Előre, 1970. február (24. évfolyam, 6918-6941. szám)

1970-02-14 / 6929. szám

ELŐRE 2. oldal SIKER BÉCSBEN Tegnapelőtt hazaérkezett euró­pai turnéjáról a scornicești-i Ca­­lugul folklóregyüttes, amely utolsó előadásán népes közönség előtt román népdalokat és népi táncokat mutatott be Bécsben. Részt vettek osztrák hivatalos személyek, kulturális személyisé­gek, parlamenti tagok, az Ausz­­tria-Románia Baráti Társaság és a román kolónia számos tagja. Je­len volt Dumitru Aninoiu, bécsi román nagykövet és a román nagykövetség több tagja. A kö­zönség hosszas tapssal, meleg ün­nepléssel hálálta meg a román együttes előadói művészetét. Az előadás végén számos néző fel­ment a színpadra és gratulált az együttes tagjainak. MŰVELŐDÉS DIÁKSZÍNJÁTSZÁS a korszerűség jegyében Temesvár művelődési életének langyos hullámverésében mindig igazi eseménynek számítanak a Thália Diákstúdió bemutatói. A há­rom — román, magyar és német nyelvű — együttes ugyanis bátran vállalja a kísérletezéssel járó esetle­ges bukás kockázatát. Játékkedvü­ket, fantáziájukat nem köti a pénz­ügyi és a nézőterv teljesítésének gondja, a különböző közönségréte­gek eltérő igénye, önmaguknak ját­szanak, kollegáik, diáktársaik előtt. Műsorukra általában mai, korunk­ról korszerűen szóló darabokat tűz­nek, s igyekeznek a színjátszás mo­dern eszközeivel színpadra vinni... Ehhez az általános célkitűzéshez igazodik a magyar nyelvű csoport is : fiatal romániai magyar szerzők eddig nem játszott darabjaival pró­bálkoznak. Múlt évi bemutatkozó előadásuk — Kocsis István­­ Meg­­számláltatott fák­­ sikerén felbuz­dulva, most ugyanettől a szerzőtől mutattak be egy négy hangra írt monológot, a Rekviem-et, majd az est második felében Bálint Tibor önkéntes rózsák Sodomában című regényének Papp István által dra­matizált változatát játszották. Tövi­ses vörös rózsák a szívünkre cím­mel. Igazi hangjátékot nehéz szín­padon megjeleníteni. Kocsis Ist­ván Rekviem című írásának már az alcíme is arra utal, hogy a szer­ző művét nem a színpadra szánta. Vértes József, a temesvári Állami Magyar Színház színésze, a csoport rendezője olyan feladatot bízott te­hát a négy hangot megjelenítő mű­kedvelőkre, amely hivatásos színé­szek számára is nehéz dió lett vol­na. A szereplőket négy, szimmetriku­san elhelyezett székbe ültette — akárcsak egy per vádlottait —, s úgy mondatta fel velük a gondolat és szenvedély­ fűtötte szöveget. Csu­pán hangjukkal, arcmozgásukkal, gesztusaikkal jellemezhették figu­rájukat, jelezhették a bennük fe­szülő keserűséget és gyűlöletet, a tragédiát, amely a két család viszo­nyát megülte. A feladat nem egy vonatkozásban meghaladta a diák­­színjátszók „színészi“ képességeit, nem is tudták minden tételéljén hitelessé és meggyőzővé tenni ezt a prózában írt oratóriumot. Néhány momentum azonban emlékezetes maradt előadásukban. Különösen Barabási Enikő (Anyós) és Király István (Apa) ismerte fel a szerep és a rendezés nyújtotta lehetősé­geket. Borsi Gyöngyi (Anya) és Dely Annamária (Meny), ha néhol ki is estek az egyre gyorsuló rit­musból, ugyancsak elismerésre mél­tó munkát végeztek. Ami a műsor második részét il­leti, vitatható, hogy szabad-e egy­általán egy regényt úgy dramati­zálni, miként azt Papp