Előre, 1973. január (27. évfolyam, 7824-7847. szám)
1973-01-04 / 7824. szám
ELŐRE •mimamm 2 oldal MŰVELŐDÉS PETŐFI-EST BESZTERCÉN A köztünk élő Petőfi emberiszabadságharcos halhatatlanságát, költészetének örök érvényű mondanivalóját idézte a besztercei Művelődési Ház magyar nyelvű színjátszó- és szavalócsoportjának és az Andrei Mureșanu líceum diákszavalóinak a költő 150. születésnapja tiszteletére rendezett emlékünnepélye. A magyar nemzetiségű dolgozók megyei tanácsának égisze alatt bemutatásra került műsor a nagy számú hallgatóság érdeklődő rokonszenvével találkozott, aminek nagyon is kézenfekvő kettős oka az a művészi- érzelmi közelség, amely legnagyobb költőnket és jelenkori olvasóit s a szellemét megidéző tanár- és diák műkedvelőket és a közönséget összekapcsolja. Horváth Pál tanár magas művészi színvonalra törekvő rendezői elgondolását dicséri az a tény, hogy a szavalóest programját nem foglalta szigorúan zárt tematikai keretbe, hanem a szavatokra bízta az egyéniségükhöz legközelebb álló Petőfi-versek kiválogatását. A műsort azonban távolról sem jellemezte a spontán összeállás lazasága. Ez már azért is természetes, hisz Petőfi verseinek logikai kapcsa annyira szoros, hogy bármelyik gyöngyszeme bizonyító öntudattal illeszkedik olyan egységes füzérbe, mely emberi-költői nagyságát mindenképp lényegében szemlélteti. S a másik tény : e szavalócsoport összeszokottságából fakadó erő, mely a céltudatos egyéni hozzájárulások legkifejezőbb értékeit bízta a közönségízlést nevelő szándékkal nyilvántartó rendezői koncepció összekovácsolására. A versmondók mellett nagy sikert aratott a szavalókórus, a Petőfi-őalalat előadó énekkar s a kevélyeket megleckéztető Petőfiről szóló népi monda megjelenítése. A műsor vendége, Kányádi Sándor költő — aki legújabb köteteinek dedikálása végett érkezett Besztercére — Petőfi halhatatlan költői hagyatékának jelenkoriságáról, személyére gyakorolt hatásairól beszélt. (Munkatársunktól) A CÍMKÉS BŐRÖND Szatírát nem írni nehéz — sóhajtott kajánul hajdan a költő. Nem szatírát, jó szatírát írni még nehezebb, a legnehezebb pedig szatirikus vígjátékot. Mert az csak a közönség igénytelenebb részét tekintve hálás műfaj. Ugyanis az emberi gyengeségek mindenikét százezerszer leleplezték már, s szerencsére, új gyengeségek nincsenek ugyan, de a régiek annál szívósabbak. Az igényesebb néző-olvasó pedig olykor gyakran megvonja a vállát: „ez már ugyanaz, mint amit hatvanhatszor elsütöttek“. A vígjátékíróerénye tehát nem az, hogy témában mi újat hoz, hanem, hogy miként dolgozza fel, miként köríti, fűszerezi s főleg, hogy mennyire élő, valóságos talajra helyezi a tématenyészetet? Ki hitte volna, hogy olyan nevetséges jelenség, mint a sznobizmus, a társadalmi ágálás, az uborkafára való kapaszkodás szándéka — és a fiatalok házasságába való erőszakos beavatkozási kísérlet a jó parti, a minél jobb parti irányában, — még a szocializmus több évtizedes fejlődési korszakai után is téma? ’ Téma lehet, mert a sznobizmus jellegzetesen olyan emberi gyengeség, ami félreértett vagy félrekövetett erényeken alapszik. Hiszen a sznob az az ember, aki mindig „csak a jobbat“, a „magasabbrendűt“ szeretné — a baj az, hogy a legtöbbször nem tudja, hol keresse és hogyan érje el? Dmitrij Ugljumov komédiája, noha a felületen maradva, de azt igyekszik szemléltetni, alapjában véve rendes emberek sem mentesek az ilyen gyengeségek kísértéseitől , és ha szerencséjük van, büntetésük csak a múló nevetségesség. Szerencséjük azzal van, hogy a körülmények folytán hibájuk egy adott alacsony