Előre, 1974. szeptember (28. évfolyam, 8338-8362. szám)
1974-09-02 / 8338. szám
fl ROMÁN KOMMUNISTA PÁRT PROGRAMJA I. RÉSZ | fl ROMÁN NÉP, fl HALADÓ ÉS FORRADALMI ERŐK, A MUNKÁSOSZTÁLY, fl KOMMUNISTA PÁRT HARCA A TÁRSADALMI ÉS NEMZETI SZABADSÁGÉRT, A FASIZMUS És fl HÁBORÚ ELLEN, A NEMZETI ANTIFASISZTA ÉS ANTIIMPERIALISTA FEGYVERES FELKELÉS MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT A román nép történelmi fejlődése a gazdasági és társadalmi haladás, a szabadság és a függetlenség útján Az évezredek folyamán Románia mai területén a történelmi fejlődés objektív törvényeinek megfelelően, gazdag anyagi és szellemi civilizációt halmozva fel egymást követték az egyetemesen ismert társadalmi rendszerek. Rendkívüli jelentősége volt a trák-dák államszervezetnek, amely fénykorát Burebista és Decebal királyságának korszakában érte el. Dacia anyagi és kulturális életének fejlődésére erősen kihatottak a széles kapcsolatok az ókor leghaladóbb civilizációinak egynéhányával, így a görög, a római, a perzsa és más civilizációkkal; erősen kihatott rá továbbá ezek kölcsönhatásának folyamata. A hosszas dák—római háborúk meggyengítették a dák államot, gyökeresen megváltoztatták történelmi fejlődésének Irányát. Dacia meghódítása és a római birodalom tartományává változtatása — minden negatív vonatkozás mellett — a két civilizáció egybefonódásához vezetett, a tájak újabb gazdasági-társadalmi felvirágzását eredményezte, a rányomta jegyeit a társadalom egész további történelmi fejlődésére e földrajzi térségben. A római birodalom hanyatlása, kivonulása Daciából ezen a területen szervezetlen államot hagyott hátra, éreztette hatását a vándornépek betörésével szembeni harci és ellenállási képességben. A dákok és a rómaiak egybeolvadásából kialakult új népnek, a román népnek évszázadokon át elkeseredett és szüntelen küzdelmet kellett vívnia lénye megőrzéséért, folytonosságának biztosításáért e területen, ahol született és fejlődött a történelem minden viszontagsága ellenére. A vándorló népek betörései, az általuk okozott pusztítások, a hosszas védelmi harcok komoly lemaradásokat okoztak a termelőerők fejlSd^ébém tívalitáció alakulásában d^fej&tok^mépünk' - lényét azonban semmi sem tudta megtörni, népünket semmi sem tudta letéríteni objektív történelmi útjáról. A népvándorlás befejeződésével egyidejűleg a régi Dacia területének lakossága fokozatosan különböző kis államalakulatokba szerveződött. A vajdaságok kialakulása új korszakot jelzett a román nép történetében, gazdasági-társadalmi és politikai fejlődésében. Elmondhatjuk tehát, hogy az első államsejtek — a vajdaságok — kialakulása, majd ezek tömörülése erős, feudális államokba biztosította mind a termelőerők szüntelen fejlődését, mind a nép lényének megőrzését, a román országok autonómiájának megvédését a korabeli nagy birodalmakkal szemben. A román feudális államok megszervezése megteremtette a feltételeket a gazdasági-társadalmi élet magasabb fokra emeléséhez, országunk területén az anyagi és szellemi civilizáció erőteljes felvirágzásának korszakait iktatta be a történelembe; ezeket nagy hazafias uralkodók személyisége is fémjelzi. A társadalmi fejlődés sajátosságainak eredményeként a román országokban a feudális rendszer a klasszikus, alapvető jellegzetességek mellett bizonyos sajátosan eredeti formákat öltött. Ezek közül az egyik legfontosabb a feudális kizsákmányolási viszonyok összefonódása az egyéni és közösségi paraszti tulajdonviszonyokkal és egyes szabadparaszt kategóriák — szabadparasztok és részes szabadparasztok — létezése, akiknek földjük volt és bizonyos gazdasági és társadalmi jogokat élveztek. E körülmény folytán a parasztságnak az egész középkorban különös szerepe volt a román országok életében: a gazdasági-társadalmi fejlődés fő társadalmi ereje lett, a döntő katonai tényező azokban a csatákban, amelyeket a népnek kellett vívnia nemzeti lénye, hazája területi épsége, szabad életének szent joga