Előre, 1989. október (43. évfolyam, 13010-13035. szám)

1989-10-01 / 13010. szám

, AKINEK SIKERÜLT „ÖSSZEKÖTNI« A FŰRÉSZPORT ZSIBONGÓ PIAC a Lápos-parti városban, Tirgu Lapuson. Száz­féle dolgot kínálgatnak a vevő­nek: a­ népi mesterek szépen fa­ragott gereblyéitől, kaszanyelei­től kezdve a fehérre mosott gyapjúig­,, a jószág nyakába való ladangig, csengőig —, az erdők megannyi csemegéjét, ízletes vargányát, gala­mbgombát, szed­ret, áfonyát, gyógyfüvet... S természetesen káposztát, para­dicsomot, polprikát, karfiolt, uborkát..- Fe­ltűnik, hogy a zöldséget és virágot áruló asz­­szonyok szinte kivétel nélkül egyazon tájszállásban beszélnek. Meg is kérdem az egyiket, hon­nan jöttek? A városon túl, a kéklő Cibres felé mutat, amottan Dömöcuseni­ből ! A zöldséges-virágos falú Dámocuseni a megújuló vá­roskához, Tirgru Lápu?hoz tarto­zik, amihez többek között az ad magyarázatot. Inogy alig egy ugrásnyira vom tőle — szélső házai már-má­r összeérnek az iparteleppel­. Kérdem a város polgármestereit, Tersanschi Pet­­rut, nevezzen meg egy jó gaz­dát, akit Dotmáculeni­ben fel­kereshetnék. — Balla Sándort látogassa meg! — vágta­ rá határozottan. EGY KERTEN ÁT jutunk a Balla-portára. A ház elég tágas, hosszában nyúlik, el a telken, de vannak nála s­okkal nagyobb és mutatósabb családi­­otthonok is a faluban, közt­ük néhány eme­letes. De, ami a ház után követ­kezik ... Egy kis faipari üzem, egy takaros kis bútorgyárféleség, mely a helybeli termelési, fel­vásárlási és áruforgalmazási szö­vetkezet részlegeként működik. Vezetője természetesen a házi­gazda, hisz ő alapította, bőví­tette, fejlesztette — a falu és maga hasznára, boldogulására —, ahogy az igények és a szö­vetkezet érdeke megkövetelte. Visít a cirkula, búg az egyen­gető gyalúgép, sivít a maró, suhog-serceg a csiszoló, zörög a forgács- és fűrészporelszívó berendezés — formás bútorda­rabbá alakulnak a bükkfadesz­kák és fényezett bevonatú for­gácslapok. Bálla Sándor zö­mök, energikus férfi, minden jel szerint ötvenen alul lehet. Colstokkal a kezében, fűrész­poros kalappal* kerül elő, mi­előtt kezet * 4fó!fHBA m­ég vissza­­kiáll a gépházba: „A vonal bel­ső szélén« vágjátok, ■akkor lesz igazán pontos- Tudjátok". — A jelek szerint, nem unat­koznak, van munkájuk bőven ! — mondom. — Ajaj! Ki se látszunk belőle! — Miket készítenek? — Mindenféle üzletberende­zést a szövetkezeti kereskede­lemnek. Többnyire egyedi bútor­darabokat, mert minden üzlet, vendéglő, szálloda más és más méretű, s többek között a bútor kell hogy megadja egyéniségét, azt a sajátos vonását, ami meg­különbözteti másoktól. Járt Ligheten a Régi Udvarnak ne­vezett vendéglátóipari komple­xumban?... És tetszett a nagy­vendéglő és a bár bútorzata? Mi csináltuk. És a megyeszék­helyen, a Maróműves áruházban? Mi készítettük a faburkolatot! Na és a Hermes üzletben, a seini-i szövetkezeti nagyáruház­ban, a Progresul negyedben lévő Lac­o Vegetarianban, a Tirgu Lupu?