Előre, 1960. február (14. évfolyam, 3813-3836. szám)

1960-02-02 / 3813. szám

4 Birkózó­sportunk helyzetéről, az olimpiai esélyekről — nyilatkozik Uta Gheorghe szövetségi főtitkár Néhány nappal ezelőtt munkatár­sunk felkereste UTA GHEORGHE elvtársat, a Román Birkózószövet­­ség főtitkárát s megkérte, nyilat­kozzék lapunk sportrovatának a bir­­kózósportunk időszerű kérdéseiről. — A birkózás a legnépszerűbb sport­ágak egyike. Bizonyíthatom ezt azzal is, hogy a téti és nyári spartakiábon a legnépesebb mezőny birkózásban indul, tehát szeretik a fiatalok ezt a szép, férfias sportot. A világ és Európa bajnokságokon, vagy nemzetközi versenyeken népközi társaságunk válogatottja előkelő he­lyezést, számos bajnoki címet szerzett. A legutóbbi budapesti VB-en például az ötödik helyet foglaltuk el a nemze­tek versenyében,é­s mindössze egy pont­tal maradtunk el a bolgároktól. A minőségi sport, szempontjából nagy si­kernek könyvelhetjük el, hogy meg­nyertük a Balkán bajnokságot és a Jadrán kupán is sikeresen szerepeltek legjobbjaink. —­ Néhány esztendővel ezelőtt meg­torpanás, egyhelyben topogás­ volt ész­lelhető a birkózó sportban. Ez mivel magyarázható ? — Úgy gondolom nem helyes a ki­fejezés. Nemcsak megtorpanásról, egy­helyben topogásról van szó hanem közelebb áll az igazsághoz, az, hogy visszaestünk. Az történt ugyanis, hogy az edzők — főleg a vidékiek — nem ismerték, nem alkalmazták a modern edzési módszerek alapelveit, azt hit­ték, hogy a technikai edzéseken a fo­gások gyakorlásánál kifejtett erővel el lehet intézni az erőnléti, állóképességi problémákat is. Most már belátják: tévedtek. — Mi az oka a szabad- és kötöttfo­gású birkózók közötti nagy színvonal különbségnek ? — A kötöttfogású, görög-római birkó­zásnak évtizedes hagyománya van ha­zánkban. A szabadfogású birkózás pe­dig alig néhány esztendős nálunk. A szövetség külföldi edzőt hívott az országba, aki megismertette szakembe­reinkkel a szabadfogású birkózás tech­nikáját. Ma már kezd mindinkább meghonosodni ez a sportág is és az el­múlt évben már nemzetközi sikereket is elértünk. — Milyen eredményeket várhatunk olimpiai csapatunktól ? — A Balkán bajnokságok és a fodrán kupában elért eredményeink arra kész­tetnek, hogy optimista legyek. Vélemé­nyem szerint minden birkózónknak le­hetősége van arra — itt figyelembe vettem a nemzetközi ranglistát — hogy helyezést érjen el Rómában — mondot­ta befejezésül Utu Gheorghe elvtárs, a Román Birkózószövetség főtitkára. Készülnek a labdarúgók (Tudósítónktól) A KOLOZSVÁRI főiskolák hall­gatói háromhetes vizsgaidőszak után jól megérdemelt kéthetes szinajai va­kációra utaztak. Köztük természetesen az elsőosztályú labdarúgó bajnokság­ban szereplő diákcsapat, a Tudomány játékosai is. De ne gondolj... senki, hogy a két­hetes üdülés abszolút pihenést, semmit­tevést jelent a közel 20 főnyi játékos­gárdának. Ezt a fényűzést bizony nem engedhetik meg maguknak, ez a véle­ménye Luca Mircea dr-nak, a csa­pat szaktanácsadójának, s ezen az elven vannak a játékosok is. Lás­suk csak hogyan vélekedik erről az edző a hajdani sokszoros válogatott kapus, Sepsi András: — örvendünk, hogy a fiúk nagy ré­sze, így