... Az utca kezdett megelevenedni. Emberek jöttek gereblyérel a vállukon. Kedves bárányokként széledtek hazafelé a napközi otthon apróságai. Hajdu, a brigádos jött a székház felé, s mellettem megáslva bevárta Gyuriczát a gépkocsijával. .— Te aztán eredj, feküdj le fiam, s a többit bizd ránk - - küldte apai gondossággal. — Az éjjel egy óra körül kell hogy indulj a Hargitára. — A méheket visszük legelni — fordult felém kérdésemre, s a válaszában rejtett dicsekedés is lappangott. Volt valami önhittség is a magatartásában, amit ezelőtt másfél évvel nem tapasztaltam nála. Elhatároztam, hogy sarokba szorítom egy kicsit. — Amit gondol, meddig mennek így, előfelé, ha közben nem tanulnak, művelődnek eleget? — kérdeztem. A kérdés váratlanul érte és nem is tudott azonnal felelni rá. — Hát ezt miből gondolja? — nézett rám elkomorodva. — Én csak abból, hogy maga már eléggé műveltnek érzi magát... Tudom, hogy nagy utat tett meg az írástudatlanságtól eddig —■ folytattam anélkül, hogy szavamba vághatott volna. — De mondja meg maga őszintén, mit olvasott az utóbbi időben? Sértődötten válaszolt. — A télen mezőgazdasági dolgokat, s még ideológiát is. De az íróktól semmit, de semmit se ismert Sokáig beszélgettünk, sok mindenről, de legfőképpen arról, hogy még többet kell művelődni, mert különben egyszer csak megtorpannak a fejlődésben. Hajdú már rég elfelejtette sértődöttségét s nemcsak igazat adott nekem, hanem felvillanyozódva tervezgetett a jövőre való kért. — Lehet, hogy amikor legközelebb erre jár, már nem leszek a párttitkár, de az biztos, hogy műveltebbek leszünk, mint amilyenek most vagyunk — biztosított... Gyuricza egy órakor indult el a Hargita felé s én reggel nyolc órakor Marosvásárhelynek vettem az irányt. Úgy szakadtam el Udvarfalvától, mintha szülőfalumtól s legközvetlenebb rokonaimtól váltam volna el. De azért könnyű volt a szívem s megerősödött hittel, bizalommal tele. A reggel csendes volt, szél se mozdult benne, de annál inkább mozogtak a brigádok. Éppen az út felé tartottak a törökbuza sorokon. Kedvesen integettek utánam s én nem tudom miért, de meg voltam győződve, hogy még azon a napon újra ki fogják előzni Szentannát. A hét filmjei A film története megrázó, döbbenetesen hiteles és olyan sűrítetten, tömören tárja fel az eseményeket, mint a tragikus tényeket rögzítő sötéttónusú népballadák. Egy félszázadnál több ideje, hogy az osztrákmagyar monarchia fennhatósága alá tartozó Bukovina egyik kis falucskájában testvérgyilkosság híre futott szét a nehéz gondokkal vesződő emberek között: a Zsizsiáncsaládban a kisebbik fiú megölte bátyját- A probléma olyan valóságos és jellemző, mint a feudál-kapitalizmus körülményei között született népballadák sok hasonló problémája: gyilkosság történt a földért, az apai örökségért A magyarázatot is tehát csak ott találhatjuk, ahol általában a népballadák cselekményének társadalmi értelmezését: a föld után való évszázados, szüntelen sóvárgásban, a szabad, tiszta világ felé való menekülniakarás és a gúzsbakötöttség tragikus ellentétében. A népi képzelet, melynek mindig a valóság tényei szolgáltak alapul — az ilyen és hasonló esetekből alkothatta költői remekké azt a történetet is, amely a „kilenc forintjáért” megölt legényt siratja. A film forgatókönyvét A. Szvacsko készítette. A művészi rendezés munkáját szintén ő végezte, A. Bucsinarval karöltve. A főszerepeket a kievi filmstúdió legkiválóbb művészei — N. Ujvi, V- Szolirko, Sz. Fescsenko és P. Grubnik — játsszák. Mi az, amit e film készítőinek munkájával kapcsolatban feltétlen, mint nagyfokú művészi teljesítményt kell értékelnünk? Leginkább talán az, hogy érzékeltetni tudták: nem az a lényeg ebben a történetben, hogy Szava Zsizsián véres utón akarta magához ragadni az apai örökséget, hanem az, hogy a feudál-kapitalista világ nyomorgó parasztja áldozata volt az embertelen társadalomnak akkor is, ha őt ölték meg, és akkor is, ha ő ölte meg társát egy darabka földért. Az elbeszélés annak idején egy megtiport nép jajkiáltását, az embertelenség elleni tiltakozását fejezte ki. Filmváltozata a kíméletlenül mostoha múlt felidézése ma is harcos emlékeztető- VÉRES ÖRÖKSÉG Jelenet a filmből ELŐRE A TENGERI VADÁSZ A Nagy Honvédő Háború éveiben játszódik le „A tengeri vadász" című új színes, szovjet film, amely egy eddig kevésbé ismert oldaláról mutatja be a fasiszták ellen vívott nagy küzdelmet: élénk tárja a legfiatalabb szovjet hazafiak, a kommunizmus jövendő építői, a pionírok helytállását, legjobbjaik hősiességét. A főszereplő éppen egy ilyen vörös nyakkendős kis iskoláslány, Katya, aki nagyon szereti a tengert, korán megtanul úszni és jól ismeri az egész öblöt, amelynek partján él. A háború pusztító keze nem kerüli el ezt a nagyon szép és békés tájat sem. Az öböl egyik részét megszállják a fasiszták. Egy nap egy agyongyötört, hollfáradt matróz vánszorog végig kora reggel a szovjet kézen levő városka utcáján s erőtlenül roskad le az egyik ház kapujába. Itt találja meg eszméletlenül Lida és édesanyja, akik gondozásba veszik és akik hosszú idő múlva is csak ennyit hallanak tőle: ... „amikor kigyúl a fény az öbölben, ő ott lesz.-" Sokáig azt hiszik, hogy a lázas sebesült félrebeszél, pedig ezeknek a szavaknak nagyon nagy a jelentőségük. S végül is Lida barátnője Katya, a kis pionír dobt fényt az egészre, ő vezeti el az öbölben maradt fasiszta tengeralattjáróra vadászó szovjet cirkáló matrózát az ellenségtől megszállott területre, abba a barlangba, ahová parancsnokuk menekült, és hősies erőfeszítések árán megmenti a fasiszták által megsebesített szovjet tisztet. A filmben a legszebb alakítást N. Rumjanceva nyújtja, Katya szerepében. Rajta kívül különösen a gyermekszereplők: Nyina Szarína (Máftya) és Ljuba Balgyina (Lidia) tűntek ki. FRID Nyugat-Németországban készült filmvígjátékot játszanak moziink — a nyári hőségben két órai kacagásnál többet adni nem is szándékozó könnyű vígjátéknak kijáró sikerrel. A „Fidolin“ kánikula-vígjáték a Műfaj erényeivel és korlátaival, ötletes, jókedvű, mulattatásával és igénytelenségével. .A véletlenekből adódó helyzetkomikumon alapszik a film s ennélfogva van benne számos jó ötlet, amelynél nem számít, hogy nem tartozik szorosan a cselekmény lényegéhez és lazítja a dramaturgiai egységet. Ez a szlffi nem is hivalkodik Magas művészi igénnyel, nyíltan — s így végeredményben rokonszenvesen — bevallja, hogy csak mulattatni akar- S épp ezért éri kellemes meglepetés a nézőt, amikor a sok könnyű tréfa között ittott megvillan a realista társadalomrajz, a humanista emberábrázolás egy-egy szikrája- Fridolin, a nyomorgó fiatal iró elég vidám kalandokkal tarkított kálváriája bizony olyan kevéssé víg perceket is magában foglal, mint például az az apró jelenet, amikor az éhes Fridolin szótlanul és busán sóvárogva megáll egy kövér polgár mögött, aki virslit eszik az utcán