Előre, 1971. január (25. évfolyam, 7201-7225. szám)

1971-01-13 / 7209. szám

­ (Folytatás az 1. oldalról) hajlandó mozgósító változtatá­sok tovább hevítik lelkesedésün­­ket, növelik erőfeszítéseinket. Pártunk, politikai gyakorlatához híven, mint a nemzet érdekeit érintő minden fontosabb kérdés­ben, a jövőnkkel folytatott dia­lógus problémáiban is kikérte a nép véleményét. Országunk dol­gozói, mint tulajdonosok és mint termelők, a legnagyob felelős­séggel kapcsolódtak be a vitába. Egyöntetű megállapításra jutott­­tak : közelebb kell hozni a sok­oldalúan fejlett szocialista jövőt. Ebben a dialógusban a hogyan­ra is válaszoltak. A munkások, mérnökök, tudósok, kutatók, technikusok százezrei és milliói, miután megismerték a munkakö­zösségükre jutó 1971 -es terv, va­lamint az egész ötéves időszak feladatait, számításokat végeztek, felmérték lehetőségeiket, felfed­ték üzemük, intézményük erőtar­talékait, javaslatokat tettek, hogy miként szervezhetik meg munká­jukat jobban és hatékonyabban. Tudatában vagyunk annak, hogy az elkövetkező öt esztendő­vel folytatott dialógusban mind­annyiunknak erőnk, képességeink és tudásunk legjavával kell részt vennünk. Mindannyiunk — ez a szó a leghangsúlyosabb, mert valóban mindenki lankadatlan és mindennapos szorgalmából lesz valósággá a sokoldalú szocialis­ta társadalom építésének ez a nagyszerű programja, és mert a közösséggel együtt mindenkit hozzásegít egyéni céljainak elé­réséhez is. Ebből az ötéves terv­ből mindannyiunkra, személy sze­rint mindenkire jut egy bizonyos hányad, a feladatokból és a jól végzett munka gyümölcseiből is. Évente 3,5—4 százalékkal emelke­dik majd a dolgozók reálbére eb­ben az időszakban. Gyorsabban haladni, időt nyerni ! — nagy feladatokat ró ránk ez az idővel folytatott ver­seny. Nemcsak a gyorsaság, hanem a minőség miatt is. Mint pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elv­társ rámutatott, nagyobb erőfe­szítéseket akarunk tenni az ipar­­fejlesztés terén, az egész nem­zetgazdaság fellendítésében, hogy rövid időn belül felszámoljuk a múlt örökségét és megközelítsük a fejlett országokat. Éppen ezért pártunk, szem előtt tartva a nem­zetgazdaság korszerűsítésének követelményeit, az új ötéves terv­ben célul tűzi ki az ipar szerke­zetének jelentékeny módosítását. Azokat az iparágakat és ágaza­tokat fejleszti lendületesebben, amelyek meghatározott szerepet játszanak a nemzetgazdaság ma­gas műszaki ellátottságában és általános haladásában, így nem­csak mennyiségileg, hanem főleg minőségileg érünk el nagy hala­dást az ipari termelésben. ötszáznegyven milliárd lej lesz az új ötéves terv összberuházása. Vagyis annyi, mint az egész he­tedik évtizedben volt. Gondos, körültekintő és hatékony mun­kánk nyomán sokszorosan meg­térül ez a hatalmas összeg. Mi­nél gyorsabban, annál jobb. S ez tőlünk függ. Nem könnyű a feladat, nem könnyű utolérni az időt, hiszen ő maga is rohan. Gondoljunk csak a tudományos-műszaki for­radalom szélsebes sodrára, a fejlett gazdasággal rendelkező országok haladására. Sem az idő, sem más nem áll meg, hogy mi lassan lépegetve utolérjük. Éppen ezért gyorsabb tempót kell hogy diktáljunk saját ma­gunknak. Századunk hetedik évtizedével együtt véget ért ötéves tervünk gazdag számbavétele megmutat­ta, hogy mire vagyunk képesek, s ennek fényében tekintünk a jö­vőbe. Anyagiakban és szelle­miekben egyaránt szinte felbe­csülhetetlen méretekben gazda­godtunk. Ugyanis, ha ide írjuk, hogy ipari össztermelésünk a nemrégiben zárult ötéves terv időszakában évenként átlag 11,7 százalékos