megvédéséért. A román nép egész története a szüntelen osztályharcoknak, azoknak a csatáknak a története, amelyeket a néptömegek folytattak a szabadságért és a társadalmi igazságosságért, nemzeti lényük megvédéséért és a függetlenségért, a haladásért és a civilizációért. Már az első román államalakulatok megjelenésétől kezdve a néptömegek küzdelmei a feudális kizsákmányolás ellen szorosan egybefonódtak az idegen uralommal szembeni harcokkal. Ez a sajátosságrányomta bélyegét Románia egész társadalmi fejlődésére, a román nép lét- és gondolkodásmódjára, történelmi sorsára ,amelyet a határozott, áldozatteljes küzdelem jellemzett a szabadságért és az egységért, ama jogáért, hogy ura legyen saját országának. A feudális kizsákmányolást súlyosbították a szomszédos nagy birodalmak, a török, a Habsburg, a cári birodalom, de főként a török uralom, amely háborúk, zsákmányolás, adók révén évszázadokon át szipolyozta a román országok vagyonát. Az idegen uralom egyúttal a hűbéri rendszer időbeli elhúzódásához, a román társadalom fejlődési folyamatának késleltetéséhez vezetett; a román társadalom elmaradt a közép- és nyugat-európai országok mögött, amelyekben a hűbéri rendszer széthullása, a kapitalizmusra való áttérés és a nemzeti államok kialakulása sokkal előbb megvalósulhatott. Elmondhatjuk, hogy Románia története alátámasztja azt a marxista-leninista tudományos következtetést, amely szerint az idegen uralom, a szuverenitás és a függetlenség megnyirbálása vagy elvesztése súlyosan kihat a népek gazdasági-társadalmi haladására, a társadalom magasabb fokon történő általános fejlődésére. Ugyanakkor, a román nép harcainak története erőteljesen tükrözi azt az alapvető igazságot, hogy az idegen elnyomás igája időlegesen fékezheti vagy késleltetheti egy nép fejlődését, de nem akadályozhatja meg jogos törekvéseinek — a szabadság és az egység kivívásának, a társadalmi haladás biztosításának — megvalósítását, ha az illető nép elhatározta, hogy mindvégig szilárdan és hősiesen harcol. A történelmi tapasztalat mutatja, hogy semmi és senki sem semmisítheti meg a társadalmi fejlődés kérlelhetetlen töneényeini Hosszú időn át, a román nép évezredes fennállása során, a parasztság a haladás legfontosabb társadalmi erejét képviselte. A parasztság, a néptömegek harca az elnyomás ellen alapvető tényezője volt az összes társadalmi átalakulásoknak, népünk előmenetelének a gazdasági-társadalmi haladás és a nemzeti felszabadulás útján. A parasztság volt a fő ereje sok olyan nagy hadvezér hadseregének, aki a felemelő hősiesség lapjait írta be az idegen uralom elleni harc krónikájába. Népünk tudatában és a haza történetében mindörökre fennmarad Mircea cel Bátrin, Stefan cel Mare, Mihai Viteazul és más uralkodók legendás alakja, azoké, akik nagy győzelmeket arattak a román seregek élén. A parasztság viselte a legsúlyosabb terheket az idegen betolakodók ellen, a román országok egyesüléséért, az állami függetlenség kivívásáért, az egységes román nemzeti állam megteremtéséért folytatott csatákban. Forradalmi-társadalmi osztályként a parasztság erőteljesen érvényesült a feudális uralom elleni számtalan felkelésben. A Dózsa György vezette felkelés, amelyben részt vettek román, magyar, német és más nemzetiségű parasztok, a XVIII. században lezajlott nagy parasztfelkelés Horia, Cloșca és Crisan vezetésével, mindörökre példázzák, hogy a parasztság eltökélten szembeszállt a társadalmi és nemzeti elnyomással, küzdött a jobb és igazabb életért. A Tudor Vladimirescu vezette 1821. évi forradalom az újkori történelem kezdetét jelzi Romániában, fordulópontot jelent a társadalmi szabadságért és igazságért, az idegen uralom jármának lerázásáért, a román nép nemzeti jogainak érvényesítéséért folytatott harcban. A forradalom, bár leverték, erősen megrendítette a régi rendszert, az elkövetkező forradalmi átalakulások előhírnöke volt. A tőkés fejlődés kezdeteivel egyidejűleg Romániában olyan társadalmi erők jelennek