-i áruházban, a házasság­­kötő teremben, a ... ki győzné felsorolni. Most ismét a megye­­központnak dolgozunk, nevesen az Universul Copiilor áruháznak készítjük a falburkolatot. Mellet­te még vagy tíz-tizenöt kisebb rendelésnek kell záros határ­időn belül eleget tennünk... Húsz éve alakult itt egy kis műhely, Balla Sándorral együtt öten dolgoztak benne. Az első gépet is maguk csinálták: egy használt mosógép motorját szed­ték ki, ez hajtotta azt a tengelyt, amelyre — a kívánalmaknak megfelelően — mikor gyalukést, mikor körfűrészt, mikor marót vagy éppen köszörűt szereltek. Aztán lassan gyarapodtak, fej­lődtek. A szövetkezet megfelelő gépekhez, berendezésekhez segí­tette őket. Kaptak fűrészgépet, csiszológépet, faesztergát, egy kombinált gépet, ami sokféle művelet végzésére alkalmas, aztán hegesztőt és vasvágót, mert időnként fémmel is dolgoz­nak. S persze, kompresszorokat a festéshez, a lakkfúváshoz, mígnem a műhelyből korszerű kis bútorüzem lett, ahol ma 48 helybeli mester dolgozik. Nem véletlenül és nem a hatás ked­véért írtam mestert, ugyanis mind­annyian megfelelő szakismeret­tel redelkeznek — többségük itt tanulta a szakmát. Beleértve a részlegvezető Csaba nevű fiát is, aki a különböző faipari mun­kafogások elsajátítása után most a fémmegmunkálással, majd a hegesztéssel ismerkedik. — Hagyományos mesterség Itt az asztalosság? — Nem mondhatnám, hogy az. Olyannyira nem, hogy én va­gyok a második a faluban, aki ezt a szakmát választotta. Az el­ső Peták­ József volt. A közeli városban még dolgoztak asztalo­sok korábban, magérk is ott ta­nultam. Ma az egyik legbizto­sabb szakma lett. Talán csak a kertészet ad ennél nagyobb sze­let kenyeret a falunak, ámbár nem vagyok benne biztos. De ke­rüljünk hátrább egy kicsit a fű­­részporsiló mögé! KARDVIRÁGOK, szegfűk ez­rei, tízezrei. Egy, kettő, három, öt, hét szépen elrendezett, meg­épített fóliaház, amottan készül a nyolcadik... A csövek hálóza­ta a fűtésre és vezetékes vízre utal. Itt a legnagyobb januári és februári fagyban is pompá­zik a vörös szegfű és a tulipán. — Minden a fűrészporral kez­dődött. Egy idő után, ahogy fel­futott a kis üzem, úgy ránk gyűlt a fűrészpor, hogy valósággal fuldokoltunk benne. Nem kellett senkinek, hisz ezen a vidéken van elég fa. Gödröket töltöttünk ve­le, de lassan az üres gödrök is elfogytak. Itt, a fóliaházak alatt is gödrök voltak, onnan szedtük ki az agyagot annak idején a házépítéshez szükséges téglához. Mindent megpróbáltunk, hogy valamiképpen hasznosítsuk a fűrészport, de jobb megoldást nem találtunk. Még brikettet is akartunk csinálni belőle. Hóna­pokig kísérleteztünk, kerestük azt a gyúlékony kötőanyagot, amivel szépen össze lehet pré­selni. Nem ment. Ami alkalmas lett volna rá, az nagyon drága. Azt is megpróbáltuk, hogy drót­tal bálázzuk, összekössük! Bosszantott, hogy csak úgy min­den haszon nélkül, a földbe kell hogy temessük. A megoldást a szükség hozta: ezen a vidé­ken, egy olyan hetven-nyolcvan kilométer átmérőjű körben nem volt virágkertészet, márpedig az iparosítás és a bányászat jó­voltából egyre nőtt a lakosság bevétele, mind több pénz jutott virágra is. Sokáig két szál szeg­fűért is be kellett utazni a me­gyeközpontba. Gyerünk, csi­náljunk egy virágkertészetet, építsünk fóliaházat, fűtsük fű­­részporral! Nekivágtam, pedig vajmi keveset tudtam a virág­kertészetről! Szakkönyveket sze­reztem, meglátogattam több ker­tészetet, tapaszalt szakembert. Aztán amolyan szabadidős fog­lalkozásom lett a virágkertészet. Itt az eredmény, láthatja... Néhány év alatt olyannyira második szakmája és egyúttal szenvedélye, vesszőparipája lett a világ, hogy most már igyekszik a legszebb fajtákat termeszteni, ha