Előre, 1965. október (19. évfolyam, 5572-5598. szám)

1965-10-01 / 5572. szám

1965. október 1.– péntek ......... a Költé­sz el­­h­ele - ____ ____ ___ . . . . _____ TIBERIU UTÁN ŐSZI VERS Most elmondhatom már, hogy túljutottam az első esztendőkön, amikor a dal hét halmán fáklyáim kigyúrtak. Örömmel tölthet el, hogy még lobog, ha nem is mind, de egynéhány közülük, bár zápor s hó szakadt reájuk, bár nyirkos szelek ostromolták őket, akár az első ifjúság. Most elmondhatom: két szememmel láttam, tapintottam ujjam begyével aranyba öntött lényedet, Jövő. S örömmel tölt el, mikor egy-egy téglán a százezer közt fölfedezhetem némely verssorom ujjlenyomatát. Most elmondhatom : Pillanat ne fuss el, járatlan mélységek még nyílnak bennem, s kutak, melyek vizével nem kináltam eddig utast, maradj,­­ » még millió az égetetlen tégla, verssor még számtalan vár arra, hogy e haza szerelmének kigyúrt színét magára öltse. SZEMLÉR FERENC MARIN SORESCU BEKÖTÖTTEM... Bekötöttem a fák szemét zöld kendővel, s bíztattam őket, keressenek meg engem. S lombhahotával tüstént rám találtak a fák. Bekötöttem a madarak szemét felleg-kendővel, és bíztattam őket, keressenek meg engem. S egy dallal leltek rám a madarak. Majd a szomorúság szemét kötöttem be egy mosollyal, s a szomorúság másnap szerelem képében rám talált. Éjszakáimmal bekötöttem a nap szemét, s bíztattam aztán, hogy keressen meg engem. Ott lapulsz — így szólt rám a nap, amaz idők mögött, ne is bújkálj tovább. Ne is bújkálj tovább, mondottak nekem mind a dolgok, mondották az érzelmek is, mikor kendővel be akartam kötni a szemüket. MAJTÉNYI ERIK fordításai MOGOLOAIAI TÁVOLI MENNYDÖRGÉS Távoli mennydörgés hallatszik, Zúgnak a nádak. Borzolódik a tó vize távol, s közelünkben a tölgy s a juhar. Remeg az egész táj. Várakozik , hátha mégis eső lesz ! Hátha mégis elöntik a réteket ömlő záporok ! S akkor a kukorica nőni kezd ismét! Távoli mennydörgés hallatszik. A szív dobogása felel rá A HOLD ALATT A hold alatt, a csillagok hanyag fénye alatt az éjszakai repülőgép halad Négy hajtóműve nagy zaja felveri a mezőt. Zúgásától hosszan zsong a bozót­­, vajon kik az érkezők . És kik a távozók ? FÁRADT MADÁR A két jegenye­ nyár élén széjjel koptolt lomb közt fáradt madár gyanánt piheg a hold. Nyugtalanul figyelem idelenn : ha lehull, hova hull némán és hirtelen ?...­­ - KÉPESKÖNYV NYUGODTAN Egyik a másik után : a talp levásik. Puhán szakad el a ruhám. Rozsda, kopás a vasak anyagába vás. Leomlanak kastélyok és falak. Ilyenkor fog el a rom láttán a bizodalom. És könnyedén hagyok mindent magam mögött el én. Ezernyi elporló dolog fölött nyugodtan tovább indulok Ember vagyok ! Izmos ! Sudár ! Nagy ! Erősebb mint a tárgyak ! VIRRADAT Bizonyára van ebben valami örökkétartó, bíztató, hatalmas!... Hajnali hegyek smaragd­ falai fölött az első gép, mint fiatal sas ! Mennydörgő hang, amelyet visszaver a nedves rét!... A párás nyír­csalitban friss szelek zsúfolt surranása, mely mintegy azt jelzi : itt van ! Talán csakugyan itt lebeg a titok, melyet sejteni lehet csak. A görög álom szülte istenek mai modern illata megcsap. Az ember szinte kénytelen az édes levegőben