Előre, 1965. január (19. évfolyam, 5340-5364. szám)

1965-01-03 / 5340. szám

N­E­MZ­E­T­KÖ­Z ■ É­L­E­T - ■ '___ • '­­ •' v' *___ —________________________ '■■■■■■ ■ -1964 MÉRLEGE - 1965 KILÁTÁSAZ ÚJÉVI ÜZENETEK TÜKRÉBEN Milyen volt az elmúlt év, mit hoz az új esztendő ? — a nem­zetközi politikai életben világ­szerte foglalkoztatja ez a kérdés az embereket. Az állam- és kor­mányfők országaik népeihez in­tézett hagyományos újévi üzene­tükben nemcsak belpolitikai szempontból, hanem a nemzetkö­zi élet kérdéseiben is megvonták 1964 mérlegét. Kitértek 1965 pers­pektíváira is. íme néhány véle­mény : az imperializmus, a kolonializmus és az agresszió elleni harcban, to­vább erősödjék a béke és a népek biztonsága. Az SZKP KB, a Szovjetunió Leg­felsőbb Szovjetjének Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa a szov­jet nép nevében üdvözletét és leg­jobb kívánságait küldi a testvéri szocialista országok népeinek és a világ dolgozóinak. Tito elnök üzenete Joszip Broz Tito, a Jugoszláv SZSZK elnöke újévi üzenetében hangsúlyozta, hogy az elmúlt évben jelentős eredmények születtek külö­nösen a termelésben és az ország gazdasági fejlesztésében. J. B. Tito rámutatott: az új esztendőben nagy feladatok állnak Jugoszlávia né­pei előtt s ezeket a feladatokat a Jugoszláv Kommunisták Szövetsé­gének nemrég lefolyt VIII. kong­resszusa jelölte ki. Tito elnök kife­jezte azt a meggyőződését, hogy a feladatok teljesülni fognak. A nemzetközi helyzetre vonatkozó­lag a Jugoszláv SZSZK elnöke rá­mutatott, hogy az imperialista kö­rök mind konokabban törekednek önző céljaik megvalósítására, s még az erőszaktól sem riadnak vissza. Mint hangsúlyozta, ha megvalósul­na az a szándék, hogy­­ az NSZK számára lehetővé teszik a nukleáris fegyverkezést, ez veszélyeztetné a világ jövőjét. Joszip Broz Tito kifejezte meg­győződését, hogy az összes béke­erők erőfeszítéseivel olyan helyzet alakulhat ki, amelyben a béke fenn­marad, a nemzetközi együttműködés pedig fejlődik. Harold Wilson: 1965 döntő jelentőségű év Anglia számára Harold Wilson miniszterelnök az angol néphez intézett újévi üzene­tében kijelentette, hogy az idei esztendő döntő jelentőségű lesz Anglia számára számos kérdésben. Véleménye szerint 1965-ben reális lehetőségek lesznek arra, hogy a nagyhatalmak között sokkal szoro­sabb kapcsolatok épüljenek ki. E hónapban sorra kerülő bonni, párizsi és esetleg washingtoni meg­beszéléseivel kapcsolatban Harold Wilson kifejezte azt a reményét, hogy ez alkalommal részletesebben megvitatják a közös érdekű kérdé­seket. Ezek a megbeszélések lehető­vé teszik a talaj előkészítését újabb intézkedések megtételére a fegyver­zetek ellenőrzése, a leszerelés és a béke terén. Az angol miniszterelnök kije­lentette : szilárd meggyőződése, hogy az új évben reális haladás jön lét­re az ország előtt álló gazdasági és pénzügyi kérdések megoldásában. Emlékeztetett arra, hogy 1964-ben a laburisták hatalomra kerülése után az angol kormány kénytelen volt erélyes intézkedéseket tenni a nehézségek elhárítására. De Gaulle elnök nyilatkozata De Gaulle elnök újévi üzenetében a többi között kijelentette: „tekin­tettel arra, hogy kötelességünk és érdekünk hozzájárulni