kell, több száz kilométert is utazik egy kosár szaporítóanya­gért. Megered az eső, de látom, nem tolja be kocsiját a garázsba. — Nem lehet — mondja és mutatja —, a garázs tele van tulipánhagymával. A virág a ko­csinál is fontosabb! Egy kis szerencséje is van Balla Sándornak a kínálkozó le­hetőséggel. Ám a szerencse min­dig amellé pártol, aki észreveszi a lehetőséget és üstökön ragadja Lám, a Szurdok-patak eddig is ott folydogált a kert fölött, csak éppen be kellett fogni. Csak éppen kis gátakat kellett rá építeni, hogy a legnagyobb szá­razságban se apadjon el! S ha már gát, akkor tó is, s ha már tó, akkor hal is lehet benne. És van! Horgászni is járnak ide... AZON GONDOLKODOM, mi­­ként lehetne tömören jellemezni Balla Sándort? Ilyen jelzők tó­dulnak elő, mint: találékony, öt­letes, küzdőképes, talpraesett,, életrevaló... Talán mindez együtt. Persze, jó gazda — mint ahogy mondták róla ! —, de még mennyire jó gazda! De egyúttal közösségi ember. A pol­gármester véleménye szerint a jövő ügyében is cselekszik, hi­szen hasonló kisüzemeknek kell működniük falun, hogy kiegé­szítsék a mezőgazdaságból szár­mazó jövedelmet. Így áll ez a pártunk XIV. kongresszusát elő­készítő dokumentumokban is. Sike Lajos Tegnap váltak el „Kevesebb szükségünk van a barátok segítségé­re, mint a biztonságra, hogy szükség esetén segíte­nek.“ (Epikurosz) Távoli expedíción részt vett ismerős mesélte, hogy kül­detésük legnehezebb része nem az útvonal bejárása volt,­­ hanem az út előkészítése, a felderítés, a táborok felállítá­sa, tartalékok cipelése, a sok oda-vissza út, amiről az em­ber már-már azt hitte, hogy vége, s akkor kiderült, hogy néhányszor még ugyancsak meg kell ismételni... Szóval, az volt a nehéz, kiépíteni a hátországot, azt a biztonsági láncot, mely bármilyen váratlan helyzetben is támaszt nyújthat a mostoha viszonyok között előrehaladó, esetleges bajba kerülőknek. Legnagyobb örömük pedig éppen az volt, hogy az utat végül is úgy tették meg: egyszer sem szorultak a biztonsá­gi tartalékokra, amelyek így ott maradtak az örök hó bi­rodalmába ásva, megjelölve, utánuk következő ismeretlen rászorulóknak. Megmaradnak utolsó szalmaszálnak akár évtizedeken át, mint hűséges barátok, akik úgy veregetik meg egymás vállát a hosszú távollét ellenére is, mintha csak tegnap váltak volna el egymástól. Bennünk a jel „Jobb egy napon át töprengeni, mint egy egész hétig fölöslegesen dolgozni.“ (Skandináv közmondás) A gondolkodó ember képe, ahogyan azt Rodin mester mintegy száz­ esztendeje már-már kötelezően képzeletünk­be véste, áll a kézben, megtámasztva, a tekintet a távol­ba fúrva, de mégis mintha csak befelé hallgatózna. .. Szabályos képi közhely lett ez is, mint a szerencse jel­képe, a négylevelű lóhere, vagy mint a patikáé: a kígyós serleg. Nem­ is volna annyira meglepő, ha egy szép napon a gondolkodást hivatásszerűen űző intézmények — a kór­házak mintájára — rendre kitennék bejáratukhoz a fi­gyelmeztető jelzést: vigm­ázat, itt gondolkodnak! A jelzés­hez biztosan Rodin közismert szobrának sematizált válto­zatát vennék örökös kölcsönbe .. . „Na és? — hökken meg a lelkileg imigyen riasztott gya­logos vagy a járművel közlekedő. — Másutt vajon nem gondolkodnak? Hát én most mit csinálok? Hát nem a ne­kem feladott rébuszon töprengek? . ..