Előre, 1958. szeptember (12. évfolyam, 3376-3400. szám)

1958-09-02 / 3376. szám

2 Az if­jabbik Kautsky „magyarázza" a Tőkét Archimedes, miután egy új fizikai törvényt fedezett fel, kiugrott fürdőjé­ből és felkiáltott: .Heuréka!“ Azt mondják, hogy Benedikt Kautz­ky nyu­gat-németországi kiadói ugyanígy cse­lekedtek, amikor elolvasták ausztriai ügyfelük legújabb könyvének kézira­tát. Miről van szó ? Benedikt Kautsky, vagyis ifjabb Kautsky kiadás céljából benyújtotta K. Ma.X' „A toké e mu mun .. jmak „előszóval“ ellátott „népi“ változatát. A kiadók heurékája után a könyv csakhamar piacra, a könyvkereskedé­sek kirakatárra került. Ugye furcsa? Az bizony! K. Marxnak e zseniá­lis remekműve olyan országban jelenik meg, amelyben a legféktelenebb ter­rort alkalmazzák a kommunista párt forradalmi mozgalma és tneológiája ellen. . Ha azonban valaki végiglapozza a kötetet, mindjárt látja, hogy egyálta­lán nincs mit csodálkozni megjelente­tésén. Marx korszakalkotó műve Benedikt Kautsky változatában „említ-amott, lényeges részeiben" „átalakult" s eb­ben a formájában nevrt sérti a kiadó­kat, még kevésbé azokat, akik önké­nyesen illegalitásba kényszerítették a kommunista pártot, akik a jól ismert fasiszta recept szerint máglyán égetik el a haladó szellemű irodalmat és kü­lönös előszeretettel a forradalmi, kom­munista irodalmat. De miben is állnak B. Kautsky „adalékai“, „magyarázatai“, monda­nak-e valami „újat“ ? Nem, semmi újat sem mondanak. A szerző kereken kijelenti, hogy Marx tanítása „túlhaladott", hogy ma már létezik „a demokratikus jólét állama“, illetve az állami monopolista kapitaliz­mus, mivel a modern kapitalizmus a „népi kapitalizmus“ és „a tőkében va­ló társadalmi részesedés“, stb. irá­nyában fejlődött. Ilyen elméleti zagy­­vaságokat nem most olvasunk először. Már évekkel ezelőtt megfogalmazták a burzsoá közgazdászok, Keynes és tanítványai, akikben volt legalább annyi becsület — nem úgy mint Kautskyban, — hogy nyíltan bevallot­ták, hogy ellenségei a marxizmusnak. Ifjabb Kautsky könyve — mégha szer­zője marxista köntösbe igyekezett is azt öltöztetni — nem egyéb mint Keynes elméleteinek újabb változata. Ifjabb Kautsky szerint a proletár­­forradalom nem objektív szükség­szerűség, tehát elkerülhető, mert ennek a különös „szocialistának" a véleménye szerint a társadalom meg­változtathatatlan törvényei „bizonyos körülmények között teljesen érvényü­ket veszthetik“. Ezt ugyan még maga Benedikt Kautsky sem hiszi. Erre vált könyvének sok-sok eset­lenül megfogalmazott kitétele, de légfóképpen az, hogy „elfe­ejti“ megemlíteni az amerikai gazdasági válságot, a többi tőkés országra gya­korolt hatását, a­z országokban elha­talmasodó munkanélküliséget s a munka és a tőke közötti egyre inkább kiéleződő ellentmondás sok más meg­­nyilatkozását, a szocialista tábor léte­zését és történelmi jelentőségű sike­reit. Nehezen hihető, hogy Benedikt Kautskynak ne lenne tudomása ezek­ről a tényekről, annál is inkább, mivel jelenleg Bécsben bankigazgatói tiszt­séget tölt be. Márpedig ez a hivatás konkrét gazdasági dokumentációra kötelezi. Első látásra úgy tűnhetne fel, hogy ifjabb Kautsky elmélethamisító tevé­kenysége tisztán öröklés dolga. Két­ségtelenül az öröklésnek is szerepe van ebben. Mert amint a közmondás tartja, az alma nem esik messze a fájától. Jelen esetben azonban pénz sugalmazta ötletekről van szó. Kaut­sky, a „szocialista" bankigazgató re­videálja a marxizmust, miközben pla­gizálja Keynes tételeit, aki szintén bankigazgató volt. Vajon indokolt volt-e, hogy a nyu­gat-németországi