Előre, 1978. március (32. évfolyam, 9419-9445. szám)

1978-03-01 / 9419. szám

A műszaki minomoz Mimi h­ atalmas átsugárzó hatá­soknak­­vagyunk szem­tanúi. A politikai-ideo­lógiai nevelő munka, a tudo­mányos ismeretterjesztés, a műszaki továbbképzés s a mű­vészetmozgalmi aktivitás során szerzett ismereteink egyet­len kincsestárban gyűlnek össze. Magatartásunk, töké­letesebben végzett munkánk, új erkölcsiségű életvitelünk csillantja meg e kincset. Kul­túránk gyakorlati jellegének szemléletes példája a Meg­­éneklünk, Románia fesztivál, mely népünk optimizmusának hirdetésével, történelmi esz­ményeink harcos ápolásával, jelenkori és jövőbeli törekvé­seinkkel és vágyainkkal való teljes azonosulásunkkal, a fogékony és részvételre ösz­­­­tönző művészetszeretet széles körű kibontakoztatásával köz­életünk felbecsülhetetlen ér­tékű anyagi tényezőjévé vált. És mindez a munkára is visz­­szahatott. Egyrészt úgy, hogy a szabad idejét kellemesen és hasznosan eltöltő ember új közösségi élményeinek, is­mereteinek és erkölcsi indí­tékainak birtokában megta­nult másképpen viszonyulni kötelességeihez. Másrészt úgy, hogy a kulturális-művészeti fesztivál — a keretszabályzat­ban rögzített elvek alapján —­­ a tudományos alkotó tevé­kenység eredményeinek, a műszaki alkotás tömegmoz­galmának seregszemléjévé szé­lesedett. Ezáltal a tudomá­nyoknak­­ a művészetekkel, e kettőnek pedig a termeléssel való eddigi legnagyobb ta­lálkozását eredményezte. Kultúránknak ezzel a vo­natkozásával, alkotássá, a­­nyagi teremtő erővé való vá­lásának folyamatával vetet­tünk számot Arad­istumcípium legnagyobb ipari egységében, a Vagongyárban. E több ezer dolgozót foglalkoztató, gyárt­mányai révén három konti­nensen ismert üzemet több alkalommal bemutattuk már olvasóinknak. Művészeti együt­teseiről, köztük Európa-hírű kórusáról is írtunk már. Most a műszaki korszerűsödés új vívmányaival gyarapodó ü­­­­zemről, dolgozóinak az isme­retek alkalmazásában, a ta­lálékonyságban kifejezésre jutó műveltségéről szólunk. A termelés szolgálatába állí­tott műszaki alkotó mun­kának mint tömegmozga­lomnak kibontakozására,­ az aradi Vagongyárban több mint egy évvel ezelőtt, Nicolae Ceausescu elvtárs 1977 ja­nuári munkalátogatását kö­vetően került sor. Pártunk főtitkárának mozgósító fel­hívására, az üzem fejlesztésé­nek és a vagongyártás korsze­rűsítésének új lehetőségeit e­­lemző útmutatásaira a dolgo­zók kollektívái szinte azonnal a kész szándékok megfogal­mazásával válaszoltak. Közel ezer mérnök, techni­kus és tapasztalt szakmunkás tette cselekvőkészen magáévá a műszaki alkotás tömeg­­mozgalmának törekvéseit. Az üzemi párt- és szakszervezeti bizottság tizenkét kutatócso­portot szervezett a különböző munkahelyek termelésügyi problémáinak és az erő­tartalék-lehetőségeinek tüze­tes megismerése céljából. Javaslati szellemű tanulmá­nyaik, a termelés mindennapi feladatait végrehajtó dolgozók ötleteit, kezdeményezéseit is magukban, foglalták. Kerete­ket teremtettek az alkotó ér­telem gyakorlati megnyilat­kozásához. Mindenekelőtt a technoló­giai ésszerűsítések területén. Több új célgép, alkatrész, mű­szaki eljárás létrehozása és alkalmazása fémjelzi azóta a mozgalom eredményeit. Szá­mottevő újításnak tekinthető a szerszámok elektroeróziós módszerrel történő kidolgozá­sa. Tudniillik a vagongyártás a kemény acél alkalmazását igényli. Ennek forgácsolása a régi szerszámtípusokat vis­­szonylag rövid idő