ütemben növekedett, vagy hogy a nemzeti jövedel­münk csaknem másfélszeresen gyarapodott, vagy hogy a dol­gozók minden rétegének felemel­ték a fizetését, ezzel még csak vázlatos képet sem nyújtottunk az 1965—1970-es évek eredmé­nyeiről. De tegyük félre a szá­mokat. Nézzünk körül saját szű­­kebb környezetünkben, városunk­ban, falunkban, vagy házunk táján... és nézzünk önmagunk­ba is, mert emberségünkben, szocialista magatartásunkban is gazdagodtunk, tudásunkban szin­tén gyarapodtunk. Ezek után egész biztosan egyöntetű megál­lapodásra jutunk : az elmúlt öt esztendő az utóbbi negyedszá­zad eredményekben különben is gazdag Romániájának legtermé­kenyebb időszaka volt. Ebben a periódusban a termelőerők gyors ütemben fejlődtek, a szocialista termelési viszonyok megszilár­dultak és tökéletesedtek, szocia­lista demokráciánk elmélyült, te­rebélyesedett, jelentős haladás történt a társadalom vezetési, irányítási és szervezési módsze­rei, formái megjavításának útján. Erről az alapról optimizmus­sal tekinthetünk a jövőbe, a vilá­gos és dolgos holnapba, melyet pártunk X. kongresszusa tisztán, lelkesítően és elérhetően tár elénk .Milyen költőiek Marxnak a szavai, melyekkel összehason­lítja az embert a tökéletes nép­­házat építő, szorgos méhvel. Igen, az ember abban különbö­­zik ettől a kis „műépítésztől," hogy tudatosan el is tudja kép­zelni előre azt, amit akar. El­ tudja képzelni jövőjét, formálni tudja holnapját. És a szocializ­mus körülményei között tudomá­nyos alapvetésű politikával, szorgos munkával meg is való­sítja azt. DIALÓGUS A JÖVŐVEL 19.71 JAN. 13., SZERDA A szatmári Unió üzem­fejlesztése és korszerűsítése jelentős nagyteljesítményű gépi felszerelést igényel. Az utób­bi hónapokban 20 SN—400 típusú esztergával, négy kudzsiri marógéppel, több mechanikus sajtóval, csiszológép­pel és fúrógéppel bővült az üzem gépállománya. Jelentősen növeli az üzem teljesítményét, termelékenységét, renta­bilitását a felfelé ívelő újító­ mozgalom 1966 óta több mint 33 millió lejnek felel meg az alkalmazott újítások előszámított gazdasági értéke. Csak a tavaly kivitelezett kanyarképes szállítószalag egyik alkatrésze gyártástech­nológiájának módosításával több mint 600 ezer lejt takarítottak meg. Képünkön egy útrakész Diesel-mozdony szál­lítmány. AZ ÉPÍTKEZÉSEK MEGKEZDÉSÉRE VONATKOZÓ ELŐÍRÁSOK MINDENKIRE KÖTELEZŐEK? EGY NEM LÉTEZŐ ÉPÍTŐTELEPEN JÁRTUNK M­ ostoha körülmények­ kö­zött, télen, nyáron a szabad ég alatt dolgoz­nak a gyulafehérvári gépkocsi szállító egy­ség (a Hunyad megyei szállítási vállalat egyik területi részlege) karbantartói. Érthető hát, hogy az érdekeltek nagyon is ide­­jénvalónak tartják az egység új, 400 gépkocsit befogadó, korszerű kar­bantartó részleggel, tranzit­szállóval rendelkező székhelyének építését. Az átadási határidőt 1971 utolsó negyedére tűzték ki. A műszaki do­kumentációk már elkészültek, az é­­pítők is munkához láttak. Körülbelül ennyit tudunk meg előzetesen. Remek hír. Részben, mert közmegelégedésre szolgáló ügy rendezését ígéri, részben, mert indu­lás előtt álló, azaz idejében bein­duló beruházásról szól. Vajon ki ké­szítette a terveket és milyen üte­met ír elő az a bizonyos átfogó, irá­nyító grafikon, ami meg kell hogy teremtse az egész munka összhang­ját? Ki gondolta volna, hogy néhány ilyen ártatlan, lényegében a hír ke­rekségét szolgáló kiegészítő kérdés kapcsán egyszerre minden össze­­kuszálódik ? KÉZEN-KÖZÖN ELSIKKADT EGY NEGYEDÉV A terveket, a műszaki dokumen­tációt a Szállításügyi Minisztérium tervező intézete készítette