Előre, 1970. augusztus (24. évfolyam, 7071-7095. szám)

1970-08-04 / 7073. szám

ELŐRE 2. oldal • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • SPORT • KÉT ARANY, HÁROM EZÜST ÉS EGY BRONZÉREM a kajak-kenu világbajnokságon A Koppenhága melletti Bagswerdi tavon vasárnap befejeződött a Vili­ kajak-kenu világbajnokság, ame­lyen 26 ország mintegy 350 versenyzője vett részt. Az idei VB a szovjet sportolók mindent elsöprő sikerét hozta, a 16 számban nyolc aranyérmet szereztek, s az országok közötti nemhivatalos pontversenyben fölényes előnnyel végeztek az élen. Második Magyar­­ország, harmadik Románia. A román kajakozók és kenusok ebben az évben alaposan megfiatalított kerettel utaztak Dániába, a régi nagyok közül csak néhányan rajtoltak, ennek ellenére, a VB-t megelőző nagy nemzetközi versenye­ken elért eredmények alapján bíztunk a sikeres sze­replésben. Versenyzőink két arany, három ezüst és egy bronzérmet szereztek, ami az utóbbi világbajnok­ságok sikermérlegéhez viszonyítva gyengébb ered­mény, de mégis jelentős, figyelembe véve kajako­­zóink-kenusaink fiatal korát és a rendkívül erős me­zőnyt. Nagyobb szerencsével, több versenyrutinnal talán még így is kedvezőbb lehetett volna a mérleg, ám nagy világversenyeken a hibákért keményen meg kell fizetni. Az első aranyérmet kenu 2­­ 10 000 méteren sze­reztük Petre Maxim és Aurel Simionov révén, akik ezzel megőrizték a Grünauban kivívott bajnoki címü­ket. Az első hely sorsa egy pillanatig sem forgott ve­szélyben, kettesünk az első kilométerek után az élre tört, s mintegy száz méteres előnnyel elsőnek ért célba.­­ A három napos küzdelemsorozat leglátványosabb döntőjében, kenu­s — 1000 méteren megszületett a második román győzelem. Az olimpiai bajnok Pa­­traschim — Covaliov párosunk nagyszerű hajrában hagyta maga mögött a magyar Wienmann —Petriko­­vicz párost. Kenu 1 — 10 000 méteren a magyar Wichmann és Butelchin között folyt nagy párharc, jobb összpontosí­tással és akaraterővel a magyar versenyző győzött, Butelchin ezüstérmes lett, akárcsak a Vernescu—Sciot­­nic kajak kettősünk 500 méteren. A bajnoki címet e számban a célfotó döntötte el, s ez a svéd kettősnek kedvezett. A harmadik ezüstérmet a Botez, Zafiu, Iacob, Vernescu 4*500 méteres kajak-váltónk szerez­te, míg az egyetlen bronzérmünk birtokosa a C05- nita—Simiocenco páros lett — kajak 2 — 10 000 mé­teren. Az érmek alapján a következő sorrend alakult ki : 1. Szovjetunió (8 arany, 2 ezüst, 1 bronz) 2. Romá­nia (2—3—1), 3. Magyarország (2—2—3). Még 6 pontra lett volna szükség... E­urópa legjobb női atlétái egy csoportjának, jelenlé­te Bukarestben elegen­dő volt ahhoz, hogy va­sárnap délután, félórával az Európa Kupa csapat­­bajnokság egyik középdöntőjének megnyitója előtt, a fővárosi Re­­publicii stadion főlelátójának bejá­ratára kitegyék a­­„megtelt“ jelzé­sű táblát.. Az érdeklődés­, kettős volt: szólt egyrészt a hét ország színeiben indult nagyságoknak, másrészt a közönség kiváncsi volt, hogy a Szovjetunió, Lengyelország és Románia hármas harcából, me­lyik kettőnek sikerül kiharcolnia a döntőbejutást. Az egy percig sem volt kétséges, hogy a résztvevők közül csak a felsorolt háromnak lehet beleszólása