alatt meg­viselte. Gyakori cserélésük pénzben, időben egyaránt költ­séges volt. Az új módszer vi­szont biztosítja azt, hogy a szerszámok a feldolgozásra váró anyagnál is keményebb acélból készüljenek. Takarékossági és, minőségi szempontokat követ az acél­­darabolás régi módszerének sajtolással való felcserélése, vagy egyes alkatrészek prés­fröccsöntés útján történő elő­állítása. A termelékenység mintegy 85 százalékos növe­kedéséhez járult hozzá a pont­hegesztés módszerének alkal­mazása a régi varrat-hegesz­tés helyett. A gyár önfejlesz­tő tevékenységének egyik legnagyobb vívmánya a vágó­koronggal felszerelt hajlító, automata üzembe állítása, a­­melynek összetett teljesítmé­nye három régebbi típusú gép munkájának felel meg. Nemcsak lerövidíti a terme­lőfolyamatot, hanem nagy­mértékben csökkenti a mun­kások fizikai igénybevételét. A gépkombináció — joggal nevezhetjük annak — Soós Ferenc és Oprea Teodor ter­vezőmérnökök találmánya. A műszaki alkotás tömeg­­mozgalma a­ munkacsarnokok és műhelyek újjászervezésé­nek feladatait is felöleli. Célkitűzése kettős: a termelési fluxus s a dolgozók munkakö­rülményeinek együttes töké­letesítése. De haszonértéke en­nél is magasabb. Az üzem kö­zel 1000 négyzetméter terme­lési felületet szabadított fel az újjászervezés által. Ezen a területen a megye és ország ipara szempontjából rendkí­vül jelentős mellékágazat, vegyipari gépeket és felszere­léseket gyártó részleg vetette meg alapját. Az utóbbi évben az ötletből végrehajtássá váló műszaki önfejlesztés eredményeként to­vább fejlődött a Vagongyár belső szállítási és mechanikus anyagmozgatási rendszere. Villamos motorokkal felsze­relt 10 és 15 tonnás vagonok járulnak hozzá a különböző munkacsarnokok között az al­katrész-szállítás meggyorsítá­sához. Vagonokat motorokkal ellátni? — roppant egyszerű találmány. Csupán akadnia kellett valakinek, akinek ez eszébe jutott. Mert sokszor nem az ötlet rendkívülisége az, ami a műszaki haladást előre lendíti. Olykor a legegy­szerűbb dolgokra való „rájö­­vések“ igazolják az értelem­nek a termelésben betöltött szerepét. Az alkotó értelem s a hozzá nélkülözhetetlen műszaki mű­veltség kibontakoztatását az üzem vezetősége, Kutató- és Tervezőintézete szimpozionok szervezésével biztosítja. E­­zeknek célja felvetni, cselek­vésre késztető és együttmű­ködésre számító közügy rang­jára emelni a különböző ter­melőfolyamatok tökéletesíté­sének lehetőségeit. Legutóbb Farcas Florian és Hureczi Ár­pád mérnökök irányításával A személyvagon-gyártás ter­melési idejének lerövidítése és az ehhez szükséges új tech­nológiai eszközök és mód­szerek alkalmazása, ezt meg­előzően A munkaidő haté­konyságának új mutatói a termelési folyamatok korsze­rűsítésének és a dolgozók munkafeltételeinek tökéletesí­­tésében elért eredmények tük­rében címen került sor széles körű érdeklődést és vitát ki­váltó szimpozionokra. Műszaki újdonságainak nép­szerűsítésére, az alkotó mun­ka eredményeinek és folyama­tának propagálására is jelen­tős hangsúlyt helyez az üzem. Sajnos, a szakszervezeti bizott­ság — amint ezt Petcu Aure­lian elnök tárgyilagos önkriti­kával elmondja nekünk — az elért eredményeket kissé „a gyár falai közé zárta“, el­mulasztotta az alkotó értelem vívmányainak szélesebb körű megosztásáért végzett népsze­rűsítő munkát, s ezzel vétett a fesztivál alapszabályzata el­len. Pedig az üzem országos hírű filmklubja — Rosu Gheorghe villamosműszerész