Előre, 1958. május (12. évfolyam, 3272-3296. szám)

1958-05-04 / 3273. szám

Világ proletárjai egyesüljetek ! a roman nepkoztarsasag neptanacsainak lapja ----------------­ A galaci hajóépítők újabb sikerei A galaci hajógyár dolgozói április utolsó napján, határidő előtt, vízrebo­­csátották az idén épített nyolcadik ha­jót , egy 1200 lóerős vontatóhajót. Ez volt a huszonharmadik 1200 lóerős vontatóhajó, amely a galaci hajógyár­ban épült. Jelenleg újabb két 1200 ló­erős vontatóhajó vár vízrebocsátásra. Olthéviz határában zöldelt a tavaszi vetés Kinn jártam Olthévizen, a Kőhalom melletti kicsi, de történelmi emlékek­ben gazdag községben. A meder­szerűen hosszú és szűk völgyben megbújó falu csupa ragyogás volt; az egykori római c­istrum tégláiból épült vén barakkhá­­zakat aranyporral szórta be a nap. Nagy piktor a tavasz. Elég neki két­­három nap, hogy megújítsa a tájat. Mikor a múlt héten errefelé utaztam, még minden szürkének látszott a vég­nélkül szakadó esőben, most meg zsen­­dilinek ez őszi vetések, a rét olyan, a­­kár a bársony és az oltmenti fűzfák barka­ zászlót lengetnek a víz felett. Maga a folyó ezüstös szeliden siet, mintha már nem is emlékeznék arra, hogy néhány nappal előbb szennyes áradattal fenyegette a réteket ás szán­tóföldeket . .. S a határban frissen kelt tavaszi ve­tések . . . Hiszen itt is sokat okvetetlen­­kedett az idén az eső, megkéstek a munkákkal. De a frissen kelt vetések másról tanúskodtak. Jó két héttel ezelőtt egy napi szüne­tet tartott az eső. Kádár András,a néptanács elnöke gon­dolt egy nagyot :ő bizony nem lesi tovább az eget, kimegy s elveti az árpát. Befog­ta a szekeret, feldobta rá a koronát és az árpás zsákot. Útközben mondta neki valaki: „András bátyám, belera­gad a sárba!"* Dehogy is ragadt. Nya­kába vette a maggal telt tarisznyát s mint valamikor az apjától látta, hin­tette kézzel a magot a barázdába, az­tán a boronával betakarta a vetést. Egy hét múlva gyönyörűen kikelt az árpája. Ha kibújik majd a vetés, talán nem lesznek olyan egyenesek a sorok, mint­ha vetőgép pergette volna a barázdába, de jó az, hogy a kenyérmag már a föld­ben bontogatja a csiráját és ígéri a jó termést az olthévizieknek. Így mondta ezt az elnök s szavaihoz a magam ré­széről csak a tanulságot fűzöm hozzá: nincs olyan szeszélyes időjárás, hogy a természettel harcba induló ember okos­sága és akarata ne győzedelmeskednék felette. S. A. Teljes erővel a tavaszi munkák mielőbbi elvégzéséért Az elmúlt héten országunk mezőgazdasági dolgozói minden erejüket latba vetették, hogy mielőbb befejez­ztse a tavaszi mezei munkákat. A szántóföldek dolgozói különösen szép eredményeket értek el május 1-én és 2-án. Konstanca tartományban május 1-ig 03 százalékban elvégezték a szántást és 60 százalékban a vetést. Számos kollektív gazdaságban már befejez­ték, vagy néhány napon belül befeje­zik a tavaszi vetéseket. Craiova tartományban a fenti idő­pontig felszántották az előirányzott területek több mint 80 százalékát és a tavaszi vetésnek több, mint a felét elvégezték. Bukarest tartományban 11 állami gazdaság és sok kollektív gazdaság és mezőgazdasági társulás már elké­szült a tavaszi vetéssel. Ezek a gaz­daságok most segítséget nyújtanak a szomszédos mezőgazdasági egységek­nek a