meg, amelyek újabb lendületet adnak a forradalmi harcnak. Párhuzamosan az ipar fejlődésével egyre jobban növekszik a polgárság, társadalmi és politikai szerepe, amely a gazdasági és kereskedelmi tevékenység széles körű kibontakoztatásáért és ezzel egyidejűleg a társadalmunk objektív fejlődési követelményeinek megfelelő demokratikus reformokért lép fel. A polgárság azonban osztályérdekeinél fogva fokozza a tömegek kizsákmányolását, s ugyanakkor politikai téren lepaktál a földbirtokosokkal. Ebben az időszakban a román társadalom alakulásának egyik legfontosabb folyamata az ipari proletariátus fiatal osztályának — az ország leghaladóbb osztályának — kialakulása és szilárd fellépése a politikai élet színterén. A proletariátus egyre inkább a néptömegek legforradalmibb eszményeinek hordozója lesz, az egész nép létfontosságú törekvéseinek zászlóvivője a haza haladásáért, a szabad és méltó életért, a nemzeti egység megteremtéséért és az állami függetlenség kivívásáért. Az 1848-as polgári demokratikus forradalom sorsdöntő mozzanat volt Romániának a feudalizmusról a kapitalizmusra való áttérésében, erősen fellendítette a román nép öntudatának növekedését, kifejezésre juttatta a moldovaiaknak, munténiaiaknak és erdélyieknek azt az elhatározását, hogy szétzúzzák a régi, feudális viszonyokat, megnyitják az utat az új társadalmi rend felé, megteremtik a nemzeti egységet egyazon állam határain belül, tántoríthatatlanul mennek előre a haladás és a demokrácia útján. Az új társadalmi erők gyengén fejlettsége, eltökéltségük és politikai következetességük hiánya, a társadalmi változások világos programjának a hiánya, valamint a román országoknak a forradalmi mozgalmak méreteitől megrémült feudális reakciója által segítségül hívott idegen birodalmak fegyveres beavatkozása a forradalom ideiglenes vereségéhez vezetett. Az 1848-as forradalmi eszmék azonban tovább fejlődtek, az új társadalmi osztályok, a néptömegek leszűrték a®*szükséges tanulságokat későbbi harcukhoz. Említésre méltó műveket alkottak az 1848-as tudósok a három román országban; egyesek közülük szimpatizáltak a szocialista eszmékkel. A román nép forradalmi, haladó hagyományaiból, valamint a század haladó eszméiből ihletett művek a társadalmi és politikai gondolkodás értékes kincsestárát képviselik; ezek erőteljesen ösztönözték a román országok társadalmi és nemzeti felszabadítási harcainak fejlődését. Az 1848-as forradalom fő erői az öszszes román országokban a néptömegek voltak, amelyek elhatározták, hogy harcolnak a jobb, szabad és független életért, biztosítják az ország fejlődését a gazdasági és a társadalmi haladás útján. A moldovai nagy politikai összejövetelek és tömegtüntetések, az a tény, hogy a munténiai forradalmárok egy időre megszerezték az államhatalmat, s hogy a néptömegek megvédték a forradalmi kormányt a reakcióval szemben, nemkülönben az erdélyi forradalmárok fegyveres harcai tükrözték a tömegek magas fokú radikalizálódását, az általuk képviselt óriási politikai erőt, azt a képességüket, hogy érvényt szerezhetnek akaratuknak és befolyásolhatják a történelmi események alakulását. Rendkívüli történelmi jelentőségű pillanat volt a nemzeti állam megalakulása 1859-ben Munténia és Moldova egyesülése révén, Alexandru Ioan Cuza dicső uralkodása alatt. Ez az esemény jelezte országunk belépését kapitalista fejlődésének új szakaszába, magasabb fokra emelte a nemzeti felszabadítási harcot, a dolgozó tömegek forradalmi mozgalmát a társadalmi szabadságjogokért. Nem sokkal az egyesülés után, az 1877-es háborúban Románia kivívta állami függetlenségét. A román hadseregnek a török birodalom elleni hősi harca eredményeként, népünknek, annak a népnek a szilárd szabadság- és függetlenségi akarata folytán, amely ismét bebizonyította hatalmas harckészségét, a nemzeti függetlenség kivívása újabb erős lendületet adott az ország gazdasági és társadalmi fejlődésének, mélyen kihatott Románia egész történelmi fejlődésére a társadalmi haladás útján ,lehetővé tette népünk egyre erőteljesebb érvényesülését önálló nemzetként, a demokratikus szabadságjogoknak a védelmében. A marxi forradalmi eszmék romániai terjesztésében jelentős szerepe volt C. Dobrogeanu Gherea Mit akarnak a román szocialisták? című művének. Tulajdonképpen ez az 1886-ban megjelent munka volt az első marxista forradalmi program országunkban. 