Előre, 1983. július (37. évfolyam, 11071-11097. szám)
2. A TÖBB KŐOLAJAT AZ ORSZÁGNAK! NAGYOBB FELELŐSSÉGGEL komplex kőolajkitermelő brigádok megalakulása óta Moreniben átlag napi 70 tonnával emelkedett a kőolajhozam. Mindazonáltal — mint korábbi írásunkban említettük — a tervelőirányzatot nem sikerült elérni, noha agazolin és a szondagáz esetében jelentős termelési többletet valósítottak meg, bár ezzel csak részben ellensúlyozhatták a kőolajlemaradást. A kitermelőtelep igazgatója, dr. Guju Grigore mérnök objektívnek ítélte meg ennek okát, de a részletezéstől eltekintett. Eltűnődtem, a tudós ember közismert szerénysége játszott-e itt közre, vagy a kőolajbányász emberi tartása. Köztudomású, hogy a bányászok nem szoktak panaszkodni, a felelősséget — mégha okuk is volna rá — másra hárítani. Bizonyára mindkettő. Hiszen Gutu mérnök tudományos munkásságáról is másoktól szereztem tudomást, mint ahogy a kőolajtermelésben megmutatkozott tervlemaradás összetevőit is Sirbu Nicolae mérnök, a munkásellenőrzési bizottság elnöke és a dolgozók tanácsa tagja taglalta a későbbiekben. Maradjunk a sorrendnél. Helyzeténél fogva, amire a kétszáz éves hagyomány is feljogosítja, de a meglehetősen magas részaránya is az ország kőolajtermelésében, a moreni-i kőolajkitermelő telep a cimpinai — Éspedig? — Nos, nem titok, hogy tervünket új feltárásra alapoztuk. Csakhogy a feltárást nem mi végezzük, hanem az erre szakosított fúrótelep. Hát erről van szó, ők késtek meg, s ennek isszuk most a levét. De nem szívesen beszélünk erről. Mert a dolgokon ez mit sem változtat. Adósai vagyunk az országnak, a nemzetgazdaságnak bizonyos mennyiségű kőolajjal, s noha félévig jócskán lefaragtunk belőle, még így is tetemes: ha március 10-én napi 153 tonnát tett ki a lemaradás, június végére ez 100 tonnára morzsolódott le. Ha elgondolja az ember — sóhajtott fel Siribu mérnök —, hogy a hiány most többlet lehetne... Mert azt mondanom sem kell, hogy az átszervezés, a komplex brigádok haszna mutatkozik meg abban, hogy sikerült csökkentenünk a tervadósságot. — A fúróteleppel milyen az együttműködésük? — Jó. Egy munkaalakulatot átirányítottunk hozzájuk, segítsék őket. Közben a 3-as számú kitermelő brigád körzetébe érkeztünk, az olajváros déli határába, ahol olajbányászat és városélet szimbiózisa tetten érhető meg. A kültelki házak kertjének mintegy meghosszabbításaként, zsombékos libalegelőn mered az égnek két fúrótorony, ame MORENI. AZ OLAJVÁROS (2.) kőolaj- és földgázkutató intézetnek amolyan kísérleti telepe, itt próbálják ki vagy alkalmazzák először, kísérleti jelleggel, azokat az új módszereket és eljárásokat, amelyek a kőolajkinyerési végtényező növelését hivatottak szolgálni. Nos, a moreni-i kőolajkitermelő telep igazgatója ebbe a tudományos munkába kapcsolódott be az évek folyamán, s ért el, a cimpinai intézet szakembereivel közösen vagy egymagára, szabadalmakban és újításokban testet öltött, a termelésben immár kamatozó eredményeket. Gyakorlatilag az országban alkalmazott összes végkinyerési eljárást — legyen az gőz- vagy gázbefúvásos, vegyszeres vagy begyújtásos-égetéses módszer—itt vezették be először, természetesen a lelőhelyek kőzettani sajátosságaihoz igazodva, s mindmeganynyi kikísérletezésében, illetve alkalmazásában Guu mérnöknek múlhatatlan érdemei vannak. Legutóbbi, bevetés alatt álló szabadalma túl „friss" még ahhoz, hogy laikusként írhassunk róla, a szakértők azonban máris nagy reményt fűznek hozzá. Ez a szerencsés „egybeesés", hogy tehát a moreni-i kőolajkitermelő telep igazgatója egyben gyakorlati hasznot hozó tudományos kutatómunkát is kifejt, mindenképpen helyzeti előnyt biztosít számukra más kőolajtelepekhez viszonyítva, ahol ezeket a módszereket, köztük Gutu Grigore kutatómunkájának az eredményeit is, csak később — de immár garantáltan, ha a kőolajbányászatban garanciáról