Előre, 1975. december (29. évfolyam, 8724-8749. szám)

1975-12-02 / 8724. szám

A H-MEZON Újabb elemi részecskét, egy semleges mezont fedeztek fel a szerpuhovi kutatóközpont szovjet fizikusai. Az új elemi részecskét h-mezonnak nevez­ték el; a szerpuhovi nagy gyorsítóval állították elő pro­tonoknak pionokkal — pszi részecskékkel — való bombá­zása útján. A h-mezon élet­tartama rendkívül rövid, csu­pán egy nanomásodperc (100 másodperc) százmilliárdnyi része. Tömege kétszer, perdü­­lete (spin) nyolcszor akkora, mint 'a' protoné. NEM VÁLOGATÓSAK A londoni tolvajok az utób­bi időben nem válogatósak: lopnak, amit érnek — közöl­te az angol biztosítótársaság képviselője. A betörések szá­ma az első félévben 31 száza­lékkal növekedett a tavalyi azonos időszakhoz képest. A biztosítótársaságok 19 millió font sterlinget fizettek ki a károsultaknak. TARTÓSÍTÓ BEVONAT Leegyszerűsíti a gyümölcs- és főzelékfélék, tojás és más mezőgazdasági termények tá­rolását, háromszorosára-négy­­szeresére növeli raktározható­­ságuk idejét a Japánban ki­fejlesztett eredeti védőbevo­nat. A zselatinból, burgonya­­keményítőből és nátronból ké­szült védőbevonat szagtalan, könnyen lemosható és teljes­séggel ártalmatlan az ember­re. LENGYEL VOLT Lengyelországban az utóbbi időkben egyre gyakrabban jelennek meg cikkek a saj­tóban, melyeknek szerzői azt állítják, hogy Jules Verne a híres francia regényíró, a tu­dományos-fantasztikus regény egyik úttörője a lengyel szár­mazású volt. A nagy író szü­leit Olszevicznek hívták, és körülbelül abban az időben vándoroltak Plockból Nantes­­ba, amikor fiuk született. Ezen a néven vannak beírva a ma is látható nantes-i korabeli la­­ngjegyzékbe. De mikor Jules 6 hónapos lett, a szülők meg­haltak és egy Verne nevű francia család fogadta örök­be az árvát. Egyes cikkírók feltételezik, hogy maga Verne talán nem is tudott erről, va­lószínű, hogy fogadott szüleit tartotta igaziaknak. FÉL ÉVSZÁZAD A CUKORNÁD-FÖLDEKEN Nem mindennapi ünnepség színhelye volt a kubai Cama­guey , város , a forradalmi kormány kitüntette azokat, akik cukornádvágóként, vagy gyári munkásként fél évszá­zada dolgoznak a cukoripar­ban. A cukoripari miniszter külön köszöntötte a százéves Micaela Chaviano asszonyt, aki hat fiát kísérte el az ün­nepségre. A legidősebb közü­lük 75, a legfiatalabb 63 éves. Mind a hatan immár több mint 50 éve ugyanazon a he­lyen dolgoznak, az Enrique Varom cukorzónában. Az ün­nepségen részt vett Chaviano asszony 59 unokájának, 29 déd- és 9 ükunokájának több­sége is. Közülük harmincan szintén a cukoriparban dol­goznak. 200 000 MÉTER FILM A szavanna utolsó kiáltá­sa címmel készített izgalmas filmet két olasz­ filmes. A ma­gyarázó szöveget Alberto Moravia írta. A filmesek négyéves munkájuk során 200 ezer méter filmet használ­tak fel. 1200 napot töltöttek Afrikában, Ázsiában, Európá­ban, Amerikában, Óceániá­ban és a sarkvidéken, hogy az életnek és halálnak olyan pillanatait kapják lencsevég­re, amelyekkel a mozilátogató közönség mindeddig nem ta­lálkozhatott. -----------NEMZETKÖZI ÉLET AZ ELMÚLT NAP • A Biztonsági Tanács va­sárnap este tartott ülésen el­határozta a Golán-fennsíkon állomásozó ENSZ-erők man­dátumának újabb hat hónap­pal történő meghosszabbítását. Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár legutóbbi közel-keleti kör­útjával kapcsolatban köz­zétett jelentés javasolta a Tanácsnak az izraeli—szíriai csapatszét­választást ellenőrző ENSZ-erők megbízatásának hat hónappal történő megh­osz­­szabbítását. Az említett hatá­rozatot a Tanács 13 szavazat­tal fogadta el, két küldöttség nem vett részt a szavazáson. A Guyana, Kamerun, Mauri­tánia és Tanzánia javaslatára elfogadott dokumentumban a Biztonsági Tanács kinyilvánít­ja elhatározását: „1976. január 12-én ismét összeül, hogy foly­tassa a vitát a közel-keleti kérdésről, köztük a Palesztinai problémáról, tekintetbe véve az ENSZ által ebben a kérdés­ben elfogadott összes határo­zatokat“. • Televíziós nyilatkozatá­ban Francisco da Costa Gomes tábornok, Portugália elnöke kijelentette, hogy „Portugália tovább fog haladni a nemzeti függetlenség és a szocializmus útján“. A nemzetgazdaság a leghátrányosabb helyzetben lévők szolgálatában kell hogy álljon. Tekintetbe kell venni — mondotta —, hogy a nép eleget szenvedett, s eljött az ideje, hogy az összes politikai és társadalmi erők felhagyja­nak a szektalizmussal, és lét­rehozzák a gazdaság helyreál­lításához elengedhetetlenül szükséges politikai nyugalmi légkört. Országa külpolitiká­járól szólva Gomes elnök rá­mutatott, hogy Portugália a barátságon és a függetlensé­gen alapuló kapcsolatok elmé­lyítésére törekszik a világ ösz­­szes országaival. Helyre kell állítanunk kapcsolatainkat a szocialista országokkal, ame­lyektől a volt rezsim elszige­telt bennünket. Örömmel fo­gadunk bármilyen baráti se­gítséget — fűzte hozzá — mind nyugatról, mind keletről, mely segítségekre nagy szük­ségünk van, de csak azzal a feltétellel fogadjuk el, hogy ne fenyegesse nemzeti független­ségünket. " Algírban befejeződött az afrikai kereskedelmi miniszte­rek tanácskozása. A részvevők egyöntetűen elfogadták az Al­gíri Nyilatkozatot és az afrika­­közi kereskedelem fejlesztésé­nek programját. A dokumen­tum szerint az afrikai orszá­gok elhatározták a kereske­delmi miniszterek konferen­ciájának intézményesítését, a­­mely az AESZ szakosított bi­zottsága lesz. Az afrika-közi kereskedelem fejlesztésével kapcsolatban a konferencia célkitűzésnek tekinti az afrikai közös piac létrehozását. • Jose Ramos Horta, a Ti­­mori Függetlenségi Forradal­mi Front (FRETILIN) főtitká­ra Diliben szombaton beje­lentette, hogy Portugál-Timor egyoldalúan kikiáltotta függet­lenségét és ideiglenes kormány alakult. Sajtóértekezletén Jose Ramos Horta megjegyezte, hogy az új állam felvette Ke­­let-Timor Népe Demokratikus Köztársasága nevet. Az új ti­­mori adminisztráció élén Xa­vier Do Amiral, a FRETILIN elnöke áll. A FRETILIN erői — mondotta a szervezet fő­titkára — jelenleg az ország területének 99 százalékát el­lenőrzik. Az ideiglenes kor­mány küldöttsége rövidesen New Yorkba utazik, hogy az új állam felvételét kérje az Egyesült Nemzetek Szerveze­tébe. Az új hatóságok — je­gyezte meg a FRETILIN fő­titkára — 12 hónapon belül ál­talános választásokat szervez­nek, lehetőséget nyújtva ezál­tal Kelet-Timor népének, hogy döntsön politikai-gazdasági rendszeréről.­­ Parlamenti választásokat tartottak szombaton Új-Zé­­landban. A parlament 87 man­dátumából a Robert Muldoon vezette ellenzéki Nemzeti Párt 53 mandátumot szerzett, míg Wallace Rowling kormányon lévő laburista pártja 34 man­dátumot. A választások értel­mében az új kormány minisz­terelnöke Robert Muldoon lesz. Egyesült Nemzetek Szervezete HAZÁNK ÉPÍTŐ RÉSZVÉTELÉNEK ÚJABB TANÚJELEI Román dokumentumok a világszervezet előtt Az ENSZ-közgyűlés politi­kai bizottságában befejeződött a vita a Románia által java­solt napirendi pontról, amely­nek címe: A fegyverkezési hajsza gazdasági és társadal­mi következményei, s mesz­­szemenően káros kihatása a világ békéjére és biztonságá­ra. Ezzel összefüggésben a bizottság elfogadta azt a ha­tározattervezetet, amelyet a román küldöttség dolgozott ki és amelyhez társszerzők­ként még 14 állam csatlako­zott. Az elfogadott határozat kifejezi az államok mélységes aggodalmát azzal kapcsolat­ban, hogy a Közgyűlés soro­zatos