könyvkiadók heurékát kiáltottak ? Benedikt Kautsky azt ál­lítja, hogy felfedezte a forradalmi mozgalom ellenszerét. Szükségtelen bizonyítani, hogy ez az igénye merő képtelenség. AL. POPESCU Paprikaszüretelés a biharfélegyházi kollektív gazdaságban. (Béczy Miklós felvétele) Kevés magyar íróról, sőt talán egyetemesebb jelleggel is mondhat­nám , kevés íróról vitatkoztak annyit, mint róla. Húsz éve halott, de még e húsz esztendő sem volt elég hozzá, hogy tisztelői és kritikusai bár a jelölt megegyezzenek , teljes életművet, vak­r­mi egészet hagyott-e maga után, vagy csak töredékeket , mint ő maga mond­ta — „címszavakat egy soha el nem készülő új enciklopédiához”. Nagyságát — ma már kivétel nélkül — mindenki elismeri. Csak éppen... ki-ki szubjektív megítélése szerint, más-más vonatkozásban. Az irodalmi köztudatban főként humoristaként tart­ják nyilván. Aligha tévedek, ha úgy hi­szem , némelyek éppen ezért, mintegy e részben hibás köztudat szándékos ki­egyenlítéseként esküsznek a „komoly” Karinthyre, a regény és drámaíróra, de főként a költőre, novellistára és publi­cistára. Pedig ő mindenben komoly volt. Regula szállóigévé lett mondása, „hu­morban nem ismerem a tréfát!“ — sokkal több szellemes paradoxonnál. Nem egy humoros karcolom, sőt ka­baré­ tréfája rendít meg drámai mon­danivalójával, hogy máskor egy-egy remekmívű lélektani novelláját végül is elnéző mosolyban, többnyire kiáb­rándult és fájdalmas mosolyban oldja fel. Mert kiábrándult volt. A kiábrán­dultság volt írói magatartásának egyik alapvető jellemvonása. Karinthy Ady nagy nemzedékével indult, a francia forradalom és a for­radalmat előkészítő felvilágosodás ta­nítványának vallotta magát, s lényegé­ben erről az álláspontról vizsgáln ko­ra életét, anélkül azonban, hogy a felvilágosodás eszmekörén valaha is túljutott volna. Szembenállása kora társadalmával engesztelhetetlen, min­den műve szinte anatómiai pon­tossággal vágott bele ,fekélyeibe, da­ganataiba. Kora társadalmi rend­szerétől semmit nem vár, semminek a megoldására nem tartja alkalmasnak. De szembenállása magános volt, meg­elégedett azzal, hogy —­ mint egyik re­gényének előszavában írta — „állan­dóan olyan kérdésekre feleljen, ame­lyeket neki senki fel ne­m­ lelt . Rendü­letlenül hitt a tudományban és a huma­nizmus nagy eszményeiben, egy lépése hiányzott csak a munkásosztály­ig, a szocializmus igazságainak felismeréséig ,de ezt az egy lépést nem tudta meg­tenni. S ez az egy lépés választotta el mindannak megoldásától, amit az em­ber életében és a társadalomban oly gyötrően megoldatlannak érzett ; ez az egy lépés távolság tette bölcseletét pesz­­szimistává, kiábrándulttá. Kritikai realista volt, de sohasem ér­­tette meg a mélyebb társadalmi össze­függéseket. A kapitalizmusból csak részletjelenségeket látott, iszonyodott is tőlük és páratlan szenvedéllyel osto­rozta őket, de nem ismerte fel a felszí­ni torzulások mély és végső gyökerét, a kizsákmányolás elembertelenítő lénye­­gét. Éppen ezért a társadalmi drámák­ban is — talán az egy háború kivételé­vel — csak egyéni drámákat látott. Képtelen volt áttörni önmaga egyénisé­gének korlátait, s talán ez is legna­gyobb tragédiája. Nem igaz, hogy életműve torzó, ha nincs is igaza Babitsnak, aki azt írta róla halálakor : Életműve kevésnek tűnik, de csak lángeszéhez és nagy ere­jéhez képest ; alakja teljes, s kül­detései befejezettnek érezhetjük , önmagát egészen kifejezte. Alak­ja nem teljes,­­ hiányzik belőle a végső felismerés, ezért is nem érez­hetjük befejezettnek küldetését. De nem az a„fö mu“ hiányzik, amelynek meg­­iratlanul maradására sokan hivatkoz­­nak. Valóban . ..címszavakat irt egy új enciklopédiához", s egy enciklo­pédia sohasem teljes. Az igazság mégis valahol a középén van. Karinthy élet­műve teljes, de tragikusan befejezet­lennek érezzük korlátaiért. Melyikük az igazán nagy, az írodal­­mi hum­ulalLühsugra siamoltat­ó, a hu­­m­anslu­e, vagy a lírikus Karinthy - Erre is úgy hiszem ő maga felel meg a legjobban. Egyik karcolatában Petőfi­vel talélkozik, aki váratlanul kétfelé husuil, egy dolmányos, mulató, asslu'­son táncoló Petőfivé, és egy punfallós, elütirandozó, mélabús Petőfivé. „Beöthy Zsolt — kiért rá a kövemeredi szerzőre ■— megint szét­választotta bennem az embert és a költőt !“. Ka­ri­nthyt­­sem szabad mesterségesen ketté­­hasítani. Az ,,úgy irtok ti“-vet tűm fel, s máig is ez legn­épszerűbb munkája. Könyvét ő maga trodulim torzképek, kunkaturuk gyűjteményének nevezi, s az is, bár ma már, emberöltőnyt tá­volból sokkal többnek, valóságos iro­dalmi korképnek, sőt nem egy helyen „kórképnek“ hat. Korkép, mert nem egy írótársáról rajzolt szerető kézzel olyan karikatúrát, amely felér egy esszével, de kórkép is, mert — hogy csak példaként említsem — az úgyne­vezett „absztrakt“ művészet előtti sznob hajbókolást azóta sem jellemez­ték jobban, mint Karinthy a Kergék képkiállításában. S nemcsak ennyiről van szó. Biztos vagy­ok benne, hogy nem vagyok az egyedüli, aki Szabolcska Mihály nevének hallatára a „nin­csen abban semmi, ám de az legalább érthető“ Karinthy-féle Szabolcska versre gondol, s csak hosszabb tűnődés után jut esetleg eszébe egy eredeti Sza­­bolcska-verssor is. Mint ahogy például könnyen meglehet, hogy Ohner Vas­­gyárosáról az én nemzedékem még csak nem is hallott volna, ha emlékét nem tartotta volna ébren Karinthy Vasalós gyárosa. Aki átfogó képet akar nyerni a huszas évek úgynevezett francia lé­lektani drámáiról és unja előszedni az eredetieket, jobb ha Krinthyt veszi le könyvespolcáról, mint az irodalomtör­tünetet. De amikor levenni, s mosolyog­ni kezd mielőtt még csak fel is nyitotta volna, gondoljon arra, hogy a szerző szívesebben belenyugodott volna emlé­kének tökéletes megsemmisülésébe, mint abba, hogy neve csak az így ir­tok ti révén maradjon fenn. Nemzedékek nevettek már eddig is és nevetnek majd ezután is az így irtok ti­n és Karinthy krokijain. De anélkül, hogy ezzel lebecsülnénk hu­moros írásainak jelentőségét — ame­lyek annak idején valósággal új korsza­kot nyitottak a magyar humor-iroda­lom történetében — utalnunk kell ez­zel kapcsolatban egy rövid kis írására, amelyet számtalanszor idéztek az el­múlt évek szinte mindegyik Karnthy­­megemlékezésében: nemrég megjelent gyűjteményes kötetének cím­adó­ novel­­lájára, a Cirkusz­ra. A mai olvasónak vigyáznia kell, hogy legalább ma m­i­­kor csak a mű­­el, az ember halott, legalább ma, a mi társadalmunkban megkapja a mű azt az értékelést, ame­­lyet a polgári rend, a Karinthy által oly mélységesen gyűlölt polgári rend megtagadott tőle. A Cirkuszt majdnem mindenki isme­ri. Lírai vallomás ez a kis muzsikusról, akiben egy csodálatos dallam élt, de sehogyan sem tudott a közönség elé jutni vele. Végül is artista lett, hogy évek múltán, elfásultan, kiszáradtan, megöregedve, egy szép napon kiálljon a cirkusz porondjára, s egy életveszé­lyes ekvilibrisztikai mutatvány végén, kihasználva a közönség pillanatnyi döb­benetét, húsz méter magasan, féllábon, ingó rúdon egyensúlyozva magát, elő­húzza trikója alól a hegedűt és eljátszi sza a dalt, amely valamikor megszüle­tett benne. Igaz, Karinthy — megmaradva a ha­sonlat mellett — artistaként is csodála­tos, nagyszerű. De azért mégiscsak az a bizonyos dal az igazi. Természetesen nehéz lenne szabatosan válaszolni, ha valaki meg­kérdezné, mi is volt hát valójában ez a dal. Mert annyi igaz a torzó­ elméletből, hogy Karinthynak nem volt kifejezett főműve. De ott hangzik ez a dal leg­több novellájának, regényének mélyén. És itt nemcsak közismert remekművei­­re, a Tanár úr kérem­re, a Vak csibé­re, a Ballada a néma férfiakról, vagy a Két hajó más mesteri novelláira gondolok. Molnár Ferencről szóló kari­katúrájához azt írta alcímnek a Pál­utcai fiúkra gondolva: A gyermeklé­­lek ismerője. Ha valaki róla is írna az így írtok tihez méltó karikatúrát, csak azt irk­álná alcímnek : a férfi-lélek is­merője. A természetbúvár kérlelhetet­len és elfogulatlan kíváncsiságával ku­tatja az emberi lelket, tárja fel mélysé­geit és magaslatait. Novelláinak zöme fölé oda lehetne írni: ,,Adalékok az ember természetrajzához“. S bármeny­nyire is kiábrándult magánosságában, ezek az írások végső kicsengésükben mégis optimisták. A kiutat nem látja, de hisz az emberben. Harcos humanizmusa a háború alatt írt újságcikkeiben jut el a legnagyobb m­agaslatokra. „Békeúszítók és háborús apostolok" című írása bátor kiállás az orosz forradalom mellett, a bolsevikok mellett, az „uszítók" mellett, akik fel akarják forgatni a rendet, hogy az em­berek végre hazamenjenek, ebédelje­nek, szántsanak és arassanak, szemben a fennálló társadalom hószakállú apos­tolaival, akik a meglévő „rend“ megó­vását hirdetik, a „rendet“, a társadalmi békét, azt tehát, hogy minden menjen a maga útján, azaz az emberek menje­nek ki továbbra is a frontra és öljék, fojtsák, négyeljék fel egymást. Háborús témájú novelláiban szinte féktelen fan­táziával, gúnnyal és gyűlölettel ír az emberi szenvedésről és gonoszságról; éle­sen látja és keserű szatírával mutatja meg a kapitalista társadalom és a há­ború összefüggéseit. Nevetségessé teszi a vajához, misztikus, metafizikus hábo­rús demagógiát. Felejthetetlen elmélke­dései vannak a hazáról és a hazaszere­tetről... de a végső következtetéseket mégsem képes levonni. Hosszan lehetne és kellene még írni róla, életműve oly gazdag, hogy azt szinte lehetetlen áttekinteni. Számá­ra az élet minden jelensége megoldásra váró probléma, amellyel versben, re­gényben, krokiban, novellában, cikkben küszködik, szüntelenül keresi a megol­dást, s mert néha rossz irányban keresi, újra meg újra kezdi. Valóságszemléletét olykor utópisztikus látomások homá­­lyosítják el. De e látomások is gazda­gok részlet-igazságokban, az ember és a világ viszonylatainak zseniális felis­merésében, s döbbenetesek megragadó, felzaklató közlésmódjukban. Az így írtok ti első kiadásának elő■ szavában egy káplárról anekdotázott, aki addig tanítgatta kevés sikerrel cél­ba lőni katonáit, míg végül is megunta és puska után nyúlt. Nyolcszor lőtt és nem talált, ám mindannyiszor odafor­dult egyik bakájához... Így lesz, te ! Csak kilencedszerre, mikor végre talált, akkor kiáltott fel . ... És így lö­vök én.. . A kilencedik lövés még késik— irta csillag alatt Karinthy — a káplár keze még reszket, de szeme egy árnyalattal már világosabban látja a célt. E hasonlata, amely mintegy mentege­tőzésnek volt szánva a kötet elé, egész írói magatartását jellemzi. Soha, talán szerénységből, de soha fel nem kiáltott s Így jövök én ! Az olcsó, és mégis szívós közhelynek, hogy életműve csak torzó, ha jól utána né­zünk, ő maga volt az elindítója. Ö be­szélt mindig a „Nagy Mű“-ről, amely