Előre, 1987. december (41. évfolyam, 12441-12467. szám)
1987-12-01 / 12441. szám
ELŐRE — 1987. december 1. 1 AZ EGYSÉGES 19 ROMÁN NEMZETI ÁLLAM 9 1 MEGALAKULÁSÁNAK 8 8 69. ÉVFORDULÓJA 7 1 -.--r-y. ... .............. .-Ty.rr.1-s :: —-==rr^i—rr.r ■ r.-.T..-.-.rr=rz—.— -■=:■ \ smrrg.sjs- r-TrT'T-: "..'rv A NÉPTÖMEGEK KITARTÓ HARCÁNAK iiw RAGYOGÓ GYŐZELME „Az egységes nemzeti állam megalakulása a néptömegeknek a román nemzet megteremtéséért vívott hosszas, áldozatteljes harca ragyogó történelmi győzelme volt, az összes románok azon évszázados álmának beteljesülését jelentette, hogy egységben éljenek ugyanazon ország határain belül, egységes, szabad és független államban". NICOLAE CEAUSESCU Hatvankilenc esztendeje annak, hogy befejeződött az egységes román nemzeti állam megteremtésének folyamata. Hatvankilenc esztendeje annak, hogy valóra váltak a román nép évszázados törekvései a nemzeti egységre, szabad, egységes, független nemzeti állama megalakítására. Ebben az évben olyan élénk politikai légkörben emlékezünk meg 1918. december elsejéről, amikor egész népünk lelkesen és munkasikerekkel készül a párt és az egész nép életének nagy eseményére, a Román Kommunista Párt országos konferenciájára. A hónapot úgyszintén nevezetes politikai esemény zárja: megünnepeljük köztársaságunk 40. születésnapját. Ebben a politikai légkörben fokozott munkánk mellett még szorosabbra vonjuk sorainkat a kommunista párt körül, a nemzet legszeretettebb fia , Nicolae Ceausescu elvtárs körül. És szilárd meggyőződésünk, hogy a küszöbön álló kimagasló politikai események jelentős mértékben hozzájárulnak az egész nép politikai egységének további erősödéséhez, és tovább táplálják azt a szilárd akaratát, hogy tovább vigye azt a kiolthatatlan fáklyát, amely közel hét évtizeddel ezelőtt, 1918. december 1-jén oly erőteljesen bevilágította népünk későbbi történelmi fejlődésének útját. Tiszteletbeli kötelességünknek teszünk eleget, ha most, az oly nagy jelentőségű politikai események előestéjén, felidézzük népünk sok évezredes állandóságát ősi tűzhelyén, az idegen elnyomók ellen folytatott hoszszas és hősies küzdelmeinek eposzát. December elseje ugyanakkor jó alkalmat kínál arra, hogy a fentiekkel szoros összefüggésben felidézzük a román nép szakadatlan harcát saját lényének megőrzéséért és a román nemzet megteremtéséért, a társadalmi és nemzeti szabadságért és igazságosságért. A történelem tanúságai szerint további jelentős és dicsőséges események kövezték ki az utat népünknek, annak a népnek az egysége felé, amely itt született és itt nőtt fel a kárpát—duna—fekete-tengeri térségben. Emlékezzünk csak 1784-re, 1821-re, 1848-ra, ezekre a kimagasló történelmi eseményekre, amelyeknek lezajlásában a románok egyazon államban való egyesülésének ügye szorosan összefonódott a néptömegek egész társadalmi, forradalmi harcával. A nemzeti egység nagy eszményei 1859. január 24-én értékes diadalt arattak, amikor is, „az egész román nemzet határozott tette révén" — ahogyan Mihail Kogalniceanu mondotta — Moldva egyesült Havasalfölddel, s így létrejött a modern román nemzeti állam. A fejedelemségek egyesülése elindította Romániát a modern civilizáció útján, egyszersmind korszakos esemény volt az egységes román nemzeti állam megteremtése szempontjából. Történelmi mércével mérve, röviddel e nagy horderejű esemény után újabb dicső lap került be a haza történelemkönyvébe: Románia abszolút állami függetlenségének kivívása 1877-ben, amely új, minőségileg magasabb rendű szakasz kezdetét jelentette a román társadalom fejlődésében. Az 1877-es függetlenség a román nép hősies fegyveres harcának a gyümölcse. A nép egységeszményének beteljesülése szempontjából nagy jelentőségű volt az a tény, hogy a függetlenségi háborúban a fegyveres erők kötelékében harcolt igen sok, Erdélyből