Előre, 1968. január (22. évfolyam, 6270-6294. szám)
1968-01-14 / 6280. szám
ELŐRE 2. oldal HARALAMB ZINCA EGY FÉNYKÉP MOSOLYOG A hazug embert és a sánta kutyát könnyű utolérni : ékes példája ennek a közmondásnak T. P. esete. Bár neki sok esztendeig sikerült egérutat nyernie. Könyvkötőként dolgozott egy építkezési vállalatnál, és munkájával a legnagyobb mértékben meg voltak elégedve. Nemcsak könyvkötő volt, hanem könyvbarát is. Szenvedélyes olvasó, s ezt a szenvedélyét átplántálta két leányába és kisfiába is. A gyermekek rajongtak érte, csodálták mindaddig a pillanatig, amíg a hatóságok nem fedtek fel bizonyos sötét ügyeket. Amelyekből jegyzőkönyv lett, s ebben a szorgalmas dolgozó, a példás családapa már sajna úgy szerepelt, hogy „nevezett T. P. , NAPLÓ és megtudták a békés kis házban is, hogy a családfő, akárhogy is szépítenék a kifejezést : sikkasztó. Megtudták a szomszédok is, megtudták a felettesei is, akiknek az aláírását olyan ügyesen másolgatta két esztendőn keresztül, hogy 29 000 lej kárt okozott vállalatának. A per elég banális volt, az ítélet : hét esztendő és három hónap... részleges vagyonelkobzás ... E sorok írója nemcsak végiggondolta, hanem az iratcsomó áttanulmányozása után — saját kérésére — végig is nézte. Nem szívderítő látvány. De okulni lehet belőle... Mellékutcába kanyarodott be a kocsi, és lefékezett a 6-os szám előtt. Kis, családi ház, még új, amilyenre sokan vágynak, amilyenért sokan lemondanak pillanatnyi örömökről, élvezetekről. Itt nyilván nem az volt a helyzet, legalábbis részben a mások lemondásából, a mások pénzéből épülhetett. A közvagyonból, a mindenkiéből, a miénkből. Szőlővel befutott árkádok alatt jutottunk be a házba. Aprótermetű, szikár, vizenyős szemű öregaszszony fogadott: a sikkasztó édesanya. Előkerült a két diáklány is. Igazolványok, iratok kerülnek elő, az öregasszony valami olyat dadog, hogy a menye munkában van.Az otthon képe — ha nem is fényűző — de bőséges. A jó gazdára vall, és még mindig itt lebeg körülöttünk a hazugság. Mert szinte sugárzik belőle a tisztesség. Főleg a könyvállványon mosolygó férfi arcáról. Szerény, behízelgő mosoly — ezzel szedett rá mindenkit, ezzel szedte rá ezeket a védtelen embereket is, akiket pedig istápolnia kellett volna, helyett ezt a feneketlen keserűséget és szégyent hozta rájuk. A hivatalos eljárás szívfacsaró. Leltár olyan holmikról, amelyek jogtalanul, csalárd módon kerültek ide : „Egy darab televíziós készülék... egy darab villamos hűtőszekrény .. ." Az öregasszony több mint hetven esztendős. Sír : „Ezt tette velem ... Nem tudta megvárni, hogy legalább meghaljak... Ezt a szégyent..." És T. P. fényképe a könyvállványon. Mosolyog. Végig így mosolyoghatott. Ezen már nem tud változtatni. A fényérzékeny papír arra ítélte, hogy tovább hazudjon... Pedig itt már senki nem hisz neki... Az igazságnak eleget kell tenni. A törvény szeme nem lábadhat könnybe. Lopott értéktárgyak kerültek illetéktelen helyre, leltárt kell készíteni róluk. „Egy darab új, diófából készült könyvállvány.. — Elviszik a könyveket is ? — szakad ki az egyik gyereklányból a döbbent kérdés. A hivatalnok úgy tesz egy pillanatig, mintha nem hallaná. Rám lillant és a pillantása mintha érdezne, mintha magyarázna. Ez már nem a hivatalnok tekintete, hanem az emberé, akinek igazságos de szomorú feladat jutott osztályrészül. Nagysokára megszólal : — Nem kislányom, nem visszük el a könyveket. Nektek tovább is tanulnotok, olvasnotok kell... A fénykép mosolyog. Mintha nem hallotta volna ezeket a szavakat. Közben a leltár elkészült, és aláírják. Az egyik leányka felsóhajt, talán egy kissé megkönynyebbülten. Mert végetért a szégyenletes formaság ? Mert megmaradnak a könyvek ? Érthető sietséggel távozunk. Az a bizonyos közmondás a sánta kutyáról... Meg az a mosoly a fényképről. A világ leglelketlenebb mosolya.... 