Előre, 1972. szeptember (26. évfolyam, 7719-7744. szám)

1972-09-01 / 7719. szám

• GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI SZEMLE • GAZDASÁGI • AZON A TIZENEGYNÉHÁNY kilométeres úton, amely a nagyon csinos és a hagyományokat féltőn őrző modern Beszterce-parti várost, Piatra Neamtet a savinetti-i műszálüzemekkel összeköti, véges-végig kétoldalt erős gépek gyalulják, markolják, töltik, hengerük a földet, autósztrádává szélesítik a várost és a legnagyobb üzemét összekapcsoló forgalmas útvonalat. Ezt a korszerűsítést már a pillanatnyi helyzet is igényelte. Autóbuszok, nagy tehergépkocsik, vagy pedig személyautók sokasága hozzá-viszi a dolgozókat, építőanyagokat, a két, egymás fejlődését kölcsönösen meghatározó település között. De különösen szükség van erre a nagykapacitású útvonalra a jövő szempontjából, s ez a jövő már az egészen közeli éveket jelöli. 1975-ig ugyanis termelni kezdenek az újabb savinenti-i gyárak, az üzemek jelenlegi kapacitása akkor hirtelen megháromszorozódik, a munkáslétszám pedig a jelenleginek a kétszeresére nő. Ezért is szükség van tehát a négysávos útra, a körvonalait már mutogató közúti és vasúti felüljáróra, amely közvetlenül a gyárkapuk elé irányuló forgalmat hivatott folyamatossá, zavartalanná tenni. Az üzemek elé érkezőt is először a korszerű, világos épületek, csillogó óriásberendezések közül kinövő újabb, nagyobb, modernebb épületek, tartályok, vezetékek, szövevényes látványa fogja meg. Savinentien az ötéves terv nagy beruházása nyomán úgy háromszorozódik meg a termelési kapacitás, hogy lényegében változatlan marad a gyárterület korábbi nagysága, nincs szükség újabb mezőgazdasági területek kivonására az agrártermelésből. Ez az első benyomás, élmény a gyárkapun belül, azon túl is folytatódik, elmélyül, kiderül, hogy a sokezres munkaközösség is tulajdonképpen ennek a nagy továbblépésnek a hatása alatt gondjai, örömei közepette él és dolgozik. Nem kicsi dologról van szó: ha majd termel az új gyárak, az új dolgozók többezres serege, az új berendezéseken magasabb gazdasági paramétereket kell hogy elérjen, mint a jelenlegieken, a közel másfél évtizedes tapasztalatokkal rendelkező munkaközösség. Ilie R. Ilie, a pártbizottság titkára is már első mondatában rátér az üzemek munkaközösségének erre a központi problémájára. A bővítéssel munkába lépők többezres tömegének a szakképesítésére, illetve hogyan oldják meg ezt. A GYÁRAINK EGYIKÉBEN az élenjárónak számító laktámgyárban egy nagyszerű és igen termékenynek bizonyuló kezdeményezés született, amelyet jelszóban így fogalmaztak meg a dolgozók: „Biztos kezekbe a jövő váltását“. Ennek a kezdeményezésnek a lényege, hogy minden egyes tapasztalt dolgozó maga mellé vett egy vagy két fiatalt és kötelezettséget vállal azért, hogy az ifjú megfelelő szinten sajátítsa majd el mellette a szakmát. Figyelemre méltónak tartom a kötelezettségvállalásnak azt a bekezdését, amely kimondja, hogy a tanító és tanítvány a vizsgáztató bizottság előtt együtt jelenik meg, s bár csak a tanítványnak kell tulajdonképpen számot adni az elsajátított ismeretekről, mégis vele együtt vizsgázik az ugyanabban a padban ülő mestere is. Meg kell mondanom, hogy a mozgalom reális szükségletet hivatott kielégíteni: iskolaközpontunk osztályai, az üzemekben megszervezett munkahelyi inasképzés képtelen kielégíteni az óriási szakképesített munkaerő igényt, amely a most következő időszakban gyárcsoportunkban mutatkozik. Abban a módban, ahogy a laktámgyáriak kezdeményezését azonnal felkarolták, a