elő. Az említett grafikon 1971 első negye­dére irányozta elő a munkálatok megkezdését és akkor is csak mini­mális összeg, a beruházási alap nem egészen 10 százalékának megfelelő teljesítményt írt elő. A terveket a megrendelő, az autószállítási ipar­központ, valamint a beruházási bank fővárosi fiókja is láttamozta. Ezek szerint tévedtünk. A mun­ka nem kezdődött, nem kezdődhetett meg decemberben. Tehát rossz he­lyen keressük az idejében bein­dult, jól előkészített beruházást. De hogy tévedhettünk volna, ami­kor ugyanabban az iratcsomóban, ugyancsak a szóban forgó iparköz­pont egy másik, 1970 október 19-én kelt, vezérigazgatói aláírással ellá­tott átirata arról értesíti a beruhá­zási bank gyulafehérvári fiókját, hogy 1970 utolsó negyedében az em­lített objektumnál 500 000 lej értékű munkát végeznek el. Különben, mint magunk is meggyőződtünk ró­la, az építőtelep valóban létezett, ta­lajt egyengettek, tömeganyagot tá­roltak, sőt az egyik épület he­lyét is kicövekezték. Egy újabb kérdés és még zavaro­sabbá válik minden, ugyanis amint az építőtelepen az egyik csoportve­zető, Andriea Romulus állította, a munkát még 1970 november 9-én megkezdték. Ez a dátum nagyon elő­nyös lenne, az utolsó évnegyedre beígért félmilliós­ teljesítmény szem­pontjából, csakhogy... SZABÁLYTALANSÁGOK LÁNCOLATA 1. Az építőtelep a fen­t említett grafikon szerint hivatalosan még nem létezett decemberben. 2. Azért sem létezhetett, mert az építők csak november 13-án kapták meg, tanulmányozás céljából, a do­kumentációt s az érvényben lévő szabályok értelmében 30 nap áll rendelkezésükre az esetleges ész­revételek megejtésére. Előfordulhat, hogy nincsenek kifogások. Ezt vi­szont közölniük kell a beruházási bankkal, a szükséges pénzügyi for­maságok elintézése céljából. Ez de­cember 4-én még nem történt meg, tehát nem láthattak munkához . 3. A kivitelező után a banknak is meg kell tennie észrevételeit, ami­re további 20 nap áll rendelkezé­sére. De mivel az építővállalat nem jelezte véleményét,­ a­­bank, a sza­bályoknak megfelelőét],­­ a várakozás álláspontjára helyezkedett. Ezért sem­­indulhatott meg a munka, hisz nem volt miből a munkásokat fi­zetni. Legalábbis hivatalosan, a szabályoknak megfelelően, nem volt miből fizetni. 4. A munkát mégis megkezdték (hogy s mint, azt majd az illetéke­sek tisztázzák) de a már megnyitott építőtelepen semmiféle téli készült­séget nem láttunk. Így, az indu­lás körüli kétségeken, szabályta­lanságokon túl már nemcsak a megfelelő ütem kialakítása, de egyáltalán a munka folytatása is megkérdőjelezhető. A TISZTÁNLÁTÁS ÉRDEKÉBEN jól előkészített, idejében elindított beruházást véltünk felfedezni, s e helyett a szabálytalanságok egész sorába botlottunk, holott ma, mint azt a legutóbbi pártdokumentumok is hangsúlyozzák, csak alaposan elő­készített, részleteiben is tisztázott, pontosan beütemezett beruházások­hoz szabad hozzákezdeni. Ezt­ az igényt éppen a tapasztalatok teszik rendkívül szükségessé. A szóban­­forgó eset viszont példázza, mennyi­re felületesen kezelik egyesek a kérdést, hogy aztán későbben, ami­kor az indulásnál elnézett kisebb­­nagyobb hanyagságok bonyodalmak­ká fejlődnek, a megrendelő, kivi­telező egymás szemére vesse a kö­vetkezményeket. Ebből ugyan sen­kinek sem lesz haszna, viszont a beruházás kétségtelenül megszenve­di a szabálytalanságokat. Éppen ezért feltétlenül szükséges, hogy még most az elején tisztázzák az ügyeket. Ez esetben azonban a tisz­tázás megfelelő „következm­­ények­kel“ kellene hogy járjon mindazok számára, akik a szabálytalanságok