Előre, 1987. január (41. évfolyam, 12158-12182. szám)

1987-01-03 / 12158. szám

Az elmúlt napokban világszerte újabb békeakciókra került sor, amelyeknek keretében határo­zottan követelték a fegyverke­zési hajsza leállítását, a nuk­­leárisfegyver-kísérletek beszün­tetését, hathatós intézkedések megvalósítását a leszerelés te­rén. A jobb oldali kép egy Phi­ladelphiában, míg a lenti kép egy Hirosimában rendezett bé­keakción készült. A­z esztendőforduló immár több évtizede kettős ünnep Szudánban. Az újév köszöntése mellett az afrikai földrész legnagyobb kiterjedésű országában min­den évkezdetkor megemlékez­nek a politikai függetlenség kivívásának napjáról is. A függetlenség 31. évébe lépett Szudán a megújhodás teljében levő ország képét nyújtja, amelynek lakossága figyelemre méltó erőfeszítése­ket tesz a hosszas gyarmati uralom súlyos öröksége, a gyengén fejlettség felszámolá­sa, a gazdasági-társadalmi fejlődés meggyorsítása érdeké­ben a gazdag természeti a­­dottságok nemzeti érdekek­nek megfelelő hasznosításá­val. Az ezen a téren elért eredményeket a sivatagtól visszahódított termőföldek millió hektárjai, korszerű iparegységek százai, épülő­srépülő városok és települések tucatjai jelzik. Figyelembe véve a tényt, hogy a mező­­gazdaság a több mint húsz­milliós szudáni lakosság négy­ötödét foglalkoztatja, s ez az ágazat adja a bruttó nemzeti össztermék kétötödét, az ex­port 90 százalékát, a khartumi kormány joggal helyezi a fej­lesztési tervek előterébe a mezőgazdaság korszerűsítését. Szudánt ma már nemcsak az egyik nagy gyapottermelőként ismerik, hanem olyan ország­ként, amely a világ egyik leg­nagyobb mezőgazdasági kapa­citásával rendelkezik. A Kék- és a Fehér-Nílus találko­zásánál elterülő ország 84 millió hektár művelésre al­kalmas földterülettel rendel­kezik, ám ebből mindössze hatmillió hektárt hasznosíta­nak. Az ágazat fejlesztését célzó 25 éves terv keretében száznál több nagyszabású ag­ráripari objektumot építenek. A Khartum közelében lévő nagy duzzasztógát és vízi erő­mű mellett további gátakat és öntözőrendszereket építe­nek, amelyek révén 30 millió hektárra növelik a mezőgaz­dasági területet. A Jonglei­­csatorna segítségével például több mint 1300 négyzetkilo­méternyi mocsaras területet csapolnak le, míg a gezirai öntözőrendszer révén egymil­lió hektárt, a Khasm El Gir­­ba­i segítségével pedig 200 ezer hektárt öntöznek. Az iparosítási erőfeszítések keretében fémipari, vegyipari és elektrotechnikai ipari egy­ségeket helyeztek üzembe, ám fejlődőben van az ország legfiatalabb gazdasági ága­zata, a kőolajkitermelés és -feldolgozás is. Igen fontos gazdasági objektumként tart­ják számon a Port Sudan-i kikötő modernizálását. A mun­kálatok befejezése után e je­lentős kikötő áruforgalmazási kapacitása a jelenlegi 5,5-ről 8,5 millió tonnára növekszik, a silókban pedig kétszer annyi gabonát tartósíthatnak, mint jelenleg. Rátértek ugyanakkor az úthálózat-korszerűsítési program második szakaszának megvalósítására, amelyre 1,7 millió dollárt irányoztak elő. Az önálló fejlődés útjait járó országokhoz fűződő ba­rátság és szolidaritás kereté­ben országunk együttműködé­si kapcsolatokat épített ki Szudánnal is. Népünk érdek­lődéssel kíséri figyelemmel az északkelet-afrikai ország­ban folyó építőmunkát, ör­vend a gazdasági-társadalmi fejlődésben elért sikereknek, s őszintén híve a kölcsönösen előnyös kapcsolatok további elmélyítésének. A román—szu­dáni politikai, gazdasági, mű­szaki-tudományos és kulturá­lis kapcsolatok az elmúlt években szüntelenül erősöd­tek a legmagasabb szinten létrejött megállapodások alap­ján. Várdai Ferenc SZUDÁN A MEGÚJHODÁS ÚTJÁN HÉTÉVES ÍRÓ A legfiatalabb ciprusi