gyorsaságban, ahogy általánossá vált a kezdeményezés, munkaközösségünk érettségének, dolgozóink öntudati fejlődésének újabb, nagyszerű bizonyítékát látom. — Valószínűleg az immár nagytapasztalatúnak és sokra hivatottnak számító sávinezts-i munkaközösségnek más alkalma is nyílott a bizonyításra. "— Hősies, különleges tettek nálunk egyáltalán nem, vagy csak nagyon ritkán történnek. Egyszerűen azért, mert nincs erre szükség, de aztán nem is nagyon figyelünk az ilyenekre, mert a helytállás nálunk nagyon természetes dolog. Sikerült elérni, hogy a berendezések működtetésében kizárjuk a meglepetések, a véletlen szerepét. Ezt csakis maximális munkafegyelemmel, alapos és tudományos munkaszervezéssel, s a munkaközösség tudati-erkölcsi jellemzőinek szüntelen emelésével, erősítésével érhettük el. A SAVINETTI-I műszálüzemekben 2100 kommunista dolgozik, hatalmas erő ez, amely lépten-nyomon megmutatja jelenlétét. A dolgozók magas fokú öntudata, felelősségteljes magatartása, társadalmi elkötelezettsége ragyogóan megmutatkozott a dolgozók most megtartott közgyűlésén. A hónap elejéig közel 38 millió lejjel nagyobb össztermelést valósítottunk meg az előírtnál, s több mint 36 millió lej értékű árut adtunk terven felül. Gondolom ez a két adat elég sokatmondóan beszél eredményeinkről. A sárinesy-i műszálról most már csak jót lehet hallani mind a bel-, mind a külföldi fogyasztóinktól. Tekintélyre tettünk szert, s ez a jó hírnév mindannyiunkat kötelez. A Köztársaság 25 éves évfordulóját köszöntő verseny jó alkalom az eredmények további kiteljesítésére, a gyári névjegy hírnevének öregbítésére. Kálmán Gyula MÁR CSAK JÓT LEHET HALLANI A SAVINESTI-I MŰSZÁLRÓL HÁROMBÓL EGY ? MEZŐGAZDASÁGI ÉPÍTKEZÉSEKRŐL AZ ŐSZ KÜSZÖBÉN Nem új jelenség, az állattenyésztésben nagyon is ismétlődő probléma a férőhelyhiány. Nem véletlen tehát, sőt nagyon is törvényszerű a szövetkezeti fejlesztési alapokat elsődlegesen a tartási, tenyésztési feltételek korszerűsítésére összpontosítani. Különösen az olyan vidékeken, mint Kovászna megye, ahol a létszámnövelési terv nagyon is kapcsolódik a termelés iránti növekvő igényességgel Számokban kifejezve mindez hatezernél is több új férőhelyet feltételez, kivitelezési formákban pedig modern megoldásokat sürget. Hogy hol tartanak e tekintetben? Kökösön átadás előtt áll az új tehenészeti komplexum, amely megközelítőleg hatszáz nagyállat számára nyújt jó tartási, tenyésztési feltételeket. Kökös azonban csak egy példa, pontosabban a három komplexum közül itt készült el egy. És a másik kettő? Épül, épülget, így mondták a szakigazgatási szerveknél és a gyakorlat is jellemzőnek minősíti e megállapítást. Nem szeretnénk részletekbe bocsátkozni hogy ki és milyen mértékben felelős, vagy hibás a késedelemért. Július utolsó napján Gidófalván például (itt épül az egyik komplexum) a födémelemek hiánya következtében 14 munkás tétlenül várakozott. Úgy mondják, arra is volt eset, hogy a munkásokra kellett várni! Martonfalván (a harmadik létesítmény színhelye) sok huzavona után meggyorsult az építkezés, aztán újból leálltak, így hát az építkezés, amely már a második évébe lépett, legjobb esetben is az év végére fejeződhet be. Jóval egyszerűbb feladatnak tűnik a száz, száztíz férőhelyes istállók építése, amelyből 37-et terveztek az idén a gazdaságok. Egyszerűbb feladat, de nagy munkát igényel. És ezeknek az építésével is lényegében ugyanott tartanak, mint a komplexumokéval. A háromból egy határidőre felépül, a másik kettő talán az év végére. Arra is van