egyáltalán szó eshet — alkalmazzák. Persze a riporteri kétkedés nem hagyott nyugton, s így fel is tettem a kérdést Sirbu Nicolaénak, aki kísérőiül szegődött, miután az eső elcsendesedett. Az, hogy minden új kitermelési módszert itt kísérleteznek ki, de közülük bizonyára nem mindegyik válik be, egyszóval a kísérleti jelleg nem szorítja-e háttérbe a kitermelést? Ha már a termeléskiesés okait kutatjuk... Sirbu mérnök válaszával valóban visszatérünk a termelés problémáira. - Nemcsak feladatunk, de erkölcsi kötelességünk is mindent elkövetni a kőolajtermelés és a kinyerési tényező növeléséért. Tehát nincs mit veszítenünk — ez Gutu mérnök szavajárása is —, mi csak nyerhetünk azon, ha a kísérleti módszer bevált. Sőt, akkor veszítenénk — melegedett bele a fiatal szakember —, ha nem ragadnánk meg minden lehetőséget, mit csak a kutatóintézettel való szoros kapcsolatunk nyújthat és nyújt. A tervlemaradásnak más az oka. Ezek körül a még szemerkélő esőben balesetelhárítók, úgymond intervenciósok foglalatoskodnak. A traktorra szerelt emelőmű, a villa épp akkor áll le, s nyakig vizesen-olajosan leszáll a nyeregből a szonda mester, Serban Gheorghe. — Látom, a traktorhoz is ért — szólok a bemutatkozás után, miközben megérkezik a szomszéd fúrótoronytól a másik mester, Dumitrache Stelian is. — Muszáj érteni mindenhez, annyira összetett ez a mesterség — feleli mosolyogva a fiatal szondamester, s társa sűrűn bólogat hozzá. Aztán a mérnök kérdésére válaszolnak:— Itt most már lassan rendben lennénk. A laboratóriumi próbákra várunk, s indulhatunk — magyarázkodnak. Szakemberre tartó problémákat tisztáznak, nem szólhatok bele. Sirbu mérnök világosít fel: elzáródtak a kutak, de hamar kitisztították őket. — Látja, az átszervezés, a brigádok hasznáról szólván — fordul felém a mérnök —, itt van ez a két kút szinte a város szívében, de két-három hét is eltelt volna korábban, míg felfedezzük, hogy leálltak, nem adnak olajat. Most másfél nap alatt rendbehozták őket. — Mit szólnak hozzá a mesterek? — Megy minden, mint a karikacsapás — válaszolja kedélyesen Serban Gheorghe. — És Dumitrache mester? — összehasonlíthatatlanul operatívabbak, gyorsabbak vagyunk, mint korábban. Gyakorlatilag egyetlen kút sem áll, nem állhat a brigád körzetében. A felelősségünk is nagyobb, persze. — És az érdekeltségünk is — tette hozzá fiatalabb társa. Hogy Dumitrache mesternek közben akadozik az órája — s kezével a szívére mutat —, Sirbu mérnök pedig, aki a korábbi években részlegvezető volt, gyomorfekéllyel kínlódik s ezért került át szervezői munkakörbe — igen, ez is az élethez, a kőolajbányász életéhez „tartozik", noha az ilyenszerű valóság kilóg egy termelési riportból. Bár szememben az olajbányász, az ember helytállását csak növeli, küzdelmében. Küzdelmében a több kőolajért. — Küzdelmében — a moreniiek esetében — az adósság lerovásáért. — A magunk orvosai vagyunk — mondja búcsúzáskor Sirbu mérnök. — Csakhogy mi a föld mélyét hallgatjuk. Miklós László A fővárosi Marmora vállalat új feldolgozó részlegén A GYENGÉNFEJLETTSÉG FELSZÁMOLÁSA KORUNK ÉGETŐ KÖVETELMÉNYEI „Megkülönböztetett figyelmet szentelünk a gyengénfejlettség kérdéseinek, az új gazdasági világrend megteremtésének, amely biztosítja az elmaradott országok gyorsabb fejlődésének feltételeit, de ugyanakkor teremtse meg a feltételeket az összes nemzetek fejlődéséhez, a gazdasági tevékenység újrabeindításához, az egyenlőségen, az új nemzetközi valutarendszeren, a teljes egyenlőségen, méltányosságon és kölcsönös előnyön alapuló gazdaság kiépítéséhez.M NICOLAE CEAUSESCU A jelenkori világ gazdasági rendjét számtalan tényező befolyásolja. Idetartozik az országok nemzetgazdaságának jellege, állapota, nemzetközi kapcsolataiknak formája, azok a gazdasági, műszaki-tudományos kapcsolatok mechanizmusai és módozatai, a jogi keretek, melyek együttesen