író, Platon Grekosz, nemrég töl­tötte be hetedik életévét. Rö­viddel születésnapja után meg­ünnepelte könyvének megje­lenését is. A kötet 16 mesét tartalmaz, amelyeket Platon ötéves kora óta mesél barátai­nak. Egyes meséket a fiú sa­ját rajzaival illusztrálta. Pla­ton anyja költő, apja író, tör­ténész és újságíró. „FÖLVIZEZETT“ OLAJJAL FŰT Ausztriában olyan, úgyneve­zett olaj-víz emulziós ka­zánt szerkesztettek ,amelyben fűtőolajnak és víznek a keve­rékét égetik le. 1985 óta már sorozatban gyártják ezt a minden olajtüzelésű berende­zéshez hozzácsatlakoztatható kazánt, amelyben — a víz hoz­­záöntése révén — 15 százalék fűtőolaj takarítható meg, mi­közben a káros égéstermékek mennyisége is számottevően csökken. A „vizezett olajos“ fűtőberendezés Ausztriában és más országokban már több cementgyárban, tejfeldolgozó üzemben, sör- és papírgyárban működik. FEGYVERKIÁLLÍTÁS Eredeti kiállítás-vásár nyílt meg Las Vegasban. A Los Angeles Times című lap köz­lése szerint ebből az alkalom­ból céllövészeti versenyeket rendeztek lőfegyverekkel és harcokat szúró-vágó fegyve­rekkel. A kiállításon 175 cég és gyártó változatosabbnál változatosabb fegyverekből ál­ló gyűjteménnyel van jelen, kezdve a személyi használatú fegyverektől a nehézfegyver­zetig, amelyet még a Pentagon is megvásárolhatna. A rendez­vény valóságos kihívás a nem­zetközi békeévben. VITAMINHIÁNY — TÜDŐRÁK Azokat az embereket, akik kevés főzeléket és gabonafélét esznek, fokozottan veszélyez­teti a tüdőrák. Arról van szó, hogy ha a vérben kevés az E-vitamin, ez két és félszer megnöveli a veszélyt. A több E-vitamin a dióban és hason­ló termékekben, valamint a gabonafélékben van. Ezenkí­vül az A-vitamin hiánya is növeli a tüdőrák veszélyét. A legtöbb A-vitamin a leves zöldségfélékben és a fejes sa­látában van, valamint a sár­garépában. VILÁGREKORD A 28 éves amerikai George Hood Honoluluban 13 óra és 12 perces új világrekordot ál­lított fel kötélugrásban. Az eddigi világrekordot szintén egy amerikai, Frank Olivieri tartotta 12 óra 8 perccel. Hood a világrekordot egy honolului sportcsarnokban érte el, min­den órában öt percet pihent. FÉNNYEL A DEPRESSZIÓ ELLEN Fénnyel eredményesen lehet gyógyítani az úgynevezett té­li depressziót, amely ősszel és télen jelentkezik. Az orvosok már tudják, hogy a depresszi­ók 5—10 százaléka idényjelle­gű, ősszel kezdődik és tavasz­­szal­­megszűnik. A depresszió tünete nem csak a melankólia és az apátia, hanem az is, hogy a beteg állandóan fázik, álmos és kívánja az édessé­get. Egyes orvosok már kísér­leteztek a téli depresszió gyó­gyításával, mégpedig úgy, hogy a pácienseket naponta kétszer, reggel és este 500 wattos fénnyel árasztották el. Ez a módszer négy hét után elég eredményesnek bizo­nyult. KÜLÖNBEN BECSÜLETES Egy fiatalember 18 éves ko­rában ritkán sorolhatja ma­gát a gazdagok közé. Kisebb­­nagyobb vágyai viszont bőven akadnak. Jean Piet hasseli lakos például a városkájától alig 40 kilométerre fekvő Tongresba akart utazni. Pénze nem volt. Jean gondolt egyet, s a hasseli autóbuszgarázs­ból egy óvatlan pillanatban kivezetett egy városi autó­buszt. Az alkalmi sofőr pon­tosan követve a busz hivata­los útirányát, a megállókban rendre felvette az utasokat és, aki nem rendelkezett heti vagy havi bérlettel, attól a díjszabásban előírt 40—40 frankot is beszedte. A Jean „alapította“ közlekedési vál­lalat busza minden baj nélkül Tongresba érkezett. Az ifjú buszelkötő szabályosan az út szélére parkolt, majd telefo­non felhívta a közlekedési társaságot, s közölte, hogy an­nak megbízottja másnap át­veheti az utasoktól beszedett pénzt. A találkozóra a rend­őrség megbízottja is elment, s a folytatást már nem nehéz