1893-ban a tudományos szocializmus elvei alapján megalakult a Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártja, s ezzel magasabb fokra emelkedett a munkásosztály harca, növekedett szerepe az ország egész társadalmi-gazdasági fejlődésében. A Romániai Munkások Szociáldemokrata Pártja szoros kapcsolatokat tartott fenn Engels-szel és Európa, valamint más kontinensek proletariátusának más vezetőivel, s ugyanakkor kitűnt internacionalista szolidaritási szellemével. Fejlesztette az együttműködést a proletariátus többi osztagával, ismertté vált részvételével a munkások nemzetközi szervezetében, nemzetközi szocialista és munkáskongresszusokon, összejöveteleken, tevékeny hozzájárulásával a munkásmozgalom legfontosabb időszerű kérdéseinek megvitatásához. A munkásmozgalom fejlődésével párhuzamosan a múlt század végén és a XX. század elején egyre nagyobb méreteket öltenek a parasztmozgalmak, amelyek az 1907 tavaszán kirobbant nagy felkelésben érik el csúcspontjukat. Az 1907-es felkelés arányainál és hevességénél fogva kidomborította annak elengedhetetlen szükségességét, hogy fel kell számolni a feudális viszonyokat Románia mezőgazdaságában, a széles paraszttömegek javára meg kell oldani az agrárkérdést. A felkelés egyben feltárta, milyen nagy forradalmi erőt képvisel a parasztság, amely abban az évben a román nép társadalmi harcának egyik legdicsőségesebb lapját jegyezte fel. Az 1907-es felkelés„ lefolyása során először nyilvánult meg sörényédhétfő a munkásság együttműködése és harci szolidaritása a parasztsággal, előre vetítette a munkás-paraszt szövetség hajnalát. A szövetség utóbb társadalmunk legnagyobb társadalmi és politikai erejévé vált. A múlt évszázad végén és századunk első két évtizedében a román szocialisták közeli internacionalista együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási viszonyban álltak az oroszországi szocialistákkal, az oroszországi munkások Szociáldemokrata Pártjának vezetőivel és különösen Vlagyimir Iljics Leninnel. Egyébként Lenin tanulmányozta országunk társadalmi-politikai realitásait, többször utalt a romániai proletariátus, a dolgozó tömegek forradalmi harcaira. Országunk munkásmozgalma erélyesen síkraszállt az imperialista háború ellen, valamint Romániának e háborúban való részvétele ellen. A proletariátus, a szocialisták egyben határozottan állást foglaltak Erdély Romániával való egyesítéséért. Az első világháború idején, a haza földjének a német militarista megszállók elleni megvédéséért, a területi egység és integritás megmentéséért, a román hadseregek, a romániai néptömegek a hősiesség és a hűség, az önfeláldozás és a lángoló hazafiság elévülhetetlen fejezetét írták be az ország történeteinek krónikájába. A történelmi fejlődés törvényszerűségei szigorúan megkövetelték a nagy európai birodalmak uralma alatt álló nemzeti államok kialakulási folyamatának befejezését. Az európai népeknek a nemzeti önrendelkezésért és az idegen uralom lerázásáért folytatott mozgalmába illeszkedik be a romániai néptömegeknek és az idegen elnyomás alatt lévő többi román terület néptömegeinek harca az egységes román nemzeti állam megalakításáért. E létfontosságú történelmi követelmény megvalósulása a széles néptömegek, a munkások, a parasztok, az értelmiség, a haladó polgári körök, a fő társadalmi osztályok és rétegek küzdelmének a gyümölcse, az egész nép, az egész nemzet műve volt. A történelem tanúsítja, hogy az egységes román nemzeti állam megalakulása nem véletlen, konjunkturális esemény, nem a tárgyalóasztalnál létrejött megállapodás eredménye; a