Előre, 1965. február (19. évfolyam, 5365-5388. szám)

1965-02-02 / 5365. szám

SIKERTELEN PUCCS EROSZERIEI A hírügynökségek február elsején jelentették, hogy Laoszban fiatal katonatisztek államcsínyt hajtottak vég­re. Első lépésük az volt, hogy elfoglalták a vientiane-i rádiót. Ez után Bunleut Szykoszy ezredes, a lázadó csoport egyik vezetője beje­lentette, hogy csoportja „változtatá­sokat szándékszik eszközölni a had­sereg főparancsnokságában“, de részleteket nem közölt. Az említett rádióállomás felsorolta több törzs­tiszt nevét. Feltevések szerint ezek a vasárnap esti államcsíny kezde­ményezői. Amint a Reuter február elsején délelőtt tudatta. Kupraszith Abhay tábornok, a laoszi hadsereg helyettes vezérkari főnöke bejelen­tette, hogy a hadsereg „megtorolja a fiatal tisztek fővárosi lázadását."­ Ugyanaznap reggel közölt hírek sze­rint az államcsíny meghiúsult, s ezt délután megerősítették. A France Presse azt írja, hogy a laoszi fővá­rosban két órán át tárgyaltak a hadsereg vezetői, az említett Szyko­szy ezredes a lázadó csoport részé­ről, valamint — közvetítőként — Szuvanna Fumma miniszterelnök. A megbeszélés nyomán Szykoszy ezredes, a puccs tényleges vezetője beleegyezett abba, hogy csapatait közös megegyezéssel kijelölt helyre vonja vissza. Szuvanna Fumma mi­niszterelnök a­ vientiane-i rádió egyik külföldi adásában közölt üze­netében rámutatott, „a királyi kor­mány ura a helyzetnek, s hogy az egységek továbbra is a hadsereg főhadiszállásának vezetése alatt állnak". Közös Piac: ISMÉT A VÁMUNIÓ ÉS AZ AGRÁRPOLITIKA Már ismét tárgyaló­asztalhoz ül Brüsszelben — első ízben ebben az évben — a közös piaci országok mi­niszteri tanácsa. A napirend most sem változatosabb mint a múlt esz­tendő ülésszakain volt: ismét a vámunió, ismét az agrárpolitika kerül, szőnyegre. Amint a France Presse jelenti, ezen az ülésszakon Franciaország programtervezetet terjeszt elő, mely előirányozza a „hatok” vámuniójának gyorsítását azzal a feltétellel, „hogy 1967 köze­péig meg kell valósítani az európai közös agrárpolitikát". . A hírügynökség szerint a vámunió francia terve — noha részben fel­adja a decemberi agráregyezmé­nyek előtt támasztott ellenvetéseket — különbözik az Európai Gazdasá­gi Közösség (Közös Piac) és a Né­met SZK javaslataitól. Ezek ugyanis 1967-re előirányozták a „hatok" tel­jes vámuniójának megvalósítását Az EGK-bizottság tervezetének leg­utóbbi változata szerint két szakasz­ban az utolsó vámtarifákat is meg kell szüntetni a tagállamokon belül, mégpedig: 1966. január 1-ig 10 szá­zalékot, 1967. július 1-ig pedig az utolsó 20 százalékot. Ezzel szemben a francia program szerint a vámtarifák 10 százaléka 1967 július­a után is fennmarad, s nincs szó a nemzeti tarifák közele­déséről az általános közös tarifá­hoz. Francia részről ismét hangsú­lyozzák, hogy a­ vámunió nem való­sítható meg az „agrár-Európa" lét­rehozása előtt. A francia program azt is leszö­gezi, hogy az „agrár-Európa” meg­teremtése céljából tiszteletben kell tartani a Közös Piac Bizottságának ajánlásait az összes mezőgazdasá­gi termékek árának megállapításá­ra, valamint az úgynevezett „zöld Európa" finanszírozására 1965. jú­lius 1-ig. Márpedig ez a program — a jelek szerint­ — nincs összhangban Franciaország közös piaci partne­reinek véleményével. A francia program más lényeges pontjai előirányozzák a három nyu­­gat-európai szervezet (az Európai Gazdasági Közösség, az Euratom és a Szén- és Acélközösség), fúzió­jának gyorsítását, további közös