Előre, 1967. szeptember (21. évfolyam, 6165-6190. szám)
1967-09-16 / 6178. szám
ELŐRE 2. oldal A IV. NEMZETKÖZI GEORGE ENESCU VERSENY ÉS FESZTIVÁL ROSZTROPOVICS Neve Richter és Ojsztrah mellett szerepel a legnagyobb szovjet előadóművészek névsorán s valószínű hogy ma az egész világon ő a legizgalmasabb csellistaegyéniség. Mindent játszik, ami csak érték a csellóirodalomban. Emellett olykor mint zongoraművész is hangversenyez, tanít a főiskolán, alkalomadtán vezényel, aktív tagja a Szovjet Zeneszerzők Szövetségének. .. Korunk zeneszerzői közül többek között Prokofjev, Sosztakovics és Britten írtak neki az ő művészetéből ihletett csellóműveket; ezeket ma az egész világon játsszák s száz év múlva is benne lesznek a hangszer alapvető repertoárjában. Rosztropovics hazájában a legmagasabb kitüntetések birtokosa (Lenin-rendje is van és a nép művésze), lemezeit világszerte ismerik s hangversenyei a legfényesebb zenefesztiválokon is a rendkívüli események közé tartoznak. Az Enescu-fesztiválon először a Rádiózenekar kíséretével lépett fel. Ilyen sikert csellóművész hangversenyén még nem tapasztaltunk : valósággal fanatizálta a közönséget, mely a versenymű után tapsok és brávó-kiáltások gáttalan zuhatagával követelt tőle újabb és újabb ráadásokat. Pedig (szervezési okokból kifolyólag) a meghirdetett Sosztakovics-mű bemutatója helyett Saint- Saens könnyebb fajsúlyú, közismert Csellóversenyét játszotta a lélegzetet elállító tűzzel és odaadással. Aligha van ma a világ ismert előadóművészei között még egy, aki ennyire gátlástalanul, önkímélet nélkül tékozolná a pódiumon szellemi és fizikai erőit, aki ennyire „mindent" beleadjon a játékba. S ha ilyen hévvel égett egy középszerű koncertdarabért, el sem tudjuk képzelni, mire lehet képes, amikor például Dvorákot vagy Prokofjevet játszik a zenekarral. Hasonló tűzzel indult neki szonátaestjének is, műsora azonban elég gazdag volt ahhoz, hogy személyiségét más oldalairól is megismerjük. Leginkább most is a romantikus szám (Brahms: F-dúr Szonáta) szenvedélyes hangjával hatott a közönségre, de a többi műben is maximumot nyújtott : Bach C-dúr szvitjének viszszafogottabb alaptónusán sok fantáziával rajzolta ki a tételek egyenkénti jellegét; Debussy Szonátájában gazdag hangszínkultúráját csillogtatta meg, a mű lazább szövésű részeiben pedig fölényes stílusérzékkel teremtette újra a nagy francia impresszionista rögtönzésszerű tudatait ; honfitársa, Karen (nem Aram !) Hacsaturján jól megírt, de kevéssé egyéni, meglehetősen konzervatív beállítottságra valló Szonátájáért is mindent megtett, ami tőle telt s műsora végeztével a ráadásokkal sem fukarkodott. A kritikus, ha cikkében a művészt egy picit sem tudta megbírálni, úgy érzi, hogy rosszul dolgozott. De ha nagyon-nagyon keresi, még egy Rosztropovics-méretű lángelme teljesítményében is talál hibát. Nemcsak a Saint- Saens-műben, hanem a Brahmsszonátában is az volt az érzésünk, hogy Rosztropovics olykor túlságosan is felszítja magában az alkotás tüzét, annyira, hogy játékát néha már nem is tudja „tiszta fejjel" ellenőrizni, ami pedig az előadóművészetben kötelező. Persze, az amit ő produkál, így, túlzásaival is ezerszer többet ér, mint a pódium lelketlen pedánsainak és közönyöseinek akárhány csúcsteljesítménye. László V. Ferenc BÚZAVETÉS ÉS BURGONYASZEDÉS (Folytatás az 1. oldalról) Vesztése a korábbinál több vetőmagot igényel, s ennek biztosításában is jelentkeztek kisebb nehézségek, de ígéretet kaptunk, hogy fedezik a szükségletet. Sajnos, megtörtént az is, hogy néhány szövetkezet mérnöke — az elemi kötelességet semmibevéve — késve küldte el a próbákat ellenőrzésre — a tanács közbelépésére viszont megoldódott a kérdés. Természetesen problémák lesznek a továbbiakban is, ám a mezőgazdasági tanács, a rajoni pártbizottság irányításával és a