holmi füstöt szagolni s három-négy helyen a földig csüngő fáknak meghajolni. Mintegy eleven testhez ér a kéz, ha a friss földbe markolt Valami központ lüktet itt, s fehér áram gerjed törzsből, talajból. A forró tájból szikrázik elő millió új lombbal takart ág. Már-már merő izzás vagy, ha nem is akarnád. BART AUS JANOS Q19 Q Q El 0 D □ DDQDCin B­ ­. Köszöntlek, alkotó erő és te­remtő akarat, mely új világot va­rázsoltál szemeink elé rövid esztendők alatt. Kitárult lélekkel járom a városok utcáit, nézem a felszökött ipartelepeket és gyá­rak százait, mindenik új csoda, mert majdnem a semmiből lettek. Nézem a mezők kibomlott térsé­geit, az aranyhullámú dombokat, a kapaszkodó szőlőket a hegy­oldalakon, az erdők csipkés, zöld koronáját, a szélhajtogatta kukoricásokat , mindenütt az élet dús pezsgése, tavaszi ára­dása zúg. Valami új van itt valami friss történt, valami ifjúság-lehelet, ami eddig nem volt meg ilyen mértékben. Tavaszíz és az elő­relépés szépségével. Láz, lendü­let, mozgás poétikája , az esz­tendők dallama. Egy nagy Rendező alkot­ott, tervez, irányít, szöveget ír és iramot sugall. Városok, földek, hegyek, gyárajr a kellékei. Sze­replői e haza lakói, mindenki : fiatal és felnőtt, gyermek és öreg. Öröm, lelkesedés, akarat. Van gond is, de amelyből dús tervek és álmok csíráznak. Van fekete föld, televény, de van elve ho­mok is, van szeretet és gyűlölet is. Gyűlölete a rossznak, avult­nak és hazugnak, a gaznak és a burjánnak. A keretek szétbom­lottak és a végtelenségig kitá­­gultak. A jeleneteket maga az élet, a valóság a folyton mozgó változó, alakuló és fejlődő élet teremti — és szereplő az élő, friss energiájú és duzzadó izmú ember ; az a folyton többre, na­gyobbra és jobbra törekvő em­beri lelkiség. Köszöntöm ezt az élő, alkotó és teremtő lázat ! Köszöntöm a friss, legyőzhe­tetlen energiájú Embert ! II. Aratáskor olyan jó kimenni a mezőre. Dalolnak az aratógépek és a kombájnok. Az ember ra­gyogó homlokkal áll a gépek között. A gépek az ember szol­gái, segítő társai, hű barátai. Néha előkerül a kasza és a ki­csi sarló is, a múltak fájó em­lékei, melyeket én valamikor o­­lyan kitartóan húztam Kosályban a szép, kékegy aratási hajnalo­kon és reggeleken. Együtt feküd­tünk és együtt keltünk, mint a szerelmesek Most már csak ti­­zedrangú helyre kerültek a gép­csillagok fénylő seregében. Csak szükség esetén kerülnek elő a fé­szerből. Állok a búzaföld szélén. Su­hog a búza. Megy a lomha gép, mint nagy kiterjesztett szárnyú madár, amelyik nem tud felszáll­ni. Az éles kések szaporán vág­ják a búzaszálakat és a széles vitorlavásznak viszik tovább a csomókat, más szerkezetek pe­dig morzsolják, cséplik a feje­ket, majd rostálják, tisztítják a szemeket, és íme­­ már a fé­nyes tarlójú föld zsákokkal van tele, melyeket teherautók vár­nak, hogy ölükbe fogadják és vigyék a magtárak felé. Én némán állok a búzaföld szélén és merengve nézem­­ hangtalanul a szorgos munkát, ami a földeken történik. A ke­zem se nyújtom ki, szemem is alig rezzen, csak lelkemben mozdul meg valami, mint mikor szél korbácsol fel hullámokat, és fák hajlonganak, és erdők re­megnek. Csak lelkemben