láncolatát­­kiépítették. Inován Hajnal Előnyben és hátrányban a határidővel (Folytatás az 1. oldalról) vétség az igazgatóságnak a kerelő­­szentpáli építőtelepet De mivel ak­kor már kilenc hónapos határidő­túllépés volt, ennek a megduplázá­sa már nem „ütközött“ akadályba. Mind az igazgatóságnál, mind pedig a szövetségnél meglehetősen kor­­­látozott lelkesedéssel beszéltek a kerelőszentpáli takarmánygyár át­adásáról és általában magáról a gyárról. Ottjártunkkor jóformán senki sem dolgozott az építőtele­pen, a körülbelül 800 000 lej értékű berendezések az épület mellett, mű­­anyagfóliák alatt várták a „rövi­desen“ érkező, gépesítési vállalatok­tól szerződött, 30 tagú szerelő­cso­portot. Milas Ion, a megyei mező­­gazdasági igazgatóságnak az épít­kezés irányításával megbízott mér­nöke szerint előreláthatólag márci­us 31-én beindul a termelés az évi 40 000 tonna kombinált takarmány előállítására tervezett, két éve épü­lő kerelőszentpáli egységben. Kérdés viszont: mit és kinek fog feldolgozni a ta­karmánygyár? Eddig ugyanis mind­össze 300 tonna takarmány vár fel­dolgozásra, ami a berendezések ka­pacitását véve alapul körülbelül két napra elegendő mennyiség. A tár­sult termelőszövetkezetek távolról sem biztosították eddig — s úgy tűnik, ebben az idényben továbbra sem fogják — a gépek működéséhez szükséges nyersanyagot. Elsősorban takarmányhiányra, a gyenge ter­mésre hivatkozva. Ez is egyik oka annak, hogy a kerelőszentpáli gyár­ról mérsékelten nyilatkoznak Ma­rosvásárhelyen. Úgy gondoljuk azonban, más­ok is közrejátszik ebben. A kerelő­szentpáli társulás tagjai közül töb­ben a ludasi hizlaldának is „rész­vényesei“. Ezek a téeszek természe­tesen a jövőben csakis — vagy leg­alábbis, főleg — a ludasi komple­xum keretei között foglalkoznak majd sertéshizlalással. Az volna tehát a normális, ha a szövetkezet­közi tulajdonban levő kerelőszent­páli takarmánygyár látná el a lu­dasi szövetkezetközi társulás ser­téshizlalóját. A két egység között viszont körülbelül 30 kilométer a távolság, ezért előnyösebb most is — és a jövőben is — Ludasra Rad­­nótról, az állami vállalat takar­mánygyárától szállítani a szüksé­­­­ges, évi több mint 14 000 tonna ta­karmány­mennyiséget, mert a tá­volság jóval kisebb. Még így is — kisebb távolságból és a saját gép­­kocsiparkkal — körülbelül 600—650 ezer lejbe fog kerülni csupán a szállítás. Kérdés tehát: vajon nem lett volna helyesebb a két nagy egységet egymás tőszomszédságá­ba helyezni? Kétségtelenül igen, de ehhez több előrelátásra lett volna szükség. A tervek szerint 1972-ben Ludason, a komplexum területén kalapácsmalom épül, s akkor a ke­relőszentpáli kapacitás kooperáció­­i­ban történő (a gernyeszegi ÁMV- val) kihasználása is kérdésessé válik. A szakemberek szerint a takar­mánygyár elsősorban szárnyasok számára állít majd elő kombinált takarmányokat, a jelenlegi szük­séglet viszont csupán 2500 tonna évente, s ha elérik a tervezett 200 000-es létszámot, akkor sem lesz több, mint 8000 tonna. Kutyfalván rövidesen megkezdik egy növendékhizlalda építését, Rad­­nót, Csapó és Szélkút 2500 sertés hizlalására társult, s még van né­hány hasonló, a közeljövőben megvalósuló terv, elképzelés. Ha majd mindezek valósággá, kapaci­tássá válnak, a kerelőszentpáli ta­karmánygyár is inkább bizonyíthat­ja létjogosultságát. Akkor talán a légkör is megvál­tozik körülötte. Egyenesbe jönnek a dolgok. Igaz ugyan, hogy „jobb későn, mint soha“, de még jobb lett vol­na mindjárt az elején. EftRE 8. o. SZÜLŐKNEK A NEVELÉSRŐL A­z első évharmadi bizonyít­vány