szövetkezeti szövetséggel karöltve arra törekszik, hogy terepen, kint a szövetkezetekben operatíven, gyorsan segítsen minden felvetődő nehézség megoldásában. Mi mással fejezhetnénk be a beszélgetést, mint amit már a bevezetőben is kiemeltünk ; a csíki búzatermesztési tapasztalatokra érdemes felfigyelni... Érti és szereti a téglagyártás mesterségét Barabás Sándor, a sepsiszentgyörgyi helyiipari vállalat málnásfürdői egységének vezetője. Járt is nemegyszer jól szervezett téglagyárakban, tudja hol kellene kezdeni, hogy az irányításával működő egység termékei állják a minőségi versenyt, hogy rentábilis legyen a termelés. Mégis kénytelen belenyugodni abba, hogy áprilistól októberig termelnek — anélkül, hogy a 60 ember mindennapos erőfeszítésének ís önkéntelenül kérdezi, szüksége vane a nemzetgazdaságnak az ilyen körülmények között előállított téglára ? Az a néhány ember, aki négy hónapon át itt keresi meg kenyerét, megélne anélkül is, találna másutt is munkát. Bánya, borvíztöltő, fürdővállalat működik a helységben. A rajon, a tartomány építőtelepein azonban meggyőződhetünk arról, hogy kell minden darab. A beruházási tervek — ipari és lakásépítkezés, szociális-kulturális létek kell a tégla, de nem akármilyen áron meglenne az elementáris haszna, megtérülne az anyagi befektetés és a munka. Bár a teljesítmény nagyon hullámzó, a gyártási idényben átlagosan előállítják a tervezett mennyiséget, a havi 400 000 darabot. Az idén, a májusi 370 000-rel szemben, júliusban 483 000-et gyártottak. Mi értelme van azonban, ha eladásra — havi átlagban — csak ritkán kerül több mint 300 000 darab . A nyerstégla jelentős hányada, a technológiai folyamat gyengeségei, a gépek hibái miatt, már a termelő folyamat során kiesik. Nem bírja a gyár a gazdaságossági versenyt téglaégető kemencéivel sem. Ezer téglához 40 kilóval több tüzelőanyagot használnak fel, mint a Hoffmannkemencék. Téglánként csaknem 0,20 lejt tesz ki az anyagmozgatási költség, a szállítás, így hát az egység nem sokat tehet saját erejéből a 130 000 lejes tervszerűsített veszteség csökkentéséért. De tehetne közösen a vállalat vezetőségével. Csakhogy eddig még nem jutottak túl a helyszíni szemlék, a javaslatok fázisán. Ha az ember végigmegy a műhelyen, megnézi a szárítókat, szintesítmények határidőbeni teljesítése nem nélkülözheti a havi 300—400 ezer téglát. Miért mindegy hát a tartományi néptanács helyiipari ügyosztályának, a sepsiszentgyörgyi vállalat vezetőségének, mennyibe kerül Málnásfürdőn a tégla ? Milyen a minősége ? Milyen körülmények között dolgoznak ? Nem tehető fel más kérdés azok után, ahogyan kezelik az egység termelési kérdéseit. Csak egyetlen példát említenénk : ahhoz, hogy valamenynyire is kiküszöböljék az időjárás beleszólását a termelés alakulásába, hiányzott egy szállítóberendezés. Meg is kapták. Az idény elejétől számbelileg gyarapítja a gépállományt. Szállítani azonban nem lehet vele, mert nincs hozzá szalag. Még egy jó hónap s a termelés ismét leáll. Elszélednek az idénymunkások. Azzal a reménnyel, hogy tavasszal sokkal jobb körülmények között foghatnak ismét a téglagyártáshoz. Hátha ezúttal nem csalatkoznak... Hátha a rajoni helyiipari vállalat vezetősége kézbe veszi a málnásfürdői egység halaszthatatlan dolgait. Barabás Gizella AHOL A MÉRLEGEKET MÉRLEGELIK Nyújtsa fel az ujját, aki egyetlenegyszer sem gyanakodott arra ,hogy az üzletben néhány grammal, decivel, vagy centivel kevesebbet mértek neki a vásárolt áruból ! Ha valaki ezzel a feltételezett felszólítással fordulna hozzánk, fogyasztókhoz, aligha jelentkeznénk tömegével. Annál többen vallanak be, hogy néha utána mérték otthon : hiánytalanul megvan-e a kiló, a liter, a méter, amit kifizettek. Kit hibáztassunk, ha a házi ellenőrzés igazolja kétkedésünket , a kereskedelmi alkalmazottat, vagy pedig a