Előre, 1969. szeptember (23. évfolyam, 6790-6814. szám)

1969-09-11 / 6798. szám

ELŐRE 2. oldal Műsorplakát Nagyváradon A nagyváradi színházban és szín­ház körül régóta vitáznak arról, hogy a magyar tagozat vígjátéki együttes-e, s indokolt-e, szükséges-e távlatilag tudatosan e műfaj irá­nyában fejleszteni képességeit ? Az elmúlt évadban három jelentős, or­szágos visszhangot kiváltó előadásu­kat láthattuk, ezek közül az ele­gánsan könnyed és rendezőileg nagyvonalú Tévedések vígjátéka pro-val érvel a vígjáték vitában; az évad csúcsteljesítménye­ a mél­tán feldicsért Éjjeli menedékhely viszont a legigényesebb drámai vál­lalkozásokra jogosítja fel az együt­test . Varga Vilmos egyéni munká­ja, a Maszek ballada, é­s a Hol­nap és az Ady évfordulón hallott más előadóművészi teljesítmények arra utalnak, hogy akár az irodalmi színpadnak is komoly perspektívái lehetnek Váradon. Az elmúlt évad tehát sokoldalú képességekre vetett fényt, s egyben azzal a konklúzió­val zárult, hogy a képességek gyü­­mölcsöztetéséhez kiegyensúlyozott műsorpolitikára, az eddigieknél több igényes, az együttes képessé­geihez szabott feladatra van szük­ség. Ilyen értelemben az új műsor­terv — a gyakori kihagyásoktól, da­rabcserélgetésektől felhígult elmúlt évadhoz viszonyítva — így, a pla­káton — határozott előrelépést je­lent. Egyenletesebb-igényesebb ez a műsorterv, s csak üdvözölni lehet a színház elhatározását, hogy kiha­gyással és darabcserével nem bosz­­szantja többet a közönséget, s min­denek előtt a bérleteseket. De nézzük át a plakátot ! Lovi­­nescu érdekes (a Fizikusok proble­matikájával rokon) darabjával nyit­nak, a Fogadó a keresztúton-nal (magyar nyelvű ősbemutató), Deák Tamás Hadgyakorlata (szintén ősbe­mutató), Lope de Vega Furfangos menyasszonya, Brecht Állítsátok meg Arturo Uit, Tabi László Spanyolul tudni kell című darabja, Alecu Po­­povici mesejátéka, a Befejezetlen történet következik a továbbiak­ban , és, hetedik produkcióként, egy zenés vígjáték. Az irodalmi színpa­don egy Eminescu-estet és egy Sze­relemnek örök könyve címmel szer­kesztett szavalóestet hallhatunk, az egész együttes közreműködésével . Varga Vilmos, Czikéli László, Ka­­kuts Ágnes és Orbán Károly egyéni irodalmi műsorral készül. A szín­házi előcsarnok rendezvényein­ — a Cafe Theatre-ban — 6 műsort lát­hatunk a magyar tagozattól, köztük Ionescu Székek és Páskándi Akik kimaradtak a Brehmből című egy­felvonásosát (egy egyfelvonásos est keretében). A plakát — a közönséghez szól, melytől az új évad sikere csaknem ugyanolyan mértékben függ, mint a színháztól , hiszen nyilvánvaló — s ezt nem árt minden alkalommal tudatosítani —, jó színházat csak a közönség hozzájárulásával, támoga­tásával lehet csinálni. Az érdekte­lenség és bizalmatlanság sokszor lohasztott már le nekilendüléseket, okozott rossz szájízt kimagasló tel­jesítmények után is — erre bizo­nyára minden színház gyakorlatából lehetne példát találni. Váradon a közönség hagyományos művészet pártoló hajlamaira hivatkozhatunk az új évad küszöbén, s hadd idéz­zük meg a sorokat, melyeket jó hetven évvel ezelőtt, Thália váradi otthonának megnyitásakor Ady End­re írt. Felgördült a nagyváradi szín­ház szűz függönye, küzdelmek, sike­rek és reményekből fogant szent lelkesedés vegye körül mindig e fényes, új csarnokot.