dömpingellenes kereskedelmi intéz­kedéseket, a pénzügyek összehan­golását, közös politikát a tudomá­nyos kutatások terén, a tárgyalások folytatását Nigériával, a Maghreb­­országokkal és Ausztriával, vala­mint a Kennedy-fordulóban. Hogy mit hoz a mostani tárgya­lás ? A nyugati hírmagyarázók már eleve borúlátóan ítélik­ meg várható eredményeit. Ugyanis a fenti prob­lémák jórészében annál nagyobb szakadékok tátonganak a tárgyaló­­felek között, mintsem egy üléssza­kon át lehetne hidalni őket. K. R. Nemzetközi turisztikai kiállítás nyílt Bécsben Bécsből jelenti C. Varvara, az Agerpres tudósítója . A bécsi Pál­ffy-palotában hétfőn megnyílt a második nemzetközi turisztikai ki­állítás, amelyen számos országgal együtt a Román NK is részt -vesz. A kiállítást dr. Vinzenz Kotzina ke­reskedelemügyi államtitkár nyitot­ta meg. Jelen volt Mircea Octeanu mérnök, a Román NK bécsi nagy­követe. A fényképkiállítás román standján felvételek szemléltetik ha­zánk természeti szépségeit és jelen­tősebb turisztikai pontjait. Újabb tiltakozások az elévülési határozat ellen A háborús bűncselekmények elé­vülése továbbra is sokat vitatott kérdés a Német SZK-ban. Dr. Fritz Bauer hesseni főügyész kijelentette, a Rundschau und Sonn­tag című újság munkatársának, hogy módosítani kell az elévülési határidővel kapcsolatos régi törvé­nyeket, amelyek megszüntetik a há­borús bűnösök felelősségrevonását. Mint hangsúlyozta, meggyőződése szerint Martin Bormann, Hitler szárnysegéde Dél-Amerikában rej­tőzik. Minden­esetre nem halt meg 1945-ben Berlinben, ahogy egyes szemtanúk állítják. Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, de az ilyen irányú feltételezések eléggé­ meg­alapozottak — jelentette ki dr. Bauer, s hozzátette, hogy Dél-Ame­­rika a volt nácik kedvenc búvó­helye. Bauer hangsúlyozta, hogy Para­guayban él a legtöbb náci és semmi bántódása sem történik. Mint kije­lentette, véleménye szerint tíz év­vel meg kell hosszabbítani a hábo­rús bűncselekmények elévülésig ha­táridejét, hogy legalább az elsőfokú bíróságokon befejezhessék a náci perek tárgyalását. De nemcsak az NSZK-ban, hanem számos más országban új tiltakozási hullám seper végig az elévülési tör­vény ellen. A legfrissebb jelentések szerint például Olaszország vala­mennyi tartományából tiltakozó le­veleket küldenek a Német SZK par­lamentjének azzal a határozatával kapcsolatban, hogy elévültnek nyil­vánítja a náci bűntetteket. Egy ve­lencei ifjúsági csoport kezdeménye­zésére — amelyet a­ baloldali­ pártok ifjúsági szervezetei és más demok­ratikus szervezetek­­is átvettek — országszerte sok ezer röplapot osz­tottak szét. A röplapok azokhoz szólnak, akik hisznek a szabadság és az igazság ügyében és kifejezésre akarják juttatni a náci­ bűntettek elévülése elleni tiltakozásukat. TÜNTETÉS ELLENBEN A Ruhr-vidéki város lakosai a bonni atom­fegyverkezési tervek ellen tilta­koznak BÉKETÜNTETÉSEK NYUGAT­NÉMETORSZÁGBAN A DPA jelentése szerint Martin Niemöller ,volt hesseni egyházi ve­zető felszólalt Gelsenkirchenben, az atomfegyver ellen és a leszerelésért indított kampány megnyitó gyűlésén, amelyen 3000 ember vett részt. Bí­­rálta az NSZK fegyverkezési, politi­káját és követelte, hogy a milliár­­dokat felemésztő passzív védelem helyett folytassanak aktív békepoli­tikát. Az előzőleg tartott sajtóértekezle­ten bejelentette, hogy a tavaszi tün­tetésekre a skandináv országokból is érkeznek az atomfegyver elleni mozgalom hívei. Közös tüntetéseket irányoztak elő Franciaorszában, Svájcban