István Bá­lint Tibor művével tette. A fiatal mérnök, aki nemrég még a színját­szócsoport lelke volt, csupán motí­vumokat, hosszabb-rövidebb idéze­teket vett át a regényből, amelyek­ből aztán sajátos szerkezetű, saját mondanivalójú darabot próbált gyúrni. Ebben a formában az egy­­felvonásos jajkiáltás a halál, a mindent megrontó atomveszély el­len. Az apró jelenetekből álló dara­bot, amelyben a szimbolikus alakok mellett fontos szerep hárul a kó­rusra, a Living Theatre-re emlékez­tető stílusban vitte színre Vértes József. Filmszerűen pergővé, ugyan­akkor sajátos törvényű szertartássá tette az előadást. Csupán két szín létezett a színpadon : a fekete és a fehér. A szereplők is fekete-fehér kesztyűt viseltek. Ament István, a temesvári Állami Opera táncosa hatásos koreográfiát készített a szereplők és a kórus számára, csu­pán némi következetlenséget róha­tunk fel neki. Vagy talán a rende­zőnek ? Egyes jeleneteknél a kórus mozgással reagál a színpad közepén történtekre vagy szoborszerű be­állással utal a történés jelképes vol­tára, olykor azonban teljesen tétle­nül, érthetetlen közömbösségbe dermed. Teleki Éva, Király István és Berta Mátyás alakítását emelhetjük ki. A többi szereplő — Váradi R. László (Ember), Barabás Enikő (Fe­leség), Kaslik András (Férj), Nagy Tibor (Vádlott), — ha más-más szinten is, de egyforma lelkesedés­sel igyekezett hozzájárulni az elő­adás sikeréhez. Szokatlanul újszerű felfogásban került színre mindkét darab, épp ezért nem ártott volna alaposabban begyakorolni a szöveget és a szín­padi mozgást . A gyakori botlá­sok zavarták a különben jó benyo­mást. Elvárjuk, mert elvárhatjuk tőlük, hogy a következő bemutató­jukat kiérleltebben hozzák a közön­ség elé. Szekernyés János Benny Goodman, az amerikai dzsessz­­zene egyik legmar­kánsabb egyénisége — mint ismeretes — hétfőn este Bukarest­ben, a Köztársasági Palota nagytermében hangversenyezik. Benny Goodman 1909-ben, Chicagó­ban született. Már 12 éves korában, mint rendkívüli tehetségű klarinétművészt em­legették, alig múlt el 17 esztendős, amikor már zenekarban ját­szott. 25 éves ko­ráig a legjelentősebb dzsessz-együttesek el­ismert és kedvelt muzsikusa volt. Eb­ben az időszakban forrott ki tehetsége. Amikor 1934-ben megalakította saját zenekarát, neve már bejárta úgyszólván az egész világot. Egyéni stílust alakí­tott ki, létrehozta a néger és fehér dzsessz első szintézisét, a VENDÉGÜNK swing stílust, mely korszakot teremtett a dzsessz történeté­ben. Benny Goodman nem csak Amerika egyik legjelentősebb dzsessz-muzsikusa, de korunk egyik nagy klarinétművésze is, aki világhírű zene­szerzőket sarkallt klarinétművek meg­írására. Bartók Bé­la a Contrasts című hegedű-zongora-k­la­­rinét triójának klari­nétszólamát Benny Goodmannak, hege­dűszólamát Szigeti Józsefnek írta. Paul Hindemith klarinét­szonátát írt számára. A nemrégiben ná­lunk vendégszere­pelt világhírű ameri­kai zeneszerző, Aaron Copland ismert kla­rinétver­senyét szin­tén Goodmannak komponálta. (Ezt a versenyművet ná­lunk, a szerző ve­zényletével, Aurelian Octav Popa játszot­ta.) Örvendünk, hogy korunk egyik legna­gyobb dzsessz-mu­­zsikusát és klarinét­­művészét Bukarest­ben láthatjuk vendé­gül. BENNY GOODMAN A KOLOZSVÁRI