kitalálni. BACH-SZERZEMÉNYEKET KOMPONÁL A SZÁMÍTÓGÉP Amerikában az Illinois Egyetem egy tudóscsoport­ja olyan komputert készí­tett, amely zenét tud szerezni, mégpedig Bach stílusában. Először, egy olyan programot készítettek, amely lehetővé teszi a komputernek, hogy „hallja“ Bach szerzeményeit, és hogy „megtanuljon“ né­hány olyan elvet, amelynek alapján a zenét komponálták. A számítógép ezután képes az adott dallamra olyan harmó­niát találni, amelyet Bach va­lószínűleg felhasznált volna, s ezután néhány variációt kom­ponálni a témára. A kutatók egyik első sikere, hogy a szá­mítógép megadta egy népsze­rű amerikai dallam és egy in­donéz népdal barokk verzió­ját. TÍZ ÉV MÚLVA I.F.SZ ÉLET A RAJNÁBAN Walter Hermann halászati felügyelő véleménye szerint a mérgező anyaggal szennyezett Rajna mikroflórájának négy évre lesz szüksége ahhoz, hogy magához térjen, a ha­lak számára azonban legfel­jebb tíz év múlva lesz megfe­lelő a környezet. A legna­gyobb probléma az, hogy a mérgező anyagok sokáig ma­radnak a folyó fenekén. NEMZETKÖZI ÉLET - 4 — MOSZKVA — Újévi üzene­tében Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára hangsú­lyozta, hogy 1983 az SZKP XXVII. kongresszusának éve volt, amely kidolgozta az or­szág társadalmi-gazdasági fej­lesztése meggyorsításának­­stratégiáját és lerakta az a­­lapjait a szovjet társadalom mindent átfogó megújítási folyamatának — jelentette a TASZSZ hírügynökség. Mi­után felsorolta a szovjet nép által az elmúlt évben elért eredményeket, Mihail Gorba­csov kidomborította, hogy 1987-ben a Szovjetunió újabb fejlődési szinteket ér el a gazdaság terén és más tevé­kenységi területeken. Rátér­tünk a gyökeres változások útjára, ez a mi opciónk, és határozottnak és következe­tesnek kell lennünk — mon­dotta Mihail Gorbacsov. Utalva a jelenlegi nemzet­közi helyzetre, az SZKP KB főtitkára hangsúlyozta, hogy a nukleáris konfrontáció fel­tételei közepette a nemzetközi politika új megközelítésére van szükség. Mi őszintén ba­ráti és együttműködési kezet nyújtunk mindazoknak, akik síkraszállnak a nukleáris kí­sérletek leállításáért a nuk­leáris fegyverek csökkentésé­ért és végleges kiküszöbölésé­ért, a nemzetközi kapcsola­toknak az egyenlőség és az ál­talános biztonság elvei alap­ján való fejlesztéséért — hangsúlyozta M. Gorbacsov. SZÓFIA — Todor Zsivkov, a Bolgár KP KB főtitkára, Bulgária NK Államtanácsá­nak elnöke újévi üzenetében hangsúlyozta, hogy 1986 a bol­gár nép számára a beteljesü­lések évét jelentette — tájé­koztat a BTA hírügynökség. Kiemelve, hogy az ország rá­lépett a társadalmi-gazdasági és szellemi fejlődés új minő­ségi növekedése útjára, Todor Zsivkov kitért a bolgár társa­dalom előtt álló jelenlegi, fel­adatokra, köztük a termelés strukturális átszervezésére, a technológiai megújhodásra, a társadalmi munka termelé­kenysége és a nemzeti jöve­delem gyors ütemű növekedé­sének biztosítására, a szocia­lista demokrácia fejlesztésére. Állandó jelleggel foglalkoz­tat bennünket a béke sorsa — mondotta a továbbiakban To­dor Zsivkov. Világszerte az állam- és pártvezetők, politi­kai személyiségek­­ egyre na­gyobb számban értették meg, hogy amikor egy világháború­ban nem lehetnek győztesek, akkor az államközi kapcsola­tok nem alapulhatnak az erő­­szakhasználaton. BELGRÁD — Jugoszlávia SZSZK Elnökségének újévi üzenete többek között rámu­tat, hogy az elmúlt évben az országban elért eredmények reményt keltenek arra nézve, hogy 1987-ben még nagyobb sikereket érnek el — mutat rá a Tanjug hírügynökség. Úgy­szintén kiemeli, hogy az el­múlt esztendőben komoly erő­feszítéseket tettek a kedvezőt­len gazdasági tendenciák le­küzdésére és az utóbbi idő­szakban az ország előtt álló nehézségek felszámolására. 