“ Ez a tiszteletre méltó, de ele­ven, közvetlen, barátságos öreg­ember immár nem tudom hányad­­szorra volt Bukarest, közelebbről a bukaresti Falumúzeum vendége. Ezúttal a Románia ’69 nemzetkö­zi folklórfesztivál és verseny al­kalmából jött, s töltött néhány napot egy számára berendezett kis szobasarokban, a népművé­szet vásárának részvevőjeként. Máskor és most is elnéztem, hogy milyen magától értetődő egy­szerűséggel tud elüldögélni kis­­székén, s farigcsálni, alig követ­hető, könnyed, apró mozdulatok­kal, miközben ugyanilyen zavar­talanul ad felvilágosításokat a mindenféle, okoskodó, vagy egy­szerűen kíváncsiskodó kérdésekre, hogy tud családias hangulatot kel­teni maga körül, akárhányan fu­­rakodjanak a közelébe. Keze alól véget nem érő soro­zatban kerülnek ki a csipkefinom mintákkal behálózott kanalak, villák, botok,­­ mindenféle házi ipari és háztartási felszerelések, amit csak fából el lehet képzelni. Azt mondják, hogy a Fehér me­gyei Sugág községben található háza már múzeumszámba megy. Nicolae Cernát, mert róla van szó, elmúlt nyolcvan éves és zsen­ge gyermekkorától farag, s hogy a kisujjában van ennek az általa valóban népművészeti színvona­lon művelt népi technikának egész forma és motívum­kincsének min­den mozzanata, ezzel még keve­set mondtam. Valószínűleg be fog következni a pillanat, amikor egy értő művészettörténész felleltá­rozza és áttanulmányozza mind­azt, amit ő alkotott, s azt is pon­tosan meg fogja állapítani, hogy miben és hogyan fejlesztette to­vább az átvett örökséget, Nico­lae Cernát pedig bevonul a mű­vészettörténet jelenének megíran­dó lapjaiba. (mezei) Csipkefinom faragások mestere Végtelen változatosság Erdős I. Pál szuggesztív grafikájá­nak a címével — Végtelen válto­zatosság — lehet talán legtalálób­ban jellemezni a második Szatmár megyei tárlatot, s ez vonatkozik műfajra, témára és stáustörekvés­­re egyaránt. Az eddig is erősnek tudott grafika mellé, amelynek Er­,­dős I. Pál, Faurovics László, Cordea Aurel és Mohi Sándor szereztek ne­vet, s nagyobb visszhangot köve­telve zárkóztak fel ezúttal a festők, szobrászok is. Maximilian Radu, Tiberiu Zelea, Moldovan Vasile, Erdélyi Líviu, s a fiatalok között is legfiatalabb Tarczy István szobrai már nemcsak egy-egy üresen ma­radt sarkot töltenek ki a kiállítá­son, hanem biztató felfejlődést ígér­nek. Tiberiu Zelea Győzelem és Maximilian Radu Lendület című szobrai máris arra engednek kö­vetkeztetni, hogy a műfajt izgal­masan, egyéni módon művelő al­kotói akadtak Szatmáron ennek a művészeti ágnak is. Az ő merész kifejezésmódjuk, valamint a Vida Géza nyomdokain haladó Moldo­van Vasile formabiztonsága és az újonc Tarczy István térérzéke méltó a nem csupán helyiérdekű figye­lemre. Az igazi meglepetést azonban mégis a festők okozták. A nagy­méretű kompozíciók imponáló szá­ma, s a témák sokasága az el­mélyülő gondolatiság igényét jelzi. S ennek a jelenségnek Papp Aurél városában be is kellett már kö­vetkeznie. Különösen Ion Sasu, Szi­lágyi Béla, Ion Popolan és Szatmári Ágnes mutat ugrásszerű fejlődést. Az utóbbi időben egyre több­ és tobb munkával jelentkezik két amatőr : Szilágyi György és Vasile Menescu. Az előbbi Tisztelgés 69- nek címmel, a Holdra lépést fes­tette meg. Ion Sasu Idő és Ion Popdan Valaki tépi a virágaimat című festményei mellett ez a kiál­lítás egyik érdekesebb képe. A szatmári képzőművészek alko­tási köre példásan