és a Német Szövetségi Köztársaságban. A Ruhr-vidéken sorra kerülő tüntetésre holland, an­gol, francia és belga békeharcosok jelentették be részvételüket. LONDON Véget ért a politikai szélcsend A hétfői nappal véget ért a há­rom angol politikai párt — a labu­­rista, a konzervatív és a liberális párt — egyhetes politikai fegyver­­szünete, amelyet Winston Churchill halála miatt kötöttek meg. Mint a hírügynökségek jelentik, hétfőn új­rakezdődött az alsóház vitája. Poli­tikai megfigyelők szerint, a konzer­vatív ellenzék kihasználva a labu­­rista kormánypárt leytoni választási kudarcát és a wuneatoni vesztesé­geit, frontális támadást indít a la­­burista kormány ellen. Az Associa­ted Press tudósítója szerint Harold Wilson miniszterelnök „tovább küzd programjának megvalósításáért, a fontsterling talpraállításáért, az ipari termelés növeléséért és Anglia befolyásáért a világban." Az első nagy összeütközésre az alsóházban már kedden sor kerül Ugyanis ekkor a konzervatív párt vezetője, Douglas Hume megújítja bizalmatlansági indítványát, kéri, hogy „az alsóház ítélje el azokat az elhamarkodott és hibás intézke­déseket, amelyekhez a laburista kor­mány uralmának első száz napjá­ban folyamodott.“ Ha ezt az indít­ványt a törvényhozó testület elfo­gadja, a miniszterelnöknek fel kell oszlatnia a parlamentet és ki kell írnia az új választásokat. Ám, mint a hírügynökségek jelentik, Wilson miniszterelnök módosító javaslatot terjeszt a parlament elé, amelyben a „felelőtlen“ konzervatív kormány­zatot okolja az ország jelenlegi gazdasági helyzetéért. Noha a laburisták parlamenti többsége mindössze három képvise­lőre csökkent és a legutóbbi közvé­lemény kutatások a Wilson-kor­­­r­ány­ népszerűségének hanyatlását tükrözik, a szigetországban a Reuter szerint „a jelek nem azt mutatják, hogy Anglia három fő politikai pártja új általános választásokon még ebben az évben össze akarná mérni erejét". Noha az egy hetes po­litikai szélcsend után a megfigyelők erős vihart várnak a Westminster­ben, a laburista kormányt egyelőre nem fenyegeti veszély, mert a liberá­lisok a hétfő esti bejelentés szerint —, nem vesznek részt a szavazáson, és hiányzik négy konzervatív képvi­selő is, akik nemesi címet kaptak... Ú Újrakezdte munkáját az ENSZ-közgyűlése New Yorkból jelenti az Agerpres. Az Egyesült Nemzetek Szerveze­tének Közgyűlése hétfőn, bukaresti idő szerint 22.30 órakor újra meg­kezdte munkáját. A UPI híradása szerint a Közgyűlés munkálatainak megkezdése előtt az Egyesült Álla­mok és Nagy-Britannia küldöttségei kijelentették: nem ellenzik a mun­­kálatok korlátozott ideig való elha­lasztását, amennyiben ez bizonyos reményt nyújt az ENSZ „pénzügyi válságának" rendezésére. Kuba állandó ENSZ-képviselője jegyzéket nyújtott át U Thant főtit­­kárnak, s ebben felhívja a Bizton­sági Tanács figyelmét a Kuba füg­getlensége és szuverenitása elleni újabb mesterkedésekre. A­ jegyzék megemlíti, hogy elfogtak egy cso­port kubai ellenforradalmárt, akiket a­ dominikai köztársasági Punta Pre­­sidente vidékén képeztek ki. A kubai kormány — mutat rá a jegyzék — elítéli a Kuba elleni fegy­veres akciókat, amelyeket a­ nemzet­­közi jog és az ENSZ-alapokmány nyílt megszegésének tekint, s figyel­meztet az ilyen akciók esetleges ve­szélyes következményeire. CSOMBE BRÜSSZELBEN TÁRGYAL Az Agerpres brüsszeli jelentése szerint, hétfőn megkezdődtek a Spaak külügyminiszter vezette bel­ga küldöttség és a Csombe minisz­terelnök vezette kongói küldöttség közötti