a fejlődésben levő népek haladásához, hogy a konkurrencia egy vámtarifák nél­küli piacon — a hat nyugat-európai ország piacán — bontakozik ki, hogy az amerikai gazdasági hatalom nyo­mása mihozzánk is elérkezik, nyil­vánvalóan egyre többet és egyre jobban kell termelnünk, mind több tőkét kell felhalmoznunk és beru­háznunk, szakadatlanul fejleszte­nünk kell tudományos és műszaki kutatásainkat, nehogy a keserű kö­zépszerűség kátyújába jussunk és az idegen közreműködés, beruházá­sok és kapacitások gyarmatává vál­junk“. Franciaország nem akar sen­ki fölött uralkodni, de ura akar lenni saját sorsának — mondotta de Gaulle. Az elnök megjegyezte, hogy Fran­ciaország hajlandó barátilag együtt­működni szövetségeseivel, munkál­kodik a nyugat-európai országok uniójának megteremtésén, tevékeny segítséget nyújt a fejlődésben lévő országoknak és fejleszti kapcsola­tait a kelet-európai országokkal. „A nehéz feladatok esztendeje...“ Ismét Inonü, Törökország minisz­terelnöke újévi rádióüzenetében kifejezte reményét, hogy a ciprusi kérdés pozitíven oldódik meg. A török kormányfő ígéretet tett, hogy 1965-ben megvalósítják az ag­rárreformot. Megemlítette azt is, hogy az idén Törökországban par­lamenti választások lesznek és azt mondotta, hogy „az idei év a nehéz feladatok esztendeje lesz“. Az SZKP KB, a legfelsőbb Szovjet Elnöksége és a szovjet kormány üzenete AZ SZKP KB, a Szovjetunió Leg­felsőbb Szovjetjének Elnöksége és a Szovjetunió Minisztertanácsa a szov­jet néphez intézett újévi üzenetében rámutat: 1964. a szovjet társadalom sikeres fejlődésének, a nehézségek leküzdéséért folytatott szívós küzde­lemnek, a dolgozó milliók kimagasló teljesítményeinek éve volt. Az elmúlt esztendő — hangzik az üzenet — cselekvő küzdelem éve volt, amelyet az SZKP, a szovjet kormány és az egész nép folytatott a békéért, a szabadságért, a népek nemzeti függetlenségének erősítésé­ért és az emberiség szociális hala­dásáért. Kívánjuk, hogy az 1960. esztendő — a hétéves terv utolsó éve — új, dicsőséges győzelmek éve legyen a kommunizmus országunk­ban való építésében. Kívánjuk, hogy 1965-ben tovább erősödjék a szocia­lizmus országainak testvéri barát­sága, a béke, a szabadság és a hala­dás összes erőinek összeforrottsága JANUÁR 18-10 SZÜNETEL • ENSZ-ÍZLÉSSZAK INDONÉZIA KILÉPETT A VILÁGSZERVEZETBŐL Az Agerpres New York-i jelenté­se szerint az ENSZ-közgyűlés janu­ár 18-ig felfüggesztette tevékenysé­gét. Ezt a határozatot a december 30-i délutáni ülésen hozták, miután Marokkó helyett amelynek mandá­tuma 1964 végén lejárt — egy má­sik államot választottak be a Biz­tonsági Tanácsba. Több nem hiva­talos tanácskozás és szavazási me­net után megegyeztek abban, hogy a két évre szóló mandátumot meg­osztják Jordánia és Mali között, vagyis mindkét állam egy-egy évig lesz a Biztonsági Tanács tagja. Különben a Közgyűlés már előbb Alex Quaison-Lackey (Ghá­na), javaslatára ellenvetés nélkül elfogadta Malaysia, Hollandia és Uruguay kinevezését a Biztonsági Tanács nem állandó tagjaivá. Newy Yorkból jelenti az Agerpres. Az ENSZ-titkárság szóvivője január 2-án bejelentette, hogy az indonéziai küldöttség egyik tagja telefonon közölte a világszervezettel: „Indo­nézia