Előre, 1989. január (43. évfolyam, 12779-12803. szám)

1989-01-03 / 12779. szám

2 A JAVADALMAZÁS EMELÉSE PAPIM EMBERIZPITÓ POLITIKÁJÁNAK­­ KÉZZELFOGHATÓ MEGVILALKOZÁSA FOKOZOTT ERŐKKEL AZ EGÉSZSÉG SZOLGÁLATÁBAN Ahányszor csak olyan kórházban járok, ahol a jól szer­vezettség rendje és fegyelme érzik, szinte kézzelfoghatóan érzékelem: a kórház is „nagyüzem“, ahol a végeredményhez -­ — a beteg egészségének helyreállításához — az orvosi szak­értelem és a felszerelések mellett még sok más, a kívülálló számára esetleg rejtve maradó dolgozó jó munkája szük­séges. Vagy talán közömbös a beteg mielőbbi és teljes fel­­ü■ gyógyulása szempontjából az, hogyan teljesítik kötelességü­ket a fűtők és vízvezetékszerelők, a konyha, vagy mosoda személyzete, hogy az orvosok munkáját igen hatékonyan támogatni tudó középkáderek seregének hozzájárulásáról ne is beszéljünk. *­ Márpedig az új esztendő első hónapjától, épp ezeknek a dolgozói kategóriáknak emelkedik a javadalmazása, amikor az egészségügyben is már a második szakaszban előírt java­dalmazásemelési intézkedések kerülnek alkalmazásra. Brasov megye egészség­­­­ügyi igazgatóságán, a java­dalmazási iroda vezetője, DOLCAN DOMNICA így­ tájékoztat erről: " Megyénkben ezúttal az egészségügyi dolgozók újabb, mintegy ezer főt kitevő cso­portja részesül a pártunk fő­titkára, Nicolae Ceausescu elvtárs által kezdeményezett s a dolgozók legszélesebb ka­tegóriáit átfogó javadalma­zásemelésben. Ebben a má­sodik szakaszban négy ja­vadalmazási kategória mind­egyikében négyszáz lej körüli az emelkedés. Ápolónők, be­teggondozók,­­fogtechnikusok, kórházi mosodák személyzete, a karbantartási szolgálatok s munkásai tartoznak közéjük... Nos, hadd ismerkedjünk meg közelebbről is néhá­­nyukkal, a megyei kórház III-as belgyógyászatáról. Mindenekelőtt itt van a kedves, középkorú asszony, akit a kórházi részleg majd minden dolgozója jól­­ ismer: INCZE MÁRIA kórházi gondnok. Az ő­­ „gondja“ bizony sokféle: az egész kórház tisztaságá­­tól az oxigénellátásig, a műszerek javításáig, a ka­­­­pustól a mosókonyháig ter­jed felelőssége, munkaköre .— mindennek, jó működé­se. ' . ... — Kétszeresen is érint en­gem ez az intézkedés, mert nem mindegy az embernek^ ■ftilyen a munkatársak hangz­­ata, munkakedve. A kórházi pndnoknak pedig sok a raun­­itársa... Nálunk a III-as­­gyógyászaton már az első haszban mintegy negyven, részesültek a jelentős ö­tszáz lejes javadalma­­,telesben és elmondta­­, hogy igen kedvezően ha­tad­­k­ az egész munkamenet­re. Vásárképpen mindenki fokozott" akarással, lelkiisme­retességgé" dolgozik. Márpe­dig, ha a .a kórházi gépezet“ olajozottan­­forog, hamarabb gyógyulnak a betegek, sikere­sebben állíthatják helyre munkaerejüket. Ezért is tar­tom különlegesen jelentősnek, hogy a Nicolae Ceausescu elv­társ által kezdeményezett in­tézkedés valóban minden dol­gozói kategóriát érint... *Ami engem személy szerint illet, csak azt mondhatom: nincs olyan család, ahol a pluszjövedelemre ne lenne s­zükség. Nálunk is, a két fiúnk már kenyérkereső, családos és­ rendezetten szépen élnek. Két unokánk is van, a kisebbik menyem pedig most várja az első babát. És a nagyszülő­ mindig azon töri magát, mi­ben lehetne segítségükre, mi­vel szerezhetne örömet az unokáknak... -n Hasznos, szorgalmas munkaerőnek tartják a TTT- as bel­gyógyászaton II.1­­­CAU RHENA betegápolót. Gyors kezű, ü­gyes, tiszta és mindenütt jelen van, a­­hol szükség van rá. „Mint a forgószél“ — mondják róla, ahogy elvégezte a dolgát, már tovább is ment. Azért csak rátalálunk ... — Nagyon örülök a java­dalmazásemelésnek és hálával gondolok pártunk főtitkárára, Nicolae Ceausescu elvtársra és Elena Ceausescu elvtársnő­re, akiknek az új év és a kö­zelgő születésnap alkalmából is sok-sok erőt, egészséget kí­vánok egész népünk javára végzett felelősségteljes mun­kájukban. Pártfőtitkárunk út­mutatásai nyomán válik va­lóra nálunk az a nagyszabású lakásépítkezés is, amelynek jóvoltából nemrég a mi csalá­dunk új, kényelmes és tágas lakásba költözhetett. Életünk