1968-ban Még korszerűbb kereskedelmet Beszélgetés STÃNESCU BUJOR elvtársiak a Belkereskedelmi Minisztérium kereskedelem-szervezési igazgatóságának igazgatójával . Az elmúlt, 1967-ez év sok változást hozott a kereskedelmi hálózat, a kereskedelmi tevékenység megszervezése, elosztása tekintetében. Számos kezdeményezés, határozat született, új módszereket, új szervezési formákat vezettek be, kísérleteztek ki, amelyek beváltak, eredményesek voltak. Ezen a vonalon továbbhaladva milyen tervekkel néz az idei esztendő elé a kereskedelem ? — Valóban az elmúlt évben a legjelentősebb megvalósítások egyike az operatívabb ellátás megoldása, az áru útjának lerövidítése, a direkt ellátás bevezetése és a nagykereskedelmi vállalatot és a kiskereskedelmi szervezetet magába foglaló állami kereskedelmi vállalatok megszervezése volt Az elemzések arra engednek következtetni, hogy az új forma, az új vállalat sokkal előnyösebb mind az áruellátás, a beszerzés, mind a forgalmazás szempontjából, gyorsabban, operatívabban, gazdagabb választékban jut el az áru a vásárlóhoz. Mint ismeretes ezt a formát — az integrált vállalat formáját — 1967-ben kísérletképpen több tartományban, köztük Brassó, Kolozs, Krisána stb. vezettük be. Idén általánosítjuk, az egész ország területén egységesítjük a kereskedelemnek ezt a szervezési formáját. — Nem közömbös az sem, hogy mennyire gyorsan, milyen kényelmesen tudják beszerezni a vásárlók a napszükségleteket fedező, illetve egyéb árucikkeket. Ezen a téren mire számíthatunk 1968-ban ? — Tovább bővítjük a gyors kiszolgálási formákkal működő egységek hálózatát. Az új élelmiszerüzletek kivétel nélkül önkiszolgáló alapon fognak működni, de a régi egységek közül az erre alkalmasakat szintén átalakítjuk önkiszolgáló boltokká. A nyitott árubemutatás és kiválasztás, az előrecsomagolás stb. szintén nagy teret hódít majd az idén. A különböző szolgáltatások skáláját is tovább bővítjük. — Szintén az elmúlt év kísérletei ■ megvalósításai közé tartozott a bérelt büfék és vendéglők megnyitása és sikeres működése. Ez irányban történnek-e további lépések ? — Igen. Tervünkben van további kis élelmiszer és nem élelmiszer üzletek bérbeadása ugyanazon feltételek között, ahogy az a büfék és vendéglők esetében történt. Akár egyetlen bérlő, akár bérlőcsoport kívánja átvenni az üzletet, a kereskedelem és a vásárlók számára is előnyös ez, mert az egyéni bérlő személy szerint is érdekelt az üzlet forgalmának fellendítésében, saját állandó vevőkörének kialakításában, az üzlet gazdag és bőséges áruellátásában. Az üzletek, általában a kereskedelmi hálózat korszerű külsejében nagy szerepet játszik a bútorzat. A megszokott és ismert típusokon kívül láthatunk-e majd idén újdonságot az egységekben ? — A korszerű berendezés, felszerelés beszerzése természetesen szintén egyik olyan feladatunk, amelyet nem hanyagolhatunk el. Sok üzletet bútoroztunk be ízlésesen, ötletesen, ennek ellenére van még tennivaló a célszerűség, a funkcionalitás terén. Idén körülbelül 15 új felszerelés és berendezés típust — hűtőszekrényeket és vitrineket, szállítóberendezéseket, hűtőtermeket, kávéőrlőket és adagolókat, polcokat és kis bútort stb. — rendelünk és helyezünk el az egységekben. Baktai Etelka Nemcsak a könyveknek , a könyvcímeknek is megvan az ő sorsuk. ... Bizonyos