nem tagja többé az ENSZ- nek“. Mint ismeretes, Szukarno el­nök nemrégiben kijelentette Dzsa­­kartában, hogy „Indonézia nem vesz részt többet az Egyesült Nemzetek Szervezetében, ha Malaysia bekerül a Biztonsági Tanácsba“. Az Egyesült Nemzetek Szervezeté­ből jelentik, hogy U Thani ENSZ- főtitkár az alábbi üzenetet intézte Szukarno elnökhöz: „Értesüléseim szerint az önök állandó megbízottja utasítást kapott, hogy jelentse be Indonézia kilépését az Egyesült Nemzetekből, s hogy ön szintén ilyen értelemben nyilatkozott. Őszin­tén remélem, hogy az Excellenciád vezetése alatt álló kormánynak nincs szándékában megfosztani a világszervezetet közreműködésétől­. Az atlanti ellentétek új fejleménye: A NATO-ban öthatalmi konferencia összehívását tervezik London még habozik, Róma és Hága nem lelkesedik Mint a hírügynökségek jelentet­ték Ottawából, Lester Pearson ka­nadai miniszterelnök csütörtökön egy sajtóértekezleten azt nyilatkoz­ta, hogy országát meghívták a ja­nuár végi szűkkörű NATO-érte­­kezletre, amelyen az atlanti nukle­áris stratégia problémáit vitatnák meg. A konferencia összehívását az USA, Anglia, Nyugat-Németország, Olaszország és Hollandia kezdemé­nyezte miután a NATO miniszteri tanácsának 1964. decemberi üléssza­kát követően az ellentétek még in­kább elmélyültek a tagállamok kö­zött a nukleáris erők megalakításá­nak kérdésében. Pearson hangsú­lyozta, hogy a konzultatív jellegű értekezleten megtárgyalják a sokol­dalú nukleáris erőkkel kapcsolatos különböző szempontokat. A France Presse londoni tudósí­tója szerint a brit kormány le akar mondani annak az öthatalmi konfe­renciának az összehívásáról, amely­nek január folyamán Hágában vagy Rómában meg kellene vizsgálnia az atlanti nukleáris erők angol tervét. A Whitehall-hez közelálló körökben úgy tudják, hogy Anglia és az USA megbízottai jelenleg tárgyalásokat folytatnak erről a kérdésről. A France Presse által említett hi­vatalos személyiség csupán annyit jelentett ki, hogy Londonban nem hoztak végleges határozatot ebben az ügyben, s hogy a helyzet igen­ kényes. Mint hozzátette, a kérdés­ről tárgyalásokat folytat majd Ha­rold Wilson miniszterelnök az év a javaslatért elején Bonnban, Párizsban, Rómá­ban és Washingtonban. A Whitehall-ben megjegyezték, hogy az angol kormányt legalább ugyanannyira aggasztja mint a töb­bi NATO tagállamot, az, hogy Fran­ciaország eltávolodhat a megalakí­tandó Atlanti Nukleáris Szövetség­től s következésképpen a NATO- ban szakadás történik. Ezekben a körökben kiemelték, hogy Olaszor­szág és Hollandia azért nem lelke­sedik az öthatalmi konferenciáért, mert nem akar külön csoportot ala­kítani senm a NATO sem a Közös Piac keretében. Következésképpen — állapítja meg befejezésül a France Presse — az atlanti nukleáris erőkről az általá­nos vitát elhalaszthatják tavaszra, vagy éppen a NATO miniszteri ta­nácsának májusra tervezett londoni ülésszakára. Bizonyos országok azon­ban egyaránt ellenezni fogják a sokoldalú nukleáris erők és az at­lanti nukleáris erők kérdésének na­pirendre tűzését a NATO-tanács­­ban. Franciaország csökkentette a közös piaci agrártermékek behozatali vámjait Franciaország bejelentette, hogy tíz százalékkal