az elsőség sorsá­ba. A szovjetek győzelmére számí­tottunk, a második helyért viszont nagy küzdelemre volt kilátás a len­gyel és román atléták között. Az utóbbi időben elért eredmények alapján a lengyelek voltak a na­gyobb esélyesek, s mint a kétórás vetélkedőn kitűnt, a várakozásnak megfelelően ők is jutottak tovább. Reálisan számítva aligha történ­hetett volna másképp, hiszen ki­emelkedő egyéniségekkel mi is ren­delkezünk, de mint csapat, a len­gyelek kiegyensúlyozottabb erőt kép­viselnek. Míg a mieink hol az első két hely egyikét szerezték meg, hol pedig valahol hátul végeztek, ad­dig ellenfeleink szinte valamennyi számban ott voltak az első három között, a pontversenyben pedig ez volt a döntő Igaz, válogatottunk mindössze hat ponttal maradt el a második helyezettől, ezt azonban csak úgy lehetett­­volna behozni, ha még néhány számban dobogóra ke­rülnek legjobbjaink, ehhez azonban ugyanannyi átlagnál jobb teljesít­ményre képes versenyzőre lett vol­na szükség. Átlagon felül azonban csak a legjobbak szerepeltek. A nagy nevek ellenére, a nagy teljesítmények ezúttal elmaradtak, csupán diszkoszvetésben és néhány futószámban született jó eredmény. Érthető, a cél ugyanis, a továbbju­tás volt, s a pontok utáni hajsza, persze, rányomta bélyegét a telje­sítményekre. A futószámokban ál­talában­­ 6—7 tizedmásodperccel gyengébb időket futottak . 100 mé­teres síkfutásban a győztes lengyel Kerner Helena 11,7 mp-es eredmé­nye hét tizeddel maradt el (11,1 mp) legjobb idejétől ! 200 méteren a szovjet Nadezsda Bezjamilnaja 23,8 mp-cel győzött. Itt az országos ATLÉTIKA csúcs : 23,0 mp. A legnagyobb csa­lódást mégis az a szám okozta, amelytől a legtöbbet­­vártunk : a magasugrás. Az NDK-beli Rita Schmidt kivételével, rajthoz állt e szám valamennyi kiválósága : az osztrák Gusenbauer, a szovjet An­­tonyina Lazareva, a csehszlo­vákok olimpiai bajnoka, Milana Hubnerova és Cornelia Popescu, a bécsi fedettpálya atlétikai EB ezüstérmese. Világrekorderünk, Ba­lázs Jolán, egy nappal a nagy­­vetélkedő előtt, azt nyilatkozta, hogy a győztesnek 1,88 métert kell ugrania. Állítása teljesen megalapo­zott volt hiszen az osztrák lány te­remben már megugrotta ezt a szin­tet, s a többiek is elérték már az 1,85, illetve az 1,86 méteres magas­ságot. És mi történt ? Cornelia Po­pescu miután 1,70 méternél leütöt­te a lécet 1,76-nál (!) kiesett, s ez­zel ötödik lett, 1,80-nál Lazareva és Hübnerova is elbúcsúztak, Gu­senbauer pedig, néhány sikertelen próbálkozás után, 1,84 méternél megállt. A legjobb eredmény diszkoszve­tésben született. A szovjet Tamara Danilova 62,54 méterrel az idei esztendő egyik legjobb eredményét érte el. 4 X 400 méteres váltóban — 3 : 36,7 mp-cel ugyancsak a szovje­tek értek el jó időt. A Silai, Filip, Badescu, Iakab összetételű román váltó 3 :38,1 mp-es idővel új or­szágos csúcsot állított fel. Ez volt a nap leglátványosabb futama is egyben. Az egyes versenyszámok győztesei — 800 m : Silai Ilona 2 : 03,8 mp ; 400 m : Donata Govoni (Olaszor­szág) 53,2 mp — új országos csúcs ; 100 m : Helena Kerner (Lengyel­­ország) 11,7 mp. 2. Goth Mariana 11,9 mp ; 200 m : Nadezsda Bezja­milnaja (Szovjetunió) 23,8 mp. 2. Goth Mariana 