Marcu, Kremety,­ Suciu, Munteanu és mások jó eredménnyel vizsgáztak. Természetesen azért nem feledkeztünk meg a tavaszi idényről sem. Mintegy hónapja heti 3—4 téli edzést tartunk és volt olyan eset, ami­kor már kétkapus játék is szerepelt a műsoron. — Kik alkotják a keretet? — Müller, Nicoara, Mogut (kapusok), Kremely, Georgescu dr., Costin, Roman (hátvédek), Petru Emil Coroian (fe­dezetek), Ivanszuk, Munteanu, Mateia­nu, Marcu, Suciu, Moldovan és Con­stantin (csatárok). A SZTÁLIN­VÁROSI Vörös Zászló a tartományi bajnokságban szereplő Dinamóval játszott edzőjellegű mérkő­zést és Mészáros 4, valamint Fusulan, Kampó és Dávid 1 — 1 góljával 7:1-re győzött.A sztálinvárosi csapat csatárai arra törekedtek, hogy csiszolják össz­­játékukat. TEMESVÁR, a nagy labdarúgó ha­gyománnyal rendelkező város A. osz­tályú csapat nélkül maradt tavaly. Ám­de a B ligába került Tudomány úgy játszott, hogy öt ponttal „ugrott meg“ az őszi idényben ss A. osztályos csapatokat (köztük az országos baj­nok Petrolub­) fektetett kétvállra a kupamérkőzések során. Különben a Tudomány játékosai he­tek óta szorgalmasan készülnek a ta­vaszi idényre. Januárban hetente négy­szer tartottak edzést. Február 1-től 12-ig pedig az egész csapat a Mun­­tele Mic-en igen erős edzéseket tart, melyeknek legfőbb célja , fizikai erőn­lét fokozása. Február második felé­ben két-három barátságos mérkőzést játszik a temesvári diákcsapat. A másik B. osztályú temesvári csa­pat, a CFR is komolyan készül a lab­darúgó bajnokságra. A háromtagú edző kollektíva (Bürger, Androvits, Reiter) vezetése alatt január 10-től rendszeresen edzenek a vasutas lab­darúgók. Pillanatnyilag­ (február 1-től február 14-ig) Herkulesfürdőn folytat­ják­­az­ edzéseket. • •• Jó erőnlétről tettek tanúbizonyságot a Bukaresti Dinamo játékosai a vasár­napi edzőmérkőzésen, amelyről képünk készült. (C. Antonier felvétele) ELŐRE e\ •Barúlság Kupája Látványos kosárlabda­mérkőzések A balkáni és adriai országok ifjúsága és főiskolásai találkozójának tiszteletére kiírt Barátság Kupa keretében vasárnap délután került sor a Floreasca sportcsar­nokban a kosarasok első mérkőzéseire. A Román Népköztársaság, és az Al­bán Népköztársaság utánpótlás váloga­tottjainak találkozója mindvégig szép, érdekes és látványos küzdelmet nyújtott. A közönséget kellemesen meglepte az albán fiúknak az utóbbi években elért nagy fejlődése: a fiatal játékosokból álló albán utánpótlás válogatott minde­nekelőtt gyorsaságával, jó helyzetfelis­merésével tűnt ki. Játékosai nagysze­rű labdakezelésről, jó összjátékról tet­tek tanúbizonyságot. A mérkőzés végül is a nagyobb ta­pasztalattal rendelkező utánpótlás válo­gatottunk 61:40 arányú győzelmével ért véget. De a két félidő képe merőben ellentétes volt. Míg az elsőben a mieink Szombaton és vasárnap nagyszámú közönség nézte végig a fővárosi Dina­mo sportcsarnokban a bolgár, a jugo­szláv s a román fiúk és leányok küz­delmeit. A bolgár Virginia Popova, a román Reihi és a többiek arra törekedtek, hogy minél szebb játékkal, sportsze­rű, baráti magatartással örvendeztes­sék meg a nézőket. Nagyszerű techni­kájával, kitűnő küzdőképességével ki­emelkedett a