kihatnak a gazdasági kapcsolatok alakulására. Mint pártunk dokumentumai megállapítják, olyan korban élünk, amikor a világ küzdőterén két ellentétes tendencia áll egymással szemben, s ezek a gazdasági és műszaki-tudományos kapcsolatok terén is megnyilvánulnak. Egyfelől az imperialista politika, az erőszaknak és a diktátumnak, a más államok ügyeibe való beavatkozásnak, a befolyási övezetek megtartásának és újrafelosztásának, a fegyverkezésnek a politikája, mely a háborús veszély növekedéséhez vezet. Másfelől erőteljesen hallatják szavukat azok az erők, amelyek szembeszegülnek ezzel a politikával, s felszámolására törekednek, az egyenlőség, a függetlenség, a szuverenitás tiszteletben tartása, a belügyekbe való be nem avatkozásra, a kölcsönös előnyökre épülő új államközi kapcsolatok meghonosításáért szállnak síkra. Mind több ország széles társadalmi rétegei és haladó személyiségei foglalnak állást a fegyverkezési politika ellen, hiszen ez a politika károsan kihat a világgazdasági helyzetre, gátolja a gyengén fejlett országok gazdasági fejlődését. Súlyos terhek A fegyverkezési politika egyenes következménye az, hogy növekszik a nemzetközi feszültség, elmélyült az államok közötti bizalmatlanság. Ugyanis a katonai kiadások növelése senki számára nem nyújt biztonságot és előnyt a mai világban. Sőt, megállapítható, hogy a fegyverkezési politika nagyon is károsan hat ki mind a gazdaságilag fejlett, mind pedig a gyengén fejlett országokra, roppant anyagi és szellemi erőket von el a gazdasági fejlesztéstől, olyan hatalmas erőforrásokat köt le, melyeket a fokozódó gazdasági-társadalmi nehézségek megoldására használhatnának fel. Nicolae Ceausescu elvtárs az RKP KB 1982. júniusi bővített plenáris ülésén joggal mutatott rá: „A leszerelés kérdése és az új gazdasági világrend megteremtése között szoros összefüggés van. A fegyverkezési hajsza beszüntetése, a katonai kiadások csökkentésének megkezdése feltételeket teremtene ahhoz, hogy a szegény országok helyzetével összefüggő súlyos problémák megoldására fordítsák a szükséges anyagi eszközöket Ez erőteljesen kihatna az egész világ gazdaságára, kedvezne a cseréknek és a nemzetközi gazdasági és politikai stabilitásnak.’ Közismert, hogy évtizedünk kiélezett nemzetközi viszonyok között indult és folytatódik. Világméretekben mélyült a feszültség, s ezzel párhuzamosan — ok és okozati összefüggésben — növekednek a katonai kiadások is. Új tudományos-technológiai eljárásokat, új fegyvereket, műholdakat, rakétákat, biológiai és kémiai fegyvereket kísérleteztek ki, új középhatósugarú rakétatelepítési tervekkel foglalkoznak Nyugat-Európában. És sajnálatos módon mindez nemcsak a nemzetközi politikai közhangulatra hatott ki, hanem a fejlődő országok gazdasági helyzetére is. Ezek az országok is fokozták katonai kiadásaikat. Míg 1972-ben mintegy 33 milliárd dollárt költöttek fegyverekre, addig 1981- ben az e célra fordított összegek már 81 milliárd dollárt tettek ki. Egyes adatok szerint a nemzetközi fegyvervásárlásokban a Közép-Kelet országai 32 százalékkal, Észak-Afrika 10 százalékkal, Dél-Amerika 6 százalékkal, Dél-Ázsia 4 százalékkal, a Távol-Kelet 10 százalékkal vett részt. Képzeljük el, hogy ezek a hatalmas összegek és felhasznált anyagi javak milyen nagy mértékben hozzájárulhattak volna a gyengén fejlett országok ipari fejlődésének meggyorsításához! Különben 1982-ben a világ katonai kiadásai Afrika, Ázsia és Latin-Amerika gyengén fejlett országainak összjövedelmével voltak egyenlők, s 20-szorosan meghaladták a szegény országoknak nyújtott segítségek öszszegét. A katonai célokra történő nyersanyag- és energiafelhasználás olyan arányokat öltött, hogy az alapvetően érinti a fejlődő országok távlatait. Hiszen a fegyverkezési hajsza negatívan visszahat a nyersanyagforrások és energiahordozók felhasználására is. Ha csupán a