és közben hangosan szidja a virslit, amit — szegény Fridolin reményeit halomba döntve — Mégis irgalmatlanul rétege- OLIN szik. Vagy a következő fordulat, amikor egy kedves, Három éves kislány meghívja ebédre újdonsült barátját, az éhező köt és leülteti —egy babaebéd mellé, parányi játékedényekhez és megfelelő ételadagokhoz. ■■ És szintén nem puszta mulattatás Fridolin munkakeresésének pár kalandja sem: amikor hősünk nyaktörő akrobata-Mutatványok közepette, egy szál kötélén lógva, öt-hat emeletnyi magasságban az ereszcsatornát tisztítja, az bizony minden, csak nem nevetséges- S bár kevéssé valószínű, hogy egy fiatal, kezdő író úgy jusson nyomdafestékhez, hogy a kiadó félelmes és rettenthetetlen szigorúságú főnöke a húsz éve beidegződött idegreflexek hatására újból megijedjen hősünk jövendőbeli apósától, az öreg latintanártól, akinek a kiadókirály valamikor menthetetlenül „szekufidára"* álló diákja vált, mégis, jólesően emlékezhetünk vissza a tudatlan és öntelt könyvkiadó kapitalista jó karikatúrájára. S nemkülönben az ugyancsak szatirikus éllel megformált kötekedő poroszjunkert majmoló párbajhősre, vagy azokra a jelenetekre, amelyekben a film az Amerika utánzó táncőrületet vagy a tőkés profi sport sötét háttereit mutatja be- Tájék A Fémipari és Gépgyártási Minisztérium hatáskörébe tartozó vlahicai szakmai tanonciskola igazgatósága az alábbiakat közli a fémipari szakmában tanulni akaró fiatalokkal: Az 1955-56. iskolai évben, az első évfolyamra azok a tanulók kérhetik a felvételt, akik a kohászati és bányászati szakmában óhajtanak képesítést szerezni. Mindkét szakma tanulási időtartama három év. Felvehetők mindazok a jelentkezők, akiket az orvosi vizsgálat egészségeseknek talál, eredményesen végezték az elemi iskolát, 14. évüket betöltötték és a 18 évet a tanév megkezdéséig nem haladták meg. Felvételi vizsgát ekt alá kell tenni magyar nyelvből és számtanból. A felvételi vizsgát az iskolában tartják augusztus 15 és 25. között. A felvételhez szükséges iratok 1.) kérvény, 2.) születési-anyakönyvi kivonat, 3.) iskolai bizonyítvány, 4.) vagyoni bizonyítvány, vagy a szülők keresetét igazoló irat. A fenti iratokat legkésőbb augusztus 15-ig kell eljuttatni az iskolához Az érdeklődőknek a felvétellel kapcsolatban az iskola igazgatósága részletes tájékoztatással szolgálhat. A Vlahicai Vasüzemek mellett működő Szakmai Tanonciskola Igazgatósága 3 A SEREGHAJTÓ Jegyzetek a Régeni Avintul labdarugó csapatról A labdarugó szakértők, a futballrajongók ezrei még most is sokat beszélnek Régen labdarugósportjáról, pontosabban a helyi Avintul sportközösség A-osztályú együtteséről. Hogy miért éppen a Régeni Avintulról , és nem a Bukaresti Dinamóról, vagy a Bukaresti Progresusról esik ma olyan sok szó, az nem véletlen. A Régens Avintul labdarúgó csapatának váratlanul gyenge szereplése, a vereségnek megállíthatatlanul hosszú sora, a gólképtelenségnek és taktikai hibáknak feltűnő példája országszerte nagy meglepetést keltett. Ez a nagy érdeklődés indított arra, hogy megpróbáljuk mérlegre tenni a Régeni Avintus labdarúgó együttesét, megkíséreljük feltárni a gyenge szereplés néhány okát. Régennek nincsenek nagy labdarúgó hagyományai, jóllehet itt is mindig a labdarúgás volt az egyik legnépszerűbb sportág. Népszerű sportág volt, de nem törtségjellegű. Általában csak egy-egy csapat létezett, ezekben pedig többnyire csak „nagy nevek" játszottak. Nem gondolt senki