szervezett mun­kával, alig több mint egy esztendő alatt a megpezsdült alkotókedv el­ismerésre méltó irányítója lett. Gyöngyösi Gábor SZILÁGYI BÉLA : Alakos kompozíció hangszerekkel DOB, VET, HAJÍT... Az Utunk egyik számában Nagy Kálmán hibáztatja a sport­­nyelvi gerelyhajítás­t, s a régeb­bi gerelyvetés­t tartja egyedül helyesnek. Mégpedig azért, mert szerinte a hajítás abban külön­bözik a vetés­től, hogy nincs cél­ja. A vetés — írja — határozott céllal történő dobást, valami szebbet, értelmesebbet vagy pontosabbat jelent, mint a hají­tás. Beszélgetés közben többen is felvetették, hogy a vetés és hají­tás között ilyen jelentéskülönb­séget nem éreznek; be kellett vallanom, én sem. Nem kell különösebben bi­zonygatnunk, hogy a dob­ vet, hajíz esetében szinonimákról van szó, olyan szavakról, amelyek tartalmuknak lényeges jegyeiben azonosak. Ismeretes az­ is, hogy a szinonimák olyan azonos je­lentésű vagy rokonértelmű sza­vak, amelyek csak bizonyos szö­vegkörnyezetben cserélhetők fel, másokban viszont nem. „Egyik ajtón eltávozott, ott mégegyszer megállt, csókot vetett felém" — írja Jókai. Krúdy viszont ez eset- ANYANYELVÜNK­ be a dob szóval él: „Ajkához emel­te a kezét és félszegen, ügyetle­nül csókot dobott a színpadra“. A vet­és hajít szintén felcserél­hető például a következő mon­datban : Koncot vetett (vagy ha­jított) oda a kutyának. E szavak , — dob, vet, hajít mint minden szinonimasor — az élőbeszédben azonban nem egy­formán társulnak más szavakkal, s mellékjelentésüket az szabja meg, hogy milyen szóhoz kap­csoltuk őket. Azaz mind a vet, mind a dob és hajít szó jelenté­sének más és más a terjedelme, mert esetenként mindegyik más és más szavakhoz társulhat, más, fel nem cserélhető szövegkör­nyezetben fordulhat csak elő. Összehasonlítva a Magyar Nyelv Értelmező Szótárának dob, vet, hajít címszavait, mindjárt kitű­nik, a jelentés azonos jegyei mel­lett, hogy mennyire más e szavak jelentésének terjedelme. Hogy a vet mennyire fel­derőt cserélhető, arra elég néhány példát idéz­nünk : cselt vet, gátat vetett, ár­nyékot vetett rá, arca ráncot vet stb. stb. Az Értelmező Szótár a vet címszónak hat főjelentését és ezen belül huszonkilenc mellék­jelentését tartja nyilván, de a ver és hajít között Nagy Kál­­mán­ f­eltételezte „célszerű , célszerűtlen“ jelentéskülönbsé­get nem tesz. Ezt azokból a pél­dákból sem olvashatjuk ki, ame­lyeket Nagy Kálmán tétele bi­zonyításaként felhoz, például: elveti a sulykot. Aki ezt teszi, az a sulykot korántsem célszerűen egy bizonyos helyre juttatja. Ez­zel ellentétben, ha azt mondjuk: A menekülő után hajította a bal­tát — ez már igazán célszerű cselekvést jelöl! Persze igaz az, hogy nem mondjuk: elhajítja a sulykot, de nem azért, mert a vet és hajit között a Nagy Kál­­mán­ feltételezte jelentéskülönb­ség van, hanem azért, mert az el­veti a sulykot kifejezésben a nyelvhasználat a vet szót szente­sítette. Eb ura fakó­­ helyett sem azért nem mondunk Kutya ura fakó­t, mert a kutya esetleg ke­vésbé szőrös mint az eb, hanem, mert a szólás ebben a formában honosodott meg. Nézzük azonban a gerelydobás, gerelyhajítás szavunkat. Az Ér­telmező Szótár mindkét szavun­kat külön címszóként veszi fel, sőt az összetételek között a ge­relydobás is szerepel. Eckhardt Magyar-francia szótára szintén mindkét formát felveszi. Az öt­nyelvű Sportszótárban