mérleget ? A kérdést TIMPEA SEBASTIAN mérnökhöz intéztük, a brassói Metrológiai Központban. A szerény épületben székelő, de kitűnően felszerelt Intézmény 600 000- nél több közforgalmi és vállalati használatban lévő mértéket, mérőeszközt hitelesít működési területén, Brassó és Maros-Magyar Autonóm tartományban. A központban 20. szebeni, segesvári, medgyesi, marosvásárhelyi és Csíkszeredai laboratóriumában 16 mérnök és technikus végzi a mértékek ellenőrzését, közösen azzal a 120 szakértővel, aki a nagyvállalatoknál foglalkozik ezzel a feladattal. A kezdetleges mértékek régmúlt korszakában, amikor az emberi test méretei (láb, arasz, öl, hüvelyk, marok stb.) szolgáltak a mérés alapjául, 156 hivatalos ember édeskevés lett volna a hitelesség megállapításához. Ma azonban, a szabványmértékek és modern műszerek birtokában kielégítően elláthatják és el is látják ellenőri munkakörüket. Mint a vezető mérnök mondja : a mértékhitelesítésen kívül évente 1400 munkanapot fordítanak helyszíni vizsgálatra, amikor is arról kell meggyőződniük, hogy a különféle mérőeszközök megkapják-e a megfelelő gondozást, kezelőik betartják-e a törvényes használati előírásokat, nincsenek-e forgalomban hitelesítetlen, defektes, netalán hamis célokra átalakított mérlegek. A helyzet majdnem megnyugtató. Az árgus szemek jóvoltából örvendetes csökkenőben van a visszaélések száma. De hogy akad még csalás a mérleggel, azt bizonyítják azok a jegyzőkönyvek, amelyek törvényszék elé állítják a hiteles mértékekkel nem hitelesen bánókat. A Metrológiai Központ vezetője szerint jóval több visszaélést lehetne leleplezni, hogyha az állami kereskedelmi ellenőrző felügyelőségek szorosabb, rendszeresebb kapcsolatot tartanának a mértékhitelesítőkkel. A magunk részéről helyeseljük és nyilvánosan továbbítjuk megjegyzését az illetékeseknek, hogy a vevőközönség részéről még a gyanú árnyéka se essék a mérlegekre, és végleg leszokjunk arról, hogy konyhamérleggel kontrolláljuk a boltban 20 dekát nyomó füstölt kolbászt. Sípos Bella KOVÁCS GYÖRGY MOLDVAI KRÓNIKA (Folytatás a tegnapi számunkból) Persze, azért nem épp mindegyik istállóépületből szorította ki a búza az állatokat. Az egyik épület rekeszeiben fiatal borjak nyújtogatják rózsaszín nyelvüket, hogy megnyalják a feléjük tolt kezet. A borjakat körültekintően, gonddal, szakszerűen nevelik, nagyság szerint csoportosítják őket, ami az etetés szempontjából fontos. Átlag húsz naponként rukkolnak előre egy-egy rekesszel, aszerint ahogy a súlyuk gyarapszik, míg végül elvegyülnek a „kiváltságokat“ nem élvező felnőttek között. Bent az istállóban hűsölnek az izmos testű, szépen ívelt homlokú bikák is, lilásan csillogó szemüket figyelmesen forgatva a mögöttük elhaladók felé s cserrintve egyet-egyet a láncukon. Legelő híján bent az állásokban takarmányozzák a szarvasmarhákat, de reggeli etetés, itatás és fejés után mindennap három órás „sétára" hajtják ki őket. ★ Az idő előrehaladt. Dél van. A megbeszélésre összegyűlt brigádosok szétszéledtek, ám Negorie elnököt, úgy látszik, elnyelte az iroda. Benyitottunk hozzá. Ketten ültek a helyiségben, amelynek falait mindenféle oklevelek és elismerő iratok díszítették, egészen friss keletűek , hiszen a gazdaság, — rajoni viszonylatban — az idén is első volt a nyári betakarításban, s elsőnek adta át az államnak is a leszerződött búzát. Mindezt a rajoni néptanácsi elnök és titkár aláírásával ellátott, pecsétes, díszes hivatalos okmány bizonyítja. Az elnöktől oldalt, egy hosszabb asztal mellett, kövérkés, gyors beszédű, barna férfi foglalt helyet, kezében ceruzával s maga előtt az asztalon kirakott nagyhalom irattal. Fontos megbeszélést szakíthattunk meg. — Zavarjuk ? — akartam visszakozni. — Nem ! Dehogy ! Tessék csak nyugodtan... Az „idegen“, aki szapora kézmozdulatokkal és pergő mondatokkal