felhívásai ellenére, a fegyverkezés, főleg a nukle­áris fegyverkezés fenyegető mértékben fokozódott, óriási anyagi és emberi erőforrá­sokat emésztve fel, s egyben nagy veszélyt jelentve a világ békéjére és biztonságára, az összes államoki gazdasági és társadalmi fejlődésére. A do­kumentum kidomborítja a fegyverkezési hajsza és az új gazdasági világrend megterem­tését célzó erőfeszítések ösz­­szeegyeztethetetlenségét. Egy­úttal felszólítja az összes ál­lamokat és a leszerelés kér­déseivel foglalkozó szerveze­teket, fordítsák a legnagyobb figyelmet hatékony intézkedé­sek elfogadására a fegyver­kezési hajsza, főleg a nuk­leáris fegyverkezési hajsza megszüntetése, valamint a ka­tonai költségvetések csökken­tése érdekében, főleg az erő­sen felfegyverzett országok esetében. A dokumentum fel­szólítja az ENSZ-főtitkárt, egészítse ki a fegyverkezési hajsza és a katonai kiadások gazdasági és társadalmi kö­vetkezményeire vonatkozó je­lentését, s terjessze az ENSZ- közgyűlés 32. ülésszaka elé. A Közgyűlés jogi bizottsá­gában közmegegyezéssel meg­hosszabbították az Alapok­mány felülvizsgálásával és tökéletesítésével a megbízott ad-hoc bizottság mandátumát. Egyben döntés született arra vonatkozólag is, hogy a bi­zottság taglétszámát 42-ről 47-re emelik, s szélesítik a szerv feladatkörét és illeté­kességét. Új megbízatása a­lapján a bizottság részlete­sen megvizsgálja a hazánk által előterjesztett dokumen­tumot is az ENSZ tevékeny­ségének demokratizálásáról, szerepének erősítéséről az ösz­­szes államok közötti együtt­működésben, függetlenül tár­sadalmi rendszerüktől. A bi­zottság a Közgyűlés legközeleb­bi ülésszakán beszámol tevé­kenységéről. Ugyancsak a Közgyűlés jo­gi bizottságában Románia ál­landó ENSZ-képviselője, Ion Datcu nagykövet, és a fülöp­­szigeti küldöttség vezetője, Carlos Romulo külügyminisz­ter előterjesztette a két kül­döttség által kidolgozott ha­tározattervezetet az ENSZ szerepének növelésével és az Alapokmány tanulmányozó ad-hoc bizottság tevékenysé­gével kapcsolatos, hazánk ál­tal javasolt napirendi ponttal összefüggésben. A román-fü­­löp-szigeti határozat­tervezet, amelyhez társszerzői minő­ségben eddig 23 állam csat­lakozott, javasolja, hogy az Alapokmány tanulmányozá­sával megbízott ad-hoc bizott­ságot változtassák az ENSZ- alapokmánnyal és az ENSZ szerepének növelésével fog­lalkozó speciális bizottsággá, s bízzák meg a világszervezet szerepének növelésére és az Alapokmány tökéletesítésére vonatkozó összes javaslatok tanulmányozásával. ★ Az ENSZ New York-i szék­­házában közzétették Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár je­lentését legutóbbi közel-keleti körútjának eredményeiről. A világszervezet főtitkára aján­lotta a Biztonsági Tanácsnak, hogy hosszabbítsák meg újabb 6 hónappal a Golán-fennsík övezetében állomásozó ENSZ- erők mandátumát. A jelentés ugyanakkor ismerteti Szíria és Izrael álláspontját a man­dátum meghosszabbításával, valamint az övezet kérdései­nek tárgyalások útján való megoldásával kapcsolatban. LEGÚJABB A LEGÚJABB PEKINGBE ÉRKEZETT Gerald Ford, az Egyesült Államok elnöke, hogy Csu En-lajnak, a Kínai NK Államtanácsa elnöké­nek a meghívására ötnapos hivatalos látogatást tegyen a Kínai Népköztársaságban. Ford elnök kíséretében van Henry Kissin­ger külügyminiszter és más hivatalos személyek. Mint az Új Kína hírügynökség jelentette, a pekingi repülőtéren az Egyesült Államok elnökét Den Sziao-pin és Li Szien-mien, a Kínai NK Államtanácsának alelnökei és más hivatalos kínai személyek fo­gadták. Pekingbe érkezése előtt Ford elnök rövid megállót tartott Tokióban. BIRENDRA, Nepál királya Tulsi Giri személyében kinevezte az ország új miniszterelnökét, Nagendra Prasal Rijal helyébe, aki pár nappal ezelőtt lemondott tisztségéről. VASÁRNAP ESTE BEJRÚTBAN szórványos incidensekre került sor. Összetűzéseket jeleztek az ország központi részén lé­vő Zahle helységből, ahol a szemben álló felek aknavetőket is felhasználtak. AZ ARAB EMIRÁTUSOK ÁLLAMSZÖVETSÉGÉNEK ÜNNEPE Az Egyesült Arab Emirá­tusok lakossága ma emlékezik meg az államszövetség meg­alakulásának negyedik évfor­dulójáról. 