Előre, 1984. október (38. évfolyam, 11460-11485. szám)

1984-10-02 / 11460. szám

­ AZ ensz-közgyűlés ülésszaka Folytatódik az általános politikai vita Az ENSZ-közgyűlés ülésszakán folytatják az általános poli­tikai vitát, melynek keretében átfogóan elemzik a jelenlegi nemzetközi helyzetet és az emberiség előtt álló nagy horderejű problémákat. Hollandia külügyminisztere, Hans Van Den Broek hangsú­lyozta, hogy milyen fontos sze­rep hárul az ENSZ-re, külö­nösen napjainkban, amikor oly veszélyessé vált a világpo­litikai légkör, hogy egyre in­kább aggasztja a világ álla­mainak döntő többségét. A szónok rámutatott, hogy az ENSZ megalakítása 40. évfor­dulójának 1985-ben való meg­ünneplése jó alkalom lesz el­gondolkodni afölött, hogy a vi­lágszervezetnek miként sike­rült hozzájárulnia az emberi­séget foglalkoztató problémák megoldásához, s ezt az alkal­mat fel kell használni annak kritikai elemzésére, hogy mi valósult meg mindabból, amit a világszervezet maga elé tű­zött tekintélyének és haté­konyságának erősítése céljából annak a törekvésének valóra váltásában, hogy általánosan elfogadható megoldásokat ta­láljon a nemzetközi problé­mákra, és főként hogy előmoz­dítsa a béke megőrzésének ügyét. Az előadó hangsúlyozta, hogy érdembeni és sürgős elő­rejutást kell elérni a fegyver­kezési hajsza megfékezésében, és a leszerelés, elsősorban a nukleáris leszerelés megva­lósításában. Zambia külügyminisztere, Laineck Goma, részletesen ki­tért arra, hogy milyen robba­nékony helyzet alakult ki ausztrális Afrikában Dél-Afri­­ka embertelen apartheid-poli­tikája, továbbá Namíbia tör­vénytelen megsál­lás alatt tar­tása és a prettmai kisebbségi rasszista rezsim hadseregének a szomszédos afrikai államok ellen irányuló sorozatos táma­dásai folytán. Felkérte a nem­zetközi közösséget és az ENSZ-t, hogy minden további nélkül bélyegezze meg és ha­tározottan utasítsa vissza a pretoriai kisebbségi rendszer nemrég lebonyolított alkotmá­nyos mesterkedéseit, amelyek csak további megkülönbözte­tésekhez és megosztottsághoz vezetnek, és lényegében azt a célt követik, hogy a Dél-afri­kai Köztársaságot „csak a fe­hérek országává“ alakítsák át. Arturo Tolentino, a Fülöp­­szigetek külügyminisztere rá­mutatott, hogy a népeket ag­gasztja a tömegpusztító fegy­verek egyre nagyobb mérvű felhalmozását célzó őrült ver­sengés, és a népek határozot­tan követelik, hogy vessenek véget ennek a veszélyes ver­sengésnek. Az előadó bírálta az utóbbi időben megjelent különböző katonai-stratégiai elméleteket, amelyekkel meg­kísérlik megindokolni a túl­méretezett atomfegyverkezés folytatását, sőt még korláto­zott nukleáris háborúk lehető­ségét is hangoztatni. Rámuta­tott, hogy tévesek és rendkí­vül veszélyesek ezek az elmé­letek, mert világosan bebizo­nyosodott, a tudósok is kimu­tatták, hogy az atomfegyverek nemcsak hogy nem erősítik meg az emberiség biztonságát, ellenkezőleg, csökkentik a biz­tonság fokát mindenki számá­ra, s hogy nem léteznek korlá­tozott háborúk, mert az atom­fegyverek, amint egyszer be­vetik őket, totális háborúhoz vezetnek, amelyben azok is el­pusztulnak, akik ártatlanok voltak kirobbantásában. Shintaro Abe, Japán külügy­minisztere úgy értékelve, hogy a „nemzetközi helyzet feszült maradt“, kifejezte kormánya meggyőződését, miszerint rea­lista kezdeményezésekkel és széles körű nemzetközi együtt­működéssel, a dialógus és az ENSZ, valamint más tárgya­lási fórumok biztosította lehe­tőségek felhasználásával ha­ladás érhető el a nemzetközi politikai légkör javításában, a Kelet-Nyugat feszültség eny­hítésében, a fegyverkezési haj­sza leállításában és a leszere­lés megvalósításában, a föl­dünk övezeteiben lévő fe­­szültségi gócok békés úton va­ló felszámolásában és a fej­lődő országok haladását és jólétét célzó erőfeszítésekre különösen rossz hatással lévő világgazdasági helyzet negatív jelenségeinek leküzdésében. A továbbiakban szorgalmaz­ta, hogy lépjenek túl a lesze­relési tárgyalásokon több éve beállt holtponton, és kössenek a leszerelés, mindenekelőtt