foknál már nem válhat ártalmasabbá. A szülők kétségbeesnek, amikor megtudják, hogy lányuk egy olyan színészhez akar férjhez menni, aki jelentéktelen ember fia lévén, csak egy eldugott vidéki színháznál találhat elhelyezkedést. A fiatalok azonban kijátsszák őket: egy színházilag megtervezett elfogadáson elhitetik velük, hogy a vére menendő apja — világhírű akadémikus. Természetesen, mindenbe azonnal beleegyeznek s a szokásos vígjátéki kibonyolódáshoz jutunk. Ugrjumov vígjátékírói jellegzetességei különben hazai szerzőink közül Aurel Barangát juttatják eszünkbe. Kora Ilona rendező elsősorban arra vigyázott, hogy a didaktikus éleket és szögleteket elkerülje; ez többnyire sikerült neki, de a rendezői programjának pozitív része talán túlságosan is egyszerű volt: „minél vidámabbnak és bohókásabbnak“ kell lenni a gyerekeknek, „a színésznők mutatkozzanak vonzóerejük teljében és minden lehetséges csattanót harsányan fussanak ki. Ez általában külsőséges és erőltetett komédiázáshoz vezetett, még a jobb színészeknél is: néha egészen zavarbaejtően ágál- BEMUTATÓ A TEMESVÁRI ÁLLAMI MAGYAR SZÍNHÁZBAN Jak vagy grimaszkodtak, olyan értelemben zavarbaejtően, hogy arra kellett gondolnunk, a színészi játék s egy vidám összejövetelen végbemenő „bohóságok“ között csak kellene lennie némi különbségnek. Mindössze Koszta Gabriella volt az — egy huncut, de tüzes lelkületű kisfiút játszott —, aki a szélsőségesen külsőséges alakítás eszközeivel is élővé tette a figurát; és Kiss Erzsébet az, akit biztos rutinja megőrzött a mesterkéltségektől. Rámenős és hatásos volt Laczó Gusztáv, azonban a vidámság érzékeltetését olykor túlzásba vitte, valósággal erőszakkal akarta mosolyra húzni az arcánkat. Ha ez neki sikerült is, sokaknál nem vált be a túlhajszolt rámenősség, egyszerűen előre lelőttek minden helyzetet és csattanót s a kontraszt lehetőségeket elmulasztva, ritmustalanná tették a játékot. Az együttes két új tagjáról, Bokor Ildikóról és Gáspár Mariettáról a szerepeik alapján nehéz véleményt formálnunk, „sokat ígérőek“ sem voltak, utóbbinak néha meglepően iskolás és merev gesztusai tűntek fel. Persze, lehet szórakozni s egy kicsikét okulni is az előadáson, de ugyanettől a rendezőtől és a színészektől is többet kaptunk volna, ha gondolnak arra, hogy a vígjátékra is érvényes: dobbal nem lehet verebet fogni s hogy bohózati szerepeket halálos komolyan véve is lehet nevettetni sőt, talán még jobban. Szőcs István MI LEHET A GITÁRBAN ? Ma talán a legnépszerűbb hangszer — és talán ezen játszanak a legkezdetlegesebben: egy-két hangzat gépies ismételgetése vagy egyszerűen az ütemes zöngetés is — minden felismerhető motívum nélkül — gyakran elégséges ahhoz, hogy valakit egy-egy kis társaság nélkülözhetetlen tagjává avasson. Elsősorban azért volt olyan jelentős a kolozsvári Instrumental Consort diákhallgatóság részére tartott hangversenye, mert Tokos Zoltán■ gitáron előadott barokk zeneszámai ráébresztettek sok hallgatót arra, hogy „azért a gitár is lehet nemes hangszer“, nem csak amolyan zörgő-dongó dekoráció szombat esti összejöveteleken. E hatást még annak ellenére is megtette a fiatal zenész fellépése, hogy egyelőre túlságosan lekötötték a hangszerrel való bánás technikai mozzanatai és művészi előadásról csak igen kevéssé lehetett szó. Az erkölcsi siker azonban igazolja érdeklődését: a közönség mindig örömmel fog meghallgatni egy gitárművészt. Simon Katalin operaénekesnő nemcsak csiszolt hangjával és biztos fellépésével nyújtott érdekességnél többet, hanem azáltal is, hogy nem osztja azoknak a felfogását, akik