24,0 mp ; diszkosz : Tamara Danilova 62,54 m ; 2 Lia Manoliu 56,42 m ; súlylökés : Na­dezsda Csizsova (Szovjetursió) 18,89 m ; magasugrás : Ilona Gusen­bauer 1,84 re; távolugrás: Vio­­rica Viscopoleanu 6,37 m ; gerely­hajítás : Danuta Javorska (Len­gyelország) 52,40 m ; 100 mg :Tereza Lukniewicz (Lengyelország) 13,5 mp 2. Valeria Bufanu 13,6 mp ; 1500 m : Paola Pini (Olaszország) 4 :25,5 mp ; 4 X 100 m : Szovjetunió 44,3 mp ; 4X 400 m : Szovjetunió 3:36,7 mp. Pontversenyben : 1. Szovjetunió — 79 pont, 2. Lengyelország — 71 pont, 3. Románia — 65 pont, 4. Olaszország — 47 pont, 5. Cseh­szlovákia — 38 pont, 6. Svájc — 34 pont 7. Ausztria — 29 pont. Herfordban (NSZK) és Berlinben a másik két középdöntőt bonyolí­tották le. Továbbjutott az NSZK és Magyarország, illetve az NDK és Anglia válogatottja, a budapesti döntő másik négy résztvevője tehát az említett négy ország. A férfiaknál a következő hat csa­pat jutott a döntőbe : az NDK, Lengyelország, az NSZK, Olaszor­szág, Franciaország és a Szovjet­unió. Románia a zürichi középdön­tőben az utolsó helyen végzett . Móra László 800 méteres síkfutás­a az első versenyszám, az első hazai győzelem APRÓHIRDETÉSEK VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK FIGYELMÉBE ! A marosvásárhelyi „latena" szövetkezet sokszorosító műhelyt nyitott. Határidőre vállal bármilyen sokszorosító munkát (körlevelek, végzések, nyomtatvá­nyok, stb) a megrendelő vagy a szövetkezet anyagából. A megren­deléseket a következő címre kér­jük : Coop, „latena" Tg. Mures, fala Trandafirilor nr. 59, telefon: 11339. (1943) A MAROSVASARHELYI ILEFOR helyiipari vállalat azonnal alkal­maz engedéllyel rendelkező viz­es gázszerelőt. Bővebb felvilágo­sítást a vállalat személyzeti osztá­lya nyújt. Marosvásárhely, Recol­­tei utca 2 szám, telefon 20.51. (1935) A MAROSVASARHELYI LAKÁS­­GAZDÁLKODÁSI ÉS SZOLGÁLTA­TÁSI VÁLLALAT a készletéből el­ad állami vállalatoknak és szö­vetkezeteknek : 250x0,10­0 mm-es fűrészszalagot (500 folyóméter),­­ 25 mm-es vásznas gumicsövet (500 folyóméter), kazáncsaptele­pet (100 drb.,) 13 mm-es bergs­­manncsövet (1500 folyóméter), pi­ros olajfestéket (600 kg.) 3x2,5-es PVC vezetéket (2400 folyóméter), 3/8" áteresztő csapot (120 drb.), IV4" gázcsapot (50 drb.). Érdeklő­dők rendeléseikkel forduljanak a vállalat központjához. Postacím : Intreprinderea Locativa 5­ Prestari (ILP), Tg. Mure­, str. Bolyai Farkas nr. 27. (1940) A KOLOZSVÁRI DRUMUL NOU szövetkezet ezúton kéri fel vevő közönségét, hogy — a későbbi tor­lódás elkerülése érdekében — rendelje meg idejében az őszi és téli idényre szánt ruhákat, öltönyö­ket, kabátokat. A szövetkezet el­fogad rendeléseket saját és hozott anyagból, esetenként részletfize­tésre is. (1941) A marosvásárhelyi ARTA MO­­BILA termelőszövetkezet sürgősen alkalmaz fa nyersanyagokhoz ér­tő raktárvezetőt (gestionar). Al­kalmazási feltételek a 2230/1969 számú MTH szerint. Részletes fel­világosítás kapható a szövetkezet személyzeti osztályán, Marosvá­sárhely, Rózsák tere 6 szám. (Pos­tacím : Cooperativa de productie „Arta Mobila", Tg. Mure­, Piata Trandafirilor nr. 6) (1929) A SEPSISZENTGYÖRGYI ÉPÍTŐ­­SZERELŐ VÁLLALAT (Csíki utca 55 szám) alkalmaz