szakmun­kás irányításával — szinte nyomkövetője volt a mozga­lom eseményeinek. A kamerák mindig jelen voltak az új „születésénél“ — az ötlettől a megvalósulásig és bizonyításig. A Megéneklünk, Románia fesztivál keretében kibonta­koztatott műszaki alkotás tö­­megmozgalmmjának második se­regszemléjén e mulasztást is jóvá igyekszik tenni az üzem vezetősége. Pártunk Országos Konferenciájának dokumentu­mai a műszaki tömegmozga­lom főfeladatainak kijelölé­séhez is világos orientációkat szolgáltatnak. A megoldásra váró tennivalók keretei már kirajzolódtak. Számbavételük­höz ösztönzően járultak hoz­zá azok a kérdőívek amelyeket az üzem szakszervezeti bi­zottsága a munkások javasla­tainak megismerése, gyü­­mölcsöztetése céljából bo­csátott ki. A műszaki alkotó munka — még szélesebb rész­vétel kibontakoztatásával — a jövőben is a minőség és ha­tékonyság tényezőinek foko­zását, a fizikai hozzájárulás csökkentését, a nyersanyagtól a kész termékig vezető út le­rövidítését tekinti alapvető feladatának. De egyéb teendők is megol­dásra várnak. Az üzemnek, melyet körülölelt, centrum­má „képzett ki“ a város, a jövőben fokozottabban kell gondoskodnia környezetszeny­­nyező hatásfokának csökken­téséről. A tervek már ezen a téren is forrnak, érlelődnek. Megannyi feladatot adnak fel a kollektív alkotó értelem­nek. Juhász Zoltán MEGÉNEKLÜNK, ROMÁNIA FESZTIVÁL ELŐRE — 1978. március 1. 1978. március 1-től, az életszínvonal-emelési pártprogram szelemében A DOLGOZÓK ÚJABB OSZTAGAI RÉSZESÜLNEK JAVADALMAZÁSEMELÉSBEN (Folytatás az 1. oldalról) tag javadalmazása 16,1 (az öt­éves terv egészében 28,3) szá­zalékkal, személyenként, konkré­ I­­en 217—334 lejjel. A gellulóz- és papíriparban az emelkedés a javadalmazásemelés első sza­kaszában 17,4 százalék lesz, a családi költségvetés tehát a vég­zettség, szakképesítés, munka­helyi besorolás szerint 217 és 366 lejjel lesz nagyobb havonta. Tetemesen növekszik a nyomda­ipari dolgozók javadalmazása is, átlagban 16,5 százalékkal, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy egy nyomdász a fent említett is­mérvek szerint 211 és 449 lejjel kap havonta többet. Tegyük eh­hez hozzá azt is, hogy a pár­tunk főtitkára által kezdeménye­zett intézkedés, melynek­­értel­mében elnöki rendelettel átdol­gozták a jövedelemelési grafi­kont, s eldöntötték, hogy annak első szakaszát nem ez év szep­tember elsejével, hanem már jú­nius 1-ével zárják, további két­milliárd lejjel gyarapítja a dol­gozók jövedelmét. Minderre, a javadalmazáse­­melésre, a végrehajtási grafikon­­ átdolgozására a pártvezette nép szép sikerei teremtették meg a lehetőséget. Aligha kell ugyanis ezt magyaráznunk, hogy hazánk­ban a jólét egyetlen forrása a munka, a több és magasabb szintű termelőmunka nyitja meg az utat a jobb, szebb élet felé. Azt tehát, hogy ma olyan 11 milliár­­dokról beszélhetünk, amelyek már, vagy rövidesen családi költségvetéseink bevételi rubri­kájában szerepelnek, mindenek­előtt annak köszönhető, hogy az ötéves terv első két esztendejé­ben körülbelül 38 milliárd lej i­­pari termeléstöbbletet értünk el, ami az életszínvonalemelé­si politika alkalmazása mellett megteremti az előfeltételeket az Országos Pártkonferen­cia ama határozatainak teljesí­tésére is, hogy ebben az ötéves tervben az ipari termeléstöbblet 100—120 milliárd lej legyen. En­nek a 38 milliárdnak a forrása egyebek mellett az, hogy 1977- ben az előző esztendőhöz viszo­nyítva az ipari