tárgyalások. A hétfőn meg­kezdődött tárgyalásokat alacso­nyabb szinten folytatott tanácskozá­sok és a kongói miniszterelnök és a belga külügyminiszter előzetes ta­lálkozója készítette elő. A belga-kongói jogviszály főleg a Kongó függetlenségének kikiáltása óta (1960) függőben maradt pénz­ügyi kérdésekre­ vonatkozik. A füg­getlenség elnyerése után az altalaj­ kincseket kiaknázó külföldi társasá­gok részvénypakettjének jelentős része a kongói államot illette meg, amely jogos tulajdonosa az ország természeti kincseinek. Belgium a­­zonban zárolta a részvénypakette­ket s ürügyként azt hozta fel, hogy ez garanciául szolgál a gyarmati közigazgatás által felvett kölcsön visszafizetésére. Noha ez az adósság nem a kongói nép érdekeit szolgál­ta, a belga kormány arra az állás­pontra helyezkedett, hogy a kongói államnak kell kiegyenlíteni az adós­ságot. A hosszú idő óta folyó tárgyaláso­kat még bonyolultabbá tette a leo­­poldville-i kormánynak az a határo­zata, hogy átvette az érctelepek koncesszióba adásának jogát, ame­lyet nemrég még három belga tár­saság gyakorolt. Letartóztatták Martin Luther Kinget New Yorkból jelenti az Ager­pres . Hétfőn az alabamai Selmá­ban letartóztatták a­­ Nobelt békedí­­jas Martin Luther" Kinget"és még hozzávetőleg 300 négert. Mint isme­retes, Martin Luther King irányítja ebben a városban azt a­ mozgalmat, hogy valamennyi színesbőrű lakos iratkozzék fel a választási névjegy­zékekre. Luther King beszéde után a né­gerek az igazságügyi palota épülete elé vonultak és tiltakoztak az ellen, h­ogy vontatottan­­ halad a­­négerek felvétele a választói névjegyzékek­re. Wilson Baker rendőrfőnök el­rendelte az összes felvonulók letar­tóztatását azon a címen, hogy a felvonulást nem engedélyezték." WILSON MÁRCIUSBAN LÁTOGAT BONNBA Az új időpont nem ígér enyhülést az angol-nyugatnémet viszonyban Hírügynökségi jelentések szerint, Harold Wilson angol miniszterelnök és Ludwig Erhard nyugatnémet kancellár szombati megbeszélésükön megállapodtak abban, hogy már­ciusban ismét találkoznak Bonnban a NATO-ügyek és az angol-nyugat­német kapcsolatok megvizsgálására. Mint ismeretes, a tervek szerint az angol miniszterelnöknek január végén kellett volna hivatalos lá­togatást tennie Bonnban. A terve­zett látogatás miatt korábban tör­tént meg a de Gaulle-Erhard talál­kozó. A Rambouillet-i megbeszélések nyomán az angol-nyugatnémet kap­csolatok hűvösebbek lettek. Az elő­állt helyzetben Churchill egészségi állapotának rosszabbodása megfele­lő ürügyet szolgáltatott az angol mi­niszterelnöknek ahhoz, hogy elha­lássza bonni utazását. Ám a látoga­tás újabb időpontjának kitűzése nem kecsegtet az angol-nyugatné­met viszony váratlan megjavulásá­­val — hangoztatja több nyugati diplomáciai megfigyelő. Greenwood Barbados szigetére érkezett Bridgetown-ból jelenti az Ager­pres . Anthony Greenwood, Nagy- Britannia gyarmatügyi minisztere, aki utazást tesz az Antillákon és Brit Guayanában, február elsején Barbados szigetére érkezett. A nap folyamán megbeszélést folytatott J. Stowe brit kormányzóval és E. Barrow miniszterelnökkel a karib­­tengeri brit szigetek államszövetsé­gének megalakításáról, Trinidad, Jamaica, Turks és Caicos kivételé­vel. — KAIRÓBAN több megegyezést parafáltak az EAK és a Német DK között — jelenti az ADN. Az ipari együttműködésre vonatkozó megál­lapodás értelmében a Német DK 17 millió fontsterling értékű különböző ipari berendezést szállít az Egyesült Arab Köztársaságnak és hiteleket nyújt ipari felszerelések