viszont csak a gerelyhajítás található meg. Kétségkívül a gerelyvetés régebbi forma, de emiatt a ge­relyhajítást sem kell bántanunk, mert a hajít jelentése „széles ív­ben, nagy erővel messzire dob, repít valamit", tökéletesen kife­jezi a tartalmat. Murádin László ZENEI STÚDIÓK NYOMÁBAN A közvetlen élmény, illetve a rá­dió-, televízió-, vagy lemezhallgatás közötti választás dilemmája, legalább­is a könnyűzene hívei számára, el­dőlt. Az utóbbiak tömeghódító ere­jével egyetlen hangversenyiroda sem tud versenyezni, így aztán aki nem tizennyolc éves és nincs elektromos gitárja, az teljesen passzív fogyasz­tásra van kárhoztatva. Kedvenc da­lát nem a fehér asztalnál, hanem a rádiónál rendeli meg. Még a fürdő­szobában sem énekel, hiszen ott a táskarádiója, és mióta a tévé nem­csak a műsort, hanem a családi bú­tor meghittségét is sugározza, ön­maga is hozzáidomul a zeneszek­rényben, s a képernyőn testet öltő áttételhez és közvetettséghez, s azt a civilizáció magától értetődő adott­ságaként hajlandó elfogadni. De ha jól megnézzük további tur­pisságra is fény derül. Nevezetesen arra, hogy a rádió legtöbbször csak közvetítő láncszem a magnetofonsza­lag felé, hogy a televízió is gyakran konzervál hangversenyeket telerekor­­dingon A stúdió, a színpad pedig még rejtélyesebb és ravaszabb hát­térré alakul, kócbaba lesz, melynek felnyitják a hasát és megmutatják mi van benne, mint a tisztességes bű­vész, aki a mutatvány után maga leplezi le a stiklit. A film mindig élen jár a gyakor­latias tájékozódásban és elsőként ér­zi meg, ha új igény lóg a levegő­ben. Az utóbbi időben ritka az o­­lyan filmkrimi, vagy zenés filmvíg­játék, amely ne vinné el nézőjét egy könnyűzene stúdióba, ahol éppen egy hosszúhajú beat-tel készül mag­nófelvétel (lásd: Judoka, a titkos ügy­nök stb). Itt vagyunk hát az arany­­lemezcsinálók boszorkánykonyhájá­ban ! Látjuk végre a technikusokat és előadókat elválasztó üvegfalat, a hatalmas, szalagtól duzzadó magnó­tekercseket, lámpák gyúlnak és alusz­nak ki, feszült munka folyik, nagy­üzemi termelés. Jogos kíváncsiságun­kat jórészt kielégíthetjük. Televíziónk könnyűzene tehetség­kutató versenyének — A névtelen csillagnak — egyik leglátványosabb csemegéjére a verseny második sza­kaszában kerül sor, amikor a ver­senyzőnek­­egyenesben kell bejátsza­nia az úgynevezett play-back-et. Ezen az értendő, hogy saját előzetes hang­­felvételére kell utólagosan — a té­vénézők és a zsűri szeme láttára — rátátognia. A nézőt büszkeséggel töl­ti el a beavatottság-tudat. Míg a könnyűzene stúdiók nyíltan megmutatják kártyáikat, a komoly­zenei stúdiók továbbra is viszonylag diszkrétebben kezelik régebbi, vagy újabb műhelytitkaikat. Nem az elekt­ronikus vagy a konkrét zenére cél­zunk ezzel, hanem a hagyományos előadóművészetre. Pedig talán egyszer új korszak kezdetét fogja­­ jelölni a zenélés tör­ténetében a Vivaldi kéthegedűs ver­senynek az a felvétele, melyen Jasha Heifetz játssza mindkét hegedűszó­lót. Hogyan ? Valószínűleg úgy, hogy először eljátssza az egyik hegedűszó­lamot, majd a hangmérnök közremű­ködésével erre a már meglévő szó­lamra rászinkronizálja a másik he­gedű szólamát. Az eredmény: két ideghajszálra azonos hangzás, vér­­mérséklet és értelmezés: Arthur Grumiaux amellett, hogy zseniális hegedűművész, jelentős zon­gorista is, így aztán abban a kel­lemes helyzetben