példa, hogy bár a teleltetéshez számítottak a létesítményre, a kivitelezéshez hozzá sem kezdtek. Maradjunk azonban egyelőre a jó példánál. Csernátonban két új tehénistálló felépítését foglalták tervbe. Az alapozást és a falazást már a tavasszal megkezdték. Hogy szükség lett volna akkor a kőművesek mezei munkájára is? Nyilván. A vezetés azonban nem engedte félbeszakítani az építkezést, ellenkezőleg, állandóan szorgalmazta, segítette az építőmunkát, így, csakis így jutottak el oda, hogy ősszel használatba adhatják az istállókat. A csernátoni törekvés más szempontból is figyelmet érdemel. Az új istállók modern tenyésztési feltételeket teremtenek, módot nyújtanak a gépesítésre, lehetőséget a gondozók munkájának könnyítésére stb. Vagyis lényegében ugyanolyan igényességgel építik, akár a komplexumokat. A különbség csupán annyi, hogy lépcsőzetesen, fokozatosan jutnak el a célig. Figyelembe véve az épülő létesítmények magas költségeit és lassú kivitelezését, s általában a problémákat, amelyeket az új formára való áttérés jelent, a csernátoni példa követésre méltó. Visszatérve a tényleges építkezési helyzetre, a 37 istálló közül 26 épül, ebből 12-nél most jutottak túl az alapozáson, 10 istálló falazása befejezés előtt áll, 4-nek már a tetőzetén dolgoznak. Csernáton mellett a kovásznál szövetkezetben fordítottak nagy figyelmet az építkezésre, előrehaladás mutatkozik Bikszádon, Martonfalván, és Kőváron is. Nem ez a helyzet Árkoson, Árapatakon, Bibarcfalván, Bölönben és Hídvégen. Az itteni gazdaságok egymás szomszédai, az általános lemaradás tehát kifejezhet bizonyos passzív magatartást a beruházásokkal szemben. Érdemes lenne a megyei szakvezetésnek a problémát ilyen szempontból is elemezni és az érdekelt gazdaságokat hathatósabban segíteni. A segítés persze nem csupán cementkiutalást jelent. Az építkezési anyagokban ugyan nincs bőség, helyenként és esetenként hiányzott, hiányzik is a cement, a szakigazgatóság viszont rendre megoldotta az ilyen természetű kérdéseket. Inkább az építőtelep-szervezés és általában az Irányítás az, amely nagyon hiányzik és azzal a veszéllyel fenyeget, hogy nem fejezik be idejében az építkezéseket. Háromból egy.íme, az augusztusi gyorsmérleg az építkezésekről. Nagyon kedvezőtlen. Még nem késő, lehet és kell is segíteni azon és azért, hogy a teleltetés ne okozzon gondot, termeléscsökkentést. Flóra Gábor Új mezőgazdasági felszerelések A galafi-i mezőgazdasági gépgyártó, javító és szerelő üzemben az idén számos berendezést, felszerelést és készüléket vettek gyártásba. Ezek között szerepel a víz alatt kaszáló csónak, amelyet a mocsarak növényzetének begyűjtésére használnak, a hidropneumatikus traktorülés, amely kényelmesebbé teszi a mezőgazdasági gépkezelők munkáját, az új típusú monoblokk hidraulikus emelőszerkezet, amellyel a 80 lóerős román traktorokat látják el, valamint a baromfi-vágóhidaknak szükséges felszerelések és egyéb termékek. A két resicai üzemben — a kohászati kombinátban és a gépgyárban — lelkesen teljesítik a Köztársaság évfordulójára tett vállalásokat Az építkezési és ipari tervező- és kutató intézetek vezetőkádereivel és szakembereivel az év májusában megtartott munkatanácskozáson az RKP KB kijelölte a beruházási tevékenységben követendő főbb szempontokat. A tanácskozás határozata nyomán a beruházások hatékonyságának az elemzésére és a növelése érdekében szükséges tennivalók meghatározására központi és helyi bizottságok alakultak. A széles körben kibontakozott akció a befejezése felé közeledik, ezért