egyik legnagyobb eseménye­ként tartjuk számon azt a na­pot, amikor alig több, mint két hónapja elfoglaltuk négy­szobás, napos fekvésű, egész­séges új lakásunkat Brasov új központjában, a volt Ko­­galniceanu piactér környékén felépült egyik tömbházban. E­­lég népes a családunk: három gyermek van. Igaz, a nagy­fiúnk, Dányt nemrég már dol­gozni kezdett, a férjem mel­lett, a Hidromecanica­ II-es részlegén gépkocsi szerelő, a két kisebb: Florin és Laura még iskolások. Eddig bizony nem volt könnyű velük a szűk lakásban. Jó, hogy ezt m­ost már elfelejthetjük. .. S a­­hogy a jövedelm­ü­­nk növekedése szinte egybeesett a költözkö­déssel, az különösen jól jött. Takarékosan élünk, de az új lakásba sok minden kell s ez a plusz is, ha jól beosztja az ember, nem kevés. Ha min­dent összevetek, el kell ismer­nem, nálunk a családban na­gyot nőtt az életszínvonal... A III-as belgyógyászat fizikoterápiás kezelésén most épp egyedül dolgozik a mosolyos arcú, szőke CIOROIANU IBOLYA asszisztens; kilenc készülé­ken végez elektroterápiás kezeléseket. Tulajdonkép­pen hárman vannak, Fili­­mon Aliz délutánom, Mac­­rea Victoria épp néhány szabadnapot vett­ ki. — Pillanatnyilag nincs nagy igénybevétel, de általában minden készülék működik — mondta. — Körülbelül hat­vanféle gyógyító eljárást tu­dunk itt alkalmazni, egy-egy betegünknek három-négy félét is előír a kezelőorvos. Az igaz­ság az, hogy jó, ha minél inkább kihasználják a kórházi tartózkodás idejét, mert ta­pasztalatunk az, hogy a fizi­koterápiás kezelés bejáró be­tegeknél már nem olyan ered­ményes... Mindenesetre, ne­künk is elégtétel, ha látjuk, hogyan nyerik vissza erejüket, munkakedvüket a kezeltjeink. Azt hiszem, nem csak a ma­gam, de kolléganőim nevében is elmondhatom — hiszen be­szélgetünk erről —, hogy a mostani javadalmazásemelést olyan intézkedésnek tartjuk, amelyben munkánk elismeré­sét érezzük. Van, aki azt gon­dolja, egy ilyen kórházi rész­legen könnyű a dolga az asz­­szisztensnek, hiszen csak ki­is bekapcsol készülékeket! Ez nem így van, mert nagy fi­gyelmet igényel ez a munka, minden beteg más és más, a lelkii­smer­etes fi­zi­koterápi­ás asszisztens az előírt kezelést is „egyénit­“. Ez persze, ki­­nek-kinek, szakmai felkészült­ségétől, törődésétől és érdek­lődésétől is függ. Az elisme­rés, ami a javadalmazásunk emelésében is megnyilvánul, kétségkívül ösztönzés a jobb, lelkiismeretesebb munkára. Végül a kórházi személy­zet még egy, valóban „hát­térben meghúzódó“ tagját keressük meg: a rokon­szenves fiatalos asszony, a­­kinek eddig csak a hang­ját ismertük, SÁNDOR IRÉN, a III-es belgyógyá­szat telefonközpontját ke­zeli. Magam tapasztaltam, milyen sokat tesz — főképp egy kórházban! — amikor már telefonon udvarias, készséges hang fogad, már­is más az ember hangula­ta ... És Sándor Irén mintha csak ilyen szolgá­latra „teremtődött“ volna: hangja melegen csengő, ő maga pedig türelmes — és, ami ezen a munkahelyen különösen fontos, hiszen nem egy hozzátartozót ment meg esetleg álmatlan éjszakától! — együttérző és bátorító tud lenni, ha arra van szükség. A keze is gyorsan jár és miközben hangja a kagylóban fel­csendül, gyorsan bonyolítja a kapcsolást — megkeres orvost, nővért, beteget... — Négy éve múlt a nyáron, hogy itt dolgozom. Ahogy a III-as belgyógyászat újonnan épült szárnya megnyílt, külön telefonközpontot kapott ez a kórházi részleg." ’Azelőtt a sürgősségi szolgálaton voltam telefonos, s ha itt ahhoz ké­pest valóságos csend van, a­­zért a kórház kórház, min­denki dolga sietős, orvosé, hozzátartozóé egyaránt. És az ember nem felejtheti, hogy aggódó emberekről van szó ... Csak azt mondhatom én is: noha mi, telefonközpont-keze­lők nem tartozunk a közvet­len gyógyító személyzethez, mégis fontos láncszemei va­gyunk a kórházi munka jó menetének. És a reánk is ki­terjedő javadalmazásemelés­ben ennek elismerését látjuk. Ez a gondoskodás arra ösz­tönöz, még figyelmesebben, pontosabban dolgozzunk. Még n­em számoltam, mire telik, mire jut majd a pluszból. Két nagyfiú van nálunk a