szinten minden könyveim: utalás és parafrázis, előző címek plagizálása és cáfolata, talpra vagy fejre állítása. Vajon kinek mondana valamit például ez a cím : Repülni is jó...? Nyilván csak annak, akinek emlékezetében ott zenél a móriczi „gyalogolni jó” minden üteme, s aki érzi, hogy a repülés ebben a címben nemcsak szembeállítás a gyalogolással, de egyúttal elismerés is, meghitt vallomás arról, hogy repülni is, tehát gyalogolni is jó ... S ha még mélyebben belegondolok ebbe a fogalmazásba, tán azt is benne látom, hogy a repülés ... legfennebb az isbe fér bele, hogy van valami pótlék-jellege ennek a fajta szépségnek, azaz, hogy amikor látszólag a repülést dicsérem, tulajdonképp a gyalogolás fölényét ismerem el, mint a jobbágy, aki hűbérura dicséretébe a király nevét is belefoglalja... Repülni is jó, igen. Nem először tűnődöm el azon, hogy mennyire viszonylagosan igaz a dolgok nagyban és kicsinyben való látása. Kissé bonyolultan hangzik ez a mondat, noha igazsága roppant egyszerű. Mindössze azt jelenti, hogy nekem az útmenti kő az apró részlet a természetben — a hangyának viszont az útmenti kő : a nagy egység, a sziklahegy. A fűszál és a fenyő tehát egyaránt lehet apró mozzanata az egésznek, s a szputnyik utas Föld látványához képest a lassan és alacsonyan szálló repülőgép utasa kicsinyben, részleteiben látja a Föld szépségeit és rútságait. Aki a gyalogolás szépségét azért állítja szembe a repülés szépségével, mert a gyalogoló elidőzhet minden csurgónál, pataknál, páfrányosnál — az nagyot téved. Hiszen a repülőgép utasa a felhők csurgó fényeit láthatja, meg a lenti világ „kicsiny" összefüggéseit — olyképpen pillanthat le a falvak bolyára, utak szövedékére, mint az ember-isten a hangyabolyra, s olyan finomságait láthatja meg a nagy egésznek, amineket két lábbal a földön állva senki sem foghat be látóhatárába. Tehát: repülni is jó — akár léggömb öreg kosarába kapaszkodva, akár kerepelő kétfedelű kipinkázó csónakjában reszketve, akár léglökéses, sugárhajtásos gép foteljében hátradőlve. Az emberi élményhez épp úgy hozzátartozik ma már, mint a sárdagasztás vagy aszfalttaposás a földön, s ahogy kezd különcszámba menni a telefontól viszolygó ember, vagy ahogyan alig hihető, hogy van filmet még nem látott szem, vonaton, autón még nem utazott ember — úgy lesz lassanként anakronisztikus, érthetetlen a repülőgépen sohasem járt ember. Bocsánat a látszólag erőszakolt állításért: a repülés hozzátartozik már az általános műveltséghez. Nem a technikai sznobizmushoz — s még csak nem is csupán a „civilizációs műveltséghez". Hanem igenis az általános műveltséghez, a szó humán értelmében. Mert a gondolkodásunk körébe vont élmények közé tartozik, mert újabb szemszöget ad a világ látásához, mert megváltoztatta időfogalmunkat, mert megmutatta a felhők szépségét és a Föld szépségét odafentről, ahonnan hajdani hiedelmeink szerint csak az Úristen láthatott bennünket. Igenis, az általános műveltséghez tartozik a repülés, mert megtanította most már a szemünket és a szépérzékünket is arra, hogy a Föld gömbölyű, a zöldnek ezernyi árnyalata van s az ég merőben lakatlan terület. Sajna azonban, ha az ember időérzéke hozzá is idomult már a különféle, egymást követő, mind sebesebb közlekedési eszközökhöz, ha megtanulta a Földet nemcsak „gyalogoló távlatból" látni, ha eljutott is a felhők magasságába, s olykor hűvös közönnyel, apró otthoni gondokon tűnődve néz is el ott fönt fölöttük — egy tekintetben ő, a mindenható, a Föld és a gépek ura mit sem változott, épp oly gyenge és törékeny maradt, mint amikor meztelenül menekült