Előre, 1968. október (22. évfolyam, 6503-6529. szám)
1968-10-09 / 6510. szám
ELŐRE 2. oldal ANGOL SZÍNHÁZ BUKARESTBEN A londoni English Stage Company egyike annak a három színháznak Angliában (a Nemzeti Színház és a Royal Shakespeare Company mellett, amely állami szubvenciót kap azért, hogy műsorpolitikáját és a rendezői-színészi munka minőségét ne befolyásolják a kereskedelmi szempontok. Működésének tizenkét éve alatt, az együttes vitte sikerre John Osborne, Arnold Wesker, Harold Pinter s a többi „dühöngő fiatal" első darabjait s velük együtt azt a pályakezdő színész- és rendezőgenerációt, amely a fiatal szerzők darabjainak eredeti hangvételű interpretálásával szerzett "hírnevet. Úttörő színház tehát, amely hagyományos előadással jött hozzánk, David Herbert Lawrence, az ismert századeleji prózaíró munkástárgyú drámatrilógiájának egyik darabjával. Címe: MENYEMASSZONY, rendezője Peter Gill, szereplői Anne Dyson, Elisabeth Bell, Michael Coles, Edward Peel, Gabrielle Daye. KIT DICSÉRJEK? Gyakorló apaként, egykori diákként százával lapoztam át a tankönyveket, öt éve, a gyermekekkel, tanévnyitáskor átélem az új tankönyvek örömlázát. Szürke, semmitmondó, nehézkes könyvek láttán magamba fojtottam bosszúságomat , nehogy elvegyem a lurkók kedvét a tanulástól, örömöm most gáttalanul felszakadt : ilyen szép tankönyvet sem nyomtak még ebben az országban ! A negyedikes történelem könyv grafikai-nyomdai műremek. Mit is dicsérjek rajta ? Az offset-nyomás színtobzódását ? A képzőművészeti remekekből összeállított gazdag illusztráció? Múzeumok féltve őrzött kincsestára tekint le a lapokról, a megszólalásig híven. Pasztell-színű alapon olvasmányok egészítik ki az okos egyensúllyal megszerkesztett, szép , színes sorszámozással, címekkel és alcímekkel díszített leckéket. Minden egyes oldal grafikája koncepciót tükröz. Nemhiába jelentették ki a gyermekek, hogy év végén reprodukció-gyűjteményükben helyezik el a könyvet. Valóban érdemes egy éven át óvni és megőrizni. Ilyen egy modern tankönyv. A szín, a kép funkcionális szerepet tölt be. Kit illet mindezért dicséret ? Egy tankönyv kollektív munka szerzője Dumitru Almas és Eleonora Fotescu, a saját képanyag és a grafikai kivitelezés Petre Bedivan munkája, a könyv szerkesztője Vasilica Neagu, technikai szerkesztője Vergilia Rusu, kivitelezője a Scinteia Háza Nyomdaipari Kombinát. De mögöttük ott van nemcsak a barlangfestmények névtelen alkotója, Rosenthal, Grigorescu, Luchian, Bancila, Miklóssy, hanem mindaz — pedagógus, esztéta, kiadói dolgozó —, aki ilyen szép alkotásra serkentette azokat, akiknek a névjegye ott szerepel a könyvön. Sok ilyen könyvet szeretnénk gyermekeink kezében tudni. Vajnovszky Kázmér A Toldi-bábjették Nagyszalontán Arany János százötvenedie születésnapjának megünneplésére mutatta be tavaly márciusban a marosvásárhelyi bábszínház a Toldi bábváltozatát. Az azóta is sikerrel futó Toldi-bábjáték ezekben a napokban, amikor már a kétszázadik előadás közeleg, Nagyvárad után a Toldi megérkezett Nagyszalontára, ahol a mű költője, s a mű is született. Itt ahol ma is betéve tudja öreg és fiatal az Arany-verseket, a tanulóifjúság tanárai vezetésével zsúfolásig megtöltötte a kultúrházat és alig hagyott helyet a felnőtt közönségnek. A nézőtéren ott voltak az Arany-család ma élő leszármazottai is. Wagner István ÖTÖDIK FAL