vásárlásá­ra. Egy másik egyezmény a két or­szág tudományos és műszaki e­­gyüttműködésének fejlesztését irá­nyozza elő. — AZ ENSZ Egyesületek Világ­­szövetsége megtartotta 19. plenáris gyűlését Delhiben. A gyűlés mun­kálatain körülbelül 40 ország kül­döttei vettek részt. Megtárgyalták a béke, a leszerelés, a nemzetközi kereskedelem és gazdasági együtt­működés kérdéseit. • M­ADAM RAPACKI, a Lengyel NK külügyminisztere január 31-én hazautazott hivatalos iráni látogatá­sáról. Iránban közös érdekű nem­zetközi kérdésekről, valamint a len­gyel- iráni gazdasági és kulturális kapcsolatokról tárgyalt.­­ AZ ÉSZAK-VIETNAMI hír­­ügynökség jelentése szerint február 1-én az USA és a dél-vietnami ha­tóságok három hadihajója behatolt a Vietnami DK területi vizeire. A hadihajók megtámadták a Vinh Linh-i demarkációs övezetben fekvő Vinh Thai falut. A vietnami népi hadsereg egységei a támadásra válaszolva tüzet nyitottak, és egy hajót elsüllyesztettek. A másik két hajó visszavonult dél felé.­­ FEBRUÁR ELSEJÉN hivatalos látogatásra Belgrádba érkezett Ge­­orgiosz Papandreu görög kormány­fő. Kíséretében van Sztavrosz Kosz­­topulosz külügyminiszter.­­ ANTHONY GREENWOOD an­gol gyarmatügyi miniszter január 31-én 17 napos útra indult az An­tillákra és Brit-Guayanába. A France Presse közlése szerint az angol miniszter egy tervet fog ta­nulmányozni arra vonatkozólag, hogy a meglátogatott területeken államszövetséget alakítsanak.­­ BELGRÁDBAN, a Száva jobb partján megkezdték a Jugoszlávia nevű új hotel építését. .A hatemele­tes, 601 szobás szálló, a jugoszláv főváros legnagyobb szállodája lesz. A hotelt felszerelik egy 600 férőhe­lyes étteremmel, ezenkívül helyet kap az épületben több előadóterem, expresszbüfé, néhány bár, egy úszó­medence stb. valamint fodrászat, szabóság és 1­30 autót befogadó ga­rázs. — ADDISZ ABEBABOL Dar es Salaamba utazott az Afrikai Egy­ség Szervezetének (AESZ) Felszaba­­dítási Bizottsága, azzal a feladattal, hogy megvizsgálja a Francia-Szo­­mália-i menekültek helyzetét. A küldöttség tapasztalatairól jelentést terjeszt­­ elő az Afrikai Egység Szer­vezete Bizottságának február 21-re kitűzött ülésszakán.­­ A NEW YORK-I Kennedy-re­pülőtér vámfelügyelői letartóztatták az Air France-társaság egyik gépé­nek kísérőjét — egy francia állam­polgárt —, akinél több mint három kg heroint találtak körülbelül egy millió, dollár értékben. A kábítószer egy duplafenekű bőröndben volt. Az utóbbi három hét alatt ez a második leleplezett heroincsempészés Fran­ciaországból az USA-ba. — OLASZORSZÁGBAN fasiszta terrorszervezetet lepleztek le. A ma­gukat „zöldingesek“-nek nevező fa­siszták hajtották­­ végre tavaly no­vember 16-ra virradólag a Keresz­ténydemokrata Párt­ római székhá­zában .A történt bombamerényletet. Az akció egyik megszervezője S. R. Fassio, egy ismert olasz hajótulajdo­nos unokája. A CARACASI jelentés szerint, a Republikánus Demokrata Unió irá­nyítása alá tartozó szakszervezetek vezetőinek plenáris ülése síkra-­ szállt Venezuela Kommunista Párt­ja és a Baloldali Forradalmi Mozga­lom párt t­örvényesítéséért. A plé­num kijelentette, hogy e két párt tevékenyége mindenben megfelel az ország törvényeinek.