feszít hangta­lanul a láz, szívem ver nyugtala­nul, színek és képek robbannak. Emlékek futnak, tervek épülnek és álmok repítnek és hívnak cse­lekedni, tenni, dolgozni. Aratáskor olyan jó kimenni a mezőre. III. Imi nehéz. Imi szép. Imi erről a földről, ezekről a hegyekről, erdőkről, melyek kö­­rülvesznek. És e földnek embe­reiről — és ami az időről, amely­ben élünk. Költők, írók, művészek 1 Mérnökök, tervezők és már dolgozók 1 Álmodjatok és alkossatok 1 Olyan szépet nem lehet álmodni, amit az alkotás utól ne érne. És olyan nagyot nem lehet alkotni, amit az álom meg ne előzne. ó, szárnyas Idő ! Száguldó Idő ! Már magunk alá gyűrtünk. A Pegazusnak hátára pattantunk — ingyen, ingyen, repítsen új és újabb régiók felé. Meddig ?... Hová ?... kérde­zem. Miféle új csodák várnak még reánk? Miféle nagyszerűsé­gek a jövendő időben ? Milyen új tájak, tengerek, költemé­nyek?... Nem szabadna meg­halni j­ó, nem szabadna beteg­nek se lenni, hanem élni kellene, dolgozni és alkotni kellene szün­telen e lázas században, e virág­zó földön. Milyen rossz, hogy hatvan-het­­ven felé már szívünkbe nyilal­lik : vajon még meddig ? Vajon van-e még sok hátra? Lehet-e még széles barázdára fogni az ekét ? Lehet-e még vetni és aratni ? Vagy lassacskán már be kell gyűjteni a termést a csűr­be ? Milyen rossz lehet őszbe, télbe hanyatlón­, mikor körülöt­tünk lobog a világ és újuló, per­zselő, szép tavaszban ég. Irni nehéz, írni szép. Ú, minél több betűt, minél több boldog szót lelni az időben ! ELŐRE Körinterjút készíteni mentem ki a szép Kalotaszegre, interjúala­nyaim — falusi kultúrotthonigaz­­gatók — szívesen beszéltek mun­kájukról, elmondották, hogy a sár­­galeveles úton ügető hűvös hóna­pok milyen tennivalókkal kopog­nak be Zsobokra, Szentkirályra, Kőrösfőre illetve Sárvásárra. Bár ottjártamkor még nem tartották meg a szokásos őszi rajoni felké­szítő munkaülést , a meginterjú­volt elvtársak mégis jól ismerik fel­adataikat, s nem szegények el­képzelésekben, így jó ez ! Jó, hogy az emberek önállóan is tudnak s szeretnek tervezgetni. (Mert hiszen a nagy közösségi tervek is úgy születnek, mint a folyamok !). Milyen segítséget várnak elgon­dolásaik kivitelezéséhez közvetlen felettes szervüktől, legközvetle­nebb munkatársuktól, a rajoni kul­­túrháztól, illetve a rajoni kultúr­­bizottságtól ? — a kérdésre adan­dó válasz volt elképzelt körinter­júm tulajdonképpeni tárgya, s ezért, nyilván, e felé tereltem be­szélgetéseink fonalát. Itt alább te­hát csak az erre a kérdésre vonat­kozó szavaikat idézem, és elnézést kérek érte a négy falu kultúrott­­honának igazgatójától. Mindaz, ami kimarad, már külön cikkbe kívánkozik. A MŰKEDVELÉS IS AZ ÖRÖMÉRT VAN Jakab István .Tizenhárom éve tanít Zsobokon. Emlékeit gombor­­­lyítja : „Mikor idekerültem, azt­­ gondoltam magamban : nekem ,-­ ezért a faluért kell dolgoznom, itt fogom az életemet leélni.' 57-ben avatták az új kultúrotthont, talál­kozásunk előtt való napon a szö­vetkezet új épületét. „Az ünneplés egy kicsit elhúzódott. . .