még megírásra vár, pedig összegyűjtött művei elegendők a halhatatlansághoz. De ő mindig többet akart, egyre töb­bet, s ha a célt nem is látta soha egész világosan, művei hozzásegítenek, hogy legalább mi világosabban lássuk. GALL ANDRÁS ELŐRE A hírt adj golyóscsapágy gyár egyike legszebb, legkorszerűbb új üzemeink­nek. A gyár egyik élmunkását, Dumitru Rotaru elvtársat mutatjuk be a szovjet gyártmányú, precíziós köszörűgép mellett. Néptanácsaink tevékenységéből Növekszik a mezőgazdaság szocialista szektora Kolozsvár Jó ideig vontatottan haladt Ko­lozsvár rajonban a mezőgazdaság szo­cialista átalakítása. Tavaly a rajoni pártbizottság konferenciája foglalko­zott a mezőgazdálkodás helyzetével s abból az irányelvből kiindulva, hogy a szocialista szektornak 1960-ig túlsúly­ba kell kerülnie, konkrét feladatokat jelölt ki az egyénileg gazdálkodó dol­gozó parasztok között végzett felvilá­gosító munka fokozására. Ezt követően, alaposabb munkához láttak a helyi közigazgatási szervek is. A rajoni néptanács mozgósította egész apparátusát, személyre szóló feladatokat tűzött ki, s felmérve a hatáskörébe tartozó községek lehető­ségeit, megállapította a helyi népta­nácsok feladatait a meglévő egységek szervezeti-gazdasági megszilárdítása, valamint a szocialista szektor további növelése érdekében folyó meggyőző és szervezési munkában. A rajoni képviselők a napokban megtartott rendes ülésszakán egyebek mellett a mezőgazdaság szövetkeze­tesítésében elért eredményeket és a további tennivalókat tárgyalták meg. A 678 családot és 2442 hektár terü­letet magába foglaló 11 kollektív gazdaságon kívül ma csaknem 100 mezőgazdasági, valamint két állatte­nyésztő társulás van a rajonban, me­lyek kis híján 5000 dolgozó földműves rajonban családot ölelnek fel. Megállapították, hogy egyedül ez évben, augusztus el­sejéig 21 mezőgazdasági társulás alakult, a meglévő közös gazdasá­gokba pedig 1286 dolgozó földműves család lépett be, miáltal a szövetke­­zetesített földterület összesen 2059 hektárral növekedett. A jó példa nyomán Nem egy község példája jelzi, hogy kitartó meggyőző munkával és szerve­zéssel a dolgozó földműveseket rá le­het vezetni a közös gazdálkodás útjára, Nagyeskültőn például 434 hektár te­rületet szövetkezetesítettek az utóbbi hónapokban. Igaz, hogy Laurentiu Alexandru néptanácsi elnök, Kovács László rajoni mezőgazdasági mér­nök, valamint Ciurdaru Traian, Pop Simion, Chisu Nicolae, Turcu Simion és­ más községi néptan­ácsi képviselők nem kímélték a fáradságot és nem torpantak meg a nehézségek előtt. A helyi pártszervezet s a néptanácsi szervek felvilágosító és szervező mun­kája nyomán a szocialista szektor szinte naponta nőtt a községben. Figyelemre méltó eredménnyel járt a szövetkezetesítés Borsaújfalu köz­ségben is — utóbb csaknem 500 hektárral nőtt itt a szocialista szektor. A helyi szervek a meglévő közös gazdaságoktól kaptak hatékony segítséget, amennyiben a kollektivis­ták és társultak maguk álltak be a felvilágosító és szervező csoportokba, a maguk példájával hatva az egyéni­leg gazdálkodókra. Külön megemlí­tendő, hogy a belépők földjeik na­gyobb részét vitték a társulásba. Értékes segítséget nyújtottak a szocialista átalakításban a kötelendi és visai kollektivisták is. Kötelenden például a kollektivisták támogatása révén bővült 188 hektárral a szocia­lista szektor. Jó eredményekhez veze­tett a szervező munka Szentpál, Diós, Kajántó, Almásszentkirály és más községekben is. Amint az eredményekből látszik, a mezőgazdálkodás nagyüzemi átszer­vezése tekintetében Kolozsvár rajon is kilendült a „megállapodottsá­­gából“. Amint az ülésszakon is meg­állapították, a dolgozó földművesek egyre nagyobb tömegei fogadják ked­vezően rajonszerte a szövetkezeti gazdálkodásra való áttérés gondo­latát. A szövetkezetesítés állandó feladat De világos, hogy az ideig-óráig tar­tó, záros határidejű akciók nem old­ják meg a szocialista átalakítás kér­dését. Egyes helyeken az első ered­mények után ellanyhult a szövetkeze­tesítésért folyó felvilágosító munka. Szentlászló községben .