1987-ben is a figyelem közép­pontjában marad az ország gazdasági-társadalmi fejlesz­tése célkitűzéseinek megvaló­sítása és a termelés növelése. Ilyen összefüggésben az üze­net hangsúlyozza, hogy a ju­goszláviai dolgozók még erő­teljesebb elkötelezettségére van szükség a gazdasági-tár­sadalmi haladás célkitűzései­nek megvalósítása, mindenek­előtt a gazdaság stabilitásá­nak megteremtése érdekében. Külpolitikai síkon Jugoszlá­via továbbra is síkraszáll a békéért és a leszerelésért, a biztonságért és az egyenlősé­gen alapuló kapcsolatokért, az államok és a népek közötti igazságos gazdasági és politi­kai kapcsolatok megteremté­séért — mutat rá az üzenet. BERLIN — Újévi üzeneté­ben Erich Honecker, a NSZEP KB főtitkára, az NDK Állam­tanácsának elnöke többek között rámutatott, hogy „a dialógus- és együttműködési politika az enyhülés irányá­ban történő döntő egyezmé­nyek megkötésének útját egyengeti, konkrét leszerelési intézkedések létrejötte és a nemzetközi kapcsolatok nor­malizálása érdekében.“ Erich Honecker nézete sze­rint egy nukleáris háború ve­szélye nem hárult el, ellenke­zőleg, a fegyverkezési hajsza folytatása nyomán tovább nö­vekedett. A reykjavíki talál­kozó azonban nyilvánvalóan bebizonyította, hogy a konkrét leszerelési egyezmények meg­valósítása nemcsak szükséges, hanem lehetséges is — mutat rá az üzenet, hangsúlyozva egyszersmind, hogy a fegy­verkezési hajsza beszüntetésé­ben minden nép egyaránt ér­dekelt. HARARE — Zimbabwe Köztársaság miniszterelnöke, Robert Mugabe újévi üzene­tében , hangsúlyozta, hogy a pretoriai rendszer továbbra is agressziós politikát folytat, célja az övezetbeli államok politikai, gazdasági és kato­nai destabilizációja. Másrészt üzenetében a ter­­melő tevékenység fokozására szólított avégett, hogy leküzd­jék a meglévő nehézségeket, erősítsék az ország független­ségét. LUANDA — Szerte a vilá­gon a jóhiszemű embereknek egyesíteniük kell erőfeszíté­seiket a világbéke megóvásá­ért és erősítéséért folytatott harcban — mondotta újévi ü­­zenetében José Eduardo dos Santos angolai elnök. Hangot adva a fegyverkezési hajsza ésszerűtlen fokozódása fölöt­ti aggodalmának, az angolai államfő kifejtette, hogy az a nemzetközi helyzet további rosszabbodásához vezet, fo­kozza a feszültséget, valamint a világ különböző részein fennálló konfliktusokat. 1986-ban fokozódott a namí­­biai nép harca az ellen, hogy a pretoriai rasszista rendszer csapatai törvénytelen meg­szállás alatt tartsák Namíbiát — jelentette ki Sam Nujoma, a Délnyugat-afrikai Népi Szervezet (SWAPO) elnöke. Luandában közzétett újévi ü­­zenetében hangsúlyozta, hogy erősíteni kell az összes namí­­biai erők egységét, amelyek a namíbiai nép szabadsághoz és függetlenséghez való elidege­níthetetlen joga érvényesíté­séért szállnak síkra. TUNISZ — A Palesztin Forradalom január 1-én meg­tartott 22. évfordulója alkal­mából Yasszer Arafat, a Pa­lesztin Felszabadítási Szerve­zet Végrehajtó Bizottságának elnöke egy tuniszi közlemény­­ben az összes palesztin erők egységének megteremtésére szólított — jelenti a WAFA hírügynökség. A Közép-Kele­ten nem teremthető meg a béke, nem szavatolható a biz­tonság, ebben az övezetben nem diadalmaskodhat a stabi­litás mindaddig, amíg népün­ket hazától és szuverenitástól, elidegeníthetetlen nemzeti jo­gaitól fosztják meg — hang­súlyozta Yasszer Arafat. Sík­­raszállt egy közép-keleti nem­zetközi értekezlet megszerve­zéséért, amelyen részt vegye­nek az összes érdekelt felek, valamint a Biztonsági Tanács állandó tagjai. VATIKAM­AROS — II. Já­nos Pál pápa újévi üzeneté­ben felhívást intézett a fegy­verkezési hajsza megfékezésé­re, a világbéke megteremtésé­re. Világviszonylatban felbe­csülhetetlen vagyont nyelnek el, értékes erőforrásokat paza­rolnak el és apokaliptikus pusztulással veszélyeztetnek — hangsúlyozta.