a nukleáris leszerelés terén alap­vető intézkedéseket tartalma­zó egyezményeket. A nukleá­ris fegyverek jelenlegi óriási készletei, az egész emberiség létét fenyegetik, mondotta a japán külügyminiszter. Meg kell találnunk a veszély vég­leges elhárításának útját. Görögország külügyminisz­tere, Joannisz Haralambopou­losz, úgy értékelte, hogy a mai világ legnagyobb problémája a béke megmentése és megszi­lárdítása „egy olyan rendkí­vüli időszakban, amikor a fegyverkezési hajsza riasztó méreteket öltött“. Kijelentet­te, hogy a görög kormány sík­­raszáll elsősorban a nukleáris leszerelés megvalósításáért, és ilyen összefüggésben méltatta a balkáni országok nukleáris­­fegyver-mentes övezet létre­hozására irányuló erőfeszíté­seit. Ilyen értelemben említést tett a balkáni országok szak­értőinek első értekezletéről, a­­melyet 1984. január-február­ban tartottak Athénban. A gö­rög kormány meg van győződ­ve róla, hogy a szakértők Bu­karestben sorra kerülő máso­dik találkozója újabb ösztön­zést ad ennek a fontos akció­nak — mutatott rá a szónok. Ahmet Bin Szaif Al Thani katari külügyminiszter felszó­lalásában rámutatott, hogy az ENSZ és a világ számos or­szága főleg kis és közepes or­szágok által tett, a nemzet­közi együttműködés bővítését és a béke fenntartását célzó erőfeszítések ellenére, a világ­ban „súlyos és robbanékony helyzet alakult ki“. Hangoz­tatta, hogy az emberiséget foglalkoztató súlyos és bo­nyolult problémák megol­dását a nemzetközi elveknek és normáknak minden állam általi szigorú tiszteletben tar­tásával, az ENSZ tevékeny­ségének reális és hatékony támogatásával lehet biztosí­tani. A felszólaló taglalta to­vábbá a Közép-Keleten és az Öböl övezetében kialakult ve­szélyes válsággócokat. Ram Nivas Mirdha indiai külügyminiszter értékelése szerint a nemzetközi élet el­sőrendű követelménye az ENSZ-alapokmányban fog­lalt elvek tiszteletben tartá­sának szavatolása. Emlékez­tetett az el nem kötelezett és a fejlődő országoknak a nem­zetközi törvényesség megszi­lárdítását célzó erőfeszítései­re. A továbbiakban utalt arra, hogy kitartó erőfeszítéseket kell tenni a konfliktusok bé­kés megoldása és a feszült­séggócok felszámolása, vala­mint az új gazdasági világrend megteremtésének kérdésé­re vonatkozó Észak-Dél dia­lógus megkezdése érdekében, majd pedig kidomborította a fiatal nemzedék kérdésében az államközi együttmű­ködés bővítésének kivételes jelentőségét. 1985-ben lesz az Ifjúság Nemzetközi Éve — mondotta.Az ifjúság, amely a lakosságnak kulcsfontosságú részét képezi, jelentős mér­tékben hozzájárulhat a fej­lesztési folyamathoz, a nem­zetközi megértés, együttmű­ködés előmozdításához és az egyetemes béke szavatolásá­hoz. Az Ifjúság Nemzetközi Éve rendezvény minden bi­zonnyal felhívja majd a nem­zetközi közvélemény figyel­mét a fiatal nemzedék szük­ségleteire és törekvéseire. Mint Kuwait miniszterel­nök-helyettese és külügymi­nisztere, Sábád al Ahmed al Sabah mondotta, a rend­kívül súlyos nemzetközi hely­zetet a gyakori erőszakhoz és erőszakkal való fenyegetéshez folyamodás jellemzi s ennek ürügyéül a biztonság védelme szolgál. Folyik a különböző tí­pusú fegyverek felhalmozása, miközben a világon krónikus­sá váltak a betegségek, az é­­hínség és a szegénység. A kuvaiti miniszter rámu­tatott, hogy a világszinten fel­halmozódott súlyos problémák csak a nyílt és korlátlan ál­lamközi kooperáció révén old­hatók meg, a nemzeti függet­lenség és szuverenitás, a terü­leti integritás és a más népek belügyeibe való be nem avat­kozás elveinek tiszteletben tartásával. Geoffrey Howe brit külügy­miniszter beszéde nagy r­észé­ben ismertette a világgazda­ságban mutatkozó nehézsége­ket, hangsúlyozva, hogy ma inkább, mint bármikor szük­ség van a világgazdasági kér­dések újszerű felvetésére. Rá­mutatott, hogy a nemzetközi közösségnek további erőfeszí­téseket kell tennie, hogy meg­oldódjék a fejlődő országok növekvőben lévő kiadósságá­nak kérdése, csökkenjen a kamatráta s a szegény orszá­gok tetemesebb nemzetközi segítséget kapjanak. A brit