Előre, 1978. május (32. évfolyam, 9472-9496. szám)
1978-05-03 / 9472. szám
ELŐRE — 1978. május 3. LELKES HANGULATÚ GYŰLÉS A FŐVÁROSBAN MÁJUS ELSEJE MEGÜNNEPLÉSÉRE Constantin Dascalescu elvtársnak, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága tagjának, a KB titkárának beszéde Mélyen tisztelt és szeretett Nicolae Ceausescu elvtárs! Kedves elvtársnők és elvtársak! Tisztelt külföldi vendégeink! Hazánk dolgozói, szorosan felzárkózva a párt köré, rendíthetetlenül bízva boldog jövőjükben, az egész világ munkásosztályával, az összes forradalmi és haladó erőkkel együtt ünnepüik Május 1-ét, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját. Május 1. a munkásosztálynak, a munkásosztály diadalmas politikai és társadalmi eszményei és történelmi sorsa ifjúságának és életerejének a hagyományos ünnepe az idén is jó alkalom arra, hogy számbavegyük jelentős sikereinket, amelyeket a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtéséről és Románia kommunizmus felé haladásáról szóló grandiózus program valóra váltásában értünk el. A Román Kommunista Párt biztos kezű vezetésével kivívott mai győzelmeink betetőzik a hazai dolgozó tömegeknek, azoknak a hősi küzdelmét, amelyek a munkásosztály politikai pártja megalakulása óta eltelt nyolc és fél évtized folyamán jelképként ünnepelték meg Május 1-ét. Május 1 jelképezte számukra a ragaszkodást és a szolidaritást a szabadság-, igazság- és haladástörekvések teljesítéséért, a forradalmi humanizmus elveire, a kommunista etika értékeire alapozott társadalom megteremtéséért vívott harcban. Népünk történelmi jelentőségű eredményeket ért el az azért folytatott küzdelemben, hogy az ország a szocialista civilizáció csúcsaira emelkedjék, s ezek elválaszthatatlanul kapcsolódnak a nemzetünk sorsát vezérlő Román Kommunista Párt tisztánlátásához, amellyel a párt egyetlen irányba összpontosítja a haza minden fiának, a munkában és törekvésekben összeforrott valamennyi dolgozónak az alkotó energiáit és képességeit. Nagyszerű sikereink a tények vitathatatlan erejével bizonyítják, hogy a párt helyes, tudományos politikát folytat, hogy a szocialista forradalom és építés alapvető igazságait példás alkotó módon, Románia sajátos körülményeinek megfelelően alkalmazza, s hogy a tömegek rendíthetetlenül bíznak bölcs és biztos kezű vezetőjükben, a Román Kommunista Pártban. (Hatalmas taps.) Éppen ezért a munkásosztály, a parasztság, az értelmiség, nemzetiségi különbség nélkül valamennyi dolgozó sziklaszilárd egységben mind szorosabbra vonja sorait a párt körül, élen főtitkárával. (Hosszas taps.) Egész népünk az új élet építésében elért nagyszerű vívmányokat szervesen kapcsolja Nicolae Ceausescu elvtárs nevéhez és lankadatlan munkásságához, annak a következetes forradalmárnak és lánglelkű hazafinak a nevéhez és munkásságához, akit szárnyaló bátorságának, harcos, kommunista eltökéltségének köszönhetően az ország összes honpolgárai határtalan szeretettel vesznek körül. (Hosszas taps, éljenzés; ütemesen visszhangzik: Ceausescu—RKP!) A dolgozók, a munkásosztály dicsőséges élcsapatának irányításával, a párt Országos Konferenciáján kidolgozott programoktól lelkesítve, minden erejüket latba vetették az átfogó szocialista versenyben, lelkesedéssel és azzal az elhatározással láttak hozzá az idén az ipari termelés növelésére vonatkozó kiegészítő intézkedések példás megvalósításához, hogy a mennyiségi felhalmozásokat új minőséggé avatják a szocialista építés összes területein. Az idei esztendő első négy hónapjára szóló tervfeladatokat a főbb mutatók tekintetében számottevő túlteljesítéssel valósítottuk meg, s ezek a kiemelkedő eredmények tanúsítják, hogy a dolgozók lendületesen, és odaadóan váltják