csökkenti a Közös Piac többi országaiból behozott ipa­ri és mezőgazdasági termékek vám­illetékét. A pénzügyminisztérium közleménye szerint a vámleszállítás 1965. január 1-től lép életbe. A közlemény hangsúlyozza, hogy ez a határozat újabb lépést jelent a Közös Piac céljának megvalósítása felé, de egyben rámutat, az újabb vámleszállítások nyomán a francia gazdaságnak úgy kell fejlődnie, hogy képes legyen felvenni a ver­senyt a külföldi konkurrenciával. GAZDASÁGI BAROMÉTER A párizsi tőzsde érzékenyen rea­gál a közös piaci országok gazda­sági tárgyalásaira, ellentéteire ... 1 MITISItI TAKÁCS HATÁROZATA A KOMI HELM A Biztonsági Tanács szerdán 10 szavazattal és egy tartózkodással (Franciaország) elfogadta Elefánt­csontpart és Marokkó közös határo­zati javaslatát a kongói helyzetről azzal a módosítással, amelyet a Biztonsági Tanács összehívását kez­deményező 18 afrikai ország kérésé­re a Szovjetunió terjesztett elő. „A Biztonsági Tanács — hangzik a határozat — aggodalommal figye­li a Kongói Köztársaságban uralko­dó helyzet rosszabbodását, sajnál­kozik az országban végbement ese­mények fölött és meg van győződve arról, hogy a kongói kérdés megol­dása a nemzeti megbéküléstől, a társadalmi rend helyreállításától függ, emlékeztet a közgyűlés és a Biztonsági Tanács e kérdéssel kap­csolatos határozataira,­ tekintetbe véve az Afrikai Egység Szervezeté­nek arra irányuló erőfeszítéseit, hogy nyújtsanak segítséget a Kon­gói Köztársaság kormányának és a többi kongói politikai csoportnak a közöttük fennálló nézeteltérések bé­kés rendezésére : 1. — Javasolja az összes államok­nak, hogy tartózkodjanak a beavat­kozástól a kongói belügyekbe, vagy szüntessék meg a beavatkozást; 2. — Felszólít arra, hogy az Afri­kai Egység Szervezetének 1964. szeptember 10-i határozata értelmé­ben szüntessék be a tüzet; 3. — Úgy véli, hogy az Afrikai Egység Szervezetének 1964. szep­tember 10-i határozata értelmében a zsoldosokat sürgősen ki kell von­ni Kongóból. 4----Felkéri az Afrikai Egység Szervezetét, tegyen további erőfe­szítéseket a Kongói Köztársaság kormánya támogatásának megszer­vezésében, hogy az Afrikai Egység Szervezetének 1964. szeptember 10-i határozata értelmében megvalósít­sák a nemzeti megbékülést. 5. — Felkéri az összes államokat, hogy nyújtsanak segítséget az Afri­kai Egység Szervezetének e felada­tok teljesítésében ; 6. — Az 54. szakasz értelmében felkéri az Afrikai Egység Szerveze­tét, hogy állandóan tájékoztassa a Biztonsági Tanácsot e határozat ke­retében végrehajtandó összes akci­óiról . 7.­­ Javasolja az Egyesült Nem­zetek Szervezete főtitkárának, hogy kövesse figyelemmel a kongói hely­zet alakulását és megfelelő időpont­ban tegyen jelentést róla a Bizton­sági Tanácsnak. RÓMA: AZ ELNÖKVÁLASZTÁSI CSATÁROZÁSOK VÁRHATÓ UTÓREZGÉSEI Ebben a hónapban Olaszország­ban újabb minisztereket neveznek ki. A kinevezéseket Giuseppe Sara­­gat volt külügyminiszternek köztár­sasági elnökké történt megválasz­tása és Carlo Donat-Cattini ál­lamtitkár lemondása teszi szüksé­gessé. E tisztségek betöltése azon­ban elég nehéz feladat elé állítja Moro miniszterelnököt. Újabb vitá­kat válthatnak ki az elnökválasztá­sok idején megrendült