Előre, 1957. november (11. évfolyam, 3117-3142. szám)

1957-11-01 / 3117. szám

1957. november 1., péntek A szocialista együttműködés gyümölcsei a gépiparban (Folytatás az 1. oldalról) szükséges műszaki dokumentáció rend­kívüli fontossággal bír. Felbecsülhetetlen segítséget jelentett géptervezőink számára a Szovjetunióból kapott műszaki dokumentáció, amely lehetővé tette, hogy berendezkedjünk a legkülönbözőbb tökéletesített gépek so­rozatgyártására. Szovjet dokumentáció alapján gyártja a „Iosif Ranghet“ gyár munkaközössége a kiváló román univer­zális esztergapadokat, szovjet dokumen­táció nyomán készülnek a nagyváradi „Infrafirea“ üzemben az univerzális gyalugépek, a brailai „Progresul“-ban talajgyaluk és ekszkavátorok, stb. Köztudomású, hogy gyárainknak nép­gazdasági szempontból ugyancsak rend­kívül fontos egyéb termékei — a hazai gyártmányú traktorok, tehergépkocsik és mások közül sok ugyancsak az átfogó szovjet dokumentáció tanulmányozása alapján készül. Igen nagy jelentőségű tény az, hogy gépiparunk műszaki-szervezeti fejlődése és izmosodása nyomán a Román Nép­­köztársaság egyre jobban kiszélesítette gazdasági árucseréjét a Szovjetunióval. A Szovjetunióba irányuló román kivitel árulistáján az utóbbi években gépipa­runk egész sor terméke szerepel: vasúti kocsik, halászhajók, uszályok, kőolaj­­szállító tartályhajók, kazánok és mások. Hasznos tapasztalatcsere Ezzel egyidejűleg több termelési ág­ban magunk is megfelelő műszaki doku­mentációt bocsáthattunk a Szovjetunió rendelkezésére, a többi között vasúti tartálykocsik, lentilológépek és mások gyártása tekintetében, ami gyümölcsöző tapasztalatcserét eredményezett a szov­jet és a román technikusok között. A Szovjetuniótól kapott műszaki-tu­dományos segélynyújtás egyik legjel­lemzőbb oldala a szovjet szakemberek közvetlen műszaki segítsége. A Szovjet­unió és az RNK szakembereinek mű­szaki együttműködése a proletár nem­zetköziség elveiből, a szocialista terme­lési kapcsolatokból fakad. A szovjet mérnökök például értékes támogatást nyújtottak nekünk a resicai kombinát első 3000 kilowattos turbináinak gyár­tásánál. Ugyancsak a resicai kombinát­ban dolgozták ki a szovjet mérnökök útbaigazítása alapján a kőolajipari be­rendezés tökéletesített gyártási techno­lógiáját. A sztálinvárosi traktorüzemben szovjet szakemberek segítettek hozzá a traktoralkatrészek magas frekvenciájú á­­rammal való edzési módszerének tanul­mányozásához és alkalmazásához. Fémiparunk és gépgyártó iparunk fejlődése szempontjából nagy jelentősé­gű az, hogy a Szovjetunió lehetőséget adott egyes technikusainknak és mér­nökeinknek, hogy a Szovjetunióban tö­kéletesítsék szakmai ismereteiket, így például számos mérnökünk nyert szak­mai kiképzést a Szovjetunióban a tur­binagyártás, a golyóscsapágygyártás, a szerszámgépgyártás, stb. terén. Ezenkí­vül több mint 400 romániai ifjúnak nyújtott lehetőséget arra, hogy a Szov­jetunió műszaki főiskoláiban tanuljon és gépészmérnöki képesítést nyerjen. A munkamegosztás elve A Román Népköztársaság, a Szovjet­unió és a többi szocialista ország közötti gazdasági együttműködés során egyre jobban kifejlődik a nemzetközi munka­­megosztás szocialista rendszere. Ez a nemzetközi munkamegosztás minden országnak lehetőséget nyújt ar­ra, hogy elsősorban azokat az iparága­kat fejlessze ki, amelyek tekintetében a legkedvezőbb természeti és gazdasági adottságokkal (nyersanyagforrások, ter­melési tapasztalatok stb.) rendelkezik, így elkerülhető a fölösleges erő- és anyagpazarlás, ugyanakkor a sokoldalú gazdasági együttműködés jelentős elő­nyökkel jár. A szocialista országok kö­zötti kooperáció biztosítja az egyes or­szágok komplex szükségleteinek kielégí­tését nemcsak az egyes országokon be­lül, hanem az egész szocialista tábor szintjén történő szakosítás révén. Or­szágunkban például 3000 kilowattig ter­jedő teljesítményű áramfejlesztő gépcso­portokat gyártunk, míg a doicesti, ca­­manesti, ovidiui, petrozsényi, borzesti hőerőművek 12.000, 25.000 és 50.000 kilowattos gépcsoportjait a Szovjetunió­ból, illetve a Csehszlovák Köztársaság­ból hoztuk be. Berendezkedtünk rendes méretű párhuzamos esztergapadok és