termelés 12,5­­százalékkal növekedett, a mun­katermelékenység 9,8 százalék­kal. Feltétlenül egyet kell tehát értenünk pártunk főtitkárának, Nicolae Ceausescu elvtársnak a bukaresti nehézgépgyárban, a dolgozók közgyűlésén elhangzott értékelő szavaival, amelyek sze­rint az ötéves terv első két esz­tendejének „minden eredménye tanúsítja az ötéves terv reális jellegét, a munkásosztálynak, szocialista társadalmunk vezető osztályának, annak az osztály­nak az alkotó képességét, amely példásan teljesíti töténelmi kül­detését — vezérli a nemzetet a szocializmus és a kommunizmus útján, a nép jólétének és bol­dogságának gyarapítása útján, szocialista hazánk függetlensége és szuverenitása szüntelen erő­sítése útján.“ Az eddigi eredmények, pár­tunk gondoskodása az életszín­vonal emeléséről arra kötelezi a mai nappal javadalmazáseme­lésben részesülő négy iparág dolgozóit, de persze, nemcsak őket, hanem az ország egész né­pét, hogy erejüket nem kimérve, odaadással, az eddiginél is na­gyobb lendülettel dolgozzanak, gyarapítsák jólétünk forrását, a nemzeti vagyont, mindent elkö­vessenek a XI. kongresszus, az Országos Párt konferen­cia táv­latokat nyitó határozatainak életbeültetéséért, drága hazánk, a szocialista Románia felvirá­goztatásáért. A TARIFÁLIS ÁTLAGJAVADALMAZÁS NÖVEKEDÉSE AZ ÉPÍTŐANYAGIPARBAN (százalékban) Az ötéves terv átlagára vonatkozó adatot, az Országos Pártkonfe­rencia által, az egész nemzetgazdaságra előirányzott növekedésnek megfelelően fogják javítani A FALUSI MUNKAERŐ ÁLLANDÓ FOGLALKOZTATÁSA FONTOS FELADAT Pártunk vezetősége, szemé­lyesen Nicolae Ceausescu elvtárs többször hangsúlyoz­ta annak szükségét és jelen­tőségét, hogy a szövetkezeti parasztság számára megte­remtsék­­a feltételeket az­ e­­gész évi munkához, teljesebb mértékben hasznosítva ezál­tal mind a helyi anyagi erő­forrásokat, mind a falvak la­kosságának munkaerejét. Az említett lehetőségeket a me­zőgazdasági termelés diverzi­fikálása, a falusi­­ ipartelepí­tés, a helyi nyersanyagok fel­dolgozása jelenti. Tény és való, hogy az egyre fokozódó iparosodás és urbanizáció el­lenére ilyen szempontból je­lentős tartalékok léteznek még falvainkban.­­ Nem állja meg helyét az a vélemény miszerint falvainkban nincs­­ elég munkaerő. Hiszen az or­szágos statisztikai adatok a következőket bizonyítják : Az 1951—1955-ös ötéves tervidő­szakhoz viszonyítva az előző ötéves tervben a mezőgazda­ságban foglalkoztatottak szá­ma 33,3 százalékkal csökkent ugyan, ám a mezőgazdasági termelés megkétszereződött, a munkatermelékenység pedig háromszorosára növekedett ugyanebben az időszakban. A téeszek tagságának fog­lalkoztatása különösen a té­li hónapokban kínál tág lehe­tőségeket. Számtalan példá­val igazolható, hogy ott, ahol van törődés és kezdeménye­zés a tagság állandó foglal­koztatásában, a téli hónapok kihasználásában és nem utol­só sorban a szövetkezetek és a szövetkezeti parasztok jö­vedelmének alakulásában na­gyobig jó eredmények létez­nek. Utalnánk például az e­­gyes mtsz-ekben jövedelme­ző melléküzemágakká fejlő­dött fonott bútorok, különbö­ző szalma-, háncs-, gyékény­termékek készítése, a kosár­fonás és seprűkötés, az érté­kes prémállat-tenyésztés, más népművészeti termékek elő­állítása stb. Nyilvánvaló, hogy mind e lehetőségek feltárása és hasznosítása elsősorban a téeszeken, magán a tagságon múlik, s ilyen tekintetben a szövetkezetközi társulások ré­széről is több kezdeményezés