­­például vagy százötven hektárral nőtt a szövetkezeti szektor, de ezzel mint­egy be is fejeződött az akció. Hason­lóképpen Kolozs és Gyula . . .község-­ ben, ahol jó eredménnyel zárult a múlt év ebből a szempontból, az idei viszont jóval kevesebb sikerrel folyta­tódott. Pedig Kolozson például, csak a taiiszemélyzet mintegy 49 személyt számlál, s mintegy 30 más alkalma­zott dolgozik a községben, akik igen hasznos tevékenységet fejthetnének ki a kollektivizálás terén is. úgy tűnik azonban, hogy a helyi szervek ntgg- m elégedtek az elért sikerrel, s­­bevé­ g-j*. zettnek tekintik ilyen irányú felada-o* tukat. j®* Az említetteknél jóval kevesebbet ,, tőrödnek a kollektivizálással például.« Kapuson, Szováton, Bacsón, Csürü­­lyén, Feleken, Vistán, Szászfenesen, ahol a szövetkezeti szektor hosszú, hónapok alatt csak egy-két, vagy­­eg­y is fentebb néhány hektárral szaporodott e. Mindenekelőtt az állóalap növelése... NEMRÉGIBEN fontos problémát tár­gyalt meg a nagyernyei „Partizán"1 kollektív gazdaság vezető tanácsa. Az előlegosztásra vonatkozó javaslatot. Sokáig tartott a gyűlés, mert alaposan meg kellett fontolni, hogyan egyeztethe­tik legjobban össze a közös érdeket a tagok egyéni érdekével. S ha már ösz­­szeüttek, jól esett m­ég egyszer számba venni az eddigi eredményeket. Hiszen amúgy is azokból kellett kiindulniok. A búzával, kezdték. Összesen 125 hek­tárt vetettek be vele, amiből 20 hektárt tönkretett az árvíz. De ez a terület sem maradt parlagon Csalamádé és bük­köny termesztésére használták fel. A többiről pedig 153.293 kg. búzát taka­rítottak be. Közel 1500 kilót hektáron­ként. S ez az idén nem­ kicsi dolog. Az egyéni gazdák termésátlaga mindössze 1069 kiló. ELŐKERÜLT a papír s a ceruza. Elő­­ször az államnak szerződött mennyisé­get adták át a termésből. A legszeb­bet, ahogyan a kollektivista becsület megköveteli. A gépállomásnak járó mennyiséggel sem volt sok fejtörés. Jó befektetés az, mindig sokszorosan meg­térül a terméstöbbletben. A vetőmagszükséglet felmérése már több munkát igényelt. Végül alapos mérlegelés után 22.000 kilóban állapí­tották meg. További 3300 kilót tartalé­koltak elemi csapások esetére. Aztán kiszámították a 2 százalékos élelmezési és a 3 százalékos segélyalapot. — Hát az oszthatatlan alaphoz mennyit csatolunk? A konstancai tanácskozás óta nem egyszer megvitatták már Gh. Gheor­­ghiu-Dej elvtárs javaslatát az állóalap növelésére és kivétel nélkül egyetér­tettek vele. Régi tapasztalatuk már, hogy a közös vagyon növelésének az oszthatatlan alap a fő forrá­sa. S azt, hogy nyolc év alatt annyit gyarapodtak, milliomos gazda­­sággá nőttek (két nagy istállót, 40 va­­gonos gabonaraktárt, kerekes és ko­­vácsműhelyt, szekérszínt továbbá há­rom — egyenként két és fél tonnás be­tonsilót építettek és tehergépkocsit vá­sároltak) főleg annak köszönhetik, hogy erről soha nem feledkeztek el. Hamarosan megegyeztek hát abban, hogy a készpénzjövedelem 12 százalé­kán kívül még 3000 kiló búzával és 1500 kiló árpával növelik az oszthatat­lan alapot. Árpából hektáronként 1800 