1971. december 2-án alakult meg a hat emirátust (Abu Dhabi, Dubai, Sharjah, Ajman Umm al Qaiwain, Al Fujairah) magába foglaló ál­lamszövetség, amelyhez rövi­desen Ras al Khaimah is csatlakozott. Az Arab Emirátusok Állam­szövetségének gazdasági életé­ben rendkívül fontos szere­pet tölt be a kőolaj, amely egyben a legjelentősebb ter­mészeti kincs is. Abu Dhabi­­ban 1959-ben kezdődött meg a fekete arany kitermelése, később olajat fedeztek fel Dubaiban és Sharjahban is. A sejkségekben a kőolajter­melés 1972-ben közel 60 mil­lió tonna volt, ami a világ legfőbb kőolajexportálói kö­zé emelte az országot. S ha az említett három sejkség (A­­bu Dhabi, Dubai, Sharjah) olajkincséről nevezetes, Ras al Khaimah-ot az államszö­vetség „kertjének“ tekintik, minthogy gazdaságának alap­ját a mezőgazdaság és az ál­lattenyésztés képezi. Az elmúlt években az e­­mirát­usok gazdasága jelentős mértékben fejlődött. A meg­valósulás alatt lévő, illetve a közeljövőben felépítendő gaz­dasági objektumok között em­líthetők meg a dubai alumí­nium-üzem (évi kapacitása 150 000 tonna), a félmillió ton­na cement előállítására terve­zett cementgyár, illetve a 80 MW-os hőerőmű. Abu Dhabi­­ban napi 230 000 barrel olaj feldolgozására képes finomí­tó, s más vegyipari üzemek mellett acélmű is épül. Shar­jahban tengeri kikötő és re­pülőtér, valamint hőerőmű, Ras al Khaimahban ugyan­csak korszerű repülőtér és halkonzerv-gyár épül. Az évek során hazánk és az Arab Emirátusok Állam­­szövetsége között baráti és együttműködési kapcsolatok honosodtak meg, amelyek po­litikai, gazdasági, műszaki-tu­dományos téren egyaránt fej­lődnek. Nemzeti ünnepük alkalmából országunk dolgo­zói üdvözletüket küldik az Arab Emirátusok Államszö­vetsége lakosainak, s további sikereket kívánnak a fejlesz­tést célzó erőfeszítéseikben. ONUDI-TANÁCSKOZÁS BÉCSBEN­­ fejlődő országok iparosításának támogatásáról December elsejétől kezdve tíz napon át ülésezik Bécsben Románia elnöklete alatt az ONUDI Iparfejlesztési Taná­csának Állandó Bizottsága. Az ENSZ 1966-ban létrehozott Iparfejlesztési Szervezetének (ONUDI) célja az ipari fejlesz­tés előmozdítása és a fejlődő országok iparosítása meggyor­sításának elősegítése, különös tekintettel a gyáripar fejlesz­tésére. Feladata koordinálni az ENSZ-nek és szakosított intéz­ményeinek az iparral kapcso­latos tevékenységét, valamint gyakorlati segítséget nyújtani a fejlődő országoknak. Az Állandó Bizottság jelen­legi ülésén a tagállamok kép­viselői az iparfejlesztés és az új nemzetközi gazdasági rend létrehozásának számos kérdé­sét vitatják meg, erőfeszítése­ket téve e történelmi időszak alapvető célkitűzései valóra­­váltását szolgáló intézkedések kidolgozására. A bécsi ülésnek kivételes je­lentőséget kölcsönöznek a na­pirendjén szereplő gazdasági kérdések. Ezek többek kö­zött összefüggnek az OMUDZ második, limai értekezletén hozott döntésekkel, az Állan­dó Bizottságnak ugyanis fel­adata megvizsgálni ezeknek a döntéseknek és ajánlásoknak a valóraváltási módját. A limai értekezleten a „77-ek csoport­ja“ és Románia határozati ja­vaslatokat terjesztett elő olyan kérdésekben mint: A termé­szeti erőforrások feletti állan­dó szuverenitás és a nemzet­közi együttműködés a techno­lógiaátadás