­­ KOPPENHÁGA — Minden újévi jókívánságnál fontosabb az, hogy 1987-ben a Kelet— Nyugat megértésben nagy ha­ladást érjenek el, ami a fegy­verzetek csökkentését célzó e­­gyezmények megkötéséhez ve­zessen — mutat rá újévi üze­netében Poul Schlueter dániai miniszterelnök. Az egyes nuk­leáris fegyverek megsemmisí­tésére vonatkozó korlátolt e­­gyezmények létrehozása hoz­zájárulna az enyhülés és a bi­zalom erősítéséhez — mondot­ta a dániai kormányfő.­­ ADDIS ABEBA — Ide Ou­­marou, az Afrikai Egységszer­vezet főtitkára felhívta a tag­országokat, hogy a következő évben fokozzák tiltakozásukat a pretoriai rasszista rendszer apartheid-politikája ellen. Addis Abebában közzétett új­évi üzenetében rámutat, hogy 1987-ben az afrikai népeknek fokozniuk kell erőfeszítéseiket, hogy átfogó kampányt indít­sanak Nelson Mandela és más dél-afrikai politikai fogoly ki­szabadításáért, Namíbia füg­getlenségének kivívásáért az ENSZ Biztonsági Tanácsának erre vonatkozó határozatai a­­lapján, s azért, hogy méltá­nyos és hatékony megoldást találjanak a gyengén fejlettség problémáira. Közös erőfeszítésekkel az emberiség megteremtheti a tartós békét ÁLLAM- ÉS KORMÁNYFŐK, PÁRTVEZETŐK ÚJÉVI ÜZENETEIBŐL A „Hatok“ év végi nyilatkozata A békéért és a leszerelésért síkraszálló „hatok“ csoportjá­nak — India, Argentína, Me­xikó, Görögország, Tanzánia és Svédország — állam- és kormányfői nyilatkozatot tet­tek közzé az 1986-os esztendő végén — jelentette a TASZSZ. A nyilatkozat rámutat: „Most, az új esztendő küszöbén ismé­telten figyelmeztetni akarunk a nukleáris veszélyre, amely a földgolyó összes lakóit köz­vetlenül fenyegeti. Ugyanak­kor ki szeretnénk emelni azo­kat a lehetőségeket, amelye­ket az 1987-es év teremt az általános biztonság erősítésére vonatkozó megállapodások megkötés­ére.“ A reykjavíki szovjet—ame­rikai találkozó bebizonyította, hogy ha létezik politikai aka­rat és­­ felelősség, lehetőség mutatkozik az elévült doktrí­nák túlhaladásához és újabb szakasz nyílik meg a leszere­lés és a nukleáris fegyverek feletti ellenőrzés irányába. A nyilatkozat biztatónak és re­ményteljesnek véli azt a tényt, hogy a reykjavíki javaslatok még érvényben vannak, s hogy az ezzel kapcsolatos e­­gyezmények megnyithatnák az utat az összes nukleáris fegyverek végleges kiküszöbö­léséhez. A­z 1987-es év lehetőséget nyújt a Szovjetuniónak és az Egyesült Államoknak, hogy e­­gyezményre jussanak számos leszereléssel kapcsolatos fon­tos intézkedés terén, bele­értve a nukleáris fegyverek lényeges csökkentését is. A nyilatkozat azzal a felhí­vással fordul a két ország ve­zetőjéhez, hogy éljenek a le­hetőségekkel és mélyítsék el a reykjavíki megállapodásokat, anélkül, hogy csökkentenék ott tett vállalásaikat. Felké­ri továbbá a két állam veze­tőjét, hogy az új esztendőben mielőbb újítsák fel mindenre kiterjedő tárgyalásaikat. Az utóbbi napokban Ausztriát erős viharok és bőséges hava­zás érte. Egy hivatalos közle­ménye szerint életét vesztette há­rom személy, ugyanakkor jelen­tős anyagi károkról is érkeztek hírek. Bécsben a szél ereje elér­te a 125 kilométeres óránkénti sebességet. Alsó-Ausztriában a szél ledöntött egy gyárkéményt, háztetőket sodort le és fákat té­pett ki gyökerestől. Hajlékta­lanná vált több mint 1700 sze­mély. Az anyagi kárt 100 millió schillingre becsülik. Orbán söpört végig Bratisla­­ván és környékén is, ahol a szél ereje elérte a 126 kilométer ó­­ránkénti sebességet — jelenti a CTK hírügynökség. A vihar miatt fennakadás volt a villany­áram szolgáltatásban és a