IRODALMI TÁRSASÁG 1960. ÉVI DÍJAZOTTJAI A Kolozsvári­ Irodalmi Társaság évi díjat tűzött ki a legjobb debü­­táns irodalmi, irodalomkritikai és irodalomtörténeti munkára. Az 1969. évi díjakat a Társaság vezetőségének csütörtöki ülésén ítélték oda Liviu Petrescunak a kritikai és irodalomtörténeti esszéket tartal­mazó kötetéért és Bodor Ádámnak A tanú című novelláskötetéért. Mind­kettő jelentős könyvsiker. EGY SZICÍLIAI TÖRTÉNET Bacio le mani ! tracio le mani, Don Mariano! — magyarul: Kezét csókolom, Mariano úr! — így kö­szönnek fel reményteli és félszeg tisztelettel a szicíliai városka pol­gárai, a lézengő fiatalok és a mun­kaalkalom után járó férfiak, de a nők is, egy kemény és értelmes arcú kegy­úrnak, aki főtérre néző árnyas erkélyéről tartja szemmel a várost. Don Mariano „atyailag“ gondoskodik mindenkiről, főként természetesen a szolgálatába sze­gődött mindenre kész „fiúkról“, s még inkább közvetlen vezérkará­ról, ám mint jó pater familias, nem feledkezik meg az „egyszerű“ emberekről, az eltűnt férjét kere­ső nőnek például­­ konzerveket ad. A „nagy család“ kormányzása — hogy is lehetne másként — olykor megköveteli az atyai szigor alkal­mazását, hiszen a renitenskedők szétzüllesztenék a közönséget. A vétségtől függően alakul a bünte­tés, Don Mariano „igazságos“, — van úgy, hogy megelégszik a fenyí­téssel. A lázadókkal azonban nem bánik kesztyűs kézsés, őket egy­szerűen kinyiratja —, s velük együtt mindjárt a tanúkat is, mert ezt a huszadik századba átültetett nemzetiségi társadalmat létében ugyan nem túlságosan, de vala­mennyire mégis fenyegeti egy kül­ső hatalom, az állam, mely cara­­binieriket, csendőröket küld a nya­kukra. A csendőrök között pedig FILMJEGYZET néha akadnak olyanok, mint Bello­­ni százados, az északról, Pármából, tehát egy szinte más planétáról ér­kezett idegen, aki nem hajlandó belátni, hogy Szicíliában a maguk módján gondolkoznak és a maguk törvényei szerint élnek az embe­rek. Ennyit Damiano Damiani filmjé­nek alaphelyzetéről. A Mint a ba­goly nappal-ban, tehát nem a maf­fia réme kísért, hanem annak a társadalomnak a képe rajzolódik ki, mely melegágya és éltető eleme ennek a „modern“ rákfenének. Vi­szonylagos újdonsága a filmnek, hogy bemutatja, miként rendezke­dett be ez az új­ apajogú társada­lom a modern kapitalizmus terem­tette környezetbe. Don Mariano már nem földesúr, hanem üzlet­ember, az ellene, hatalmi önkénye ellen lázadó „alattvalók“ nem egy darabka földért, hanem a szabad verseny illúziójáért küzdenek — eredménytelenül. Mint ahogy a végrehajtó hatalom is hiába veti latba egész apparátusát, hogy meg­semmisítse Don Mariano bitorolt pallos­jogát Az igazi hatalom a pénz hatalma, ez kapcsolja vissza önműködően a hibás érdek-áram­kört. Reménytelen helyzetben igazi küzdelem nem, csupán küszködés folyhat. Ennyit, s nem többet áb­rázol filmjében Damiano Damiani. S mert igazi dráma nincs, feszült­ség sem vibrál a filmben. A rende­ző nem képes feltörni a bűvös kört még egyedi érvénnyel sem, de tu­datában van a helyzet tragikumá­nak, s a záró epizód pesszimizmu­sát nem enyhíti, csupán a groteszk felé hajlítja. Filmje tisztességes és lehangoló. Mezei Józse( REGÉNY. RIPORT, VALÓSÁG Egyféle megdöbbenéssel tesszük le