igyekezett meggyőzni az elnököt, az állami fölvásárló szervektől jött. Próbálta rávenni Negoite-t, hogy már most adják át a leszerződött juhokat. Valami 510 darabról volt szó. Igaz, egy részére még nem érkezett el az átadás időpontja. Dehát,,i A küldött sokat beszélt, az elnök épp annyit hallgatott, maga elé meredve, latolgatva. Végül behívta az egyik állattenyésztési brigádost s annak tette föl a kérdést. Az is gondolkozott egy sort. Számolt magában. Végighallgattam az alkudozást. De amikor valamivel később távoztam a gazdaság udvaráról, az egyik mellékutcából nagy porfelhőt kavaró tehergépkocsit láttam befordulni. A sofőr mellett a fölvásárló ült, nyugodt arccal, elégedetten. Sikerrel teljesítette feladatát. Sőt, az elnök rendelkezésére még teherautót is kapott az állatok szállítására ! Hadd jegyezzem meg, hogy a termények óriási mennyiségének eladása, de főleg az állathizlalásra kötött állami szerződések, jelentős pénzjövedelemhez juttatják a gazdaságot. A munkanapok értékének csaknem kétharmadát, mintegy 22 lejt, készpénzben fizetik a tagoknak. De gabonát és egyéb terményt is kapnak bőségesen. (Az idén mintegy három és fél kilót osztanak búzából.) A tagság jól szervezett, szorgalmas munkája, már évekkel ezelőtt az egyre szaporodó milliomos szövetkezetek sorába emelte a pecheai „1948 június 11“ gazdaságot. Múlt évben 22 millió lejnél nagyobb öszszeget tett ki a tsz összjövedelme. Lehetővé vált újabb építkezés s idén új székházat emelnek, mely módosabb, kényelmesebb lesz a réginél. Nagyon óvatosan, „megfékezve a fantáziát", erre az évre 800 ezer lejjel nagyobb jövedelmet iktattak tervbe. Igen ám, de a közgyűlés vállalta, hogy 2 millió 740 ezer lejjel teljesíti túl a tervben szereplő jövedelmet. A szorgalmas munka, a kedvező időjárás és egyéb tényezők ezt a vállalást is túlhaladottá tették. — Úgy néz ki, előzetes számítások szerint, — mondotta Negoije, — hogy év végén, amikor elkészülnek a végleges számadások, a jövedelem meg fogja haladni a 30 milliót... A gazdaság székházát, ahol a nyilvántartás irodái is elhelyezést nyertek, tornác öleli körül. Az ajtóval szemben néhány lépcsőfokon kell leereszkedni az udvarra Kicsit alaposabban szemügyre vettem a régies épületet. Vajon mikori építés lehet ? Az elnök magyarázta : — Nem mi építettük. Régi udvarház volt, a Gorschi tábornok tulajdona, ő lakott benne a családjával... A tábornok egyéniségét gyúlékony anyagból gyúrták. Minden semmiségért dühre fakadó, folyton ordibáló ember volt s keze könnyen ütésre lendült. Féltek tőle a községben Nagy volt a hatalma nemcsak a tábornoki egyenruha miatt, de azért a 800 hektárnyi birtokért is, amit tulajdonának mondhatott a község határában, ő volt Pechea egyik rettegett földbirtokosa. A hadseregben elnyert magas rangja sok előnyt biztosított neki. Például azt, hogy módjában volt nagy kiterjedésű birtokát katonákkal megdolgoztatni. A katonákat ütötte-verte, gyötörte, hajszolta őket, kénye-kedve szerint kitombolta rajtuk a dühét. Sokszor katonai repülőgépen érkezett haza a birtokára. Egyik ilyen látogatása alkalmával agyonverte egyik katonáját. — A szerencsétlen áldozat itt van eltemetve nálunk, a temetőben, — mutatott Negoife az örökre elköltözöttek kertje felé, — és képzelje — fordult felém fölháborodva —, a tábornok úr ezelőtt vagy öt esztendővel kéréssel fordult hozzánk, hogy igazoljuk, miszerint ő emberséges bánásmódban részesítette az itteni lakosságot. Tyűk, az anyja... Kit ne ragadna torkon a harag, ha ilyent hall ? ! A pecheai szövetkezeti parasztok az évről évre gyarapodó jólét közepette sem feledkeztek el a régi ötlegekről, a hajdani nyomorúságról, szenvedéseikről. Sőt, azokra emlékezve fokozott mértékben értékelik jelenlegi szabad, boldog életüket, amit a kommunisták pártjának köszönhetnek. Hogy milyen pokol volt az