áttanulmányozása után bizonyára sok szülő tapasztalta, hogy ötödik osztályos gyermeke tanul­mányi előmenetele a ne­gyedikhez viszonyítva többé-kevésbé romlott. Sajnos, sokan ilyenkor siet­nek a magyarázat megfogalmazásá­val : a tanárok túl igényesek. A való­ság pedig az, hogy az ötödikes gyer­meknek az első hónapokban egész sor új körülményt kell megszoknia. Ezek közül lássunk néhányat, ame­lyeket a szüleiknek is feltétlenül meg kell ismerniük, hogy eszerint szervez­zék meg a gyermek munkáját, és eszerint követeljenek tőle. A legelső változás a gyermek éle­tében, hogy a tanítónénit, (bácsit) a sok tanár néni (bácsi) váltja fel. A kezdeti időszakban pedig a sok ta­nárhoz való alkalmazkodás külön megterhelést jelent tanulóinknak, és nagyban közrejátszik a kifáradásuk­ban. Nagyobb a változás a követelmé­nyek tartalmában és módjában is. Amíg­ az osztály egy kézben volt, az illető pedagógus mindig ugyanúgy követelt, ellenőrzött és magyarázott. A felső tagozaton a tanárok külön­félék, az egyik szűkszavú, a másik bőbeszédű, az egyiknek a hangja erősebb, a másiknak gyengébb. Az egyik röviden adja az utasításait, a másik részletesen elmagyarázza. Az egyik nagyon határozottan követel, a másik engedékenyebb. S ezt mind meg kell szoknia a tanulónak. Az ellenőrzés módja is változik. A gyerekek esetleg úgy érzik, hogy az ellenőrzés nem olyan rendszeres, mint eddig, pedig nem erről van szó ! A nagyobb tantervi anyag miatt a szóbeli ellenőrzésre kevesebb idő marad. Ezt azért fontos tudniuk a szülőknek, mert a gyermekek között sok olyan típus van, aki munkáját az állandó, rendszeres ellenőrzés hatá­sára jobban végzi. Nem is beszélve azokról a gyermekekről, akik ha­nyagságra hajlamosak, igyekeznek kibújni kötelességeik alól. Változás áll be az osztályozásban is. S ez a szülők legérzékenyebb pontja. Rendszerint a tanulók gyen­gébb osztályzatot visznek haza. Ép­pen ezért arra kérjük a szülőket, ötödikesek hogy az otthoni érdeklődés ne az osztályzatra korlátozódjék csupán, hanem arra, elegendő volt-e a ta­nuló felkészülése, tudta-e az anyagot vagy többet kellett volna tanulnia. Legyenek nagyon türelmesek az első osztályzatok után ! Inkább szoktas­sák arra gyermeküket, hogy munká­ját alaposan, kötelességtudóan, kitar­tóan végezze. Alakítsák ki a jól vég­zett munka örömét és óvják a külön megterhelésektől (mint a különórák). Ide kapcsolódik néhány dolog, amit tisztázni kell a jobb eredmények eléréséért : Nemcsak az írásbeli fel­adat a házi feladat. Mindig a szó­beli feladat megtanulásával kezdték, csak azután az írásbelivel, hiszen az írásbeli feladat nem más, mint a szó­beli gyakorlása. Helyes lenne, ha a tanulók a feladatokat azon a napon végeznék el, amikor azt feladták, és ugyancsak akkor tanulnák meg a fel­adott leckét is. A szóbeli tanulás nem jelenti a szószerinti tanulást. Na­gyon sok szülőt lehet hallani: „Add ide a könyvet, és mondjad". Helyette arra szoktassák gyermekeiket, hogy saját szavaival mondja el, amit meg­tanult. Érzelmi életükben is változást hoz ez a szakasz. Vonzalmak keletkeznek, amelyek más-más formában jelent­keznek : durvák, vadak, fölényesek egymással. Itt nagyon sok a szülők tennivalója. Először is egymás megbe­csülésére kell nevelniük gyermekei­ket. Ebben az időszakban szeretet­­igényesebbek. Nagyon vágynak a jó szóra és szívesen szereznek örömöt másoknak is. Arra kell a szülőknek ügyelniük, hogy ezt az igényt támo­gassák. Nagyon érzékenyek is. Kez­dik megismerni hibáikat, s ezeket ta­kargatják, titkolgatják. Csak dicsére­tet hajlandók