“ így igaz, merő feleslegesség minden tábla és jelzés ar­ra vonatkozóan, merre fészkelnek a gondolatok forrásai. Tudhatnánk ugyanis, hogy minden ember egy-egy poten­ciális gondolat-központtal ér fel, olyan töprengő-mérle­­gelő rendszerrel, amelynek paraméterei szinte korlátlanul fejleszthetők. Az ember tehát születésétől magában hord­ja a jelzést, a szimbólumot, a Radin-emblémát, s időnkét tettekkel bizonyítja az embervoltának előlegezett filozófiai bizalmat: cogito, ergo sum... gondolkodom, tehát... Cseke Gábor Kereső Attila MORZSÁK 1. GYŰRŐDÉS Anyagtorlasz 2. KÓRUS Hangszalag-zenekar 3. MASZK Talmi arcplasztika 4. ÖSVÉNY Gyalogpálya 5. CSEND Hangálom 6. SZÁRNY Légtaposó 7. CSIGALÉPCSŐ A tagadás tagadása 8. TV Ruhaszigony 9. BANYA Ércbölcső 10. ÍRÓGÉP . Betűzongora 11. LOGIKA Gondolatharmónia FOTÓESSZÉ-SZALON A Romániai Fotóművészek Szövetsége ploiesti-i helyi fiókjának szervezésében a Megéneklünk. Románia szo­cialista alkotási és művelő­­dési központban megnyílt a második „fotóesszé-szalon“. A kiállított művek szemlél­tetik, hogy fotóművészeink eredetien élnek a műfaj le­hetőségeivel a hétköznapok, az alkotó munka, a nagysze­rű vívmányok ábrázolásá­ban. A jelenlegi rendezvé­nyen 21 megyéből 128 fotó­művész több mint 100 munká­val jelentkezett. • VASÁRNAP • (Folytatás a S. oldalról) Hirtelen megállít az erdész és előre mutat .— „Most csapott le a karvalyt" — az erdész fojtott hangjában a vadászszenvedély izgalmát érzem, a karvaly és a héja alacsonyan kanyarog a bokrok és fák között, a zsák­mányt meglepetésszerű, villám­gyors rávágással kapja el. Megáll, hogy megigazítsa a válltáskáját — „A fák fölött, lát­ja, az a kánya!” — kifeszített szárnnyal kering a villásfarkú sötétfekete madár — „Ez feke­teszárnyú kánya, a vöröskánya rozsdavörös szárnyú, a szárnya al­só oldalán fehér folt látható... Hej, a karvaly vadászik vakmerő­en, mesterien siklik, örökké felül­ről vág le, olyan erővel és se­bességgel, hogy ritkán szalasztja el a prédáját!" — „Nézzen oda, milyen nyugtalanul röpül a sas, máma még nem evett, ez törpe­sas, fél méternél­­ nagyobb, a szárnyfedői sárgásbarnák, eve­­zőtollai feketések, mesterva­dász!" — Szinte dallamos kiál­tás hallatszik a magasból, kei-kei, mintha énekelne valaki — „Ki­kerni a vágásra kijelölt zónát, a szélső fákra ezt a jegyet ütik. A kijelölt, kimért szálfa bélyegzé­se hamar megvan: a törzset mellmagasságban megfaragják, legalább 130 centiméterre a földtől, egy-két csapás a fara­gás, odakerül az egyik bélyeg — a kalapács fokán a fém­ negatív, a fán tisztán olvasható a kör a­­lakú vagy szögletes jegy, PS és egy háromjegyű szám, ami any­­nyit jelent, hogy az Állam Erde­jéből került ki a fenyő, a kala­­pácsszám pedig azt mutatja, hogy ki végezte a bélyegzést. De a gyökeret is megfaragják, közvetlenül a föld felett, lecsa­polják, oda kerül a második bélyeg, az tehát megmarad a tuskón, mert az erdőkataszter­­ben, az üzemtervben minden e­­gyes szálfa szerepel. Külön-külön mindegyik. Máthé Károly mérnök módsze­resen magyarázza el a művelete­ket, a műveletek egymásutánját, kinyitja-becsukja a katasztert, az üzemterv egy-egy példányát. —­ Nekünk el kell számolni minden fenyőszállal. Ebben a zónában különösen egészséges régen, a vegyszerek megtizedel­ték őket. Védett állat többek kö­zött a hiúz, a barnamedve, a si­­ketfajd, meg a