külügyminiszter rá­mutatott, hogy a világgazda­ság problémái csak kooperá­cióval oldhatók meg, a függet­lenség szellemében, de a fej­lődő országok komoly problé­máinak megoldási módja te­kintetében mindössze a hét vezető tőkés ország londoni csúcsértekezletén elfogadott határozatokban szereplőket so­rolta fel, melyek az el nem kötelezett fejlődő országok többségének értékelése szerint nem adnak megfelelő választ a gyengén fejlettség és a gazda­sági szintkülönbségek súlyos és égető kérdéseire. Indonézia külügyminisztere, Mochtar Kusuma Almadja ki­jelentette, hogy a fegyverke­zési hajsza leállítása a nem­zetközi közösség legfőbb tö­rekvése marad. Rámutatott, hogy szükség van a kormá­nyok szilárd és sürgős intéz­kedéseire a katonai kiadások csökkentése végett és azért, hogy az így felszabaduló ösz­­szegek egy részét a fejlesztés céljaira fordítsák, hogy azon­nal befagyasszák, utólag pedig csökkentsék a nukleáris arze­nálokat és denuklearizált öve­zeteket hozzanak létre a világ különböző térségeiben, így Délkelet-Ázsiában is. Szaud Al Fajsal, Szaúd-Ará­­bia külügyminisztere felszóla­lásában hangsúlyozta, hogy az Egyesült Nemzetek Szerve­zetének, és a nemzetközi kö­zösség tagjainak fokozniuk kell akcióikat a Közép-Kele­ten, az Öböl térségében és a világ más térségeiben dúló konfliktusok politikai rende­zéséért. Rámutatott, hogy ezek a konfliktusok nemcsak az illető térségek népeinek életét fenyegetik, hanem magát a nemzetközi békét is súlyosan veszélyeztetik. Az arab—izraeli konfliktus megoldási lehető­ségeiről szólva, a szaúdi kül­ügyminiszter ismét megemlí­tette az arab országok tézi csúcsértekezletén elfogadott tervet. TEHERAUTÓK A SARKVIDÉKÉN A Szovjetunió messzi észa­ki vidékein való felhaszná­lásra, ahol télen gyakran mí­nusz 60—65 fokra csökken a hőmérséklet, a teherautók kü­lönleges északi változatát gyártják a szovjet autógyá­rak. A ZiL—1305, a Belasz 5405, a Krasz—2505 és az Urál—375k jelzésű nehéz jár­művek már kitűnően vizs­gáztak a messzi északi tája­kon, mindenekelőtt a norilsz­­ki ipari központban Magadán területén, Jakutföldön, to­vábbá a Csukcs-félszigeten E különleges gépkocsivá­l­toza­­tok legjobban igénybe vett elemeit hidegtűrő "acélból ké­szítik, hidegtűrő gumifajtákat alkalmaznak rajtuk, de szük­ség van különleges kenő­anyagokra és „sarkvidéki“ dí­zel-üzemanyagra is. A telepe­ket külön fűtéssel látják el. A vezetőfülke különleges hő­szigetelési és megerősített fű­tést kap. A mostoha időjárási viszonyok között gyorsabban kopnak és mennek tönkre az alkatrészek, ezért átfogó javí­tó- és mentőhálózatot kellett kiépíteni és egymástól 100— 150 kilométeres távolságra pi­henőhelyeket létesíteni Elő­írás, hogy 8—10 órás vezetés után legalább nyolcórás pihe­nőt kell biztosítani a veze­tőknek. HOSSZAS GYALOGLÁS Ismét csúcsteljesítményt jegyzett fel a Guiness rekor­dok könyve. George Meegan 31 éves brit férfi két évig gyalogolt és ez alatt 12 ezer kilométernyi utat tett meg. Vándorlása a Tűzföldtől A­­laszkáig vezetett, javítják az auróra. Az Auróra cirkálót, amely­nek ágyúlövései 1917-ben a Nagy Októberi Szocialista Forradalom kezdetét jelezték, elkezdték javítani A cirkálót természetesen kikezdte az idő vasfoga, ezenkívül 1941 októberében 200 kisebb-na­­gyobb ágyúlövés rongálta meg. KÍNA ŐSI VÁROSA A Kínai Népköztársaság Honan tartományában egy erőmű helyének kijelölése közben rábukkantak a közép­birodalom legidősebb metro­polisának maradványaira Az immár kiásott fal- és útma­­radványok alapján a régészek véleménye szerint Hibo váro­sára bukkantak rá, amelyet négyezer évvel ezelőtt a Tang­­dinasztia megalapítója, Cseng Tang alapított A régészek remélik, hogy az ősi város ki­tűnő állapotban fennmaradt temetőjéből fontos ismeretek­hez juthatnak a Tang-dinasz­­tia életmódjáról, kultúrájá­ról. BIZALOM A Juventud Rebelde című napilap közlése szerint azok a személyek, akik bizonytalan­ságban és nyugtalanságban szenvednek, jó tanácsot, báto­rítást kaphatnak egy speciáli­san létesített telefonszolgálat­nak