elfogadni, s ilyenkor jönnek a panaszok : „haragszik rám" vagy „a tanár igazságtalan". Ilyen esetben, ha ez előfordul, a szülő soha ne adjon igazat a gyermeknek, hanem azonnal keresse fel az osz­tályfőnököt, mert a tanuló szempont­jából elengedhetetlenül fontos, hogy jó együttműködés legyen a szülők és az iskola között, összefoglalva megállapíthatjuk, hogy az ötödik osztályos gyermek nem rosszabb lett, hanem más lett, és éppen ez az, amit nagyon sok szülő nem vesz tekintetbe, hanem csak szidja gyermekét és panaszko­dik rá. Helytelenül járnak el akkor is, ha mindig azt hajtogatják, hogy már nagy vagy és eszerint követel­nek tőle. Inkább dicséretekkel buz­dítják, így a gyermek azt érzi, mi­lyen büszkeség az, hogy ő már felső tagozatra jár. Varga Piroska tanítónő TÓTH MÁRIA M­EGBÉL­YEGEZVE Kint havas eső esik, szél csap­­dossa arcunkba a szúrószálú cseppeket. A "nagy ház lépcső­­bejárata átalakult kis játszótér­ré. Délután háromkor, amikor betoppanok, egészen apró kislá­nyok vitatkoznak. A vitatkozni szó ebben az esetben csak hozzá­vetőlegesen adja vissza a helyzet­hűséget, ugyanis a kis játszóté­ren nem vita folyik, hanem egy­szerű, konkrét, egy személy el­leni lökdösés. Két kislány tusz­kolja kifelé a harmadikat. A har­cias kislányok roppant határo­zottak : a harmadiknak takarod­nia kell. De miért? — álmélko­­dom, s nem is egyetlen okból ki­folyólag. A kiközösített kislány békésen, minden ellenvetés, ber­zenkedés nélkül távozik. Ha nem is közömbös még, de meglepetés­nek nyoma sincs­­rajta. Úgy lát­szik,d­e az ilyesmit megszokhatta már. Ahonnan, kiuta­sítják, fogja szépen magát, és a távozás hímes mezejére lép. A két határozott kislány nekem szánt magyarázó szövege se késik: „Ez a kislány a kettes lépcsőházban lakik, itt nincs keresnivalója­­“, „De hátha vendégségbe jött hozzátok, eset­leg keres valakit. Itt nem csak ti laktok...“ A gyerekésznek nem érv az én érvem, felnőttes mellé­beszélés. Tudják ők, amit tud­nak. „Különben is anyukánk meg­tiltotta, hogy ezzel a kislánnyal barátkozzunk. Ismétli az elsőt, megbukott...“ A kislányok úgy idézik Anyukát, mintha soha nem lett volna semmiről egyéni véleményük. Elképzelem, hogy Anyuka önérzetes lehet, a kislá­nyait is önérzetre szoktatja. Szán­dékosan­­ használom a „szoktatja“ jelzőt, mert ebben az esetben ne­velésről — jó értelemben vett nevelésről — nem lehet szó. S a gyerekek bármit inkább ismer­nek, mint a szánalmat. A gyer­mekekben úgyis ösztönösen ott fiúi állandóan a jó és a rossz kö­zötti harc, csak egy szemvillanás, egy alkalmatlan pillanatban el­hangzott biztatás szükséges hoz­zá : megbélyegzik a bukott lányt. Nem ereszkednek le hozzá. Nem játszanak vele. Megalázzák. Az egyik kislány a postaládák szá­mán mutogatva büszkélkedik kilenceseivel, tízeseivel. Kiván­csi vagyok rá: „Nem sajnálod azt a bukott kislányt... ? Annál is inkább, mert te jó tanuló vagy“. A válasz éppen az, amit előre sejtek: ó, dehogyis nem sajnálja, de ha egyszer a kislány megbukott, akkor megbukott. Ha egyszer Anyuka is tiltja, ha a tanító néni is megmondta év ele­jén, az első iskolai napon: vigyá­zat, „bukott“ lány van köztetek Ne hasonlítsatok hozzá! Gondo­lom a csöppet se helyes bemutató körülbelül így, hangzott el a rossztól óvni akaró tanító néni ajkáról. Ha alaposan átgondolom, egészséges, normális gyerek, ho­gyan bukhat osztályismétlőre az első elemiben ? Valószínűleg va­lami szerencsétlen családi helyzet folytán. Ki tudja? A bukott kislány ott sétál a behavazott úton, a ház előtt. Nem sajnálják, nem segítik, nincs