igényeltetne. Kétségtelen azonban, hogy a fogyasztási szövetkezetek szintén sokat tesznek és te­hetnek a falusi lakosság fog­lalkoztatása érdekében. A Kovászna megyei szövetség­nél Tock Gáborral a szerve­zési és javadalmazási osztály munkatársával beszélgettünk el erről a problémáról. — Megyei viszonylatban, a szövetkezeti kereskedelmi és szolgáltatási hálózatban mint­egy 1200—1300 falusi sze­mélyt foglalkoztatunk állandó jelleggel. Ezt a hálózatot szüntelenül bővítjük, egyre több falusi személy számára biztosítunk munkalehetőséget, szakképesítést. Ipari termelő és szolgáltatási egységek léte­sítésével is elősegítjük a falu­si munkaerőfölösleg leköté­sét. Ojtozban például 30 asz­­szony dolgozik be a hibás szövetségek kijavításába. Be­­recken 35 embert foglalkozta­tó konfekciós részlegünk mű­ködik, egy kisebb pedig Mi­­kóújfalusjban. Lemhényben, Zágonban is üzemeltetünk ki­sebb műhelyeket. A szövetke­zeti parasztság téli idényfog­lalkoztatása terén viszont nem sok megvalósítással di­csekedhetünk — mondotta Tock Gábor. Nagyjából ugyanazt mon­dotta Hegyesi András is, a Centrocoop megyei építő-ter­melő vállalatának igazgatója is. A vállalat elsősorban arra törekszik, hogy kézbevegye és egységesen intézze a falusi építőszolgáltatást, kezdve a sokasodó falusi tömbházaktól és családi házaktól, egészen a szociális létesítmények meg­valósításáig. Jelenleg hét erő­sebb építőcsoportjuk tevé­kenykedik a megyében, a legerősebbek Barátoson, Mi­­kóújfaluban és egyebütt. A barátosi szövetkezeti bútor­részleg 75 embernek nyújt munkát. A szabóságok, pék­ségek, asztalosműhelyek szin­tén hozzájárulnak a falusi ipartelepítéshez. A vállalat mintegy 50 termelő- és szol­gáltató egysége kb. 450 falusi embernek nyújt megélhetést, állandó munkát. A téeszek tagsága számára téli idény­jellegű munkaalkalmat egy­előre nemigen tudnak bizto­sítani. Lehetőségek volnának, csak jobb együttműködésre, közös összefogásra lenne szükség a vállalat, a fogyasz­tási szövetkezetek és a téeszek közt. Elképzelések vannak, közös megbeszélésekre is sor került már, csak a kivitele­zés késik még. Zoltán Tibor KOVÁSZNA MEGYEI TAPASZTALATOK ÉS TENNIVALÓK E­ K AZ ERDŐK FEHÉR LOBOGÓJA ALATT A FELSÉGES TÉNYEK BŰVKÖRÉBEN­ eresztül a zuzmarás Fel- Csíkon behavazott erdők, barna háztetők, fölszálló vékony füstcsíkok barátságos látványa kisér... Bizalomkeltő a kép, megbízható az idő is ma, egészséges februári hideg van, mintha egy óriási Thermo Kink-berendezés hűtené a Szé­kelyföldet. A jeges aszfalton alattomoso­­kat csúszik a kocsi, táncol a kormány,, istenkísértés egy-egy előzés. Milyen relatív dolog az útviszonyoknak megfelelően ve­zetni. Fiatal férfi ül a kormánynál, öltözete valamelyest egyenruha­féle is, zöldesbarna zakó, térd­nadrág, lábszárvédő, síbakancs, havasi terepre, erdőjárásra öl­tözik így az ember. A kocsi a Hargita megyei Er­dőfelügyelőség kocsija, a volán- t­riás az erdőmérnök, a megyei főfelügyelő. Csíkszeredától Gyer­­gyószentmiklósig egy óra az út, van elég idő hát diskurálni bő­ven, igaz, egyből elakad a szó, ahogy meg-meglódul a kocsi, oldalra csúszik, fáról egyet, ki­csit táncol a jégen ... Az erdő­­mérnök neve Ioan Micu, a név még nem az ember, tudni kell róla, hogy ez idő szerint az or­szágban ő a legfiatalabb erdé­szeti megyei főfelügyelő. Ezt nem érdemként említem, inkább pályajellemző adatként, Cimpu­­lungban született, onnan került a család Vaslábra, az iskolát Gyergyóban végezte, az egye­temet Brassóban, 65-ben a töl­gyesi erdőgondnoksághoz kéri magát, nemsokára, a gondnok­ság vezetője lesz, átvezénylik a megyeszékhelyre, Csíkszeredába a felügyelőség apparátusába, vadászati felügyelőnek. 