az utánpótlás nevelésére , így nem volt lehetőség a fejlődésre. Felszabadulásunk első éveiben a régeni faipari munkások különböző sportklubokban tevékenykedtek mindaddig, amíg sportmozgalmunkat át nem szervezték. Az első komoly lépés a fejlődés felé az Avintul sportegyesület megalakulása volt, amely 1950 elején történt. Nyomban ezután országszerte gyorsütemben alakították meg a sportközösségeket, így jött létre 1950-ben Régenben az Avintul sportközösség, amely magába foglalta a város területén lévő fakitermelő és faipari dolgozókat. Eleven sportélet kezdődött Régenben is. Egyre többen érdeklődtek a sport iránt. A labdarúgás persze továbbra is egyik legkedveltebb sportág maradt. Most már tömegjelleget öltött, fejlődőképessé vált. Az Avintus labdarúgó csapata a tartományi bajnokságban kezdte pályafutását. Mindenki komoly jövőt jósolt a csapatnak. A fiatalság érdeklődése egyre nőtt a labdarúgás iránt. Az edzéseken a korábbi 10—12 játékos helyett sokszor 30-an is részt vettek. Több új tehetség tűnt föl s nem okozott különösebb nehézségeket a csapat összeállítása. Az első két bajnoki évben a helyi bajnokságot is megnyerték s így részt vehettek az osztályozó mérkőzéseken, ahol azonban mindkét esetben elestek a B-osztálytól. A játékosok és a régens szurkolók nem vesztették el önbizalmukat. 1952-ben ismét tartományi bajnokok lettek. A csapat most jól állta meg helyét az osztályozó mérkőzéseken. Heves küzdelem után bekerült a B-osztályú labdarúgó együttesek közé. AZ EGYÜTTES ÚTJA AZ A-OSZTÁLYBA A Régens Avintust a második csoportba osztották és az 1953-as bajnoki idényben a táblázat második felében végzett. A kellő tapasztalathiány okozta ezt. A bajnoki idény tapasztalatai megmutatták a csapat gyenge pontjait, felszínre hozták a hibákat. A régensek hasznosították a tanulságokat és hogy ez eredménnyel járt, azt bizonyítják a csapat gyors, jelentős sikerei. Amikor a csapat az 1954-es bajnokságnak nekiindult, már látni lehetett a gyökeres javulást. Az egész bajnokságban az elsők között volt. Végül elérkezett az utolsó forduló. Az Avintul Marosvásárhelyen a Nagybányai Metalul ellen mérkőzött. Nagy volt a tét ezen a találkozón: az A-osztályba jutás! A kitűnő küzdőszellem, a jó felkészülés ezen a mérkőzésén is diadalra vitte a Régerti Avintul csapatát, bejutott a legjobbak közé, az A-osztályba. ..RÉGENI AVINTUL 12 1 2 9 H:30 4 Nemcsak Régen városa, hanem az egész ország labdarúgó kedvelői érdeklődéssel várták az Avintul szereplését a labdarúgás első osztályában. Ismeretes, hogy miként rajtolt a csapat és hogy fejezte be a tavaszi idényt. Tizenkét bajnoki mérkőzés után a 24 lehetségesből csupán négy pontot szerzett, egy győzelmet aratott és két döntetlent ért el. Tizenkét mérkőzésen csak tizenegyszer tudta bevenni az ellenfél kapuját, tizenegyszer tudott gólt rúgni. Ez azt jelenti, hogy mérkőzésenként még egyszer sem volt eredményes a régeni ötösfogat. Mi AZ OKA A SIKERTELENSÉGNEK? Ezek után persze önkénytelenül vetődik fel a kérdés. Mi az oka a B-osztályban olyan jól szerepelt együttes feltűnően gyenge szereplésének? Kétségtelenül nagy szerepe volt annak is, hogy a sportegyesület központi fóruma már az elején, a kezdet kezdetén népi vette kezébe a csapatot, nem intézkedett időben és nem vizsgálta meg alaposan a csapat összetételét. Nem számolt azzal, hogy az A-osztály többet követel, nagyobb erőpróbát jelent. Nem igyekezett felfrissíteni a