kormány­koalícióban. Amint a France Presse hangsú­lyozza, a jelenlegi középbal kor­mány megalakulásakor, 1964 júliu­sában Moronak figyelembe kellett vennie azt, hogy a kormányban arányosan legyen képviselve a koa­lícióban részt vevő négy párt: a Ke­resztény-Demokrata, a Szocialista, a Szociáldemokrata és a Republiká­nus Párt. Ezzel kapcsolatban ne­hézségeket okoz majd a kormány két új tagjának megválasztása. S a helyzetet csak súlyosbíthatja a Ke­resztény-Demokrata Párt „szindika­­lista“ irányzata más minisztereinek várható lemondása. Az AFP szerint a miniszterek azért távoznának a kormányból, hogy szolidaritást vál­laljanak Donat­ Cattinival, aki vi­szont a Keresztény-Demokrata Párt vezetőségével szembeni tiltakozás jeléül mondott le. A vezetőség ugyanis egy évre felfüggesztette „az elnökválasztások idején tanúsított fegyelmezetlenségért“. Ígyhát a következő hetekben nem­csak Saragat és Donat-Cattini egy­szerű helyettesítéséről lesz szó, ha­­nerre bonyolultabb kérdések is fel­merülhetnek a középbal kormány­koalíció tagjai között. Az elnökvá­lasztási csatározások tehát tovább éreztetik hatásukat a kormánykoa­lícióban. DÉL VIETNAM : BINH GIA ELLENÁLL Saigoni sajtójelentések szerint Binh Gia helységben, amely egy he­te a dél-vietnami hazafiak kezén van, folytatódnak a harcok.. Az utóbbi napok kudarcai miatt január 1-én amerikai helikopterekből két zászlóalj ejtőernyőst, fegyvereket és lőszert dobtak le. Hazánk külügyminisztere befejezte amerikai körútját I. Galafeanu, az Agerpres külön­­tudósítója Washingtonból. Corneliu Manescu külügyminisz­ter Mircea Malisa helyettes külügy­miniszter és Vasile Pungan külügy­­miinisztériumi igazgató kíséretében befejezte amerikai körútját. A ro­mán vendégek az utolsó napon az USA egyik legnagyobb villamossá­gi társasága, a Consolidaded Edison New York-i székházát látogatták meg. Otto Manz ügyvezető alelnök ismertette a társaság tevékenységét. Elmondotta, hogy üzemeik évente 24 milliárd kilowattóra villamosára­mot termelnek. Ezenkívül a gőz- és földgázszállítás képezi a társaság fő jövedelmi forrását. A román államférfiak csütörtö­kön délután megtekintették a New York melletti Indian Point atom­­villanytelepet. A telep építését 1957-ben kezdték meg és 1962-ben fejezték be. A bolíviai bányászok harca A Prensa Latina jelentése szerint a bolíviai fővárosban véget ért a bá­nyászok XVI. országos kongresszu­sa. A kongresszus több határozatot fogadott el. A részvevők kijelentették, hogy a bolíviai bányászok küzdenek a bér­csökkentések ellen, a nép érdekeit képviselő kormány megalakításáért. A kongresszus felhívta az ország összes népi erőit, harcoljanak egy antiimperialista egységfront kiala­kításáért, a demokratikus szabad­ságjogokért. KENYERET, JOGOT ! A bolíviai bányászok küzdenek anyagi követeléseik kivívásáért, és demokratikus erők egyesítéséért, szabadságjogaikért BELPOLITIKAI VÁLSÁG NIGÉRIÁBAN Az ellenzék nem ismeri el a választások nyomán megalakuló kormányt Lagosban közzétett adatok sze­rint a Nigériai Nemzeti Szövetség nevű konzervatív beállítottságú kor­mánypárt, amely hét pártot foglal magában elsősorban Nigéria északi részéről, a héten tartott általános választások során