Előre, 1972. március (26. évfolyam, 7562-7588. szám)
1972-03-01 / 7562. szám
NAGYVILÁG • NAGYVILÁG • NAGYVILÁG • NAGYVILÁG • NAGYVILÁG • NAGYVILÁG Valamikor, a hintó, a postakocsi, a konflis korában igazán széleseknek tűnhettek Bécs belvárosi utcái. Most, a gépkocsi századában a legbravúrosabb mutatványokat végzik a volánnál ülők, hogy elsuhanhassanak egymás mellett, a parkolóhelyre való beállás pedig valóságos istenkísértés. Vendéglátónk, akinek autójában ülünk, többször is körüljárja a Stephansplatzot, egyik utcácskából a másikba hajt, hasztalan, leállni nem lehet. A korábban kelők minden kis helyet elfoglaltak, ki kell lesni, míg valahol foghíj támad a járdaszélen. Végre sikerül, és elindulhatunk ismerkedni a várossal, amely megérkezésünkkor — estére fut be a Westbahnhofra a Wiener Walzer — szebbik arcát mutatja az érkezőnek: a Mariahilferstrasse üzletsorának fényárban úszó, csillogó kirakatait, az Operaház diszkréten megvilágított loggiáit, a Votivkirche gótikus tornyainak villanyfényben még káprázatosabb kőcsipkéjét. Azt mondják, Bécsben minden út a Stephansdomhoz vezet. Ez a város szíve, s bárhogy kanyarogsz is utcáin, a sugarasan kiépített fő ütőerek ide futnak össze. Mi ezt a helyet választjuk kiindulási pontnak." Körbejárjuk a századok emlékét őrző templomot, majd betérünk, belülről is megcsodálni a gótika építőmestereinek s a barokk művészet reprezentánsainak egymás mellett jól megférő alkotását. De lám, századunk technikai forradalma ide is behatolt. És nem öncélúan. Manapság több turista fordul meg a templomokban, mint hívő. S aki odakinn az utcasarkon éppen cigarettát vagy képeslapot vett az automatából, most a turistavezető automatához folyamodik. Néhány schillingért az automata fülhallgatójából megtud mindent, ami elegendő ahhoz, hogy úgymond, kellő előképzettséggel nézzen körül. Bizarrabb látványban soha nem volt részem: a főhajó előterében egyházi sajtókiadványokat, könyveket árusító szabályszerű kirakó stand, az egyik oszlop mellett az idegenvezető automatába dobja be valaki a schillingjeit, míg elől az oltárnál folyik a mise. És az oltáron a mikrofon. A láthatatlan hangszórók az oldalajtókat és a bejárati részt is betöltik a miséző pap hangjával. Ezek után már egészen természetesnek tűnik, hogy a templomfal mellett, pár lépésre a kijárattól, sült gesztenyét árulnak, s hogy a tér sarkán felállított tábla „Finkerstandplatz" felirata már csak emlék. Konflist sehol. Ellenben a helyébe tolakodott taxik kettes-hármas sorokban várakoznak. Sofőrjeik néha órákon át elnézik a kocsiba beépített minitévét. Sürgős utunk nem volt, különben is egy város arcát csak gyalogszerrel, az utcákat róva lehet megismerni. Ezért meg sem próbáltunk taxiba ülni, s úgy láttuk, hogy a bécsiek sem nagyon tolakodnak. Elég nekik, hogy a villamosjegy hat schillingbe kerül. Elképzelhető, milyen drága lehet egy taxi. ... Luxusboltok méregdrága exkluzív árukkal, nagyáruházak télvégi kiárusítása, ölesbetűs reklámtáblák hirdetik az árcsökkentést. Persze, csak a silányabb cikkeknél van árengedmény. Olcsó pulóverek, fehérneműdarabok állnak halomban, a nők pedig könyökig belenyúlva turkálnak, keresnek, válogatnak az áruban, amely viszonylag azért olcsóbb, mert holnap már divatjamúlt. Valójában nagy a drágaság. Ottlétünkkor jelent meg a sajtóban éppen, hogy a minisztertanács úgy határozott: kormánybizottságot hoz létre az áremelkedés megfékezésére. Ám a kormány nem tartja lehetségesnek a piacra dobandó új cikkek árának szabályozását. A hatóságok nyilván ismerik az árszabályozás mechanizmusát, s az ottani lakosság is kiigazodik az üzletről üzletre