csapatot, hanem csak állt tétlenül és remélt... Nem szabad figyelmen kívül hagyni azonban azt, hogy a helyi sportközösség, de főleg a labdarúgó szakosztály egyes vezető tagjai — helytelenül— megnyugtató, pozitív választ adtak, amikor a bukaresti vezetőség érdeklődött a csapat erőnléte, helyzete, problémái iránt. Ezután a sportegyesület vezetősége sem firtatta tovább a dolgot, megnyugodott a Válaszban és mindent a régensekre bízott. A régeni sportközösség és a labdarúgó szakosztály vezetősége — a jószándék és segíteni akarás ellenére — nem egyszer gyengén tájékozódott a kérdésben. Egyes régeni vezetők (így például Vajda János) hosszú hónapokon keresztül máshová futkostak játékosokért, régi „nagy“labdarúgókat igyekeztek Régenbe hozoti, különböző kombinációkban merült ki erejük. Ez irányú elfoglaltságuk miatt nem jutott elég idő arra, hogy eleget foglalkozzanak az aránylag nagylétszámú és tehetséges utánpótlás gárdával. Pedig akadt volna ezek közül néhány, aki rövid idő alatt elsajátíthatta volna a labdarúgás művészetét s ma az első csapat erőssége lenne. Ez persze több időt igényelt volna, a régensek pedig, „operatívan" akarták elintézni a kérdést, így aztán megtörtént, hogy nem mindig a legmegfelelőbb játékost igazolták át a csapathoz. Ilyen körülméryek között érkezett el a bajnokság rajtja. A régeniek nagyon bíztak Kocsis Elemérben, hogy mint nagy tapasztalattal és nagy tudással rendelkező edző kihúzza őket a kátyúból. Kocsis Elemér edzőre — aki ez év január közepén került Régenbe —, nehéz feladat várt. Nem állt a rendelkezésére megfelelő számú játékos, akik megütötték volna az A-osztály mértékét. A túlságosan kevés játékos állandóan összeállítási gondokat okozott számára .Nem sikerült megtalálnia a legmegfelelőbb összeállítást, mert úgyszólván minden mérkőzésen kényszermegoldásokhoz kellett folyamodnia. NINCS TAKTIKÁJA A CSAPATNAK Aki bár egyszer is látta játszani a csapatot, észrevette, hogy a Régeni Avintus játékrendszere nem felel meg a követelményeknek, az együttesnek nincs célszerűen felépített taktikája. Ez gátolta elsősorban a csapat eredményességét. A régeni csatársor játéka nem korszerű, alapját nem a sokmozgásos támadás képezi. Hibája az ötösfogatnak, hogy tagjai legtöbbször minden különösebb elgondolás nélkül játszanak, nem értik meg egymást, a helycserék tervszerűtlenek. A csatárok nem ismerik fel idejében a helyzeteket, sok időt vesztegetnek a labdaátvétellel, a labdavezetéssel, a cselezéssel. Nincs a csapatban jólképzett, önuralommal és higgadtsággal rendelkező befejező csatár, aki a gólhelyzeteket ki tudná használni. A csatárok nem tudják tartani a labdát és ez gyakran okoz nehéz perceket a védőknek. Amikor pedig a védelem kezd játszani, újabb hibák kerülnek felszínre. A hátvédek és fedezetek kapkodnak saját térfelükön és csak nagyon ritkán történik meg, hogy egy-egy felszabadító rúgással helyzetet teremtettek volna csatáraiknak. A fedezetpár, bár színte minden mérkőzésen átlagon felüli teljesítményt nyújtott, nem mindig volt összekötőkapocs a védelem és a csatársor között. Kocsis edző ért a fiatal tehetségek neveléséhez, kellő gondot fordít a játékosokkal való egyéni foglalkozásra. Ez azonnal nem elegendő. A labdarúgás csapatjáték, a legnagyobb szerep a csapattagok összjátékának jut. Ahhoz pedig, hogy egy csapat ezt alkalmazni is tudja, az összjáték legfontosabb fegyverének az elsajátítására, csapatmunkára, játékrendszerre, taktikára