szerint a barokk zenét szenvedélymentes óraszerkezetszerűen kell előadni, szeretnénk gyakrabban hallani, hangszerversenyeken is. A Fancsali János vezetésével a Diákklub keretében működő rokonszenves együttesnek __ a jelenlegi hangversenysorozata a barokk zenét népszerűsíti, négy éves tervük során a reneszánsztól a klasszikusokig szeretnének áttekintést, még ha futólagosat is, nyújtani a kamarazene történetéről. Talán több érdeklődést érdemelne ez a vállalkozás s talán meg is lesz az, ha az együttes vonásai is következetesebben számolnának a koncert-színvonal szempontjaival. Sós Péter BRASSÓI KÉPEK Brassóban tél derekán nyílt meg az őszi szalon, a képzőművészek hagyományos közös kiállítása, amelyen a közönség a város képzőművészeti életének legjelenebb „pillanatával“, a legújabb alkotásokkal ismerkedhet meg. A kiállítás szándékosan késett: a Köztársaság kikiáltásának negyedszázados évfordulója tiszteletére nyitották meg. Az ünnepi esemény egyszersmind azért is emlékezetes marad, mert ez alkalommal új kiállítási termet avattak Brassóban: a barokkos Artateremből funkcionálisabb, a modern képzőművészeti alkotásoknak kétségtelenül megfelelőbb környezetet nyújtó Victoria-terembe költözött a művészbarátok egyik találkozóhelye. Magától értetődően a kettős esemény arra kötelezte-ösztönözte a képzőművészeket, hogy a lehető legrangosabban képviseltessék magukat a kiállításon. Ez a dicséretes szándék a negyvenkét kiállító művész minden munkájáról leolvasható, akárcsak az, hogy a kortárs ember politikai, társadalmi, történelmi, lelki, erkölcsi stb. dimenzióiból ihletődve a kortárs emberhez szóljon, a kortárs embernek üzenjen. Ebbe az általános törekvésbe szervesen illeszkednek be azok az alkotások is, amelyek témavilágukkal közvetlenül kapcsolódnak az ünnepelt eseményhez, a Köztársaság kikiáltásának évfordulójához. Mégis elhamarkodott ítélet lenne, ha valaki a fentiekből arra következtetne, hogy az egyöntetűen vállalt-szolgált eszmeiség egyöntetű képzőművészeti nyelv érvényesítéséhez, — egyszerűbben szólva: egyhangúsághoz — vezetett. Ellenkezőleg: a különböző nemzedékekhez tartozó, különböző iskolájú, te,hetségű művészek a legkülönbözőbb módszerek, eljárások, stílusirányzatok alkalmazásával alkották meg műveiket. Inkább bírálni való akadna, hiszen a kortárs képzőművészeti nyelv legújabb vívmányait érvényesítő, új eszközök, módszerek után kutató munkák mellett, olyanokkal is találkozhatunk — jóval szerényebb számban —, amelyek a képzőművészet régmúltjához tartozó stílusokat idézik. Nem csupán az ünneprontás elkerülése végetthallgatjuk el a bíráló megjegyzéseket, hanem azért is, mert a kiállítás egy másik bevallott célt is szolgál. Nevezetesen azt, hogy új híveket toborozzon. A régebbi, beavatottabb, kulturáltabb tárlatlátogatók igényeinek kielégítésén túl az „újoncokhoz“ is megfelelő hullámhosszon kíván szólni. Ilyen összefüggésben pedig a bírálat is dicséretté válik... Viszont önbírálatot gyakorolhat a cikkíró, amiért érdemben nem említheti meg mind az eszmei-formai szempontból egyaránt rangos munkákat. Első helyen Emilia Apostolescu Brassó 1972-ben című festményét említené, amely sokáig emlékezetes élményben részesítette. Első látásra ugyanis — a völgyekben elszórt házakkal — patriarchális hangulatot áraszt, faluképnek is kedlene, ha a drótkötélpályák a két vörös fülkével nem utalnának félreérthetetlenül a cenki felvonóra. De csak első látásra, mert a következő pillanatokban a drótkötélpályák lengésbe jönnek, a fülkék elindulnak, megmozdulnak a házak, a dombok,szemmel