életük a felszabadulás előtt , a község akkori társadalmi-gazdasági szerkezete önmagában is beszédesen bizonyítja. Tizenhét földbirtokos élősködött a nyakukon, rágta az életüket, szívta a vérüket. A földek nagy részét azok tartották kapzsi ujjaik között. Sokszor említették beszélgetés közben egyStefan H. Stefan dúsgazdag embernek a nevét. Pechea határában kétezer hektár ura volt. De kiterjedt földbirtoka volt Foejani-ban, Branistea, Verbeste-Vechi és Smârdani környékén, Galacon pedig egy egész városrész foglalta el neve után a telekkönyv lapjait. (A fasiszta rombolások után újjáépített, virágzó kikötőváros mai Republicii-útjának alsó része, ahonnan lejteni kezd a domb a Duna felé s egy régi, elbűvölően romantikus templom emelkedik egy nagy domb tetején, mind az ő tulajdona volt. A városrészben leginkább emeletes házak állottak, gazdag üzlethelyiségekkel, raktárakkal. Legalább kétszáz méter hosszú volt az az utcarész, amely Stefan H. Stefan zsebébe öntötte a busás jövedelmet.) Rajtuk kívül még tizenöten voltak hasonlók, akik taposták, tiporták a pecheai parasztok életét, nyúzták róluk a hetedik bőrt is. Megpróbáltam tájékozódni a község egykori gazdasági-társadalmi keretei felől. A község határához mintegy 14 ezer hektár művelhető földterület tartozott. Ebből hatezer hektárt a tizenhét földbirtokos tartott a kezében. De élt a községben mintegy száz módos gazda is, ki-ki annyi földet birtokolva, hogy azt rendszeresen idegen munkaerővel dolgoztatta. Ez a kizsákmányoló paraszti réteg 3 ezer 600 hektárral rendelkezett, de magának a burzsoáföldesúri érdekeket szolgáló államnak is volt 1300 hektárja. Az egyház birtokállománya, az a „csekélyke“ száz hektár, elenyészett a nagy földbirtokok tengerében. Öntötték az aranyló búzát a gazdagok hombárjába a jól termő földek, amelyeket a szegény nép verejtéke öntözött. Aztán a hombárokból a termés elvándorolt a galaci és a breilai kikötőkbe, hajóra rakták és elindították idegen országok felé. A pecheai szegényparasztok alig ettek kenyeret, nekik puliszka is kevés jutott. A negyvenes évek elején mintegy 1600 család élt a községben, összesen vagy 7 ezer 500 személy. Ezek közül mindössze hatszáz család volt a maga földjén gazdálkodó, saját munkájából élő középparaszt, míg a teljesen vagyontalanok, a „tenyeres" munkára, napszámra kényszerülők nyolcszáz családot tettek ki. Ez pedig körülbelül fele volt az akkori lakosságnak ! Pechen járási székhely volt, szolgabírósággal, rengeteg tisztviselővel. Ők tették a lakosság többi részét. Tengerré dagadtak a földbirtokosok földjei a határban, de tengerré dagadt bent a községben a nyomor, a nélkülözés, az életgond is ! A község arca nem volna teljes, ha elfeledkeznénk egy igen jellemző vonásáról, arról, hogy a felszabadulás előtt nem kevesebb, mint 20 kocsma kitárt ajtói csalogatták az elkeseredés és reménytelenség örvényében vergődő parasztokat. Ezzel szemben a 7 ezer 500 lakost számláló helységben mindössze egyetlen iskola működött, s az is csupán négy elemi osztállyal ! Ma öt különböző fokozatú iskola nyit kaput évről évre a mintegy 2500 tanköteles gyermek előtt s a líceum mellett jól fölszerelt bennlakás is létesült a régi, renovált szolgabírósági épületben. Sétáltam később a helyi kórház ondozott parkjában s benéztem a éttermekbe. Az épület régi, még 1890-ből való, akkor alapították a kórházat néhány ággyal. Szocialista rendszerünk azonban évről évre bővíti, modernizálja s ma már több mint száz beteget tudnak elhelyezni a kórtermekben. A helyszűke, az utóbbi hónapokban megszaporodott szülések nagy száma miatt, komoly gondot okoz az igazgatóságnak. A szülészeten kívül ebben a szépen fejlődő egészségügyi intézetben belgyógyászat, sebészet és gyermekgyógyászat is működik, lelkes, hivatásuknak élő orvosokkal és más személyzettel. Rendelkezésükre