­­ VASÁRNAP ismeretlen tette­sek támadást intéztek az Egyesült Államok limai katonai kirendeltségé­nek épülete ellen. A merénylők ké­zigránátokat dobtak be az épület ab­­lakain ,és­ bejáratán. — A CANADIAN TRIBUNE, a Kanadai Kommunista Párt KB saj­tószerve megalapításának 25. évfor­dulója ,. alkalmából gyűléseket tarta­nak az országban és gyűjtést ren­deznek a lap számára. A gyűjtési kampányt Tim Buck, a Kanadai Kommunista Párt elnöke indította meg Calgary városban mondott be­szédével. műépítészet a román­ok­ban Sok látogató keresi fel az EAK fővárosában megnyílt műépítészeti kiállí­tásunkat A román csehszlovák gazdasági együttműködési vegyes kormánybizottság ülésszaka Az Agerpres jelentése szerint, a román-csehszlovák gazdasági és mű­szaki tudományos együttműködési, vegyes kormánybizottság január 29- én és 30-án tartotta 4. ülésszakát Prágában. A román küldöttséget Alexandru Birladeanu, a Román NK Minisz­tertanácsának alelnöke, a csehszlo­vák küldöttséget Otakar Simunek, a Csehszlovák SZK kormányának alelnöke vezette. A bizottság megvizsgálta a két ország közötti gazdasági és műsza­ki-tudományos együttműködés szá­mos fontos vonatkozását és az elő­ző ülésszak jegyzőkönyvében foglalt előirányzatok teljesítését. Ugyanak­kor feladatokat és intézkedéseket jelölt ki a következő időszakra. Főként­ az energetika, a gépgyár­tás, a kohászat és más népgazdasá­gi ágak terén történő kétoldali gaz­dasági együttműködés kérdéseit oldották meg. A közösen hozott­ megoldások és intézkedések elő fog­ják mozdítani az árucsere további bővülését. A barátság és a teljes egyetértés légkörében lefolyt munkálatok után jegyzőkönyvet írtak alá. • Az aláírásnál román részről jelen volt : M. Novac, az Állami Tervbi­zottság alelnöke, A. Boaba kőolaj- és vegyipari miniszterhelyettes, A. Georgescu bánya- és­­villamosener­giaipari minisztériumi titkár. Csehszlovák részről jelen volt: F. Hamouz külkereskedelmi miniszter, D. Dvorak, az Állami Tervbizottság első alelnöke, A. Gregor első kül­ügyminiszter-helyettes és a Cseh­szlovák SZK gazdasági szerveinek más képviselői. Úgyszintén jelen volt N. Nitescu, a Román NK prágai rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, vala­mint a két küldöttség tagjai­ és szakértői. A jegyzőkönyv aláírása után O. Simunek, a Csehszlovák SZK kor­mányának alelnöke fogadást adott a román küldöttség tiszteletére. MAKARIOSZ NYILATKOZATA A CIPRUSI VÁLASZTÁSOKRÓL „Új törvényt kell kidolgozni az egységes választások megszervezésére" A ciprusi hírügynökség közölte Makariosz elnök nyilatkozatát a rö­videsen sorra kerülő ciprusi általá­nos választásokról. Amint Makariosz kijelentette: Cipruson augusztusban véget ér a mostani törvényhozási időszak és lejár a kormány megbízatása. Ezért új, általános választásokat kell tar­tani. A választások azonban nem szervezhetők meg a jelenlegi vá­lasztási rendszer alapján, amelynek értelmében a ciprusi görögök és tö­rökök külön választják meg saját képviselőiket — mondotta. Hangsúlyozva, hogy az öt évre megválasztott jelenlegi kormányzat augusztus után nem hosszabbíthat­ja meg mandátumát, Makariosz azt javasolta, hogy a választásokat a két közösség „közös szerepén" ala­puló egységes választási rendszer szerint szervezzék meg. „A ciprusi népet­ — mondotta Makariosz — egy­séges közösségként kell az urnák elé szólítani, nem pedig külön-külön, mint görögöket és törököket." Makariosz ezután kitért a zürichi és londoni egyezményekre­­, ame­lyek értelmében a ciprusi lakosság négyötöde egy görög elnököt, a cip­rusi törökökből álló egyötöde pe­dig egy török alelnököt választ —, és rámutatott, hogy ezeket az egyezményeket el kell törölni. Új választási törvényt kell kidolgozni egységes választások megszervezésé­re — mondotta befejezésül Maka­riosz. ISMERKEDÉS A TRAKTORRAL A