szakképzett mun­kásokat: kőműves, ács, vasbeton­­szerelő, egészségügyi és fűtőbe­rendezés-szerelőket, valamint szak­képzetlen munkásokat földmunká­ra. A vállalat ingyenes szállást biztosít, 40 km-es körzetben vasúti és autóbusz-bérletet, étkezést fize­tés ellenében. Részletes felvilágo­sítást a vállalat igazgatóságánál (munkaszervezési osztály, telefon 345) vagy a székházban kaphat­nak az érdeklődők. (1945) A MAROSVÁSÁRHELYI AUTÓ­JAVÍTÓ ÜZEM szabad készletéből eladásra ajánlja a következő mű­szaki anyagokat : hatszögű acél OLC—45; M10, alumínium kábel C 25, sósav, műszaki célokra szol­gáló ricinusolaj, hegesztőhuzal : S10 — 1,2 ; 2 ; 2,5 mm 0; sárga­rézhuzal: 4 mm 0; sárgarézrúd 4 mm 0; csapágyfém „superior", forrasztócin, csavaranyák : M8; M12; M18; M24; M27; gördülő­csapágyak: szabványszám : 6001; 6207 ; 6221; 50 310; 6310 N; 50 311; 6311 N; 50 407; 6407 N; 50411; 6411 N; 42615NJ; 2315; 42 307 NJ; 307; 7511; 7513; 7612; 27 313; 8110; 1302; 1205; 32 313 NU; 213; 3224 NU; 224; 3182121 NN; 3201 K; 3 056 201; 3201; 3 056 313 ; 313; 704 904; 804 701; 836 906; sim­a hengerek 8x12; golyó 35 és 27 mm 0; pót­­alkatrészek TV2; SR211; SR101; SR 131; Csepel D450 típusú autók­hoz. További felvilágosítással szol­gál: Uzina de reparatii autó Tg. Mure­, Serviciul de aprovizionare si transport — Str. Budiului nr. 68 telefon : 4097 (1944) • 5 HÚZÁS 3 SZAKASZBAN KIHÚZNAK ÖSSZESEN 36 SZÁMOT • 25 NYEREMÉNY­KATEGÓRIA • 15 LEJJEL, MINDEN HÚZÁSRA BENEVEZ Ne feledje ! Több szelvény, nagyobb nyerési eshetőségek gépkocsik U­IC­A 1300 - DACIA 1100 • MOSKVICI 408-SKODA S1001 GARANTÁLT rovar- és patkány­­irtást vállal a marosvásárhelyi „MAROS“ rokkantak kisipari szö­vetkezete. Postacím : Coop. Invali­­zitor. Tg. Mures, str. Grivita Rosie nr. 2. (1927) A NAGY NAP min­­­i hitte volna ? Ez a va- MM­sárnap labdarúgás nél-MM kül telt el, mégis túl­­éltük. Béke honolt a g ■ stadionok törzsvendé­geinek házában, sürög­­tek-forogtak a feleségek a tűzhely körül, piros volt az arcuk az öröm­től , hogyne, hiszen a ház ura vég-­­ re nem hagyja az asztalon a las­­kalevest, hogy rohanjon a meccsre Voltak olyan anyák is, akik titok­ban szívrepesve reménykedtek, hogy már most, az első „futballta­­lan" vasárnapon együtt megy ki a család fagylaltozni. A stadionok csendjében a ház urának eszébe jutott, hogy élnek még idős szülei,­­ illene felkeresni őket, sőt olyanok is voltak, akiknek gondolatai a harmadik-negyedik utcában lakó ángy, sógor, koma, testvér, anya­társ felé röppentek. Menjünk. H SÍP hadd lássuk élnek-e még, mekko­rát nőttek a gyermekek. Csak siessünk, mert rövid a nyári szü­net, tüstént kezdődik az új futball­­évad — szánta el magát e vasár­napon nagy lépésére a laskaleves és sóban jött után a család feje, s röpke szundikálás után szalasztotta asszonyát a 3—4 méternyi messze­ségben terpeszkedő szekrényig fe­hér ingért, riasztotta anyósát a gangra, hogy rázza ki a naftalin­­szagot ünneplő ruhájából, gyerme­keire pedig ugyancsak magasztos küldetés várt : fényesre suvickálni az ünneplő cipőt. Megható és egyben fölemelő lát­vány volt a családjához megtért tékozló atya jóságos mosolya, mi­dőn ott nyüzsgött körötte a ház népe. Beszélik, hogy