1976 de­cemberétől megyei főfelügyelő — 33 éves akkor... Úgy terelő­dik a beszélgetés erre-arra, a­­hogy kanyarog az út... Szóba kerül minden, egy-egy panasz­bejelentés,­­kihágási jegyző­könyv, nevezetes őszi hajtás, magasles, világrekorder trófea históriája, szóba kerül a Har­gita erdőrengetege, a megye első osztályú erdőállománya, az új redukált vágási program, a felújítási rendszer, az 1975-ös katasztrofális széldöntéskor el­pusztult fatömeg eltakarítása, a letarolt területeken végzett újraültetés, a faanyag gyarapo­dása, a kinyerhető posszibilis köbméterek száma . „A kor­szerű erdőgazdálkodás alapja, hogy a vágás nem sértheti meg az összefüggő erdőrégiót! A vé­dett erdő bőségesen visszafi­zet, száz és százezer köbméter­rel mérhető a kitermelhető plusz" . Szóba kerülnek erdő­parcellák, erdőkertek, kísérleti területek, ültetési, telepítési rendszerek, a szakember ottho­nosságával kalauzol képzelet­ben a Hargita és a Kárpát-ol­dal térségén. Fékez a kocsi, egy óra, hogy eltelik, Gyergyószentmiklóson va­gyunk. Vadász utca 14. Régi kisvárosi ház, tekintélyes utcai fronttal, nagy tornác, nagy udvar, nagy szobák, minden tá­gas, minden kifűthetetlen, egy­másba nyíló helyiségek, üveges ajtók, valódi kopottság, hiteles múlt század . .. öreg a ház, vé­nebb a téli napnál.. . Ilyen ké­nyelmetlen kopárságban éltek vagy haltak a Tolnai- és a Pe­­telei-hősök. Na de ez más, ez hivatal. Emberemlékezet óta az erdőt szolgálja, tán száz esztendeje vagy még régebb a hivatal lak­ja , a szentmiklósi erdőgond­nokság. A megyei főfelügyelő, akivel jöttem, és a gyergyói erdőmér­nök, akihez jöttem, még tárgyal­nak, rövid tájékoztatás, eligazí­tás, addig én kedvemre éppen körülnézek, a főfelügyelő siet tovább, már indul is. Az erdőmérnök beinvitál. Furcsa, de hirtelen az az ér­zésem, hogy valahol, igen, va­lahol kellett találkoznunk már! Arcát barnára cserezte a szél, a havasi nap. Be ismerős alak­ja, mozgása, egy-egy mozdu­lata ... De mégse. Tévedtem persze, nem ő , hanem ez a fajta ember ismerős! Mind ilyen minden erdészmérnök, nem túl­zás ha azt írom, hogy a mo­doruk, tartásuk, lelki alkatuk, habitusuk közös. Hányszor, hányfelé találkoztam velük Má­­ramarostól Fogarasig, Rádányig, vagy a Deltáig. A gyergyószentmiklósi erdő­gondnokság vezetője az erdő­mérnök — Bajcsi István. Rövid a biográfia: 1935-ben született egy háromszéki falu­ban, a falu neve Haraly — Hol lehet ez? — Erős kicsi falu Ge­­lence és Zabola között, 160 füst alatt nem él kétszáz lélek se, a falut Gelence szárnya oltalmaz­za, ott a hivatal, a községköz­pont. Földművescsalád, nyolc gyer­mek — öt közülük felnőtt, egyet elvitt a háború, négyen élnek ma is. Gelencén" kezdi az isko­lát Bajcsi István, Kézdivásár­­helyen folytatja, elvégzi az er­dészeti technikumot,­­hat év üzemtervezés a Csíkszeredai, kézdivásárhelyi, fenyédi, aztán a zetelaki erdőgondnokságnál, 1959-ben sikerül a felvételi­­ Brassóban az erdőművelésre, 64- ben államvizsgázik, rögtön egye­tem után Gyergyószentmiklósra helyezik, ezen a poszton van 14 esztendeje. Még akkor meg­házasodik, a felesége is dolgo­zik, két gyermekük van. 10 éves a kislány, 10 éves a fiú. Kitün­tetik többször, megválasztják vá­rosi néptanácsi képviselőnek. 