családban: Levente fiam első éves az egyetemen, gépkocsi­gyártást tanul, ikertestvére, Attila már dolgozik, a Faipari Kombinát kézifaragó-csoport­­jába került. Szép szakmája van mindkettőnek, amit sze­retnek is és ez nagy megnyug­vás nekünk, szülőknek. Ám, ahol két felnőtt fiatalembert kell ellátni, kiadás is akad. Mindannyian szeretjük a he­gyeket járni, a fiúk sportol­nak és igénylik a jó felszere­lést is. Mindenesetre, ha ne­künk, szülőknek egy fokkal könnyebb az életünk, az övék is az. És jó dolog, ha a költ­ségvetés bővülhet, különösen ilyenkor, esztendőfordulón. Tervezésre késztet, kedvező gondolatokkal indít az új év­ben. Lejegyezte: D. Mátray Erzsébet Január 3. kedd I. évnegyed I. hónap Az évből eltelt: 3 nap Hátra van még: 362 nap Napkelte: 7.52 Napnyugta: 16.48 A Románia Szocialista Köztársaság Művészeti Mú­zeumában bucuresti-i kép­zőművészek 1988-ban készült festményeit, szobrait, grafi­káit és díszítőművészeti al­kotásait állították ki a mu­­ncipiumi szalon keretében. A Megéneklünk, Románia ’országos fesztiválra jellem­ző általános vetélkedés lég­körében született csaknem 600 mű a szocializmus évei során szerte az országban végbement nagy átalakulá­sokból ihletődik, nagy ipar­telepek, városi és falusi épí­tőtelepek mindennapjait áb­­­rázol­ja. LEHŰLÉS A Meteorológiai és Hidroló­giai Intézet jelenti: Lehűlés várható változó felhőzettel, hangsúlyozottabb felhősödés­­sel a délkeleti és déli része­ken, helyi havazással. Az or­szág többi vidékén csak szór­ványos havazás. Mérsékelt, időnként megélénkülő észak­keleti szél délkeleten 35—55 kilométeres, a hegyekben 75 kilométerig terjedő óránkénti sebességgel. Éjszakai hőmér­séklet, mínusz 12 és mínusz 2 fok között, de a hegyvidéki medencékben mínusz 18 fo­kig is süllyedhet a hőmérő higanyszála, nappali mínusz 11 és plusz 4 fok között. Köd- és zúzmaraképződés a nyugati és központi vidékeken, vala­mint a hegyekben. Bucuresti­ben is lehűlés várható felhős idővel, átme­neti havazással, időnként megélénkülő északkeleti szél­lel, 45—50 kilométer óránkén­ti sebességig. Éjszakai hőmér­sékleti értékek mínusz 5 és mínusz 3­ fok között, nappa­link mínusz 3 és mínusz 1 fok között. TÉVÉ SZERDA 13.00 Híradó 19.25 Nicolae­ Ceausescu elvtárs műve — széles távlatok­­a forradalmi elmélet és gyakor­lat előtt 0 A párt társadalmi vezető szerepének növekedésé­ről (SZ) 19.45 A tudomány mint közvet­len termelőerő — dokumen­tumfilm (SZ) 20.05 A nagyszerű beteljesülé­sek évtizedeit éljük —irodal­­mi-zenés-koreográfia­ összeál­lítás (SZ) 20.35 Kiemelt ipari programok. A termékminőség állandó ja­vításáról 20.55 A hazaszeretet nagyköny­­véből. Az Olt völgyében (SZ) 21.10 Az ifjúság magas fokú ha­zafias, forradalmi felelőssége Románia jövője­­ iránt. A Nicolae Ceausescu-korszak nemzedékéről (SZ) 21.30 Román könnyűzene (SZ) 21.50 Híradó É­ve ismerem személye­sen, de ismeretségünk előtt is sokat ha­lottam róla. Többek között azt, hogy nem a könnyű emberek fajtájá­ból való. Újságíró körökben az a vélemény járta, hogy olyan nehéz megközelíteni, mint a föld mélyében meghúzódó szén­mezőt. Nem teljesen alaptalan ez a vélemény. Kívülről jövő em­ber nehezen férkőzik hozzá, nem kínálja magát, mint a folyami kavics. Érzelmileg, lelkileg min­dig begombolkozik. Nem vélet­len, hogy évtizedek során oly ritkán került a riporterek tollára. Szóvá is tettem egy beszélgeté­sünk alkalmává­, hogy mennyi­re kiesett a sajtó szólásából. A válasz egyszerű, de nyomatékos volt: ő nem tehet róla, hogy nem primadonnának született, s máskülönben a szenet­­ sem a Főtéren keresi. Annyi esztendő után már tu­dom, Boros Árpád bányaigaz­gató valós emberi értékeit nem lehet alkalmi beszélgetésekkel, könnyebb csevegésekkel felszín­re hozni. És megszokott mércé­vel mérni. Megfontoltan, az ér­telem felől közeledve lehet nála csak mélyebb „mezőkre" jutni, mert éppen úgy nem szereti az üres szócséplést, mint ha vala­ki hidraulikus fémoszlop helyett sétapálcával dúcolná a bányát. Azokat sem dédelgeti, akik köz­vetlen közelében dolgoznak. Azt