mezőnyből a fiatal jugo­szláv Vojiszlav Markovics, aki az asz­­taliteniszezők európai ranglistáján az előkelő negyedik helyet foglalja el. Meg kell említenünk a Marianna Barashh és Efgenia Kolarova mérkőzésen látott voltak fölényben (amit a 41:12-es ko­sárarány is ékesen bizonyít), a máso­­dikban az albánok magukra találtak és 28 kosarat dobtak a mieink 20 kosará­val szentben... A találkozón jelenlévő szakemberek véleménye szerint az al­bán csapat a közeljövőben még szebb eredményekre lesz képes. Ezután került sor a román főiskolai válogatott és a bolgár utánpótlás váloga­tott találkozójára. A mérkőzésen, mely mindvégig a lehető legsportszerűbb ke­retek közt zajlott le, kidomborodott a két csapat jó labdakezelése, csapatunk játékosai rendkívül élénken mozogtak, villámgyorsan mentek át védelemből tá­madásba, a bolgár fiúk pedig hajszál, pontos dobásaikkal tűntek ki. Georgiev, Dencsev, Kamienarov nevét hamar megtanulták a nézők. A mérkőzés csapa­tunk 84—70 arányú győzelmével végző­dött. Csapatunk ilyen arányú győzelme annak tulajdonítható, hogy játékosaink mindvégig kosárratörően játszottak, tö­kéletes csapatjátékról tettek tanúbizony­ságot, kitűnően helyezkedtek és a labda nélküli játékban felülmúlták a bolgárokat, igazi baráti sportszerű küzdelmet. Ma­rianna Barasch minden különösebb iz­galom nélkül győzte le Kolarovát. A csöpp kis bolgár lány még az utolsó pil­lanatban sem adta fel a küzdelmet. Vé­­gülis, amikor vesztesként hagyta el az asztalt, Marianna Barasch nyakába ug­rott, megcsókolta és gratulált győzel­méhez. A verseny jelentőségét nagyban emel­te, hogy sok új fiatal tehetség mutatko­­zott be. A külföldön is elismerésnek ör­vendő Maria Alexandru és Marianna Barasch mellett asztalhoz álltak Ma­rianna és Victoria Jandrescu. A két testvér hazai asztalitenisz sportunk nagy ígérete. A bolgár Virginia Popova és Eugenia Kolarova játéka is tetszett. A fiúk csapatversenyét a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság csapata nyerte 3 győzelemmel. A második he­lyen a Román Népköztársaság ifjúsági együttese végzett. A lányok versenyét a Román Népköztársaság csapata nyer­­te. íme az egyéni versenyszámok győz­tesei: Női egyes: M. Barasch (RNK); férfi egyes: Markovics (Jugoszláv SZNK); női páros: M. Barasch — M. Alexandru (RNK); férfi páros: Ko­vács—Réthy (RNK); vegyespáros­:­­ Alexandru—Réthy (RNK). E győzelmek nyomán a Barátság Ku­páját a Román NK csapata nyerte meg 84 ponttal. Sakk A nemzetközi sakktorna első mérkő­zései szép játszmákat hoztak. Férfi sakkozóink első ellenfele az albán csa­pat volt, amelyet — meglepetésre — csak komoly erőfeszítések árán tud­ták 2:1 arányban legyőzni. A női egyéni versenyt E. Polihroni­­ade (RNK) nyerte meg aki a döntő­ben legyőzte a jugoszláv Jocsicsot. Felvétel a Victoria Jandrescu—E.Kolarova (Bolgár NK) találkozóról (C. Antonier felvétele) Új fiatal tehetségek mutatkoztak be az asztalitenisz versenyen 8----------------------------------------­­ Nyugati mozaikProfi ökölvívók a­ gengszterizmus elleni 8 Még a nyugati sportsajtóban is­­ egyre nagyobb felháborodást vált ki 8 a tengerentúli profi ökölvívómér- 8­kőzések körül folyó kufárkodás,­­ amelybe az egyes tisztességtelen el- 9,­járásokat alkalmazó menedzserek 8 mellett gengszterbandák is bekap­­­­csolódtak és terrorakciókkal szédü­ 8 letes jövedelmet zsebelnek be.