tavaszi munkák mielőbbi befeje­zéséhez. Az ország legtöbb tartományában jól halad a kukoricavetés. Május 1-ig több mint egymillió hektárnyi kuko­ricát vetettek el. A legszebb eredmé­nyeket az ország déli tartományaiban érték el. Az elmúlt héten a gép- és traktor­­állomások is jobban kihasználták gépállományukat. ★ A csehszlovák Nemzetgyűlés küldöttségének látogatásai A Csehszlovák Köztársaság Nemzet- í­vei a szombati nap folyamán Temes­­gyűlésének küldöttsége Josif Valónak, vár tartományban tett látogatást. A a Nemzetgyűlés alelnökének vezetésé- a csehszlovák vendégek délelőtt Aradra érkeztek, ahol a helyi párt- és állami szervek képviselői, valamint nagyszá­mú dolgozó fogadta őket. A csehszlo­vák küldöttség ellátogatott Arad vá­ros néptanácsához, majd megtekintette a „Iosif Ranghet" üzemeket. A gép­gyár dolgozói meleg szeretettel fogad­ták a csehszlovák nép küldötteit és büszkén mutatták meg az üzemben gyártott, külföldön is jó hírnévnek ör­vendő, kitűnő szerszámgépeiket. Ezután a küldöttség a közeli Nagy­lak községbe látogatott el, ahol a la­kosság nagy része szláv eredetű. A ven­dégek megtekintették a „Győzelem" kollektív gazdaságot,amelynek példája nyomán ma már az egész község a közös gazdálkodás útjára lépett. Mie­lőtt elhagyták a községet, a vendé­gek látogatást tettek a község szlovák nyelvű középiskolájában. A Csehszlovák Köztársaság Nemzet­­gyűlésének küldöttsége szombaton es­te ellátogatott a ménesi szőlészeti is­kolába. A csehszlovák nép küldöttei pénteken ellátók,állak Doftanára, ahol kegyelettel adóztak a román munkásosz­tály mártírjai emlékének. XII. évfolyam 3273. sz. 4 oldal ára 20 iráni 1958 május 4., vasárnap Lankadatlan munka az üzemekben és a szántóföldeken 1964-re termel Mihály István brigádja — Könnyűipari dolgozókat tüntettek ki — Számos állami és kollektív gazdaság befejezte a tavaszi vetést Tíz éves a Gh. Gheorghiu-Dej ruhagyár A fővárosi Gheorghe Gheorghiu-Dej ruhagyár dísztermében szombaton es­te rendkívüli ünnepély folyt le : köny­­nyűiparunk e nagyfontosságú vállala­ta üzembehelyezésének 10. évforduló­ja alkalmából a gyár 61 munkásának, mérnökének, technikusának és tisztvi­selőjének nyújtották át a Munkaér­­demrendet. Jelen voltak a következő elvtársak : Anton Moisescu, a Nagy Nemzetgyű­lés Elnöki Tanácsának alelnöke; Gh. Stoica, az Elnöki Tanács titkára ; Fl. Danalache, az Elnöki Tanács tagja, a fővárosi pártbizottság első titkára ; Elena Lascu-Iordachescu, Aurel Stan­­cu és Stefan Cruceru, a fővárosi párt­­bizottság titkárai; Valeriu Rusanov­­schi, a Közszükségleti Ipar Miniszté­riumának főtitkára ; Maria Moraru, a közszükségleti ipari munkások szak­­szervezete Központi Bizottságának el­nöke és mások. A díszteremben összegyűlt több mint 1000 személy között a gyár al­kalmazottain kívül jelen voltak a vál­lalat nyugdíjazott régi munkásai és technikusai, továbbá számos önkéntes brigádos, akik tíz évvel ezelőtt segéd­keztek e korszerű üzem felépítésénél. Miután átnyújtotta a kitüntetettek­nek a Munkaérdemrend I., II. és 111. fokozatát, Anton Moisescu elvtárs, az RMP KV, a kormány és az Elnöki Tanács nevében szívélyesen üdvözölte a kitüntetetteket és a többi között eze­ket mondotta . Tíz évvel ezelőtt a Román Kommu­nista Párt vezetőségének