benzint vesszük figyelembe, megállapítható, hogy egy évtized alatt az új típusú tankok esetében, az egy kilométerre fogyasztott benzinmennyiség tízszeresen növekedett. Az alumínium, titán, króm és más fontos nyersanyagok felhasználása tengeralattjárók és rakéták esetében, ugyanezt a helyzetet mutatja, így például 200 darab ballisztikus rakéta gyártására és silókban való elhelyezésére mintegy 890 000 tonna acélra, 2,4 millió tonna cementre, 10 000 tonna alumíniumra, 2500 tonna krómra, 150 tonna titánra és más anyagokra van szükség. Ezek az adatok is igazolják, hogy válságoktól terhén, energia- és nyersanyag-gondokkal küzdő világunkban milyen képtelenség a föld gazdasági tartalékainak nagy részét a pusztítás eszközeinek gyártására felhasználni. 1981-ben az emberiség percenként oly hatalmas összegeket használt fel fegyverkezésre, amelyekkel 2000 gyermeket egy évig táplálhatnának. Mindez akkor történik, amikor Afrikában a gyermekhalandóság hússzor nagyobb mint az iparilag fejlett országokban. Afrikában az államok költségvetéséből egy főre évente mintegy 6 dollár jut egészségügyre, a fejlett országokban viszont ez 204 dollárt tesz ki. Egy új gazdasági világrendért A jelenlegi világhelyzetben, a gyengén fejlettség felszámolásának egyedüli útja, az új gazdasági világrend megteremtése. Pártunk főtitkára az RKP KB 1982. júniusi bővített plenáris ülésén hangsúlyozta, hogy Románia mint fejlődő ország, szoros együttműködésben fog tevékenykedni a többi fejlődő országgal, mindent megtesz azért, hogy hozzájáruljon szolidaritásuk és egységük megszilárdításához az új gazdasági világrendért folytatott harcban. Hazánk következetesen síkraszáll egy méltányos és kölcsönös előnyökön alapuló világrendért. Az ENSZ-ben, a különböző nemzetközi szervezetekben harcol minden nép azon jogáért, hogy saját maga választhassa meg fejlődésének útjait, módozatait, valamint célkitűzéseit. Mindez feltételezi a népek azon jogának elismerését, hogy önállóan rendelkezzenek saját kincseikkel, s hogy azokat fejlődési céljaikra használják fel. Hazánk síkraszáll egy olyan demokratikus nemzetközi viszonyrendszer kialakításáért, amelyben mindenki egyenlő félként vehet részt, s amelyben ennek következményeként megnövekszik a kis és közepes nagyságrendű államok szerepe. Hazánk nemcsak a gyengén fejlettség felszámolásáért küzd, hanem minden népnek azon jogáért, hogy hozzáférhessen és széles körben alkalmazhassa az új tudományos-műszaki vívmányokat. Ebben a szellemben terjesztette elő konkrét javaslatait országunk küldöttsége a nemrégi belgrádi UNCTAD-ülésszakon. Ez a dokumentum hangsúlyozta: Románia úgy véli, hogy a jelenlegi UNCTAD-ülésszaknak olyan megoldások irányába kell összpontosítania az erőfeszítéseket, amelyek azonnali akcióprogram keretében a rövid távú intézkedéseket egybehangolják perspektivikus, a jelenlegi nemzetközi gazdasági rendszer átalakítását célzó intézkedésekkel annak érdekében, hogy új, méltányos elvekre helyezzék azt. Ilyen értelemben az országunk által előterjesztett dokumentum olyan problémák megoldására összpontosítja a figyelmet, amelyek döntő jelentőségűek a jelenlegi gazdasági válság leküzdése szempontjából. Hazánk álláspontja és javaslatai szerint ezek a következők: a világszintű gazdasági együttműködés előmozdítása a nemzetközi kereskedelem helyzetének rendezésével oly módon, hogy az a gazdasági növekedés igazi emeltyűjévé váljék; a nyersanyagárak olyanszerű megoldása, hogy az hozzájáruljon a fejlődő országok nagy többsége gazdasági helyzete rosszabbodásának megállításához, a világgazdaság stabilitásának biztosításához; olyan különprogramokat kell kidolgozni, amelyek elősegítik a fejlődő országok előrehaladását a mezőgazdaság, az ipar, a szállítás terén és más területeken, biztosítják a szükséges feltételeket anyagi és emberi erőforrásaik jobb hasznosításához; előnyös