van szükség. Bármilyen taktikai módszert is alkalmazzon egy csapat, minden arra irányul, hogy a labdát az ellenfél kapujába rúgja, a saját kapuját pedig megvédje a góltól. A játékrendszer pedig a játék taktikai művészetének egyéni megnyilvánulása s ez a játékosok és az edző kollektív tevékenységének az eredménye. De hiába a taktikai elgondolás és annak betanulása is, ha a játékosoknak nincs technikai felkészültségük. A Régens Avintul labdarugói nagyrészt még mindig elég gyenge technikai felkészültséggel rendelkeznek s igy a taktikai húzások kivitelezése nagy nehézségekbe ütközik. Itt már nemcsak Kocsis Elemér edző a hibás. Nem lehet egy labdarúgót az utolsó percben, a bajnokság során megtanítani a labdarúgás minden csinjára-binjára. Ez hosszú időt követel, erre már jóval a bajnokság kezdete előtt kellett volna a legnagyobb gondot fordítaniok a régenieknek. A „POTYAGÓLOK” SZERZŐJE A sok elvesztett mérkőzésben még más is közrejátszott. A régeniek az elavult, gyenge játékrendszer, a rossz taktika melett is sokszor voltak egyenrangú ellenfelei a többi A- osztályú csapatoknak. Sokszor állt úgy a mérkőzés, hogy a régeniek döntetlent tudtak volna kiharcolni, nem egyszer pedig a győzelemhez is közel álltak. Ilyenkor azonnali közrejátszott Székely Károly kapuvédő, aki nem egyszer „potyagóllal” fordította meg a mérkőzés állását. Az egykori válogatott kapuvédő magatartásán az elbizakodottság, jelei mutatkoztak. Székely Károly ma is a jó kapusok közé tartozik, de helytelen életmódja hátráltatja abban, hogy ezt be is bizonyítsa. Nem látogatta elég rendszeresen az edzéseket. Nem halgatott edzőjére, nem végezte el a kiírt edzési feladatokat, mert tudta, hogy tartalék nem lévén, csak ő védheti a csapat kapuját. A csatárok sok „holtbiztos” helyzetet hagytak ki, az igaz. De ez még mindig nem volt olyan nagy veszély, mint az, amikor a hátvédek, a fedezetpár és a csatárok lekés küzdelme után — mondjuk döntetlen állásnál — Székely Károly potyagólt kapott. * A Régen Avintus labdarúgó csapata nyerte az A-osztályban s egy izént léphetünk fel vele szemben a teljesség igényévé. Minden esetre többet várunk a csapattól, mert eddigi rövid szereplése nem elégítette ki a sportközönség várakozását. Természetesen van még elég ideje kiköszörülni a csorbát, de le kell vonnia a szükséges tanulságokat. Ezekből a tanulságokból szeretnénk még egynéhányat megemlíteni. A sportközösség vezetőségének a jövőben talán a legfontosabb feladata, hogy összhangot teremtsen munkájában, hogy szorosabbra fűzze kapcsolatait felsőbb szerveivel. Gyökerében ki kell irtania tevékenységéből a szektarizmust és a helytelen „egyéni módszereket.” Az Avintul sportegyesület vezetősége is többet kell foglalkozzon a csapattal. A helyi vezetőség pedig Kocsis Elemér edzőt segítse. A vezetőség és az edző közös erővel küzdjön a csapat munkájának megjavításáért. Kocsis Elemér edző kövessen el mindent, hogy a jövőben a jó csapatszellem mellett, jó csapatmunkát alakítson ki, megfelelő és korszerű játékrendszert, taktikát honosíton meg a Csapatban. A játékosok politikai, elméleti és taktikai továbbképzése mellett az utánpótlás legjobbjainak tervszerű szerepeltetése az edző és a szakosztály vezetőségének elsőrendű feladata. Adjanak a jövőben több alkalmat a fiataloknak arra, hogy az első csapatban is bebizonyítsák tudásukat. Gondoljanak arra, hogy a fiatalok jelentik a jövőt! ANTAL ANDRÁS