köszönhetően. Havanná­ban a szolgálatot „A bizalom telefonjá“-nak nevezték el, s hetente körülbelül 700 hívást jegyzett fel. Kik telefonálnak? Az újság példákat is ad: egy anya, aki azért aggódik, mert a fia étvágytalan; egy serdülő fiú, akit a jövője foglalkoztat; egy félénk fiatalember, akinek nem sikerült barátokat szerez­nie; egy kétségbeesett fiatal lány, akit elhagyott a vőlegé­nye A telefonszolgálat sze­mélyzetének száma egyelőre korlátolt — csak 4 személyből áll. De lehet, hogy megnöve­kedik, mivel a „A bizalom te­­lefonjá“-nak nagy sikere van. 2000 ÉVES TELEPÜLÉS Alsó-Zair vidékén, a Saku­­zi dombon, a zairi régészek egy 2000 éves település rom­jait fedezték fel. A szakembe­rek megállapították, hogy je­len pillanatig ez a legrégibb emberi település Zair terüle­tén. Ugyanazon a vidéken, Bo­rna városában szobrokat és a­­gyagból készült díszedényeket fedeztek fel. E maradványok­nak kivételes jelentőségük van Zair ókori története bizonyos mozzanatainak meghatározá­sában. ALACSONY HŐMÉRSÉKLETTEL A RÁK ELLEN Szovjet és lengyel tudósok már 1972 óta tanulmányozzák annak a lehetőségét, hogy a rákot alacsony hőmérséklet­tel gyógyítsák. A kísérletek folyamán kitűnt, hogy az ú­jonnan képződött rákos sejte­ket a bőrről, a sejtüregből és a nyálkahártyáról alacsony hőmérséklettel el lehet távo­lítani. SZOBROK HAJNALA A jordániai főváros, Am­man keleti dombvidékén szen­zációs régészeti emlékekre bukkantak: az időszámításunk kezdete előtti VII. évezredből származó, tehát az eddig leg­ősibb gipszszobrok kerültek napvilágra. Az őskori temet­kezési helyről eddig tíz csaknem életnagyságú figura került elő, továbbá 12 mell­szobor és az állatábrázolások sokasága. Érdekes, hogy a nagyméretű szobrok stílusa nagyon hasonlít a nem mesz­­sze fekvő Jerikó második te­lepülési rétegében találtaké­hoz, már ez is lehetővé teszi a pontos kormeghatározást. Jerikó már az időszámításunk kezdete előtti hetedik évez­redben fallal körülvett város volt, napon szárított téglákból emelt kerek házakkal A szen­zációs szoborlelet elrendezé­séből a kutatók arra követ­keztetnek, hogy a „szoborte­mető“ kultikus hely volt. MESTERSÉGES VÉREREK A washingtoni egyetem tu­dósai szerint a mesterséges vérerek le fogják egyszerűsíte­­ni a by pass operációkat. A mesterséges vérereknek kö­szönhetően nem kell majd a páciens lábából vénát kivágni­, s ez akkor is döntő fontosságú lesz,­­ha a lábban lévő vénák betegek vagy nem elég hosz­­szúak. NEMZETKÖZI ÉLET WASHINGTON * ROMÁN—AMERIKAI MEGBESZÉLÉSEK Az USA-ban tett látogatása befejezéseként Manea Manes­­cu elvtárs, az Államtanács al­­elnöke, a Fehér Házban talál­kozott George Bushsal, az USA alelnökével. A megbe­szélésen kidomborították a román—amerikai kapcsolatok pozitív alakulását. Közös ér­dekű kérdéseket elemeztek, különösen a gazdasági kapcso­latok fejlesztésének lehetősé­geit. Mindkét részről úgy ér­tékelték, hogy megfelelőek a feltételek a kereskedelmi cse­re további bővítésére, a gaz­dasági kooperálási és műsza­ki-tudományos együttműkö­dési akciók fokozására. A kölcsönös megértés és szí­vélyesség légkörében lezajlott találkozón jelen volt Philip Hughes, az alelnök tanácsosa, a Nemzetbiztonsági Tanács több tagja, valamint Mircea Malija, országunk washing­toni nagykövete. A CONTADORA-CSOPORT JAVASOLTA INTÉZKEDÉSEK NEMZETKÖZI TÁMOGATÁSA Kilenc latin-amerikai or­szág, a közös piaci tagállamok, továbbá Spanyolország és Portugália külügyminiszte­reinek San Jose-i találkozó­járól kiadott közös közlemény egyebek között hangsúlyozza, hogy a résztvevők támogatják a Contadora-csoport békekez­deményezéseit a közép-ameri­kai kérdések tárgyalásos, po­litikai rendezése végett. Hangsúlyozva, hogy a kö­zép-amerikai béke- és e­­gyüttműködési szerződés fe­lülvizsgált tervezete alapvető szakaszt jelent a térség béké­jének helyreállítására vonat­kozó tárgyalási folyamatban, a közlemény felhívja az érdekelt államokat, ne kíméljék erőfe­szítéseiket a Contadora-folya­­mat globális egyezmény alá­írásával történő lezárásáért, a térség