68-ban párttag lesz. A rövid biográfia egyre kere­kebb, úgy érzem, minden részle­tében szerencsésen elrendezett. Hogy miért ment erdésznek, fölösleges lenne megkérdezni. Beszél erről kérdezés nélkül is, akkoriban Háromszéken sokan választották ezt a pályát . „Kéznél ott volt az iskola, ott volt az erdő, gyermekkoromban mennyit jártunk a havasra! Ha­gyománya volt annak, hogy er­refelé tendáljon az ifjúság. Hát nem szép szabad foglalkozás az erdővel való foglalkozás?" Hát a mai világban korszerű­nek mondható-e? „Ki annak a megmondhatója, hogy mi a korszerű ma?" — és vállat von. Azt hiszem, mennél inkább előtérbe kerülnek a magasan technicizált pályák, mennél na­gyobb divat az elektronika, szá­mítástechnika, meg minden, va­lahol az emberi érdeklődésnek egy másik pólusán annál töb­ben fordulnak a természet felé . „Meg aztán az erdészet élet­módot is jelent, kiváltságos, e­­gészséges életmódot. Az igaz, nagy fizikai megterhelés a ha­vasjárás. Miért ne lenne korsze­rű pálya? Hiszen a legkorsze­rűbb technikát, tudományt al­kalmazzák világszerte az erdő­művelésben, amióta megbizo­nyosodott az erdők víz- és ta­lajvédelmi, időjárásszabályozó funkciója. Hogy milyen vonzó pálya, arról Brassóban lehet meggyőződni! A felvételik mér­céje magas, a jelentkezők a legképzettebb diákrétegből ke­rülnek ki. Az állandó túljelent­kezés éppen a nagy érdeklődés mutatója !" És mentől technizáltabb lesz az élet, annál nagyobb az ér­deklődés. Annál nagyobb lesz a szükség is a természet elemi védelmére. Ha az ember mifelénk leszúr a földbe, borvíz buggyan fel. Éppen úgy, mint itt minden beszélgetésből egykettőre a szakma „buggyan" elő. Az erdőgondnokság 28 000 hektáros­­ vagyonáról, hatalmas erdőterületről hallok, 10 000 hek­tár erdős legelőről, 6000 hektár havasi kaszálóról, ezen a terü­leten is nagy mennyiség fa áll. Az állomány 94 százaléka fenyő­féle, lucfenyő.­­ Az ország leghidegebb zó­nája Gyergyó, a havas klímája zord, a mínusz 30 fok nálunk nem ritka. A fenyő hazája! Ép­pen ezért érdekes megfigyelni a térképeket... Tudnivaló, hogy őserdőnk már nincs, többszö­rösen felújított, újraültetett er­dőség mind. Hiába a fenyő ha­zája, nézze meg a helyneveket!. Magasbükk, Kerekbükk, Hosszú­­bükk, Keskenybükk,­­ Cifra bükk! Ezek, ki­­dűlőnevek, parcella­nevek, erdőrészek, ezek a megnevezések a­­ régi időre emlékeztetnek, hiába van itt most mind csak fenyő, va­laha elegyes erdő kellett erre­felé legyen, bükk is. Amennyire a klíma engedte. A lucfenyő a legértékesebb, ez igaz, de a széltörés a legnagyobb károkat a tiszta lucfenyőben teszi. 1964- ben Ditró, Csomafalva vidékén faanyagban egymillió köbméter kárt okozott a széltörés. A szél nyomásának csak az elegyes erdő képes ellenállni. A lucfe­nyő közé és mellé 20 százalék vörösfenyőt, kevés jegenyefenyőt tettünk újraültetéskor. Az ele­gyes erdő mélyebben megka­paszkodik a talajban, a lucfe­nyő gyökérzete felszínes, csak a felületi rétegeket hálózza be, azonban elegyes erdőben a szél a lucfenyőt csak a szomszédos jegenyefenyőig nyomhatja. Az­­­­lyen összefüggő, zárt erdőt a szélvihar nem tudja megbontani­, nem tudja föltépni a szálfát... Pár éve országos, társadalmi ügy lett az erdőgazdálkodás, a pártvezetőség korszerű progra­mot jelölt ki az erdőművelésre. A vágás ésszerű korlátozása, a fokozott felújítás, a kiterjedt vé­delem egyre jobban érezteti ha­tását. — A gondnokságnak nyolc