sziklagörgetegek elől. Ha lezuhan a repülőgép, a mindenható emberből annyi sem marad, mint a fészekből levert varjútojásból. A csodákat teremtő agyvelő nem épített maga köré törhetetlenebb páncélt a régi, tojáshéj-koponyacsontnál, s a testtel, az élő szervezettel mit sem tehetett, hogy a nagy gépi erőpróbákra megfelelőbb, sérthetetlenebb legyen, és mert hiú, mert szégyell szembenézni gépei lehetséges kudarcával, és mert semminemű felkészüléssel nem akarja emlékeztetni önmagát a kudarc lehetőségére — lemondott immár minden felkészülésről. Nincs már a repülőgépeken ejtőernyő. Lezuhant nemrég egy csehszlovák repülőgép. Lezuhant az elmúlt években jónéhány angol és amerikai és japán és olasz és francia gép — száz, meg száz halott. Senki sem menekült meg, és — akárcsak az örökre elsüllyedt tengeralattjárókra emlékezve — az ember végiggondolja a zuhanás pillanatait, a zuhanást az elkerülhetetlen Föld, az elkerülhetetlen Halál felé, melyhez épp életben tartunk, a gravitáció, ez a mi fiúi kötelékünk az anyafölddel ránt le halálosan — az ember elgondolja az éberen átélt zuhanás pillanatát a halálig, és beleőszül. A nagy, modern repülőgépeken nincsen ejtőernyő. Szakemberek azt mondják, azért mert technikailag kivihetetlen. Mert felkészületlen emberek a pánikban ki sem tudnának ugrani. Mert az ilyen nagy sebességű gépekből ki sem lehet ugrani. Ha mégis lehet, ahhoz külön művészet kell, és így tovább, és így tovább. Lehet. Nem vagyok repülési szakember. Még azt is mondanám, hogy ha a száz emberből ejtőernyős kiugrás esetén csak három menekülne meg, akkor is „megérte". Még azt is mondanám, hogy vajon éppenséggel lehetetlen volna olyan „katapultos" rendszert beépíteni, mely a nagy veszély pillanatában messzire kilöki a gép utasait és gondoskodik az ejtőernyők automatikus kioldásáról ? És millió dolgot mondanék, ha nem tudnám, hogy laikus vagyok ehhez, semmi aviatikus képzettségem nincsen. De a halálfélelemben nem vagyok laikus. Ahhoz értek. Annak szakembere vagyok, mint minden ember, aki tudatában van múlandóságának, s aki valakit, valakiket szeret, és a halálfélelem nevében, melyet más szóval az élet szeretetének és életkedvnek és életörömnek is nevezhetünk, azt mondom : technikusok, mérnökök, repülőgéptervezők és lángelmék — hát igazán lehetetlen ? Ti csak félhidat tudnátok hát építeni ? amelynek a fölfelé ívelő szárnya megvan, de a visszahozó nincsen? hát lehetséges, hogy ne tudnátok ellátni ezeket a gépeket holmi légi mentőövekkel ? kollektív vagy egyéni ejtőernyőkkel, mit tudom én, kilövő berendezéssel, mentőcsónakkal, nem tudom mivel...? Nem, képtelen vagyok elhinni, és olvasom az újabb és újabb híreket az újabb és újabb óriásgépekről. Amelyeken kétszázan, háromszázan, hétszázan utaznak majd... Hát, nem mondom, repülni is jó. Jó és gyors. Nemrég tettem meg az utat Bukarest és Budapest között egy hatalmas cseh sugárhajtásos gépen, 55 perc alatt. Két bájos cseh lány szolgálta fel a sört. Delegátus-társam meg is kérdezte: nem félnek-e. Mosolyogtak. A csodálatos gép pedig higanyszínű felhők fölött üvöltve szállt, és mi közönyösen bámultuk az égbolt fehér folyósóját. Ugyanilyen volt az a cseh gép is, mely nemrég lezuhant. Vajon... ? Hát igen. Repülni is jó. De gyalogolni a földön, könnyű félcipőben, bakancsban, mezítláb vagy szandálban, akárhogy, de fűben, földön, patak locsogó medrében, esőben, sárban, télen vagy bőséges nyáron — mégiscsak jobb valamivel. Gyalogolni. A földön. Élni. BODOR PÁL A GYALOGOLÁS SZÉPSÉGE IDEI TERVFELADATOK MEGBESZÉLÉSE (Folytatás az 1. oldalról) terv nem valósult