ghanai Tamale-ben nemrég mezőgazdasági szakiskola nyílt meg L. Brezsnyev és N, Podgorníf: látogatást tett a Magyar HK-ban Moszkvából jelenti az Agerpres. A TASZSZ közli, hogy január 29 és 31 között Leonyid Brezsnyev és Nyikolaj Podgornij a Magyar Szo­cialista Munkáspárt Központi Bi­zottságának meghívására látogatást tett Magyarországon. L. Brezsnyev és N. Podgornij a két felet­ érdeklő problémákról tárgyalt Kádár Já­nossal és az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagjaival. A megbe­szélés szívélyes, elvtársi légkörben folyt le. L. Brezsnyev és N. Podgornij ja­nuár 31-én visszautazott Moszk­vába. Szovjet küldöttség utazik a Vietnami DK-ba Mint a TASZSZ közli, a Vietnami DK kormányának meghívására a közeljövőben Hanoiba utazik a Szov­jetunió küldöttsége, élen A. N. Ko­sziginnel, az SZKP KB Elnöksége tagjával, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnökével. A küldöttségben részt vesznek: Jurij Andropov, az SZKP KB titká­ra, Jevgenyij Loginov, a Szovjetunió polgári légügyi minisztere, Vaszilij Kuznyecov, a Szovjetunió, első kül­ügyminiszter-helyettese, Konsztan­­tyin Versinyin légügyi főmarsall, szovjet honvédelmi miniszterhelyet­tes, Georgij Szidorovics vezérezre­des, a Szovjetunió Minisztertanácsa mellett működő Külföldi Gazdasági Kapcsolatok Állami Bizottságának alelnöke és Ilja Scserbakov, a Szov­jetunió nagykövete a Vietnami DK- ban. Befejezte munkálatait az Észak-Írországi KP kongresszusa Londonból jelenti az Agerpres. Belfastban január 31-én befejezte munkálatait az Észak-írországi Kommunista Párt 12. kongresszusa. A kongresszus megvitatta „A szo­cializmus írországi útja“ című prog­ramdokumentumot és Hugh Moore főtitkár jelentését. Megválasztották a párt végrehajtó bizottságát. A Román Munkáspárt Központi Bizottsága üdvözlő üzenetet intézett a kongresszushoz. Útirány: Mirnij-Mologyozsnaja Az Ob Diesel-villamos hajó, amely a tizedik antarktiszi szovjet expedíciónak lánctalpas gépjárműveket, traktorokat, fűtőanyagot és élelmiszert szállított, el­hagyta a Mirnij délsarki megfigyelő állomást és útnak indult az Antarktisz partja mentén. A hajó sarkkutatókat és építőket visz az enderby-földi Mologyozsnaja ál­lomásra. A jövőben ez az állomás lesz az Antarktiszon a legjelentősebb szov­jet tudományos központ. Az Ob sarkkutatókat és különféle ra­kományokat szállít a Novolazarevszkaja állomásra, majd óceanográfiai kutatá­sokat végez az Indiai-óceán déli térsé­gében. Szokatlan hangverseny Muggsy Spanier dzsessztrombitás egészen szokatlan hangversenyt adott New Orleansban. Az 59 éves Muggsy az Ochsner-klinikán feküdt. Karjának egyik vénájába egy szondát vezettek be egészen a szívéig. Miközben az or­vosok és sebészek különböző mérése­ket és analíziseket végeztek rajta, a Saint Louis bluest játszotta és impro­vizált Az orvosok azt akarták megállapíta­ni, hogy trombitálás közben milyen erőfeszítéseket kell tennie a zenésznek. Muggsy ugyanis hét hónappal ezelőtt heves fájdalmakat érzett a mellében és a vizsgálattal azt akarták megálla­pítani, hogy folytathatja-e mesterségét. 90 millió éves lelet Az észak-nigériai Agades tartomány­­ban egy krokodil fejének kövületére bukkantak. A kövület korát 90 millió évre becsülik. ELŐRE — Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bukarest Piata Scinteii nr. 1. — Telefon: 18.03.02 — Előfizetések a postahivataloknál, levélhordóknál és a vállalatok önkéntes lapterjesztőinél. — Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii —mn

Next