Nekem személy szerint tetszett a főiskolai évnyitó alkalmából készült riport. A Teleobjektív riporter-gárdája ezúttal is kitett magáért: íze, szaga, ritmusa, sodrása volt az adásnak. Tele az ősz hangulatával, a tanévnyítás feszítő izgalmával, a diákélet annok 1968 jellegzetességeivel. Igaz, a szereplők is — az egyetemisták —, nagy formában voltak, minden szorongás nélkül álltak a kamerák elé, s ha előfordult is néha zavart dadogás, ez is valahogy helyénvaló volt, hogy ne mondjam jól állt a riportnak. A „gólyák“ báljáról közvetített adás pedig bűbájosankedvesen egészítette ki az október elsejei riportot. A biztonság kedvéért még egyszer megjegyez- TéVé-KRÓNIKA nem, hogy személy szerint, tehát nekem különösen, tetszett az adás. Hogy miért ez az óvatoskodó ismétlés ? Mert megint kiderült, hogy az ízlések (és megszokásból tegyem hozzá: a pofonok is) különböznek. Az amiért én lelkesedem, amit őszintén, szívből dicsérek, az másnak egyáltalán nem tetszik. — Például, rovatunk egyik levelezője azt fejtegeti, hogy et: „a teleenciklopédia már untatja... Nem lehetne valami mást kitalálni helyette ?“ — kérdi. Én viszont továbbra is odaadó híve maradok ennek a sokat tudó, sokat mondó szombat esti műsornak. Viszont —, ha már hozzászólásokról, levelekről esett szó — meg kell mondanom, a legnagyobb érdeklődéssel olvastam a szamosújvári Monosesz Teréz hozzám intézett levelét, aki nemcsak egy-két tévéadáshoz szól hozzá, hanem mintegy a szintetizálás igényével lép fel: a kisvárosok nézőjének-hallgatójának nézetét, véleményét és kívánságait tolmácsolja. Ez annál figyelemreméltóbb, mivel külföldön mind több olyan tanulmány jelenik meg, amely a tévé különleges szerepét és hivatását éppen a kisvárosok és falvak kultúrával-informiációval való ellátásában véli felfedezni. „A tévé első- és másodsorban a kulturális élettől megfosztott kisvárosi, vagy falusi embernek nyújt sokat..." — írja egy francia tévékrónikás. A hozzánk intézett levelében Monosesz Teréz a következőket hangsúlyozza: „Nekünk kisvárosban élőknek kevés lehetőségünk van hangversenyre, vagy operába járni, filmszínházunk is csak egy van, általában szegényes a kultúréletünk. Éppen ezért élmény számunkra egy-egy szép hangverseny vagy színházi előadás közvetítése. Nagyon szívesen néznénk végig még egyszer például a Zubin Mehtáról készített kitűnő rövidfilmet is. — Mi a kívánságunk ? — Nagyon sok kívánságunk van, de a legfőbb, hogy ne csak a kettes csatornán közvetítsenek koncerteket, kulturális eseményeket, hanem gondoljanak ránk is, akik még csak az egyes csatorna adását élvezhetjük.. Szívesen továbbítjuk a tévéstúdiónak ezt, s a többi kívánságot is. Dehát nem minden kérést lehet teljesíteni azonnal. Tehát kedves tévéhallgatók egy kis türelmet kérünk. Mindenesetre a kisvárosok nézőinek egész problematikája olyan kérdés, amivel érdemes bővebben foglalkozni. Addig is azonban készüljünk fel lelkileg a mexikói olimpiára, amely az elkövetkező napokban dédelgetett főszereplője lesz a képernyőnek és amely kegyetlenül ki akar szorítani mindent és mindenkit. Még a népszerű Bajnokok és Bosszúállók is valahová a háttérbe kerülnek, nem beszélve a „szerényebb“ adásokról. Reméljük viszont, hogy megéri... És reméljük, hogy két mexikói helyszíni adás között marad idő másra is. Legfeljebb rövidíteni, koncentrálni kell az adásokat. Aminek