feltételek között kell biztosítani a modern technológiát a fejlődő országok számára; ezen országok káderképzésének támogatása; a fejlődő országok közötti gazdasági együttműködés fejlesztésének elősegítése; a fejlődő országok támogatására fordított alapok lényeges növelése; ezen országok küladóssága kérdésének megoldása; a kamatok csökkentése és elfogadható szinten való stabilizálása, a katonai kiadások leszorítása. Persze, az új gazdasági világrend létrehozása hosszas folyamat, s nem valósulhat meg egyetlen döntés nyomán. A cél: kitartó munkával megváltoztatni a nemzetközi viszonyokat, a fennálló egyenlőtlen és méltánytalan gazdasági rendet. Éppen ezért Románia már több ízben javaslatot tett arra, hogy fékezzék meg a transznacionális vállalatok kizsákmányolási politikáját, határozottan síkraszállt a katonai költségvetések 10 százalékos csökkentéséért, és azért, hogy az így megtakarított összegeket a gazdasági fejlődés céljaira használják fel. Úgyszintén a gyengén fejlettség felszámolásához nagy mértékben hozzájárulhat a méltányos nemzetközi pénzügyi-valutáris politika, egy olyan ár- és tarifarendszer kialakítása, mely szem előtt tartja a szegény országok érdekeit. Az új gazdasági világrend feltételezi a nemzeti szakkáderképzés meggyorsítását, az intelligencia-elorzás megakadályozását is. Közismert, hogy a gyengén fejlett országok az utóbbi évtizedben több mint 300 ezer képzett szakembert veszítettek el, így például India mérnökeinek 25 százaléka, közgazdászainak 35 százaléka az 1970- es években külföldre távozott. S a példák tovább sorolhatók: Pakisztán ily módon orvosainak 60 százalékát veszítette el, az arab országokból az utóbbi két évtized alatt 120 ezer szakembert oroztak el nyugati cégek. Hazánk, mint maga is fejlődő ország — mely a múltban külső segítségre szorult — ma több mint 15 000 szakemberét foglalkoztatja a gyengén fejlett országokban, dokumentációs anyagokkal, valamint más módon is segíti ezeket az országokat. Románia mintegy 16 ezer főiskolai hallgató kiképzése révén is segíti őket Nemzetközi felelősség Hazánk úgy véli, hogy a gyergénfejlettség felszámolását jelentősen előmozdítaná, ha az érdekelt országok maguk is nagyobb erőfeszítéseket tennének, s nemzeti jövedelmük 28—30 százalékát beruházásokra fordítanák, míg az ipar és a gazdasági fejlesztési szintet átlagosan évi hét százalékra növelnék. A gyengén fejlettség leküzdését nagy mértékben elősegíteni az is, ha az összes pénzügyi alapokat a saját iparuk fejlesztésére használnák fel, ha a költségvetés katonai kiadásait csökken- tenék. Ill Úgyszintén ezt a célt szolgálná a külkereskedelmi mérleg ippi vitája, mégpedig azáltal, ha csökkentenék a behozatalt növelnék az exportot. A gyengén fejlettség felszámolásában fontos szerep hárít az ENSZ-re. Közismert, hogy egy határozat értelmében a fejlett országok nemzeti jövedelmük 0,7 százalékával segély formájában a gyengén fejlett országokat támogatják. Ez a határozat azonban csak részben valósul meg, s akkor is nem a legfejlettebb országok hajtják végre, csupán pár európai ország juttatott ilyen irányú segélyt, 0,2— 0,3 százalékban. Románia javasolta, hogy a jelenlegi évtizedet avassák az új gazdasági világrend megvalósításának évtizedévé. Ilyen értelemben jó volna, ha az ENSZ állandó jellegű szervvel rendelkezne, mely következetesen síkraszállna az új gazdasági világrend megteremtéséért. Hazánk álláspontja, javaslatai, egész nemzetközi tevékenysége, Nicolae Ceausescu elvtársnak, a fejlődő országok vezetőivel folytatott tárgyalásai, a nemzetközi szervezetekben és szervekben betöltött szerepünk azt bizonyítja, hogy hazánk őszinte barátja a fejlődésért harcoló népeknek és minden eszközzel síkra száll az új gazdasági világrend megteremtéséért, mint a haladás és a világbéke fontos tényezőjéért. Dr. Gál Gyula TELJÉBEN A NYÁR BRASSÓ POJÁNÁN Nehéz dologra vállalkozik az a riporter, aki egy rövid beszélgetés keretében a teljében levő nyári turisztikai szezon újdonságairól kérdezi a hivatal vezetőjét. A nehézség nemcsak abból adódik, hogy Jucan Loghin, a brassói Carpati Országos Turisztikai Hivatal vezérigazgatója munkaidejének minden perce jó előre be van osztva, tehát nehéz előzetes bejelentés nélkül bejutni hozzá, hanem az újdonságok sokaságából is; erről különben látogatóként, ha úgy tetszik, egyszerű személődőként mi magunk is meggyőződhettünk. — Először — jó turista szokás szerint — tájoljuk be a hivatal működési területét, hogy aztán a szezon újdonságairól is szó kerülhessen... — Elsősorban Brassó Pojána, mint turisztikai, üdülő és szórakoztató központ tartozik hozzánk, aztán Brassó municípium legrangosabb vendéglátó helyei, de a Cristian és a Postavarul hegycsúcsok közelében is üzemeltetünk egységeket. S ha már a felsorolásnál tartok, itt említem meg a két drótkötélpályánkat és a libegőt; mindhármat egész télen működtettük. Ami minket ezekben a napokban a leginkább foglalkoztatott, az a Brassó Pojána területén épült 400 férőhelyes Miorita vendéglő megnyitása volt, azért, hogy ez valóban megfeleljen annak, aminek meghirdettük: a román konyha hagyományos készítményeit kaphatják meg itt a hazai és a külföldi turisták, miközben népzenénk kincsestárából is ízelítőt adunk. De talán nem is a Mioritával, hanem a Favorit, többrendeltetésű vendéglátó és szórakoztató központ megnyitásával kellett volna kezdenem az idei újdonságok sorát. Ezt május elseje tiszteletére adtuk át rendeltetésének ugyancsak Brassó Pojánán. Ha vendéglőként használjuk, egyszerre 250 fogyasztót fogadhatunk, de ha filmszínháznak rendezzük át (ezért többrendeltetésű épület), akkor 400- an is helyet foglalhatnak az asztalok mellett. A Brassó Pojána egyben szórakoztató központ is, ha szabad így mondani: felkapott hely. Minek köszönheti ezt? — A hangulatteremtést, a kikapcsolódást mi változatos eszközökkel érjük el. A konyhánkról már szó esett, ez egymagában is nagy vonzerő. De sokan kedvelik a kirándulásokat, szeretnek sportolni, teniszezni, lovagolni, úszni, legalább egyszer hintóba vagy parasztszekérbe ülve végigkocsikázni az üdülőtelepen. Ezt itt mind megtehetik. A klubtevékenység is igen változatos. Mechanikai játékok terme, biliárdasztalok, sakkasztalok, olvasótermek sokasága várja a viszonylag csendesebb szórakozásra vágyókat. Ezenkívül a rangosabb vendéglőkben (és mihozzánk ezek tartoznak) színvonalas szórakoztató (revű) műsorokkal lepjük meg az asztaltársaságokat. A Violeta, a Ciuca? és a Sport vendéglőkben diszkóklubok is üzemelnek, elsősorban a fiatalság nagy megelégedésére. Vendégeink — idejutásuk feltételei szerint — három csoportba oszthatók. Egy részük külföldről hozzánk érkező vendég, másik csoportjukba azok a hazai turisták tartoznak, akik valamelyik megyei turisztikai hivataltól vásárolták meg az üdülőjegyüket, míg a harmadik csoportba sorolnám az ún. alkalmi turistákat, akik egyszerűen „felugranak“ ide. Nekik a Favorit komplexumban székelő hivatalunk nyújt szállást, vagy próbálja elhelyezni őket esetenkét egy-két éjszakára. Nem szeretnék hivalkodni, de nálunk az a mondás járja: legkevesebb 24 órára minden Pojánára feljött vendéget el kell látni — mi a csúcsszezonban is ehhez tartjuk magunkat. — A kivívott rangot meg is kell őrizni, ezért az embereket, a szolgáltatás megannyi „közkatonáját“ feladata ellátására alaposan fel is kell készíteni... — Ami az elszállásolási feltételeket illeti, minden szállodai szobát, de nemcsak ezeket, hanem mindent, ami az anyagi bázishoz tartozik, felújítottunk, rendbehoztunk, korszerűsítettünk. A személyzet továbbképző tanfolyamokon, szakmai felkészítőkön vett részt — ezeket mi már nagyon régen rendszeresítettük. Az egységvezetők egyik alkalmazási feltétele a