a Bánya-, Kőolajipari és Geológiai Minisztérium nemrég megbeszélést tartott egységes vezetőkádereivel és szakembereivel. Itt számba vették az eltelt időszak eredményeit és a munka sikeres véglegesítéséhez szükséges tennivalókat. AZ ÉREM KÉT OLDALA A még nem összesített számadatokból is kitűnik, hogy a minisztérium vállalatai a kijelölt termelő egységek beruházási költségeit több száz millió lejjel csökkenthetik a műszaki-gazdasági dokumentációk előirányzataihoz képest. Az akció időszerűségét tehát a tényleges számadatok bizonyítják. Eredményessége pedig a célszerűtlen költségek kiküszöbölésében nyilvánul meg, és egyben rávilágít a tervezésben mutatkozó hibákra. Az elmúlt években kidolgozott műszaki-gazdasági dokumentációk véleményezése során sok munkálatot nem hagytak jóvá. Ha csak a kolozsvári bányaipari központ beruházásait vizsgáljuk ilyen szempontból, a csökkentés 22,8 százalékot tesz ki, értékben 153 millió lejt. A Moldova Noua-i bánya fejlesztésére kidolgozott dokumentációt 30, a Lecul Ursului-i bányáét 50, a lupoaiai kitermelését 88 millióval csökkentették és sorolhatnám tovább a példákat a bajáni, zsilvölgyi és más egységekből. A tulajdonképpeni csökkenés még nagyobb. Ezekből az összegekből le kell számítani a műszaki megoldások egyszerűsítésével, a túlméretezések kiküszöbö- lésével, a nem produktív beruházások megvonásával lehetővé vált megtakarítást. Persze ugyanakkor van az éremnek egy másik oldala is: sok a kifelejtett, de feltétlenül szükséges beruházás. A kapusi bánya dokumentációjának az értékét sikerült 11,5 millióval csökkenteni, ellenben a feltétlenül szükséges beruházás értéke meghaladja a 10 milliót, így a tényleges költségcsökkentés mindössze 1,2 millió lej. Az akció befejezéséig szükséges lenne elemezni ezeknek a jelenségeknek az okait is (amivel keveset foglalkoztunk). A tervezőintézetek a túlzottan zsúfolt munkaprogramra hivatkoznak: nincs idő az alapos gondolkodásra. Tény, hogy a központi tervezőintézetekre hárul a kivitelezési tervek nagy részének a kidolgozása is, apró-cseprő munkálatok kötik le a tervezők idejét. Célszerűbb lenne, hogy a központi tervezőintézetek csak a távlati fejlesztési tervekkel, a technológiai megoldások kivitelezési terveivel, típustervek elkészítésével foglalkozzanak, az általános (épület, út, területrendezési) kivitelezési terveket pedig a vállalkozók tervező egységei dolgozzák ki. Ez elkerülhetővé tenné a tervező és építő közötti, sokszor apró összegekért folyó vitát, a néha csavarokig menő részletrajzok követelését és az ezzel járó időveszteséget. Szükségesnek mutatkozik ugyancsak a jelenlegi tervezési díjszabások felülvizsgálása is. Ezek nagysága függ a dokumentáció értékétől, emiatt sok esetben megfigyelhető a tendencia a költségvetés növelésére. KAPACITÁSHIÁNY VAGY EGYÉB? Rég vitatott kérdés, szükséges-e, hogy az új termelőkapacitás üzembe helyezésekor minden munkálat be legyen fejezve. Egyes szervek, (különösen a beruházási bankok) mereven ragaszkodnak ehhez, habár nem szükséges minden munkálatot a beindításig elvégezni. Vannak jellegzetes helyek, például az ércmezők, amelyeknek csak egy részét kell a dúsító üzemek nyersanyagellátásához feltárni, a többit pedig csak a kitermeléssel párhuzamosan. Ezeknek a munkálatoknak az idő előtti befejezése fölösleges fenntartási, javítási költségeket okoz. Az akció másik célja azanyagfogyasztás csökkentése az építőiparban. Az elemzésből kitűnik, hogy a nagy anyagfogyasztást főként az elhalasztott munkálatok okozzák Szükség lenne hát