békeszerződés csak szentesítette a tényleges, a néptömegek harca által teremtett helyieket. Erdély egyesülése Romániával **£'törtlmi fejlődés objektív szükségszerűségének beteljesülése volt, természetes megvalósulása népünk évszázados egységtörekvéseinek, annak az álomnak, amelyért az elődök sok nemzedéke harcolt és áldozta életét. Elmondhatjuk, hogy munkásmozgalmunk már kezdetétől fogva jelen volt mind a román nép fejlődésének döntő momentumaiban, mind pedig a nagy nemzetközi forradalmi csatákban. Az első világháború befejezése és az egységes nemzeti állam megalakulása után Románia történelmi fejlődésének újabb szakaszába lép. A néptömegek forradalmi mozgalma előtt a román társadalom demokratikus átalakításához kapcsolódó új feladatok merülnek fel. Nemzetközi téren az első világháború befejezése mélyreható, gyökeres változásokat hozott, összeomlott a török, a Habsburg és a cári birodalom, mindenütt fokozódtak az osztályharcok, a forradalmi küzdelmek az imperialista és a gyarmati uralom ellen. Világtörténelmi jelentőségű mozzanat volt a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme, amely új korszakot nyitott meg az emberi társadalom fejlődésében — a kapitalizmusról a szocializmusra való átmenet korszakát. A Bolsevik Kommunista Párt vezetésével, élen V. I. Leninnel, megalakult a munkások és parasztok első állama, ami mindenütt erősen fellendítette a forradalmi harcokat, még inkább kiélezte az osztályellentéteket, az imperialista országok és a leigázott országok közötti ellentéteket, ösztönözte az egész nemzeti és társadalmi felszabadítási harcot. Az első világháború után a világ földrajzi, politikai és társadalmi összképében , végbement mélyreható átalakulások eredményeként újból és erőteljesen fellendült a termelőerők fejlődése nemzetközi viszonylatban, nagy lépés történt a tudományos megismerés, a műszaki haladás terén, a népek kulturális életében, újabb fokra emelkedett az egész emberi társadalom civilizációja. Hatalmas változások mentek végbe a társadalom struktúrájában, a társadalmi erőviszonyokban, egyre erőteljesebben kezdett érvényesülni a proletariátus — a társadalom legforradalmibb osztálya —, átfogóan radikalizálódtak a széles néptömegek. Ebben az időszakban a Nagy Októberi Szocialista Forradalom mellett egész ar országban— mint például Kínában, Né■émetországben, Magyarországon, Törökországban és máshol — széles munkástömegeket és haladó erőket felölelő hatalmas forradalmi mozgalmakat tart számon a történelem. Ebben az általános összefüggésben mennek végbe mélyreható változások hazánkban is a gazdasági és társadalmi fejlődés terén, erőteljesen megélénkül a politikai élet, s ennek középpontjában mind fontosabb szerepet játszik a munkásosztály, a társadalom leghaladóbb osztálya. A proletariátus társadalmi küzdőtérre lépése, a munkás- és szocialista mozgalom megszervezése Romániában A XIX. század második felében fejlődik az ipar, általában erőteljes fejlődést mutatnak a termelőerők, bővülnek a kapitalista termelési viszonyok. Egyidejűleg számbelileg gyarapszik az új társadalmi osztály, a proletariátus, amely egyre határozottabban hallatja szavát az ország felszabadulásáért vívott harcban. Ugyanakkor gyorsan behatol a román gazdaságba az idegen tőke, a nemzetközi monopóliumok. Ennek következtében a XIX. század végén a legfontosabb iparágakban az imperialista hatalmak tartják a kezükben a tőke legnagyobb részét, s így Romániát függő országgá teszik. Mindez azt mutatja, hogy a múlt század végén Románia gyengén fejlett ország volt, túlsúlyban levő mezőgazdasággal, amelyben a feudális termelési viszonyok még erősek voltak, s tulajdonképpen csak a kapitalista fejlődés kezdeti szakaszáról beszélhetünk. A proletariátus történelmi színrelépésével egyidejűleg és osztállyá szerveződése fokozódásának arányában megkezdődik a szocializmus eszméinek behatolása Romániába. Az utópista szocializmus már 1835-ben ismert volt hazánkban, kísérlet is történt