*) : — .. . Hogy milyen segítséget várunk a rajontól ? Igazán nem panaszkodhatom : minden segítsé­get megkaptunk. Legalább is — anyagiakban nincs mit várnunk, mert hát nincs is semmi hiányunk. Pazarul berendezett kultúrotthonj­nunk­ van. Még egészen jó festmé­nyeink is ! Igazán meg lehet őket nézni­ . Tavaly télen gyakran kijött hozzánk Fekete Károly a kultúr­­osztálytól, megnézte a színjátszó csoport próbáit, tanácsokat adott a díszletekre, rendezésre vonatko­zólag. Szeretnénk, ha a jövőben is megtenné. S persze, mások is... s ... Igen ! Feltétlenül szeretnénk nívósabbat is látni a mienknél. Sokszor halljuk, eljut a fülünkbe, hogy Kőrösfőn járt ez vagy az a színház. Ilyenkor egy kicsit irigyek vagyunk. Igaz viszont, hogy felénk rosszabb az út, s ha beázik... De a zsoboki műkedvelő mozgalom­nak csak hasznára válna, ha hoz­zánk is irányítanának néha hiva­tásos művészeket... • Közművelődési körinterjú Kalotaszegi! • ... A tavaszi vakációban járt nálunk egy öttagú értelmiségi bri­gád. A jövőben is látogassanak el hozzánk, minél gyakrabban ! Volt közöttük egy zenetanár, Beethovent játszott meg Mozart­ot, hegedűn. Nagyon szép volt ! Aztán elmen­tek. Konkrétan az volna a nagy segítség, ha ilyenkor nálunk ülné­nek néhány napot, végigülnék a próbákat, segítenének a darab, vagy a kórusszám kidolgozásában. Jól fogna nálunk például egy szak­ember, aki ért a színpadkép ki­alakításához, a díszletek elrendezé­séhez. Mi magunk csináltunk ugyan mozgatható színfalat, kez­detleges eszközökkel. A plafonra dróthálót rögzítettünk, és ... no de ez nem lényeges. Lényeges az, hogy szakemberrel jobban meg tudnánk oldani.. . ELKELNE A HOZZÁÉRTŐBBEK SEGÍTSÉGE Boros Irén­­fiatalasszony, a bán­­fihunyadi kultúrosztályon még leánynevét adták meg. Van vala­mi diáklányos abban, ahogyan mondja : „Sokat segít munkámban a tantestület, az igazgató bácsival az élen"): — ...Szentkirályon nincs szak­képzett zenetanár. Az emberek mégis szeretnek énekelni, s hogy tudnak is, mi sem bizonyítja in­kább : énekkarunk a Jocus Some­­son tartományi versenyen első he­lyezést nyert. Merey Aurelica és Czégeny Erzsébet tanerők na­gyon lelkiismeretesen foglalkoz­nak a kórussal, mégis, rájuk férne a hozzáértőbbek segítsége. Mert így csak két szólamban tudják be­tanítani az énekeket... ... Hasonló a helyzet a tánc­csoporttal is. Kozma Anna óvónő, aki a táncosokkal foglalkozik, már régóta szeretne tanfolyamra men­ni. Teljesen kifogyott a motívu­mokból. Pedig nagyon szeretne újat adni. Témás táncokra gondola­tunk — no de ez szintén a szaktu­dás kérdése. ...örvendünk, hogy a színját­szócsoport repertoárját idejében megkapjuk. Ám nem küldik le csu­pán a javaslatokat. Magukat a da­rabokat csak rengeteg utánajárás­sal lehet beszerezni. Ez a helyzet egyébként a dalszövegekkel is. Véleményem szerint jó volna, ha a rajoni kultúrház az új színdarabok sokszorosított példányait szétkül­dené a könyvtáraknak, így a mű­kedvelők is kivehetnék, tanulmá­nyozhatnák ... MAGAS A MÉRCE Klein György­­Otthonában be­szélgetünk. Büszke a szép nagy könyvtárára. Okos arcú leányká­jára, aki nagy figyelmesen tanul­mányozza az idegen bácsit. S büszke még arra, hogy „Kőrösfő­ről csak jelen pillanatban hár­man végeznek orvosit. Nagyon sokan egyéb főiskolát, techniku­mot. Érdemes