viszont csak örülhetünk- Dános Miklós Őszi ígéretek A fővárosi George Enescu Filharmónia kinyomtatott negyedévi műsorterve szerint a most indult 101. évad első negyedében neves külföldi művészeket látunk vendégül és Számos érdekes bemutatóra, a megszokottnál több kamarazene estre kerül sor. Az első vendég, közönségünk régi ismerőse Harry Datyner svájci zongoraművész, aki önálló zongoraestje után Schumann zongoraversenyét játssza a zenekarral. Ismét vendégünk lesz Pierre Fournier francia gordonkaművész, majd Anne Rose Schmidt keletnémet és Nicole Henriot, a nálunk is nagyon kedvelt francia zongoraművésznő. Ebben az időszakban még két hegedűművész vendége lesz a filharmóniának : az egyik Luna Kan török hegedűs, a másik Lola Bobescu, a Belgiumban élő világhírű román hegedűművésznő, aki a zenekarral a Brahms versenyt játssza és egy önálló hegedűestet is ad. Két vendégkarmester vezényel az őszi hónapokban : Louis de Froment luxemburgi, majd Rolf Kleinert NDK- beli karnagy. . A hangversenyek műsorán a klaszszikus zeneirodalom számos kiemelkedő alkotása szerepel. Ezek közül Mozart Rekviemjét emelnénk ki. A hazai bemutatók sorában Pascal Bentoiu: 2. zongora versenye, Gheorghe Fraga: Ünnepi kantátája, Dumitru Bughici műve (szimfonikus változatok), jelentik majd előreláthatólag a nagy eseményt. Mint már említettük különösen figyelemreméltó a kamarazene program. Alig van hét, melyre legalább egy, de sokszor két kamarazene estet ne hirdetnének. A filharmónia zenekarának tagjaiból alakult különböző kamarazene együttesek, mint a Muzica vonósnégyes (Hamza György, Constantin Costache, Ludovic Lang, Robert Sladek), a Philarmonia vonósnégyes (George Nicolescu, Theodor Tincu, Alexandru Todirescu, Metz István), az Athenaeum vonósnégyes (Igor Turjanski, Miroslava Pasic, Violeta Alexandrescu, Gheorghe Moratu), továbbá a Zongoratrió (Sofia Cosma, Gheorghe Jalobeanu, Alfons Capitanovici), a Filharmonikusok kamarazenekara (Paul Popescu karmesterrel), továbbá a Musica Nova jelentkeznek a legváltozatosabb klaszszikus és modern műsorral. A kamarazene műsorok e valóságos áradatában közreműködik még a kolozsvári filharmonikusok vonósnégyese (Ruha István, Horváth László, Vasile Filip, Iacob Dula), továbbá a régi zenét kultiváló Collegium Muzicum együttese (László Ferenc, Ilse Herbert, Christa Dressier , Emilia Petrescu mint meghívott közreműködésével) valóban különleges műsorral és a Ciprian Porumbescu zenei főiskola Bukaresti szólisták elnevezésű kamarazene-együttese. Az Athenaeum stúdiótermében pedig — igazi tehetségkutatás lesz ez — hetenként lépnek majd fel fiatal művészek. Mindezeken kívül külföldi együttes is beleilleszkedik az eddig soha nem tapasztalt bőségű kamarazene hangverseny-sorozatba : a Luca Marenzio olasz szextett játszik Bukarestben olasz preklasszikus zenét. Ezegyszer tehát csakugyan nem panaszkodhatnak a kamarazene kedvelői. (pintér) Elszalasztott alkalom Másokkal együtt sokszor igényeltem, írásban is, a reklámgrafikai kiállításokat. Most, hogy láthattam Bukarestben egy alkalmazott grafika elnevezéssel illetett tárlatot, visszás helyzetbe kerültem , nem tudok lelkendezni. Pedig nem kellett csalódnom a hazai, — illetve a fővárosi (mert lényegében az ő kiállításuk volt) grafikusokban. Azt mutatták, amit eddig is tudtunk róluk : — értik a szakmát, lépést tartanak a