mondják, amikor apró, élénken csillogó szeme fölött összehúzó­­dik szemöldöke, nem ajánlatos neki ellentmondani. Szigorú em­ber. De úgy osztja az igazságot, mint sokgyermekes anya a ke­nyeret. Meg is teheti, hiszen úgy ismer minden bányászt, mint szülő a gyermekét. Bányászként is, emberként is. És milyennek ismerik őt a bányászok? Még személyesen nem ismertem, ami­kor az alábbi történetet hallot­tam róla. Egy bányász mesélte. Ha jól emlékszem, még 1959- ben történt, abban az esztendő­ben, amikor egy Ciucea melletti bányából a fiatal részlegvezető főbányamestert azzal bízták meg, hogy egy esztendeig igaz­gatóként vezesse a cepeni-i bányavállalatot. Akkor még a szénbányászatban a kamarafej­­tés volt a szokás ezen a vidéken is. A lényeg az, hogy öt bá­nyászt befogott az omlás, öt ember került az egyik pillanat­ról a másikra életveszélybe. A szerencsétlenség híre a szélnél is sebesebben járta be az Er­dővidéket. Aggodalom, féltés, bánat és minden, ami a haláltu­dattal együtt jár, kerítette hatal­mába a bent szorultak családja­it, a bányászokat. Mint ahogy ilyenkor lenni szokott, a veszély megbénítja a cselekvőkészséget. Menteni pedig kellett. Egy, leg­­fennebb két ember vájhatta csak át magát az omláson. Az egyik az újdonsült bányászigazgató volt. Colo is veszhetett volna, mondták később többen. De si­­került kimenteni az öt bán­yászt... Persze, nem ez volt az egyetlen bányász,,bravúr" Boros Árpád életében, hiszen hányszor kellett azóta is föld alatt és föld felett szintén , föld alatt" és „föld fe­lett" bizonyítani, rendkívüli, ve­szélyes és nehéz helyzetekben gyorsan, szakszerűen dönteni, és a körülötte megtorpant bányá­szokat egyetlen biztató mozdu­lattal ésszerű cselekvésre kész­tetni, de ő most is vallja, hogy igazgató és bányász viszonyá­nak építésében az a „bemutat­kozás" volt a legjelentősebb. Akkor érezte igazán először, hogy bányászként is és ember­ként is befogadták az erdővidé­kiek. Az egyéves igazgatói meg­bízatás még azóta is tart, már közel harminc éve. Hogy mi min­den történt azóta a bányával és környékével, az már csak egy gazdasági-társadalmi szellemi élet vonatkozásában megújult vidék mai históriájába, egy bá­nya- és emberépítésben fárad­hatatlan igazgató, Boros Árpád életrajzába férne esetleg bele. Esztendőről esztendőre nyíltak az új bányák, az elmúlt negyed­században az ötszörösére nőtt a széntermelés, a belszinti fejtés­nél a kamarafejtésről áttértek a frontfejtésre. Az előkészítési munkálatok jelentős részét és a szállítást gépesítették, a front­fejtésben megjelentek az előhaj­tó kombájnok, egyre nagyobb figyelmet fordítanak a termelés tudományos megszervezésére, a legelőrehaladottabb tapasztala­tok általánosítására, a mester­­képzésre, a szakmai ismeret­­gyarapításra, a szaklíceumi kép­zésre. Még felsorolni is sok, hogy, mi minden történt azért, hogy az ország mai gazdasági igényeihez és elvárásaihoz iga­zodva, az erdővidéki bányákból is minél több lignit kerüljön fel­színre. Mert végül is minden ezért történik, a több szénért. Ez lehet csupán az igazi bá­nyászhelytállás mércéje. Tudja ezt jól a capeni-i bá­nyavállalat minden bányásza, minden jel szerint megtanulta, hiszen bármennyire is megvál­toztak, korszerűsödtek a kiter­melési feltételek, előrehaladt a gépesítés, azért a több szénért vajló küzdelemben a döntő té­nyező továbbra is az ember, a bányász marad. Nem is emlék­szünk olyan esztendőre, amikor a bányavállalat ne teljesítette, illetve szárnyalta volna túl terv­mutatóit. Van is tekintélyük a Covasna megyei bányászoknak az iparág dolgozói előtt. Az ágazaton belül folyó szocialista munkaversenyben , rendszerint előkelő helyezést értek el­ Most is nagyon biztatóak a je­lek, hogy elnyerik az Iparág élenjárója címet, hiszen már a december 20-i jelentések szerint 63 000 tonna lignitet adtak az országnak terven felül. Azt, hogy a bányavállalat évről évre ilyen eredményeket valósít meg, hogy esztendőről esztendőre képes felülmúlni önmagát, az nem csu­pán egy embernek tulajdonítha­tó, az elsősorban