komplex problémáinak megoldása végett. Gazdasági vonatkozásban a résztvevők készen állnak arra, hogy vitát kezdeményezzenek egy regionális kooperációs keretegyezmény kidolgozása végett, minthogy értékelésük szerint az általános preferen­ciába rendszer megfelelő esz­köz lehet a külkereskedelem fejlesztésére és a közép-ame­rikai államok iparosítására. Energetikai híradó Kínai NK: Sokasodó törpe vízi erőművek A kis kapacitású vízi erő­művek építése lendületes fej­lődésnek indult a Kínai Nép­­köztársaságban, főleg a vízben gazdag részeken és azokon a helyeken, amelyek távol van­nak az országos villanyáram­­ellátási hálózattól. Kínában ma vannak olyan vidékek, ahol a háztartáshoz, a mező­gazdasághoz és a kisebb ipari egységekhez szükséges vil­lamos energia nagy részét a kis vízi erőművek szolgáltat­ják. A Dél-Kínában elterülő Guangdong tartományban je-Szaúd-Arábia, a világ első kőolajexportáló országa, kő­szénben is gazdag — írja a brit Times című napilap, a­­mely szerint a sivatagi vidé­ken nagyon jó minőségű szén­ben gazdag, óriási telepet fe­deztek fel. Mivel közel van a jenleg 9600 kis kapacitású villamos erőmű működik, a­­melyek 1983 végére elérték az évi 3,75 milliárd kilowatt­óra termelést. Ez az áram­mennyiség a tartomány vízi erőművei termelésének kö­rülbelül 50 százalékát képezi — jelenti az Új Kína hírügy­nökség. Csupán 1983-ban 1150 törpe vízi erőművet építettek Kíná­ban. Az ilyen egységek száma meghaladja a 80 000-et. Évi termelésük 20 milliárd kilo­wattóra a felszínhez, a lelőhelyet köny­nyen ki lehet termelni. Ugyanakkor cink-, réz-, vas- és nikkelérc-, valamint arany - és ezüstlelőhelyeket fedeztek fel. E tartalékok jelentős be­vételi forrásává válhatnak az országnak, melynek jövedel­me jelen pillanatban főleg a kőolajkiviteltől függ. Szaúd-Arábia: Nemcsak kőolaj Algéria: A napenergia felhasználása • Algériában erőfeszítéseket tesznek a napenergia felhasz­nálásának fokozására. Szá­mos, a sivatagi övezetben el­helyezkedő állattenyésztő far­mon napenergiával működő bojlereket és vízszivattyúkat szereltek fel. A közelmúltban Tindus városban a napenergia újabb felhasználási módja nyert létjogosultságot: villany­árammal látja el a helyi rá­dióállomást. CIPRUS ÉVFORDULÓ, TÁRGYALÁSOK A Földközi-tenger Szicília és Szardínia után har­madik legnagyobb szi­getén, Cipruson, hétfőn emlé­keztek meg a függetlenség ki­vívásának és a köztársaság kikiáltásának 24. évfordulójá­­ról.Az 1960 őszén végbement események új élet kezdetét jelentették a nagy történelmi múlttal rendelkező szigeten, amely az emberi civilizáció ősi központjaként él tuda­tunkban. A ciprusi föld, a szi­get városai és települései, a­­kár Limasszolról, Larnacáról, Famagusztáról, avagy az ősi Kitionról, Curiumról és Pap­­hoszról van szó, az egymást követő görög, föníciai ,asszír, egyiptomi, perzsa, római és bizánci uralom számtalan emlékeit őrzik. A történelmi múltra emlé­kezve, még erőteljesebben ki­hangsúlyozódik a szigetország jelenlegi drámája. Jól ismert tény ugyanis, hogy a ciprusi nép — amely az önálló fejlő­dés éveiben jelentős megva­lósításokat ért el a gazdasági fejlődés, a korszerű ipar kié­pítése és a mezőgazdaság mo­dernizálása terén a ma meg­osztott országban él. A tíz év­vel ezelőtt bekövetkezett tra­gikus események (a Makariosz elnök kormányzatának meg­döntésére szervezett puccs, az 1960-as zürichi és londoni megállapodás ürügyén végre­hajtott török partraszállás és az ország területe csaknem 40 százalékának elfoglalása) sú­lyos kihatással voltak az ország további előrehaladására. Nem­csak hogy megtorpant a gaz­dasági-társadalmi fejlődés, hanem egész sor politikai-szo­ciális probléma keletkezett és vár ma is megoldásra: a szi­get török csapatok által meg­szállt részéről a ciprusi görö­gök százezrei menekültek a déli országrészbe. Akárcsak az ország, megosztottá vált a főváros, Nikoszia is, ahol a két közösséget, a ciprusi gö­rögöket és a ciprusi törököket, zöld vonal választja el egy­mástól. Az északi országrész a ciprusi törökök fegyveres