nagy világdivat áramlataival, ami ezúttal csak helyeselhető ; biztos kézzel nyúlnak a legkülönbözőbb technikákhoz. Többségükben a feladathoz hasonulnak, a mindig más reklám, vagy hirdetés témát más és más stílusban fejezik ki, néhányan azonban, akik az úgynevezett nagy művészetben már nevet szereztek, de azért állandó vendégek maradtak az alkalmazott grafika műhelyében, képesek itt is zavartalanul önmagukat adni, anélkül, hogy önkényesen áthágnák a műfaj követelményeit (Damian Petrescura és Florin Ciubotarura gondolok többek között). Nem is az a baj, hogy különösebben figyelemreméltó újdonságokat nem észlelhetünk. Mert nem mondható újdonságnak az, hogy a századforduló táján hódító szecesszió évtizedünk második felében felkorbácsolt új hulláma elérkezett végre hozzánk is. Frissiben felesküdt hívei ugyanis egyelőre nem produkáltak semmi igazán rangosat. Ha már szóbahoztam a szecessziót, emlékeztetnék egy olyan mozzanatra, mely fölött, úgy tűnik, elsiklanak művészeink. Annak idején, nagyjából fél évszázaddal ezelőtt, a szecessziós mozgalom egyik erénye volt, hogy befogadta és felhasználta a népművészeti motívumokat. (Gondoljunk csak Nagyvárad és Marosvásárhely szeceszsziós épületeire.) Hogy milyen jelentőségű volt akkoriban ez a szemlélet, azt fölösleges most részletezni, az a könnyedség, azonban, ahogy a szecesszió művészei integrálni, „modernizálni“ tudták a legkülönbözőbb népi művészetek formakincsét egy modern látásmód szellemében, az tüzetesebb tanulmányozásra érdemes. A figyelmeztetés annál időszerűbb, mert az erőteljesebb, sajátosabb hangvételre való törekvés mintha lanyhult volna az utóbbi időben a reklámgrafikusok körében. Azért fogalmazok feltételesen, mert fenntartásaim vannak a kiállítás hitelességét illetően . A rendezvény szerintem felemás volt. Legvilágosabban a moziplakát-faj vallott a követendő célok tisztázatlanságáról. Városrendezőink valamiféle purista szellem ösztönzésére szinte észrevétlen kitartó munkával, majd mindenütt felszámolták a hirdetőparavánokat (pedig jobb lett volna csupán megfelelő helyre áttelepíteni őket). Miért, miért nem, a rendezők úgy találták, hogy pótolni kell a hiányt és elénk állítottak egy ilyen paravánfalat a kiállítóteremben. A Dalles terem belső erkélye alatti zugba beszorítva, az utca ha más irányban nem szükségszerűen, de felfelé mindenképpen tágas éltető közege híján, valósággal megfulladtak a plakátok , kölcsönösen kioltották egymás hatását, s ha történetesen valamelyiket fordítva ragasztja fel egy tréfás kedvű kellékes, nem biztos, hogy észrevettük volna. Hogy mit céloztak ezzel az ötlettel, máig sem tudom eldönteni. Mint hogy arra a kérdésre: milyenek a moziplakátok? — sem vagyok képes más feleletet adni, mint ez : — sokfélék. Talány marad számomra, hogy mit kerestek itt a könyvekben megjelent illusztrációk, a borítólapok, s a vitrinekben kiállított könyvek. Nyilván lehet érvelni amellett, hogy mindez az alkalmazott grafikához tartozik. Viszont köztudomású, hogy minden évben megrendezik a legszebb könyvek kiállítását, ahol — ha valóban az itt bemutatottak a legsikerültebb kiadványok — csakis ugyanezeket teszik közszemlére. Mellesleg nyugodtan elismerhetjük, a könyvművészet van annyira öntörvényű, hogy önálló egészként kezeljük. De egyáltalán milyen alapon vethetjük össze a plakátot a könyvvel? A gazdag