terén. A fejlődő országok és a fejlett országok cégei között megkötött szerző­dések garantálása. Az ONUDI konzultatív csoportjának létre­hozása. A szervezet műszaki segítségnyújtási tervének tá­mogatása. Az ONUDI limai ér­tekezlete az Iparfejlesztési Ta­nács közvetítésével megvitatás végett az Állandó Bizottság elé terjesztette ezeket a határozati javaslatokat. Az Állandó Bi­zottságnak feladata továbbá felmérni, milyen módon vál­nak valóra a limai értekezleten jóváhagyott Nyilatkozat és Ak­cióterv előirányzatai; e doku­mentumok kidolgozásában Ro­mánia is részt vett más fej­lődő országokkal egyetemben. Jelentős szerep hárul az Ál­landó Bizottság jelenlegi ülé­sére annak elemzésében is, ho­gyan és milyen úton válnak valóra az ENSZ-közgyűlés VII. rendkívüli ülésszakának az új nemzetközi gazdasági rend lét­rehozásával kapcsolatos hatá­rozatai. Ezek a határozatok széles körűen tükrözik Romá­nia javaslatait és elgondolásait is. A napirendnek ezzel a pont­jával kapcsolatban olyan kér­dések kerülnek szőnyegre, mint az iparilag fejlett és a fejlődő országok közti ipari jellegű egyezmények megköté­sének módozata, a fejlődő or­szágok fejlesztési programjai­nak anyagi és műszaki támo­gatása az iparilag fejlett or­szágok vállalatai által, a pénz­ügyi és műszaki együttműkö­dés módozatainak tanulmányo­zása az együttműködés tökéle­tesítése érdekében, a fejlődő és a legfejletlenebb, tengerpart­tal nem rendelkező, körülzárt országok és szigetországok ipa­rosításának gyors támogatása, az iparfejlesztési alap és egy műszaki tájékoztatási adat­bank létrehozása. A bécsi ülésen Románia az Állandó Bizottság rendelkezé­sére bocsátja évtizedes tapasz­talatát az iparfejlesztés terén, hogy hasznosíthassák a fejlődő országok a gazdasági haladá­suk által felvetett problémák megoldása során. Madrid SZABADLÁBRA HELYEZTÉK MARCELINO CAMACHÓT Vasárnap szabadon bocsá­tották a Carabanchel madridi börtönből Marcelino Cama­­chot, az illegális spanyol szak­­szervezetek — a munkásbi­­zottságok — egyik vezetőjét, valamint 11 más spanyol po­litikai bebörtönzöttet, köztük Carlos Alvarezt, az ismert költőt. Marcelino Camachot, a spa­nyol nép szakszervezeti jo­gaiért folyó harc aktív rész­vevőjét a Franco-rendszer ha­tóságai többször is letartózt­­­tatták és börtönbe zárták. Legutóbb 1973 decemberben ítélte 20 év börtönbüntetésre egy különleges bíróság „ille­gális szervezkedés“ vádjával az úgynevezett 1001-ek peré­ben, amely annak idején nagy tiltakozást váltott ki mind Spanyolországban mind az e­­gész világon. A madridi börtönből való szabadulása után Camacho spanyol és külföldi újságírók kérdéseire válaszolva kijelen­tette, hogy tovább akarja folytatni harcát a szabadság­­jogokért és az összes politikai bebörtönzöttek szabadonbocsá­­tásáért, még abban az esetben is, ha e tevékenységéért is­mét börtönbe vetnék. Ca­macho hangsúlyozta, hogy a Juan Carlos által meghirdetett amnesztia korlátozott jellegű, a 2000 spanyolországi politi­kai bebörtönzöttnek csak 10 százalékára vonatkozik. A spanyol szakszervezeti vezető a Franco-rendszerrel való sza­kításra szólított fel, és hang­súlyozta, hogy a munkásbi­zottságok mindaddig nem fog­ják támogatni a monarchiát, míg a spanyol nép népszava­zással meg nem erősíti ezt a rendszert. A sajtóértekezlet után a börtönből szabadon bocsátott Camacho lakása előtt békés tüntetés zajlott le az összes spanyol politikai bebörtönzöt­tek szabadonbocsátása érdeké­ben. Ez alkalommal Nicolas Sartorious szakszervezeti ve­zető hangsúlyozta, hogy a Franco halála óta letartózta­tott személyek száma meg­haladja a szabadon bocsátott személyek számát. A spanyol hatóságok to­vábbra is ugyanúgy elnyomják a demokratikus jogokért har­coló személyeket, mint a Franco-rendszer tette. Az utóbbi napokban újabb letar­tóztatásokat eszközöltek. A polgárőrség Pamplonában szét­oszlatott egy gyűlést és 40 részvevőt letartóztatott. Za­­ragozában hivatalosan beje­lentették, hogy 13 egyetemi hallgatót őrizetbe vettek „szubverzív tevékenység“ vád­jával. 