egy közösség érdeme, a körültekintő tervező­nevelő munka természetes kö­vetkezménye. A szakemberek jól tudják, hogy pontosan mennyi anyagi­műszaki ráfordítás szükséges akár egy tonna szén kitermelé­séhez, kibányászásához, de va­jon ki tudná megmondani, akár hozzávetőlegesen is, hogy az eredményeket tükröző számok mennyi odaadást, helytállást, emberi, etikai értéket sűrítenek magukba. Mert azt hiszem, hogy erről sem feledkezhetünk meg, amikor egy munkaközösség ter­melési eredményeit számokban jelentjük. Jól tudja ezt Boros Árpád is. Ezért tartotta mindig elsőrendű gondjának az újabb és újabb bányák feltárása, a ki­termelés korszerűsítése mellett a bányász igazi emberértékeinek, erkölcsi arculatának formálását, a közösségét. És talán ennek a szűkszavú igazgató bányásznak, a szocialista munka bőségek, ebben van a legnagyobb érde­me. Sikerült egy közel 2000-es létszámú vállalat bányászait, a­­kik a legkülönbözőbb társadalmi kategóriákból verődtek össze, közösséggé formálni, olyan cse­lekvő közösséggé, amelynek tu­dását, figyelmét és akaratát év­tizedeken át képes volt a terme­lés, a legfőbb társadalmi érde­kek irányai felé terelni. Új esztendő kezdődött. Bo­ros Árpád számára pedig új élet: kezdődnek a nyugdíjas esztendők. Évei szerint, és ha ő is úgy akarta volna, már akár tíz esztendővel ezelőtt is elkezd­hette volna a nyugdíjas életet. Ő azonban, megfogyatkozott egészségére sem gondolva, a nehezebbjét választotta, mint mindig. 16 éves volt, amikor bá­nyásszá avatták. Ha jól utána­számolok, jó 48 évet töltött a bányában bányászok között. Rászolgált a békés, nyugdíjas esztendőkre, a bányászok és mindannyiunk szeretetére, meg­becsülésére. Hogy mit fog jelenteni az ő életében ez a változás, én azt nem tudnám megmondani, any­­nyit viszont tudok, ha hébe-hó­ba szót akarok vele ezután is váltani, nem a bánya telefon­központját csöngetem, hanem a lakását. Meglehet ugyan, hogy élettársától is ugyanazt a választ kapom, mint a telefonista nőtől szoktam: — A bányában van, ha sür­gős a dolog, tessék reggel hív­ni, 6 óra előtt. Bár lenne egészsége hozzá. Dali Sándor VAN, AMIKOR A MAGASSÁG MÉRCÉJE A MÉLYSÉG CL SZAYED AHMED EL MIRCHANI úrnak, Szudán Köztársaság Legfelső Tanácsa elnökének KHARTUM Szudán Köztársaság függetlensége kikiáltásának XXXIII. évfor­dulója alkalmá­­ól meleg üdvözletemet és legjobb kívánságaimat küldöm, önnek személy szerint jó egészséget és boldogságot, a ba­ráti szudáni népnek haladást és jólétet kívánok. Meggyőződésem, hogy együttes megállapodásaink és egyezmé­nyeink alapján Románia és Szudán baráti kapcsolatai és együtt­működése mind erőteljesebben fog fejlődni a román nép és a szu­dáni nép érdekében, a nemzetközi béke, megértés és együttmű­ködés ügye érdekében. NICOLAE CEAUȘESCU, Románia Szocialista Köztársaság elnöke JASSZER ARAFAT elvtársnak, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet Végrehajtó Bizottsága elnökének A palesztin forradalom napjának XXIV. évfordulója, a palesz­tin nép nemzeti ünnepe jó alkalom számomra, hogy a román nép és a magam nevében szívélyes üdvözletemet és legjobb kívánsá­gaimat küldjem a palesztin népnek, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet vezetőségének, személy szerint önnek. A Román Kommunista Párt, Románia Szocialista Köztársaság mindig is síkraszállt a közép-keleti helyzet politikai rendezéséért, az övezet tartós és igazságos békéjének megteremtéséért, amely biztosítani hivatott a palesztin nép önrendelkezési jogát — bele­értve egy független palesztin állam megalakításának jogát is —, az övezet minden állama biztonságát és területi épségét. Ilyen keretek között országunk köszöntötte és elismerte az új palesztin államot, úgy vélekedve, hogy a Palesztin Nemzeti Tanács határozata a Független Palesztin Állam kikiáltásáról különleges jelentőségű aktus, amely feltárja az utat. a térség problémáinak igazságos, az ENSZ Biztonsági Tanácsa 242. és 338. számú határoza­ta szellemében és alapján történő rendezéséhez. Ez alkalommal is szeretném megerősíteni