nyírfajd. — Évtizedek óta számláljuk az állatokat, követjük a farkaso­kat is, van olyan farkas, amely magányosan jár, 70—100 kilo­métert is megtesz naponta egy farkascsapat. Nehéz őket puska­­végre kapni, mikor mérgezünk, meg csapdát állítunk, akkor sem mennek rá könnyen, irtó gya­nakvó, óvatos, tulajdonképpen nagyon értelmes, okos állatok. Megkérdem, miért választotta ezt a pályát, hiszen ma az elekt­ronika, a villamosság, a gépé­szet a divat? — Nem tudom, más hogy van ezzel, én egész egyszerűen a­­zért felvételiztem az erdészeti karra, mert ez a pálya vonzott... De miért ne lenne korszerű pá­lya az erdészet?, amiko­ a ter­mészet és az emberi környezet védelme világméretű gond. Azt hiszem, mentől inkább előtérbe kerülnek a magasan technizált pályák, a számítástechnika meg a többi, valahol az emberi ér­deklődésnek egy másik pólusán annál többen fordulnak a termé­szet felé! — Különben is az erdészet egy külön életmódot jelent, egészsé­ges életvitelt, nem mondom, nagy fizikai megterhelés a havasjá­­rós ... Meg aztán, miért ne len­ne korszerű a mi pályánk? Hi­szen a legmodernebb technikát és tudományos eredményeket al­kalmazzák az erdőművelésben vi­lágszerte, amióta igazolódott az erdők víz- és talajvédelmi, idő­járásszabályozó funkciója. Hogy milyen vonzó pálya, arról éppen az egyetemen lehet meggyőződ­ni, a felvételi mércéje nagyon magas, a jelentkezők a legkép­zettebb diákok közül kerülnek ki. Az állandó túljelentkezés is a nagy érdeklődést mutatja.­­ Nemrég a Mezőgazdasági, Élelmiszeripari, Erdő- és Víz­gazdálkodási Országos Tanács bővített plenáris ülésén, a leg­magasabb szakmai fórumon vi­tatták meg az ágazat fe­ldatait. A plenáris ülés határozat-felhí­vása összefoglalta a feladato­kat. Kiemelkedő jelentőséget kölcsönzött az országos esemény­nek, hogy Nicolae Ceaușescu elvtárs, pártunk főtitkára fela­datmeghatározó beszédet mon­dott az ülésen. Ezzel minden fi­gyelem a legfontosabb tenniva­lókra összpontosult.­­ Biztos vagyok benne, hogy novemberben az RKP XIV. kong­resszusa is alá fogja húzni az egyre korszerűbb erdőgazdálko­dás tendenciáját, az irányelv­­program-tervezet és a tézisek is ezt hangsúlyozzák. Mi, erdészek teljes szívünkből egyetértünk az RKP Központi Bizottsága júniusi plenáris ülésének javaslatával, hogy egész népünk akaratából Nicolae Ceausescu elvtársat új­raválasszák a XIV. pártkong­resszuson, s maga a pártfőtitksári tisztségben hisz történelmi sze­mélye a szocialista építőmunka újabb sikereinek garanciája. a­nini ZÖLD HULLÁM gyerjen, most húzott el a szélső fenyőnél, az a kékvércse, a szemgyűrűje és a lába narancs­piros, de a tolla szürke, pala­szürke, hogy miért nevezik kék­vércsének, nem tudom. Majd mutatok vörösvércsét is, az gyak­ran egy helyben szitál a leve­gőben, távolról is könnyen felis­merni, de az úgy öltözködik, a­­hogy a neve mondja, gesztenye­vörös, kicsit sárgás .. Ahány madár — annyi gyors eligazítás, elég egy kurta mon­dat, hirtelen figyelmeztetés, hogy a Nagy-Piliske és a Tiszta-patak völgyének népes madártársa­­dalmát megismerjem. Az őszi szolgálati út egyszer­re privát madárles és ornitológi­ai lecke. A tusnádi 2-es erdőkerület fő­nökét, Máthé Károly erdőmérnö­köt három esztendeje nevezték ki erre a posztra. 