0 208 oldal, ára 10 lej . Kapható az újságárusoknál, kérje a postástól. SPORT Ismét 2:2! HOLNAP: FRANCIAORSZÁG—ROMÁNIA OLIMPIAI SELEJTEZŐ Aránylag rövid idő alatt, immár, harmadszor játszik 2:2 arányú döntetlenre labdarúgó válogatottunk, s mindhárom alkalommal kísértetiesen azo­nos módon, saját pályáján fut az egyenlítésért. A 2:2, de még inkább a döntetlen (az idén játszott 11 mérkőzésből 8 végződött döntetlenül) a je­lek szerint a csapat „kedvenc“ eredménye lett, aminek csak annyiban örvendhetünk, hogy válogatottunk az idén elkerül­te a vereséget, célt viszont nem ért (bár Veretlen, az Eu­­rópa-bajnokság selejtező cso­portjában reményét vesztette). Hogyan született meg a har­madik 2:2? Csapatunk az első percektől támadásba lendült, több forró helyzetet dolgozott ki a szovjet kapu előtt, ame­lyet az ellenfél csak nehezen tudott hárítani. Az ötödik percben Lucutu szabadrúgás­hoz jutott, amelyet szépen ívelt be Osztapovszkij kapuja elé. A kapkodó szovjet véde­lem a labdát Troi elé tálal­ta, s az bombalövéssel a háló­ba továbbított­ 1:0. A gólt kö­vetően a szovjet csapat ki­egyenlítette a játékot, közép­pályásai fölénybe ke­rültek, de védelmünk állta a­ sarat. Már ekkor látszott, hog­y az ellen­fél középpályásai­­uralják fe­dezett sorunkat, amelyben Di­nu kivételével senki sem csil­logott (cseréink na­gy részét is arra pazaroltuk, hogy ezt a sort erősítsük!). A­ félidő utol­só percében a taktikai fölény­ben levő szovjet együttes büntetőhöz jutot­t, amelyet Kolotov biztosan értékesített: 1:1. Fordulás után tovább tar­tott a vendégek támadássoro­zata, s nem is eredménytele­nül. A 47. percben Veremejev Konkov elé tálalt, aki díszkí­sérettel lőtte be a labdát a ROMÁNIA — SZOVJETUNIÓ 2:2 (1:1). Góllövők: Troi és Haj­nal, illetve Kolotov és Konkov. A fővárosi 23 August stadion gyepszőnyegén, hideg időben megrendezett barátságos mérkő­zést Rudy Glöckner (NDK) síp­szavára a két együttes a követ­kező felállításban kezdte: ROMÁNIA: Raducanu (56. p. Moraru) — Mateescu, Same?, G. Sandu, Lucuța — Dinu, D. Georgescu, Balaci (45. p. Dob­­rin, 86. p. M. Sandu) — Troi, Iordanescu, Lucescu (74. p. Haj­nal). SZOVJETUNIÓ: Osztapovsz­kij — Troskin, Zvejagincsev, Fomenko, Resko — Burzsak, Konkov, Veremejev — Onyi­­csenko, Kolotov, Blohin (74. p. Andrejaszian). bizonytalankodó Raducanu kapujába. A gólt követően vendégeink az eredmény tar­tására rendezkedtek be, áten­gedték a középpályát játéko­sainknak, s csak elvétve pró­bálkoztak, többnyire ellentá­madásokkal. A területi fölényt együttesünk azonban sokáig nem tudta kihasználni, minde­nekelőtt azért, mert fedeze­teink sokat bizonytalankodtak (Balaci­ot előbb Dobrin, őt pedig M. Sandu váltotta fel). Valentin Stanescunak végül mégis sikerült egy szerencsés cserét eszközölnie: Lucescu helyett Hajnalt küldte harcba, aki nemcsak újabb lendületet adott a támadásnak, hanem az egyenlítő gólt is berúgta. A 85. percben kürölbelül húsz méterről csavart kapura, a pörgő labdát Osztapovszkij egyszerűen „bevédte“ : 2:2. Válogatottunk tegnap eluta­zott Blais-ba, ahol olimpiai selejtező mérkőzést vív szer­dán a francia csapattal. Vajon ismét 2:2-re játszik? Vagy szakít a hagyománnyal? ! GYARMATH JÁNOS Troi lövése nyomán a hálóban táncol a labda TELEX • Stockholmban megkez­dődtek a Bajnokok­ tornája teniszverseny küzdelmei. Az