Románia elhatározá­sát: a jövőben is munkálkodni fog, hogy az új körülmények között mielőbb nemzetközi konferenciát hívjanak össze a Közép-Kelet kérdéseiben, amely biztosítja az övezet helyzetének politikai ren­dezését, a tartós béke megteremtését, a palesztin nép önrendelke­zési jogát, az övezet minden államának, közöttük Izraelnek a biz­tonságát és a területi épségét, az együttműködés és a jószomszéd­ság légkörének megteremtését a földkerekség e részén. Meggyőződésem, hogy a bucuresti-i találkozók és megbeszélé­sek szellemében a Román Kommunista Párt, Románia Szocialista Köztársaság és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet közötti, a ro­mán nép és a palesztin nép közötti baráti kapcsolatok és szolidari­tás tovább fejlődik a kölcsönös érdekek jegyében, a nemzetközi béke és biztonság ügye érdekében. NICOLAE CEAUȘESCU, a Román Kommunista Párt főtitkára, Románia Szocialista Köztársaság elnöke (Folytatás az 1. oldalról) Eyekkel köszönteni az idei év nagy eseményeit, az antifasiszta, és antiimperialista, társadalmi és nemzeti felszabadító forra­dalom 45. évfordulóját, kommu­nista pártunk XIV. kongresszu­sát. Telnek az órák, telnek a na­pok. Lehullottak immár az első naptárlapok. Mával ismét mun­karuhát ölt az ország népe, ki-ki munkahelyén, a gyárakban, a földeken, az állattenyésztő far­mokon, a kutató- és tervezőinté­zetekben munkához lát, s arra törekszik, hogy ne csak egysze­rűen ott folytassa, ahol a múlt esztendő végén abbahagyta, hanem minden tekintetben ma­gasabb szin­tre emelje tevékeny­ségének színvonalát építve az elért eredményekre, de tanulva az elkövetett hibákból is. Hoz­záigazítva tetteit az új követel­ményekhez. Mert ne feledjük, az ötéves terv utolsó előtti eszten­dejébe léptünk, ennek értelmé­ben serényebb ütemre kell átáll­nunk, korszerűbben kell dolgoz­nunk, minden tevékenységi te­rületen új minőséget kell meg­valósítanunk. Gazdaságosabban és nagyobb haszonnal kell ter­melnünk, részt vennünk az anya­gi javak hazai és nemzetközi körforgásában. Csakis így adha­tunk méltó választ pártunk fő­titkárának lelkesítő felhívására, csakis így köszönthetjük Nicolae Ceargescu elvtársat és Elena Ceausescu elvtársnőt, népünk szeretett és nagyra be­csült, tisztelt vezetőit szü­letésnapjuk, a szocialista ha­za javára végzett, hosszas for­radalmi tevékenységük évfordu­lója alkalmából. Csakis így já­rulhatunk hozzá tevőlegesen és mind eredményesebben a haza felvirágoztatását célzó össznépi erőfeszítésekhez, zárhatjuk majd annak idején elégedetten, a jó munka fölött érzett elégtétellel szívünkben az 1989-es esztendőt. Jó munkát tehát országépítő terveink, fejlesztési program­jaink életbe ültetéséhez! ELŐRE AZ IFJÚ NEMZEDÉK IRÁNTI MESSZEMENŐ GONDOLKODÁS JEGYÉBEN A szivárvány minden színé­ben villogó, díszes égők szikráznak, hangszóróból lágyan omlik a zene és a főtér irányából tarkán kavargó em­beráradat hömpölyög e különle­ges város felé. Tirgu Mures municipiumb­an idén immár második ízben a történelmi múlt megannyi emlé­két őrző várban nyitotta meg kapuit a gyermekváros. A méltóságteljes bástyakapu boltíves bejáratánál kiváncsi kisgyerek kérdi a nagymamá­tól: „Nagymami, tényleg az egész vár a miénk? Az igazi várfalakkal meg bástyákkal? És ha akarom, még várkapitány­nak is képzelhetem magam? Hát ez nagyszerű!” És már in­dul is barátja felé megbeszélni, tán éppen a néhány órás „vár­­kapitánysági" teendőket. Vitathatatlan, kitűnő, nagy népszerűségnek örvendő ötlet volt a municípiumi néptanács részéről a várban berendezni a gyerekvárost. Már maga a hely­szín is szinte ellenállhatatlanul szárnyra kapja a gyermeki kép­zeletet, mely az önfeledt, vidám játszadozás lelkes lázában pil­lanatok alatt akár évszázadokat száguld be mindenféle tudomá­nyos-fantasztikus időgép segéd­lete nélkül. Természetesen, azért TAROM jelzésű repülők is vára­koznak a városka „repterén" a jövő bátor pilótáira. Kétéves kisfiú az apuka ölé­ben nyiladozó értelmének min­den meggyőző képességével, de leginkább mégis nagy lármát csapva