eltérő árak szövevényében. Nekünk viszont szinte minden kirakat meglepetést jelentett, s rá kellett jönnünk, hogy nem a minőség határozza meg minden esetben az árat — bár döntő szava van benne — hanem az, hogy az illető kereskedő miként találja meg leginkább a számítását. Szocialista országból érkező látogató számára még a könyvesbolt, kirakata is meghökkentő. Komoly tudományos munkák mellett két vaskos kötet: az egyik nagybetűs cím a kétezredik év tudományaként harangozza be az asztrológiát, a másik — nyilván ennek is csak a címét olvastam el — jövendőbeli tudományos világképünk alapjaként prezentálja ugyancsak az asztrológiát. Bámulatos, hogy mennyire hat az emberekre ez az áltudomány. Nem egyszer láttam, hogy amint megveszik a délutáni lapot, a Kuriert, azonnal az utolsó oldalon naponta közölt horoszkópot olvassák. A tévében a szombat esti családi vetélkedőn jelen van a neves profeszszor, az egyik említett könyv szerzője, elkészíti a versenyzők horoszkópját, s még a vetélkedő két vezetője, a bécsi tévé ismert riporterházaspárja is lélegzetvisszafojtva lesi, milyen hatással van a versenyzőkre a „megjövendölt" siker vagy netán gyenge szereplés esélye. A legmulatságosabb az volt, hogy a részvevőkről — szintén csillagjóslás alapján — készített „jellemrajzokban" egyetlen ember kivételével senki sem ismert önmagára vagy hozzátartozójára. Olyan kevéssé lennének tisztában önmagukkal és egymással az egy fedél alatt élők? Vagy inkább az asztrológia „tudománya" sántít valahol? Dehát ha egyszer intézményesen adagolják az embereknek a lapok, a televízió, a könyvkiadók, még a kevésbé hiszékenyek is „bedőlnek". Valószínűleg ez is olyan múló divat, mint a szex-hullám. Bár még mindig szinte minden második moziban szexfilmet vetítenek, általában tucatnyian, legfeljebb húszanharmincan ülnek a nézőtéren. A közönségcsalogató képek előtt is a legnagyobb közönnyel haladnak el a járókelők, ügyet nem vetnek rájuk, még a fiatalok sem. Annál nagyobb a közönségsikere az Anatevkának, amely a második világháború egyik vérlázító fejezetét idézi fel egy deportált zsidó család tragédiájának megelevenítésével. Hónapok óta telt ház előtt vetítik, ottjártunkkor a Gartenbau mozi hetedik hete tartotta műsoron. Böngészem az újságban közölt moziprogramot. Az Anatevka és kevés más filmcím mellett aprócska csillag. Általános szokás szerint a tizenhat éven aluliaknak tiltott filmeket jelölik így. Az osztrák lapokban ellenkezőleg, a csillaggal jelölt filmet gyermekek is megnézhetik. A többnyire kiegyensúlyozott családi életet élő, szolid bécsiek talán jobban örülnének annak, ha fordítva lenne, s a moziműsorban itt-ott felbukkanó csillagocska inkább a tilalmat jelölné. Ha egyéb nem, tán a kasszaegyenleg végülis rádöbbenti a mozitulajdonosokat, hogy jobban jövedelmez a művészi tartással megalkotott, komoly eszmei mondanivalójú film. Lehet-e bécsi emlékeket felidézni az egykori császári rezidenciák, a gótikától a világszerte egyedülálló, Bécsben kialakított eklektikus Ringstrasse stílusig nyolc évszázad minden stílusirányzatát magán viselő Hofburg, és a híres osztrák építészdinasztia, a Fischer von Erlach-ok tiszta barokk alkotása, a Schönbrunn nélkül? Persze, hogy nem. Hiszen aki fogalmat akar alkotni a városról, megnézi kívülbelül ezeket az építészeti műremekeket, végigjárja a muzeális értékeket, felbecsülhetetlen kincseket őrző termeiket, a Schönbrunn téren is, kopáran is lenyűgöző szépségű barokk parkját. Jómagam sem voltam kivétel. Remek agytorna az efféle látogatás, történelmi és művészettörténeti ismereteit ellenőrzi minduntalan a turista, új meg új neveket próbál