jött román is. Abban az időben az erdélyi román lakosság rendkívül nehéz helyzetben volt. Az osztrák—magyar dualizmus rendszerének bevezetése a Habsburg Birodalom keretében és Erdély hozzácsatolása Magyarországhoz — az előbbi több századon át élvezett önálló fejedelemségi státusának felszámolásával — súlyos következményekkel járt a románokra nézve. Az elkövetkező években és évtizedekben az erdélyi románok lankadatlan harcot vívtak az idegen uralom ellen, az egységes román nemzeti állam megteremtéséért, a történelmi igazság helyreállításáért. Az 1914—1918-as imperialista háború mélyreható változásokat idézett elő a nemzetközi helyzetben, akárcsak az idegen uralom alatt élő népek tudatában és harcában. A nagy októberi szocialista forradalom elsöpörte a cári birodalmat, a népek börtönét, ahogyan Lenin nevezte, az akori idők egyik legreakciósabb erejét. „Az októberi forradalom — mutatott rá Nicolae Ceausescu elvtárs — korszakalkotó jelentőségű esemény volt, amely megnyitotta az utat a népeknek az idegen uralom alóli felszabadulására, a kizsákmányolás és elnyomás felszámolására, az új társadalmi rend, a szocializmus felépítésére". Ilyen történelmi körülmények között a központi Hatalmak leA román népnek egységes állama megalakításáért folytatott harcába — amely európai viszonylatban a fennebb vázolt történelmi körülmények között bontakozott ki — alapvetően fontos eseményeket hozott az 1918-as esztendő, amely újabb dicső lapokkal gazdagította a haza történelemkönyvét. Alapvetően fontos esemény volt, ugyanilyen értelemben, Bukovina visszatérése az anyaországhoz. Bukovinát 144 évvel azelőtt rabolta el Ausztria. A Bukovina Romániával való egyesülésére vonatkozó történelmi jelentőségű határozatot, ugyancsak alapos előkészítés után, Bukovina általános kongresszusa fogadta el 1918. november 15—28-án. Az újabb döntő fontosságú eseményt pedig, amelyet az egész román nép hosszas és összetett forradalmi akciói kegyőzése — melyeknek szövetségéhez tartozott Ausztria—Magyarország is—és az elnyomott népek harcra kelése a Habsburg Birodalom összeomlásához vezetett, melynek romjain független nemzeti államok alakultak meg, köztük Csehszlovákia és Szerbia. szítettek elő 69 esztendővel ezelőtt. 1913. december 1-jén, Gyulafehérváron érlelte meg a történelem.Ebben az esztendőben Erdély egész területén nagy tömegtüntetéseket rendeztek az itteni román politikai és kulturális egyesületek kezde- - ményezésére és szervezésében. Ezek a megnyilvánulások is erőteljesen kifejezték a román nép azon részének szabadságtörekvéseit, amely az osztrák— magyar uralom alatt élt. Ki kell emelnünk, hogy az erdélyi művelődési és társadalmi élet számos kimagasló személyisége küzdött lelkesen, erőt nem kímélve, vett részt a külföldi rendezvényeken, volt jelen a korabeli sajtóban, erőteljesen hallatva szavát a román nép azon történelmi jogáért, hogy szabadon, egyetlen szuverén és független államban egyesülten éljen, egész nép határozott harcának közvetlen eredménye volt, olyan aktus, amely teljes összhangban állt a románok elidegeníthetetlen jogaival, az objektív valósággal, a történelmi-társadalmi fejlődés törvényszerű követelményeivel". Mint ismeretes, 1920-ban, tehát két évvel Erdélynek Romániával való egyesülése után zajlott le a békekonferencia, amelynek már éppen csak szentesítenie kellett egy konkrét, objektív valóságot. Következésképp az egyesülés nem béketárgyalások, nem a trianoni békeszerződés erdménye volt, az egyesülés már 1918-ban valóra vált az erdélyi néptömegek, lényegében Románia egész területe néptömegeinek harcával. „A trianoni békeszerződésnek — mondotta ennek kapcsán Nicolae Ceausescu elvtárs — nem lehetett nem elismernie ezt a valóságot, melyet az egész román nemzet harca vívott ki. Senki sem változtathatja már meg a történelem