számos kivitelezési terv módosítására, újratervezésére. Ez azonban, a tervezők szerint, jelenleg meghaladja a tervezőintézetek kapacitását, mivel a jövő évre szükséges dokumentációk kidolgozásával is megkéstek. Megkérdőjelezhető ugyanakkor ez a kapacitáshiány is, mivel vitatható sok tervezési részlet szükségessége. Mellesleg megjegyezve: nincs korlátozva az egyes tervezési fázisok részletességének a szintje, így a távlati tervekben is van fölösleges, csak a kivitelezésnél szükséges rajz, adat, számítás. A tervező kapacitás kihasználásában nagy szerepe van a típustervek felhasználásának. A lakásépítkezésben elérik a 41 százalékot, másutt azonban alig közelítik meg a 30-at. Az akció befejezéséig szükséges lenne levonni a megfelelő következtetéseket a különböző iparágakban kidolgozott típustervek hatékonyságáról is. Mivel az elemzés célja a költségek csökkentése mellett a beruházások határidős vagy az előtti befejezése, nagyobb figyelmet kellene fordítani a szervezési kérdésekre és egyben a különböző rendeletek között fennálló ellentmondásokra. A munkálatok előkészítése szempontjából vita tárgyát képezi a műszaki dokumentáció átadási ideje, amely az érvényben lévő határozat értelmében a III. negyedév vége, ezzel szemben az Állami Tervbizottság az anyagigénylést április 1-re kéri, így dokumentáció hiányában kétséges az anyagellátási terv valóssága, sok esetben fölösleges készletekhez vagy anyaghiányhoz vezet, ezért az építő vállalatok joggal követelik a műszaki dokumentáció átadását legkésőbb március 15-ig. BEFEJEZÉS ÉS ÜZEMBEHELYEZÉS Az utóbbi években megnövekedett és egyre nő a rezsiben szervezett beruházások részaránya. Többnyire szétszórt, kisebb értékű munkákról van szó, amolyan vándor munkatelepekről, ami dinamikus és operatív szervezést igényel, a munkatelepek gyakori átszervezését. Habár az erre vonatkozó törvény az ipari központoknak jogot ad új szekciók létesítésére, ez nem vonatkozik az építőtelepekre is, amelyeket csak a minisztérium hagyhat jóvá, az I. és II. fokozatú munkatelepek esetében csak a Munkaügyi Minisztérium. A jóváhagyások megszerzése indokolatlanul elhúzódik, egyszerűsíteni kellene tehát rajtuk. Véleményem szerint a tervteljesítés nyomonkövetésének jelenlegi formája nem ösztönzi a beruházások költségeinek csökkentését. A hangsúly az értékterv teljesítésén van, így a beruházó és az építő egyaránt érdekeltek a költségesebb (és egyben a munkatermelékenység teljesítését elősegítő) munkálatok végrehajtásában, előnyben részesítve ezeket az „olcsóbbakkal“ szemben. Ésszerűbb lenne nagyobb hangsúlyt fektetni az alapeszközök tervének teljesítésére, tehát a kész munkák határidejére, függetlenül az értéktervtől. Egyben szükséges lenne elhatárolni az új objektumok befejezési és üzembehelyezési határidejét. Jelenleg csak az üzembehelyezés törvényesen kötelező, az építők a befejezést a technológiai próbák terhére halogatják. Érdekes jelenség az utóbbi időben az is, hogy egyes építkezési vállalatok (így a bányaipariak is) húzódoznak a fővállalkozó szerepétől, igyekeznekazt a megrendelőre hárítani. A beruházások sikere érdekében szükséges lenne ennek az irányzatnak gátat vetni, mivel nem segíti elő a beruházások jobb megszervezését. A fő cél pedig éppen ez: mindent megtenni a beruházások sikeres teljesítése érdekében. Veres József mérnök, a kolozsvári bányaipari központ beruházási osztályának a vezetője A FAJLAGOS BERUHÁZÁS CSÖKKENTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI AKCIÓ A BÁNYAIPARBAN „Szükséges, hogy