­­ Nemrégiben olyan botrány játszó­­­­dott le, amelyre — a közvélemény 8 nyomására — még a hivatalos­­ amerikai köröknek is fel kellett fi­­­­gyelniük. Floyd Patterson és a­­ svéd Ingemar Jonhansson — mint­­ ismeretes a nehézsúlyú profi világ, 8 bajnoki dinért léptek a szorítóba.­­ Íme, röviden, e találkozó „előzetes“­­ fejleményei: Cus D'Amato edzőt 8 felfü­ggesztették, a mérkőzés ren­­­­dezéjét, a Rosensohn cégei rend­­­­kívüli bizottság elé idézték, Frankie­­ Carbo gengszterfőnököt egész ban­­8­dájával letartóztatták és... mint 8 kiderült, e banda lapjai között ? helyet foglalt Truman Gibson is, 8 az amerikai ökölvívó szövetség 8 volt elnöke. Mindez egyetlen boxta­­­­lálkozó körül zajlott le­­ 8 És most lássuk, hogyan reagáltak , minderre maguk a kizsákmányolt 8 sportolók. Panl Pender, a középsú­­­­lyú profi ökölvívók ranglistáján 8 a hatodik helyet foglalja el. Az­­ egyik nagypéldányszámú napilap­­­ ban írt bírálócikkében — többek közön — kijerenti, hogy „az am­e­­­­rikai profi ökölvívás gyökerében al­­í­jas. Hogy meg tudjun­k szabadulni­­ a harácsoló gengszterbandáktól, ezt­­ a sportot legalább öt évre fel kel­­­ lene függeszteni Amerikában“ (er-­­■ re azonban aligha kerül sor, mert a túl sok ,,közéleti ember“ érdekelt s a jól jövedelmező üzletben). Pender nyilatkozatánál is érde­­­­kesebb azonban Ray Sugar Robin­­­­son véleménye. (Robinson az utób­­­­bi tíz év profi ökölvívásának leg-­­ jellegzetesebb alakja, többszörös­­ világbajnok). Szerinte, a világ va­­­­lam­ennyi profi sportolójának egy­­ szakszervezethez hasonló alakulatba­n kell egyesülnie, mert csak így tud-­­­ják majd jogaikat a kizsákmányol í lókkal szemben megvédni. Egyéb-­­­ként Georg Meants, az APL-CIO - szervezet egyik vezetője támogatá­­­­sáról biztosította Ray Robinsont.­­ A világbajnok a következőképpen in­ i­dokolta e szervezet megalakításának­­ szükségességét : ...4z ökölvívók eddig megenged- ; ték a harácsolóknak, hogy a sporto­­l­­ók bérére sokkal nagyobb legyen a­­ jövedelmük,­ mint maguknak az­­ ökölvívóknak. Mindez csak azért,­­ mert nem léptünk fel szervezetten.­­ Ha egyesülünk, és ebben az esetben­­ nemcsak az ökölvívókra gondolok,­­ félreállíthatjuk, azokat, akik rajtunk­­ meggazdagodnak niCOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOOOOOOOOOOOOOCOOOOOOOCOOOOOOOOO OOOOOOOOOOOCOOOCOOOOOOOOO00000000300000 3 A knlfSIJ sportjai rópa Kupájában a közeljövőben kerül sor a negyeddöntő mérkőzéseire. Feb­ruár 4-én a Nice a Real Madriddal, február 10-én pedig az F. C. Barcelona a Wolverhamptonnal mérkőzik. A további találkozók sorrendben a követ­kezők: Március 2: Real Madrid—Nice (visszavágó); március 3: Eintracht Frankfurt—Wiener SK; március 9: Sparta Rotterdam—Glasgow Rangers; március 16: Glasgow Rangers—Spar­ta Rotterdam (visszavágó); Wiener SK— Eintracht Frankfurt (visszavá­gó). Az FC Barcelona—Wolverhamp­ton mérkőzés visszavágójának időpont­ját még nem állapították meg. • Az egyiptomi kerékpáros