láthatóan megbomlik az idillikus táj, hogy mindinkább a huszadik századi ritmust élő Brassót fedezzük fel benne. Hasonló dinamizmust sugall Csutak Levente Az acél metamorfózisa című fekete-fehér grafikája, amelyen a sajátos geometria szerint elhelyezett acélcsövek előbb az anyag szilárdságát szemléltetik, hogy aztán — szintén sajátos metamorfózissal — humanizálódjanak, az emberi akaraterőnek, szellemi-erkölcsi rátermettségének önkifejezőivé váljanak. Grigore Zincovschi Vegyi folyamat című festménye, amelyen a művész a vegyi felszereléseket parafrazálva, átlényegítve általánosít, az élet folyamat voltát szuggerálja, szintén a kiállítás erősségei közé tartozik. A művész műhelyében is vegyi folyamat ment végbe, ha nem is egészen új, mindenképp újszerű színeket kevert, amelyek pregnánsan hangsúlyozzák a festmény alapgondolatát Friedrich Bömches A gát című olajfestménye a téma eredeti értelmezésével hívja fel a figyelmet. A művész egyetlen derűsebb ecsetvonással sem utal arra, hogy a fény egyik új fellegvára épül: komor, sötét színekkel tolmácsolja az ember drámai küzdelmét, amelyet a természet meghódításáért, átalakításáért vív. Ezzel szemben Mattis János A termés című festménye ember és természet összhangjáról vall, felfogásában az ember környezetéhez hasonulva „olvad“ az őszi tájba. Eftimie Modika, Kaspar Teutsch, Aurelia Margineanu-Stoe, Klement Béla, Zina Blanura művei monumentális kompozíciókban hirdetik a felszabadult ember nagyságát, alkotó munkáját. Renate Mildner-Müller, Doina Boceanu, Köllő Margit, Dinu Vasiu, Leiter Artúr, Gheorghe Radu, Marcela Bozodan-Radulescu, Stephani Kovács Ibolya akvarelljei, litográfiái, grafikái lírai hangvételben vetítik elénk' a mai ember ' gazdag gondolat- és érzésvilágát. Constantin Cazacu, Harald Meschendörfer, Mircea Spinu, Körösi György, Stefan Radu-Tini ünnepköszöntő plakátjai kivétel nélkül amellett érvelnek, hogy a műfaj sikerrel állja a versenyt a klasszikusabb képzőművészeti műfajokkal. Sajnos, egy kevésbé dicséretre méltó hagyomány továbbélésével is találkozhattunk. Hagyomány ugyanis Brassóban, hogy a különböző kiállításokon a szobrászatot egyetlen munka képviselje. Régebb Margarete Deppner, Miklós Margit, Iliász Lafazanisz egy-egy szobrát láthattuk, most pedig Florin Codre állít ki vetélytársak nélkül egyetlen alkotást. Viszont „kárpótol“ az, hogy Codre Tisztelgés című szobra kiváló munka. A majdnem három méter magas szobor tulajdonképpen egy képzeletbeli szerszám, azt a gondolatot fejezi ki, hogy a legősibb nyersanyagok egyike, a fa, korlátlanul sok szerszám teremtésére alkalmas, így válik az emberi alkotóerő, az emberi szellem határtalanságának himnuszává. A cikkíró csak részleges betekintést nyújthatott, de úgy véli, ennyiből is leszűrheti azt a következtetést, hogy a decemberben megnyílt ünnepköszöntő Őszi szalon jelentős előrelépésként tartható számon Brassó képzőművészeti életében. Apáthy Géza Radu Gheorghe Barátság (tus) SPORT « SPORT • SPORT • SPORT • SPORT SPORT 1972 LEGJOBB HAZAI SPORTOLÓI Hagyományosan 1972 utolsó napjaiban hozta nyilvánosságra a Sportul szaklap közvéleménykutatásának eredményét, az év legjobb hazai sportolóinak rangsorát, amelyet minden esztendőben — 1959 óta — a beérkezett szavazatok, valamint az eredmények alapján állítanak össze. Mint a rangsorból is kitűnik, 1972 legjobbjai nagyrészt olimpiai sportágakból kerültek ki, bizonyára sokak számára meglepetés, hogyIlie Nastase csak a negyedik helyre került, miután három éven keresztül az esztendő legjobbja volt, nem jobb eredményekkel, mint