kezünkből Beke György új regényét, amelynek egyébként már a címe is ilyen vészjóslóan komor: Bűnben társtalanul. *) Maga a téma az em­beri lélek ún. primér szenzációi kö­zül való, szerelem és halál játéka : egy férj féltékenységében megöli a feleségét. Ebből a szenzációs és th­e­­lodramatikus témából írta egyik nagy tragédiáját Shakespeare, és azóta mondják a féltékeny férjre, hogy „valóságos Othello". Beke regényé­nek hőse, Jancsó Vilmos is így fölé­nyeskedik, évődik a feleségével több­ször a regény folyamán : „Nem va­gyok Othellel , de akkor még nem is sejti, hogy az lesz. Az olvasó sem. A drámai kifejlet az utolsó oldalon következik be, váratlanul. De ki ez a Jancsó Vilmos? Bukott újságíró, ahogy sértett önérzettel ne­vezi magát, de valójában azért kel­lett megválnia egy vidéki napilap szerkesztőségétől, mert bátran és megalkuvás nélkül forgatta újság­írói tollát, bírált, ha jónak látta, ak­kor is, amikor ezt nem vették tőle jónéven. Eszményi ember mindenkép­pen, a bajt hozó újságcikk után — amelyet nem hajlandó visszavonni —, amikor egyik napról a másikra állás nélkül marad, kaphatna katedrát a város nagymúltú, híres kollégiumá­ban is, de megint a „prófétaságot” választja, és szülőfalujába megy ta­nítani, az életét most arra teszi fel, hogy minden gyermeknek érettségi bizonyítvány, aztán szakma jusson a kezébe. A felesége, Eszter —­há­z) Állami Irodalmi Könyvkiadó, Bu­karest, 1961 Há­rom gyermek anyja —, ha nem is ér fel eddig az életeszményig, minden­esetre zokszó nélkül, áldozatkészen követi férjét a család érdekében, és Jancsóék kiköltöznek falura, a régi földes szülői házba. Abban a környezetben játszódik tehát a regény, amelyet Beke György olyan kiválóan ismer, amelyről leg­jobb riportjait (például Az utolsó Bethlen néhány emlékezetes darab­ját) írta, s amelyhez előző regényé­ben a Vándorvillámban sem lett hűt­len, hiszen Kelemen is egy darab székely falut visz magával az építő­telepre s szeretné összebékíteni egy más arcú világgal. Tényirodalom és fikció határán az oknyomozó riport- KÖNYVEK regény manapság annyira megbe­csült műfajával kísérletezett ott nem kevés sikerrel, s a lélektani ábrázo­lás hitelességét alapos társadalmi valóságismerettel támogatta meg. Új regényével, talán úgy gondolta, bíz­vást megteheti az újabb lépést a „tisztán" lélektani regény felé. (A regényben azért vannak riportos ré­szek, .., kétségtelenül ezek a leg­érdekesebbek.) Ne vitassuk most a regény egyik vagy másik válfajának primátusát, akkor, amikor hierarchiájuk a mai, az irodalomra nézve oly válságos korban úgyis eléggé bizonytalan, s még azt sem lehet eldönteni, hogy a kevésbé regényes formák (én-, levél-, memoár-, esszé-forma, dokumentum-, illetve tényirodalom) hódítása, amely idestova száz éve tart, végül is ká­rára vagy hasznára lesz-e a regény­nek. Induljunk ki inkább abból az egyszerű tényből, hogy ma nagyon sokféleképpen lehet regényt, elfogad­ható regényt, sőt jó regényt írni — ami egyáltalán nem biztos, hogy a devalválódás jele. Viszont bárki könnyebben megtalálhatja a maga műfaját. Ha Beke regényének váratlan, meghökkentő drámai kifejletéből in­dulunk ki, visszafelé pergetve a cse­lekményt, és tekintetbe vesszük azt is, hogy a regény