körver­seny 5. szakaszát Beni Szuef és El Gizeh között bonyolították le. A győ­zelmet Bruning (NDK) szerezte meg, aki a 125 km-es távot 4 óra. 15:26 perc alatt tette meg. A verseny­ állása öt szakasz után: 1. Ampler (NDK) 22 óra. 42:03,0; 2. Müller (NDK) 3. Révay (Csehszlovák Köztársaság). • A Davis Kupa keretében sorra kerülő magya­­r tenisz mérkőzést Budapesten bonyolítják le. (Az első forduló mérkőzéseit május 1-ig kell lejátszani­. • A finn olimpiai bizottság megvál­toztatta korábbi döntését és mégis ki­küldi a finn jégkorong csapatot a Squaw-Valley-i téli olimpiára. • A chilei olimpiai bizottság beje­lentette, hogy a római olim­piászon Chile 17 sportolóva­ vesz részt: 7 at­létával, 3 ökölvívóval, 5 lovassal és két céllövővel. • Törökországi portyája során a belgrádi Vörös Csillag labdarúgó csa­pat 7:0 arányban győzte le az ankarai Hacetepe együttesét, a Gancile Birligi együttesével pedig 1:1 arányú döntet­lenre játszott. • Egy atlétikai verseny során J. Thomas amerikai néger atléta 2,17 métert ugrott magasba. Rúdugrásban első helyre Don Bragg került 4,67 mé­terrel. • A Szovjetunió össz-szövetségi sakkbajnokságának negyedik forduló­ján a következő eredmények születtek: Korcsnoj—Nej 1—0, Krogiusz— Bagi­­rov 1—0, Gurgenidze— Ljutikov 1—0, Lieberszon—Szmiszlov 1/2—1/2, Polu­­gyevszkij—Szamkovics 1/2—1/2, Gu­­feld—Szimagin 1/2—1/2, Auerbach— Szuetyin 1/2—1/2. • A labdarúgó bajnokcsapatok Eu­ ­ Pronosport közlemények" Aki­ figyelemmel kísérte az utóbbi időben a Lyon együttesé­nek szereplését (tehát a Sochaux elleni ,4—0-rs győzelmet a fran­cia kupában, az 1 —1-es döntet­lent az Angers­ ellen idegenben), az­ bizonyára nem tartja meg­lepetésnek azt, hogy a Lyon a bajnokság éllovasával szemben is döntetlent harcolt ki. A leg­több tippelő azonban a Nimes ellen elért döntetlent tekinti a legutóbbi Pronosport-verseny igazi meglepetésének, illetve az egyetlen olyan eredménynek, amely váratlanul hatott az egyéb­ként nyugodt francia bajnoki fordulóban. Minthogy pedig az olasz forduló is a várt eredmé­nyekkel végződött (sok döntet­len eredménnyel), előreláthatóan ezen a versenyen is sok lesz a nyertes részvevő. Mint ismeretes, a Lottó- Pronosport január hónapra 200.000 lej értékű rendkívüli ju­talmakat tűzött ki a Pronosport versenyek részvevői számára. Az ezzel kapcsolatos sorsolást ked­den tartják meg Bukarestben, a központi ügynökség helyiségei­ben. Tekintettel arra, hogy ez a rendkívüli jutalom általános tet­szést váltott ki a részvevők kö­zött, amit egyébként a január-­­­ban beadott tippszelvények emel­kedő száma is mutatott, a Lottó- Pronosport A. V. Februárban is 200.000 lej értékű rendkívüli jutalmat oszt ki a sorsolás szabályzatá­ban előírt feltételek mellett. A részvevők szempontjából ez a külön sorsolás rendkívül elő­nyös, mert így mindenkinek hét nyerési lehetősége van éspedig: 3 nyereménycsoport a szokásos pénznyeremények keretében, 3 rendkívüli, nyereménycsoport és egy­ lehetőség a Moszkvics sze­mélyautó elnyerésére. A Pronosport legközelebbi ver­senye a következő mérkőzésből áll: I. FIORENTINA-UDINESE II. GENOVA-RÖMA III. LANEROSSI-JUVENTUS IV. SPAl-NAPOLI