határozata alapján, Gh. Gheorghiu-Dej elvtárs kezdeményezésére és közvetlen irányí­tásával épült fel ez a korszerű beren­dezésű nagyüzem, amelyben hétezer ember dolgozik kitűnő munkakörülmé­nyek között. A most átnyújtott magas kitüntetések a Román Munkáspárt ve­zetőségének és az ország kormányá­nak elismerését tükrözik azért az oda­adó munkáért, amellyel a Gh. Gheor­­ghiu-Dej ruhagyár egész munkaközös­sége előmozdítja dolgozó népünk élet­­színvonalának emelését. A kitüntetettek nevében Ion Tudo­se nyugdíjas, a gyár volt szabásza, Paraschiva Tincu szabásznő és I. Steinbach vezérigazgató szólaltak fel. Közvetlen szavakban emlékeztek meg azokról az örömökről és nehézségek­ről, amelyeket a gyár 10 évi sikeres működése során átéltek. Az üzem egész munkaközösségének nevében a felszólalók kötelezettséget vállaltak, hogy továbbra is becsülettel megőrzik az iparág ésüzeme címet, hogy a jövőben sem kímélik erejüket, hogy minél több, jobb és olcsóbb kon­fekció árut készítsenek. A jelenlevők hatalmas tapssal fogadták ezt a vál­lalást. Az ünnepség elvtársi vacsorával ért véget. (Agerpres) 183 petrillai bányász-brigád... A petrillai bányászok, akik az év első négy hónapjában körülbelül 20.000 tonna szenet adtak terven felül, május harmadikán újabb munkagyő­zelmet ünnepeltek. Mihály István bá­nyász ifjúsági brigádja ezen a napon teljesítette 1963. évi tervelőirányzatát. Kibédi Béla brigádja ugyancsak má­jus 3-tól már 1961-re termel. Jelenleg 183 petrillai bányászbrigád dolgozik az 1959—1964 közötti évekre. -OOO­ Ültetik a burgonyát az uzoni állami gazdaság határában (Köpe Géza felvétele) Az aradi I. Ranghej­ szerszámgépgyár dolgozói méltók hírnevükhöz Vállalatunk dolgozói lelkesedéssel válaszoltak az aradi ,d­ecember 30 i textilgyár kollektívájának felhívására. Vállaltuk a többi közt, hogy az össz­­termelési mutatószámot 1,5 százalékkal túlteljesítjük. Vállalásunknak megfele­lően, az újtípusú fogaskerék gyalugép gyártási előkészülete befejeződött és hozzáfogtunk az első mintadarab elké­szítéséhez. Az újtípusú revolver esztergafejek gyártását folytatjuk. Az első darabok rövidesen szállításra készen állnak. Újítóink az első negyedévben 14 újí­tási javaslatot nyújtottak be, amelyek mind a termelékenység emelését, az anyagtakarékosságot, az önköltségi ár csökkentését szolgálják. Említésre mél­tó Veszprémi István lakatos újítása, a­­mely lehetővé tette, hogy az eddig ko­vácsolással előállított méretbeállító gyűrűket vaslemezből készítsék. Ezáltal több mint 25.000 lej évi megtakarítást érünk el. Figyelemre m­éltó Szűcs Ar­túr mérnök ésszerűsítése, amely a fo­gaslécek nem használatos részein a mé­retek csökkentésével 1000 kg öntvényt takarít meg. Manga Antal brigádja teljes egészé­ben teljesítette vállalását. Tovább ja­vította a FU-1. marógépek minőségét s biztosította a nagyobb sorozatok zök­kenőmentes gyártását is. A selejtmen­­tes­ termelésben kitűntek Lascu Ilie esztergályos, Marnkó István ágy­köszö­rűs, Makkos István olvasztó és mások. Az április végén rendezett ünnepi műszakban Cioba Nicolae esztergályos 155, Melaies Gheorghe maros 114, Te­­legescu Mircea esztergályos 162, Lucu­­ta Veronica esztergályosnő 150 százalé­kos normateljesítésével tűnt ki. A sze­reldében a Steinberger csoport 