valóra felajánlásaikat. A szántóföldek dolgozói, a pártvezetőség felhívására válaszolva, következetes erőfeszítéseket tesznek a mezőgazdasági munkák fokozására, a tavaszi kampány sikeres befejezésére. Jelentős eredmények születtek az építőiparban, a Szállításban, a távközlésben, az áruforgalmazásban, a kutatás, az oktatás és a kultúra terén, a lakosság egészségének védelmében, a többi tevékenységi szektorban. Pártunknak, a párt főtitkárának a következetes törekvéseit a nép életszínvonalának szüntelen emelésére ékesszólóan tanúsítja az, hogy a jövő hónap elején befejezzük a dolgozók általános javadalmazásemelési akciójának első szakaszát a nemzetgazdaság minden ágában. Az Országos Konferencia határozatainak megfelelően a jövő évben rátérünk a javadalmazásemelés második szakaszára, aminek folytán az egész ötéves terv viszonylatában a közvetlen jövedelmek körülbelül 32 százalékkal emelkednek az eredetileg előirányzott 20 százalék helyett. A Központi Bizottság a XI. kongresszus határozatainak megfelelően újabb intézkedéseket fogadott el a gazdasági és társadalmi élet vezetésének és szervezésének tökéletesítésére. Az intézkedések nyomán javult a központi állami szerveknek és a néptanácsoknak, a gazdasági és szociális-kulturális egységek kollektív vezető szerveinek a működése. Elmondhatjuk, hogy jelenleg mind helyi, mind országos viszonylatban a maga nemében egyedülálló szervezési kerettel rendelkezünk, amely biztosítja az összes dolgozó kategóriák széles körű és közvetlen részvételét a gazdaság, az egész társadalom vezetésében, köztársaságunk nemzetiségi különbség nélkül valamennyi honpolgára egyéniségének akadálytalan kibontakozását, a szocialista demokrácia szüntelen elmélyülését. Engedjék meg, kedves elvtársak, hogy a párt- és államvezetőség, a párt főtitkára és az ország elnöke, Nicolae Ceausescu elvtárs nevében és megbízásából Május 1 alkalmából a legmelegebben gratuláltak a haza szüntelen haladásában elért jelentős sikerekhez a munkásosztálynak, a parasztságnak, az értelmiségnek, egész nemzetünknek, és további jelentős sikereket kívánjak mindenkinek a nagyszerű munkában, a történelem legigazabb és legemberibb társadalmi rendje — a szocializmus és a kommunizmus — felépítésében Románia földjén. (Hatalmas taps.) Tisztelt elvtársak! Az összes tevékenységi területeken bekövetkezett megújhodás, a pártszervezetek vezetése alatt dolgozó munkaközösségek tapasztalata szilárd alap az idei esztendőre és az egész 1978—1980-as időszakra szóló gazdasági-társadalmi fejlesztési terv előirányzatainak sikeres teljesítéséhez. Ebben a perspektívában a párt felhívja az összes dolgozókat — nőket és férfiakat, fiatalokat és idősebbeket — munkálkodjanak hazafias odaadással a tevékenység színvonalának emeléséért minden területen, a magas hatékonyság biztosításáért mind a termelésben, mind a társadalmi élet többi szektorában. A gazdasági-társadalmi vezetésnek az önigazgatás és az önálló gazdálkodás elvére alapozása nyomán erősödni fog minden munkaközösség felelőssége a társadalom által rábízott termelőeszközök gazdaságos, körültekintő, a legmesszebbmenően gondos kihasználása iránt, a nemzeti vagyon szüntelen gyarapítása iránt. A dolgozók, valóra váltva a gazdasági és társadalmi szervezés és vezetés folyamatos tökéletesítésére vonatkozó intézkedéseket, minden erejüket, tehetségüket és hozzáértésüket latba vetik, hogy következetesen teljesítsék az ötéves tervet, gyorsan hasznosítsák a korszerű technológiákat, emeljék a termelés minőségi színvonalát és még hangsúlyozottabban növeljék a munkatermelékenységet az összes egységekben. A szántóföldek dolgozói arra összpontosítják erőfeszítéseiket, hogy mezőgazdaságunk nagy, az állami és