áll egy mentőautó, és egy árva ló is rágcsálja a szénát az egyik fa árnyékában. A lóra szükség van, mert sáros, rossz időben néha olyan helyekről kell beteget beszállítani, ahová semmiféle gépjármű nem bír behatolni. Egyik orvos, a jelent és a múltat összehasonlítgatva, azt magyarázta : — Tessék elképzelni, hogy annak idején mindössze tíz ágyat biztosítottak a vidék pellagjában szenvedő betegeinek ! Tudni szeretném adatszerűen, hogy milyen mértékben szedte áldozatait ezen a ma már virágzó életű vidéken a lakosság egykori réme, a pellagra. Erről azonban a kórház nem rendelkezik kimutatással. Tény, hogy az erősen egyoldalú táplálkozás, a szinte kizárólagos kukoricafogyasztás, a kenyérhiány, amire az akkori társadalmi-gazdasági viszonyok kényszerítették a lakosság nagy részét, rászabadította a környékre a félelmetes népbetegséget. De tény az is, hogy ma már a pellagrát csak az öregek elbeszéléséből ismerik a fiatalabb nemzedékek. Ezt a szörnyű betegséget, amely egykor elűzhetetlen árnyként nehezedett a lakosság életére, végülis nem az orvostudomány győzte le, hanem az életszínvonal javulása, amire a szocialista rendszer teremtett lehetőséget. A sokoldalú, változatos táplálkozás bizonyult hathatós fegyvernek ellene. Az általános jóléti Délebédre a Ion Negoirso vendége voltam. A bádoglemezekkel fedett, takaros,tiszta, kellemesen hűvös szobákat rejtő ház tornácára cementgrádics vezet föl. Az előszobának megfelelő kisebb helyiségben, ahová beléptünk, az elnök felesége, egy tagbaszakadt, magas termetű, sűrű fekete szemöldökű és vidám, nyílt tekintetű asszony fogadott. Az asztal már terítve volt, sőt, tálalva az első fogás. Bemutatták a fiukat is : nyúlánk termetű diák, alig túl a kamaszkoron, a helybeli líceum tanulója. Éhes voltam s azt hiszem, túláradó gyönyörűséggel nézegettem a tányérra tálalt két tükörtojást meg a kocka alakúra vágott finom sajtdarabokat, amelyek körítésként a tojások mellett sorakoztak. Már az első fogás olyan kiadás volt, hogy nem ártott volna néhányszor körbeszaladnom az udvart, mint hajdanában gyermekkoromban, helyet csinálandó a következő ételféleségeknek. Hát még, ami ezután következett ! Fokhagymával ízesített, moldvai módra sütött csirke ! (Kedvenc ételem.) és a bor, amit hozzája töltögetett a házigazda ! Könnyű, ízletes muskotály, mely erősen itatja magát. — Ennek a bornak szőlőjét a mi verőfényes dombjaink teremték ... A termékeny, áldott moldvai föld sokféle zamata, titka vegyült a bor kellemes illatába. Aztán a kenyér, amit nem győztünk dicsérni. Friss volt, lágy, még szinte meleg, pirosra sült és igenigen jóízű. — Házi sütés ? — tudakoltam. — Nem. A pékség süti... Mostanában, országjáró utazgatásaim közben sokszor találkoztam a falusi kenyérellátás megszervezésének különböző módjaival. Tavaly Zidaru Mária termelőszövetkezetében, Szatmárpálfalván botlottam bele ebbe a kérdésbe, idén Székelykeresztúr környékén, szűkebb hazámban lepődtem meg azon, hogy a helyi közös kenyérsütés megszervezése helyett városról hordják ki az állami alapból sütött pékkenyeret a falusi üzletekbe. No, ezt a pecheai pékséget okvetlen meg kell néznem s néhány adatot megtudakolni róla. Erre sor is került aznap délután. A község közepe táján, egy régi építésű házban rendezték be a pékséget, közvetlenül az önkiszolgáló részleggel is rendelkező fogyasztási szövetkezet emeletes, modern üzlethelyisége szomszédságában. (Csak mellékesen jegyzem meg, még egy utalásként az életszínvonal emelkedésére, illetve a lakosság jövedelmére, hogy a fogyasztási szövetkezet évi forgalma meghaladja a 17— 18 millió lejt.) A pecheai pékséget a fogyasztási, szövetkezet állította föl. Már három éve, 1964 óta működik. Látogatásom pillanatában is szorgalmasan tevékenykedtek a lapátok, amelyek segítségével kiszedték a sütőből az illatos