180 szá­zalékos, az Ambrus csoport pedig 257 százalékos normateljesítést ért el az ünnepi műszak keretében. Az üzem ifjúmunkásai válaszolva a kudzsiri Fémipari Kombinát ifjúmun­kásainak versenyfelhívására — komoly fémmegtakarítási akciót indítottak — írja Molnár Lajos levelezőnk, az aradi Ranghet szerszámgépgyár tervosztályá­nak főnöke. $ (Tudósítónktól) ! Az ég kifeszített kék vásznára tavaszias színeikkel rajzolódnak ki a Klastromrétet ö­­vező hegyek és maga a rét is igen szép szín­­leit, lángolóan zöld. Ez a rét a népünne­pélyek helye, ide to­rn dul ki május elsején a­­ város, a környező ut­il­­ák ontják a színesen is hullámzó tömeget. Az­­ asszonyok leteszik a­­ kendőjüket és letere­­si vednek. Ősi szokás ez,­­ Valaha ez a rét harco­sa sok színhelye volt. A­­ nagy sztrájkok idején I - Klastromrétre hirdet­­et­­ék a népgyűléseket. A­­ férfiak komoran vonu­­ló csoportjai közül ak­kor is ott rajzoltak az asszonyok. A harcok emléke el­homályosult,de egészen nem tűnik el soha, őr­zik őket szokások és hagyományok. Eleve­nebb ez az emlék, mint ahogy felületesen néz­ve tűnik. A város ün­nepel, örvend, de örö­me olyan mint a mo­soly egy kemény voná­sa arcon.’ A legönfe­­ledtebb ünneplésben is mindig van valami komolyság, szigorú­ság. Ez az ünneplő városban a leglenyű­gözőbb. A nagyüze­mek, kohók, bányák munkásainak felvonu­ Nagybánya Gondolatok a Klastromrétről lása hömpölygő fo­­jt­­yamhoz hasonló, S melynek lényege a­­ nyugalmas, de roppant­­ erő.­­ Hogy átüt mindenen , ez a keménység, ez a 5 századok nehéz hat­­j­caiban kialakult szi- U gorúság. Pedig a vá- 9 ros ünnepel, őszinte­­ az öröm és mély. És , az asszonyok, akik a 9 Klastromrét zöld fűvé- 8 re leterítik színes ken­­í­deiket, nem is gondol- 9 nak már arra, hogy ez­­ a hely valaha harcok, sztrájkok, az egész várost megremegtető­­ népgyűlések színhelye­­ volt. 8 BÁNYAI JUDIT : . A bányászok után a zsilvölgyi építő­­munkások vonultak fel. Az idén 22 tömbházat 552 lakással, 6 munkásott­­hont, egy bölcsödét, 2 kórházi pavi­lont, 4 üzlethelyiséget építettek a bá­nyászok számára. A várost környező festői dombok késő estig visszhangoztak az ünneplő bányászok vidám énekétől. A párt, a kormány és a nép megbonthatatlan egysége jegyében Petrozsény Ploesti Gyönyörű májusi reggel köszöntött Petrozsényre. A város a ragyogó nap sugaraiban fürdött, ezer meg ezer zász­lócska tarkította az utcákat. A petro­­zsényi központi téren ember ember mellett szorongott. Ion Barna elvtárs, az RMP KV tag­ja, a Petrozsény rajoni pártbizottság első titkára május elseje jelentőségét méltatta, majd hangsúlyozta, hogy a zsilvölgyi bányászok kimagasló terme­lési sikerekkel köszöntik az idén a munkásosztály nagy ünnepét. Egy ha­talmas tábla felirata mutatja, hogy a zsilvölgyi szénmedence bányászai 50.000 tonna szenet termeltek terven felül. De hát azok, akik a grafikont készítet­ték, nem számoltak a bányászok mun­­kalendületével. Május 1. reggeléig nem 50.000, hanem 53.000 tonna szenet ter­meltek ki a zsilvölgyi bányászok. A fúvószenekarok akkordjai közepet­te elsőknek az urikányi bányászok vo­nulnak fel. Az övék a zsilvölgyi élüze­met megillető vörös zászló. Utánuk kö­vetkeznek a petrillai bányászok, élükön Muru Emil mérnökkel, a bánya kettes számú