ítéletét, egy egész nép elszánt akaratát, hogy több évszázados reá kényszerített szétszakítottság után egységben, függetlenségben és békében éljen, barátian együttműködve összes szomszédjával, a világ minden népével". Az 1918-as egyesülés természetszerűen mélységes megelégedést, méltóságérzetet és nemzeti büszkeséget keltett az egész román nép soraiban, hatalmas lelkesedést váltott ki a néptömegekben. Az egyesülést üdvözölték és széles körben jóváhagyták az Erdélyben és Bánátban élő nemzetiségek is. A világ egyes országainak állam- és kormányfői, valamint a nemzetközi politikai élet több jeles személyisége elismerte a románok egyesülésének törvényességét, s támogatásáról biztosította az egységes román nemzeti államot. Most, amikor az 1918-as Nagy Egyesülés 69. évfordulóján felidézzük azokat az eseményeket, amelyek szükségszerűen és törvényszerűen elvezettek ehhez a kimagasló történelmi jelentőségű beteljesüléshez, teljes jognal jelenthetjük ki, hogy egységes nemzeti államunk megteremtése az egész nép, a románok lakta valamennyi országrész néptömegeinek műve volt, amely győzelmes betetőzését jelentette a nemzet leghaladóbb erői, legnagyobb elméi, az egész román nép évszázados harcának, melyet a nemzeti egység, függetlenség és szabadság zászlaja alatt folytatott. TÖRTÉNELMI LÉPCSŐFOKOK A NAGY EGYESÜLÉS FELÉ AZ EGYESÜLÉSI TÖREKVÉSEK DÖNTŐ ESZTENDEJE AZ EGYSÉG ÉS FÜGGETLENSÉG NEMES ESZMÉNYEINEK ZÁSZLAJA ALATT A történelem tanúsága szerint az egység, a szabadság és a függetlenség eszményei már a legrégibb időktől kezdve állandóan vezérelték és fűtötték a román népet, ezek az eszmények képezték azt a szilárd kötőanyagot, amely századokon át összetartotta a nemzedékek sorát, ezek az eszmények szólították harcba a hazafiakat és forradalmárokat az igazságosság, a haladás, a szabad és méltó élet megteremtéséért. Dicsőséges történelmünkben számtalan csata és áldozathozatal van feljegyezve a nemzeti lény megőrzéséért, a nép alapvető érdekeinek megvédéséért folytatott harcok krónikáidban. Ezek a csaták és páratlan áldozatok örök időkre be vannak vésve a román nép anyagi és szellemi életközösségének gránittalapzatába; ez a nép egységesen alakult ki Daciában, az őshazában, és ennek a népnek már több mint 2500 éves államszervezési hagyományai vannak. Viszontagságos idők után, amikor is egymás után mindenféle vándornépesség vonult át e tájakon, a románok újabb és újabb államalakulatokat hoztak létre és szilárdítottak meg egymást követően, hogy helytállhassanak mindennemű agreszszióval és külső leigázási próbálkozással szemben. „A feudális román államok, élükön olyan nagy uralkodókkal és hadvezérekkel, mint Mircea cel Mare, Stefan cel Mare, Ion Voda cel Cumplit, Vlad Tepe, és annyian mások — mondotta ezzel kapcsolatban Nicolae Ceausescu elvtárs — hősiesen ellenálltak az idegen beözönlésekkel, főként az Oszmán Birodalom beözönléseivel szemben, és halhatatlanul dicsőséges lapokat írtak be a haza szabadságának és függetlenségének krónikájába”. A történelem viharai nem tudták elpusztítani a román nép egységeszményét, amely 1600-ban átmenetileg be is teljesült, amikor Mihai Viteazul egyesítette Havasalföldet, Erdélyt és Moldvát. Ilyenformán „Mihai valóra váltotta a románok legnagyobb vajdáinak dédelgetett álmát" — ahogyan a nagy negyvennyolcas forradalmár, Nicolae Balcescu írta ezzel kapcsolatban. A történelmi körülmények azonban, főként az idegen birodalmak beavatkozása a Mihai Viteazul megvalósította egységes központosított állam felbomlásához vezetett. A nép tudatában azonban tovább élt a román országok egyesülésének eszméje, a régi Dacia területén erős egységes állam megteremtésének az eszménye, amely megacélozta a nép harci akaratát, hajtóereje volt a társadalmi és nemzeti igazságosságért, a haladásért és a civilizációért