köz­lekedésben. Olaszországban ezekben a na­pokban mérték az utóbbi tíz év legalacsonyabb hőmérsékleteit. Erős fagy érte elsősorban az or­szág központi és déli részét, va­lamint Szicíliát és Szardíniát. A hegyvidéken a hőmérő higany­szála mínusz 30 fokig süllyedt. Mindez messze elmaradt a szi­bériai Jakutszkban mért ala­csony hőmérsékletnél; itt napo­kon keresztül mínusz 57 Celsius fokot mutatott a hőmérő. Az erős havazás miatt Török­ország keleti részén teljesen el­szigetelődött 2300 falu. Megsza­kadt a villanyáram-szolgáltatás is. A bőséges havazás miatt An­karában ideiglenesen szünetelt a közúti közlekedés. ELŐRE - 1987. január 3. A KUBAI NÉPI FORRADALOM GYŐZELMÉNEK 28. ÉVFORDULÓJA A­z új esztendő első nap­ján történelmének ki­emelkedő jelentőségű eseményéről emlékezett meg Kuba Köztársaság csaknem tízmilliós népe: a karib-ten­geri szigetországban 28 évvel ezelőtt ezen a napon győzött a népi forradalom, örökre vé­get vetve a gyűlölt Batista­­diktatúra kegyetlen terrorjá­nak és kizsákmányolásának, s egyszersmind új korszakot nyitva az ország történetében. A népi hatalom létrehozása döntő fordulópontot jelentett a kubai nép életében — vég­ső diadalra vitte azt a hosz­­szas, hősies harcot, amelyet a nemzeti és társadalmi felsza­badulásért, a haladásért, az anyagi és szellemi fellendülé­sért vívott. A kubai nép győ­zelmének, az amerikai konti­nens első szocialista országa megalakulásának történelmi­társadalmi jelentősége messze túlhaladta a földrész határait. A forradalom mindenek-k­előtt helyreállította Kuba szuverenitását, megszüntette a­­ kizsákmányolás rendszerét, felszámolta a régi politikai­katonai rendet. A Fidel Cas­tro vezette forradalmi kor­mány 1959. július 14-én elfo­gadta a földreformtörvényt, amely megszüntette a lati­fundiumokat, 1960-ban pedig elrendelte a bankok és kül­földi monopóliumok, a na­gyobb iparvállalatok, a köz­lekedés és szállítás államosí­tását. Különböző intézkedések születtek a dolgozók életszín­vonalának javítására, az ok­tatás demokratizálására, az írástudatlanság felszámolásá­ra, az ingyenes egészségügyi ellátás bevezetésére. Az Egyesült Államok­­kez­detben gazdasági embargót rendelt el a népi Kuba ellen, később pedig ellenforradal­márok bevetésével a Disznó­öbölben fegyveres­­ támadás útján próbálta megbénítani a kubai forradalmat. A terve­zett partraszállást a forradal­mi erők meghiúsították, a tá­madást három nap alatt visz­­szaverték — Kubában ettől az időponttól számítják a szocialista építés kibontako­zását. Az 1961—1963-as hároméves terv során széles körű iparo­sítási programot indítottak el, az ezt követő hároméves terv­időszak fő feladatai pedig a mezőgazdaság fejlesztésére­­korszerűsítésére összpontosul­tak. Ezzel párhuzamosan tö­kéletesítették a politikai irá­nyítási rendszert, s megszi­lárdították a végrehajtó ha­talmat. A szocialista építés negyedszázada alatt a kubai nép a Kubai Kommunista Párt vezetésével számottevő sikereket ért el. A szigetor­szág kedvező természeti adott­ságai révén a cukornád-, a dohány-, a rizs-, a kávé-, a na­rancs- és citromtermelés Kuba hagyományos és erőteljes gaz­dasági ágazataivá izmosodott. A mezőgazdaság továbbra is vezető szerepben maradt, ez­zel egyidejűleg azonban fo­kozott figyelmet fordítottak a gazdag ásványkincsek hasz­nosítására. Ugrásszerűen fel­lendült a kitermelőipar, fő­ként a nikkel-, a kobalt-, a mangán-, az ólom- és rézbá­nyászat fejlődött. A világon a legnagyobb nikkelkészlettel rendelkező Kuba a 70-es évek közepén elérte az évi 36 800 tonnás nikkeltermelést, s ez­zel a mennyiséggel a világ­­ranglista előkelő ötödik he­lyére került. Az ipari fejlődés dinamiz­musának köszönhetően, s nem utolsósorban