részlegének vezetőjével. Ez a részleg lett az első a zsilvölgyi bányá­szok szocialista versenyében és ezzel el­nyerte az „aranysisakot“. Egyik bá­nyász, Trifon l­an, büszkén viszi a győzelem jelvényét. Sorra következnek a vulkáni és lá­nyai bányászok, majd a nagy jelentősé­gű kezdeményezést elindító an­nószai bányászok képviselői. A világ munkásainak nagy ünnepén a zsilvölgyi bányászok ismét kinyilvání­tották szeretetüket a párt iránt, hálá­jukat azokért az intézkedésekért, ame­lyek révén emelkedik életszínvonaluk.­­A Ploesti tartományi iparvállalatok munkaközösségei az év kezdetétől 207.324.000 lejjel teljesítették túl össz­termelési tervüket és 28.000.000 lej ér­tékű termékkel szárnyalták túl május­­ tiszteletére tett vállalásaikat. A Ploesti tartományi dolgozók 10.000 tonna nyersolajjal, csaknem 20.000 tonna kő­olajipari termékkel, mintegy 26.000 tonna kőszénnel stb. termeltek többet, mint amennyit tervük előirányzott. Ezekről a munkasikerekről számolt be az ünnepi felvonulás megkezdése előtt Dumitru Balalia elvtárs, az RMP KV tagja, a Ploesti tartományi pártbi­zottság első titkára. A felvonulók soraiban ott találjuk az országos élüzemek — a 2, 3. és 1. számú kőolajfinomítók és a gépüzem­ — munkásait. A jól végzett munka a’rza gos büszkeségével vonultak el a tribü­nök előtt a teleajeni kenőolaj üzem munkásai, a Petrochim alkalmazottai, az „1 Mai" kőolajipari felszerelés-gyár munkásai, a Valea Cǎlugǎreasca-i „Petru Poni“ - műtrágyagyár dolgozói stb. Büszkén vonulnak a petrillai bányászok Nagyvárad Nagygyűlés a „Május 16 téren A „Május 1“ téren gyűltek össze a nagyváradi dolgozók tízezrei, hogy meg­hallgassák Iosif Banc elvtárs, a párt tartományi bizottsága titkárának ro­mán nyelvű és Fazekas Lajos, a párt városi bizottsága első titkárának ma­gyar nyelvű ünnepi beszédeit. A nagygyűlés után a Malinovszkij téren emelt dísztribün irányában hosz­­szú sorban, ünnepi díszbe öltözve, zász­lókat lengetve vonultak a város dolgo­zói. A menet élén az „Infratirea"* szer­számgépgyár munkásai haladtak, akik május­­ tiszteletére 14,6 százalékkal haladták túl tervüket, az előirányzott­nál pedig 5,3 százalékkal magasabbra emelték a munka termelékenységét. A bányatröszt bányászainak élén az almaszegi kitermelés dolgozói, a lig­­nitbányák országos versenyzászlajának birtoklói haladnak. A bányászok mö­­gött haladnak a „Solidaritatea” cipő­­gyár munkásai, akik a május elseje tiszteletére vállalt terven felüli 6000 pár cipő helyett 12.403 párat gyártot­tak. Menetelnek a többi nagyváradi gyár és üzem dolgozói, a „Vasile Roaital”’ textilgyáriak, a „Dobrogeanu Gherea"4, „Interindustria“, „Avintul 44, „Transil­­vania", „Azbociment 44, „Sinteza“, „Munca“, a kisipari termelőszövetkeze­tek és megannyi vállalat dolgozói. Vidám, ünnepi hangulat Maros­vásárhelyen ­ 140 éve született Marx Károly „A múlt tapasztalata megmutatta, hogyan bűnhődtek a­­ munkások összhang nélküli erőfeszítéseik közös kudarcával,­­ mert semmibe vették azt a testvér köteléket, amelynek fenn­­ kell állnia a különböző országok munkásai között és ösztönöznie­­ kell őket arra, hogy szilárdan kitartsanak egymás mellett a felszabadulásért vívott minden küzdelmükben.“ (Marx „A Nemzetközi Munkásszövetség alapító üzenete") .

Next