meg. Az elmaradt és a még elvégezendő építési-szerelési munkák értéke közel 500 000 lej és ettől függ az egyik alaprészleg — a festődés üzembe helyezése. A jelek szerint, a legutolsó határidőt, január 31-ét sem sikerül majd betartani. Ez a termelés „nyelvére“ fordítva a megjavított gépkocsik számának csökkentését okozhatja. Úgy véljük, sokkal erélyesebb, határozottabb intézkedésekre van szükség e téren a minisztériumi szervek részéről is. A tennivalók, a lehetőségek reális, kritikai kiértékelése, az elhangzott javaslatok, minden bizonnyal, megteremtik majd a megnövekedett tervfeladatok teljesítésének feltételeit. A vállalat egész munkaközösségének törekvését, igyekezetét, a saját erejében való hitét fejezik ki a tervfeladatok megjavítása nyomán elfogadott jelentős terven felüli vállalások is. KÉT FILMBEMUTATÓ Egy magyar nábob a Magyar NK filmstúdiójának alkotása, rendezte: VÁRKONYI ZOLTÁN Keressétek a bálványt francia—olasz koprodukció, rendezte : MICHEL BOISROND Szereposztás: BESSENYEI FERENC, DARVAS IVÁN, LATINOVITS ZOLTÁN, BASTI LAJOS, RUTTKAI ÉVA, PAP ÉVA Szereposztás: DANY SAVAL, FRANCK FERNANDES, CHARLES AZNAVOUR, JOHNNY HALLYDAY, SYLVIE VARTAN, NANCY HOLLOWAY RÖVID HÍRADÁS A ROMÁN AUTOMOBIL KLUB BRASSÓI FIÓKJÁRÓL Fiatal, az elmúlt év tavaszán létesült maga az országos intézmény, brassói fiókja pedig gyakorlatilag csak néhány hónappal ezelőtt jött létre. Múltjáról, eddig kifejtett aktivitásáról ilyenformán egyelőre aligha tudhatunk meg sokat — ezzel a gondolattal kerestük fel Constantin Niculescu mérnököt, a Román Automobil Klub brassói fiókjának ügyvezető titkárát. Ám a beszélgetés menete csakhamar rácáfolt előzetes feltevésünkre : felsorolni is nehéz lenne, hányféle irányba ágazik máris hatósugara. Kivonatosan a beszélgetésből : — Megkérjük, sorolja fel a klub, illetve brassói fiókja múlt évi munkájának fontosabb momentumait. — A tagok toborzásával kellene kezdjem, ez azonban csakis adminisztratív jellegű elfoglaltság s eddig úgyszólván semmiféle különösebb erőfeszítést nem igényelt részünkről. Az autótulajdonosok önmaguktól és örömmel jöttek beiratkozni, amikor áttanulmányozták a klub alapszabályzatát. Klubunk ugyanis számos olyan előnyt biztosít tagjai számára, ami a befizetett tagdíjnak lényegében sokszorosa, illetve összegszerűen nem is lehet ezeket a kedvezményeket kifejezni. — Mégis, melyek a kedvezmények ? — Legelsőnek a szakmai és forgalmi tájékoztatókat említeném, ami természetesen ingyenes és kiterjed mind az általánosan érvényes nemzetközi szabályokra, mind pedig az egyes országokban alkalmazott eltérő szabályokra. E szabályok ismeretét klubunk számára az teszi lehetővé, hogy állandó és szoros kapcsolatot tart fenn csaknem valamennyi európai ország hasonló autóklubjával. Ennél is nagyobb jelentőségű azonban, hogy a klub tagjainak autóink a munkadíjat illetően — ingyenesen kijavítunk minden olyan hibát, ami egy szakemberünktől nem vesz el több időt félóránál. Ráadásul a főbb útvonalakon állandóan cirkálnak a legszükségesebb alkatrészekkel ellátott szervizkocsijaink, hogy a defekt színhelyén elvégezhessék a kisebb javításokat, ismétlem, ingyenesen. Ezek az autók, mint Európában mindenütt, sárgára vannak festve, ezért az autósok méltán el is nevezték : „sárga angyalnak“, mert szerepük az, hogy kimentsenek a bajból. Nos, brassói fiókunk, noha csupán néhány hónapos, máris 3 „sárga angyal“-lal rendelkezik. — Korábbi kérdésünkre esetleg válasznak is vehetjük az elmondottakat . Mármint a múlt évben kifejtett munkát illetően. — Hogyne, feltétlenül. De csak részben, hiszen