kiló volt az átlagtermésük. Hatszáz (!) kilóval több, mint az egyéni gazdáké. Persze azt is ugyanolyan gondosan osztották el, akár a búzát. A takarmánykészletből elsősorban a közös állatállomány szükségletét bizto­sították. A közel 400 ezer lejes eddigi készpénzbevételből pedig — amelynek legnagyobb része az államnak leszerző­dött állatokból­­és állati, termékekből, gabonából és ipari növényekből, va­lamint a 6 hektáros kertészetből szár­­mazik — szintén félretettek minden olyan célra, ami a fejlődést szolgálja. ÍGY IS MARADT szétosztásra elég. Negyven százalékos előlegként 1,60 kiló búza, 0,30 kiló árpa, 3 kiló takar­mány, 4,40 lej készpénz, cukor és méz jár minden munkaegységért. A közgyűlés egyhangúlag fogadta el a javaslatot. S akik szorgalmasan dolgoz­tak, bőségesen részesedtek. Puskás Ferenc állatgondozó például 257 mun­kaegységért 488 kiló gabonát, közel 8 mázsa takarmányt és 1130 lej kész­pénzt kapott. Könnyű kiszámítani azt is, hogy mennyi jutott Csányi Bélának és feleségének 381, vagy Tóth Gézának és leányának 335 munkaegységért. A legjobb mezei dolgozók ezen felül az évvégi osztásnál — az idén első ízben — a kapásnövények hektárhozama szerint külön jutalomban részesülnek. AMINT AZ EDDIGIEKBŐL kitűnik, a nagyernyei kollektivisták egyre tisz­tábban látják, hogy a közös érdek egyéni érdekük is. Erre Vall Zakariás Károlynak a közgyűlésen elhangzott ja­vaslata is, hogy „az otthon összegyűlt trágyát adja át minden kollektivista a gazdaságnak, mert akkor még nagyobb lesz­ a termése­. Mindjárt fel is aján­lott a maga részéről húsz szekérrel. Legelőször Dopovec Gyula csatlakozott hozzá, azután valamennyien, kivétel nélkül. S így alakult ki a közösségi szellem mindenfelé. Várhegyen 4500, Ákosfalván közel 4000 kiló búzát csa­toltak a kollektivisták az oszthatatlan alaphoz jó gazda módjára, aki gondol a jövőre is. ADRIAN MIKLÓS 1955. szeptember 2. kedd Több h­elyi­­ kezdeményezést A rajoni néptanács határozatbrtó­­lag leszögezte az ülésszakon töb­­­bek között azt, hogy megbízottakat­ küld majd a községekbe, akik a kol­­­lektivizálás propagandisztikus és, szervezési kérdéseivel foglalkoznak. Ám a községi néptanácsok nem vár­hatnak mindent felülről, hanem kez­deményezniük kell. Határozatot ho­­­zott az ülésszak arról is, hogy a vég­rehajtó bizottság szenteljen fokozott figyelmet a vajon szocialista egysé­geinek, megállapított határidőn belül, vizsgálja meg a kollektív gazdaságok­ termelési tervének végrehajtását, val­­amint az állattenyésztés fejlesztésért szánt alapok felhasználását. Fokozott, meggyőző munkára van szükség­ an-­ nak érdekében is, hogy a társult gaz'-’' dálkodók idejében összeadják az ősz vetésre szánt magot és közösen vé­gezzék a mezőgazdasági munkákat. Ugyanakkor — igen helyesen­­-­ feladatul adták a képviselőknek, hogy­ havonta legalább egyszer keressék fel­ a kerületükben működő szocialista egységeket és tájékoztassák a végre­­hajtó bizottságot észrevételeikről,­­ta­pasztalataikról. ORBÁN LAJOS Termeljen olcsóbban az Infratirea szerszámgépgyár (Folytatás az 1. oldalról) a most megmunkálásra kerülő tavalyi öntvények között sok a selejt s ez a gyenge ellenőrzés miatt gyakran csak a gépi megmunkálás után derül ki. "A­z év első felében a terv valameny­­■*-­ nyi mutatószámát túlteljesítette a gyár. Az össztermelési tervet közel 4 százalékkal, az árutermelést ennél jóval többel túlteljesítette. A munka­termelékenység csaknem 5 százalék­kal növekedett az előirányzathoz vi­szonyítva. A fizetési alappal jól gaz­dálkodtak. A gyárban jelenleg számottevő