volna megírni a község iskoláztatási monográfiá­ját !") : — Felettes szervünk anyagi tá­mogatása maximális... ... Színdarabokat viszont keve­set kapunk, ötöt, hatot, jó esetben nyolcat. A választék tehát nem valami nagy. ... A darabok minősége ? Van­nak jobbak, s egészen jók is, mint amilyen Sütő darabja, a Fügedes a paradicsomban. Aztán vannak gyengébbek, s egészen gyengék is. Nem rég olvastam például egy ilyet, ha nem csal az emlékezetem. Beteg a Bimbó a címe. Az ilyenek­nek aztán nincs nevelő hatásuk. ... Már évek óta nem tudunk összehozni egy agitációs brigádot. S ennek talán az az oka, hogy a mi színházhoz, televízióhoz szokott lakosaink, hogy úgy mondjam fej­lettebb, modernebb kulturális meg­nyilvánulások iránt érdeklődnek. De az is lehet, hogy nekünk ma­gunknak nincsenek tapasztalataink ebben a műfajban ... . . Adminisztratív jellegű problé­ma : jó lenne, ha a kultúrverse- BÖLÖNI SÁNDOR (Folytatása a 4. oldalon) | ROMÁN VIKTOR_______Torzó 3 AZ ÚJ KÉPZŐMŰVÉSZETI TÖREKVÉSEK ÉS A KÖZÖNSÉG Bara Albert, a brassói Steagul Rosu üze­mek esztergályosa, hosszú levélben fordult szerkesztőségünkhöz, amelyben néhány ha­sábjainkon közölt műkritika és képzőmű­vészeti reprodukció, valamint a folyóiratok­ban és a brassói tárlatokon látottak kapcsán szóvá teszi az új képzőművészeti törekvé­sek és a közönség viszonyának kérdését. Le­velezőnk őszintén, kertelés nélkül megírja, hogy ő, aki — mint egyébként ez leveléből is­­ kitetszik — szenvedélyesen érdeklődik a kép­zőművészet iránt, egyszerűen nem érti és nem élvezi azokat az új törekvésű alkotásokat, amelyekkel az utóbbi időben mind gyakrab­­­­ban találkozik. Nincs szándékomban mosolyogva napirendr­­e térni Bara Albert levele fölött és sznob­sággal elegyes tiszteletlenség lenne, ha kér­déseit sorra tollhegyre tűzvén, kimutatnám tévedéseit. Annál is inkább, mert levelében sok a helyénvaló észrevétel, a szenvedélyről és ismeretről tanúskodó szeretet a művészet iránt. Bara Albertnek­ ugyanis igaza van, csakhogy igazából kiindulva mégse lehet meg­ítélni — nemhogy elítélni — képzőművésze­ink új törekvéseit. Ám fordítva se járhatunk el: az új törekvések szempontjából sem ítél­hető meg — és nyilván nem ítélhető el — le­velezőnk álláspontja. Hadd tegyem hozzá: amit Bara Albert megír, azt nagyon sokan gondolják hasonlóképpen, elég ha az ember odafigyel a tárlatokon elejtett megjegyzések­re, vagy belelapoz a vendégkönyvekbe. Akik fölényesek­­ úgy vélik, hogy a művészet­ min­dig is a tömegek ízlése előtt járt, azoktól azt kérdezném: miért faragunk kivételes mozza­natokból művészettörténeti előítéletet. Vajon a mi körülményeink között is elkerülhetet­len az új törekvésekre reagáló értetlenség ? Persze, nincs miért tagadni, a közízlés nem fogadja el azonnal az úttörő jelenségeket, de vajon nem gyorsítható-e meg a folyamat, az ízlés fejlődése nem tarthat-e lépést a művé­szet fejlődésének ütemével ? Mint leveléből kitűnik, Bara Albert ízlése a XIX. századi realizmus mesterein nevelke­dett-formálódott, a szeme elé kerülő új al­kotásokat a természeti hasonlóság, az ábrá­zolt tárgy iránti hűség ismérve alapján szem­léli. Ki