ba­rátnője. Anyuka és a tanító néni egész sor közmondást sorolt fel a kislányoknak: mondd meg ki a barátod, s én megmondom, ki vagy... madarat tolláról, embert barátjáról... A közmon­dás iro­dalomból elég példa kínálkozik a másik gyerek, később a másik ember taszítására, megbélyegzé­sére. S a piros sálas kislány az első D-ből nem csak osztályismét­lő hanem, kétszeresen bukott lány. Elbuktatta a gyerektársada­lom kis közössége is. Hogy köz­ben a buktatók is megbuktak va­lamiből, azt érdemes lenne más­kor megtárgyalni. KILÁTÓ • KILÁTÓ • KILÁTÓ • KILÁTÓ • A SCINTEIA január 9-i száma Az iskola társadalmi felelőssége az ifjúság munkára nevelésében cím­mel cikket közöl Zina Sirbu, az Ok­tatásügyi Minisztérium helyettes ve­zérigazgatója tollából. A szerző miu­tán hangsúlyozza, hogy a jelen tanév­ben bevezetett új tantárgy, a műszaki­­termelési tevékenység elsőrendű célja nem annyira az egyes szakmákhoz szükséges készségek kialakítása, mint a termelő munkával szembeni helyes magatartásra nevelés, a követ­kezőket írja: „Eleget dolgoztam én a két kezemmel, hadd legyen a gyer­mekem értelmiségi — mondja elég sok szülő, függetlenül attól, hogy gyermeke képes-e vagy sem tanulni, van-e vagy nincs kedve ahhoz a szak­mához, amelyet szülei választottak neki. Le kell számolnunk ezzel a szü­lők és tanárok körében egyaránt je­lentkező felfogással, mert helytelenül hathat ki némely fiataloknak a mun­káról és életről alkotott felfogására, táplálhatja némely érettségizett fia­talok hajlamait az ingyenélésre a család rovására, mikor éveken át ugyanazzal a mondattal igazolják ma­gukat : „megpróbálom a felvételit jö­vőben is“. Ezek után a szerző elmond­ja, hogy a fejlett ipari országok isko­láiban is kötelező tantárgy a terme­lési tevékenység, így például a Szov­jetunió, Svédország, az NDK, az NSZK, Belgium, Hollandia, Csehszlo­vákia, Jugoszlávia, Dánia, Magyaror­szág iskoláinak heti programjában szerepel gyakorlati tevékenység. • A könyvesboltokba több olyan könyv érkezett, amelyeket a középis­kolák magyar irodalomból kötelező ol­vasmányként írnak elő a tanulók szá­mára: Arany János: Toldi-trilógia, Csokonai: Dorottya, Katona József: Bánk bán, Illyés Gyula: Puszták népe, Madách : Az ember tragédiája, vala­mint több Jókai-regény. • A Saturday Review (USA) tudósí­tása szerint, mivel a csoportos tanítás lehetetlenné teszi, hogy a tanár egy­idősen külön-külön is figyelmet szen­teljen a gyerekekre órákon, a Missis­sippi állambeli McComb iskola új rendszert vezetett be az oktatásban. Az állam több iskoláját telefon és te­lex összekapcsolásából származó kü­lönleges készülékkel kötötte össze a McComb épületével. A tanulók tele­fonon külön-külön kapják tanáruktól a feladatokat és utasításokat, ezek megoldását ugyancsak telexen vagy telefonon közlik, így minden tanuló­nak megvan rá a lehetősége, hogy képességei szerint gyorsabban vagy lassabban haladjon az anyaggal. A jobb tanulóknak tehát így nem kell végighallgatniuk a tanár magyarázatát már ismert fogalmakról. Ezzel a mód­szerrel az iskola egyik legjobb tanu­lója másfél hónap alatt sajátította el az egész évi anyagot logikából. Külö­nösen előnyös oktatási forma ez azok­nak a tanulóknak, akik valamilyen ok­ból nem járhatnak iskolába. Felismer­vén az előnyt, több Los Angeles-i is­kola szerződést kötött a helyi tele­fontársasággal, hogy kiépítsenek ilyen hálózatot az iskola és az otthonülésre kényszerült iskolaköteles gyermekek lakása között, s ezzel bekapcsolja ő­­ket egy-egy osztály közösségébe. • Az UTUNK múltheti, január 8-i számával