elraktározni agyában, új képeket rögzíteni emlékezetében. Aztán kilép az utca forgatagába, s még mindig a történelmet rendezgetve agyában, megpillant egy cégtáblát: Habsburg Putzeret. A jelen torz fintoraként hat a mosodák hattyú-emblémás felirata itt, ahol a Habsburg név századokon át egyet jelentett a mindenható dinasztiával. Dehát a bécsiek nem ütköznek meg az ilyen apróságon, mint ahogy elődeik sem ütköztek meg azon, hogy a klasszicizáló stílusban épült külső Burgkapu párkányzatára vésett jelmondatot: Iustitia regnorum fundamentum — az igazság az országok talpköve —, nem vette komolyan az uralkodóház. Valahol azt olvastam, hogy a bécsi ember külön világ. Az a szó, hogy „bécsi", életformát, mentalitást, egy bizonyos fajta kedélyt jelent. Megtanulhatatlan, leutánozhatatlan életmódot, amelyben éppúgy helye van a jó értelemben vett rátartiságnak, mint a kedves közvetlenségnek. Pár nap alatt nehéz meggyőződni róla, hogy valóban így van-e. Legfeljebb megérezni lehet, s magunkkal hozni hangulatokat, futó benyomásokat, a fülünkben visszacsengő szavak muzsikáját. Annyi bizonyos, hogy boltban, vendéglőben, cukrászdában utolérhetetlen kedvességgel, utánozhatatlan hanglejtéssel köszönik meg már azt is, ha pusztán érdeklődőként betér valaki: Dank' schöns Auf Wiedersehen! Szűcs Olga BÉCSI MOZAIK Bécs madártávlatból Európa számára az országot 1482- ben fedezte fel Diego Cao portugál hajós. Néhány évszázaddal később franciás gyarmat lett. Savorgnen de Brazza 1880-ban szállt itt partra. Miként a többi volt afrikai gyarmat, az akkori Francia-Kongó is hosszú időn át kifosztott, rabigába láncolt ország volt. Több mint egy évtizeddel ezelőtt, 1860-ban az ország népe lerázta a gyarmati uralom láncait és kivívta állami függetlenségét. De az államhatalmat az első években reakciós kormányzat gyakorolta, amely továbbra is hűségesen szolgálta a kolonialista hatalmakat. Csak 1963-ban sikerült a néptömegeknek eltávolítaniuk ezt a kormányzatot és így megnyitni az utat a haladó irányzatú átalakulások előtt. A kongói nép eltökélt szándéka, hogy felszabadultan éljen e ténylegesen független, idegen érdekeknek alá nem rendelt országban. Kongó Népköztársaság népe ma teljes energiával a jövő felé fordul és ezt a jövőt építi. Az állami függetlenség kivívása óta eltelt években Kongó Népköztársaság jelentős változásokon ment át. E változások tartalmát a konkrét körülményeket figyelembe vevő önálló fejlődés útjának fokozott érvényre juttatása határozza meg. Ez azút különösen azóta érvényesül határozottabban és azóta befolyásolja egyre növekvő mértékben a politikai és gazdasági élet alakulását, amióta Marien N’Gouabi elnök került az ország élére, amióta megalakult a Kongói Munkapárt, és az ország új alkotmányt kapott. Az alkotmányba foglalt politikai célkitűzések között megemlítendő a kizsákmányolás bármilyen formájának a felszámolása, az ország nemkapitalista úton való fejlődésének biztosítása. Az ország népének állásfoglalásáról vall a többi között az ország vörösszínű zászlaja s a fiatal állam jelszava: „Egység, munka, előrehaladás“. Mindenekelőtt pedig ezt mutatják az új úton megtett első lépések, a figyelemre méltó megvalósítások. Gazdasági tekintetben a múltban, a gyarmati uralom hosszú időszakában a mai Kongó Népköztársaság fejletlen ország volt, ahol a visszamaradott mezőgazdaság volt az uralkodó tevékenységi ág. De az ország jelentős altalaji kincsekkel is rendelkezik, melyekmind értékesítésre várnak. Ezek között megemlítendő a közel 500 millió tonnára felbecsült vasérc, a kőolaj, a gyémánt, az arany, az ólom, a réz, a cink. De nem feledkezhetünk meg az