hőse értelmiségi, azonkívül kiváló erkölcsi tulajdonsá­gokkal felruházott ember, akkor több mint nyilvánvaló, hogy végzetes lé­pésének motiválásához egészen rend­kívüli okok szükségesek. Ilyen ős­erejű robbanás, mint Jancsó Vilmos életében, a civilizációban felnőtt em­ber lelkében nagyon ritkán, vala­milyen szenvedély, megszállottság őrülettel határos paroxizmusában kö­vetkezik csak be. De Jancsó nem rabja ilyen Szenvedélynek, sem ne­miségének — mert alapjában véve jóravaló férj és családapa —, sem a „hírvágynak* — régi és találó szó­val —, azaz annak a kertes kúriá­nak sem, amelyre tulajdonképpen nem ő, hanem a felesége vet sze­met, s amelynek az öröksége Jancsó­­ékra szállhatna, ha. . Nos, ez az ár egészen elképesztő, Jancsónak egy öregedő nagynéni külső-belső cseléd­jévé, szolgájává és szeretőjéé kell válnia miatta, így züllik szét egy rö­vid év alatt egész családi élete, így lesz végül gyilkosává a feleségének, aki közben elhidegült iránta és fel­tehetően megcsalta, annyira, hogy már a kúria sem érdekli, hiába akar­ta elhitetni magával Jancsó, hogy minden bűnt miatta vett ma­gára. Hogy van ilyen eset? Lehet. Elkép­zelhető, mint kóros lelki elváltozás, a pszichopatológia talán ismer ilyet is. Lehet ábrázolni irodalmilag is (mit nem lehet?), de akikor alaposan meg kell indokolni vagy valamilyen eredendő lelki hajlammal (gondol­junk például Németh László Kárász Nellijének belső tisztaságot óvó, de mégiscsak beteges valóságiszonyára — de még az ő gyilkossága sem szándékos, bármennyire is végzet­szerű), vagy valamilyen elemi erejű kiváltó okkal. Az író felfoghatja fi­gyelmeztető jelnek is és felderítheti belőle a társadalmi jelenséget, a­­melynek kísérője. Azaz írhat belőle oknyomozó riportot, esetleg regényt. De Beke regényében nem ilyen tár­sadalmi okról van szó, hanem va­lami olyasmiről, amit még nem is olyan régen a múlt csökevényeként, a magánparaszti gondolkodás ma­radványaként regisztrált és nyesege­tett az irodalom. De nehéz elhinni, hogy ez a következő — és már ér­telmiségivé lett — nemzedék életében ilyen erővel üthet vissza és ilyen tragédiákat okozhat. Ennek a nem­zedéknek a problémái alkalmasint mások és az életkörülmények válto­zásától éppen nem függetlenek — erre többek között Beke György hív­ta fel írásaiban a figyelmünket. Az az érzésünk, hogy most egy csábító irodalmi feladat, egy érdekesnek ígérkező lélektani tanulmány kedvéért fordított hátat — remélhetően rövid időre — a közvetlen és hiteles való­ságközlés egy olyan formájának, a­­melyet — riportosabban vagy regé­nyesebben — ő művelt eddig nálunk a legtöbb tehetséggel. Kacsir Mária SZENYEI SÁNDOR A KERÍTÉSNÉL Barna nagykabát volt az öreg­emberen, fején kopott prémkucs­ma, a nagykabát alól elővillant tükörfényesre kefélt bakancsa ; hosszú volt a nagykabát, nem az öregre szabott, alja a bakancs szárát fedte, de jókarban volt és jókarban volt a bakancs is, alig használt; lehet, hogy „ün­neplőben" volt az öreg, de az is lehet, hogy a „hétköznapiban", ám inkább mégis „hétköznapi­ban" ; a gondozók az öregek Házában ügyelnek rá, hogy a ház lakói az öltözködésre vonat­kozó értelmesen, pontosan kidol­gozott szabályokat is betartsák. Az öreg — aki, lehetett „ün­neplőben , de „hétköznapiban" is — a nem is nagyon hosszú, de magas vaskerítés egyik sar­kában állt, elég messze a kapu­fái, közvetlenül a kerítés mögött, valósággal ahhoz lapulva, és arcát kétujjnyi vastag vasrúd kö­zé fektetve nézett ki az utcára. A két rács között az öreg tekin­tetével egy jó száz méter hosszú és ugyanannyi széles utcadarabot foghatott be, abban trolibuszok és autóbuszok tömegét, a kapu­jával éjjel-nappal az utcára ásító garázst, a templomot vagy a templom mögött ottfelejtett áll­ványt, amin ősszel danolva dol­gozott egy féltucat kőműves, a szomszédban emelkedő mesteris­kola ki-be rajzó diákjait, az előtte karnyújtásnyira másodpercenként elsiető embereket, fiatalokat, kö­­zépkorúakat és öregeket, sokszor öregebbeket, mint ő — ennyi mindent láthatott az öreg a két vasrúd közé feledkezve. Az öreg NAPLÓ előtt elsietők vagy elballagók kö­zül sokan vetettek egy pillantást rá, a kép vonzotta a szemet, mert alapja fehér volt, hó, makulátlan tisztaságú az öreg mögött, csak alatta, közvetlenül talpa alatt s akörül talán tenyérnyit volt sötét a talaj, ennyit olvasztott meg az öreg teste meleget átvett, majd időnként megcsusszanó bakancs­talp­a, de ez nem is látszott, csak a barna öreg a fehér ala­pon. Ha az ember valakire ránéz, akkor annak a szemébe néz, akik az öregre néztek, azt érez­ték, hogy az öreg szemére néz­tek és nem a szemébe, ezt érez­ték kivétel nélkül mind, de csak az öreg előtt elballagók tudták ezt így szavakba önteni, az elsi­etők nem, és igazuk volt, igaza volt azok­nak, akik elballagtak az öreg előtt, mert az öreg kinézett ugyan a két vasrúd között, de nem azt látta, amit befoghatod tekintetével, nem azt a százszo száz méternyi életet látta, hanem egy levelet írt gondolatban, egy, rég megkezdett, de soha postára nem kerülő levelet, amit ott ha­gyott valamikor abba, hogy ■ „...igaz, hogy jó a koszt, igaz hogy sétálunk is hetenként egy­szer, de van úgy, hogy kétszer, igaz, hogy nyáron virág is nyí­lik itt, igaz, hogy műhely is van meg társalgó, igaz hogy ruhánk is van, meleg, de.. ." Ennél a „de"-nél hagyta abba a levelet az öreg, a további fo­galmazás azonban nehezére esett, egyáltalán képtelen volt to­vább fogalmazni ezt a levelet és amikor — valahányszor — újra­olvasta, azzal a szándékkal, hogy tovább írja, úgy érezte, hogy érát kell gyűjtenie, s érát gyűjteni kijött az udvarra, a kerí­téshez, a két vasrúd között ki­tekinteni a világra — ezért érez­ték azok, akik elballagtak, de azok is, akik elsiettek az öreg előtt, hogy a szemére néztek és nem a szemébe. | SPORT# SPORT # SPORT # SPORT # SPORT # SPORT # SPORT# SPORT j TELEX • A budapesti nemzetközi férfi sakkverseny negyedik fordulója után két magyar nagymester, Portisch és Szabó áll az élen , egyformán 3,5 ponttal. Florin Gheorghiu nemzetközi nagymesterünk, miután a harmadik fordulóban vereséget szenvedett Por­­tischtól, a negyedik fordulóban pedig remire játszott a magyar Lengyellel, 2 ponttal a hatodik helyet foglalja el • A Libanonban portyázó Konstancai Farul labdarúgó csapata eddig két­szer lépett pályára és kétszer győzött: 4:2-re a Nilmi és 2:1-re a libanoni bajnokság éllovasa, a Racing Beirut ellen • Barátságos labdarúgó találko­zók : Bukaresti Rapid — Bukaresti