jelentős többség­re tett szert a parlamentben. Leg­frissebb hírek szerint a Nigériai Nemzeti Szövetség a képviselőház 312 mandátuma közül 173-at szer­zett meg, míg az ellenzékben levő Egyesült Haladó Szövetség mind­össze 32 mandátumot kapott. A hírügynökségek nigériai tudó­sítói Nigéria egységét veszélyeztető súlyos politikai válságról számolnak be. Az ellenzéki Egyesült Haladó Szövetség (UPGA) nyilatkozatban közölte, hogy sohasem fogja elis­merni a­­ december 30-i választások nyomán megalakuló kormányt. „Ha elfogadnánk egy olyan kormányt, amely a Nigériai Nemzeti Szövetség (NNA) tagjaiból alakult — hangzik a nyilatkozat — ez azt jelentené, hogy újabb kompromisszumot tet­tünk“. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a választásokat csalárd mó­don rendezték meg. Számos honpol­gár nem szavazott különösen azo­kon a vidékeken, ahol az UPGA nagy befolyásnak örvend. Mint ismeretes, Azikiwe köztár­sasági elnök nem volt hajlandó megbízni Tafawa Balewat, a Nigé­riai Nemzeti Szövetség vezetőjét az új kormány megalakításával. Egyéb­ként maga Azikiwe elnök is elége­detlenségét fejezte ki a választások eredménye miatt. Január 1-én este Azikiwenak rádióüzenetet kellett volna intéznie a néphez. Egy órá­val előbb azonban közölte, hogy nem mondja el az üzenetet, mert felújították a tárgyalásokat a nem­zeti megbékülés létrehozására. Amint a kormány szóvivője közölte, a tárgyalásokon Azikiwe elnök és Tafawa Balewa is részt vesz. Az üzenet szövegét azonban szétosztot­ták a sajtótudósítók között s tartal­ma ismeretessé vált. Az elnök „rob­banékonynak“ minősítette a nigériai helyzetet és rámutatott, hogy „in­kább hajlandó lemondani semhogy felkérje Tafawa Balewát, hogy a de­cember 30-i választások eredménye alapján alakítsa meg az új kor­mányt“. A hírügynökségek által kommentált szöveg szerint Azikiwe azt is ki akarta jelenteni, hogy a po­litikai helyzet megmentése érdeké­ben hamarosan új „szabad és tisz­tességes“ választásokat kell szervez­ni. Amint a France Presse megjegy­zi, súlyos politikai válság légköre alakult ki, s veszélyben forog az or­szág egysége. Teslimi Elias igazság­­ügyminiszter is kénytelen volt beis­merni, hogy Nigériában robbanásig feszült a helyzet. Hírek szerint, az ellenzéki párt a befolyása alatt álló keleti tartományokban sikeresen bojkottálta a választásokat. Itt ugyanis 70 választókerület szavazói nem jelentek meg az urnák előtt. Becslések szerint a 22 millió válasz­tó közül körülbelül 8 millió nem szavazott. Miért halasztották el a kongói választásokat ? Mint az Agerpres közli január el­sején Leopoldvilleben közleményt adtak ki, amelyben bejelentik, hogy a február 1-re kitűzött kongói vá­lasztásokat 45 nappal elhalasztották. A közlemény hangsúlyozza, hogy a halasztásra „anyagi nehézségek miatt“ és azért került sor, hogy „megteremtsék a választások normá­lis lefolyását, hogy a hatóságoknak, a jelölteknek és a választóknak ele­gendő idejük legyen a választások kellő megszervezésére.