egyelőre a klub tagjait érintő számos kedvezmény közül is csupán kettőt említettem. Pedig hát van még jónéhány. — Például 7 — A különféle autókirándulások megszervezése klubunk keretében — főleg külföldi kirándulásoké. Ilyenkor a klubra hárul minden formaság elrendezése, az autótulajdonosnak lényegében csak annyi a tennivalója, hogy feliratkozzon az általunk tervezett karavánútra. Emellett minden autós számára biztosítunk bizonyos mennyiségre elegendő külön benzinjegyet is, hogy az illető országban ne csupán ott közlekedhessen, ahol a karaván kijelölt útvonala elhalad, hanem egyéni kirándulásokat is tehessen autójával. Ehhez még hozzájön, hogy klubunk tagjai külföldön 30 százalékos árkedvezménnyel lakhatnak az ottani klubok által kijelölt szállodákban , autóik természetesen részesülnek az ottani „sárga angyalok“ szolgálataiban. Mint ahogyan hazánkban is részesülnek azok a külföldi turisták, akik tagjai az illető ország autóklubjának. —Szerveztek már külföldi kirándulást . — Eddig kettőt is. Előbb a Magyar Népköztársaságba 23 brassói rendszámot viselő autókaravánnal, majd egy kisebb csoport — 15 kocsiból álló karaván — Jugoszláviában járt. Annál többet akarunk az idén szervezni, nem is olyan sokára Bulgáriába indulunk s a jelek szerint nagyobb karavánnal, mint a két előbbi együttvéve... — Említhet-e a klub tevékenységéből olyasmit is, ami sajátosan brassóinak mondható ? — Azt hiszem, igen, méghozzá többet is. Figyelembe véve a környék különleges terepviszonyait, — nehéz, hirtelen kanyarokkal teli, gyakran igen vastagon behavazott útjait, a télennyáron gyakran nagyon csúszós utakat stb. — különféle autómárkákkal bemutatókat rendezünk, hogyan ajánlatos vezetni az ilyen terepeken. S azt hiszem, hozzátehetem még, mint sajátosságot : a Román Automobil Klub Brassó tartományi fiókja nagy létszámmal és megfelelő „erőkkel“ tud majd részt venni valamennyi olyan nemzetközi autóversenyen, amelyre román versenyzők is beneveznek. Mindenekelőtt értendő ez természetesen a hazai versenyekre, arról nem is szólva, hogy kizárólagosan helyi jellegű körversenyt is szándékszunk az idén rendezni, valószínűleg a nyár folyamán. Lejegyezte : Hajas István 1968. JAN. 14., VASÁRNAP Oláh Tibor FIKU ÉS AZ ÉLET Írók sorsa, hogy beleszületnek egy bizonyos irodalmi légkörbe s akarva nem akarva befolyása alá kerülnek. Az adott parnasszusi ranglétrán megvan kinek-kinek a helye, ízlés dolgában sem amorf közegben mozog a kezdő, alkalmazkodás a fő gondja, különben elveszett. Lamartine első, később híressé vált kötetét (Meditations posiiques) utasította vissza e megjegyzéssel a kiadó : „Hasonlítson valakire, fiatalember, ha azt akarja, hogy olvassák !I.. . De amilyen elháríthatatlan fátum ez a mindenkori inas sors, ugyanolyan vitathatatlan igazság az is, hogy szembe kell szállni vele , hogy valóban nagyot, értékeset csak úgy alkothatunk, ha kitörünk az irodalmi rangsorolás készen kapott, némileg óhatatlanul áporodott légköréből : ha figyelmesen körülnézünk a magunk és a szomszédok portáján, tisztázzuk mondanivalónk főbb koordinátáit, és vég nélkül élesítjük művészi fegyverzetünket. Ez a két, ellentétesen nató vonzóerő — a kitaposott úté, és a merész egyéni csapásé — gyakran teszi bizonytalanná az induló író lépteit. A szabály alól Peltz sem kivétel. Beleszületett a századfordulós Európába, ahol naturalistáké meg szomorkás széplelkeké volt legnagyobbrészt az aréna, majd kiállta az avantgardista izmusok szemkápráztató próbáját , vagyis összetettségében szívta magába kora jellegzetes irodalmi levegőjét s igyekezett „hasonlítani“. Időközben