Sportul studentesc 3:0 (1:0); Brassói Steagul rosu — Brassói Tractorul 2:1 (1:1) ; Craiovai T­niversitatea — Bu­karesti Dinamo 1:1 (0:0) ; Bukaresti Progresul—Bukaresti DRTA 1:0 (1:0); Tirgovistei Metalul — Bukaresti Steaua 2:7 (0:1) • Nemzetközi ökölví­­g­­ó találkozó Bukarestben : Steaua — Wismut Gera (NDK) 13:7 • A Szov­jetunió február 15 és 22 között sorra kerülő nemzetközi fedettpályás tenisz­bajnokságán Dibor Judit, Petre Mur­­mureanu és Sever Dron képviseli ha­zánk színeit • A szovjet Igor Ter Ovaneszjan, hosszú távollét után. is­mét versenyez, igaz, a moszkvai fe­dettpályás atlétikai versenyen a tá­volugrás Európa-bajnoka mindössze 7,55 métert ugrott. Mindemellett kije­lentette, reméli, hogy rövidesen visz­­szanyeri régi formáját, és részt vesz a március 14-én és 15-én sorra kerülő fedettpályás Európa-bajnokság küz­delmein. Az említett moszkvai ver­­­senyen Antonyina Lazareva női ma­gasugrásban 1,77 m-es teljesítményt ért el . A prágai fedettpályás atléti­kai versenyen női magasugrásban Ilona Gusenbauer osztrák bajnok győ­zött , 1,79 méterrel. PR0N0SP0RT Tippünk a február 15-1, 7-es szá­mú versenyre : Bari — Bologna / * Fiorentlna — Lazio 1 Inter — Cagliari 1 Juventns — Lanerossl 1 Napoli — Sampdoria 1 Palermo — Torino 1 Roma — Milan 2 Verona — Brescia Catanzaro — Catania 1 Livorno — Modena Monza — Perugia, x Piacenza — Atalant» 1 Reggina — Pisa 1 1970. FEBRUÁR 14., SZOMBAT Hány csapat jut felsős osztályba ? (Folytatás az 1. oldalról) Körökben és újságíró berkekben az esélyeket latolgatják, fogadá­sokat kötnek mérkőzésekre, de leginkább az foglalkoztat min­denkit, hány csapat jut be jövőre a B-csoportba. Ez az idei világ­­bajnokság talán legnagyobb rej­télye. A szabályok értelmében a C- csoport első két helyezettjének van joga jövőre felsőbb osztály­ban szerepelni, ám Kanada visz­­szaléptével gyökeresen megválto­zott a helyzet. A Nemzetközi Jég­korong Szövetség alelnör­e, Mi­roslav Subrt ismertette az erre vonatkozó paragrafust , mivel Kanada az idén nem vesz részt az A-csoport küzdelmein, jövőre csak a B-csoportban indulhat, így hát csak egy csapat juthat a C- ből felsőbb osztályba. Amennyi­ben viszont az észak-amerikai or­szág 1971-ben sem nevez be, ak­kor két év múlva a C-csoportban a helye. A bonyolult helyzetre való tekintettel a nemzetközi szö­vetség csak márciusi, stockholmi gyűlésen dönt a vitás ügyben. Ki nyeri a C-csoport küzdelmeit? Ez a második napirendi pont Ga­­lacon. Több neves szakember és újságíró véleményét volt alkal­munk kikérni, ezekből közlünk most néhányat olvasóinkkal : MIROSLAV SUBRT, a Nemzet­­közi Jégkorong Szövetség el­nöke : — Ausztria, Olaszország és Magyarország az első három hely várományosa, bármelyik csoport­­győztes lehet. SEPPL KOUDNY, a bécsi rádió kiküldött munkatársa : — Bízom az osztrákok győzel­mében, anélkül azonban, hogy lebecsülném az ellenfeleket. A magyar és az olasz válogatott komoly vetélytársnak ígérkezik. A magyarok kiforrott csapattal ren­delkeznek, az olaszok játékát pe­dig a fiatalos lendület jellemzi, az együttesben sok a tehetséges játékos. Ezek után döntsék el önök, melyik gárda a legnehe­zebb ellenfél. NISZKÁCS LÁSZLÓ a budapesti Népsport munkatársa : — Mi nyerjük a világbajnokság