van, hogy önma­gával játszhatja el többek között Brahms A dúr hegedű-zongora szo­nátáját is. Lombikban, de megszüle­tett az abszolút kamarezene, és mint annyi mindent, ezt is vala­ki előre megjósolta. Ezúttal Karinthy Frigyest kell idéznünk : „... továbbá azt álmodtam, hogy két macska vol­tam és játszottam egymással". Rónai István 1968. SZEPTEMBER 11., CSÜTÖRTÖK SZABÓ ZOLTÁN Az élelmesség filozófiája Az öregember a Bábolna utca végében lévő parkban pihente ki élelmessége fáradalmait. Miköz­ben felitatta verejtékét homloká­ról és tarkójáról, elégedett és ra­gaszkodó tekintettel mustrálgatta a két méteres gerendát, valamint a gerendára drótozott egyszál, nem is éppen ötödrangú minősé­gű deszkát. Az igazsághoz tartozik azon­ban, hogy túlméretezetten elége­dett és ragaszkodó tekintetét ha nem is éppen becsmérlő, de eny­hén szólva bíráló szavakkal lá­gyítja ilyenformán : egy kis ab­riktolás azért ráfér a gerendára, meg is kell toldani egy félméte­res gerenda­véggel, s lévén puha fáról szó, be kell mártani szurok­ba a gerenda végét, stb., stb... Az igazsághoz tartozik az a tény is, hogy eredetileg a közeli fa­piacról akarta megvásárolni a gerendát, s nem is akármilyent, hanem sasfának való keményfát, semmiképpen nem ilyen malter­­foltos, kampóvas-antennás geren­dát... Ám mélyen szántó böl­csessége e szavak segítségével szántja el igénytelensége fölött érzett csalódását: ez van, más nincs... S megtoldja, általáno­sító, együttérző szándékkal, akár­ha megbánta volna nyíltszívű őszinteségét: sehol nem hányják fel magukat a százasok ... Hát ez egy nagy igazság. Ennél csak az a formátumú igaz­ság nagyobb, hogy életünkben a felismerés pillanatait nyomban nyakon kell ragadni. Ahogyan ő tette a mai áldott napon. Mert végül is nem a fapiacról hozta a gerendát, mert a kísértés képé­ben megjelenő felismerés eltérítet­te megfontolt szándékától. A kí­sértés és felismerés egyazon pil­lanat műve volt, megtoldva és alátámasztva egy lelkiismeret nyugtató, kimondottan erre a cél­ra készült lélek támasztó „geren­dával“ , mivégből kösse magát a madár elsz­alasztó élhetetlenek csapatához erőszakos és önérté­kelő együgyűséggel ; mivégből fizessen ki teljesen feleslegesen egy kemény harmincast, ha nem egy ötvenest egy sasfáért; mi­végből fizessen ki huszonöt lejt, egy szál deszkáért, kilencven bá­nit egy vaskampóért ? Átlagban számítva ez kitesz egy nyolcva­nast. Ám használt anyagról lévén szó, hát maradjunk a valós érték NAPLÓ két inkább fedő tárgyilagosság­nál : nem ér meg annyit, de egy ötvenest­ feltétlenül igen, és ez, bárhogy is vesszük, egy elég szép összeg. Ennél már csak az igazság szebb, illetve a nagyobb. Mert sok igazságot tud az öregember: „aki korán kel“ kezdetűt, „aki nem becsüli a kicsit...“ Olybá tűnik az öregember, mint egy pályatévesztett filozófus, bár az is lehet, hogy oktató célzatú bölcsködése nem egyéb, mint a „pályatévesztéshez“ kapcsolódó, bűntudatban gyökerező emóció tovább gyűrűzése, tiltakozó etikai érzékének ugyancsak lelki­ geren­dákkal megkísérelt aládúcolása, hiszen az ellenszolgáltatás nélkül szerzett gerenda és deszka na­gyon közel áll ahhoz a fogalom­hoz, melynek csúnya és viszoly­gást keltő hangzása van... Mert ez is hozzátartozik az igazsághoz, és az is, hogy alka­lom szüli a­­ könnyelműséget, hogy a „filozófiánál“ maradjunk. S nyelvtani