ropogósra sült vekniket. Köröskörül hamarosan halmozva sorakoztak a kosarak. Kifaggattam a fogyasztási szövetkezet elnökét: mennyi befektetést igényelt a kenyérsütőde fölállítása ? — Ha úgy vesszük, kerülhetett volna négyszáz- vagy ötszázezer lejbe is, — vezette be a választ. — De a helyi lehetőségek kiaknázásával ezt az összeget kétszázezerre csökkentettük. Fölszerelést, sütőkemencét a kolozsvári Tehnofrigtől szereztünk be, a beépítést viszont mi magunk eszközöltük... Sokszor hallottam ismételgetni a mondvacsinált érveket a Székelykeresztúr környéki falvakban : ó, ki képzeli, hogy nálunk felé pékséget lehetne fölállítani ? A lakosság többsége görcsösen ragaszkodik az anyáktól és nagyanyáktól reájuk szállott hagyományhoz, hogy otthon, a saját kemencéjükben süssék a kenyeret ! Nos, nagy tévedés lenne azt képzelni, hogy Pecheán nem léteznek ilyen mély gyökerekből táplálkozó hagyományok. Az itteni asszonyok is örökölték anyáiktól (még a legszegényebbek is, akiknek sütőkemencéje csak nagyritkán ontotta a füstöt) a dagasztás, a tésztaízesítés, kemencehevítés és bevetés „tudományát“. E megrögzött, ősi szokás sziklafalába ütközött kezdeti időben a pecheai pékség működése. Kevesen vették igénybe. De ez csak pár hónapig tartott. A lakosság hamar „rákapott" a számára kényelmes és gazdaságos kenyérellátásra. Attól ma is süthet otthon, aki akar, s vesződhet a kemencehevítéshez szükséges tüzelőanyag előteremtésével. A régi szokásnak ilyen megrögzött hódolói azonban ma már nem igen akadnak. A sütöde napi kapacitását 2800 kiló kenyér és egyéb sütemény előállítására sikerült fokozni az elmúlt évek során azzal, hogy a pékek három váltásban dolgoznak és a kemencék szüntelenül üzemben vannak. Ez a kapacitás azonban már kevésnek bizonyul : a növekvő igényeket nem képes kielégíteni. A lakosság állandó ostrom alatt tartja a műhelyt. Egyéb ellenérvekre is gondoltam, amiket nálunk felé a falusi kenyérsütődék ellen szeretnék hangoztatni, hogy : számítások szerint, amelyeket pedig „szakemberek" és „írástudók" végeztek, a falusi pékségek nem lehetnek rentábilisak, csakis ráfizetéssel működhetnek. (Folytatják) (Folytatás az 1. oldalról)gaszkodik a létjogosultságát igazoló, elavult mentalitáshoz. Tartalom, ok és fontosság nélkül az üres forma tovább él még ma is néhány kultúraktivista munkatervében, ledöntve éjszaka azt, amit nappal építünk... Feleljen hát a közvélemény előtt az ilyen kultúrfelelős , csak nem gondolja, hogy ha valaki 1967-ben vasárnap este ki akar menni a „kultúr- és pihenőparkba“ hogy megnézzen egy filmet, vagy valami zenés-táncos műsort és nem elég, hogy magától értetődően jegyet vesz, de ráadásul még azzal is fizet a műélvezet öröméért, hogy sztoikus nyugalommal elvisel egy előadást vagy szimpoziont mondjuk „A hazai cirill paleográfiai kutatás újabb eredményeiről“, vagy a „Katalízisről és biokatalízisről a modern vegyészetben", akár érdekli, akár nem, akár ért hozzá, akár nem ! ? Erre persze majd azt feleli felelősünk, hogy a legtöbb esetben közérdekű kérdést taglalnak ezek az előadások és rokonműfajok, olyasmit, ami a modern tudomány és kultúra fejlődését mutatja be. De vannak kérdések, amelyeket az ember úgy és akkor közelít meg, amikor és ahogy szeretné, szervezetten, igazán felkészült, hozzáértő szakemberek segítségével, akik sokkal illetékesebbek az ügyben, mint az alkalmi előadók legtöbbje, akiket csak azért hívtak meg, mert éppen ráértek. Vannak népi egyetemek, van sajtó, van rádió és tévé, miért kell „megadóztatni“ a szórakozást, arra kötelezvén az embereket, hogy azt is hallgassák meg, amihez semmi kedvük éppen akkor, amikor kikapcsolódni vágynak ? Ez az elavult tunya gondolkodásmód és a belőle következő munkamódszer ártalmas. Mindenekelőtt : diszkreditálja a felvetett témák komolyságát és tudományos