szövetkezeti egységek számára megteremtett optimális körülményekkel, azokkal az erőfeszítésekkel összhangban álló hozamokat érjen el, amelyeket az állam, a társadalom tesz a mezőgazdaság legkorszerűbb felszereléséért. A párt átfogó és gyümölcsöző munkásságot fejt ki az értelmiségiek körében, alkotó munkásságukat egy és hatalmas áradatban egyesíti a munkások és a parasztok lankadatlan munkájával, hogy kibontakozzék a műszaki-tudományos forradalom, bővüljön a tömegek műveltségi köre. Tisztelt elvtársak! A hazai munkásosztály, egész népünk a mély internacionalista hagyományok szellemében ünnepli meg Május 1-ét, kifejezésre juttatja teljes szolidaritását az egész világ proletariátusának, forradalmi és haladó erőinek harcával. Pártunk és államunk, következetesen harcolva a XI. kongresszus és az Országos Konferencia határozatainak teljesítéséért, aktív nemzetközi politikát folytat annak szolgálatában, hogy az emberiség mai nagy és komplex problémái megoldást nyerjenek, biztosítsák az európai békét, hajtsák végre az általános leszerelést, szülessen meg a tartós és szilárd béke szerte a világon. A román külpolitika realizmusát, újító, dinamikus és építő szellemét, széles körű nemzetközi elismerését határozottan a párt főtitkárának, különlegesen jelentős kezdeményezéseinek, a nemzetközi tevékenységünk irányvonalának és konkrét célkitűzéseinek meghatározásához nyújtott kiemelkedő hozzájárulásának, azoknak az eredményes kontaktusoknak és találkozóknak köszönhetjük, amelyekre Nicolae Ceausescu elvtárs és a világ számos országa állam- és kormányfői, politikai és társadalmi életének személyiségei között került sor. (Élénk és hatalmas taps, éljenzés.) Országunk széles körű nemzetközi együttműködés jegyében fogant politikájához híven első külpolitikai célkitűzésének tartja fejleszteni a baráti kapcsolatokat és az együttműködést az összes szocialista országokkal, bővíteni a baráti kapcsolatokat a fejlődő országokkal, az el nem kötelezett államokkal, kiterjeszteni a politikai, gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatokat a fejlett kapitalista országokkal, a világ összes államaival, függetlenül társadalmi berendezkedésüktől. A román nép, pártunk és államunk a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napján meleg üdvözletét küldi az öszszes szocialista országok népeinek, a független fejlődés útjára lépett népeknek, az egész világ munkásosztályának, további sok sikert kíván nekik az új társadalmi rend megteremtéséért, a szabadságért, a demokráciáért és a társadalmi haladásért folytatott küzdelemben. (Hatalmas taps.) A Román Kommunista Párt állandóan erősíti és mélyíti a barátság és a cselekvő együttműködés kapcsolatait az összes kommunista és munkáspártokkal, bővíti kapcsolatait a szocialista és a szociáldemokrata pártokkal, a fejlődő országok kormánypártjaival, a nemzeti felszabadító mozgalmakkal, a többi antiimperialista, demokratikus és haladó erővel a jogegyenlőség, a kölcsönös tisztelet, a függetlenség és a belügyekbe való be nem avatkozás elvei alapján. Meleg szeretettel köszöntjük az egész világ kommunista és munkáspártjait, szocialista, demokratikus és haladó szervezeteit és mozgalmait, a nemzeti felszabadító mozgalmakat, amelyek önfeláldozóan és hősiesen küzdenek mindennemű megtorlás ellen, a szabadságért, a demokráciáért és a nemzeti függetlenségért, egy jobb és igazabb világ megteremtéséért. (Hatalmas taps.) Mint ismeretes, jelenleg a nemzetközi életben kiéleződnek bizonyos ellentmondások, fokozódik a harc a befolyási övezetekért és szférákért, kihangsúlyozódnak egyes erőmegnyilvánulások. Amint Nicolae Ceausescu elvtárs hangsúlyozta a Központi Bizottság legutóbbi plénumán, ilyen körülmények