erdőkerülete van, hét főerdésze, 28 erdésze az őrjáratokban, ösz­­szesen 47 állandó emberünk. Most készülünk rá a tavaszi munkákra, 150 hektáron végzünk újraültetést, ez a legfontosabb feladat, nagyon munkaerőigé­nyes, háromszáz vagy még több szezonmunkást toborzunk. A tíz év előtti széltörés és erdőtűz o­­kozta pusztítást pótoltuk. Foly­tatjuk a pucolást, az erdőtisztí­tást, kivágjuk a bogárjárta, ki­száradt, beteg fákat, kitakarít­juk az erdőt. A fiatal erdőpar­cellákban, a déli napos oldala­kon nagy kárt tesz a bogár, az úgynevezett nagy fenyőormá­nyos. Három-négy éves koráig támadja a növendék fenyőt, e­­gész hektárokat elpusztíthat. Permetezünk, mérgezett kérget kötözünk föl. Csemetekertünk akkora van, hogy három másik gondnokság szükségletét is el­látjuk. — Gyergyóban intenzív vad­­gazdálkodást folytatunk. A nagy kiterjedt erdők, meredek, meg­közelíthetetlen oldalak, völgyek kiváló védelmet nyújtanak a Vadállománynak. A szelektáló kilövéssel végeztünk, ez is a följavítást szolgálja. Az etetők föltöltve szénával, sarjával, ki­hordva a krumpli, a takarmány­karalábé, szemcsézett táplálék szarvasnak, vaddisznónak. Jól telel a vad. Hol is kerültek szóba azok a szarvasok? Beszélgettünk az irodán, az erdőgondnokság antik szobájá­ban, beszélgettünk végig a te­repjáróban, út közben, fent Ditrópatakán, az erdőn. Este kerültek szóba, fent az erdészházban. Bajcsi István hét esztendővel ezelőtti háromszéki riportot kért tőlem számon. 1971 októberében történt a kilövés, akkor jelent meg az írás . „Ahogy elolvas­tam az újságban, elhatároztam, ha egyszer találkozok magával, megkérdem:" Az a vita tárgya, hogy az egyik szarvast hogyan csonkolták le az erdészek, ho­gyan választották el a fejet, hogyan bontották föl a tetemet, takarították ki, készítették elő szállításra? Kérdezte a mérnök, láttam amit leírtam?, mondom, igen. Úgy írtam le, ahogy lát­tam?, igen — „Lehetetlen, szak­ember azt úgy nem végezhettél" — Elismételtem mindent, ahogy akkor végignéztem — Hm, ak­kor azok a kollégák kontár módra dolgoztak! Pedig meg voltam győződve, hogy maga té­vedett!"­­­ Nem sokat részle­tezem, hogy késsel vagy fejszé­vel választják le a fejet, hogy szabad-e összevarrni a hasítást vagy sem, és így tovább, ezek mind olyan részletek, amelyeket szakszerűen megítélni magam­fajta ember úgysem tud. Egyet tudtam, hogy a történteket „kri­minalisztikai" részletességgel ír­tam le. Bajcsival beszélgetve, végig­futott hátamon a hideg, hány­szor és mekkorát tévedhet az újságíró! A riporter nem erdész, nem vadőr, nem tudhat szarvast felbontani, mint ahogy nem tud magaskohót csapolni, komputert szerelni, vagy nem tud harangot önteni. Egyetlen valamit kell tudjon jóformán: látni! Maka­csul ragaszkodni a tényekhez! Néha jelzők, főnevek, tulajdon­nevek, az igealakok is fontosak, vacak részleteken múlik a hitel, a szavahihetőség. Ha téved vagy hibázik a szakember, sajnos az újságíró is téved. A riporter nem korri­gálhatja a látottakat, a ténye­ket. Az a szakember dolga. Utánajárhat sok mindennek, de végső soron örökké csak a tör­téntek tanúja marad. Bizonyos értelemben koronatanúja. Az olvasó az igazi szuverén nagyúr: ítélkezhetik elevenek és holtak fölött. A felséges tények fölött is. Mondom, este került szóba mindez az erdészházban, fent a havason.. Orotva, Güdüc, Ditrópataka magasan. Hanem a többi út azután, másik napon következett. Marosi Barna (Gh. Vintila felvétele)

Next