fogadkozik, hogy ha még egyszer „repülhet", este akár két csésze tejet is hajlan­dó meginni és lefekvés után — ez talán az igazi nagy érv — nem fog sírni sem, amikor leoltják a villanyt... A nagyob­bak már a hinta központi tör­zsén levő nagy színes képekről egymást túllicitálva ismerik fel a repülés halhatatlan úttörőinek portréit. „Ez Vuia... Ez Vlaicu... Ez Coanda... Ez meg Gagarin... Amaz pedig az Apollo... Ott meg Armstrong a Holdon..." A szemközti körhintán további vonzó sokszínűség. Versenyau­tók, elefántok, motorkerékpá­rok, tüzes paripák és egyéb megnyergelhető állatok is sze­líd engedelmességgel .iszágul­­danak" körbe-körbe kis utasaik csilingelő boldog kacajának kö­zepette. A régmúlt hangulatát idéző, eredeti környezetben aligha le­hetne elképzelhető akár egy gyermekvároska is ringóspír nél­kül. Nos, az itteni körhinta az egykori vásárok láncos szárnyas hősének már modern kori uno­kája, lépcsőzetesen működő pneumatikus emelkével félolda­lasan le-fel köröző repülőpa­dokkal, ahol a kisebbek apuka vagy anyuka karolásának biz­tonságában élvezhetik a földtől való igazi elrugaszkodás ikaru­­szi varázsát. A hatalmas várudvar — lehet­ne ez másként? — igazi mese­világ. Hófehérke meg a hét tör­pe, Fram, a jegesmedve, a ked­ves kismalac, a büszke csizmás kandúr, a mindig nevető okos kis tapsifüles, a három gidó, a játékos mici­mackó, a szelíd Hamupipőke, Plútó, a kutya, Donald kacsa, Mickey egér... Egyszóval, a gyermekek értelmi, erkölcsi esztétikai nevelésében fontos szerepet játszó sok-sok kedves mesealak közül szinte egyik sem hiányzik a térről. Mel­lettük a nagy várudvar tele van mindenféle meglepetéssel. Igazi borhasú hordókból készült, min­den méretben birtokba vehető lakóalkalmatosságok, óriások asztalára illő több négyzetméter alapterületű, külön dobogóra helyezett sakktábla, legalább félméteres sakkfigurákkal (itt a lépéseket élőben kilépve lehet megtanulni), szabadtéri törpe­­mozi várfalra vetített rajzfilmek­kel... De ki tudná felsorolni mindazt a sok-sok, bő fantáziá­ról meg a gyereki lélek alapos ismeretéről tanús­kodó ötletet, mellyel a rendezők a gyermekeknek kedveskednek. Természetesen, a mesebeli vá­­rosállamocskából még a mézes­kalács-házikó sem hiányzik. Mert a kereskedelmi egységek szeré­nyen meghúzódva a mesék hol sziklás, hol rónává szelídülő bé­kés partjain, a környezetbe har­monikusan beilleszkedő házi­kókban kínálják az apró-cseprő gyermekörömök finom csemegé­it. Most épp a vattacukornak vart a legnagyobb keletje. Talán mert szikrázó fehérsége a havat idézi. A puha, fehér hótakarót, mellyel az idén a tél ugyancsak adósa maradt a gyermekváros Hüvelyk Matyi polgárainak, önkényesen meg­fosztva őket a szórakozás, a korcsolyázás mindenkori téli örömeitől. Eddig a Vointa sport­egyesület számukra még sza­badtéri jégpályát is kialakított a városka területén, csak vala­mi rossz manók a Celsius-foko­­kat nem engedik a negatív hő­­mérsékleti értékek pályafagyasz­­tó régióiba alászállni. És ugyanez a bosszantó apróság fosztotta meg (egyelőre) dr. Be­­reczki Boldizsárt, az állatkert igazgatóját, a gyermekek fő szö­vetségesét annak az ígéretének a betartásától, hogy pónilovas szánon sétáltassa kis barátait birodalmuk egész területén. Ám az utóbbi különlegesség elma­radását minden bizonnyal bősé­gesen kárpótolja a gyönyörű, díszesen felcsengettyűzött lovak vontatta hintával való sétakocsi­kázás. Mert a hintó is igazi hin­tó, a bakon ülő kocsis is igazi subás ember. Mert a városká­ban minden ember ember, csak a hóember nem.... hóból való. De hát annyira szeretetre méltó, hogy ezt az apróságot meg le­het bocsátani nekik. Moldovan Sanda elvtársnő, a municípiumi néptanács alelnö­­ke, a gyermekváros „polgármes­tere" elmondotta, hogy a város­ka berendezésénél a megye­­székhely szinte minden vállalata, kis- meg nagyipari kereskedelmi meg szolgáltatási egysége, intéz­ménye, tömeg- és társadalmi szervezete előre meghatározott részt vállalt. A vasszerkezeteket nagyrészt például a Constructo­rs meg Mobila kisipari