között „az összes haladó, antiimperialista erőknek, inkább mint bármikor, fokozniuk kell a küzdelmet a nemzetközi légkör súlyosbodásának meggátolásáért, az enyhülési irányzat fejlesztéséért és az új, demokratikus kapcsolatok kiépítéséért, ami biztosítja valamennyi nép számára a független, szabad, minden külső beavatkozástól mentes haladást“. Tisztelt elvtársak! A jelenlegi ötéves tervből, az Országos Konferencia határozataiból fakadó feladatok sikeres teljesítését az szavatolja, hogy a párt képes tudományos alapokon vezérelni az új társadalmi rend építésének átfogó és komplex folyamatát, megszervezni és egybefogni az egész nép erőfeszítéseit a XI. kongresszuson elfogadott program alapvető célkitűzéseinek megvalósítására. Szilárd meggyőződésünk, hogy az összes dolgozók, románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek, még erélyesebben fognak munkálkodni a párt diadalmas zászlaja alatt a szocialista Románia felvirágzását és haladását szolgáló pártpolitika töretlen valóra váltásáért. (Élénk taps.) Éljen Május 1, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napja, az összes munkások testvériségének napja! (Hatalmas taps, éljenzés.) Éljen a Román Kommunista Párt, élen főtitkárával, Nicolae Ceausescu elvtárssal! (Hatalmas taps, éljenzés; ütemesen visszhangzik: Ceausescu— RKP!) Éljen a román nép, a szocializmus hős és diadalmas építője; éljen és virágozzék drága hazánk, Románia Szocialista Köztársaság! (Hatalmas taps, éljenzés.) Éljen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, az összes szocialista, demokratikus, antiimperialista erők egysége! (Hatalmas taps.) Diadalmaskodjék a világon az új gazdasági és politikai világrend, a népek közötti béke és együttműködés! (Hatalmas, hosszas taps, éljenzés; ütemesen visszhangzik: Ceausescu— RKP!) ÜNNEPI ELŐADÁS Hagyománnyá vált, hogy minden évben a Május elsejének szentelt lelkes gyűlést beszédes ünnepi előadás koronázza meg, amely kifejezi a szocialista Romániában uralkodó munka- és szabad alkotási hangulatot, azt a boldogságot, ahogyan egész népünkkel együtt a haza művészei hódolatukat és szeretetüket fejezik ki a nagy ünneppel szemben. A Sport- és Művelődési Palota ünnepélyesen feldíszített hatalmas színpada varázslatosan van megvilágítva, néhány ezer, az ország minden sarkából érkezett hivatásos és amatőr művész nagyszerű képe tárul elénk. Az előadás kezdetét trombitaharsona jelzi, amelynek fenséges dallamára hangzik el a jókívánság: Éljen Május elseje, a dogozók nemzetközi szolidaritásának napja, a világ munkásai testvériségének napja! Ezt követően felhangzik Ciprian Porumbescu hagyományos Május elsejei indulója, amely közel évszázada ragadtatja el egész korosztályok szívét varázslatos dallamával, gazdag emberi és forradalmi telítettségével. A gyorsan váltakozó színpadkép a néptömegek egységét fejezi ki a párt győztes zászlaja körül, azt a szilárd elhatározását, hogy a haza jelenkori sorsát újabb csúcsokra vezérelik, majd verssorok hangzanak el, amelyek előrevetítik az előadás mozgósító jellegét, magas művészi és honpolgári tartását. Annak a hősi időnek, amelyet élünk, átfogó bemutatása után megfelelő kórusszám hangzik el, majd színes, frisseséggel teli jelenet következik, amelyet a szocialista Románia legifjabb honpolgárai, a haza sólymai és a pionírok mutatnak be. Előadásuk művészien fejezi ki a boldog gyermekkor erényeit, a haza holnapi váltásának mély szeretetét és hálaérzetét a párt, annak főtitkára iránt, az irántuk tanúsított szülői szeretetért, a megteremtett csodálatos munka- és életkörülményekért. Következik az a momentum, amelyet a KISZ-tagok életerős osztaga készített elő, hogy tisztelegjen a munka nagy ünnepe előtt. Az ország