V. LAZIO-BOLOGNA VI. PALERMO-BARI VII. NICE-REIMS VIII. MONACO-ANGERS IX. SOCHAUX-VALENCIEN­­NES X. RACING-LIMOGES XI. LYON-STADE FRANCAIS XII. LE HAVRE-TOULOUSE Az esélyek elemzésére az Előre hétvégi számainak egyikében visszatérünk. A heti 75­ 000 lejes rendkívüli jutalom kétségtelenül örömöt váltott ki a Lottó híveinek köré­ben, mert a nyerési esélyek nyil­vánvalóan növekedtek. Éppen ezért a Lottó­ Pronosport február hónapban is érvényben tartja a heti 75.000 lejes rend­kívüli jutalmat a Központi Lot­tón. Meg kell jegyezni, hogy eddig minden alkalommal volt a rendkívüli húzásnak nyertese, legutóbb például Demetra Penu bukaresti lakos. A Központi Lottón tehát min­den héten három sorshúzást tar­tanak: a főhúzást, a másodrendű Húzást és egy rendkívüli húzást a heti 75.000 lejes nyeremény megállapítására. *­ Szerkeszti a Lottó-Pronosport Állami Vállalat * Sportolóink külföldön A férfi kosárlabda bajnokcsapatok Európa Kupájának küzdelmei során a Tbiliszi Dinamo 90—68 (44—27) arányban legyőzte a HKH együttesét és ezzel bejutott a legjobb 8 közé. A­­szovjet bajnokcsapat kitűnően ját­szott, mindvégig fölényben volt, Mi­­nasvili, Lezsava, Ugrelidze és Kilad­­ze voltak a szovjet csapat legjobbjai (mindegyikük 13—13 pontot szerzett csapatának). A román bajnokcsapat­ból csupán Novacsek és Fodor tűnt ki. ★ Csehszlovákiai portyájának második mérkőzésén a kolozsvári diákcsapat Havlickov Brodban a helyi Iszkra együttesével játszott. A csehszlovák korongozók 7—2 (5—1, 1—1, 1—0) arányban győztek Az első harmad ki-­­­vételével a diákcsapat egyenlő ellen­fele volt a csehszlovák csapatnak, melynek soraiban több válogatott játé­kos is szerepelt. Temesváron az utóbbi hetekben vonalzavar, áramszünet stb. miatt sűrűn leállnak a villamosok. Egyes vonalakon pedig — például a hármas villamos józsefvárosi végállomásának 4—5 megállójánál — némelykor órákon át megbénul a forgalom. SZAKORVOSI BRIGÁDOKAT szer­vezett a Lugos rajoni néptanács egészségügyi osztálya. A brigádok a mezőgazdaság szocialista egységeit látogatják, s ott helyben kezelik a betegeket. DJ FONODÁT HELYEZTEK üzem­be a napokban a talmácsi Firul Roya gyárban. A korszerűen felszerelt fo­noda csaknem háromszorosára növeli az üzem termelőképességét. BEFEJEZTÉK A TAVASZI előké­születeket a lugosi gép- és traktorál­lomás dolgozói. A tervbe vett 115 traktor, 72 vetőgép, 108 eke és 44 más mezőgazdasági gép javítását jóval határidő előtt fejezték be. TÖBB MINT 650 szatmári dolgozó látogatja rendszeresen az esti líceu­mokat. Különösen sokan tanulnak az Unió, a Szeptember 1 gyárból, a Má­jus 1 kombinátból. AZ EMÉSZTŐ SZERVEK megbete­gedésének elhárítására szolgáló mód­szereket tanulmányozzák a kolozsvári, iasi és a bukaresti egyetem egész­ségügyi egységei. A bukaresti egyete­mi központ megállapítása szerint a diétás étkezés, a tanrend és a szabad­idő ésszerű beosztása nagymértékben akadályozza az emésztő szervek meg­betegedését. EREDMÉNYES TAPASZTALAT­­CSERÉT szerveztek tömegkulturális és nevelési kérdésekről a bák­ai kő­olajtelep Vasile Roaitu klubjában. A tapasztalatcserét a Ploesti tartományi szakszervezeti tanács kezdeményezte. HÉT ÚJFAJTA terméket