első mérkőzésen a svéd Björn Borg 6—3, 6—3 arányban le­győzte a mexikói Raul Rami­­rezt. Más eredmények: Ma­nuel Orantes — Adriano Pa­­natta 6—4, 7—6; Guillermo Vilas — Harold Solomon 6—3, 6—4. Az Ilie Nastase — Arthur Ashe mérkőzés 6—1, 5—7, 1—4-es állásnál félbe­szakadt . Szombaton és va­sárnap hazánk férfi kézilab­da válogatottja két mérkő­zést játszott az NDK csapatá­val. Az NDK-beli sportolók mindkét esetben győztek : 17—16 és 19—16 • Miután e­­gyéniben minden számot meg­nyertek sportolóink a Belg­­rádban megtartott vívó Bal­kánbajnokságon, csapatban is minden aranyérem a miénk lett . Olaszországban a Ju­ventus, Magyarországon a Fe­rencváros, az NSZK-ban a Bo­russia Mönchengladbach, Ang­liában pedig a Derby áll a labdarúgó bajnokság első he­lyén . Torino vállalta, hogy megrendezi a kosárlabda BEK és KEK torna döntőjét. Jelen­leg a nemzetközi szakszövet­ség jóváhagyását várják. ELŐRE - 1975. december 1. A CFC NYEREMENYKOTVENYEK 1975. NOVEMBER 29-1 SORSOLÁSÁNAK NYEREMENYLISTÁJA PRONOSPORT Ascoli—Lazio 1 Bologna—Como x Cagliari—Perugia x Inter—Fiorentina 1 Juventus—Cesena x Napoli—Milan l Roma—Torino x Verona—Sampdoria l Ceahläul—CSU 1 FCM—Petrolul 1 Automatica—Buk. Met. 1 Nk-i Viet.—Corvinul x T-vári CFR—Nb. FC x A kihúzott iS •g nyeremény- ^ kötvényeka ---------------------g a g « es u, „ J4 s g g «X a ®'n sorozata 'g = >. >. m iß c* ti Z <■“ « I 24800 18 50 000 1 72495 78 25 000 1 77197 31 15 000 l 68630 74 10 000 1 44542 05 5 000 1 60757 13 5 000 1 97131 74 5 000 1 44866 25 5 000 1 58695 76 5 000 1 33720 59 3 000 1 34812 19 3 000 1 51011 24 3 000 1 47548 30 3 n()9 1 28201 57 3 000 1 57419 M 3 000 1 98759 20 3 000 1 11014 19 3 000 Sorozat­­szám vég­ződése 100 070 05 2 000 100 633 01 2 000 100 342 49 2 000 100 145 08 2 000 100 584 lo 2 000 100 618 52 j 000 100 438 5j j 000 100 807 -3 1 000 100 950 18 i 000 10° 040 1000 100 793 ' 1 000 10° 917 2 j 000 100 877 Qu 1000 100 780 20 x 000 100 =51 68 j oofl 100 5 j 000 10° 183 7fi i ooo 100 99a 1000 10° 486 98 x000 1 000 83 14 800 1000 14 56 800 1000 39 27 800 1 000 63 07 800 SZÉP ÜDVÖZLET ROMÁNIÁBÓL ________ AZ ELŐRE 1976-OS KÖNYVNAPTÁRA kedves Előre elküld­heti külföldi rokonainak, tóinak, ismerőseinek. Újévi üdvözletként, megemlékezésként az 1976-os könyvnaptárat ÚJÉVI ÜDVÖZLET KÜLFÖLDRE 15 LEJÉRT (10 lej a naptár ára, 5 lej a postaköltség) bará-A rendeléseket — legkésőbb 1975 december 20-ig — kérjük az alábbi címre küldeni: Drágoi Emilia, Rednesio Előre, Bucuresti, Piata Scinteii 1. Of. PTTR. Buc. 33. A pénzesutalvány levelezésre fenntartott rovatában kérjük NYOMTATOTT BETŰKKEL feltüntetni a pontos külföldi címet! Labdarúgó B-osztály Nagy harc az őszi elsőségért Az idény első fordulói után úgy nézett ki a labdarúgó B-osztály mindhárom cso­portjában a helyzet, hogy a Galati-i FCM, a Bukaresti Progresus és a Nagybányai FC aránylag könnyen elhúz, biztosan birtokolja majd az első helyet. Nem így történt. Jelenleg mindhárom csoport­ban nagy a harc az őszi első­ségért. Az első csoportban Galati-i FCM—Brailai FC párharc a­­lakult ki, s a következő for­duló rangadója éppen a Brailai FC—Galati-i FCM mérkőzés. A vendéglátóké a nagyobb esély a két pont megszerzésére, a galati-iak vi­szont már nem egyszer bizo­nyítottak idegenben. • A második­ csoportban a Bukaresti Progresul áll az élen, igaz hármas holtver­senyben a Tractorul elleni gólzáporos győzelmének kö­szönhetően jelenleg egy gól­lal jobb a második helyezett Slatinai Dinamónál. Az őszi elsőségbe beleszólhat még a Tirgovistei CS, a Brassói Stea­­gul rosu, sőt, a Craiovai Electroputere is. Tehát min­den pontnak, sőt, minden gólnak nagy az értéke. A harmadik csoportban a sokáig