ifjai, akik a szocialista építés fényes éveiben születtek és nőttek fel, erővel és derűvel lepik el a színt, fejezik ki nemes érzelmeiket, mélyreható ragaszkodásukat a haza és a párt iránt. Munkaruhába és kék egyenruhába öltözött KISZ-tagok" százainak melléből fakad fel, akár egy megrázó hittétel, a fogadalom. A fiatalok, akik a Mai KISZ- tagok, holnapi kommunisták induló ütemére vonulnak ki a színről, átadják helyüket egy újabb hazafias érzelmektől fűtött jelenetnek, amely szimbolikusan kifejezi a román nép ősi életelvét, hogy békében és barátságban akar élni a világ összes nemzeteivel. Meleg, szívből fakadó versekben fejezik ki népünk forró üzenetét az emberiség nagy családjához, hogy a nap alatt a béke és a haladás új világát teremtsék meg. Az előadás hangulata fokozatosan egyre forróbbá válik, nyer szellemi mélységében, az erőteljes hazafiság, amely átmeg áthatja, még több energiával buggyan fel egyszerre azzal a balladai jelenettel, amely soron következik. Ősi dánna dallama tölti meg a termet, egész sor vers tele román pátosszal — a zene és a vers nagyszerű szimbiózisa, amely népünk évezredes géniuszából fakad. A táncon a sor, hogy ihlettel és szilárd derűlátással teli kompozícióban elevenítse meg a haza minden fiának lendületes munkáját a párt XI. kongresszusa és Országos Konferenciája határozatainak életbeültetéséért, Románia földjén egy magasabb rendű anyagi és szellemi civilizáció megteremtéséért. Természetes az, hogy a Május elseje napjának szentelt előadás csak főhelyen idézhette fel a román munkásság harci hagyományait, a társadalmi szabadságért és egy jobb életért kifejtett hősi tetteit. Régi forradalmi dalok ütemére sorra elevenítik meg a romániai munkásosztály májusi ünnepeit. A régi céhek jellegzetes ruháiba öltözött művészek allegorikus jelenetben örökítik meg a munkásosztály fiainak töretlen erejét, akik munkával és áldozatukkal, az emberség lángjától, hazaszeretettől és internacionalizmustól fűtve, arany lapot írtak be a román nép és a világ proletariátusának történetébe. Az előadás hőfoka fokozatosan növekszik, új és magasabb rendű jelentőséget kap azzal, hogy újabb május elsejéket idéz fel, amikor a történelem színpadán már megjelent a nép érdekeinek legjogosultabb védője, az új Románia megteremtője, a Román Kommunista Párt. Egyszercsak, a zene és határozott lépések dübörgő ütemére, a világ felett megjelent fekete felhőket és a kivételes feszültséget sugalmazva, rátérnek az 1939. május elseje felelevenítésére, amely úgy került be az ország krónikájába, mint a fővárosi dolgozók nagy tüntetésének napja, s amely szilárdan figyelmeztetett a fasizmus és a háború által képviselt veszélyre. Akkor domborodott ki erőteljesen egy fiatal forradalmár egyénisége, aki kivételes képességeinek köszönhetően, a hazába és a pártba vetett megingathatatlan hitével és ttáni munkával a román nemzet legszeretettebb fiává, a nemzetközi politikai élet kiemelkedő személyiségévé vált. Nicolae Ceausescu elvtárs. Munkás fúvószenekar előadásában felhangzanak a Sus, rr muncitori! régi induló akkordjai, és az előadás ismét forró hódolatot fejez ki a szocialista Románia iránt, amelynek alapját az 1944. augusztus 23-i történelmi aktus rakta le. Neves színművészek idézik fel az utóbbi 30 esztendő nagy változásokkal teli korszakának fontosabb szakaszait. Hódolat Nicolae Ceausescu elvtársnak! jelszó jegyében felemelő pillanat következik. — Ismét kifejezésre jut határtalan szeretetünk az iránt, aki bölcsességével és dinamizmusával, az ország és a világbéke nemes ügye iránti olthatatlan szeretetével végérvényesen a nemzetünk, az egész emberiség történetének legillusztrisabb alakjai közé került. Népdalok és népi táncok