színvonalát, sőt, csökkenti az emberek érdeklődését a téma iránt, ha épp akkor próbáljuk rájuk tukmálni, amikor semmi kedvük hozzá. Egy előadásnak csak akkor lehet hatása, csak akkor emelheti a műveltség színvonalát, ha a kérdésben tájékozott és természetesen a maga jószántából érdeklődő közönséghez szól. A kedvezőtlen látszat ellenére is a népszerű-tudományos előadások a modern kulturális propaganda hasznos eszközei, de csak megfelelő időben és helyen, szakmailag felkészült és jól beszélő előadóval. A művelődés- és művészetügyi bizottságok, (amelyeket sokszor bürokratikusan felduzzasztanak) és a népi alkotási házak még ma is olyan észjárást képviselnek és aszerint működnek, amely a kultúrforradalom korábbi szakaszaiban honosodott meg és azóta sem változott. Valaha méltán büszkélkedtünk a műkedvelő együttesek nagy számával. A megvalósult kultúrforradalom tömegméretű sikereinek körülményei között azonban már természetellenes, hogy hivatásos művészek magas színvonalú teljesítményével párhuzamosan támogassuk olyan műkedvelők kontárkodását, akiknek minőségi engedmény jár, csak azért, mert műkedvelők. Félreértés elkerülése végett : nem vonom kétségbe és nem vonja kétségbe senki a műkedvelő mozgalom hasznát, hanem azt a szemléletet, amely indokolatlan túlburjánzásra készteti. Ennek egyedüli eredménye a műkedvelés és hivatásos művészet közötti méltatlan és szükségtelen vetélkedés, amely károsan hat vissza a közönség esztétikai nevelésére. A gyenge minőségű „művészeti megnyilvánulások“ felkarolása, sőt, rádió és tévé útján való terjesztése rontja a közönség ízlését, megzavarja értékelési szempontjait, biztonságát... leszállítja az igényét. A műkedvelés is hivatás, amely szaktudást igényel, a tehetség önmagában ehhez sem elegendő. A műkedvelők szaktudását is fejleszteni, nevelni, csiszolni kell. Ne sértsük a tehetségteleneknek kijáró agyontámogatással a művészi hajlandóságnak azt a tevékenységi területét, amelynek most mindenekelőtt a tekintélyét és méltóságát kell szilárdabb alapokra helyezni, hogy komoly, magasabbrendű elismerésre tegyen szert a közönség szemében. Tegyük végül félre az olyan mentalitást, amely az üres, külsőséges formákat, a látszateredményeket tartósítja a kulturális és művészi tevékenységben. Nem mennyiség kell, hanem minőség. A század, a kor kéri, igényli, követeli. Hagyjuk csak a nézőt, hogy váltsa meg magának a jegyét a moziba, a színházba, vagy akármilyen hangversenyre. Szakítsunk a „kultúrműsorokkal“ és fordítsunk több gondot a kultúrára. A korszerű, igazi kultúrára. ÚJ ELŐNYÖK I A Csíkszeredai ,Olt" kisipari termelőszövetkezet szabóműhelyei 6 havi részletfizetésre férfi és női ruhavarrást, valamint ágynemű készítését vállalják a szövetkezet anyagából. APRÓHIRDETÉSEK | KÜLÖNFÉLÉK | | ÁLLÁS____| INTREPRINDEREA INSTALATH Bucuresti, Santierul I. sürgősen alkalmaz anyagkönyvelési irodafőnököt és anyagraktár-vezetőt. Tájékoztatást nyújtanak a 31 03 30 központ 17 számú belső telefonján. ___________________________(8543) A MAROSVASARHELYI „IGIENA" szövetkezet alkalmaz a fényképnagyító részlegre ügynököket. Érdeklődni lehet a Rózsák tere 9 szám alatt. Telefon 3934. (2778) JÁRMŰ" A PETROLEXPORT állami külkereskedelmi vállalat. Bukarest, Gh. Gheorghiu-Dej sugárút 42 sz. telefon : 13 29 94, alkalmaz németül vagy angolul tudó vezető gépírónőket, továbbá gyors- és gépírónőket. (861?) (7154) WARTBURG-LUX 312 1 márkájú, 17 000 km-t futott, kocsimat eladom vagy új Gordini-vel elcserélem. Telefon 11 76 72. (38321) 1967. SZEPT. 16., SZOMBAT A GYILKOLTÓ KISIPARI TERMELŐSZÖVETKEZET (Gyergyószentmiklós, Fürdő utca 16 szám) A MEGRENDELŐ VAGY A SZÖVETKEZET ANYAGÁBÓL VÁLLAL : házjavítást és házépítést, kárpitos munkákat, KÉSZÍT beton- és vaskerítéseket, női és férfi ruházati cikkeket ALKALMAZOTTAKNAK RÉSZLET FIZETÉSRE IS I