szövet­kezetek készítették el, a vászon­figurákat a Textila Mures meg a szövedék által felajánlott anyagokból a Nemzeti Színház munkaközössége. Az óriás a Prodcomd­ex meg a Bútorgyár együttműködésének eredménye. A diszitóroszok a 18-as is­kola diákjainak tehetségét dicsérik... Sajnos, nincs he­lyünk mindenkit külön megne­vezni, hisz a municípiumban mindenki, aki tehette, hozzájárult a gyermekváros maradandó él­ményt nyújtó hangulatos, szép berendezéséhez. A gyermekvároska gazdag hazafias, forradalmi tartalmú politikai-nevelő rendezvények és kulturális-művészeti műsorok egész sorozatával nyitotta meg kapuit. S ezek a rendezvények tovább folytatódtak az óvodák­ban, iskolákban, vállalatokban, intézményeknél, szövetkezeti egységekben, gyermekházakban, bölcsődékben, gyermekgyógyá­szati egységekben, valamint a Megéneklünk, Románia művelő­dési és alkotási központokban megrendezett tébifaünnepsége­­ken. Érdemes azt a megkülönbözte­tett gondoskodást, melyet a párt és az állam, személyesen Nicolae Ceausescu elvtárs az ország ifjú nemzedékének neve­lése és oktatása, a haza minden gyermeke jobb élet- és tanulá­si körülményeinek biztosítása iránt tanúsít, néhány szemléletes adat felidézésével újrafogalmaz­ni. Ezekre a hagyományos ün­nepségekre országos szinten — Nicolae Ceausescu elvtársnak az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottsága 1988. december 9-i, ülésén elfogadott javaslatára — a tömeg- és társadalmi szer­vezetek saját bevételeikből 265 millió lejt fordítottak, jó 2 millióval többet, mint a múlt évben. Szintén e cél­ból a helyi nőszervezetek és az UCECOM egységek önkén­tes munkával 6 320 000 lej érték­ben állítottak elő ruházati cik­keket meg más tárgyakat és ajándékokat. Sokatmondó to­vábbá az a tény is, hogy orszá­gos szinten mindezekből több mint 4 millió gyermek részesült. Tirgu Mure? municípiumban, miután megtekintettük a gyer­mekvárost, december 27-én dél­után részt vettünk egy télifa­­ünnepségen is a megye egyik legnagyobb termelőegységében, az Azomure? Vegyipari Kombi­nátban. Öt órára, a kijelölt idő­pontig szinte zsúfolásig megtelt a vállalat több száz férőhelyes díszterme. Karon ülő kisbabák, óvodások, kisiskolások, az évről évre egyenletesen jó eredmé­nyeket elérő vegyészközösség gyermekei természetesen szüleik kíséretében gyűltek össze a téli­­faünnepélyre. Bizony, nem kis gondja volt Télapónak az aján­dékcsomagok helyszínre való szállításával, hiszen nem keve­sebb, mint 5000 gyermekről kel­lett csak a kombinátban gon­doskodnia. Ugyanis ennyi gyer­mek szerepel a szakszervezeti bizottság nyilvántatásában. A helyszínen megjelenteknek sze­mélyesen, a többieknek apuka vagy anyuka munkahelyén ke­resztül juttatta el csomagjait a Télapó. Az ünnepségen részt vett Manolache Aurora, a válla­lat szakszervezeti bizottságának elnöke meg Coros Andrei fő­könyvelő, aki megható, kereset­len szavakkal, úgymond, a gye­rekek nyelvén beszélt a kicsinyek hallgatóságának, szüleik munka­helyéről, a vállalatban folyó te­vékenységről meg arról a mesz­­szemenő gondoskodásról, melyet pártunk, személyesen Nicolae Ceausescu elvtárs az ifjú nem­zedék iránt tanúsít. Épp mon­dandója végére ért, mikor ha­talmas bátyújává­ megérkezett a terembe Télapó. A gyermekek énekeltek, verseket mondtak a hazáról, a pártról, a szülőkről, az iskoláról, a természet szépsé­geim­, sőt még a kombinátról is és Télanónak mindegyikhez volt egy jó szava, bátorító, meleg te­kintete, amit a szép ajándékcso­­mag mellé tarisznyáit, akár a mesében a hamuban sült pogá­csát. Mert nem igazi ünnepély az, ahol nincs meglepetés is, a szer­vezők itt is gondoskodtak efelől. Kerek háromnegyed órás rajz­filmparádéval örvendeztették meg a gyermekeket. Volt zúgó taps meg hahota, de ezúttal senki sem szólott a csendhábo­rításért, sőt anyu meg apu is a gyerekekkel nevetett. Mindenkit magával ragadott az ünnepség hangulata, varázsa. Bizonyára, a részvevők sokáig emlékezni fognak e felejthetet­len délutánra. Bögözi Attila TÍHm MURES GYERMEKVÁROSA MEG A TÍLIFAÜmnEPÍlYEK

Next