C-csoportjának küzdelmeit. A vá­logatott jó formában van, nem­rég kétszer győztek a fiúk a B- csoportban szereplő jugoszlávok ellen és fölényes biztonsággal fektették kétvállra a dánokat is. AZ ELSŐ NAP EREDMÉNYEI­VEL, ESEMÉNYEIVEL HOLNAPI SZÁMUNKBAN JELENTKEZÜNK. WIENS SANA IN CORPORE SANO (XIX.) Egyenes gerinccel A sportolás hiánya, az elégte­len testmozgás legtöbb­ször a hátgerinc deformá­cióiban mutatkozik meg, ami főleg iskolás korban gyakori, amennyiben a sok ülőtevékenység, olvasás előbb-utóbb kihat a testtar­tásra. Úgy gondoljuk, haszonnal járhat, ha ilyen okokból külön szó­lunk erről a kérdésről. A gerincoszlop a test csontvázá­nak legfontosabb részét képezi, ezért mindenkinek ismernie kell a hát szerkezetét, a gerincoszlop deformációit, a betegségek megelő­zési módját. Ismeretes, hogy a gerincoszlop 33 csigolyából áll, de a hát szerkeze­tét ezen kívül 400 izomszalag és 550 izom is alkotja. Talán ennek a látszólagos bonyolultságnak tudha­tó be, hogy testünknek egyetlen ré­sze sem deformálódik olyan köny­­nyen, mint a hátgerinc. Az egészséges, egyenes gerincosz­lop a hátat is egyenesen tartja, kö­vetkezésképpen a mellkas és has­üreg szervei, a szív, tüdő, emésztő szervek stb. zavartalanul végezhe­tik működésüket. Ha a hát görbe, akkor ezek a szervek úgy érzik magukat, mint bárki közülünk egy zsúfolt autóbuszban, s előbb-utóbb zavarok lépnek fel működésükben. Akik túl sokat ülnek, azok nem ritkán panaszkodnak emésztési za­­varokra: a tanítóknál a csökken­tett oxigén fogyasztása fáradtság­érzetet okoz. Ilyen esetekben a munkavégzés sem tökéletes. Ha például görbe a hát, a mozgás ne­hézkessé, lassúvá válik, a fáradtság ia hamarabb jelentkezik. Mint említettük, az iskolai élet­tel összefüggő munka, valamint sok egyéb ülőtevékenység nincs ép­pen jó hatással a gerincoszlopra. Ahhoz viszont, hogy a szülők ide­jében vehessék észre a testtartás­ban mutatkozó rendellenességet, ismerniök kell, milyen a helyes és milyen a helytelen testtartás. A gerincoszlop nem teljesen egyenes, hanem, mint az A ábrán jól kivehető, bizonyos görbületekkel rendelkezik. Bármilyen eltérés ese­tén már deformált gerincről be­szélhetünk. A deformációk általá­ban a háti és ágyéki görbületeket veszélyeztetik. Ha a háti görbület túlságosan kidomborodik, kifózis­­ról beszélünk (B), ha pedig az ágyéki rész befele hajlik (C) for­­dózissal van dolgunk. Hátulról nézve a gerincoszlop egyenes (D). Ha valamilyen gör­bületet észlelünk rajta, mint ami­lyen például az E ábrán látható, szkoliózisról beszélhetünk. Attól függően, hogy a görbület milyen irányú, a szkoliózis lehet bal- és jobboldali. Az említett deformációk csak a betegség kezdetén mutatják eredeti képüket. Ha nem kezeljük idejé­ben, a kompenzációs elv alapján a primér görbületek mellett úgyne­vezett szekunder görbületek is meg­jelenhetnek, így például a kifózist idővel követni fogja a lordózis, fellép a kifolordózis. Ha pedig a kifózis szkoliózissal társul, kifosz­­koliózisról beszélünk. Amilyen hangzatosak ezek a ne­vek, épp olyan károsak a gyermek testi fejlődésére a betegségek, me­lyeket fednek, éppen ezért követ­kező cikkünkben a megelőzésről fogunk bővebbem beszélni. Barabás Ferenc testnevelő tanár

Next