folytatott harcnak. TÖRTÉNELMI MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ (Folytatás az 1. oldalról) jót képezik, kommunista pártunkét, amely a ragyogó forradalmi hagyományok folytatója, és magasabb fokra emeli ezeket a hagyományokat, levonva belőlük a tanulságokat a jelen és a jövő tevékenység számára". Éppen ezért a nemzeti önismeret szerves tartozéka, a jelen és a jövő tudatos építésének egyik leglényegesebb alapköve ismerni a nemzeti történelmet, a nép egész harci múltját, és annak tanulságai fényében cselekedni. Ez a harci múlt pedig, amint a hatvankilenc esztendővel ezelőtt lezajlott nagy esemény is tanúsítja, oly gazdag, hogy méltán büszkélkedhet vele a román nép, amely Európának ebben a részében mindig is a haladás jelentős tényezője volt századokon át, és lankadatlanul küzdött olyan nemes eszményekért és elvekért, amelyek napjainkban nemzetközileg széleskörűen elismertek és egyre inkább tért hódítanak. Ezeket az eszményeket és elveket néhány szóban így lehet sűrítetten kifejezni: a szabad és független fejlődés szent joga, jószomszédság, együttműködés, barátság. Ezek az eszmények mindig nagybetűkkel voltak felírva ennek a népnek a harci zászlajára, és ez a nép mindig kész volt a legsúlyosabb véráldozatok árán is megőrizni etnikai mivoltát, szembeszegülni még oly hatalmas birodalmakkal és királyságokkal is az ősi rög szabadságának és függetlenségének védelmében. Függetlenség, egység — ,olyan permanens harci jelszavak voltak ezek a román nép történetében, amelyek nemzedékeken át nemegyszer szólították fegyverbe e nép fiait, s amelyeknek hűséges szolgálatában, a legmostohább történelmi viszonyok közepette is, sikerült fennmaradnia, megőriznie nemzeti lényét ebben az ősi hajlékban, a kárpáti— dunai—fekete-tengeri térségben, ahol két és fél ezer éves gyökerei vannak, ahol született, felnőtt, élt és él tovább megingathatatlanul. Ennek a dicső történelemnek az alapos ismerete, az elődök áldozatteljes küzdelmeinek és e küzdelmek gyümölcseinek mélységes tisztelete a mai és az eljövendő nemzedékek becsületbeli kötelessége. „Mi, kommunisták — mondotta ennek kapcsán Nicolae Ceausescu elvtárs —, amikor tisztelettel adózunk azoknak, akik a múltban életüket adták a nép boldogságáért, harcukból levonjuk a tanulságot a jelen számára, amelyet építünk, egyszersmind levonjuk a tanulságot ahhoz, hogy lefektessük a jövő alapjait, az elődök harca és munkája iránti szeretet és tisztelet szellemében neveljük az ifjúságot. Ifjúságunk csak így tanulja meg tovább vinni azt, amit az elődök megteremtettek, amit a mai nemzedék megteremt, így tanulja meg megőrizni, mint a szemefényét és erősíteni hazánk függetlenségét és szuverenitását". A szabadság, az egység és a nemzeti függetlenség eszméje olyan permanencia a román nép történetében, amely a régmúltba vesző századok óta elolthatatlan fáklyaként világította be nemzedékek és nemzedékek útját, amely elvezetett az egységes román nemzeti állam megalakításához. A Burebista és Decebal örökségének megvédéséért, a nemzeti etnikum megőrzéséért folytatott küzdelemben a románok, a géta-dákok közvetlen leszármazottjai, akik a dákok és a rómaiak legnemesebb erényeit testesítik meg, mindig nevükhöz és hírükhöz méltó hősiességgel állták meg helyüket, és mindig megújult erővel kerültek ki a történelem viharaiból, megszakítás nélkül biztosították e tájak gazdasági-társadalmi haladását. Nicolae Ceausescu elvtárs történelmi tárgyú elméleti műveiben erőteljesen rávilágít az egész román történelem egyik leglényegesebb sajátosságára, nevezetesen arra, hogy a román népnek a társadalmi igazságosságért folytatott harca mindig szorosan egybefonódott nemzeti felszabadulásáért, függetlenségéért és politikai egységéért folytatott harcával. Ez a tény gazdag tartalommal telítette azokat a nagy