kezdődően egész oldalas is­kolai rovatot indított. Az első oldal vezércikke szerint a rovat célja: segí­teni az irodalomoktatásban. „Vállaljuk — írja a továbbiakban a szerkesztő, — hogy néhány év alatt nyilvánosan s együtt az olvasó diákkal, tanárral, sőt egész olvasótáborunkkal, újraolvassuk a tanterv magyar irodalmát, keresve együtt velük versek, elbeszélések, drá­mák, regények lelkét-titkait, mindazt, amiért érdemes tanítani, megtanulni, sőt — időnként újra is olvasni ezer oldalakat". Az első iskola-oldal szerzői: Marosi Péter, Láng Gusztáv, Király László, Kocsis István, Nagy Kálmán. F­eltétlenül ki kell hívni az or­vost, ha a gyermek életében először van meghűlve. Ké­sőbb már nem kell minden alkalom­mal orvost hívni, ha hűlés tör ki a gyermeken, csak akkor, ha szokat­lan tünetet észlelünk, ha a láz 38 fok fölött van, vagy ha a hűlés nem mondható enyhének. Az erős lehűlés gyakran rontja a légúti hurutot, ezért ajánlatos a gyermeket a szobában tartani és a huzattól óvni, míg a betegség el nem múlik. A hideg szél a gyermek testének egy részét erősebben le­hűti, mint a többit, ez az egyenlőt­len lehűlés lehet az oka a betegség súlyosbodásának. Az édesanyák rendszerint alig várják, hogy a gyermeket ismét ki­vihessék, mondván, hogy a levegő, a nap hatására hátha hamarabb kilábal a hűlésből. Semmi bizonyí­tékunk nincs arra nézve, hogy a napsütés jót tesz a hűlésnek, de az bizonyított tény, hogy a hideg, a túlzott lehűlés árt. Súlyos bajt okoz, ha lázas gyermeket viszünk ki hű- A széltől is óvjuk vös levegőre. Legbiztosabb az, ha a gyermeket egy-két teljes napon ott egyenletesen meleg szobában tartjuk, és csak azután visszük ki, először 20—30 percre, szélvédett helyre. Fontos a légúti hurutban szen­vedő gyermek helyes öltöztetése. A cél az, hogy az öltözék a gyerme­ket egyenletes melegen tartsa, és amellett kényelmes is legyen. Ha ül az ágyban, adjunk rá könnyű kö­tött kabátot a pizsama fölé, hogy felsőteste ugyanolyan melegben le­gyen, mint az alsó. Ne tegyünk sok takarót a lábára, meleg szobában egy is elég. Ha fent jár a beteg, ilyenkor is vigyázzunk, hogy olyan melegen tartsuk a lábát, mint teste többi részét (a levegő éppen a padló közelében a leghidegebb, leghuzatosabb). Legcélszerűbb a tréningnadrág (mackó), hosszú ha­risnya vagy meleg, hosszú alsó­nadrág. Vigyázzunk arra, hogy a szoba hőmérséklete egyenletes le­gyen éjjel is. Az orvos sokszor elrendeli, hogy a szoba levegője megfelelően pá­rás legyen, mert ez jót tesz a gyul­ladt orr- és nyálkahártyának. Kü­lönösen hasznos ez száraz köhögés esetén. A szobalevegő páratar­talmának fokozására forralhatunk vizet lábasban, kályhán vagy vil­lanymelegítőn, nedves törülközőket akaszthatunk a fűtőtestre, vagy nedves lepedőket tehetünk a szo­bában kifeszített kötélre. Urjs KÉRDÉSÜNK UR1­­VÁLASZUNK Kell-e vigasztalni ha valamiért sírva fakad a gyer­mek ? - íme egy kérdés, mely a legtöbb családban előbb-utóbb vi­tára ad okot szülők között. Ha a gyermek megüti magát, azt kívánja, hogy vigasztalják, s tulajdonképpen a szülő is vágyik arra, hogy síró gyermekét csin­tgassa. Ez így termé­szetes és helyes. Némely szülő so­kat ad arra, hogy gyermeke bátor legyen, ne nyafogjon, és attól fél, hogy a vigasztalás elkényezteti. Pe­dig az egyébként biztonságban élő gyermek nem lesz gyámoltalan az egyszerű vigasztalástól. Ne féljünk tehát gyengéden bánni a gyermek­kel, ha rászorul. Csak óvakodjunk, nehogy eltúlozzuk a sérülés jelen­tőségét, hanem minél előbb irá­nyítsuk vissza a gyermeket rendes tevékenységéhez.

Next