e­­rői, illetve a Törökországból érkezett egységek (mintegy 25 000 katona) ellenőrzése alatt áll, míg a déli oldalon a cip­rusi görögök nemzeti gárdája fejlődött fel. A szembenálló erők között helyezkednek el az ENSZ békefenntartó erői. S miközben a ciprusi prob­léma rendezésére Nikosziában, Genfben, Bécsben, illetve New Yorkban megrendezett tárgyalások rendre kudarcot vallottak, a ciprusi török kö­zösség az elmúlt évtizedben e­­gész sor lépést tett a teljes el­szakadás irányában, tavaly no­vemberben pedig az ország északi részében kikiáltották az „Északciprusi Török Köztársa­ságot“ . Ez a szakadár lépés nagy akadályt gördített a to­vábbi közösségi tárgyalások útjába, tekintve, hogy a cip­rusi görög fél minden továb­bi megbeszélést a „független­ségi“ nyilatkozat hatályon kí­vül helyezésétől tett függővé. Éppen a közösségi kontaktu­sok hosszas megszakítása mi­att követte nagy érdeklődéssel a nemzetközi közvélemény szeptemberben a New York-i ENSZ-székházban lezajlott ta­nácskozásokat. Az ENSZ fő­titkára, Javier Perez de Cuel­lar kezdeményezésére — aki a Biztonsági Tanács megbízásá­ból jószolgálati missziót tölt be a ciprusi kérdésben — a világszervezet székházában közvetett megbeszélésekre ke­rült sor a két ciprusi közös­ség képviselője, Szpyrosz Kyp­­rianou, Ciprus Köztársaság el­nöke és Rauf Denktas, a cip­rusi török közösség vezetője között. A megbeszélések előte­rében az ENSZ-főtitkár által előterjesztett keretterv állt, a­­melyet az ENSZ-közgyűlés és a Biztonsági Tanács Ciprusra vonatkozó határozatai, illetve az 1977-es és 1979-es ciprusi csúcstalálkozón létrejött meg­állapodás alapján dolgoztak ki. Tekintve, hogy a két cipru­­si közösség között alapvető el­lentétek mutatkoznak a cipru­si probléma átfogó megoldását illetően, az ENSZ-főtitkári kezdeményezés első lépésként olyan intézkedések meghozata­lát célozza, amelyek elvezet­nek a két közösség közötti bi­zalom erősítéséhez. Így példá­ul javasolta a ciprusi görög menekültek visszatérésének engedélyezését Famaguszta Varosha negyedébe (a város előzőleg az ENSZ-erők ellen­őrzése alá kerülne), a tíz éve lezárt nikosziai repülőtér újra­­megnyitását. E javaslatok gya­korlatba ültetése után kerülne sor a további tényleges tár­gyalásokra a két népközösség viszonyának rendezésére és a szigetország jövőbeni állam­formájának véglegesítésére. Minthogy a két fél álláspont­jában nagy eltérések mutat­koznak (a ciprusi görögök e­­rős központi hatalmat szorgal­maznak, míg a ciprusi törökök csak névleges központi kor­mánnyal rendelkező konföde­­ratív államot), az ENSZ-főtit­kár e téren is kompromisszu­mot ajánl: a kétkamarás tör­vényhozás létrehozását — az alsóházban a mandátumok 70— 30 százalékos arányban oszla­nának meg a görög és török képviselők között, míg a vétó­joggal rendelkező felsőházban az arány 50—50 százalék len­ne. Egyelőre csak egy témny bizo­nyos: a ciprusi probléma glo­bális és tartós rendezését cél­zó tárgyalásokat a hónap kö­zepén újítják fel ugyancsak az ENSZ-főtitkár közvetítésével. E célból — mint bejelentették — ismét New Yorkba érkezik Szyprosz Kyprianou és Rauf Denktas. Várdai Ferenc Befejezte munkálatait a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Közgyűlése Egyheti munka után Wa­shingtonban bezárult a Nem­zetközi Valutaalap és a Vi­lágbank Közgyűlése, ame­lyen az Egyesült Államokhoz és más ipari országokhoz in­tézett felhívást fogadtak el a kamatok csökkentéséről és a nemzetközi kereskedelem útjában álló akadályok fel­számolásáról. Jacques de Larosiére, a Nemzetközi Valutaalap igaz­gatója záróbeszédében rá­mutatott, hogy a magas ka­matok megkérdőjelezik a stabil és kiegyensúlyozott gaz­dasági helyreállítást és fokoz­zák az adósságok terhét. Hang­súlyozta, hogy az adós orszá­goktól kért úgynevezett mó­dosítások újabb terheket és nehézségeket rónak vállaikra, újabb áldozatokat követelnek részükről, s ennek ellenére nem vezetnek el a kiadóssá­gok kérdésének megoldásá­hoz, ha nem csökkentik a ka­matokat és nem teszik lehető­vé a fejlődő