zökkenőktől nem men­tes, játékos malíciával kicsavar­hatjuk az igazság nyakát, s fel­állíthatjuk a láncreakció „egyen­letét“ : a könnyelműség (gondat­lanság, nemtörődömség ! ?) meg­könnyíti a könnyelmű cselekede­tekre csábító könnyelműséget; to­vább fokozva gyarló önmagunk mentegetőzésére hozzátehetjük : nem túlzunk ha általánosításokba bocsátkozunk: ez a könnyelmű­ség szerfölött könnyelműen elüsz­­kösödött sokfelé. Ugyanis az öregember nem battyogott el a fapiacig, csupán a piachoz közeli építőtelep pa­­lánkja alatt kanyargó ösvényig, ahol nem csak gerenda és desz­ka hever szerteszét, hanem föld­be taposott, cementből öntött, előregyártott kerítés-„elem“, sőt, a palánktól balra eső patakban másfél méternyi, degedt foszni­­deszka várja az élelmes vándort, vagy azt, hogy megduzzadjon a víz, s tovább sodorja... Megcáfolhatatlannak látszó „fi­lozófiája“ meglehet csak azért tű­nik fél igazságnak és útszélinek, mert a park, ahol megpihent tör­ténetesen, az út szélén fekszik... Akár a gerenda meg deszka fe­küdt volt. Befejezésként, erőtlen nevetéssel ekképpen meríti ki közmondásai tárházát : nem azé a madár... Hát nem. S valljuk csak be, csak látszólag tűnik agyafúrtnak azon mentegetőzése, hogy a park­tól néhány méterre a még be nem temetett csatorna­gödörben egy jókora vinklivas keret hányódik, igazán kár volna betemetni hagy­ni. .. Nem is beszélve arról, hogy mindenütt „visz valamit a víz“... Az utcájukban például szanaszét hevernek az útépítéstől visszama­radt gránitkövek... Ekképpen mentegetőzik, s nem éppen ügyet­lenül, s „filozófiája“ alig vala­mivel agyafúrtabb, mint amennyi­re emberi... Elvégre nem csak az vét az íratlan „etika“ ellen, aki felemeli azokat a tárgyakat, hanem az is aki odaveti őket... K­ovács Mihály nevére talán még emlékeznek az olvasók. Hat­hét évvel ezelőtt több novel­lája, karcolata, újságcikke jelent meg a lapokban. Akkortájt fejezte be a kolozsvári egyetemet és hírlett, hogy szerkesztőségbe kap kineve­zést. De úgy történt, hogy katedrá­ra került, falura. Nemrég a Bihar megyei Érszalacson találkoztunk. — Az utolsó pillanatig nem hit­tem, hogy tanár leszek. Aztán ha­mar belenyugodtam. Sőt egy kicsit még örvendtem is a dolognak, fel­szabadultan, szinte jó kedvvel men­tem ki Körtvélyesre. Nekem, hegyi embernek, újdonságnak számított a lapos vidék. Az első év nagyon nehezen ment. Minden délután négy órát készültem a másnapi leckére, külön vázlatfüzetem volt írásból és olvasásból, minden osztály számá­ra. A község meglehetősen hűvösen fogadott, az emberek csak akkor melegedtek fel irányomban, amikor bemutattuk a Liliomfit. Öreg, nép­színművés falusi bácsik gratulál­tak, hogy ők ilyent még nem lát­tak. Petőfi- és Eminescu-szavalóes­tet is tartottunk. Az emberek hálá­sak voltak érte, ezt később tudtam meg, amikor egyszer Körtvélyesen vendégszerepeltünk a szalacsi szín­játszócsoporttal és azon a néhány száz méteren a kultúr­otthontól a kocsmáig legalább egy óráig men­tem, annyian állítottak meg és szo­rítottak velem kezet Három évig voltam Körtvélyesen, azóta itt élek, Szalacson. Ide aligazgatónak hívtak és eljöttem, mert lakást ígértek és adtak is — tudod, már megvoltak a gyerekek, kellett a lakás. Most egy éve elvállaltam a kultúrotthonigaz­­gatást és megválasztottak a községi pártbizottság titkárhelyettesének. Ez a munkaköröm lényegesen