más szabványos típusú szerszámgépek gyártására, az egyes példányokban igé­nyelt szerszámgépeket, valamint a kü­lönleges gépeket és gépcsoportokat ezzel szemben a baráti országok — a Szovjet­unió, a Csehszlovák Köztársaság, a Né­met DK — ipara gyártotta számunkra. Az utóbbi években új lehetőségek mu­tatkoztak a szocialista tábor országai­nak gazdasági kooperációja számára az­által, hogy ezek az országok még szo­rosabban egybehangolták gazdasági ter­veiket. A nemzetközi munkamegosztás fokozatos elmélyítése, amely megfelel az összes szocialista országok érdekei­nek, új szakaszt nyit a Szovjetunió és a népi demokratikus országok közötti együttműködési és kölcsönös segélynyúj­tási kapcsolatok fejlődésében. Azok az eredmények, amelyeket gép­iparunk fejlődése tekintetében felmutat­hatunk, jórészt a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való széleskörű és hatékony gazdasági együtt­működésnek köszönhetjük. Románia ipari potenciáljának növekedése ugyan­akkor egyre jobban kiszélesíti a szo­cialista világrendszer többi országával folytatott gazdasági árucsere fejlődési lehetőségeit. Kétségtelen, hogy a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal való gazdasági és műszaki-tudományos együtt­működés ezentúl is döntő tényezőként segíti elő gépiparunk felelősségteljes fel­adatainak megoldását a népgazdaság fejlesztése és a nép életszínvonalának emelése érdekében. Gólarány: 124 — 0 (!!!) —Új Barátaik nevelődnek a nagyváradi labdarúgó pályákon — Nagyvárad egykori fémveretes lab­darúgó sportjának hírnevét az utób­bi években sokszor megtépázták, de minőségi szempontból soha sem érte annyi kudarc, mint éppen a legutóbbi hónapokban. A tavalyi kupagyőztes Haladás a bajnokság nyolcadik fordulója után egyetlen árva pontjával aligha kerülheti el az utolsó helyet és az ezzel járó kiesés szomorú sorsát. Annál örvendetesebb viszont az Energia-Törekvés igyekezete, amely minden erejét az utánpótlás és a legfiatalabbak­­nevelésére fordítja. A napokban fejeződött be a törpe labdarúgó-bajnokság, amelyen az egyesület több csapatot szerepeltetett. Az „első“ csapat a labdarúgás tör­ténetében példátlanul álló fölénnyel nyerte a bajnokságot. Az Energia törpéi 22 mérkőzést játszottak, mind­egyiket megnyerték és 44 ponttal, 124:0-ás gólaránnyal (!!!) elsők let­tek. (Mit szólnak ehhez A-osztályú labdarúgó együtteseink csatárai ? — szerk. megj.) A siker kivívásá­ban a játékosokon kívül nagy sze­repet játszott Hermann Miklós ed­ző, aki hosszú évek óta fáradha­tatlanul neveli a legfiatalabbakat. — Sok tehetséges játékos került ki csapatunkból — mondja Her­mann, és ha ezek mind Váradon fut­balloznának, akkor minden valószí­­nűség szerint nem így állnánk De ez nem tör le bennünket. Mi tovább neveljük a játékosokat és re­méljük, hogy végre sikerül majd itthon tartani saját neveltjeinket és belőlük olyan együttest összeko­vácsolni, amely méltóvá válik majd Nagyvárad régi hírnevéhez. A csapat intézője Major László szeretné, ha egyszer felvinnék a tör­pe csapatot Bukarestbe. (Nem is olyan lehetetlen igény, a labdarúgó igazgatóság valóban megtehetné. — szerk. megj.) — Előmérkőzést játszhatnánk va­lamelyik nagyobb nemzetközi ta­lálkozó előtt — mondja Major, lás­sák a fővárosban is, hogy mit dol­goztunk, mit mutathatunk fel. A Törekvés adta valamikor a ro­mán labdarugó sportnak a Ströck­­fivéreket, Barátkit, Csomagot, Bar­­thát és sok, sok más hírességet. In­nen indult el Spielmann is. A mai csapatból különösen Bodó Vili, Tóth József, Dozsoncki, Boros a legtehet­ségesebbek. Még annyit: a legfiata­labb 14, a „legöregebb“ pedig 16 éves. HALÁSZ MIKLÓS Álló sor, balról jobbra: Major intéző, Ferenczi, Váradi, Fodor, Ha­lász, Kogán, Arnoczki, Bodó I, Hermann edző. Guggolnak: Bunta, Bodó II, Nagy, Tóth, Jermedi, Boros, Dorsonczki. A FORRADALOM VÉDELMÉBEN Amikor derengő ésszel először ol­vastam végig Solohov remekművét, a Csendes Dont, a stílus szépségén, a me­se áradásán és az emberi sorsok gazdag­ságán túl valami más egyéb is megfogott és nem hagyott nyugton, gondolkodni, töprengeni késztetett. Az a le nem irt, de az egész regényből sugárzó igazság, hogy hiábavaló volt a