“ Amint a sajtótudósítók és a poli­tikai megfigyelők már eddig is rá­mutattak, a kongói választásokat nem anyagi nehézségek miatt és nem is azért halasztották el, hogy a kormánynak „elegendő ideje legyen a néppel tanácskozni“, hanem azért, hogy valamelyest megszilárdítsák a kormánycsapatok helyzetét a haza­fias erők által ellenőrzött területe­ken. Csömbe kormánya attól is tart, hogy ha február 1-én tartanák meg a választásokat, kudarcot szenved­ne, mert jól ismeri az egész ország lakosságának magatartását. Amint azt hadseregének tisztjei és az or­szág különböző vidékeiről jött más állampolgárok is beismerték, a la­kosság a felkelőket támogatja. Kérdés csupán az, hogy a 45 nap elegendő lesz-e a­ helyzet megvál­toztatására ? A Kongóból érkező hí­rek ugyanis nem nagyon biztatóak Csombéra nézve ... — EMINESCU verseskötet jelent meg az athéni Melisza kiadó gon­dozásában Rita Bumi Papa költőnő fordításában. A kötet terjedelmes életrajzi tanulmányt és Eminescu költői munkásságának elemzését is tartalmazza. Az előbbit a fordító, az utóbbit Nikosz Papa költő írta. A kötetben olvasható ezen kívül M. Beniuc és G. Călinescu cikke Emi­nescu életéről és munkásságáról. Amint a kiadói előszó rámutat, a kötet hozzá kíván járulni Eminescu idei nemzetközi ünnepléséhez.­­ A LENGYEL NK Külkereske­delmi Minisztériuma és az USA varsói nagykövete egyezményt írt alá, amelynek értelmében 1965 vé­géig meghosszabbítják az Informati­onal Media Guarantee programot. Ennek alapján Lengyelország len­gyel pénzben amerikai könyveket, folyóiratokat és filmeket vásárol­hat, s kiegyenlítheti a szerzői jogo­kat. Amerikai kémrepülőgépet lőttek le a Kínai NK ban Amint az Új Kína hírügynökség jelenti, a kínai néphadsereg légi­erőinek egyik alakulata január 2-án újabb amerikai, pilóta nélküli fel­derítő repülőgépet lőtt le a Kínai NK területe fölött.­­ A BOLGÁR NÉPKÖZTÁRSASÁG és a Kongói Köztársaság (Brazza­ville) kormánya elhatározta, hogy nagykövetségi szinten diplomáciai kapcsolatot létesít.­­ STATISZTIKAI adatok szerint 1964. december 30-án Stockholmnak 791 500 lakosa volt. 1963-hoz viszo­nyítva a svéd főváros lakosságának száma 7000-rel csökkent. A népszám­lálási adatok nem vonatkoznak a pe­remvárosokra­. PRÁGÁBAN december 30-án árucsere- és fizetési egyezményt ír­tak alá az 1965. évre a Csehszlovák SZK és az Albán NK között. Az egyezmény értelmében Csehszlová­kia gépeket és felszereléseket, te­hergépkocsikat, textilárut, vegyipa­ri és más termékeket szállít Albá­niába és rezet, aszfaltot, dohányt, cigarettát,­ bort stb. importál onnan. — SVÉDORSZÁGNAK 1964 végén 7 687 000 lakosa volt jelenti a Svéd Távirati Iroda. — AZ AMERIKAI acéliparban ész­lelt áremelkedéssel kapcsolatban Johnson elnök utasította gazdasági tanácsosait, vizsgálják meg, hogy mi okozta az áremelkedést és hogy milyen intézkedéseket lehetne tenni azért, hogy ellensúlyozzák annak káros befolyását az ország nemzet­­gazdaságára. George Reedy, a Fe­hér Ház szóvivője kijelentette, az elnöki intézkedésekre azért volt szükségemért félő, hogy az áremel­kedés inflácós befolyást gyakorol majd az amerikai gazdaságra. Esztendő fordulón­­ a jég alatt Oszmán Kmukov moszkvai bú­vár esztendő fordulóján fürdött meg a Moszkva folyó jeges vizé­ben. Több más sportolóval együtt 1964 végén merült alá és­.. 