más, mint a tanári, de tulajdonképpen ez is nevelés; fenntartottam né­hány órát az iskolában... idővel csak vissza szeretnék kerülni oda. De mondjuk el azt is, hogy az em­lített funkciók mellett Kovács Mi­hály , propagandista, képviselő a nép­tanácsban, tűzoltósági titkár, s bár sose sportolt, tavaly a községi sport­­komisszió elnökévé választották, lé­vén köztudomásúlag kötelességtudó, megbízható ember. Szolgálata egész napi munkát jelent, keze és esze munkája benne van Szalacs min­den dolgában, ahogyan ő mondja, abban is, ami jól megy, abban is, ami jobban mehetne... Ez persze nem novella, hanem élet, élet nem csupa napfénnyel, hanem esős na­pokkal is, sárral, lelkizések helyett fagonddal, tyúkültetéssel, konfliktu­sokkal, amiket nem lehet előre ki­agyalt sémák szerint megoldani. — Az emberekről ? — Mit mond-' jak, hogy ne tűnjön nagyképűség­nek és mondjak is valamit ? Nekem­­ régi elvem, hogy csak az ne szeres­sen engem, akit én se szeretek, eszerint próbálok élni. A szalacsia- ' kát szeretem, olyan emberek ezek,, ha látják, hogy jószívvel vagy irán- ' tűk, az ingüket is odaadnák. Csak azt sajnálom, hogy egyelőre még nem tudjuk kielégíteni a kulturális igényeket — ezek pedig amióta út van és villany, igen megnöveked- e tele. Sajnos, a kultúrotthonunk épü­lete és felszerelése sem megfelelő, s ebben az ügyben olyan doszárnyi­­ átiratot és levelezést találsz a me­gyénél, hogy egy délután nem győ­zöd átolvasni. Persze, bennünk,­­ illetve bennem is van a hiba, akik itt a kultúra ügyét intézem, de re­mélem, a jövő évad jobban fog menni, mert eddig még nem ment­ úgy a dolog, ahogy ezt a szalacsi nép megérdemelné. Sokszor előfordult, hogy egész nap dolgoztam és este azt vettem észre, hogy nem csinál­,­tam semmit. Talán többet kell ez­után a munkatársaimra, a közös­ségre támaszkodnom. Ez is tanul­ság. Hasznos tanulság ! Bölöni Sándor ÚJ TANÉV KÜSZÖBÉN NOVELLÁNÁL TÖBB ELŐNYÖS MINDENKINEK L­egalább 15 tagú turista cso­­portok 50 százalékos ked­vezménnyel utazhatnak Bukarest­be, a nemzetgazdasági kiállítás­ra, az egyénileg utazóknak pedig 25 százalékos kedvezményt nyújt az ONT és a CFR. Az ONT megyei ügynökségei gondoskodnak a vasúti jegyekről a kiállítási belépőjegyekről, a bu­karesti elszállásolásról, étkezés­ről és más szolgáltatásokról. APRÓHIRDETÉSEK GONDOLJON A TÉLRE ! Már most rendelje meg szőrme gallér­ját, télikabát szőrme bélését a marosvásárhelyi „Marosi Textil“ kisipari szövetkezet szűcs egysé­geiben. Szűcs egységek Marosvá­sárhelyen az alábbi címeken ta­lálhatók : Hosszú utca 186 szám, Hosszú utca 136 szám, valamint Rózsák tere 61 szám. (4454) Megnyílt Marosvásárhelyen, Bo­­lyai utca 2 szám alatt a „Maros” szövetkezet bőrdíszmű részlege. Rendelésre készít mindenféle bőr­díszmű terméket. Minőségi, gyors, pontos kiszolgálást kiváló szakem­berek biztosítják. (4556) KÉZZEL SZÖVÖTT KELETI SZŐNYEG készítését vállaljuk a szövetkezet vagy a megrendelő anyagából a megrendelő által adott minta és méret szerint. A kívánt mintát a szövetkezet minta­kollekciójából is ki lehet válasz­tani. Alkalmazottaknak részletre is. Előnyös árak. „Marosi Textil" kis­ipari szövetkezet — Marosvásár­hely, Kossuth Lajos utca 20 szám, (Kiszolgáló Komplexum), (35561 inimn­vi északmoldvsi kolostorok felé­ ^ VENDÉGLŐ M TURISTA FOGADÓ 5 FALATOZÓ Y KEMPING Jbk. fah/Szacska'kkal % »

Next