ország területének felét borító erdőkről sem, amelyek értékes fafajtáikkal nagy kincset jelentenek, a gazdagon termő kókuszdió-, földimogyoró-, kakaó-, kávé-, gumi és más ültetvényekről. De nemcsak e gazdasági kincsek puszta létét kell kiemelni, hanem elsősorban is azt, hogy történelme során most először rendelkezik a kongói nép az erőforrások tényleges kiaknázásának lehetőségével. E lehetőség valóra váltása során az egyik legfontosabb történelmi és gazdasági-társadalmi horderejű lépés volt az alapvető termelőeszközök államosítása elvének meghirdetése 1969-ben. Nem is késlekedtek gyakorlatba ültetni ezt az elvet. Az ország konkrét szükségleteit figyelembe véve államosítottak több energetikai, szállítási és vízgazdálkodási vállalatot, így a többi között államosították a dzsungelen keresztül vezető vasútvonalat, amely Brazzaville-t Pointe-Norire atlantióceáni kikötővel köti össze. Megtiltották új erdőkitermelési engedélyek kiadását külföldi vállalatoknak és ezzel egyidőben új országos erdő- és fakitermelési politika alapjait rakták le. Ennek lényege az ésszerű tervezés és az állami üzemek számára a fafeldolgozási jog kizárólagos biztosítása. A fentiekkel szoros összefüggésben az ország kormánya jelentős lépéseket tett az önálló ipar kifejlesztése érdekében. Ezt bizonyítja az utóbbi években működésbe helyezett ipari objektumok és vállalatok száma. Ezek között megemlíthetjük a Pointe-Noire város közelében létesített foszfát üzemet, amely a Halle vidékén létező foszfát lelőhelyeket (a világ egyik leggazdagabb foszfát előfordulásait) értékesíti. A vállalat tevékenysége megpezsdül a vidék egész gazdasági életét és új lendületet ad magának Pointe-Noire kikötőnek is. Megjegyzendő, hogy e kikötő 65 000 tonnás ércszállító hajók befogadására is alkalmas. Az ország gazdasági élete szempontjából nagy jelentőséggel bír, hogy 1971-ben az M’Passa társaság ismét hozzálátott a rézérc és Az Egyenlítő két oldalán, Afrika nagy folyama, a Kongó jobbpartján helyezkedik el a 342 000 négyzetkilométer kiterjedésű Kongó Népköztársaság. Nyugati partját az Atlanti-óceán vize mossa, keleti határa Afrika szívében fekszik. Legnagyobb tengerszint feletti magassága alig haladja meg az 1000 métert. Területének 60 százalékát őserdő borítja. Legnagyobb folyama a Kongó és mellékfolyója, az Ubangi, amelynek teljes hossza 2350 kilométer, egyben a legfőbb közlekedési vonalak is. Az országot körülbelül egy millió ember lakja, népsűrűsége átlag 3 fő négyzetkilométerenként. Városon él a lakosság 28 százaléka, tehát valamivel több, az ólom-cink ércek gyorsütemű kiaknázásához. Új vasérc lelőhelyek felfedezése új távlatokat nyit a vasbányászat előtt is. De a kőolaj sem akar lemaradni ebből a vetélkedésből. Az utóbbi időben a parttól 80 kilométerre gazdag tenger alatti kőolajelőfordulásokat fedeztek fel. A műszaki nehézségek ellenére, te lelőhelyek kiaknázása ígéretes. A bányaiparon kívül jelentősebb távlatokkal rendelkeznek más iparágak is, közöttük a textilipar, így Kisoundiban, Brazzaville mellett növelték a már működő textilipari komplexum termelőkapacitását, új cementgyárat építettek Lutete helységben, Dzsouéban vízierőművet helyeztek működésbe és fokozatosan fejlesztették az élelmiszeripart. Jelentős figyelmet szentel a kormány a mezőgazdaság fejlesztésére, hisz az ország aktív lakosságának 85 százaléka a falvakon él. Intenzíven fejlődik a mezőgazdaság, amelyik „az iparosítás támasza és a mint negyedmillió, a falusi lakosság tehát az összlakosságnak 72 százalékát teszi ki. A mezőgazdaság, az uralkodó gazdasági ág a lakosság 76 százalékát foglalkoztatja. A 12 tartományban