forradalom ellen támadó fehérek számbeli fölénye néha és ágyúik, páncélkocsijaik jobb minő­sége a leggyakrabban, a vörösöket maga az idő, a történelem segítette végső dia­dalra, győzelmük magának a történel­mi igazságnak kérlelhetetlen beteljese­dését testesíti meg... Polgári történészek gyakran ma is ámulva állnak az oroszországi polgár­háború története előtt s csodát keres­nek, megfejthetetlen rejtélyt abban, hogy a minden oldalról körülkerített, tizennégy tőkés ország állig felfegy­­verzett seregeitől fojtogatott, belső áru­lóktól gyöngített Szovjetország hogyan tudott győzelmet aratni valójában az e­­gész tőkés világ fölött. Azok, akik ama sorsdöntő időkben orosz földön éltek s a forradalmi seregekben a világ e ré­szének uj történelmét írták, jól ismerik a titkot. Nem páncélkocsik és hadiha­jók titka volt ez, hanem a szíveké és az agyaké. Mert a páncél ereje véges, de az emberi szív és akarat ereje vég­­hetetlen... Aligha volt még hadsereg, ország olyan nehéz helyzetben, mint Lenin serege, az Októberi Forradalom országa. De soha olyan elszántan, olyan tűzzel, olyan győzniakarással nem ve­rekedett még hadsereg, mint Lenin se­rege. Mert soha még fegyveres kés nem védelmezett olyan nagy kincset, mint a világ első vörös hadserege: a proletá­rok szabadságát, minden dolgozó ember jóreménységét. Hallgatom Lenin hazai katonáinak emlékezését s Kolozsváron vagy Tordán, a kicsi családi otthonokban mintha a Csendes Don hangulata idéződne fel. Hány meg hány csatában kellett tíz­szeres, hússzoros túlerővel felvenniük a harcot, hányszor vonultak vissza az ellenség nyomása elől, hányszor segítet­te ki őket a bajból egyedül csak vitéz­ségük és leleményességük s mégis, ösz­szességükben, egészükben világtörténelmi győzelem mozaikkockái ezek az emlé­kek. Átsüt rajtuk az egykori vörös harco­sok rendíthetetlen hite és bátorsága, a­­mely csak nagy ügyből fakadhat s igaz emberek sajátja lehet. Kicsendül ezekből az emlékekből a forradalmárok vasfegyelme és mélysé­ges embersége. A harcok történetei is emberi arco­kat, vonásokat rajzolnak ki. Kövessük hát emlékezésüket... 1918 nyarán Perm városában a volt foglyokból nemzetközi hadosztályt szerveztek Kolcsak seregei ellen — em­lékezik vissza a negyven évvel ezelőtti küzdelmekre Székely András. — Én is beálltam­ az egyik zászlóaljba. Egysé­günk az uráli vasútvonal mentén, Lisz­­va környékén esett át a tűzkeresztségen. A legnehezebb frontszakaszok egyike volt az, az ellenség számbelileg is fö­lényben volt s alaposan el volt látva modern fegyverzettel. A mi fegyvereink bizony kimustrált öreg karabélyok vol­tak, csak egy-két osztagnak sikerült géppuskát szereznie. Mivel pótolhattuk hát a hiányzó felszerelést? Hitünkkel, lelkesedésünkkel, meg acélos fegyelem­mel. Nagy dolog az a harcok hevében. A zászlóalj minden egyes tagja át is é­­rezte, hogy csak a legerősebb forradal­mi fegyelem vezethet győzelemhez. És nekünk a győzelem az életet jelentette. A parancsnokunk szava szent volt hát szá­munkra. És az összeforrottság lebírha­­tatlan erőt adott. Egymás után foglal­tuk el a városokat, falvakat. — Különösen ádáz tusa folyt egy Kin nevű vasúti állomás birtoklásáért. Az időjárás is mintha Kolcsak mellé szegődött volna. Az örökös viharokat és a rendkívül hűvös éjszakákat, a gyors hőmérséklet-változásokat nehezen szok­tuk meg mi, közép-európaiak. A Kol­­csak-osztagok kihasználták fölényüket és helyzeti előnyüket s elfoglalták az állomást. Ha a kezükben marad, meg­bénul az uráli­­vasútvonal forgalma. E­­gyetlen eszköz maradt a kezünkben a győzelemhez, az önfeláldozó harci aka­rat és a vasfegyelem. Mind a kettő megvolt bennünk s néhány nap múlva Kin állomása a vörösek kezén volt is­mét. Most már végképp. Kolcsak zsoldo­sai futottak, amerre láttak, még a fegy­vereiket is jórészt eldobálták... Csiky János Szibériában harcolt a szovjethatalomért, így emlékszik visz­­sza a vörös egységek egyik vitéz tetté­re, a túlerőben lévő ellenség megfuta­­mítására.