valamennyi minisztérium és gazdasági egység, építkezési vállalat és tervezőintézet határozottabban járjon el a beruházások gazdasági hatékonyságának a növelése érdekében" NICOLAE CEAUȘESCU (Az Országos Pártkonferencián előterjesztett Jelentésből) ROMÁNIA TERVSZERŰ GAZDASÁGI-TÁRSADALMI FEJLESZTÉSÉRŐL SZÓLÓ TÖRVÉNYTERVEZET VITÁJÁHOZ A FELELŐSSÉG, OPERATIVITÁS ÉS KEZDEMÉNYEZŐKÉSZSÉG NÖVELÉSÉT CÉLZÓ JAVASLATOK z utóbbi évek tervszerűsítési intézkedéseit, elgondolásait és gyakorlatát összegezi a törvénytervezet, s mint ilyen az egyetemes szocialista építés gyakorlatában is első kísérlet a tervszerű szocialista gazdasági-társadalmi fejlesztés egységes szabályainak törvénybe foglalására. A tervezetszöveg mindenekelőtt rögzíti, hogy az ország tervszerű gazdasági-társadalmi fejlesztését minden tekintetben a Román Kommunista Párt, az egész társadalom politikai vezető ereje irányítja, a pártprogramnakmegfelelően, amely a társadalmi haladás tudományos előrelátására, vagyis közelebbről az objektív történelmi fejlődéstörvények követelményeinek, minden egyes gazdasági-társadalmi fejlődési szakasz realitásainak az ismeretére és felhasználására épül. Igen fontos körülmény, hogy a törvénytervezet leszögezi: az egységes országos terv oszthatatlan, a román nép saját akaratának megfelelően szabja meg a társadalmigazdasági fejlesztés célkitűzéseit. A tervezetszöveg újat hoz abban, hogy meghatározza a makrogazdasági prognózist és a többi prognóziskategória szerepét és tartalmát, tisztázza a tervmutatók, a normák és normatívák rendszerének összetételét, a területi tervezés fogalmát stb.Törvényerőre emelésével és alkalmazásával kétségtelenül jobban kiaknázhatjuk a társadalom emberi és anyagi erőit, a központi vezetést messzebbmenően egybehangolhatjuk a tömegek kezdeményezőkészségének erős ösztönzésével, mint eddig. Az egységes országos terv lehetővé teszi: az összes nemzetgazdasági ágak optimális és arányos fejlesztését; a pénzjövedelmek és a gazdasági-társadalmi fejlesztési kiadások, a valutabevételek és kifizetések összhangját; a nemzetgazdaság általános egyensúlyát; országunk egyre intenzívebb részvételét a szocialista és az egyetemes nemzetközi munkamegosztásban, ezen belül a külgazdasági cserék növelését, az ipari és műszaki-tudományos kooperáció bővítését és mindezt a pártpolitika fő céljának valóra váltása, vagyis annak érdekében, hogy a lehető legmesszebbmenően kielégítsük szocialista társadalmunk anyagi és szellemi szükségleteit. Elsősorban ezeket a legfőbb szempontokat figyelembe véve lenne néhány megjegyzésünk, nekünk tervező közgazdászoknak is a törvénytervezethez. A 38. szakasz leszögezi, hogy az ötéves és évi tervek mennyiségi és minőségi célkitűzéseit és feladatait a mutatószámok, normák és normatívák egységes koncepció szerint kialakított rendszere foglalja magában. Szerintünk ezt a hatásköröknek megfelelően (vállalat, ipari központ, minisztérium) részletezni kellene, hogy tisztázódjék az egységes országos terv és a gazdasági egységek autonómiája közötti viszony, így pontosan körül lehetne határolni az egyes tényezők felelősségét, fokozódna az operativitás és kezdeményezőkészség. A 42. szakasz értelmében a terven felüli felajánlásokat szervezési szinteken és az egész nemzetgazdaságban kiegészítő tervbe foglalják. Le kellene szögezni, hogy ez kötelező-e az egységekre nézve vagy csupán korrelációs szerepet kap a műszakianyagi alap, a munkaerő, a forgalmazás tekintetében. Ha ugyanis kötelező, bizonyos jogokkal jár együtt, beleértve a béralapot