több törzs él, a legnépesebb a délnyugati tartományokban honos bantu törzs, amely az összlakosság 52 százalékát teszi ki. Az ország középső vidékein élő bateke négerek 24 százalékát teszik ki az ország népességének. Északkeleten — kisebb számban — a bakoia, babangi és ngiri törzsek élnek, az őserdők pigmeus lakossága 17 000 főre tehető. Bár a lakosság fő foglalkozása a földművelés, Kongó Népköztársaság élelmiszerbehozatalra szorul, tekintve, hogy egyetlen nemzetgazdaság alapja“ — ahogyan ezt Brazzaville-ban hangsúlyozzák. Nagy súlyt helyeznek a szakértők az ipari növények termesztésére és ezzel kapcsolatban a cukoripar kiterjesztésére. A cukoripar fejlesztése és a nemzetgazdaság szolgálatába állítása érdekében 1970 végén két francia vállalatot államosítottak és Kongó NK ipari és mezőgazdasági társasága néven egy állami vállalatot hoztak létre. Minthogy a nemzetgazdaság fejlesztése nemcsak anyagi alapokat igényel, hanem szakemberek seregét is. Kongó NK kormányzata nagy gondot fordít a szakkáderek képzésére. Ezen a téren a fiatal afrikai állam már jelentős megvalósításokkal büszkélkedhet. Csupán néhány év leforgása alatt az országban a lakosság 80 százaléka írástudó lett. Afrika eme övezetében ez a százalékarány igen magas értéket jelent. Az építkezések egyben a szakmunkás képzést is elő jelentősebb mezőgazdasági övezete a Niari folyó medencéje, a Majombé hegyektől keletre. Főbb élelmiszernövényei a manióka, a batáta, a banán, a kukorica és a köles. Az állatállomány a forró klíma miatt nem jelentős, ezzel szemben nagy szerepe van a lakosság ellátásában a halászatnak. Az őserdőkben folyó nemesfakitermelés az ország számottevő gazdasági ága. Az altalaj olyan kincseket — kőolajat, aranyat, horganyt, ón- és ólomércet, rezet, gyémántot, kálisót — rejteget, melyek értékesítése hatalmas jövedelmet jelent. Fő energiaforrásai a folyóvizek. Energiatermelése 1964-ben 44,5 millió kilowattóra volt, mozdították, így például a brazzaville-i textilkombinát számos munkása az üzemek építőinek sorából került ki. Az utóbbi időben egyre növekszik a bányamunkások száma, bányászokká válnak olyan emberek, akik egész korábbi életükben csupán abból éltek, amit a természet készen bocsátott rendelkezésükre. Emberek, akik egész életükben a nagy folyó partján halásztak, ma e folyó torkolatánál fekvő Pointe-Noire kikötő szorgalmas és ügyes munkásai. Románia Szocialista Köztársaság és Kongó Népköztársaság között a tiszteleten és kölcsönös megértésen alapuló baráti és együttműködési kapcsolatok alakultak ki és fejlődnek tovább. Ezek a kapcsolatok a függetlenség és nemzeti szuverenitás, a jogegyenlőség, a belügyekbe való be nem avatkozás és a kölcsönös előnyök elvein nyugszanak. Romániában ismertek és megbecsültek a Kongó NK népének az ország függetlensége és szuverenitása megszilárdítása érdekében kifejtett erőfeszítései, igyekezete, hogy minél hatékonyabban használja ki a természeti erőforrásokat az ország előrehaladása, a néptömegek jóléte fokozása érdekében. Országaink 1966 óta tartanak fenn egymással diplomáciai kapcsolatot nagyköveti szinten. Azóta a kölcsönös kapcsolatok állandóan és sokoldalúan fejlődtek. E kapcsolatok fejlődéséhez jelentős módon hozzájárult a különböző síkokon létrejött politikai kapcsolat, az elmúlt években lebonyolított kölcsönös hivatalos látogatások sora. Ez utóbbiak sorában kell említést tennünk arról a látogatásról is, amelyet a közelmúltban eszközölt hazánkban a Kongói Munkapárt egyik küldöttsége élén Ange Edouard Pounguival, a Kongói Munkapárt Központi Bizottsága Politbürójának tagjával, a köztársaság pénzügyi és költségvetésügyi