­­ A japán segítséggel Csitánál beé­kelődött fehérgárdisták hónapokon át akadályozták a szovjet főerők és a tá­vol-keleti partizánhadsereg egyesülését. A mi egységünknek kellett elősegítenie az egyesülést. Nyerzsinszkből vonaton indultunk el délnyugat felé. Másnap délután már tá­madásra fejlődtünk fel. Szemjonov ko­zákjait könnyűszerrel leszorítottuk az Amur-vasútról, de a két vasútvonal ta­lálkozásánál jól beépített állásokból öt páncélvonat ontotta ránk a tüzet. Több­ször is megrohamoztuk az állásokat, de a nagy­ tüzérségi tűzzel szemben tehe­tetlenek voltunk. Aztán a második nap egy kis berozsdásodott tank került a kezünkbe, amelyet géppuskásaink ha­mar rendbehoztak és az éj leple alatt lőtávolba helyeztünk el. Másnap reg­gel az egyetlen tankágyunk megkezdte a tüzelést az öt hatalmas páncélvonat ellen. Egy lövedékünk átütötte az egyik vonat páncélzatát. Nosza, lett erre riadalom a fehérek között. Gyalogosaink meg kihasználták a fehérek pillanatnyi zavarát, elsöprő támadással elfoglaltak két páncélvonatot. A másik három alig bírt elmenekülni Mandzsúria felé... A nemzetközi zászlóaljak ilyen haditettekkel szereztek félelmetes hírt maguknak a fehérek között. Varga Gyula meséli visszaemlékezései során, hogy egy alkalommal egy aránylag kis­számú, alig negyven emberből álló vö­rös különítmény — nagyrészt volt fog­lyokból lett önkéntesek — közel ötszáz főnyi kozákegységet ejtett fogságba. Nem csoda tehát, hogy az ellenforradal­mi tábornokok egyik legfőbb gondja, terve volt a nemzetközi zászlóaljak megsemmisítése. Illetve csak szerették volna megsemmisíteni őket. A „III. In­­ternacionálé“ elnevezésű ezred ellen, amelyhez Varga Gyula is tartozott, hol­csak egy ízben válogatott egységet állí­tott össze, kizárólag csak tisztekből álló ezredet, az úgynevezett zalotai polkát, „aranyezredet“. — Hamarosan értesültünk, hogy a tiszti ezred ellenünk készülődik — for­málja szavakba emlékeit Varga Gyula. — Nem akartuk bevárni a támadást, mi indultunk rohamra. Tudtuk, hogy élet-halálharc ez, ebből az ütközetből csak győztesen vagy halva kerülhetünk ki. Hatalmas hurrázással körülzártuk az „aranyezredet“, nagy elszántsággal megrohamoztuk az állásait. Keserves, ádáz küzdelem volt. A nemzetközi ez­red emberei soha olyan elszántan nem verekedtek, mint akkor. De hamaro­san csak hírmondó maradt a tiszti ez­redből... Kolcsak reménysége egyetlen nap am­iatt szertefoszlott... A vörös egységek nagy önfeláldozása névtelen forradalmárok egyéni vitézsé­géből tevődött össze. Túri Sándor élete mintha e névtelenek sorsát, történetét példázni. A reszki fogolytáborban állt be a vö­rös gárdisták közé. Félelmetes híre volt itt a vörös gárdának. A fehérek jó ideig nem is mertek betörni a városba, csak a környékén ólálkodtak. Egy alkalom­mal ugyanis alapos leckét kaptak a gárdistáktól.Négy­szer annyi fehér láza­dó jött a város őrsége ellen, mint a­­mennyien Jeszk védői voltak. S a vö­rös gárdák mégis szétverték a négysze­res túlerőben lévő ellenséget, a táma­dók egyharmadát megsemmisítették, a többi meg hanyatt­ homlok menekült előlük. — Ekkor már reguláris hadseregbe voltunk szerveződve s nemsokára ha­jóra szálltunk, hogy az Ukrajnában elő­­nyomuló németek ellen menjünk harc­ba. De mikor Mariupolban partra a­­kartünk szállni, a város már a németek kezén volt. Elkéstünk. Vissza kellett fordulnunk s újra reszkbe hajóztunk. Itt tétlenségre voltunk kárhoztatva, kö­rül voltunk kerítve. Túri Sándor egyik barátjával a sztav­­ropolszki vonalon elindult és meg sem állt Caricinig. Hallották, hogy ott új nemzetközi zászlóaljat szerveznek ép­pen. Javarészt erdélyi magyarok és ro­mánok voltak a zászlóaljban. A pa­rancsnok egy Dundics nevű bosnyák for­radalmár lett, az egyik század parancs­noka pedig Aranyosi-Zon Sándor, akit a kolozsváriak jól ismertek, a háború előtt a famunkás szövetség titkára volt idehaza. Az újonnan szervezett zászlóalj 1918 nyarán előbb Denyikin, majd Krasznov generális ellen harcolt, Cark­cin körül. A harc a városért folyt. A vörösek számára létszükséglet volt Cá­riéi­, hiszen ha a fehérek kezére ke­rül, elvágják a volgai viziutat s meg­kaparintanak egy igen fontos hadi­anyaggyárat. — Ekkor avatkoztak be a küzdelem­be Bugyonnij és Vorosilov lovasai — folytatja Túri Sándor. — Fergeteges ellentámadásukkal valósággal elsöpörték a fehéreket. Carkcin