azonban, amint egyre mélyebbre fúrta tekintetét saját városnegyede, a Dudesti-Veceresti hétköznapibba és a korabeli román irodalomba is, duzzadó erejű igazmondó tehetségeket lát feltünedezni, próbálgatásaiban a készen kapott attitűd — amit sine hra nevezhetünk póznak is — átengedi helyét a nemes, bár szerényen újító eredetiségnek : a 30-as évek elején I Peltz már I. Peltz : megtalálta önmagát és félreismerhetetlen peltzi hangon szól a szeretteiről A kezdeti Peltz, kinek gyarapodó terméséből a Horoszkóp és az Ámor mdulat (Lelakatolt szerelem!, továbbá a Viata cu házigara a numitului Stan (Nevezett Stan siralmasan nevetséges élete) tiszavirág sikerét regisztrálja csak az irodalomtörténet, főképp mellbevágó kifejezésekkel, prózai stílusvirágokkal hökkenti meg az olvasót: az író fura szokatlan helyzetekbe taszítja szereplőit, s bemutató gesztusában a hogyan bizony sokszor elébe vág a minek. Stan, a végérvényesen kiábrándult újságíró például úgy beszél, ahogy általában nem beszélnek az emberek, mintha feltűnési viszketegség sarkallná — nem a kimondás igénye : szerelmese, a molnár leány azonban rajta is túl tesz — egyik tirádája így hangzik: „Épp most téptem ki s hasítottam ketté a régi szívemet Én, Szoknyás Betyár, megöltem a lelkemben bújkáló burzsoá férget. Idenézz , kezemet pirosra festette a polgári gondolkodás vére, tekintetem a tett bódító erejétől zavaros. A tied vagyok. “ Modorosság ? Eredetieskedés ? — Az, kétségtelenül, de nem csak az : a keresetten meghökkentő kifejezés mélyén társadalmi ellenszegülés lüktet, s „nevezett“ Stan kiúttalan sorsa nem más, mint a banalitás tragédiája amely kergetett már pusztulásba olyan neves regényhőst is, mint Bovaryné. Az érett és letisztult, igazi Peltz, aki már saját lábán jár és mint ilyen... célhoz ér, a Calea Vacaresti-tel lép nyilvánosság elé. A regény 1933-ban, Liviu Rebreanu és Cézár Petrescu, Al. Sahia és Ionel Teodoreanu egyik-másik könyvével egyidejűleg látott napvilágot , és súlyban jelentőségben méltán állhatott könyvtársai mellett. Peltz regénye — mutat rá a memoárbra — „méltó válaszadás volt azoknak, akik zsidón kizárólag gazdag kereskedőt, milliomost, kizsákmányolót vagy Shylok-féle uzsorást értettek“. A megállapítás helytálló : az Eszter és a hajó! lapjain — (ilyen címen jelent meg nemrég magyar nyelven a Calea Vacaresti) — az író rokonszenveellenszenve nem faji hovatartozás iránytűje szerint hullámzik, inkább enged a társadalmi megoszlás, a cselekvő humánum indítékainak. I. Peltz, valóban, a bemutatott városrész szegénynegyed jellegét domborítja ki : azt, hogy a kanyargó szűk utcákban, ahol jó pár zsinagóga szomorkodik és számos szakállas-kaftános férfi jön-megy, „a nyomor brutális szaga“ terjeng. A könyv legelején, kissé Zola modorában feltérképezett körképet találunk ; kitűnik belőle, hogy : Feldmann, a szabó, többet betegeskedik, mint amennyit dolgozik ; az özvegy Katzné még egy macskát sem tud tartani ; Huné, a „művész“, szerencsétlen éhenkórász ; a pereceseknél mindenki tüdővészes... Csupa rozoga lakásban vergődő, bizonytalan egzisztencia : emberek, akik rettegnek a különböző határidőktől és aggódva nézik férjhez adandó lányaik túl gyors növekedését, kisemberek, akik épp úgy viaskodnak adóssággal, munkanélküliséggel, betegséggel és élettel-halállal, mint bárki más — ha ugyan nem jobban, mert sokszor megkínozták, megalázták őket. Hajmovics, a hebraista, joggal kiált fel az antiszemita tüntetés puskaporos légkörében: „Hát itt élnek a zsidó kizsákmányolók, az iparmágnások, a nagykereskedők, a felehasúak, a gazemberek, akiknek semmi sem szent ? Itt laknak talán a bankárok, akik csak a pénzt imádják... ?