miniszterével. A sokoldalú együttműködési lehetőségek fokozódó kiaknázása, a Románia Szocialista Köztársaság és Kongó Népköztársaság, a Román Kommunista Párt és a Kongói Munkapárt közötti baráti kapcsolatok állandó erősödéséhez vezet. Ez mindkét nép érdekeit, a béke és a nemzetközi együttműködés érdekeit szolgálja. Kongó Népköztársaság a fejlődés útján KÉT RIPORT A SZOVJETUNIÓBÓL A KALUGAI KIBERNETIKUS CSODA A moszkvai Pravdából vettük át az alábbi riportot: Amint beléptem a lakásba, megpillantottam a robotot. Sudár termetű, széles vállú fickó. Jókora, kocka alakú fején vidáman csillog smaragdzöld és rubinvörös szeme, dúraluminiumból készült páncélöltönye csak úgy ragyog. — Jó napot kívánok, tessék befáradni! Én ARS vagyok, ami azt jelenti: automatizált rádióelektronikus titkár (szekretárius). Engedje meg, hogy pár percig elszórakoztassam egy kis könynyűzenével, amíg a házigazda fogadhatja önt. Fény villant a robot testében, és felhangzott egy andalító zeneszám. Az automatikus rádióelektronikus titkár egy ilyen ásványvizet vett elő, és óvatosan megtöltött két poharat. Ezután elhúzott egy széket, és hellyel kínált. Röviddel a különös fogadtatás után az ajtóban megjelent Borisz Nyikolajevics Orisin, a robot szellemi atyja. Kikapcsolta a házititkárt, majd beszélgetni kezdtünk. Orisin Kalugában lakik. Elmesélte, hogy már gyermekkora óta foglalkozik rádiótechnikával, legújabban pedig kibernetikával. — Hogyan ,,született" meg a robot ? — Édesanyám hirtelen megbetegedett, ágynak dőlt, és anynyi ereje sem volt, hogy szükség esetén a telefonig elvonszolja magát, mialatt én dolgoztam. És ha hirtelen segítségre volna szüksége ? Ki hívna akkor engem föl ? Ezek a problémák és gondok adták az ötletet, hogy hozzálássak egy elektronikus segédeszköz megszerkesztéséhez. A robotnak csaknem húszezer alkatrésze van, ezek között egy tucatnyi villanymotor és különféle relék. 160 huzalos kábelrengeteg köti össze a robotot öt magnókészülékkel, két tucatnyi adókészülékkel és ezernyi parányi mechanizmussal. — Mi mindenhez ért a robot ? — Pontosan, hibátlanul végez egy egész sor titkári teendőt. Reggel a meghatározott időpontban felébreszti gazdáját, ezután bekapcsolja a magnókészüléket, amely a reggeli tornához sugároz zeneszámot. Figyelmeztet továbbá arra, hogy a nap folyamán milyen teendők várnak gazdájára. A korábban betáplált feladatokat az esedékes időpontban közli. Ha a roboton kívül senki sem tartózkodik a lakásban, és megszólal a telefon, felemeli a kagylót, és közli: „Itt Grisin-lakás. Grisin elvtárs nem tartózkodik itthon, de ha közölni valója van vele, kérem mondja meg, én majd továbbítom neki, ha hazajön.“ Az ARS a betáplált rendszer szerint gyújtja meg a lakásban a villanyt, egyenletes szobahőmérsékletet teremt, kiszellőzteti a lakást, kinyitja az ablakokat, ha a szobák levegőjének a szenynyezettsége elér egy meghatározott fokot, s amint megtisztult a levegő, ismét becsukja az ablakokat. Anélkül, hogy elhagyná a szobát, pontosan beszámol arról, hogy mi történik kint a konyhában. Ha a könyvszekrény mellett egyetlen füzetlap meggyullad, azonnal telefonál a tűzoltóknak. Ha a villanyvezetékben rövidzárlat következtében tűz keletkezik, azonnal kikapcsolja az áramot a hálózatból, és szintén értesíti a tűzoltóságot. A lakás azonban ebben az esetben sem marad villanyáram nélkül, ugyanis akkumulátoraiból ideig-óráig elegendő árammal látja el a háztartást. Grisin pillanatnyilag azon fáradozik, hogy „megtanítsa“ a robotot bizonyos hangjelzések a megértésére Robotját nemcsak Kalugában ismerik, ahol Grisin tanárként dolgozik. A moszkvai politechnikai