felszabadult az el­lenséges gyűrűből. A harc azonban nem ért véget. A lá­zadó doni kozákok hol itt, hol ott ütöt­ték fel a fejüket. A vörös katonák, gyak­ran három éjjel és három nap le sem hunyták a szemüket, egyfolytában csa­táztak. Egy ilyen csatában szerezte Túri Sán­dor arcának forradásait és üvegszemét. De e forradások árát a kozákok drágán fizették meg. 1918 késő őszén történt. Az erős ko­zák nyomás miatt a vörösök parancsno­ka elrendelte a visszavonulást. Túri Sándor néhány társával utolsónak ma­radt, hogy fedezze a visszavonulást. — Egyszerre azt vettem észre, hogy egyedül maradtam a Kuznyec falu és a Kuznyec folyó közötti mezőn. Szem­ben velem a kozákok, lehettek vagy kétszázötvenen. A falu felöl jöttek, a­­melyet mi az előbb adtunk fel. A mi egységeink közben biztonságos helyre, a folyó mögé húzódtak vissza. Ha egyedül maradtam, egyedül har­colok — gondoltam s nem is volt sok idő a töprengésre.Töltöttem, lőttem, egy fa mögül tüzeltem. Dőltek a kozákok jobbra, dőltek balra, azt hitték, hogy e­­rős vörös egység áll szemben velük, mert tanakodtak, aztán csatárláncba fej­lődtek és rohamra indultak. Hirtelen elöl, hátul, mindenütt kozákok voltak körülöttem. Kihúzott kardjukkal ütöt­­tek-vágtak ,ahol csak értek. A fegyver kiesett a kezemből. Az egyik vágás a bal kezemet érte, a másik a szemem fölött a homlokomat, a harmadik a tarkómat. Aztán záporoztak az ütések, ki tudta volna azt megszámolni. Eldőltem ernyedten. A kozákok kapi­tánya fölém hajolt s csak­ ennyit mon­dott : — Elég ez neki, gyerünk tovább! Ott hagytak s indultak a trénszekerek felé, a hídhoz. Vagy kétszáz trénsze­­kér állt sorjában, a mieink hagyták ott, nem volt idejük átvinni a hídon. Nem, a trén nem kerülhet a kozákok kezébe. S különben is, ha átjutnak a hídon, hátukba kerülnek a mieinknek. Utolsó erőmet összeszedve kúszni kezd­tem a folyó felé. Erőm nem volt ahhoz, hogy felemelkedjek, homlokomról a bőr rátapadt a szemem­re, éreztem, hogy csupa vér vagyok. De nem ér­tem rá törődni vele. Át kell jutnom a folyón. Bármi áron át kell jut­nom. Szerencsére a víz azon a helyen nem volt mély s nemsokára már a parancsnokom előtt voltam. Futottak hoz­zám, kötözték a sebei­met s közben volt any­­ngi erőm, hogy el­mondjam, merre tarta­nak a kozákok. A többit másnap tud­tam meg a kórházban. Egy sebesült társam mesélte, hogy lovasaink a kozákok mögé kerül­tek s mig azok a trén­­szekerekkel bajlódtak, megsemmisítették őket. Egy ember hite és önfeláldozása, konok kitartása győzelemhez segített egy egész egysé­get. Keménység, elszántság jellemezte a vörös kato­nákat, de ugyanakkor mély emberség élt, tisz­ta szív dobogott ben­nük. Hadd idézzem újra Székely András emlékezését. — 1918 december 24-én történt. Perm környékén az egyik Káma-hidat őriztük. Kolcsak közeledett a város felé, útja csak ezen a hídon vezethetett át, ezért aztán életre-halálra védelmeztük. Csi­korgó hideg volt, 40 fokot mutatott a hőmérő. A hídon csak a vöröskeresztes vonatok haladhattak át, amelyek sebe­sülteket és betegeket szállítottak. Az ellenség nagy erővel közeledett a város felé, tüzérsége már lőtte is a hi­dat. Szerencsére minden golyó a Róma befagyott medrébe hullott. S ekkor ész­revettük, hogy egy vöröskeresztes kocsi, tele sebesültekkel valamiképpen leakadt a szerelvényről és ott maradt a híd kö­zepén. Tudtuk, hogy sokáig már nem tarthatjuk a hidat s azt is tudtuk, hogy még előbb eltalálhatta valamelyik á­­gyugolyó. Gyorsan kellett cselekedni. A városban­ egyetlen mozdony volt már csak, a vörös katonák felültek rá s a mind jobban erősödő golyózáporban ráhajtottak a hidra. Ágyulövedékek csapkodtak körülöttük, mint ítéletidő­ben úgy dübörgőn a föld és az ég. De a vörös katonák most nem törődtek a röpködő halállal. A sebesültekkel tele vasúti kocsit épségben elvontatták a hídról.