is. Az anyagi ösztönzéssel kapcsolatosan úgy véljük, hogy a szocialista egységek saját alapjait, az évi jutalmazási (gratifikációs) alapot a jövedelem volumene, valamint az eredeti terv más mennyiségi és minőségi mutatói szerint kellene létrehozni. A tudományos kutatómunka és a műszaki haladás tervszerűsítésével (83., 84. és 85. szakasz) összefüggésben szeretnénk megjegyezni, hogy tisztázni kellene a viszonyt a Tudomány- és Technológiaügyi Országos Tanács mint országos koordinációs szerv és a tudományos akadémiák mint szektorszervek között. Külön rendelkezések kellene hogy szabályozzák továbbá a kutató- és tervezőintézetek szerepét a műszaki haladásban, illetve ezek és a gazdasági vállalatok viszonyát. A tervezetszöveg 37. és 53. szakasza, valamint 87—95. szakasza tisztázza a területi tervezés kérdéseit, leszögezi, hogy a területi tervezésért a néptanácsi végrehajtó bizottságok felelnek, s hogy kötelesek együttműködni az alárendelt területi-közigazgatási egységekkel, az ipari központokkal,a minisztériumokkal és más központi szervekkel. Ez igen bonyolult, egyrészt mert az ipari központoknak, sőt egyes vállalatoknak is több megye területén működnek egységei, másrészt, mert a globális terv bizonyos kitételei (beruházási akciók, egyes tervtartalékok és állami tartalékok) nincsenek területi meggondolások alapján felosztva. Szerintünk a kidolgozandó módszertechnikának kellő részletességgel tartalmaznia kell a tervezés módozatait, hogy az ágazati, minisztériu-mi és területi tervjavaslatok eleve összhangban legyenek. Dr. Popescu Vasile, az Állami Tervbizottság közgazdásza . KÖNNYŰ VOLT ÁTVENNI A VÁLTÁST (Folytatás az 1. oldalról) minden találkozásunkkor egykét szavas válasznál többet nem tudok kicsikarni belőle. — Hány tonna acélt olvasztott életében Beder elvtárs? Megnéz, elmosolyodik. Azt mondja ez a nézés, ez a mosoly, ilyesmit is csak újságíró képes kérdezni. De csak ennyit válaszol: — Ki számolja az ilyesmit? ... — Mit jelent önnek az acél? Megint elnéző mosoly, de hogy tovább magyarázom, mit értek a kérdés alatt, elkomolyodik s azt mondja: — Nekem munkát jelent. Sok gondot, törődést, hogy állandóan több és jobb acélt csapoljunk. » Az olvasztár ritkán szól, de akkor súlya van a szavának. Az acél tonnái adják meg a súlyát. A hunedoarai kohászati kombinát 2-es számú acélművének olvasztárai az év elejétől mostanig 15 000 tonna acélt csapoltak terven felül, valamivel többet, mint amennyit a szocialista versenyben ígértek. És ebből legtöbbet az 1-es kemence olvasztárai adtak. 14 óra 45 perc. Fiatal olvasztár lép a fülkébe, kezét köszöntésként a sapkájához emeli. Préda Gheorghe a délutáni váltás főolvasztára. Csak 24 esztendős, abban az évben született, amikor Beder György először csapolt acélt. Nem is ő a váltás névleges vezetője, csupán helyettesít, de így is nagy megtiszteltetés az egy fiatal embernek. Ő már szakiskolát végzett, mégis, mikor idősebb váltótársa elköszön, bevallja: messze van még tudásban amattól. Egyelőre nemigen jut idő a beszélgetésre. Mert bár a váltást teljesen rendben vette át, „Gyuri bácsitól könnyű a váltást átvenni“ — mondja, de azért át kell néznie az előző műszak jelentését, milyen olvadási fázisban vette át az első műszak az éjjel dolgozóktól a kemencét. Milyen problémák merültek fel a délelőtti váltásban, hány órakor csapoltak, milyen olvadási fázisban van jelenleg az acél és ehhez hasonlókat. Egyelőre semmi probléma. Pillanatnyilag minden rendben, terv szerint történik az acélfronton, az első tűzvonalban.