“ Nem, a gazdag zsidók nem a Dudesti-Vecöresti tájékán leledzenek, idáig csak üzletelésük és farizeus jótékonykodásuk csápjai jutnak el. Peltz mikrovilágát — melyről meg kell jegyeznünk, hogy kissé belterjesen homogén — többnyire olyan családok népesítik be, mint az Eszteréké, melynek albérleti otthonára — túl a nyomor bűzén — az ólálkodó halál is rányomja bélyegét. Nem átvitt értelemről, naturalista túlzásról van szó : az émelyítő szagot elsőnek Fiku veszi észre gyógyíthatatlan nagyanyján s gyermek-eszével rögtön kapcsolja az ottyán Vétótól tanult népi megfigyeléshez , hogy a távozni készülőnek földszínü lesz az arca... A Calea Vecaresti e halállal viaskodó família élettörténete : igaz történet gürcölő anyáról, gyenge akaratú, nemtörődöm apáról és egy nyitott szemű, érzékeny lelkű kisfiúról, akik valamilyen formában mind a halál árnyékában repdesnek Az író egyiküket sem lépteti elő főszereplőnek, legfeljebb a gépével „összenőtt“ varrónőnek juttat valamivel nagyobb teret, több figyelmet , de a hangsúlyok és aláhúzások tudós elrendezése, melynek nyomán realista képmássá kerekednek az apró megfigyelések, feljogosít, mégis, hogy ezt a családot központi szereplőnek tekintsük (Csakhogy akkor hozzá kell számítanunk Eszter fivéreit — az epilepsziás Pault, az Amerikába vándorolt Móricot, a harctéren elesett Rubint —, s a varrónő jóságos nővérét, zsugori sógorát nemkülönben. Profiljuk tartósan emlékezetünkbe vésődik, annak ellenére, hogy Peltz nem jellemfestő a szó klasszikus értelmében — inkább filmszerűen felvillantja, mint leírja az emberarcokat. De az Eszterék sorsát meghatározó eseményeket sem felejtjük el, pedig az író még kevésbé mondható par excellence elbeszélőnek : holmi ügyesen öszszegubancolt, majd hatásosan kibogozott mese helyett, amit könnyen elő lehetne sorolni iskolásoknak például, itt a szinte észrevétlen porzás-morzsolódás szabja meg a fokozatos kibontakozást : minden nap (és minden lap) meghozza a maga „jelentéktelen“ eseményét, s egyik sem részesül különösebb írói kegyben — száraz ténymegállapítás rögzíti valamennyit. Ez a keresetlenség azonban beszédesebb a legszívfacsaróbb melodrámánál, mert hol kesernyés humor, hol enyhén célirányos érzelmi telítettség avatja mélyen egyéni stílussá Paul temetésén majdnem hajba kapnak a versenyt fontoskodó alkalmi szónokok :kell-e ennél elszomorítóbb humoros eset ? ! A még élő, de súlyos beteg Eszter búcsút vesz okos gyermekétől, előkészíti az árvaságra („Szegény ember ne legyen csökönyös !“) , kimondhatatlanul megindító mozzanat... A regény alapeszméjét e korán elárvult gyermek, Fiku sorsa fejezi ki a leghívebben : ő az író „szeme és füle“, az ő tekintetében sűrűsödik bírálattá s öntudattá a bemutatott világ képe. „Fiku lelkében, akárcsak egy hangszer-dobozban, visszhangot ver a család drámája (leronim verbu) Fiku látja maga körül a sok bajt és igazságtalanságot, gondolkozik a látottakon, és szembeszáll az ellenséges viszonyokkal , pusztító halállal : koraérett gyermekből ilyenképpen cseperedik keményen dolgozó fiatalemberré, aki húsz éves korában már öregnek érzi magát Görög tragédiákban azon mérjük le a hősök „fenségét“, hogy műven bátran szállnak szembe a sorssal Peltz regényében ez a sápadt sovány, aki Eminescuról és Kantról tart népszerűsítő előadásokat, legyűri a halóit ,le a halálhangulatot is Éppen ezért talán találóbb lenne, ha magyar nyelven a Calea Vecárejti ezt a címet viselné : Fiku és az élet... I. Peltz magyarul megjelent könyvéről