a tavaly, amikor a FIST Nagydíját is megnyerte. Kétségtelen azonban, hogy Patzaichin érdemeit nem lehet lebecsülni, hiszen az első román sportoló, akinek olimpiai szereplésén sikerül két arany- és egy ezüstérmet szereznie- A 23 éves fiú 1967-ben tűnt fel, hogy rá egy évre, a mexikói olimpián Serghei Covaliovval együtt bajnoki címet nyerjen. Ez csak a kezdeti sikereket jelentette: az eltelt négy esztendő során világ- és Európa-bajnoki arany-, ezüst- és bronzérmek egész sorával, legutóbb pedig Münchenben szerzett első és második helyével (ismét Covaliovval) teljesen megérdemelten került a legjobbat megillető első helyre. Gheorghe Berceanu müncheni aranyérmével tulajdonképpen csak formaságnak tett eleget: azok közé a kevesek közé tartozott, akiknek első helye biztos volt. A craiovai származású birkózó két éve nem talált legyőzőre, eddig két világ- és Európa-bajnoki címet mondhat magáénak. Szakemberek verhetetlennek tartják súlycsoportjában. Nicolae Martinescu, harmadik müncheni aranyérmesünk, sportkarrierje végén érte el legjobb eredményeit. Sokszoros országos bajnokunk sikerének titka rendkívüli szerénysége, hangyaszorgalma, amely lehetővé tette számára, hogy a kontinens és a világvetélkedők után, olimpián is felállhasson a dobogó legmagasabb fokára. 33 éves korában jutott fel a csúcsra. Ilie Nastase és Ion Tiriac az elmúlt évben egy felejthetetlen és 1972 legjobb hazai sportolója Ivan Patzaichin kenus lett, aki a müncheni olimpián egy arany és egy ezüstérmet szerzett. Patzaichin Balázs Jolán, Aurel Vernescu, Ion Baciu, Viorica Viscopoleanu és Ilie Nastase mellett a hatodik versenyző, akinek sikerül elhódítania az év sportolója címet. kissé balszerencsés Davis Kupa döntővel ajándékozta meg a sportághíveit, ezután hiába következett a javítás, a FIST Nagydíj, a Bajnokok tornája, az igazi — nem titkolhatjuk — a Davis , Kupa lett volna... Argentína Menis a hazai diszkoszvetők méltó folytatójának bizonyult. Az olimpia számára kissé keserű emlék: a szovjet Fajia Melnyik mögött csak az ezüstöt tudta megszerezni, ami talán, nem lett volna tragédia, ha néhány hét múlva 67,32 méterrel nem dob új világcsúcsot. Menisa tavaly a legkiegyensúlyozottabb diszkoszvetőnek bizonyult. Versenyen valamennyi dobása hatvan méteren felüli volt, Montreálban visszavághat. Valeria Bufanu, a női gátfutás hazai üdvöskéje, évek óta a kontinens legjobbjai közé tartozik. Münchenben második lett, rossz rajt után. 26 éves, 12 év óta versenyez. Ion Alexe, a román ökölvívás legsikeresebb müncheni képviselője, ezüstérmet szerzett, igaz, sérülés miatt, a döntőben nem állt ki ellenfelével. Gheorghe Gruia, bár egykori fénye megkopott, továbbra is a válogatott és a Steaua gólgyárosa, 126 alkalommal volt válogatott, 636 gólt dobott, két VB-n volt tagja az aranyérmes csapatnak. Tudását legutóbb a Steaua — Opsal Oslo BEK-mérkőzésen csodálhattuk ismét. Cornel Dinu, az év labdarúgója lett 1972-ben, róla bővebben a futballrangsornál. Dan Iuga sportpisztoly-lövésben lett második Münchenben. Eredménye nem véletlen műve: a tavaly Európa-bajnoki címet is szerzett, edzője, Stefan Petrescu szerint, kitartása meghozhatja Montreálban az aranyat is. 1972 legjobb hazai sportolói 1. Ivan Patzaichin (Dinamo) — kenu 2. Gheorghe Berceanu (Steaua) — birkózás 3. Nicola« Martinescu (Dinamo) — birkózás 4. Ilié Nástase (Steaua) és Ion firiac (Dinamo) — tenisz 5- Argentína Menis (Dinamó) — atlétika 6. Valeria Bufanu (Rapid) — atlétika 7. Ion Alexe (Dinamo) — ökölvívás 8. Gheorghe Gruia (Steaua) — kézilabda 9. Cornel Dinu (Dinamo) — labdarúgás 10. Dan Iuga (Dinamo) — sportlövészet Jégkorong CSAK AZ EREDMÉNYRE NEM PANASZKODHATUNK... Jégkorong válogatottunk az elmúlt hét végén Csíkszeredában folytatta felkészülését, ahol két mérkőzést játszott Svájc utánpótlás válogatottjával. Akárcsak az előző, brassói találkozón, válogatottunk a Csíkszeredai műjégpályán is győzött , az első mérkőzésen minden különösebb izgalom nélkül 8:2, a másodikon pedig Husanunak az utolsó pillanatban szerzett szerencsés góljával, 4:3 arányban. Az eredmény szemszögéből tehát nem lehet okunk panaszra, de mérlegelve igazi értékét, figyelembe kell vennünk, hogy az edzőpartner egy-két kivételtől eltekintve, fiatal tapasztalatlan jégkorongozókból áll, akik robbanékonyak, ötletesek ugyan, jól kezelik a korongot, de alig használják a korszerű jégkorong nélkülözhetetlen elemeit, az összjátékot, a testjátékot és a fizikai erőnlétükből sem futja 60 percre. A svájci szakemberek ebből az együttesből szeretnék kialakítani két- három éven belül a nagyválogatott gerincét, a munka csak most kezdődött... Kétségtelen, még így is — különösen második mérkőzésükön alig bírták szusszal — nehéz diót jelentettek válogatottunk számára. Az első harmadban két góllal húztak el, majd a kiegyenlítés után újból meg tudták szerezni a vezetést. A szoros eredmény azonban nemcsak a svájciak javuló játékával magyarázható, hanem Flamaropol edző tanítványainak gyenge formájával is, amely a kisebb-nagyobb gólarányú győzelmekellenére végigkísérte mindhárom mérkőzését a válogatottnak. A norvégiai elhibázott rajt, a fővárosi kudarc és a mostani három mérkőzés ugyanezt mutatta : komoly hiányosságok vannak a hazánk színeit képviselő jégkorongőzök játékában, amelyeket nem sikerült felszámolnunk, de még csökkenteni sem. Legutóbbi mérkőzéseiken, eltekintve néhány percnyi kombinatív, gyors, szellemes játéktól — különösen a Pana-Husanu- Bandas csatársor részéről —, amely a gólokat is eredményezte, valamint Tufcanu egy-egy ellenállhatatlan lefutásától, a közönségnek nem volt öröme válogatottunk játékában. Lassan, öregesen mozogtak a játékosok, percekig tartott a kapkodás, nem találták egymást a fiúk, nehezen, véletlenszerűen alakultak ki a támadások. Az összteljesítményen újból érződött az egységes koncepció, a mérkőzés menetének megfelelő, hajlékony taktikai elképzelés hiánya. A csatársor és a védelem között alig volt összhang, a hátulról érkező passzok majd mindig elkerülték a címzettet. Az első és második mérkőzést végigjátszó Varga sem bizonyult — mint egykor — a védelem oszlopának, a Stefano-Basa-Gheorghiu csatársor pedig csak árnyéka vojt önmagának. De minek folytatnánk... Nem szeretnénk, főleg edzőmérkőzések, tét nélküli találkozók nyomán elsietett fiövetkeztetéseket levonni. De tény,mint arról a szsíkszeredai közönség is meggyőződött, válogatottunk ugyanazt a színtelen játékot mutatta, mint egy-két évvel ezelőtt legtöbb mérkőzésén. Talán megismétli tavalyi szereplését, amikor kudarcot kudarcra halmozva kezdett, és végül mégis sikerült helyt állnia a VB-n. Tény, nincs könnyű dolguk szakembereinknek, nem könnyű ütőképes országos válogatottat összeállítani, már évek óta ugyanabból az alig több mint 50 jégkorongozóból, aki szóba jöhet. A kisebb-nagyobb cserélgetések, módosítások csak amolyan tüneti kezeléssel egyenlőek, gyökeres javulásra sajnos, egyelőre nincs kilátás, mert fiatalítani kellene, de honnan ? Amíg nem sikerül ezt a sportot nemcsak Csíkszeredában, hanem szerte az országban a bővülő anyagi alapok, a szaporodó műjégpályák birtokában kellőképpen