voltak vak­merőbb feleségek, akik már arra is célzásokat tettek, hogy követke­ző vasárnap esetleg kirándulni is elmehetnének a családdal, mert ha úgysincs futball, megengedhetik maguknak ők is egyszer, hogy ne főzéssel és takarítással töltsék a délelőttöt, elvégre egyenjogúság van... Honnan ragad rátok ez a sok modern filozófia, tért ki a vá­lasz elől hamis mosollyal a család feje bajuszát stuccolván, s közben arra gondolt, ezután csak sportúj­ságot enged be a házba, mert lám, a sok politika árt az asszony öntu­datának. Hát igen, túléltük ezt a vasár­napot. Ki hitte volna, hogy elte­lik labdarúgás nélkül is, csak úgy falusi módra , családban. — Ami engem illet, labdarúgás nélkül is jól szórakoztam. Ültem a vastag árnyékban egy üveg limo­nádé és egy halom újság társasá­gában. Azt böngésztem hogyan ír­nak sportot a céhtársak ilyenkor, böjt idején. Következő két alka­lommal Sípunk a sportcikkekből vett szemelvényekkel próbál meg kedves olvasóinak könnyed nyári olvasnivalót nyújtani. Megtudjuk majd belőle, miért lett bajnok az WTA, miért esett ki az ASA, meg­tudjuk Besztercén is van labdarú­gás, hogy Csíkszeredában méta­verseny volt, és megtudjuk, hogy sportújságírásunk minőség dolgá­ban úgy aránylik sajtónk egészé­hez, mint egy mezei futóverseny egy országos bajnoksághoz. Barabás István 1970. AUGUSZTUS 4., KEDD NÉGY ÖKLÖZÜNK NYERT BAJNOKSÁGOT ==L Elhangzott a XI. ökölvívó Dina­­moviád utolsó gongütése is: a kö­zel egy hétig tartó maratoni küz­delemsorozat során nem egy részt­vevőnek három mérkőzést is kel­lett vívnia, s aki nem bírta, alul­maradt. Ez történt nehézsúlyú E­urópa-bajnokunkkal, Ion Alexé­­vel is, aki a harmadik, a döntő mérkőzés után legyőzöttként hagy­ta el a szorítót. Európa-bajnokunk az elődöntőben, akárcsak a tavalyi bukaresti EB-n, a lengyel Den­­derysel került össze, s a lengyel ökölvívó ezúttal nagyon akart, Ale­­xének minden tudására, minden erejére szükség volt, hogy bebizto­sítsa győzelmét. A döntőben a szov­jet Kamo Szaroján volt az ellen­fele, aki gyakorlatilag csak három percet boxolt az öt nap során, mi­vel egyedüli ellenfele, a magyar Edőcs István, már az első menet után feladta a küzdelmet. A szov­jet fiú pihenten, Alexe fáradtan lépett a szorítóba, s ez döntött: Európa-bajnokunk fejet hajtott fel­készültebb jobb erőnlétben levő el­lenfele előtt. Reméljük azonban, hogy legközelebb sikerül a vissza­vágás. A vereség azonban már nem csökkenthette a Bukaresti Dinamó fölényes sikerét, öklözőink —­ Ste­fan Boboc, Adrian Moraru, Calist­rat Cujov, Marin Constantinescu (arany), érmesek Vasile Ivan Ion Olteanu, Ion Alexe (ezüst), vala­mint Nicolae Popalau, Gheorghe Ene és Ion Györfi (bronz) révén — összesen tíz érmet szereztek ezzel, ismét igazolták a román ökölvívás rangját, az utóbbi években kiví­vott tekintélyét. A további hét bajnoki címet a következők nyerték : Valerij Szo­­kolov, Alexandr Ovecsikiny és Kamo Szaroján (Moszkvai Dinamo); Josef Witek, Zbicsnyiev Sztakurszkij és Edmund Hebel (Varsói Gwar­­dia); Atanc­ujag (Mongóliai Aldar). Calistrat Cujov ismét legjobb volt súlycsoportjában TELEX 0 TELEX 0 TELEX 0 TELEX 0 TELEX 0 TELEX • Szerdán nagyszabású kosárlabda­­torna