nyelvtudás, legkevesebb két idegen nyelvet ismerniük kell ahhoz, hogy megkaphassák egységvezetői kinevezésüket. De a személyzet többi tagja is beszél idegen nyelvet, ami itt nálunk nélkülözhetetlen. Udvarias, előzékeny kiszolgálás, a vendég kívánságainak kielégítése, a jó hangulatteremtés képes ,sége — ezeket kötelezően megköveteljük dolgozóinktól. És aki ebben az idényben is felkeres bennünket, az tapasztalni fogja, hogy szavaimnak hitele van... Deák Levente ELŐRE - 1983. július 1. AZ OLVASÓ FÓRUMA Akinek inge, vegye magára! írok, mert ezzel a témával nem várhatok tovább, úgy érzem, minél előbb fel kell hívnom rá a figyelmet. A június 17-i lapszámban Az olvasó fórumában olvasottakból indulok ki, amelyben a Megéneklünk, Románia fesztivál részvevőiről és nyerteseiről is írtak. Meghatottak az olvasottak, mert Szilágynagyfalunak is van színjátszócsoportja, és egy kis akarattal mi is ott szerepelhetnénk az élvonalban Szilágy cseh és mások mellett. A szilágynagyfalui színjátszócsoport már évekkel ezelőtt alakult, és változó szereplőkkel, valamint változó rendezőkkel működött tovább . Három éve én is a csoport tagja vagyok, tehát erről az időszakról számolok be. Nagyon sokat dolgoztunk mindannyian, hiszen mindenkit leköt a foglalkozása és az otthoni munka (főleg tavaszsízal és nyáron). Mindezek ellenére jártunk a próbákra rendesen és sikerekkel szerepeltünk a színpadon. Voltak, akik Szilágysomlyóról is kijártak hozzánk szerepelni: Kötő Béla, Molnár József, Molnár Katalin, Olasz Erzsébet. Mióta én is szerepelek, betanultuk és előadtuk Csíky Gergely Buborékok, Gyárfás Miklós Egérút és Vasile Alecsandri Eladó lány című vígjátékát. Ez utóbbival a Megéneklünk, Románia fesztiválon is szerepeltünk. A nagyfalui szereplők közül megemlíteném a következőket: Csepel Anna, Somogyi Zoltán, Bálint Éva, Bálint Lajos, Gábor Imre, Mátéi László, Fülöp Éva, Király Etelka és mások. Rendezőink pedig Nagy Mária és Major Eszter tanítónők voltak. Mint említettem, sokat dolgoztunk. Magunk készítettük díszleteinket és minden egyéb dolgot, ami szükséges egy előadáshoz, de segítséget kaptunk a néptanácstól és másoktól is. Nagy sikerünk volt a környező falvakban, mint Kárásztelkén, Bakán, Sámsonon, Bürgezden, Bagoson, Krasznán stb. Lehet, valaki felteszi a kérdést: a levelem elején azt írtam, hogy van színjátszócsoportunk, akkor miért beszélek róla múlt időben? Hát éppen az fáj nekem és még néhány szereplőnek, hogy csak a voltról beszélhetünk, és nem dicsekedhetünk a jelennel. Nem, mert ebben az esztendőben csoportunk felbomlott. Hogy őszinte legyek, nem dicséretnek szántam ezt a levelet, csak azért írtam le a múltat, hogy mindenki lássa, mi volt és mi lett a csoportból. Nem akarok most senkit hibáztatni ezért, nem tudjuk ugyanis, ki a hibás. Hibás néhány szereplő, vagy talán a rendezőség is. Nem vádolok senkit, de akinek inge, vegye magára. Szerintem kár volt abbahagyni ennyi munka után. Azért írom ezt a levelet, hátha valakiben újra feltámasztja a kedvet és megint összeállítja csoportunkat. De tulajdonképpen nincs kire várni, nekünk kellene ismét összefogni és tovább folytatni, hiszen a sok munka után kell és jólesik ez a kis szórakozás, kikapcsolódás. Nemrégiben meg is próbáltuk Csepel Annával összehozni a csoportot, de sikertelenül. Nem azért szeretnénk tovább folytatni az egészet, hogy eljussunk, nem tudom hova, hanem a szépségért, a szórakozásért. Eleinte olyan kedvvel volt tele minden szereplő, hogy azt hittük, soha nem állunk le. És íme, itt vagyunk, csak múlt időben beszélhetünk magunkról. Nem tudom, hogyan lehetne újrakezdeni. Talán ha kapnánk egy kis segítséget, noszogatást valakitől? Vagy ha a rendezők kapnák ugyanezt? Én még mindig remélem, hogy sikerülhet, esetleg új szereplők toborzásával, mert hiszem, hogy Nagyfaluban még vannak olyanok, akik szívesen részt vennének