társadalmi csatákat, amelyeket a román nép vívott századokon át a jobb és igazságosabb életért és mindannak megvédéséért, ami törvényes tulajdonát, ősi örökségét képezte. Ezeknek a nagy horderejű kérdéseknek a taglalásában a pártfőtitkár rendíthetetlen szilárdsággal azt a nézetet vallja, hogy a történetírásban él, egyáltalán a történelmi kérdések megközelítésében, nincs helyük a szubjektív elemeknek és indítékoknak, a lényeg az objektív igazság feltárása volt és marad. „A történelemnek—mutatott rá ezzel kapcsolatban Nicolae Ceausescu elvtárs — a maga össztettségében kell bemutatnia a forradalmi harc egész folyamatát, a társadalmi valóság tudományos elemzéséből kell kiindulnia, a tényeket nem az emberek szubjektív óhajai szerint, nem pillanatnyi politikai szükségletek, nem konjunkturális szempontok szerint ismertetnie, hanem úgy, ahogyan megtörténtek, az élet valóságának megfelelően (...) Egy valóban tudományos történetírás értékét az adja meg, hogy tárgyilagosan ismerteti a tényeket, helyesen értelmezi őket“. Nicolae Ceausescu elvtárs történelemfilozófiájának ez a tétele annál is inkább időszerű napjainkban, mert a világ különböző részein megkísérelnek! tisztára mosni szennyes múltat, igazolni olyan történelmi tényeket, amelyeket maga az élet már rég kiselejtezett." Megnyilvánul még olykor a nosztalgia régi nagy birodalmak iránt, amelyek rablással, hódítással, leigázással, népek megosztásával, országok feldarabolásával és, az esetek többségében, a fegyverek kegyetlen erejével épültek ki. Mindezek az óhajok-kísérletek azonban, amelyeket, ismételjük, már rég kudarcra ítélt a történelem, óhatatlanul megtörnek a népek szabadságért és függetlenségért folytatott világméretű küzdelmének roppant súlya alatt. A román társadalom fejlődéstörténetének alapvonulatából kiindulva, Nicolae Ceausescu elvtárs megfogalmazta azt a rendkívüli elméleti és gyakorlati jelentőségű tézist, miszerint a román nép történetének legfőbb jellemzője: az egység. Ez a koncepció arra a történelmi valóságra épül, hogy e tájak gazdasági és társadalmi fejlődése évezredeken át egy és ugyanazon nép, a román nép munkájának eredménye volt. Azé a népé, amely századokon át tartott megosztottságában, reá kényszerített országhatár-viszonyok közepette is meg tudta őrizni egységes lényének, egységes családjának tudatát és érzelmét. Ennek a népnek azonos eredete, azonos nyelve, szokásai és viselete harmonikus egységben olvadt egybe eszményeinek, szükségleteinek, törekvéseinek és vágyaiának azonosságával Havasalföldön, Erdélyben, Dobrudzsában és Moldvában egyaránt. Az egység eszméje vörös fonalként húzódik végig e nép egész harci múltjában, ennek az eszmének a szolgálatában mindig készek voltak a legfőbb áldozatra is a nemzet legodaadóbb fiai. December elseje jelentőségét csak a fentiek ismeretében és összefüggésében lehet felmérni teljes mélységében. A nemzetiállami egység megteremtése olyan történelmi aktus volt, amely, hangsúlyozottan ismételjük, évtizedeken át döntően kihatott az egész román történelem alakulására. Vezéreszméje pedig napjainkban, az egész nép és az egész világ tudatában a Nicolae Ceausescu-korszaknak ismert és nevezett érában abban a megbonthatatlan egységben ölt testet, amelyben egész népünk, nemzetiségi különbség nélkül szocialista hazánk valamennyi dolgozója fölsorakozik a Román Kommunista Párt és annak főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs közül. 3 - SZÁZEZREN -AZ EGÉSZ ROMÁN NÉP NEVÉBEN Az 1918-as esztendő vége felé utolsó szakaszába érkezett az egységes román nemzeti állam megalakításáért folytatott küzdelem. 