1956-ban született Tirgu Mu­­reșen, 77-ben érettségizett, 1982- ben, szerezte meg a mérnöki ok­levelet a brasovi egyetem erdé­szeti karán, dolgozott fakiterme­lésnél, vágteren, azután került az erdészethez, az egyik erdőgond­noksághoz, 1986 óta vezeti a tus­nádi kerületet. Az erdőkerület hat őrjárat, Cozmeni, Lázáresti, Szent Anna-tó, Böile Tusnád, Bányász-patak, Tudnád Nou, hat erdész, plusz­­egy Vadás a gond­nokságtól. Van egy székház és külön egy erdészház, 45 kilomé­ter erdőgazdasági út, foglalkoz­tatnak 5 állandó munkást, alkal­milag 30—­40 embert is vesznek fel évente többször, ültetéskor, ápolóvágások alkalmával, gyü­mölcsszezonban. Az erdőkerüle­tet az illetékes gondnokság el­lenőrzi Sinmartin Ciucból és a megyei erdőfelügyelőség, sok­szor jár erre a megyétől Ion Micu főfelügyelő is. Az irodában az egyik polcon sorakoznak a bélyegzőkalapá­­csok, van abból többféle is, a ka­lapács fokán a jegy, a három­szögű és az ötszögű a kontroll­bélyegző, a kerek jegyet a szá­mozásnál, a fakimérésnél, az érték­átadásnál alkalmazzák, a négyszögbélyegzővel határolják a fenyves, kedveli a klímát, lát­hatta a Sólyomkő környékén 110 —120 éves az erdő, 40—42 mé­ter magasak a fenyők... Azért hangsúlyozom, hogy mennyire e­­gészséges és szép az állomány, mert világszerte egyre nagyobb gond az erdővédelem. Egy szak­lapban olvastam nemrég a FAO, az ENSZ Élelmezési és Mezőgaz­dasági Szervezetének jelentését, Rómában tették közzé ezt is, eb­ben az áll, hogy az egyre inten­zívebb környezetszennyezés kö­vetkeztében évenként öt-hét mil­lió hektárnyi megművelhető me­zőgazdasági területet és 11 mil­lió hektárnyi erdőt veszít el az emberiség, ami lényegesen be­folyásolja az időjárást, az ég­hajlatot. Az iparilag legfejlet­tebb országokban a környezetvé­dő szervezetek azt szeretnék el­érni, hogy a szabadba áramló, a kibocsátott szennyező ipari gá­zok mennyiségét legalább az 1950-es év szintjére csökkent­sék ... Amikor ilyeneket olva­sok, arra gondolok, hogy az er­dővédelem nem csak egy kerü­let, gondnokság felelőssége, ha­­nem kontinentális, világméretű probléma! Jegyzem tovább az erdőmér­nök szavait: — Keveset beszélünk a vadál­lományról, a korszerű vadvéde­lemről A mi kárpáti erdeink, a Hargita déli vonulata rend­kívül gazdag e tekintetben is. Mi intenzív vadgazdálkodást folytatunk, az összefüggő erdők, meredek, megközelíthetetlen ol­dalak, völgyek kiváló védelmet nyújtanak az állatoknak. A sze­lektáló kilövésekkel folyamato­san feljavítjuk az állományt. A­­hogy lehull a hó, rendszeresen feltöltjük az etetőket szénával, sarjával, lombbal, szállítunk ki takarmánykaralábét, szemcsézett tápot a szarvasnak, vaddisznó­nak, a sazok tele vannak állan­dóan. Nálunk jól telel a vad... Borz, vidra, nyest, vadmacska, hiúz, róka, farkas, vaddisznó, őz, szarvas, medve él itt. Ezer hek­tár erdőségre számítunk egy medvét. A Kárpát-medencében honos valahány állat fellelhető nálunk. Nyúl kevesebb van, mint kitépett naplólapokból, alkal­mi jegyzetekből, váratlan hely­zetekből épül a riport, hangula­tokból, álmokból, futó benyomá­sokból ... Ahogy az összehajló lombkorona alatt gyalogolunk az ösvényen, az erdő mélyén, tisz­tásokon, alig követhető vadcsa­pásokon, egyre feljebb a sza­bad tetők felé, ahol az áthatol­hatatlan, görcsös ágú, kesernyés gyantás gyalogfenyő-rengeteget kerülgeti a kis csapat... A sor­rend mindig változatlan: elöl az