országok termé­keinek bejutását a nemzet­közi piacokra. Az egyhetes vita eredmé­nyeivel kapcsolatban a Tan­­jug hírügynökség megállapít­ja, hogy a Nemzetközi Valu­taalap és a Világbank Köz­gyűlésének munkálatai „ismé­telten igazolták, hogy a gaz­dag és a szegény országok ál­láspontja különbözik egymás­tól olyan fontos kérdésekben, mint az adósságok, a kama­tok és a protekcionizmus­. TERMÉSZETI JELENSÉGEK Szeptember 29-ről 30-ra virradóséig az Algéria déli ré­szén elterülő Tamanrasset tar­tományban 1982 decembere óta először esett eső. A több mint 570 000 négyzetkilomé­­ternyi tartományban érthető­en nagy eseménynek számí­tott a szombat éjszakai esőzés. Homlokegyenest ellentétes a helyzet Nepálban, ahol a csak­nem két hónapja tartó torren­­ciális esőzés következtében ez ideig 466 személy vesztette é­­l­etét. A hatalmas árvizek je­lentős károkat okoztak az or­szág 44 tartományában. Brazíliában egyre veszélye­sebb méreteket ölt a hetek óta tartó sáskajárás. A brazil ha­tóságok kénytelenek voltak a légierők segítségét kérni, hogy rovarirtó szerrel bombázzák a Mato Grosso állambeli tarto­mányokat, ahol több százmil­liónyi sáska pusztít. A hatal­mas sáskaraj napi 50 kilomé­teres sebességgel halad, tete­mes károkat okozva a szántó­földeken, különösen a cukor­nád-ültetvényeken. ELŐRE - 1984. október 2. GUINEA KÖZTÁRSASÁG A tünetiemés 26. esztendejében Hosszú, csaknem egy évszá­zados felszabadító harca végső győzelmének 26. évfordulóját ünnepli ma a Nyugat-Afriká­­ban elterülő Guinea Köztár­saság több mint ötmilliós né­pe. Guinea jelenlegi területét már a XVII. században a por­tugálok, majd az angolok pró­bálták hatalmukba keríteni, míg végülis a franciák gyar­­matosították. Az őslakosság antikolonialista mozgalmának kezdetei szinte egybeesnek a francia hódítók guineai part­raszállásával ; az ellenállók harcát Afrika egyik legendás hírű szabadságharcosa, Sa­­mory Túré vezette. Ezt a har­ci hagyományt folytatta Gui­nea népe a második világhá­ború után, amikoris a nemzeti felszabadító mozgalom erő­teljesen fellendült. Az 1947- ben megalakult Guineai De­mokrata Párt győzelemre vit­te népe harcát. 1958. október 2-án az ország kilépett a Francia Közösségből, kikiáltot­ták a független köztársaságot. Az altalajkincsekben rend­kívül gazdag Guinea függet­lensége kivívásakor az ipari­lag elmaradott agrárországok közé tartozott. A gyarmatosí­tók — saját érdekeiket előtér­be helyezve — kizárólag a bá­nyászatot fejlesztették, amely olcsó nyersanyagot biztosított, a mezőgazdaságban pedig, job­bára trópusi exportnövényeket termesztettek. Az önálló fejlő­dés útjára lépve, a kormány fokozatosan rátért a tervgaz­dálkodásra, jelentősen növelte az ipar részarányát, ugyan­akkor súlyt fektetett az élel­miszerszükségletek saját ter­melésből való fedezésére. Gui­nea legjelentősebb altalajkin­­cse a bauxit, ezért elsődleges figyelmet fordítottak a lelőhe­lyek nagyarányú kiaknázására és az ezzel kapcsolatos feldol­gozóipar kifejlesztésére. A 70- es évek elején átfogó terv szü­letett — az úgynevezett Béke­­terv — a bauxittermelés kor­szerűsítésére, bányakomplexu­mok és feldolgozókombinátok építésére. Ezzel párhuzamosan az elmúlt negyedszázadban, számos iparfejlesztési program megvalósítása révén, több tu­cat korszerűen felszerelt ipari egység kezdte meg működését, úgyszintén jelentősen bővült, sokrétűbbé és korszerűbbé vált a mezőgazdasági termelés. Románia már Guinea füg­getlensége kikiáltásának évé­ben diplomáciai kapcsolatot létesített az önálló fejlődés út­jára lépett nyugat-afrikai or­szággal. Ezt követően a két ország között szoros baráti és gyümölcsöző együttműködési kapcsolatok honosodtak meg, melyek elmélyítéséhez és ki­­szélesítéséhez döntően hozzá­járultak a legmagasabb szin­ten lezajlott megbeszélések, az akkor aláírt barátsági és együttműködési szerződés, il­letve számos más egyezmény és megállapodás. Nigéria nemzeti ünnepe Október 1-én nemzeti ün­nepéről emlékezik meg Nyu­gat-Afrikában, a Guineai-öböl partján elterülő Nigéria több mint 