megvalósítására. A tudományos szocializmus már megalapozásának pillanatától kezdve mély visszhangot keltett forradalmi mozgalmunkban, Marx és Engels eszméi gyorsan, széles körűen terjedtek Romániában. Érdemes hangsúlyozni, hogy Marx és Engels megkülönböztetett figyelmet fordított Románia történelmének, gazdasági-társadalmi fejlődésének, a hazai munkásmozgalom alakulásának tanulmányozására. A marxizmus klasszikusai rokonszenvvel figyelték a román nép hősi harcát a kizsákmányolás és elnyomás ellen, a nemzeti és társadalmi felszabadulásért, a nemzeti államban való egyesülésért, az idegen járom lerázásáért. Már a múlt század hetedik és nyolcadik évtizedében megkezdődik hazánkban a munkásegyletek és klubok létesítése, szocialista körök alakulnak, ezek egész sor kiadványt jelentetnek meg; a múlt század végén és a XX. század elején szakszervezetek létesülnek, sztrájkokra kerül sor a munkásosztály érdekeinek és ELŐRE—1974. SZEPTEMBER 2., HÉTFŐ 2. oldal A Román Kommunista Párt megalakulása, forradalmi harca a burzsoá földesúri rendszer, a fasizmus ellen, a dolgozók érdekeiért, a demokrácia és a béke ügyéért Az első világháborút követő időszak belpolitikai és nemzetközi körülményei között Romániában egyre erősödnek a forradalmi osztályharcok, s az 1920-as általános sztrájkban csúcsosodnak ki. A proletariátus politikai tudatának fejlődése folytán a Szocialista Párt keretében intenzív harc bontakozott ki a reformista és opportunista nézetek ellen, az ideológiai elvek tisztázásáért, valamint a leendő forradalmi harcok programjával, stratégiájával és taktikájával kapcsolatban. Ugyanakkor a román szocialista vezetők a III. Internacionáléhoz való csatlakozás ügyében sorozatosan kapcsolatba léptek a Szovjetunió Kommunista Pártjával, a Kommunista Internacionálé vezetőivel, beleértve Lenint is. A párt új, marxista-leninista alapokon történő megszervezéséért kibontakozó ideológiai és szervezeti munka megteremtette a kellő feltételeket ahhoz, hogy a Román Szocialista Párt 1921. évi kongresszusa a részvevők nagy többségének szavazatával elhatározza a Szocialista Párt átalakítását Román Kommunista Párttá. A Román Kommunista Pártnak a marxista-leninista ideológia alapján történt megalakítása újabb, magasabb fokú szakaszt jelentett mind politikai és ideológiai, mind szervezeti szempontból a romániai forradalmi mozgalomban, a munkásosztály élcsapatának a fejlődésében, újabb erőteljes lendületet adott országunk széles néptömegeinek politikai és társadalmi harcához. Az 1921 és 1930 közötti években fokozódott a termelőerők, különösen az ipar termelőerőinek a fejlődése, ami nagy befolyást gyakorolt az ország gazdaságitársadalmi életére. Ez egyébként nemzetközi viszonylatban egybeesett a gazdasági fejlődés és a kapitalizmus viszonylagos stabilizálódásának időszakával. 1921 és 1924 között, amikor a Román Kommunista Párt törvényes feltételek között tevékenykedett, főként szervezeti erősítésére és általános politikai vonalának a meghatározására összpontosította figyelmét. Miután törvényen kívül helyezték, a pártnak különböző bonyolult kérdéseket kellett megoldania: hozzálátott tevékenysége megszervezéséhez az illegalitás feltételei — az elnyomás és terror feltételei — között, egyúttal folytatta munkáját az általános vonal kikristályosításáért az akkori időszak romániai helyzetével összhangban. A párt tevékenységét nagyon megnehezítette az egység hiánya, a romániai társadalmi-politikai realitások és folyamatok meg nem értése és felületes ismerete. Ez főleg a nemzeti kérdéssel kapcsolatban, valamint a más munkás- és demokratikus erőkkel való együttműködéssel kapcsolatos egyes helytelen állásfoglalásokban tükröződött, s negatívan hatott ki arra, hogy érvényesüljön a párt szerepe, mint a munkásosztály, a széles néptömegek harcának szervezője. Mindehhez még hozzájárult, hogy a párt vezetőségében néha olyan emberek voltak, akik nem ismerték az ország realitásait, beleértve a Komintern által más országokból küldött személyeket is. Az 1929-ben kirobbant tőkés gazdasági világválság súlyosan befolyásolta Románia fejlődését, a néptömegek életszínvonalát. A válság következményei erősen érintették a munkásosztályt, a parasztságot, számos társadalmi középréteget és az értelmiség jelentős részét. Ilyen körülmények között lendült fel a forradalmi harc a széles néptömegek gazdasági érdekeinek megvédéséért, a háború előkészítése és az ország fasizálása ellen, a demokratikus szabadságjogokért és a békepolitikáért. 