megszervezni, lemondva estleg a halvány látszatsikerekről is, addig nem várhatunk változást. Talán ezért maradt néma a közönség a győzelem ellenére is a Csíkszeredai műjégpályán... Befejezésül a számszerű eredmények : Románia-Svájc (utánpótlás) 3:2 (1:0, 3:1, 4:1) illetve 4:3 (0:2, 2:1, 2:0) *) Január 7-től Bukarestben tovább folytatódnak az országos bajnokság A-csoportjának küzdelmei. Székedi Ferenc BIZONYSÁG-BIZONYÍTÁS A csernátoni szövetkezetről sokmindent elmondtunk már. Azt is, hogy az országban itt termelnek legnagyobb területen burgonyát, a cukorrépa is százhektárokon terem, búzából pedig ezer hektárt vetnek. Jelentős a szövetkezet állattenyésztése is. Az arányok érzékeltetésére emeljünk ki csupán egyetlen számot: a szarvasmarha létszám megközelíti a kétezret, a tehénállomány pedig nyolcszáznál is több. Igen, mindez már komplexum-méret. A csernátoniak viszont ilyen nagy létszám mellett is hagyományos módszerekkel és eszközökkel kiugróan szép eredményeket valósítottak meg. Említsük meg ezúttal csupán azt, hogy a szövetkezet már az első félévben teljesítette egész évi növendékhús-szállítási feladatát és exportra az előirányzott 166 növendékkel szemben 194 hízóállatot adtak át. Vállalásaiknak megfelelően túlteljesítették a hízóbárány átadási szerződésüket is, méghozzá példa nélkül álló sikerrel. A szerződésben 370 bárány exportértékesítésére vállalkoztak, ám amikor a külföldi partner megszemlélte a nyájat, válogatás nélkül az egész állományt megvette. Így a 370 báránynyal szemben 577 hízóbárányt értékesítettek. A tejszerződés teljesítésében nem mutathatunk ki ilyen pluszt, ám így is éppen a tehenészek valósították meg a legnagyobb bravúrt. Az év elején még hihetetlennek is tűnt, hogy olyan szövetkezetben mint Csernáton, ahol a hozam különben sem volt alacsony, egy esztendő alatt hetven (!) százalékkal növekedik a tejtermelés. A terv ugyanis ennyivel számolt. A tavalyelőtt megvalósított tízezer hektoliterrel szemben el kellett jutni a tizenhétezer hektoliter közelébe. És eljutottak. Az eredményekhez csak gratulálhatunk és a példa önmagában is bizonyítja, lám hagyományos tartási feltételek között is lehetőség van az állattenyésztés hatékonyságának növelésére, amelyet oly nyomatékosan kihangsúlyozott pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs, a legutóbbi plenáris ülésen. A példa ugyanakkor azt is igazolja, hogy egy év alatt is lényegesen lehet növelni a hozamokat. Az elért eredmények természetesen a fejek helytállását bizonyítják. Évközben már beszámoltunk a két feje, Kocsis Gyula és Hollanda Ödön párosversenyéről, a mostani tudósítás során azonban már azt írhatjuk, hogy régen nem párosversenyről van szó, hanem a farm összes dolgozóinak példamutató munkájáról. A közelgő zárszámadási közgyűlésen minden bizonnyal részletesen is értékelik a gondozók eredményeit. Mi ezúttal azt emelnék ki, hogy a farm a szövetkezet bevételeinek nagyobbik felét adta. S ha már itt tartunk, a zárszámadási előkészületeknél, hadd említsük meg néhány szóban, mit is vár e tekintetben ebben az évben Csernátontól a nemzetgazdaság. Röviden fogalmazva: sok-sok húst és sok tejet. Figyelembe véve azonban azt, hogy 1972-ben sikerült elérni a tervezett nagyon magas szinteket, ez az év lényegében az elért sikerek konszolidálását szolgálja. Először fordul elő például, hogy a létszám nem irányoz elő növekedéseket, tehát lehetőség lesz a kiválogatásra, illetve a hústermelés növelésére és a tejnél is most már mérsékeltebb az emelkedés. Az 1973-as esztendő tehát a minőségi év lehet a csernátoni