hibáztathatná ezért, amikor az iskola, de már az első, kisgyermek korában ért kör­nyezeti hatások és a későbbi, művészeti rea­litás és a képzőművészet szinte egyetlen le­hetséges formanyelvét a klasszikus realizmus­ban és a naturalizmusban jelölte meg ? Le­velezőnket nem érheti marasztalás, amiért idegenül és értetlenül áll az új képzőművé­szeti törekvésekkel szemben. Tudjuk jól, hogy ezek között jócskán akad divatozó bűvész­kedés is. De ki segíti őt hozzá, hogy megkü­lönböztesse a bűvészetét, az ihletett, szocialis­ta hatóságunkat új formanyelven kifejező művészettől ? És ki segíti hozzá, hogy a gics­­cset — mint levele is hangsúlyozza — hatá­rozottan megvető ízlése, mely kétségkívül a művészi szép bűvkörében formálódott, az új törekvésű művészetben is felismerje a szép­séget, hogy akárcsak a klasszikus hagyo­mánynak, e mai és modern művészetnek is műélvezőjévé válhasson ? A sok és nem is mindig termékeny vitá­ban néha megfeledkezünk arról, hogy mű­vészetünk társadalmi funkciót tölt be s hogy a művészi közízlés fejlődése korántsem spon­tán folyamat. Ha számot vetünk azzal, hogy a jelenlegi közízlés rétegződésében az ural­kodó vonulat a klasszikus realizmus­­vonza­tában formálódott, szinte magától értetődő jelenség, hogy az új törekvéseket idegenke­dés és értetlenség fogadja. S ha képzőművé­szetünk általános fejlődésvonala a realizmus új formanyelvét keresi, ha a XX. századi piktúra és szobrászat modern kifejezőeszkö­zei teret hódítanak a szocialista valóság áb­rázolásában, s még tovább menve: ha az új formanyelvi törekvések az építészetben, az iparművészetben és az alkalmazott grafiká­ban is mindinkább érvényesülnek , nem kellene a közízlés tudatos formálására több energiát fordítani ? Megfelelő-e ebből a szem­pontból az iskolai rajztanítás és művészeti oktatás ? a népi egyetemek és a munkás­egye­temek művészeti előadás-sorozatainak prog­ramja ? a népi művészeti iskolák képzőmű­vészeti tanfolyamainak szelleme ? Kielégítő mértékben veszi ki részét ebből a munkából a sajtó és a televízió hát a tudományos film ? (Nem a képzőművészeti dokumentum­filmre gondolok, hanem az oktatásjellegű, tudomá­nyos rövidfilmre.) Vajon a jelenlegi helyzet­ben nem bűnös hányavetiség-e, hogy a tárla­tokon jobbára semmitmondó katalógusok kap­hatók csupán ? A múzeumok, képtárak nem rendezhetnének szemléltető kiállításokat, amelyeken a tárlatvezetők a modern művé­szeti törekvések magyarázatát adnák ? A Képzőművészek Szövetsége és a Képzőművé­szeti Alap nem szervezhetne vajon előadások­kal egybekötött vándorkiállításokat a főisko­lákon, az iskolákban, az üzemekben, a rajoni művelődési házakban ? Mennyi kérdés — és nyilván, még folytat­hatnám a sort. Hasznát azonban inkább an­nak látnánk, ha meg is válaszolnák őket a szakemberek, művészek, érdeklődők. Bara Albert és mindenki, aki hozzá hasonló szen­vedéllyel szereti a művészetet, türelmetlenül várja válaszukat. SZÁSZ JÁNOS ...Jó színdarabokat várunk a rajoni kultúrháztól, olyanokat, ame­­yet rém megnézni, öröm előadni, öröm betanítani. Elvégre, a műkedvelés is az örömért van. PIERRE BOSMAN (Belgium* Lépcső |A Nemzetközi Szalon II. díja)

Next