egész áradata következik. A népviselet páratlan színpompája, a tolmácsolás tökélye, a népdalok, a versek és a koreográfia szépsége ékesszólóan tanúskodik a hazai folklór nagyszerű kincseiről. Az előadóművészek, akik közül igen sokat a Megéneklünk, Románia országos fesztivál rendezvénysorozatában nemrég fedeztek fel, megerősítették jelenkori létünk egyik alapvető igazságát: az összes dolgozók, románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek testvérként, a munkában és a művészetben egy emberként juttatják kifejezésre rendíthetetlen elhatározásukat, hogy a jövőben is szívvel-lélekkel és együttes erővel szolgálják a haza és a nép forradalmi vívmányai megvédésének, a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megteremtésének nagyszerű ügyét. A színpad a testvériség óriási bórájának színtere, mintegy tanúsítva az összes dolgozók megbonthatatlan összeforrottságát a párt és főtitkára körül. Az egész előadás, amelynek során az előadóművészek többször kaptak nyíltszíni tapsot, ennek a gondolatnak a jegyében ér véget. Az egyesített énekkarok a népnek, a pártnak és szeretett vezetőnknek szentelt dalt adnak elő. Az előadóművészek, az öszszes jelenlevők befejezésül eléneklik a világ munkásságának harci himnuszát, az Internacionálét. Az utolsó akkordokkal együtt felhangzik a jelszó: Éljen a Román Kommunista Párt, élen főtitkárával, Nicolae Ceausescu elvtárssal! A tömeg ismét élteti a pártot, Nicolae Ceausescu elvtársat. Ezrek és ezrek ismétlik a mindannyiunk számára drága, a román nemzetnek a bölcs vezetője iránti szeretetét jelképes erővel tanúsító szavakat: Ceausescu — RKP! ★ A Sport- és Művelődési Palotából kilépő Nicolae Ceausescu elvtársat, Elena Ceausescu elvtársnőt, a többi párt- és államvezetőt ugyanazzal a lelkesedéssel fogadják. Valamennyien gyalog mennek végig a park sétányán, a bukarestiek ezreinek eleven sorfala között. A tömeg hoszszasan élteti és éljenzi a párt főtitkárát, az ország elnökét. Nicolae Ceausescu elvtársnak és Elena Ceausescu elvtársnőnek a haza sólymai, pionírok és fiatalok virágcsokrokat nyújtanak át. Nicolae Ceausescu elvtárs és Elena Ceausescu elvtársnő melegen megöleli és megcsókolja a gyermekeket, a fiatalokat, majd beáll a hórázók közé. A hatalmas körtánc, a szeretet megható és spontán megnyilatkozása zárja a Május 1-i Ünnepséget, amely ismételten tanúsította népünk szoros egységét a párt és főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs körül, nemzetiségi különbség nélkül az ország minden fiának szilárd elhatározását, hogy mindent megtesz a haza hírnevéért és dicsőségéért, a szocializmus és a kommunizmus diadaláért Romániában. (Folytatás az 1. oldalról) Központja, a Szakszervezeti Világszövetség, az Arab Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség, az Afrikai Szakszervezeti Egység Szervezete, a Latinamerikai Munkások Szakszervezeti Egysége Kongresszusa, valamint az amerikai egyesült államokbeli szakszervezetek egy aktivista csoportja. Jelen vannak a Bukarestben akkreditált diplomáciai képviseletek egyes vezetői, a diplomáciai testület más tagjai, valamint külföldi sajtótudósítók. A terem díszruhát öltött magára az ünnepi alkalomból. A hivatalos tribün fölött Nicolae Ceausescu elvtárs arcképe látható a következő köszöntővel: „Éljen a Román Kommunista Párt, élen főtitkárával, Nicolae Ceausescu elvtárssal!“ Vörös és trikolor zászlók díszítik a termet. A terem egyik falán Marx, Engels és Lenin képmásai láthatók, alattuk ezzel a felirattal: „Éljen a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom, az összes szocialista, demokratikus és antiimperialista erők egysége!“ A szemközti, a hivatalos tribünnel szembeni falon a földgömb képe található, melynek virágfűzérrel díszített délkörein ez olvasható: “Éljen Május 1!