hanglemezborító-termés és a sokkal szegényesebben képviselt gyári emblémák, illusztrált naptárak, prospektusok és röplap reklámok mellől ugyanakkor hiányoztak a dísztávirat-, képes üdvözlet-, csomagolás-, és a többi tervek. A hanglemezborítók kiállítása csakugyan reális képet tükrözött, hiszen nagyrészt megjelent, árusított példányokat láthattunk De vajon áll ez a felsorolásban szereplő többi reklámcikkre ? Aligha. Pedig nagyon fontos lett volna az utóbbiak bemutatása és legalább annyira szükséges a hiányolt reklámféleségek áttekintése. Évek óta szélmalomharcot folytatunk a sajtóban és a sajtóértekezleteken az alkalmazott grafika bizonyos műfajtáiban tobzódó giccskultusz ellen. Mikor azonban adódik egy ilyen alkalom, akkor kihasználatlan marad Pedig tíz újságcikknél hasznosabb lett volna egy-egy szép kollekció kiállítása, vagy pedig tízszer hasznosabbak lehettek volna a kiállításról megjelent újságcikkek, ha a ténylegesen megjelenő reklámok, dísztáviratok, üdvözletek és a Jöbbik konkrét bírálásával íródhattak volna meg. Ez a felemás, terveket és eredményeket összemosó, problémákat elkenő, némelykor elhallgató szemlélet csak az egyhelyben topogást hosszabbítja meg. Noha az alkalmazott grafikában jókora utat tettünk meg az utóbbi évek folyamán, a gyors előretörés közben maradtak még sötét foltok, melyeket be kellene reflektorozni. Ezzel a kiállítás adósunk maradt. Majd talán a következő . Mezei József Az Irodalmi Könyvkiadó gondozásában megjelent JOSEPH VON EICHENDORFF: Egy mihaszna életéből. Elbeszeszélés. Fordította Vajna Miklós. 144 oldal. Ára fűzve 2,50 lej. MAJTÉNYI ERIK : Betonkelepce. Kalandregény. 216 oldal. Ara fűzve 4 lej. SIMON MAGDA : Tanyai lelkek. Második kiadás. A bevezetőt írta Csehi Gyula. Romániai Magyar írók. 240 oldal. Ára kötve 12, fűzve 7,25 lej. SZABÓ LŐRINC : A huszonhatodik év. Lírai rekviem százhúsz szonettben. 144 oldal. Ára kötve 6,75, fűzve 5,50 lej. A romániai munkásmozgalom kialakulásának társadalmi és eszmei gyökerei (Folytatás az 1. oldalról) neve jelzi a hazai munkásság, internacionális összefogását. A helyi munkásújság, a „Vorbote“ népszerűsítette Marx és Engels újabb cikkeit és könyveit : a munkásegylet tagjai olvasták A Kommunista Kiáltványt, A Kölni Kommunisták perét, Az I. Internacionálé alapszabályzatát, melyet még Marx fogalmazott meg. A haladó román értelmiségiek képviselői beiratkoztak az I. Internacionálé Európa különböző városaiban létező fiókszervezeteibe. Ott ismerkedtek meg a tudományos szocializmussal. A marxizmus európai méreteket öltő széles elterjedésében döntő szerepet játszott a párizsi proletariátus hősies harca és maga a Párizsi Kommün, a munkásosztály bár rövid ideig tartó, de első állama. A Párizsi Kommün hősies küzdelmeiben részt vettek hazai harcosok is és a Kommün megvalósításairól a haladó sajtó részletesen tájékoztatta a hazai közvéleményt. A republikánus és demokratikus érzelmű hazai körök örömmel üdvözölték a Kommün kikiáltását és feszült figyelemmel kísérték harcát. A nagyváradi haladó román és magyar sajtó egyre több tudósítást közölt a Kommünről, az I. Internacionáléról és Marxról, Engelsről. A „Familia“ folyóirat például 1871 decemberében védelmére kelt a Kommün humánus eszméinek. Részletesen beszámolt Marxnak az I. Internacionálé megszervezésében kifejtett tevékenységéről. Az „Albina“ szerkesztősége annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy „olvasói között sokan rokonszenveznek az I. Internacionálé“ eszméivel. A hazai sajtó 1871-ben részleteket közölt Marxnak a Párizsi Kommün történelmi tanulságait összegező Franciaországi polgárháború című cikkéből. Nagy szerepet játszott a tudományos szocializmus egyre szélesebb elterjedésében a Dacia Viitoare, Románia Viitoare, Revista sociala, Emanciparea, Inainte és főleg a Contemporanul . Marx és Engels különböző műveiből részletek jelentek meg e kiadványokban, vagy részletes beszámolók a tudományos szocializmus újabb sikereiről. Dr. Russel egy 1880- ban kiadott cikkében a hazai szocialista körök alapelveit fektette le. Jellemző vonása a tudományos szocializmus elterjedésének hazánkban, hogy a szocialista mozgalom vezetői igyekeztek a marxizmus eszméit a hazai viszonyokra alkalmazni. C. Dobrogeanu-Gherea, Raicu Ionescu Bian, I. Nedejde, Stefan Stinca, Constantin Miile, A. Bacalbaja és mások olyan társadalmi kérdéseket feszegettek, melyeknek megoldását a hazai fejlődés napirendre tűzte. A századvégi román társadalom gazdasági és osztályellentéteinek megoldására a tudományos szocializmus nyújtotta vezéreszmék alapján kerestek feleletet. A múlt század végén jelentek meg olyan nagy szerepet játszó munkák mint: Karl Marx és közgazdászaink, Mit akarnak a román szocialisták, A tudományos szocializmus és a szocialista program ismertetése, A gondolkozás anarchiája, A történelem materialista szemlélete, Rabszolgaság és szocializmus és mások. E munkákban a hazai fejlődés alapkérdései kerültek bonckés alá a tudományos szocializmus szemszögéből. Élesen szálltak szembe a hazai szocialisták a polgári gondolkodás azon eszméivel, miszerint a Romániai társadalmi viszonyok nem értek meg a tudományos szocializmus elterjedésére és, hogy román viszonylatban a szocializmus „idegen hajtás“, melynek itt nincsenek sem gazdasági, sem társadalmi gyökerei. A marxizmus eszméinek elterjedése és alkalmazása hazánkban is éles politikai, ideológiai harc közepette folyt le mind a polgári, mind pedig a jobb- és baloldali (főleg anarchista) ideológiával, így készítette elő a hazai társadalmi fejlődés, a munkásosztály egyre terebélyesedő harca és a tudományos szocializmus elterjedése a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártjának megalakítását, melynek 1891 márciusában tartott első Kongresszusán megfogalmazták a hazai munkásmozgalom alapvető célkitűzéseit , a termelőeszközök feletti magántulajdon eltörlését és a társadalmi tulajdon alapjainak megvetését, valamint a polgári társadalom megszüntetését és a szocialista társadalom megvalósítását, így jött létre a romániai munkásosztály önálló politikai pártja, mely szervesen bekapcsolódott az európai munkásmozgalom fejlődésébe, annak minden sikerét és kudarcát magáénak vallva. A századvégi rövid szervezeti sikertelenség után az első világháború előestéjén az 1910-ben átszervezett Szocialista Párt vette át a zászlót. Az európai baloldali szociáldemokrácia állásfoglalásának képviselőjeként lép fel az imperialista világháború alatt, majd a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének légkörében fellendülő osztályharc kereteiben alakul át Kommunista Párttá. Az 1921-ben megalakult Román Kommunista Párt vállalta magára azt a történelmi szerepet, hogy