1965 elején jött felszínre. — A DÉL-VIETNAMI Nemzeti Fel­­szabadítási Front és az ázsiai és af­rikai országokkal való szolidaritás szovjet bizottságának küldöttsége tárgyalásokat folytatott és megálla­podott abban, hogy a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front az év elejétől kezdve állandó képviseletet létesít Moszkvában. — HIVATALOS statisztikai ada­tok szerint 1965 január 1-én Jugosz­láviának 19 392 000 lakosa volt. A lakosság a múlt év január 1-hez viszonyítva 220 025 fővel növeke­dett. — LUTHER HODGES, az USA kereskedelmi minisztere az ameri­kai gazdaság 1964. évi mérlegét megvonva kijelentette, hogy az or­szág exportja 25 milliárd dollár volt. Amint rámutatott, tavaly erő­feszítések történtek a fizetési mér­leg helyreállítására, a dollár világ­piaci helyzetének védelmére és a munkanélküliség csökkentésére. Hod­ges hangsúlyozta, hogy az USA-ban a munkanélküliek jelenleg az össz­munkaerő 5,2 százalékát teszik ki. ELŐRE — Szerkesztőség és kiadóhivatal, Bukarest Piața Scintel) nr. L — Telefon: 18.03.02 — Előfizetések a postahivataloknál, levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél Szudán függetlenségének évfordulóján Ünnepség Khartumban Khartumban január 1-én ünne­pelték meg Szudán függetlenségé­nek 9. évfordulóját. A fővárosban Serr El-Khatim El-Khalifa minisz­terelnök és más hivatalos személyi­ségek jelenlétében katonai dísz­szemlét tartottak. Az ünnepségen a miniszterelnök beszédet mondott. Hangsúlyozta a katonai rendszer megszüntetésének és a polgári kormány uralomra jut­tatásának jelentőségét. Mint mon­dotta, kormánya jelenleg intézkedik az általános választások előkészíté­séről. Az erre vonatkozó intézkedé­seket a jelenlegi helyzet szem előtt tartásával és abból kiindulva teszik, hogy Szudán kérdése gyakorlatilag nem nyert megoldást. A miniszterel­nök kiemelte, hogy meg kell szilár­dítani az ország egységét. A Majna Frankfurt-i per egy éve... Egy éve múlt, hogy Majna Frankfurtban megkezdődött az auschwitzi haláltábor 20 volt SS őrének bűnpere. Egy év alatt az esküdtszék 121 ülést tartott, ki­hallgatott több mint 200 tanút, el­utazott Lengyelországba, hogy a helyszínen tájékozódjék az Auschwitzben elkövetett rémtet­tekről. Ennek ellenére a tárgya­lást nem fejezték be, s a France Presse szerint ítélethirdetésre va­lószínűleg csak márciusban ke­rül sor. Vajon megbánták-e tetteiket azok, akik a vádlottak padján ülnek ? — teszi fel a kérdést a France Presse. Két esettől elte­kintve, a válasz erre a kérdésre tagadó. A vádlottak többsége ugyanis megelégedett azzal, hogy kijelentse : „felsőbb pa­rancsra cselekedett", „azt hitte, hogy mindez feltétlenül szüksé­ges“, stb. „A tanúvallomások — írja a France Presse — hatalmas doku­mentációs anyagot szolgáltattak a náci haláltáborokban elköve­tett rémtettekről. A foglyok kivá­logatása, gázkamrákba küldése, bántalmazása, az embereken végzett orvosi kísérletek, a kín­zások hozzátartoztak a minden­napi élethez egy olyan tábor­ban, ahol egyetlen fogoly sem tudhatta, hogyha kilép a barakk ajtaján, vissza fog-e térni oda, ahol Schwartz Huber, az egyik táborparancsnok személyazonos­sági lapot akasztott gyermeke nyakába, nehogy a foglyok gyermekeivel együtt őt is meg­gyilkolják". Nyomda : Combinatn] Poligrafh­ Casa ScInter

Next