vezető Nagybányai FC már régebb átadta a helyét a Hunyadi Corvinusnak. A nagybányaiak vasárnap Te­mesváron döntetlent értek el, de egy kis szerencsével és jobb taktikával akár győzhet­ték is volna, a CFR ugyanis hét perccel a befejezés előtt tudott egyenlíteni. A Corvi­nus ugyancsak idegenből, Nagykárolyból hozta el az egy pontot, míg a másik nagy esé­lyes, a Szebeni Soimit ottho­nában legyőzte az Újmoldo­­vai Minerult. A december 7-i fordulóban újabb olyan mér­kőzésekre kerül sor, amelyek megváltoztathatják a helyze­tet az élen. Hunyadon : Cor­vinul—Szebeni Soimii, Nagy­bányán : FC—Orastier Dacia. ROMAN GYŐZŐ I. CSOPORT Borzetti-i CSM — Pascani CFR 3-0 (1-0); Galati-i FCM­­Ploiesti-i Petrolul 3—2 (3—0); Ploiesti-i Prahova — Suceavai CSM 2-0 (2-0); Brailai FC — Botosani-i CS 2—0 (1—0); P. Neamt-i Ceahlaul — Galati-i CSU 3-2 (1-1); Calarasi-i Ce­­luloza — Tecuci-i Victoria 2—0 (0—0); Buzaul Gloria — Medgi­­diai Cimentul 8—1 (3—0); Foc­­sani-­ Unirea — Plopeni-i Me­taiul 1-0 (0-0); A Tulceai SC­­Vaslui-i Viitorul mérkőzést de­cember 3-án játsszák le. II. CSOPORT Bukaresti Progresul — Bras­sói Tractorul 8—1 (3—1); Ale­xandriai Automatica — Buka­resti Metaiul 2—0 (1—0); Buka­resti Vointa — Oltenitai ?­ 1—0 (0—0); Slatinai Dinamo — Bukaresti Autobuzul 2—0 (1—0); Craiovai Electroputere — Giur­­giul FCM 8-0 (4—0); Brassói Steagul ro?u — Rm. Vilceai Chimia 2—1 (0—0); Tirgovi?tei SC — Fagarasi Nitramonia 5—2 (1—0); Mijai Metalul — Motrui Minerul 3—1 (1—0); A Tr. Ma­­gurelei Chimia — Brassói Met­rom mérkőzést elhalasztották. III. CSOPORT Medgyesi Gaz metán — Kud­­zsiri Metalurgistul 4—0 (3—0); Aradi Rapid — Dévai Muresul 1—0 0—0); Szebeni Soimii — Újmoldovai Minerul 3—0 (2—0) ; Nagykárolyi Victoria­­ — Hunya­­­di Corvinul 1—1 (0—0); Tom­­natici Unirea — Tordai , Sticla 0— 0; Besztercei Gloria — Szi­geti CIL 1—0 (1—0); C. Turzii-i Ind. Sirmei - Orastiei Dacia 1 9 (1—0); Kaláni Victoria —* Temesvári UM 1—0 (1—0) • Te­mesvári CFR - Nagybányai FC 1- 1 (0-1). 1. FCM 15 11 1 3 33— 8 23 2. Brailai FC 15 8 5 2 27—10 21 3. Prahova 15 6 6 3 16— 9 18 4. CSU 15 5 8 2 16—12 18 5. CFR 15 7 3 5 28—14 17 6. Petrolul 15 6 5 4 23—20 17 7. Bot. CSM 15 6 4 5 16—12 16 8. Gloria 15 6 3 6 20—18 15 9. Victoria 15 6 3 6 11—13 15 10. Metalul 15 6 2 7 18—16 14 11. Ceahlaul 15 5 4 6 11—16 14 12. Celuloza 15 5 4 6 15—26 14 13. Suc. CSM 15 5 3 7 13—17 13 14. Bot. CS 15 4 5 6 9—18 13 15. Cimentul 15 4 4 7 13—26 12 16. Viitorul 14 4 3 7 14—22 11 17. Unirea 15 4 2 9 9—20 10 18. Tel. SC 14 1 5 8 9—24 7 1. Progresul 15 2. Dinamo 15 3. CS. Tirg. 14 4. St. ro?u 15 5. Electro. 15 6. Automat. 14 7. R. V. Ch. 15 8. SNO 14 9. Nitramon. 15 10. Tr. Ch. 14 11. Buk. Met. 14 12. Tractorul 15 13. FCM 15 14. M. Met. 15 15. Autobuzul 15 16. Metrom 14 17. Vointa 15 18. Minerul 15 10 1 4 32­‘­13 21 9 3 3 30—12 21 10 1 3 29—13 21 8 4 3 22—14 20 9 1 5 30—18 19 5 5 4 11— 9 15 6 3 6 23—22 15 7 1 6 19—22 15 6 3 6 15—20 15 5 3 6 16—20 1,? 5 3 6 14—19 13 4 5 6 13—21 13 5 3 7 13—25 13 5 2 8 16—23 12 4 3 8 11—23 11 5 0 9 15—16 10 3 3 9 15—24 8 2 4 9 10—20 8 1. Corvinul 15 9 4 2 24—10 22 2. Nb. FC 15 9 2 4 23—12 20 3. Soimii 15 6 8 1 22—11 20 4. Gloria 15 8 2 5 23—11 18 5. CFR 15 8 1 6 24—20 17 6. Minerul 15 8 0 7 23—21 16 7. K-1 Vict. 15 7 2 6 15—16 18 8. Sticla 15 6 3 6 14—12 15 9. Metalurg. 15 7 1 7 19—24 15 10. Rapid 15 7 1 7 16—25 15 11. Ind. Sirm. 15 6 2 7 20—19 14 12. Muresul 15 5 4 6 23—23 14 13. T­vári UM 15 5 4 6 13—15 14 14. Gaz metán 15 5 3 7 23—18 13 15. Dacia 15 5 3 7 13—16 13 16. CIL 15 5 3 7 20—25 13 17. Nk. Vict. 15 2 4 9 9—28 8 18. Unirea 15 2 3 10 9—27 7 Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii 4080

Next