„ Nagy események apró mozd­natai, amelyek talán nincsenek felje­gyezve a történelmi krónikákban, de kitörölhetetlenül élnek nemcsak az egy­kori hazai vörös katonák, hanem egész népünk emlékezetében. Túri Sándor, Székely András, Gherdan Ioan, Csiky János, Varga Gyula és a többiek az e­­gész ország tiszteletét, az egész nép sze­­retetét érezhetik feléjük sugározni. É­­lettörténetük egész népünk élményévé tette azokat a nagy időket, amelyek negyven esztendővel ezelőtt orosz föl­dön az új világ útját nyitották meg. Ennek az uj világnak veterán harco­sait tiszteljük bennük. (Folytatjuk) BEKE GYÖRGY ZOE BAICOIANU, 1917 ELŐRE lta. Apostol elvtárs fogadta a brazíliai szakszervezeti küldötteket Gheorghe Apostol elvtárs, a Szak­­szervezetek Központi Tanácsának el­nöke, csütörtök délben az SZKT titkár­ságán fogadta a brazíliai szakszerve­zeti aktivisták csoportját. A fogadáson jelen volt Anton Moi­­sescu elvtárs, az SZKT titkára, és Pet­re Barbulescu elvtárs, az SZKT nem­zetközi kapcsolataival foglalkozó ügy­osztály vezetője. Gheorgiae Apostol elvtárs üdvözölte a vendégeket, majd hangsúlyozta, hogy a brazíliai szakszervezeti aktivisták romániai látogatása újabb lehetősé­get nyújtott a kölcsönös megismerés­re, s a két ország szakszervezetei je­lenlegi kapcsolatainak elmélyítésére és fejlesztésére. A brazil vendégek vázolták­ Brazília gazdasági helyzetét és a munkások életkörülményeit, beszámoltak orszá­guk szakszervezeti mozgalmáról, an­nak jelenlegi célkitűzéseiről és távla­tairól. A vendégek a továbbiak során beszéltek romániai élményeikről, majd hangsúlyozták, hogy a brazíliai szak­­szervezeteknek érdeke, hogy minél szorosabb kapcsolatot tartsanak fenn a romániai szakszervezetekkel Megérkeztek a görög válogatott labdarúgók Csütörtökön este megérkezett a fő­városba a görög válogatott labdarú­gó csapat. A görög csapat vasárnap a világbajnoksági selejtezők során a Román Népköztársaság válogatottjá­val mérkőzik. A baneasai repülőtéren a görög lab­darúgókat az országos sportszövetség, a labdarúgó szövetség képviselői és újságírók fogadták. ----------­ RÖVIDEN ■ Asztali teniszezőink igen gazdag nemzetközi műsor előtt állnak. No­vember 8—10 között Zágrábban indul­nak Jugoszlávia nemzetközi bajnok­ságán, a hónap végén pedig a skandi­náv bajnokságon vesznek részt. De­cember 7—8-án a dán közönség előtt mutatkoznak be, s 10—12 között Ber­linben szerepelnek. A zágrábi ver­senyre — amelyen Európa szinte vala­mennyi számottevő asztali­teniszezője indul — a következők utaznak el: Ro­­zeanu, Zeller, Gantner, Reiter és való­színűleg Andromache. • A „Klubcsapatok Európa-kupá­jáért" folt­ó labdarúgó-torna selejte­zőiben a harmadik Milan-Rapid talál­kozó az olasz labdarúgók 4:2-es győ­zelmével végződött, s így a nyolcad­­döntők során ők lépnek majd pályá­ra a skót Glasgow Rangers ellen. • A lengyel labdarúgó válogatott be­fejezte előkészületeit a november 3-i lengyel-finn mérkőzésre. A szovjetek ellen győztes együttes játszik, Szim­­kowiak kapus kivételével, aki sérült. Helyette Gronowszki védi majd a len­gyel kaput. Ha a lengyelek győznek — ami valószínű —, akkor egy har­madik szovjet-lengyel mérkőzésen dől el, hogy melyik ország képviseltetheti magát a világbajnokságon. • A Szovjetunió labdarúgó-bajnoksá­gában hétközben játszották le a Moszkvai Torpedó-Leningrádi Zenit ta­lálkozót. A moszkvaiak Sztrelcov és Ivanov góljaival 2:0 arányban győz­,­­ek. A budapesti dolgozók nagygyűlése BUDAPEST (Agerpres) — Budapest mintegy 300.000 dolgozó­ja október 30-án nagygyűlést tartott a Köztársaság terén. A nagygyűlésen megjelentek Ma­rosán György, Kiss Károly, Kállay Gyula, a Magyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagjai. A nagygyűlés megnyitása előtt Csikesz Józsefné, az MSZMP buda­pesti bizottságának titkára emléktáb­lát leplezett le, amelyen megörökítet­ték azoknak a nevét, akik a múlt év­ben a városi pártbizottság védelmé­ben áldozatául estek az ellenforradal­márok gyilkos dühének. Ezután Marosán György mondott beszédet. Marosán György a tavalyi el­lenforradalmi eseményekről szólva, kidomborította, hogy a tömegek szo­ros egységbe tömörültek a népi hata­lom megvédéséért. A magyar nép nem áll egyedül, mert a szocialista tábor országainak népeiben odaadó barátokra talál. Mi örökké hálásak leszünk a Szovjetuniónak azért a se­gítségért, amelyet Magyarország szo­cialista erőinek adott az ellenforra­dalom szétzúzásához — mondotta Marosán György, majd így folytatta: Büszkén elmondhatjuk, hogy bará­taink politikai és gazdasági támoga­tásával megvédtük országunkban a proletariátus diktatúráját. Sohasem fogjuk megengedni, hogy Magyaror­szág bármilyen imperialista provoká­­ció eszközévé váljék. 