1931 és 1933 között a pártnak sikerült helyreállítania és megszilárdítania egységét, bővítenie sorait és erősítenie kapcsolatait a munkásosztállyal, más társadalmi rétegekkel, ami pozitívan befolyásolta általános politikáját. Sorsdöntő fontossága volt a Román Kommunista Párt V. kongresszusának. Állítható, új szakaszt jelentett a párt életében, növelte szerepét az ország politikai életében, az osztályharcok és a romániai antifasiszta mozgalom vezetésében. Ez lehetővé tette számára, hogy fokozott tevékenységet fejtsen ki az akkori idők osztálycsatáinak megszervezésében, s megkezdje a többi munkáserővel való együttműködés fejlesztését az Egységfront alapján. Erről tanúskodnak a nagy munkáscsaták, amelyek a kőolajmunkások és a vasutasok 1933. évi téli harcaiban csúcsosodtak ki, s amelyek tanúsították a munkásosztály forradalmi tudatának és kombattivitásának növekedését, a párt szervező és vezető képességéneknövekedését a proletariátus körében. Mindezek mégegyszer kidomborították a munkásosztály egységének, a kommunisták és szociáldemokraták által a harc folyamatában létrehozott Munkásegységfront egységének jelentőségét. A román proletariátus erőteljes forradalmi küzdelmei közvetlenül a németországi hitlerizmus hatalomra jutása után nagy nemzetközi visszhangot váltottak ki. A parasztság gazdasági differenciálódási folyamatának erősödése, a kevés földdel rendelkező parasztoknak a földesurak és a kulákok általi fokozott elszegényítése a falvakon fellendítette a társadalmi mozgalmakat az uralkodó osztályok politikája ellen. A legkiemelkedőbb a gyímesvölgyi román és magyar parasztok felkelése. Ebben az időben alakult meg az Ekésfront, a parasztságnak ez a demokratikus szervezete, amely a dolgozók érdekeiért, a demokratikus politikáért folytatott küzdelemben lerakta a munkásosztály és a dolgozó parasztság szervezett szövetsége- XXIIC cllel]Presit 1934 és 1938 között ismét fellendült a romániai gazdaság, különösen az ipar. Ugyanakkor súlyosbodik a nemzetközi politikai helyzet, növekszik a háborús veszély. Romániában fokozzák tevékenységüket a fasiszta szervezetek, a legreakciósabb erők. Ilyen körülmények között a Román Kommunista Párt növekvő erőfeszítéseket tesz a demokratikus, antifasiszta erők összefogásáért a néptömegek érdekeinek és a demokratikus szabadságjogoknak a védelmében, a fasizmus ellen, a Szovjetunióval való barátság politikájáért, a háború ellen. Az antifasiszta demokratikus erők számos jelentős sikert érnek el tevékenységükben; megállapodások jönnek létre a Népfront alapján és győzelmeket vívnak ki az 1936-os részleges választásokon. Bebizonyosodik, hogy a párt össze tudja fogni a néptömegeket, az antifasiszta erőket a fasizmus útjának eltorlaszolásáért, a békepolitikáért vívott küzdelemben. 1934-ben Románia és a Szovjetunió felveszi egymással a diplomáciai kapcsolatokat. A kormánykörök nemzetellenes politikájának és antidemokratikus intézkedéseinek az volt a célja, hogy, elfojtsa a haladó, antifasiszta erők harcát és megerősítse a legreakciósabb erők pozícióit. Ez a királyi diktatúra bevezetését eredményezte, megnyitotta a fasizmus útját, a náci Németország karjaiba dobta az országot. Nemzetközi téren fokozódnak a háborús előkészületek, növekszik a fasiszta Németország agresszivitása, a meghátrálás politikája érvényesül a hitlerizmussal szemben, ami Münchenben a népek függetlenségére, a béke ügyére katasztrófál. (Folytatása a 1. oldalon)