állattenyésztésben. Jó dolog arról beszámolni, hogy a szövetkezet vezetői, a nehéz időjárási viszonyok között is, gondoskodtak a megfelelő takarmányalap előteremtéséről is, a megye sok más gazdaságától eltérően nem küszködnek szénahiánnyal. Külön írás témája lehetne az itt alkalmazott globális akkord-rendszer, röviden csak annyit róla, hogy külön megállapított tarifa alapján értékelik a tejtermelési eredményt, a terven felül kifejt tejet, az egészségesen átadott borjak számát, a fedeztetési terv teljesítését, a tervezett borjazási mutató valóra váltását, a gondozást stb. Az itteni példa általánosítást érdemelne a megye sok más szövetkezetében. Befejezésként viszont mi a helyi általánosítás szükségességét emelnők ki. Az állattenyésztők körében népszerű a globális akkord, a növénytermesztők viszont bizalmatlanok e javadalmazási formával szemben A közgyűlési vitán minden bizonnyal kitérnek e kérdésre. Az tény viszont, hogy az állattenyésztés eddig is bizonyított, s ez is mutatja, hogy az érdekeltség megteremtése a hozamnövelés fontos előfeltétele a gazdálkodás valamennyi ágában. Remélhetőleg a csernátoniak megtalálják a burgonyatermesztésben is a tagság és a szövetkezet számára egyaránt előnyös javadalmazási formát... Flóra Gábor • Zárszámadásra készülnek a csernátoniak ’· Egy év alatt 6400 hektoliterrel nőtt a tejtermelés ’• Kétszázhét hízóbárányt szállítottak exportra terven felül . Az állattenyésztők körében is népszerű a globális akkord 1973. JANUÁR 4., CSÜTÖRTÖK CORNEL DINU AZ ÉV LABDARÚGÓJA A Fotbal szaklap 1972 legjobb hazai labdarúgóinak rangsorát tette közzé az óév utolsó napjaiban. Az eddig bevált szavazási rendszernek megfelelően öt szempontot vettek figyelembe: 1. A bajnokságban kapott osztályzatok alapján Alexandru Boc, a Rapid hátvédje került az élre. A további sorrend: Dinu, Adamache, Radu Nunweiller, Multescu. 2. Az A-osztályú edzők közül kilencen Cornel Dinut állították az élre, öten tették másodiknak. Az összesítések alapján Dinu lett az első, Adamache, Boc, Dobrin és Dumitru előtt. 3. A sportújságírók szavazatai túlnyomó többségben szintén Cornel Dinut jelölték meg az év legjobb futballistájának. A Dinamo játékosa 757 ponttal, elsöprő fölénnyel lett első. 4. A nagyválogatottban nyújtott teljesítmény alapján 7,85 átlaggal Dinu immár harmadszor került az első helyre. 5. A közönség, azaz a beérkezett mintegy 14 ezer szavazólap közül több mint 4000 Dinu mellett szavazott, mellette Dobrin kapta a legtöbb szavazatot. Az év legjobb hazai labdarúgója címet tehát elsöprő fölénnyel Cornel Dinu, a Dinamo játékosa szerezte meg. Cornel Dinu kétségkívül az elmúlt esztendő legjobb román labdarúgója volt. A megtisztelő címet ezelőtt két évvel, 1970-ben kapta először. Rendkívüli munkabírása, egész pályát átfogó játéka, töretlenül felfelé ívelő pályája biztosított arra, hogy a jövőben még nagyobb eredményekre lehet képes. Alexandru Boc, több év után tört be ismét az élvonalba. Az őszi idényben csapatában fordulórólfordulóra nyújtott játéka garanciát jelenthet a szakembereknek, hol ismét a válogatott védelmém „oszlopos“ tagja lehet. Dobrinról, Adamacheról és Dmitruról csak annyit, az ide kell bizonyítaniok, beváltaniok a a reményt, amit a labdarúgó szukólók milliós tábora elvár tőlük: többiekkel együtt ki kell harcoliok a VB 16-os döntőjébe jutást. Móra László 1972 legjobb hazai labdarúgói 1. Cornel Dinu (Dinamo) — 29 pont 2. Alexandru Boc (Rapid) — 18 pont 3. Nicolae Dobrin (FC Arge?) • 13 pont 4. Stere Adamache (Steagul ro?u) — 8 pont 5. Ion Dumitru (Steaua) —• 7 pont