3 VARSÓ (Agerpres). — A Lengyel Egyesült Munkáspárt KB 10-ik plenáris ülésén Wladiszlaw Go­mulka, a LEMP KB első titkára jelen­tést terjesztett elő „A párt és az or­szág helyzetéről“. W. Gomulka jelenté­sében a többi között ezeket mondotta : A LEMP KB 9. plenáris ülésén elha­tároztuk, hogy folyó év decemberére összehívjuk a pártkongresszust. A Po­litbüro indítványt terjeszt a plenáris ülés elé az előző döntés megváltozta­tására és a kongresszus időpontjának elhalasztását javasolja. A pártkongresszusra — folytatta W. Gomulka — sok megoldandó kérdés megvitatása vár. Ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket a kongresszus helyesen megoldhassa, a párt láncszemei képe­sek kell hogy legyenek a kongresszusi határozatok helyes megvalósítására. Ebből az alábbi következtetés von­ható le: meg kell változtatni a párt­­beli helyzetet és a pártkongresszust akkor kell megtartani, amikor ez a változás már megtörtént. A pártbeli helyzetről szólva, W. Go­mulka a többi között kifejtette, hogy a párt akcióegységének gyengülése el­sősorban az ideológiai konfúzió kö­vetkezménye. Ezt a zavart a különfé­le revizionisták és likvidátorok idézték elő a pártban abban az időszakban, amidőn a párt az egész munkásmozga­lommal együtt a múlt hibáinak kikü­szöböléséért harcolt. Kétségtelen, hogy a dogmati­zmus és a szek­tár­izmus ked­vező talajt teremt, amely elősegítette és mindenkor elősegíti a revizionizmus gyors kifejlődését. A párton belül — mondotta Gomulka — tulajdonképpen többé-kevésbé nyíl­tan két csoport működik, amely szembe száll a párt vonalával és szabotálja a központi pártszervek határozatait. Igaz, hogy ez, a párton belül létező két csoportosulás egyike sem öltötte a szervezett frakció formáját, ámde ez semmivel sem csökkenti azt a mérhe­tetlen kárt, amelyet a különböző for­mában kifejtett szektális tevékeny­ségükkel a pártnak okoznak. A revizionista szárnyat le kell vá­lasztani a párttól — mutatott rá Go­mulka. Ilyen szárnyakkal a párt, a népi Lengyelország és a szocializmus csak a szakadékba futhat és éppen ez az, amit el akarunk kerülni. W. Gomulka rámutatott, hogy a Lengyel Egyesült Munkáspártnak több mint 1.300.000 tagja van. Ha ezeknek csak a fele öntudatos, kom­­battív és a szocializmus ügyéhez ha­tártalanul ha párttag volna, akkor a párt hatalmas erőt képviselhetne az országban. A szónok hangsúlyozta, hogy szükség van a párttagok minő­ségi szempontból való elemzésére. Majd kijelentette, hogy a párt pozíciói megszilárdításának, fontos előfeltétele egy valóban határozott akció megin­dítása az élet különböző területein megnyilvánuló korrupció és a vissza­élések leküzdésére és felszámolására. Wladiszlaw Gomulka kidomborí­totta, hogy a kongresszus előtt felül kell vizsgálni a párttagságot, a tag­sági könyvek becserélése nélkül. El kell távolítanunk a pártból — mondot­ta — az összes likvidátorokat, revi­zionistákat, a párt általános irány­vonala ellen irányuló bármilyen frak­­ciós vagy csoport­tevékenység szer­vezőit. El kell távolítanunk az összes törtetőket és korrupt elemeket. A pártban teljesen helyre kell állí­tani a demokratikus centralizmust és a belső pártélet lenini normáit. Az ország politikai helyzetével fog­lalkozva, Gomulka a többi között hang­súlyozta, hogy a szocialistaellenes ál­láspontnak megfelelően tevékenyke­dő erők alá akarták aknázni a párt és a kormány külpolitikájának alap­elveit,­­ a Szovjetunióval való szö­vetséget és barátságot. A Szovjetunió iránti bizalmatlanság felkeltése be­leilleszkedik ezeknek a köröknek abba a fő célkitűzésébe, hogy Lengyel­­országot elszakítsák a szocialista tá­bortól, gyengítsék a lengyel-szovjet barátságot és hogy a lengyel-szovjet szövetséget egyszerű formalitássá vál­toztassák. W. Gomulka rámutatott, hogy a párt véget kell hogy vessen a pártvo­nal szakadatlan aláásásának és bizo­nyos sajtókiadványok mindennemű káros tevékenységének. A sajtónak joga van bírálni az ország életében