“ A földgömböt a Román Kommunista Párt és Románia Szocialista Köztársaság címere fogja közre. Ünnepélyesen csendül fel Románia Szocialista Köztársaság állami himnusza. Megnyitva a gyűlést, Ion Dinca elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, az RKP Bukarest municípiumi bizottságának első titkára, a főváros főpolgármestere ezeket mondotta: „Május elsejét, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának, a világ valamennyi munkása testvériségének napját olyan körülmények közt ünnepeljük, amikor a munkások, parasztok, értelmiségiek, drága hazánk valamennyi dolgozója — nemzetiségre való tekintet nélkül — minden erejét, tehetségét és képességét arra fordítja, hogy megvalósítsa a párt XI. kongresszusán és Országos Konferenciáján a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom felépítésére és Románia kommunizmus felé való előrehaladására elfogadott történelmi jelentőségű határozatokat. Engedjék meg, használjam fel ezt az alkalmat arra, hogy a főváros minden kommunistája és összes lakosa nevében rendkívüli tisztelettel és mélységes megbecsüléssel köszöntsem népünk legszeretettebb és leghűségesebb fiát, a lánglelkű forradalmárt és hazafit, Nicolae Ceausescu elvtársat, a Román Kommunista Párt főtitkárát, Románia Szocialista Köztársaság elnökét. (Erőteljes, hosszantartó taps, éljenzés; a jelenlevők ütemesen kiáltozzák „Ceausescu — RKP“). Egyszersmind üdvözöljük pártunk és államunk többi, a gyűlésünkön részt vevő vezetőjét. (Erős, hosszas taps). Megelégedésünket fejezzük ki afölött, hogy a tartós baráti és nemzetközi kapcsolatok jelképeként gyűlésünkön részt vesznek egyes külföldi küldöttségek, akiket testvéri módon köszöntünk körünkben, azt kívánjuk nekik ez ünnep alkalmából, érjenek el újabb sikereket a békéért, szabadságért és társadalmi haladásért, a világ összes népei közötti barátságért és együttműködésért folytatott harcunkban. (Élénk taps.) Melegen üdvözöljük a Románia Szocialista Köztársaságban akkreditált diplomáciai testület képviselőinek ■részvételét gyűlésünkön“ (Taps). Május elseje jelentőségét Constantin Dascalescu elvtárs, az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának tagja, a KB titkára méltatta. A gyűlés magasztos légkörben, a hazafias érzelem mélységes megnyilvánulásának kifejezésre juttatásával ér véget. A jelenlevők szakadatlanul éltetik a pártot és annak főtitkárát, hős munkásosztályunkat, a szocializmust építő nagyszerű népünket, szabad, méltó és virágzó hazánkat. A nagy-nagy öröm és megelégedés mélységes jelentőségétől átforrósított percek ezek, ami pregnánsan kifejezi a párt és a nép egységét, a nemzet törekvései és a pártpolitika közti teljes összhangot. Ismételten kifejezésre jut ugyanakkor az összes dolgozók — románok, magyarok, németek és más nemzetiségűek — ama szilárd elhatározása, hogy töretlenül követik pártunk és államunk bel- és külpolitikáját, szoros egységben és testvériségben fáradhatatlanul munkálkodnak az ország szakadatlan haladásáért, a párt XI. kongresszusa és Országos Konferenciája határozatainak, valamint a párt programjának az életbeültetéséért, melyek nemzetünk előtt ragyogó távlatokat tárnak fel a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom megvalósításában és a kommunizmus felé való haladásban. A hazafias lelkesedés légköre egyben az ország minden dolgozójának ama elhatározását is kifejezi, hogy hozzájárulnak Románia tekintélyének és szerepének növeléséhez a világon, az összes népek békére, prosperitásra, függetlenségre és szabadságra irányuló törekvéseinek megvalósításához. Ezt követően került sor a Május elsejének szentelt díszelőadásra. 3.