1918. október 18-án Erdélyben megalakult a Központi Román Nemzeti Tanács, a román nép akaratát megtestesítő képviseleti fórum. Egész Erdélyben tartományi és helyi nemzeti tanácsok és nemzeti gárdák alakultak mint az egyesülésért küzdő demokratikus népi mozgalmak szervei, amelyek gyakorlatilag kezükbe vették az általános vezetést és magukra vállalták a gazdasági-társadalmi élet vezető erejének szerepét. Ilyen előzmények után gyűlt össze 1918. december 1-jén a gyulafehérvári Horea mezején több mint 100 000 ember, munkás, paraszt, értelmiségi, kisiparos és egyéb társadalmi réteg, és fogadta el azt a történelmi nyilatkozatot, amely ünnepélyesen kimondta Erdély és Bánát mindörökre való egyesülését Romániával. Erdélynek az anyaországgal, Romániával való egyesülése történelmi jelentőségéről szólva, Nicolae Ceausescu elvtárs ezeket mondotta: „A történelmi események kibontakozása erőteljesen igazolta, hogy az 1918. december 1-jei egyesülés, amely elvezetett az egységes román nemzeti állam megalakításához, a legszélesebb néptömegek, az ÚJ TÁVLATOK ROMÁNIA MODERN FEJLŐDÉSE ELŐTT Az egységes román nemzeti állam megteremtése megadta a nemzeti és gazdasági-társadalmi keretet Románia modern fejlődéséhez, új szakaszt nyitott meg általános haladásárg. A munkásosztály, a szoialista mozgalom az egyesülésen kiindulópontot látott egész sor mélyreható és megújhodást hozó forradalmi átalakuláshoz. ,,A mai új Romániának a holnapi szocialista Romániává kell, válnia" — szögezte le a Szocialista Párt Ideiglenes Végrehajtó Bizottságának és a Romániai Szakszervezetek Ideiglenes Főbizottságának 1919. februári nyilatkozata, ez a fontos okmány, amely üdvözölte a Nagy Egyesülést. És valóban így is történt. Az új Románia, amely 1918-ban egységessé vált és megszilárdult, idők múltán a mai szocialista Romániává vált. Megvalósítva a nemzeti hazafias erők széles körű egységét, a Román Kommunista Párt megszervezte és győzelemre vitte az antifasiszta és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forradalmat, amely megnyitotta az utat a román nép előtt arra, hogy kezébe vegye tulajdon sorsa irányítását, felszámolja a kizsákmányolást és elnyomást, felépítse az új, szocialista társadalmi rendet, és mind gazdagabb, hozzá méltó életet teremtsen magának. A MEGBONTHATATLAN EGYSÉG RAGYOGÓ KORSZAKÁBAN A szocialista Románia dolgozói, egész népünk ma, az 1918- as Nagy Egyesülés 69. évfordulóján, két héttel a párt országos konferenciája és egy hónappal a köztársaság 40. évfordulója előtt gazdag mérleget mutathat fel a XIII. pártkongresszus határozatainak, a jelenlegi öt- ■ éves terv előirányzatainak valóra váltása terén. Mai kimagasló sikereinkben tulajdonképpen az egész népnek a párt és a párt főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs körüli szoros egysége ölt testet, az a messzehangzó történelmi üzenet, amely évtizedeken és nemzedékeken át ért ide és él tovább, 1918 nevezetes eseményére emlékeztetve, a mai és holnapi generációkat. Ez a történelmi üzenet ugyanakkor megerősíti bennünk az elhatározást, hogy miként eddig, ezután is minden erőnkkel dolgozzunk szocialista hazánk állandó erősítéséért, gyors ütemű és sokoldalú fejlődéséért, a nép jólétének szüntelen növeléséért, Románia nemzeti függetlenségének és szuverenitásának megszilárdításáért. Népünknek ebben a szilárd elhatározásában egyszersmind benne foglaltatik az az eltökéltség is, hogy megőrzi és ,.mindinkább megerősíti erkölcsi-politikai egységét a Román Kommunista Párt és annak főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs körül, és minden erejével azon munkálkodik, hogy rangjához méltó helyet biztosítson Romániának a világ államai között. Az 1918-as Nagy Egyesülés évfordulója ugyanakkor jó alkalom annak ismételt megfogalmazására, hogy népünk továbbra is fáradhatatlanul munkálkodik pártunk és államunk aktív és építő külpolitikájának töretlen megvalósításán. Dr. Gheorghe Ilóriva egyetemi tanár, a Bukaresti Egyetem történelem-filozófia karának dékánja „EGY ÉLETERŐS NÉP MEGHATÓ ÉBREDÉSE“ A nagy történelmi tett a korabeli sajtó tükrében „Úgy néz ki, a Habsburg Császárság kimúlásának esztendejébe lépett. A csehek és a lengyelek mozgolódásai után most az erdélyieken a sor. Olyan hírek érkeznek, hogy az erdélyi románok között nagy a forrongás. Az elnyomott nép gyűlölete megdönti a korhadt dualista monarchiát. Horea, Closca és ■ Crisan harcos árnya ismét rávetül a tájra, lánca szelleme is előjött népünk sorsának 11. órájában és megmutatja az erdélyi népnek a szabadulás útját ...