kezdődik a fővárosi Floreasca pályán. A rendezvényen hat ország Bulgária, Magyarország, Franciaor­szág, Lengyelország, Kuba és Romé­lia női válogatottja vesz részt­­ Jugoszláviában zajló utánpótlás csa­patok számára kiírt Barátság Kupa kézilabda-tornán Románia férfi vá­logatottja 13:4 arányban vereséget szenvedett Umag város csapatától. Együttesünkben sok tartalék szere­pelt, a találkozó sorsa ugyanis már nem befolyásolta a helyezések alakulását, a döntőben Románia és Jugoszlávia mérkőzik egymással. Trogirban a női csapatok léptek pá­lyára. Eredmények: Magyarország — Románia 16:12; Jugoszlávia A — Ju­goszlávia B 15:15 • Visszavágó mér­kőzésen, Fiatra Neamjon, női röplab­da válogatottunk 3:0-ra nyert Cseh­szlovákia ellen. Különösen Baga, Bog­dán, Popa, Rebach és Itu magaslott ki a mezőnyből . Két szovjet nagy­mester, Szpasszkij és Polugajevszki sikerével zárult az amszterdami férfi sakktorna. Mindketten 11,5 pon­tot szereztek a 15 játszma során. Az utolsó fordulóban Szpasszkij Csem ellen győzött, Polugajevszki pedig csak döntetlent ért el Langeveg-el • Buenos Airesben Bobby Fischer egy­más után aratja győzelmeit. Az ame­rikai nagymester nyolc forduló so­rán 7,5 (!) pontot gyűjtött össze, s biztosan vezet a szovjet (Tukmanov) (6) előtt. Florin Gheorghiu 5 ponttal a 3—5. helyen áll LABDARÚGÓ NYÁRI KUPA A BLSZ az idén is kiírta a B-osztá­­lyú csapatok számára a Nyári Kupa tornát, amelynek során a résztvevők több csoportban mérkőznek. A vasár­napi fordulóban született néhány meglepő eredmény. A galaci rangadón például a Politehnica 12:0-ra győzött az Otelul ellen, a tucatnyi gól annak tulajdonítható, hogy az Opelul edzője az ifjúságiakat küldte pályára. Megle­petésnek tűnik a Nagybányai Mine­ral saját pályáján elszenvedett vere­sége is. A titok nyitja : a nagybányai együttes utánpótlás gárdáját szerepel­tette . Eredmények : Szebeni OSM — Brassói Metrom 1—2 (1—1) ; Resicai CSM — Aninai Mineral 0—0 ; Nagyváradi Olimpia — Szatmári Olimpia 2—1 (2—0) ; P. Neamti Ceahlaul — Bákói Stánia 1—0 (0—0) ; Bukaresti Sportul studentesc — Bukaresti Métáiul 1—1 (1—1) ; Te­mesvári Politehnica—Turnu Seve­rini Métáiul 3—1 (2—0) ; Tirgovistei Metalul — Rm. Vilceai Chimia 0—0 ; Galaci Otelul—Galaci Politehnica 0— 12 (0—4) ; Bukaresti Progresul — Craiovai Electroputere 0—2 (0—2) ; Nagybányai Mineral — Aradi Vago­nul 1—2 (0—2) ; Aradi CFR—Kudzsiri Metalurgistul 2—1 (1—0) ; Giurgiul Dunarea—Moreni Flacara 1—0 (0—0) ; Brailai Progresul—Konstancai Portal 1— 2 (1—1) ; Medgyesi Gaz metán— Limpinai Poiana 2—1 (1—1). LÁTTUK mmm­mmmmmmmmmmmmmm HALLOTTUK MEGTUDTUK 80 CSALÁD OROMÉ Minden, át illást ' lakás kimondha­­tatlan K­röm—"a beköltöző család számára. Urikingban az idén — a tervek szerintCZ— az építőknek 16 lakást kellett­ volna átadniuk a bányászcsaládrok számára. Ám az építők úgy „hajtottak“, hogy a ter­vet máris „megették“. S hogy ne tétlenkedjenek egészen szilveszter­ig, elhatározták, rádupláznak a 40- re, így tehát esztendő végére 40 helyett 80­­családot ér a honfogla­­lás­­ és lakásavatás öröme. Gondo­lom, a lakásavatókon az építők egészségére is sokan koccintanak majd Urikányban.____ Testkultúra • A közelmúltban Gyulafehérvár :municípium sportélete ..