állított elő eddig a nagyszebeni Flamura Rosie gyár abból a 25-ből, amelyet 1960-ra előirányoztak. Többek közt műanyag­ból készült dugókat, zsebnoteszeket, halászhorgokat stb. 1800 AMPER- ÉS VOLTMÉRŐT, 400 barométert, 15.000 diapozitivet és még sok más készüléket és szemlél­tető anyagot szállított az iskolai la­boratóriumoknak a napokban a fővá­rosi tanszergyár. HATÁRIDŐ ELŐTT teljesítette ja­nuári tervét a temesvári Nikosz Be­­lojannisz cipőgyár munkaközössége. Január 30-ig terven felül 2400 pár fér­ficipőt és 400 gyermekbakancsot gyár­tottak. RADIO IRÁNYÍTÁSÚ vetőgépet szerkesztett a novoszibirszki Elektro­technikai és Távközlési Intézet egyik szakcsoportja. A vetőgép távirányítás­sal 70 centiméteres távolságú négyze­tes fészkes vetést végez. NÉGYÜLÉSES MIKROAUTÓT szer­kesztettek 3 hét alatt a pekingi mű­egyetem hallgatói. A gépkocsi hossza 2,40 méter, szélessége 1,08 méter, óránkénti átlagsebessége 50 kilométer és 100 kilométerenként 3,5 liter ben­zint vagy etilalkoholt fogyaszt. JÓL FELSZERELT parazitológiai laboratórium létesült Marosvásárhe­lyen, amelynek feladata a bélférgesség megelőzése és leküzdése. A laborató­riumban több mint 35.000 szakvizsgá­latot végeznek évente. PÁRIZSBAN BEMUTATTÁK Gerard Philipe legutolsó filmjét a „La fu­évre monte á El Pao" című francia­­mexikói koprodukciót. Gerard Philipe partnere Maria Felix, a hírneves mexi­kói filmszínésznő. BEMUTATTÁK a Hattyúk tava szov­jet balettfilmet a New York-i Lux Nor­mandia filmszínházban. Ez az első szovjet film, amelyet a szovjet—ame­rikai kultúrcsere-egyezmény alapján New Yorkban vetítenek. NEGYVENKÉTEZER HATSZÁZ ÖT­VEN lej önkéntes hozzájárulást sza­vaztak meg erre az évre Baróton. Az összeget a meglévő óvoda és gyermek­­otthon bővítésére és korszerűsítésére fordítják. EGY NAP ALATT mintegy 5 tonna ócskavasat gyűjtöttek és adtak át az ICM-nek az Arad rajoni községek fia­taljai. A SZIGETI Tamás Sándor bútor­gyár dolgozói idén 244.000 lej megta­karítást valósítanak meg, különféle újítások és műszaki intézkedések al­kalmazásával. ÚJ SZALAGFŰRÉSZ üzembehelye­zésével 5 százalékkal gazdaságosab­ban használják fel a faanyagot a szat­mári fűrész- és parkettáru-gyár dol­gozói. A fűrész üzembehelyezése foly­tán 900 négyzetméter parkettet vág­tak terven felül. ÚJSZERŰ MŰTŐASZTALT készítet­tek Al. Radulescu akadémikus terve alapján a fővárosi Brincovenese kór­házban. Az új műtőasztal kényelme­sebb fekvést biztosít a betegnek s megkönnyíti a sebész munkáját. NAGYSZÁMÚ mezőgazdasági szo­cialista egységgel­ kötöttek munkaszer­ződést Nagybánya tartomány gép- és traktorállomásai. A nagykárolyi GTA például eddig 8703 normálhektár szán­tására kötelezte magát. 