“ (A ROMANIA című lap 1918. január 22-i számából) „Mi, románok egyesülni akarunk, mert csak így biztosított számunkra, hogy civilizált népként élhessünk, csak így válik lehetővé, hogy teljes energiánkat ne az ellenállási küzdelemre, hanem a gazdasági, társadalmi és kulturális haladásra fordítsuk. Az egyesülés, a függetlenség a jövő sine qua non feltétele . . . Egy új román állam létrejöttével az emberi kultúra is egy új erővel, egy új ösztönző elemmel gazdagodik. Vannak még további társadalmi, politikai és etnikai indokaink is, melyeket így általánosíthatunk: egy szétforgácsolt nép nem tudja fejleszteni nemzeti sajátosságát az egész emberiség javára.“ (Az ADEVARUL Cíű lap 1918. november 10-i számából.) „Gyulafehérváron demokratikus határozatok születtek: nemzeti szabadság minden ember számára, egyenlő választási jogok, radikális földreform .. . (A VILÁG című lap 1918. december 9-i számából.) „Tudtuk, hogy eljön. Vártuk ezt az áldott órát, amikor megvalósul a nagy nemzeti aktus, törvényszerűen virrad, felkel a nap. Erdély megtért a szülőhaza karjaiba. Több mint százezer ember, a hegyek bölcsőjében felnőtt szívós népet képviselve, hangját egyetlen akaratba olvasztotta . . . Tudtuk, hogy igy lesz. Egy nép, egy ország, egy állam vagyunk.“ (A DACIA című lap 1918. december 9-i számából.) „A tegnapi, politikától távol tartott darócruhás, de melegszívű jobbágyok mintegy varázsjelre valamennyien felkeltek és elindultak az őseik által annyit álmodott szabadság útján." „Soha ilyen tömegben parasztot még nem láttam. A román őserő vonul fel. Külön mennek a sastycsoportok nemzeti viseletükben .. .“ (A KOLOZSVÁRI HÍRLAPBAN megjelent tudósításokból.) „A Maros völgyében, Gyulafehérváron százezer román gyűl össze, a románok lakta összes területek képviselői. Erdély szép városa, az ősi Belgrad egy szabadságeszményre virradt, életerős nép megható ébredésének lesz a tanúja... Az egyetemes történelem szélőszéke előtt a románok — tudatában még fájó szenvedéseiknek és elhatározva, hogy mindörökre megvédik nemzeti jogaikat — megválnak Magyarországtól. Erdély holnaptól kezdve a román állam része lesz . . . Apulum történelmi földjén, Traianus városában, ahol a XIII. légió táborozott, ahol a szabadság hősei, Horea, Closca és Crisan életüket áldozták, a román nemzet kinyilatkoztatja szuverenitását. A nemzeti érvényesülés, az öszszes román egyetlen hazába való egyesülésének álma holnap beteljesedik.“ (A SCHÄSSBURGER ZEITUNG 1918. november 30-i számából.) ..... Mi is szívvel-lélekkel megyünk hozzád. Gyulafehérvár, hogy letépjük a szégyenletes rabláncokat, hogy kinyilvánítsuk egyetlen óhajunkat: mi magunk rendelkezzünk sorsunk fölött, hogy szabadok és egyek legyünk.“ (A SFATUS című máramarosszigeti újságból.) „Gyulafehérváron új fejezet kezdődik a román nemzeti történelemben. E fejezet tartalmát pedig a jelenlevők és utódaink akarata adja ... Magunkra és utódainkra gondolunk, jogainkra és szabadságunkra. Kinyilatkoztatjuk elszánt akaratunkat úgy, ahogyan ez az akarat az évszázadok folyamán súlyos viharok közepette megedződött... Nem fogunk azok bűneibe esni, akiknek az igájából most szabadulunk. Nekünk be kell bizonyítanunk, hogy harcunk nagylelkű eszményekből fakad.“ (A DRAPELUL című lugosi lap 1918. november 24-i számából.)