le­hetőségek vannak az önköltség továb­bi, sokkal nagyobb arányú csökkenté­sére. Ezért a felettes szerveknek ala­posabban kell tanu­lmányozniok a gyár tényleges lehetőségeit s igényesebbek­nek kell lenniök a terv mutatószámai­nak megállapításánál, hogy azok való­ban ösztönzőek legyenek. Szólnunk kell arról, hogy az újítá­sok is számottevő mértékben hoz­zájárultak a költségek leszállításá­hoz. Azonban — amint a statisztikák­ból kiderül — az 1953-as és 1954-es évek nagy fellendülése után a gyár újítómozgalmában megtorpanás ta­pasztalható. A technikai kabinet vezetője azt a helytelen nézetet vallja : „Csökkentek az újítók lehetőségei, minthogy évek óta ugyanazokat a gépeket gyártjuk". Érthetetlen ez az állítás. Hiszen ugyanakkor az aradi Iosif Ranghet üzemben, a szinajai I. C. Frimu gyár­ban és más szakosított gyárainkban különösen erősen fejlődik az újítómoz­galom. A magyarázatot inkább abban lát­juk, hogy nem kielégítő a műszaki ka­binet tevékenysége. A máskülönben jól berendezett műszaki kabinetben megtalálható a román, orosz, magyar, német, angol, francia, sőt még az olasz szakirodalom is. Csakhogy a munkásoknak és mestereknek szorgal­masabban kellene látogatniok a mű­szaki kabinetet. Az idén mindössze 6 újítási témát írtak ki, közülük eddig csak kettőt oldottak meg. Nemrég az Infratirea 20 technikusa a Sztálinvárosban tapasztalatcse­rén volt. Most hozzálátnak, hogy a Vörös Zászló üzem munkamódszereit hasznosítsák. Tökéletesíteni akarják a technológiát, jobb, termelékenyebb szerszámokat akarnak készíteni. Fo­lyamatban van több géptípus szerke­zetének további tökéletesítése. Terv­be vették egy formaszárító , kemence-ö építését, hogy ezáltal is javítsanak az;? öntöde munkáján. Az ellenőrzést ki s, akarják terjeszteni minden egyes mü-Y5 veletre, hogy véget vessenek a sok se-yu­ sejtnek. ••)!» \T an azonban egy olyan lényeges^ v problémája a gyárnak, amelyet:* csak a felettes szervek oldhatnak meg^jj Sürgősen fel kellene építeni a régóta­ tervezett új, nagy gépműhelyt és sze-. .. zeldét. A helyszűke nagyon megnehé­ '­ zíti az ütemes termelést, különösen a gépek szerelését. A gyárnak feltétle­,, nül szüksége volna még egy horizon, t, tális fúró-marógépre és néhány­ kül;:­lönböző típusú marógépre. Új gép­eket­. azonban majd csak az új gépműhely-. : ben állíthatnak fel. A felettes szervek kilátásba helyez-/t ték, hogy még ez év,végén megkezdik a szükséges gyárcsarnok építését. Ha, ez elkészül, sokkal kedvezőbb­­körül-­ mények között termelhet majd a gyár.5-’ /"összegezzük végül, hogy az adott pillanatban a munka megjavítá­sa és az önköltségi ár csökkentése ér­dekében mi a legsürgősebb tennivaló a gyárban.­­* — Meg kell szüntetni a terven felüli .5 készleteket. A selejt csökkentése érde­kében javítani kell az öntöde és a ' gépműhely munkáját s megerősíteni a ' minőségi ellenőrzést. — Nagyobb figyelmet kell fordítani­­­ az újítómozgalom fellendítésére. Áj’,­ szocialista verseny jobb megszervezi­,­,­­sével az önköltségi ár csökkentésére kell irányítani a dolgozók figyelmét. Szakmai előadásokkal tisztázzák a dolgozók előtt, milyen tényezők hat­nak ki az önköltségre (a termelés fo­kozására, a termelékenység növelésé­re, a selejt csökkentésére stb.) A gyár eddigi sikerei és az új ve­zetőség igyekezete kezessége annak, hogy az Infratirea szerszámgépgyár munkaközössége még ebben az évben felszámolja a lemaradást és újabb eredményeket ér el az önköltség csök­kentésében. SÁNDOR ÁGNES A marosvásárhelyi autójavító műhely új szerelőcsarnoka (Moskovits Jenő felvétele)

Next