15 EMELETES kutatóközpont mű­ködik a világhírű jénai Carl Zeiss Művekben, ahol a vegyi termékek mi­nőségének megjavításán és új gyárt­mányok kipróbálásán dolgoznak. Idén 22 finommechanikai-optikai újdonság­gal jelentkezik az üzem a világpiacon. SZÁZHÚSZ felcser, ápolónő és la­boráns látogatja a bákói kórház szak­­szervezeti bizottsága által rendezett népi egyetem tanfolyamait. HETVEN TONNA ACÉLT csapoltak és 124.000 lejt takarítottak meg terven felül január 29-ig a brailai Progresul gyár olvasztárai. LELKES SZOCIALISTA VERSENY bontakozott ki a zsombolyai Horea ci­pőgyárban. A nyersanyag fajlagos fo­gyasztásának csökkentésével eddig csaknem 8000 négyzetdeciméter bort és 1750 kiló talpat takarítottak meg-36 EU LAKÁST adtak át a napok­ban a sztálínvárosi Ernst Thälmann traktorgyár munkásainak. SZÉLESVÁSZNÚ mozitermet ren­deztek be nemrégen Babadagon (Con­stanta tartomány). Az új mozi a na­pokban kezdi meg működését. SZÍNHÁZBARÁTOK KÖRE alakult a romani csőgyár klubjában. Eddig színháztörténetről, a színművészet nagyjairól, színpadi mozgásművészet­ről, szavalásról stb. tartottak előadást. MÁRCIUS 1 ÉS ÁPRILIS 15 között kiállítást rendeznek a fővárosi és Bu­karest tartományi cipő- és bőripari ter­melőszövetkezetek. A kiállításon az új cipőmodelleket mutatják be­ A GEORGE ENESCU Állami Fil­harmónia szimfonikus zenekara feb­ruárban a posta­­alkalmazottak, vala­mint a Mao Ce-tung és a Semanatoa­­rea-gyár munkásai részére rendez hangversenyt. HELYREIGAZÍTÁS. A vasárnapi 3812. lapszám első oldalán „Gazda­godó életünk tükre“ című cikkünk má­sodik bekezdésének első mondata he­lyesen a következőképpen hangzik: „Sztálinvárosban például, a traktorok szülővárosában, az elmúlt évben 7405 tehergépkocsit és 11.000 traktort gyár­­tottak“. Időjárás A Központi Meteorológiai Intézet közli február elsején este : Hideg idő, éjjel kemény fagy vár­ható. Változó felhőzet, nyugaton és délen időnként borús égboltozat, he­lyenként kisebb havazás. Mérsékelt — helyenként élénk — északi, illetve ke­leti szél. Helyenként köd. Hőmérsék­leti értékek: nappal mínusz 9 és plusz 2 fok, éjjel mínusz 5 és mínusz 16 fok között. Az ország északi részén a fen­tinél alacsonyabb éjjeli hőmérséklet várható. A következő három napra kezdetben hideg idő, majd némi felmelegedés várható. Változó, jobbára felhős ég­boltozat. Mérsékelt keleti szél. Kissé emelkedő hőmérséklet, nappal mínusz 6 és plusz 4 fok, éjjel minusz 2 és mínusz 12 fok között. -Tn . 1111 8­­­IAKAS PISIK A SÍ­EPÉN * dfRÁHÁJOTI rtSTHÉA/r, CbAlÁpi JíN/HIP! JJÄMA2A5, ÜVÍÚÍZÉKA MARObVASARHELYi .ÄÄ!" // szőve rutin MARO&VASÁRHELY KOSSUTH UTCAJAS2ÁM ALATTI RÉSZLEGÉN K­áiaíitc^ WfntbS mcfyífU I Karikaturistánk elképzelése a zavartalan villamosforgalom biztosítására.. . (Nic. Nicolaescu rajza) »Húzzon még egyet“ Növekedett a nyerési esély a borítékos sorsjegyeknél . Mindenki jól ismeri a három­­ lejes „borítékos sorsjegyet“­, amellyel 2000 lejig terjedő össze­­­get lehet nyerni.­­ A napokban a sorsjegyvásár­­­lók kellemes meglepetéssel vet­­­­ték tudomásul, a borítékos sors­­­jegy által nyújtott újabb előnyt. , Ennek az előnynek a lényege az, hogy a nyerő és nem nyerő sorsjegyek között olyanok is találhatók, amelyeken „Húzzon még egyet“ felirat olvasható. Az ilyen sorsjegy feljogosítja a vá­sárlót, hogy díjtalanul újabb sors­jegyet húzzon, ami növeli a nye­rés esélyét. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bukarest Piata Scintep nr I — telefon: 18 03.02. — Előfizetések a postahivataloknál, levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. — Nyomda: Com­binatul Pi­ligrafie 1960. február 2., kedd

Next