a csoportban. Ismét hangsúlyozom, nem akarok megbántani senkit, csupán azt szeretném, hogy közülünk egyesek gondolkodjanak el, nem éri-e meg, hogy folytassuk. ősz László Szilágynagyfalu Szorgalomra buzdított Nemrégen kellemes élményben volt részünk, találkoztunk Rancz Elemér elvtárssal, Szentlélek község pártbizottságának titkárával. Rancz elvtárs hosszú ideig iskolánk igazgatója volt, s új funkciójában állandó kapcsolatot tart velünk, bármiben számíthatunk segítségére. A találkozón, amelyre meghívtuk a község többi iskolájának (a kővári, szárazpataki, kiskászoni) pionírparancsnokságát is, a titkár elvtárs felvázolta a község fejlesztésében elért eredményeket, a távlati célkitűzéseket, a párt vezető szerepének érvényesülését a község életében. Jó tanácsokat adott nekünk is: szorgalomra, kitartásra, alapos munkára buzdított. Mi is tettünk fel kérdéseket, melyek a párttagok munkájára, a községben letelepedni akaró ifjak munkalehetőségeire, a titkár elvtárs felelősségteljes megbízatására vonatkoztak. Az egységek parancsnokai is beszámoltak a pionírok tevékenységéről. A találkozó kultúrműsorral ért véget. Opra Emese VII. A. osztály, Kézdiszentlélek, Kovászna megye Az erdőt szolgálta Nemrégen hallottam — a Kalánvárosi néptanács ülésszakán jelentette be Margineanu Nicolae erdőgazdálkodási mérnök, a Lemhény, Bosorod és Hátszeg vidéke erdészeti körzetének vezetője —, a bosorodi és lemhényi körzet erdésznek 35 évi munka utáni nyugdíjba vonulásáról. Tirt Ioan Dicu erdészt régóta ismerem. Tudom róla, hogy gyermekkora óta rója az erdőt, amelynek minden zegét-zugát aprólékosan ismeri. Kötelességét mindig becsülettel teljesítette, nem riasztotta vissza rossz idő, vihar, veszedelem, holott ez utóbbiban is volt része a vadállatok miatt. Több mint 2000 hektáros területnek volt ő gondozója, nemcsak őre. Nem kevesebb, mint 150 ezer köbméter fát adott át a termelésnek, és a kivágott fák helyébe sok tízezer csemetét ültetett... A nálam tíz évvel fiatalabb erdőkerülővel gyakran találkoztam mindenfelé, Kalánban, Kitiben (itt lakik), Bosorodon stb. Most, amikor legutóbb beszéltem vele, láttam rajta, nagyon meghatotta a nyugdíjba vonulása. Az erdészeti hivatal vezetősége által rendezett búcsútalálkozón nagyon jólesett neki az elismerés, a jókívánság. Ekkor ígérte, hogy ezután sem hanyagolja el az erdőt, gyakran felkeresi, az utódjának is szívesen segít, s aztán látni akarja, hogyan növekednek az általa ültetett csemeték... Kraszka József Kalán Ápolni kellene Tatrangról messze földön tudják, hogy utcái rendezettek, többnyire aszfaltozottak. Azt is, hogy szép, új néptanácsi épülete van, korszerű önkiszolgáló üzletei, egy áruháza, és sok olyan szövetkezeti műhelye, amely a lakosságnak hasznos szolgáltatásokat nyújt. De arra csak a tatrangi születésűek figyelhetnek fel, vagy mondjam így: fájlalhatják, hogy a község központjában fekvő, fenyőfákkal övezett park még mindig elhanyagolt állapotban van. Új padok kerültek ugyan a régiek helyére, de a park kerítése továbbra jobbra-balra düledezik. Pedig jó sétahely volt itt, s az lehetne most is, ha közös erőfeszítéssel, hazafias munkával (az iskolások bevonásával) a parkot rendbetennék, virággruppokat létesítenének. Aztán ott van a 23 August utcában a kanális. Tele gyeppel az árok, kezét senki rá nem tenné. Noha minden lakos, ha csak a háza előtti részt takarítaná ki... A kultúrház előtt is a virággruppok oly elhanyagoltak voltak! Én magam mentem , megkapáltam, mert a gyomok miatt a virágok nem tudtak nőni. Hogy melyik héten, milyen filmet vetítenek, nem tudni, a hirdetőtábla üresen áll, üvege betörve. Persze, mindenekelőtt mozgósítani kellene az embereket, elmagyarázni nekik, ki milyen segítséget nyújthatna ahhoz, hogy falujukat szebbé varázsolják. Ápolni kellene a közös munka szép hagyományát Tatrangon! Fórizs Sándor Brassó