a kohászat és a gépgyártóipar megteremtése révén, az országban gyors ü­­temben növekedett a mező­­ga­zdasági gépállomány. A cukornád begyűjtésénél pél­dául már 1975-ben 98 száza­lékos volt a gépesítettség fo­ka, s hasonló célokat követ­nek a rizstermelés terén is. A kubai nép jelenleg a Kubai KP III. kongresszusa által megjelölt jövőbemutató célkitűzések maradéktalan megvalósításán munkálkodik. A kommunisták 1986. februá­ri fórumán több mint 1700 küldött által elfogadott öt­éves gazdasági-társadalmi fej­lesztési program előirányzatai között kiemelt­­helyen szere­pel a szocialista gazdaság — s ezen belül az ipar — fejlesz­tési ütemének meggyorsítása a szocializmus műszaki-anyagi alapjának biztosí­tása érdeké­ben. A gyorsított iparosítás tovább javítja a mezőgazda­ság és az állattenyésztés mű­szaki-gazdasági feltételeit. A cukornádtermelés és -feldolgo­zás, az állattenyésztés, a halá­szat és az élelmiszeripar terü­letein a modern agrár­ipari komplexumok létesítésére fek­tetik a fő hangsúlyt. A kor­szerű termelési módszerek, a gépesített gazdálkodás általá­nossá tétele természetszerűen megköveteli a mezőgazdaság szövetkezetesítésének befeje­zését — ez is a kongresszus határozatainak egyike. Rend­kívüli jelentőségű, ugyanak­kor megnövekedett feladatnak kell eleget tennie a külkeres­kedelmi tevékenységnek is. Az utóbbi 8—10 évben Kuba e téren is kiemelkedő ered­ményeket ért el: 1976-ban például az exportjövedelem 2,7 milliárd dollár volt, ame­lyet mindössze 45 féle ter­mék képviselt. Ezzel szemben 1984-ben Kuba több mint 200 féle terméket exportált 5,5 milliárd dollár értékben. A szocialista Kuba nemzet­közi kapcsolatrendszerében döntő hely jut a szocialista országokkal való sokoldalú és termékeny együttműködésnek. Érvényes ez áruforgalmára is, amelyből a szocialista orszá­gok 80 százalékkal részesed­nek. Különösen fellendültek ezek a kapcsolatok 1972 óta, amióta KGST-tagállammá vált. Szoros viszonyt épített ki to­vábbá a fejlődő országok ha­ladó mozgalmaival és aktív szerepet vállal az el nemköte­­lezettségi mozgalomban. Nem­zetközi tekintélyének növeke­dését mi sem bizonyítja job­ban, mint az a tény, hogy 1979-ben Havannában rendez­ték meg az el nem kötelezett országok 6. csúcsértekezletét. A szocializmust építő Kuba elszigetelését célzó amerikai erőfeszítések meghiúsultak, Latin-Amerika, Nyugat-Euró­­pa és a világ számos országa idővel rendezte, kiépítette kapcsolatait a karib-tengeri szigetországgal. Hazánk népe rokonszenvvel és aktív szolidaritási érzel­mekkel követi figyelemmel a kubai nép országépítő törek­véseit, az új élet megteremtése útján elért sikereit. A szocia­lista Románia és Kuba között szoros és sokrétű együttműkö­dési kapcsolatok alakultak ki, melyek a múló idővel gazdag tartalommal telítődtek. A ro­mán—kubai gyümölcsöző jó kapcsolatok fejlődésében meg­határozó jelentőségűek a Ro­mán Kommunista Párt és a Kubai Kommunista Párt kö­zötti szolidaritási kapcsolatok, akárcsak a Nicolae Ceausescu elvtárs, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szo­cialista Köztársaság elnöke és Fidel Castro Ruz elvtárs, a Kubai Kommunista Párt KB első titkára, Kuba Köztársa­ság Államtanácsának és Mi­nisztertanácsának elnöke kö­zötti találkozók és megbeszé­lések. Kuba Köztársaság nemzeti ünnepe jó alkalmat nyújt ha­zánk népének, hogy további kimagasló sikereket kívánjon a baráti kubai nép országfej­lesztő munkájához. Kiss Zsuzsa Öt világrész hírei • Öt világrész hírei • Öt világrész hírei A PRETORIAI rasszista re­zsim január elsején újabb ag­resszív akciót követett el Botswana ellen. A Dél-afrikai Köztársaságból érkezett fegy­veres csoport megtámadott egy botswanai