tovább vigye, újabb szinten fejlessze és vezesse a romániai munkásság és az egész román nép harcát. A Román Kommunista Párt a marxi-leniai eszméknek a hazai viszonyokra való alkalmazásával vezette győzelemre népünket, valósította meg azokat az álmokat, melyekhez a hazai munkásmozgalom legkiemelkedőbb harcosai fűzték küzdelmüket. PANEK ZOLTÁN Honnan várok pénzt? Egyelőre nem árulom el, honnan várok pénzt. Már csak azért sem tehetem, mert sejtelmem sincs, ki szánja el magát a következő napokban arra a nyilvánvaló könnyelműségre, hogy pénzt adjon fel a postán címemre. (Rögtön és maradéktalanul elköltöm, akár valami ellen- Harpagon). Továbbá : nem én teszem fel a titokzatos kérdést — „honnan várok pénzt ?" —, hanem nekem teszik fel, hónapok és évek óta, valahányszor a nevemre érkezett pénzesutalványt szeretném kiváltani a kolozsvári postahivatalban. Meglehetősen edzett állampolgár vagyok. Talán épp ezért, nem mentes bizonyos belső ellentmondásoktól. Idegeimből, jónéhány évvel ezelőtt akár hajókötelet is lehetett volna gyártani. Ma már nem mernék ilyen önfeláldozóan ajánlkozni , a selejtet nem vállalom. Ezzel szemben bizonyos közhivatali tisztviselők —, a szomorú beidegződések, az „egyéniség" fattyúhajtásai —, ugyanolyan kitartóan táncolnak az idegeinkből kifeszített, nem is olyan képzeletbeli kötélen. Ráadásul arra hivatkoznak, hogy „rend a lelke mindennek". De lássuk az unalomig ismétlődő jelenetet — egy cseppet sem túlozva, csak egyszerűen „dramatizálva". Pénzt küldenek valahonnan — milyen ritkán —, nem vagyok otthon — milyen gyakran —, a pénzes postás értesítvényt hagy, megyek a postára, sorba állok, rám kerül a sor, átnyújtom az értesítvényt, a személyazonossági igazolványomat, a tisztviselőnő átveszi, keresni kezdi az utalványt, megtalálja, felnéz, talán mély lélegzetet is vesz, az immár összetalálkozott és együvé tartozó iratokat bensőséges mozdulattal a melléhez szorítja (mi mindenre van idejük egyeseknek), konok elszántsággal rám néz — aztán elhangzik a kérdés : — Honnan vár pénzt ? Eleinte még bedőltem. A helyzethez illő komolysággal — elelvétre vallomásról volt szó, majdnem olyan jelentős vallomásról, mint az adóbevallás —, elkezdtem kutatni az emlékezetemben. Érdekes, hogy ilyen esetben az embernek mindig az adósai jutnak először eszébe , hátha elszánták végre magukat. De nem. Ez még nem fordult elő. Hát akkor valamelyik lap, esetleg a kiadó — vagy mit tudom én, az ismeretlenül és nem éppen nyomorban elhalt külföldi rokon, esetleg a Nemzetközi Pénzügyi Alap, ámbár az sincs kizárva, hogy a NAPLÓ lottó fizet, külön serkentő jutalmat, hogy máskor el ne felejtsem megtenni a számokat, mert lám, most is kijött a főnyereményem, elnézést kérnek, hogy minden külön értesítés helyett egyenesen az összeget küldik : legyek erős . Honnan vár pénzt ? Amikor már a rég elfelejtett csalódás után (kicsi volt az öszszeg) egy újabb pénzesutalvány kapcsán ugyanúgy megkérdezte tőlem az álmatatos tisztviselőnő, majdnem újra bedőltem, de aztán csak álltam bután. Nem tudom. Honnan tudjam én azt. Teljesen váratlanul ért, melegséggel járt át a hír, hogy valakinek még fontos vagyok, valaki valahol gondol rám, nem sajnálta a fáradságot, elküldte azt a kis járandóságot, ne tessék már annyit vacakolni vele, dolgom van, különben mögöttem még várnak vagy húszan, annyi helyre kell az