Múzeumban, az Ural-vidéken több városban és a balti államokban is „vendégszerepelt“ már a mindentudó házititkár. Szerkesztője azon fáradozik, hogy tovább tökéletesítse robotját. Tavaly decemberben a Szovjetunióban nemzetközi robotversenyt tartottak, s Grisin első díjat nyert szerkezetével. LÁTOGATÁS EGY NAGYÁRUHÁZBAN Ki ne hallott volna a moszkvai GUM áruházról ? A Szovjetunió legnagyobb üzletháza, Moszkva szívében, a Vörös téren. Azt talán már kevesebben tudják, hogy a múlt században épült, Pomerancev neves orosz műépítész tervei alapján és a korabeli építészet egyik legjellegzetesebb alkotása. Arányai még ma is megfelelnek a követelményeknek : 47 000 négyzetméter kereskedelmi felülete van, 2,5 kilométert kell megtenni, hogy csak egyszerűen végigsétáljon az ember rajta; az üzletházban és a raktárakban 8000 alkalmazott dolgozik. A GUM áruházban naponta harmadmilliónyi vásárló fordul meg és három látogató közül kettő vásárol, a napi bevétel másfél millió, azaz évente félmilliárd rubel. Az épületben van egy szoba, amelyet a kisgyermekes anyáknak szántak, s ahol megpihenhetnek, megetethetik a csöppségeket és szakképzett felügyelet mellett ott is hagyhatják; van postahivatal, takarékpénztári fiók, vasúti és légiforgalmi menetjegyiroda, talált tárgyak irodája, szolgáltatási iroda. Ugyanitt kapott helyet a Szovjetunió legnagyobb szabászati szalonja is, ahol tetőtől talpig felöltözhet a betérő. A legnevesebb tervezők modelljei nyomán rendelhet bármit, kezdve a kabátoktól, ruháktól kalapig és cipőig. A GUM bemutatótermében hetente ötször, a nap különböző időpontjaiban divatbemutatóttartanak, itt kerülnek a közönség elé a tervezők legújabb alkotásai. A divatáruház nagy szerepet játszik a vásárlók ízlésének alakulásában és abban, hogy valóban a legújabb divatvonal kerüljön az üzletekbe. Ez a nagy és komplex intézmény egyben mintegy a kereskedelmi tapasztalatok kikísérletezésének laboratóriuma is. A munkaközösség állandó feladata a kereskedelemszervezés új módszereinek tanulmányozása, az, hogy egyre több lehetőséget dolgozzanak ki, a vásárlás megkönnyítésére. A GUM-ban jelenleg 40 000 fajta szovjet és külföldi gyártmányú árucikket hoznak forgalomba; az áruház 25 országgal tart fenn kereskedelmi kapcsolatokat. Nagy figyelmet fordítanak arra, hogy az új árucikkeket kellőképpen reklámozzák és bemutassák a vásárlóknak. Ilyen szemszögből igen fontosnak tartják a kereslet figyelemmel követését. Nyilvánvaló, hogy ez az eladóknál kezdődik, akik feljegyzik melyek a gyorsan fogyó cikkek, milyen árucikkeket keresnek a vásárlók. Ezeket az adatokat a GUM árukeresleti osztályán összegezik. A vásárlók véleményét kérdőívek útján is kikérik, tavaly például 200 000 kérdőív adatait dolgozták fel, így kapnak képet az ízlés alakulásáról, a vásárlók anyagi lehetőségeiről és igényeiről. Mindez segíti aztán a nagy áruház rendeléseinek összeállítását. A vásárlók igényeit közvetítik a szállító vállalatoknak, akiktől megfelelő minőségű árut kérnek. Egy ilyen méretű áruházban nyilván nem könnyű az adatok feldolgozása. Három évvel ezelőtt a GUM-ban számítóközpont jött létre, ahol szovjet gyártmányú elektronikus számítógépek működnek. Ez az ,,elektronikus agy“ gyűjti össze az adatokat, végzi a statisztikai és könyvelési nyilvántartást. És ez a számítóközpont szolgál modellül a Szovjetunió városaiban, rajonjaiban, tartományaiban és köztársaságaiban a kereskedelmi gazdálkodás automatizált vezetési rendszerének kialakításához. A GUM most EVM-22-es típusú számítógépeket használ, de nemsokára meg fog érkezni egy nagyobb teljesítőképességű Minszk-32-es számítógép is.