helységet, ahol tüzet nyitott a civil lakosság­ra. A botswanai kormány nyi­latkozata szerint hasonló ak­ciók következtében az utóbbi időben 18 lakos vesztette éle­tét. TUNISZBAN ma arab mi­niszteri tanácskozás kereté­ben vizsgálják meg a libano­ni palesztin menekülttáborok körüli harcok beszüntetésével kapcsolatos kérdéseket.. A tűz­szüneti megállapodások dacá­ra a Bejrúttól délre lévő sati­­lai és Burzs El Barazsneh-i palesztin menekülttáborok térségében, további harcokra került sor. Másrészt az Amal milícia öt hadifoglyot, míg az Al Fatah, a PFSZ fő kompo-­ nense Saidában tíz síita mili­­cistát bocsátott szabadon. A KABULBAN rendkívüli bő­vített plenáris ülést tartott az Afganisztáni Demokratikus Néppárt Központi Bizottsága. Az ülésen Nadzsibullah, a KB főtitkára jelentést terjesztett elő a párt előtt álló jelenlegi feladatokról. RONALD REAGAN elnök 200 százalékkal növelte a kö­zös­ piaci országokból szárma­zó mezőgazdasági termékekre és italokra kivetett vámtari­fákat. A protekcionista intéz­kedéseket az amerikai admi­nisztráció azzal indokolta meg, hogy a Közös Piac nem ajánlott fel kompenzációkat a nyugat-európai gazdasági kö­zösségbe irányuló amerikai agrártermékek exportja csök­kentésének ellensúlyozására. JANUÁR ELSEJÉTŐL Bel­gium vette át a közös piaci intézmények elnökségét. A CSŐDÖK SZÁMA tavaly újabb rekordot ért el Svájc­ban: 2055 cég vált fizetéskép­telenné — jelentették be hi­vatalosan Bernben. RAUL ALFONSIN argentin elnök törvényt írt alá a volt katonai rezsim vezetői elleni perek beszüntetésére. Az erre vonatkozó törvényt előzőleg a parlament — az argentin köz­vélemény tiltakozása dacára — megszavazta. AZ EXXON amerikai olaj­­társaság bejelentette dél-afri­kai akcióinak eladását és a te­vékenységének beszüntetését­­ ebben az országban.. A Reuter és az Associated Press meg­jegyzi, hogy az Exxon a 65. amerikai cég, amely az apar­theid-politika elleni tiltakozás jeléül, lemond dél-afrikai üz­leti tevékenységéről. JANUÁR 14-ÉN Helsinki­ben tanácskozást tartanak az észak-európai országok szo­ciáldemokrata pártjainak ve­zetői. Ez alkalommal megvizs­gálják az északi országok po­litikai és gazdasági helyzetét, az övezet nukleáris fegyver­­mentes övezetté nyilvánításá­nak lehetőségét. 92 ÉVES KORÁBAN Lon­donban elhunyt Harold Mac­Millan konzervatív politikus, aki 1957—1963 között Nagy- Britannia miniszterelnöke volt. Egyiptom földközi-tengeri partvidékén erős vihar söpört végig. Alexandriában a ható­ságok bejelentették, hogy el­süllyedt egy indiai hajó, amely­nek legénységét — egy matróz kivételével — megmentették. A kanadai fővárosra is vihar zúdult s néhány órára megsza­kadt a villamosáram-szolgálta­­tás. Az Új-Kaledóniától északke­letre lévő csendes-óceáni szige­teken a Raja-ciklon komoly anyagi károkat okozott. Az erős szél tönkretette a citrom- és gabonaültetvények 80 százalékát. A Futuna szigeten életét vesz­tette egy személy, kettő pedig megsebesült. A Brazília központi és déli részén a záporeső 11 ember ha­lálát, 7000 személy károsodását okozta. Lacrinhas helységben (Sao Paulo állam) az árvíz 11 emberáldozatot követelt s u­­gyanakkor tönkretette a telepü­lések nagy részét. Minas Gerais államban elszigetelődött a Passá Quatro és Sao Lorenzo helység. Rio de Janeiróban az eső első­sorban a külvárosok lakóinak okozott kárt. Peruban kiöntött több folyó. Az árvíz Arechipa és Pano tar­tományokban nagy károkat és földcsuszamlásokat okozott. A természeti csapás sújtotta öve­zetbe mentőcsapatokat küldtek. A Fülöp-szigeteken a Didang trópusi tájfun tombol. A szél ereje megközelíti a 150 kilomé­ter óránkénti sebességet. Nyomda: Combinatul Poligrafic Casa Scintei ______ gr 4080

Next