a pénz, hogy nem is tudom itt hirtelenében elmondani, már tegnapelőtt is későn lett volna felvenni, örülök, hogy nálunk már nem működik az adósok börtöne, mint egyes kapitalista országokban, szavamra legközelebb igyekszem az ön munkáját is megkönynyíteni : kitalálom, honnan várok pénzt. — Honnan vár pénzt ? Sajnálom, hogy amikor már harmincharmadszor hangzott el ez az ostoba kérdés, nem tudtam szavamnak állni, meg sem próbáltam kilottózni, bonan várok pénzt, nem mintha időközben milliomos lettem volna, örököltem volna csakugyan megütöttem volna a főnyereményt, minek következtében engem ezentúl nem érdekelnének holmi kis pénzesutalványok, bárhonnan érkeznek is , egyszerűen elvesztettem immár elég hosszadalmasan megértő türelmemet, végre rájöttem, amit eddig is tudtam, hogy nem értem a dolgot, minek kell szaporítani a szót, mit akar voltaképpen megtudni a tisztviselőnő, azonkívül, hogy szelíd sorbaállásom végeztével a kezébe adtam az értesítvényt — a nevemre kiállítva, pontos lakcímmel —, a személyazonossági igazolványomat — melyben legutolsó fényképem látható, pontos lakcím stb. —, személyesen jöttem a kifizetéshez, arról már nem is beszélve, hogy az illető tisztviselőnő is ismerhetné, mit akar még, miért kérdi, honnan várok pénzt, amikor eddig egyetlenegyszer sem tudtam kitalálni, honnan érkezett, de nagyon sok helyről várok pénzt, na nem tudtam kitalálni, várt egy kicsit, mintegy megvolt a véleménye az értelmi képességeimről, ám a végén csak kiadta a pénzt, akkor már tudtam, honnan várok, tudtam, amit ő is tudott, hamarabb tudott, mindketten tudtuk végre — miért kérdi meg újra meg újra : — Honnan vár pénzt ? Kitörtem . — Honoluluból. Sok-sok dollárt. — És hanyagul vigyorogtam hozzá. — A Johnson küldi. Csak semmi feltűnés. Fizesse ki nyugodtan nagybátyám. A nő megvető pillantással ment végig, de fizetett. Legközelebb azonban megint megkérdezne : — Honnan vár pénzt ? Elárulhatom : tessék csak küldeni. Szimpozion A Köztársasági Palota kistermében megkezdődött a gázok vegyipari felhasználásával foglalkozó szimpozion, amelyet hazánk szervezett az Egyesült Nemzetek Szervezete európai gazdasági bizottságának védnöksége alatt. A munkálatokon több mint 80 szakember vesz részt a fenti bizottság tagállamaiból. E tagállamok a következők : Anglia, Ausztria, Belgium, Bulgária, Csehszlovákia, Finnország, Franciaország, Németország SZK, Olaszország, Jugoszlávia, Hollandia, Lengyelország, Románia, Spanyolország, Svédország, Törökország, Magyarország és a Szovjetunió. Ezenkívül részt vesznek NDK-beli meghívottak. A megnyitó ülésen jelen volt Constantin Scarlat vegyipari miniszter, Alexandru Boabu, kőolajipari miniszter, Petim Burlacu külügyminiszterhelyettes, Nicolae Sirbu, a Tudományos Kutatás Országos Tanácsának alelnöke, akadémikusok, felsőoktatási tanerők, gáz- és vegyipari szakemberek. A Kőolajipari és a Vegyipari Minisztérium vezetősége fogadást adott a szimpozion részvevői tiszteletére az Athenée Palace vendéglő termeiben. (Agerpres) APRÓHIRDETÉSEK Egyedülálló idős asszony bútorozott vagy bútorozatlan szobát keres. Telefon 4112 67 (45872) Kürtöskalács készítéséhez használatos kürt-sütőfát akár vidékről is vásárolunk. Patiseria Bukarest, Republicii sugárút 3 sz. Telefon 16 34 67 (45985) „SÁMÍIJA" \ GYERMEKSZOBI \ ÁGYFOTEL KANAPÉK] GYÁRTÓA AZ 1968. OKTÓBER 9., SZERDA