észlelt összes negatív jelenségeket, de minden bírálatnak építő jellegűnek kell lennie, hogy megkönnyítse, nem pedig akadályozza a szocializmus épí­tését. W. Gomulka hangsúlyozta, hogy a nép többsége helyesli a szocializmus építését. Lengyelország gazdasági helyzeté­ről és a munkásosztály és a dolgozó tömegek életszínvonaláról szólva, W. Gomulka hangoztatta, hogy az utóbbi években mind a névleges, mind pedig a reálbér emelkedett, s több konkrét adatot sorolt fel ezzel kapcsolatban. Gomulka egyben felhívta a figyel­met arra, hogy a lengyel gazdaságra nézve a legfőbb veszélyt az jelenti, hogy a béremeléssel nem jár együtt a termelés megfelelő növekedése. Sőt mi több, a béremelés túlhaladta — mégpedig igen jelentős mértékben — a termelés növekedését. A kormány­nak több intézkedést kell foganatosí­tania a piaci egyensúly megtartására. Meg kell találnunk a módját az álla­mi kiadásokkal való takarékoskodás­nak és újabb forrásokat kell találnunk az állami bevételek növelésére. Ismét felül kell vizsgálnunk a beruházási tervet, korlátoznunk kell a behozatalt és minden lehetőt meg kell tennünk a kivitel növelésére. A kormány és a párt vezetősége jelenleg tanulmányoz­za ezeket a kérdéseket. Figyelembe véve az ország politikai és gazdasági helyzetét — folytatta W. Gomulka — gyors ütemben meg kell szüntetni mindazokat az okokat, ame­lyek pártunk fogyatékosságait kivál­tották. Ahhoz, hogy megoldjuk mind­azokat a politikai és gazdasági nehéz­ségeket, amelyekkel országunknak a jelen pillanatban meg kell birkóznia,­ mindenekelőtt egy összeforrott, szikla­szilárd hatékonyan működő pártra van szükség. Pártunk és a népi Lengyelország kiapadhatatlan erkölcsi ereje a nagy szocialista világban rejlik, amelynek hatalma szüntelenül növekszik, továb­bá ama körülményben, hogy orszá­gunk a szocialista országok táborába tartozik, az összes szocialista orszá­gok egységében, pártunknak a test­véri nemzetközi kapcsolataiban a töb­bi ország kommunista- és munkás­pártjaival, valamint az egész világ haladó erőivel való szolidaritásunk­ban. Ma, az Októberi Forradalom 40. év­fordulójának küszöbén, a szocializmus nagyobb befolyást gyakorol a világra, mint bármikor .A szocializmus a ka­pitalizmus feletti tudományos és szer­vezeti fölénye révén győzedelmeske­dik. A föld körül keringő mesterséges hold fénye szemléltetően bizonyítja a szovjet tudomány és technika dia­dalát. Engedjék meg elvtársaim — mon­dotta Gomulka —, hogy e szószékről valamennyiünk nevében szerencsekí­­vánataimat fejezzem ki mindazoknak a tudósoknak, technikusoknak és mun­kásoknak, akik a kapitalista államok­kal való versengés során ehhez a győ­zelemhez segítették a szocializmust, s szívélyesen üdvözöljem az SZKP ve­zetőségét és a szovjet kormányt ezért a korszakalkotó nagy teljesítményért. W. Gomulka a továbbiakban a nem­zetközi helyzetről beszélt és hangsú­lyozta, hogy a nemzetközi szintéren két egymással szembe kerülő irányzat érvényesül. Az egyik a békés együtt­élésre, a másik a feszültség fenntar­tására és fokozására irányuló törek­vés. A szocialista világ, a­­maga tel­jességében, a feszültség enyhítése, a két rendszer békés együttélése és bé­kés versenye mellett foglal állást. A kapitalista világ megoszlik. Ebben a világban vannak olyan erők, amelyek a nemzetközi feszültség enyhítése el­len szállnak síkra. A mi külpolitikánk — mondotta Go­mulka — szilárd és következetes. A jövőben is erősíteni fogjuk együttmű­ködésünket a szocialista táborral, a nemzetközi kérdésekben tovább is vé­deni fogjuk a szocialista országok álláspontját. Céltudatosan fogunk har­colni a békéért és a más társadalmi rendszerű országokkal való együttmű­ködés kifejlesztéséért. Jelentése végén Gomulka a követ­kezőket mondotta: Pártunk, — ha cse­kélyebb számú is, de megszilárdul, egységes és harcrakész lesz — s tevé­kenységében a marxi-leniai elmélet és gyakorlat halhatatlan kincsestárához igazodik, képes megoldani életünk minden problémáját és új győzelmek­hez vezetni a munkásosztályt, a nép­tömegeket és az egész népet hazánk szocialista építésében. Gomulka elvtárs jelentése a Lengyel Egyesült Munkáspárt KB 10-ik plenáris ülésén

Next