erdőmérnök, hátul az erdész vagy a vadőr, kettőjük között vagy valamelyik szárnyon, a nyíl­tan elfogult megfigyelő, a ri­porter. ÉLETKÉPEK DÉDINÉL Teleb­ián (Covasna megye) Járva régi, de jól gondozott­­ házon akadt meg a szemem, udvarán szalmakalapos anyóka tett-vett. Beszédbe elegyedtünk. — öreg vagyok én nyár, fiam, mint az ország útja, hiszen századunk hajnalán születtem. Az idén tavasszal már 89-et is elrúgtam magamtól — mondotta Jolánka néni, akinek kezé­ben két szál nárcisz illatozott. — Itt-ott már nyikorognak a csontjaim, nehezen megy a hajlás, a mozgás, de azért a mezőre még ki-ki járok kicsit kapálgatni. Munka nélkül nem esik jól az élet. Közben 3 éves dédunokája is mellénk kerül, a közeli parkból szedett virágszálakat nyújtva a dédinek. Majd amilyen lát­hatatlanul megjelent, ugyanúgy el is tűnt a számára millió meglepetést tartogató környezetben. ELŐRE — 1989. október 1 Adrian Popescu Magok és gumók Gyakorta kelvén át a város piacán, megállók a magokkal és gumókkal teli betonasztaloknál, s érzem tenyeremben, mint zsibong a vágy, félénken megérintni őket. Hiába, gazdaember nem leszek immár, oda a készség, hogy a csillagok állása s más apró jelek alapján magot hintsek a földbe, hordóban tároljam a bort. A gumókat napba tartom, s átsüt rajtuk a fény, így, bepólyáltan is pucérnak tűnnek, egyfajta magzatai ők az anyaföldnek, kinyitják cmuló s álmos szemüket. Akárha üvegfestményen, megilletődötten nézek át rajtuk, s látom apám bukovinai, anyám erdélyi faluját, füstbe vesznek a dombok, s őseimet is kiderítem Adámig visszamenőleg, aki margarétacsokrot gyűjt éppen, hogy elkészítse nejének az első nyakéket. Jó szüleimtől valamit tanultam mégis: erőt a végsőkig kitartó várakozáshoz, nyirkában az engedelmes földnek. Nedvesség Nyirka a rönknek hűvös hegyi telepeken Nyirka a partra terített halaknak Nyirka tojáshéjnak melyből pára szállong Nyirka a vonatnak mely robogott teljes éjen át Nyirka emberi kéznek mely retteg Nyirka a hátizsákba csomagolt élelemnek Nyirka a ruháknak egy meteorit­ eső után Nyirkás arca a lánynak ki álmában kiabál Nyirka a vonatnak mely világvárosba ér reggel Nyirka tetőknek hová ablakodból látsz Nyirka az ágyneműnek melyből kikeltek Nyirka a tejesüvegnek mit felbontanak A vonat reggel felé célba ér A szétszárította héjakból a madár tovaszállt Csillogó konzervekbe préselődtek a halak Dossziékká s könyvlapokká váltak a rönkök A lány felébredt s fésülködik A másodosztályú fülke tükre előtt A férfi már nem fél Az elemózsiát testvériesen elosztották Az utasok kik a meteoritesőben együtt töltötték az éjszakát megszorítják egymás kezét melegen Tisztás s dombhát közt A hatalmas erdőből választott ki engem fiatal fát ragyogtak éveim mint a juhar levelei túl életkoruk felén feleződvén csodásan az urániumhoz hasonlatosan Kelet felé nőttem egy szagos mügés tisztás S egy napsütte dombhát közt nem volt még teljesen gömbölyű a koronám Fiatal fa jól gyalulható deszka sajgó bogokkal hol megálltak ujjait eldobni túl jó túl lágy gerendának vagy tartóoszlopnak ablakkeretnek éppen.megfelel Jó illatú deszka — tiszta harmattól nedves mint bármely fa melynek búbja csillagok gőzét lélegzi be fröcskölt kérgét a sár s álmodja hogy ágain a méhkirálynő megpihen tavasszal ha a raj majd zümmögni kezd. Farkas Árpád fordításai

Next