új színfolt­tal, azaz sportággal gazdagodott. A városban külön szakosztály léte­sült a kulturizmus gyakorlására melynek szakvezetői minden ifjú érdeklődőt tárt karokkal fogadnak. KOVÁSZNAI POSZTÓ Nemrég ünnepelte fennállásának 20. évfordulóját a kovásznai Len­dület kisipari termelőszövetkezet — tájékoztatott Kádár Gyula el­nök. Az egykori háziipari hagyo­mányokat méltóbban megünnepelni nemigen lehetett volna mint azzal, hogy feltámasztják az országos hí­rű kovásznai posztógyártást. 1969 decemberétől kezdték meg a szö­vést, pillanatnyilag több tucat asszony szövi kéziszövőszéken, azt a több mint 100 féle modellt, amely 95—154 lejes áron kerül for­galomba. A merinói és berkegyap­júból készült fenyőágas, sima, spric­celt szövetből kiváló női- és férfi­jelöltek, valamint téli­­abátok, női kosztümök, férfizakók készíthetők. A szövetkezet rendszeresen szállít anyagot a bukaresti Romartanak és a Sporul kisipari termelőszövet­kezetnek, a kolozsvári, nagyváradi, temesvári, brassói, konstancai di­vatházaknak. Méteráruként csak Kovásznán, a Stefan cél Maré utca 18 szám alatti áruátvevő és értéke­sítő központban kapható. VOLÁN PLUSZ ALKOHOL Július a közlekedési balesetek egyik csúcshónapja volt Temesvá­ron is. Az Állomás utca járókelői furcsa jelenségre figyeltek fel jú­lius 12-én este. Troli állt meg a kocsma előtt! A vezető kényelme­sen leszállt és besétált „tankolni“. A szolgálatos milicista észrevette és nem engedte volánhoz ülni a szíverősítő után kocsijához érkező sofőrt. Martin Simonnak, a temesvári Electromontaj vállalat fiatal gépé­­szének már nem volt ilyen sze­rencséje. Italosam sétakocsizni szottyant kedve és mivel elsőnek egy jókora billenőautót látott meg a Resica utcában, volánhoz ült. A sétako­csizás eredménye : nekiütkö­zött egy szabályosan közlekedő autóbusznak, majd az ijedtségtől kijózanodva elfutott. Persze, ha­mar kézrekerítették, törvény elé állították és meg kell fizetnie a csekély 27 000 lejt kitevő, anyagi kárt is. öt-hat pohár után rózsaszínűnek tűnik a világ és görbének az egye­nes út. Cordoneanu Vasile jármű­vével tilos irányba indult el és elgázolt egy kerékpárost. A súlyo­san sérült biciklistát a kórházba szállították, a gépkocsivezető pe­dig egy ideig nem ülhet kormány­kerék mellé. Ehman Miklóstól nem a milicista vonta meg a hajtási en­gedélyt, önmaga szüntette meg, végérvényesen. Társával együtt részegen ült be személygépkocsijá­ba és miután jól nekieresztette a „paripát“ kicsúszott a kezéből a gyeplő. A szabadjára engedett gépkocsi nekiment az útszéli fának és mindkét utasa szörnyethalt! MUNKÁRA FEL, RÁKÁSZOK! A vadászok és sporthorgászok Máramaros megyei egyesülete Ma­gyarláposon, Felsőrónán és Mára­­gyulafalván rák­átvevő központod­kat létesített. A környék rákászai­ *­nak tehát lesz hol értékesíteniük , ezentúl zsákmányukat. A kifogott­, rákok egyenesen külföldre utaz­nak. Az egyesület reméli, hogy legalább 5000 kiló rákot szállíthat le külföldi megrendelőinek. Most már a rákászok ügyességén a sor. Figyelmeztetjük azonban őket, hogy az átvevőket nem lehet hor­gászmesékkel átejteni, mert a zsákmányt lemérik. A rovatot szerkeszti 3 Henkel Tibor

Next