80 milliós népe. 24 esz­tendővel ezelőtt, ezen a na­pon kiáltották ki a függet­lenséget, véget vetve ezzel a hosszú századokra visszanyúló gyarmati rendszernek. Az ön­álló fejlődés útjára lépett or­szágnak a függetlenség első éveiben komoly erőfeszítése­ket kellett tennie a gyarmati örökség, a gyengén fejlettség és szegénység felszámolásáért Az igen népes nyugat-afrikai ország töretlen fejlődését a­­zonban nem kis mértékben akadályozták az évekig elhú­zódó bel­viszályok. Mindezek ellenére Nigéria — afrikai viszonylatban min­denképp — látványos eredmé­nyeket ért el, elsősorban a hatvanas évek közepén feltárt hatalmas olajmezőknek kö­szönhetően. Fekete-Afrika e­­gyik legfejlettebb ipari-agrár­­államaként számontartott Ni­géria napjainkban a világ nyolc legnagyobb kőolajkiter­melőjének egyike, évi 115 mil­lió tonnás termelésével a kontinensen az első helyen áll. Természetes tehát, hogy az olajból származik az ország exportbevételének közel 90 százaléka. A kőolajon kívül Nigéria rendkívül gazdag föld­gázban, kőszénben, ón- és vas­ércben stb. Az 1981—1985-ös negyedik fejlesztési terv elő­irányozza az energia- és a feldolgozóipar további fejlesz­tését, földgáz-cseppfolyósító­­berendezések, petrolkémiai ü­­zemek, nitrogénműtrágya-gyár, vas- és acélkombinát építését. Mezőgazdasága is korszerű­södött, öntözőrendszerek épül­tek, növekedett a termelés gé­pesítési foka, fejlődött az ál­lattenyésztés. A lakosság ellá­tását biztosító gabona, köles, rizs, kukorica termelése mel­lett igen jelentős a pálmamag- és pálmaolajtermelés, ugyan­akkor a világ egyik legna­gyobb kakaóbab- és földimo­gyoró termelője. Említést­­érdemel az ország új fővárosának építésére vo­natkozó terv, 1976-ban ugyan­is elhatározták, hogy a túlzsú­folt Lagos helyett Abuja lesz az ország „első városa“. Az építkezések 1979-ben kezdőd­tek, azóta többezer lakást, számos közigazgatási épületet, különböző fokú tanintézetet, kórházakat, sport- és pihenő­bázisokat hoztak tető alá. Abuja iparzónája a városon kívül kap helyet. A tervek szerint ez lesz a világ legna­gyobb XX. században épült városa — 2000-ben előrelát­hatólag 1,6 millió lakosa lesz. Románia és Nigéria között szoros baráti és együttmű­ködési kapcsolatok honosod­tak meg, amelyek évről évre töretlenül fejlődnek. A ro­mán—nigériai kapcsolatok el­mélyítéséhez jelentősen hoz­zájárultak a Lagosban és Bu­karestben lezajlott legmaga­sabb szintű megbeszélések, s az ez alkalommal létrejött megállapodások, amelyek ú­­jabb lendületet adtak a két baráti nép gyümölcsöző e­­gyüttműködésének. Kiss Zsuzsa • Öt világrész hírei • LUXEMBURGBAN tanács­kozásra ültek össze a közös­piaci tagállamok pénzügyi és mezőgazdasági miniszterei. A háromnaposra tervezett ülésen megvizsgálják a Spanyolor­szág és Portugália közöspiaci csatlakozásával felmerülő problémákat. MEGBESZÉLÉSEK zajlot­tak le Rómában Alessandro Natta, az Olasz Kommunista Párt főtitkára és Ali Sukr­a, a Jugoszláviai Kommunisták Szövetsége KB Elnökségének elnöke között. HUSSZEIN jordániai király Ammanban fogadta Osama El Baz különtanácsost, Mubarak elnök megbízottját, aki üzene­tet adott át az egyiptomi ál­lamfő részéről. BRAZÍLIÁBAN megbeszé­lés zajlott le Joao Figueiredo brazil államelnök és Mario Soares portugál kormányfő között. BLACKPOOLBAN hétfőn megkezdte munkálatait a Brit Laburista Párt évi konferen­ciája. A legfőbb ellenzéki párt konferenciájának előterében a Nagy-Britanniát foglalkozta­tó politikai, gazdasági és tár­sadalmi problémák állnak. A NEMZETKÖZI HELY­ZETRŐL, főként a fegyverke­zési hajsza eszkalációja és a fejlődő országok hatalmas kül­­adóssága által kiváltott súlyos problémákról tanácskozik Rio de Janeiróban a Szocialista Internacionálé Bürója. A részt­vevők — 50 szocialista és szo­ciáldemokrata párt csaknem 200 képviselője— megvizsgál­ják ugyanakkor a Kelet-Nyu­gat kapcsolatok időszerű kér­déseit, akárcsak Ausztrália, Af­rika, Latin-Amerika és a Kö­zép-Kelet problémáit. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scinteii 4030

Next