Romániai Magyar Szó, 1990. május (2. évfolyam, 108-132. szám)

1990-05-03 / 108. szám

Romániai Magyar Szó • 2 • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • TUDÓSÍTÁSOK • BELFÖLDI HÍREK Kétlábú „vírusoku­rr" Valamikor április közepén a déli órákban a kolozsvári Területi Elektroni­kus Számítóközpontban, váratlan és kényszerű szünet állt be a munka folyama­tába. A tizennégy számítógép hat működőképes­ példánya egyszerűen leállt és a következő váltás nem tudott mit kezdeni vele. A szakemberek gyors közbelé­pésének köszönhetően hamar felfedezték, hogy a gépek leállását kétlábú „víru­sok“ okozták, akik a gép belsejében húzódó „listing“-rendszert tápláló, alacsony­feszültségű, de „életfontosságú“ kábelek erőszakos leszakításával megbénították az egész számítóközpont munkáját. Kiszállt a rendőrség, szétnézett, kutatott, nem tudván, mit tenni a rengeteg ujjlenyomattal, tanácstalanul álldogált hát a nagy „titok“ előtt. A rombolás eredményeit a rendszermérnökök rövid időn belül megjavították és helyreállt a munka. Az első váltás alkalmazottai szerint szombaton, amikor elhagyták a helyi­, céget,,a gépek még működtek, a délutáni váltást viszont már a megrongált gé­pek fogadták. Ki a tettes? Kik a romboló „vírusok“? Utólag jelentkezett egyik alkalmazott. Ahogy mondta: nem tartja kizártnak a lehetőséget miszerint második osztályos kisfia és barátai csintalankodtak a gépek között, mivel a srác szemmel láthatóan élénk érdeklődést mutat a mű­szaki dolgok iránt. Egyébként a srácokat nem kérdezték meg a véleményük felől. Érdekességként, megemlíthetjük, hogy a fiúcska évek óta csaknem naponta édesanyja elé ment az intézetbe, otthonosan mozgott a számítógépek között és soha nem jutott eszébe „megjavítani“ őket. Most pedig — csodálatos eset — pont azt a hat működőképes gépet vette „kezelésbe“. Ha elgondoljuk, hogy a választási kampány idején vagyunk és a Számítóközpont a helyi RMDSZ tag­ságának adatait (név, tisztség, munkahely, lakáscím stb.) dolgozta fel... Nem mellékes az sem, hogy ugyanaznap, ugyanabban az időben valakik — „vírusok“ — az intézet egyik színes televízióját is kiszerelték a keretéből és a „ha nem tjössz, viszlek“ jelszóval elszállították. Annyira fejlett műszaki érzéke lenne egy másodosztályos srácnak, hogy ezt is a nyakába lehetne varrni? ROMAN JANOS Május 3. csütörtök II. évnegyed V. hónap Az évből eltelt: 123 nap Hátra van még: 242 nap Ma Tímea és Irma nevű olvasóinkat köszöntjük CSÜTÖRTÖKI BÖLCSESSÉGÜNK:­ A moly a ruhát, a bánat a szívet rongálja. (Erdélyi magyar közmondás) . ISMÉT HŰVÖS IDŐ Változó, reggelente hűvös idő várható, számottevő csapadék nélkül. Moldvában, Munténiában és Dobrudzsában néhol zá­poresőre számíthatunk, másutt csak szórvá­nyos csapadékra. A hegyvidéken továbbra is havas eső, havazás. Az ország keleti és délkeleti részében élénk szél 40 kilométe­res óránkénti sebességig, a hegyvidéken pe­dig 75—80 kilométeres sebességig. Legma­gasabb hőmérsékleti értékek: nappal 12— 20 fok, éjszaka 2—8 fok között. Északon és a dombvidéken dérképződés. Bukarestben is hűvös lesz az idő, válto­zó felhőzet, helyenként csapadék. Gyenge, időnként mérsékelt szél. Nappal a hőmér­séklet 16—18 fok, éjszaka 6—8 fok között váltakozik. Humor-szalon Szatirikus grafikai tárlat nyílt Zilahon, a hajdani Vigadó nagytermében, 19 város 31 képzőművésze, karikaturistája részvéte­lével a helybeli fafeldolgozó vállalat támo­gatásával, valamint a Szabad Demokrata Ifjúság Szövetsége rendezésében. A május 20-ig nyitva tartó humor­szalon sikerét több fővárosi és helyi lap szerkesztőségei segítették elő azzal, hogy versenyen kívül több, az újságolvasók által már ismert, azaz közölt karikatúra eredetijét is kiállítot­ták. Politikai-társadalmi életünknek a for­radalom előtti és utáni, a diktatúra jellem­ző vonásait kiemelő, tréfásan, gúnyosan el­­túlzó, de a jellemek mélységeit is felszín­re hozó ábrázolásáért, fekete-fehér, és szí­nes szatirikus rajzaiért a zsűri tucatnyi dí­jat osztott ki. Mindössze az első három dí­jazott szerző, a fővárosi Cristian Marcu, a brassói Bódis Dezső, a temesvári Nicolae Lengher nevét említjük meg, hiszen a Kép­zőművészek Szövetsége, több központi és helyi napi-, illetve hetilap mellett a zilahi Lenszövő Vállalat is díjat ajánlott fel, s ez a korábban ritkán napvilágot látó mű­faj, a karikatúra iránt megnyilvánuló ér­deklődést, népszerűséget tanúsítja. A rendezvénnyel hagyományt szándé­koznak alapozni Zilahon, biztosabb vi­szont az, hogy a választásokig Zilahon meg­tekinthető kiállítás anyagát az ország más városaiban is bemutatják az elkövetkező hónapokban. FEJÉR LÁSZLÓ POZDORJÁK Magas termet, megnyerő, szinte gyer­meki és hamvas arc. A Nemzeti Haladás Párt elnöke feszengve sétáltatja tekintetét az őt faggató tévériporter és a kamera lencséje között. A kényes kérdésekre, pél­dául hány tagja van a pártnak, az elnök édesanyja, az „első számú" alelnök vála­szol, kitérően. Az új párt programját ille­tően szintén kitérő a felelet — egyelőre készül. Szerintem felesleges bíbelődni ve­le. Megvan, az elnök tizenkilenc éves. Konfirmálás a német ajkú lutheránus templomban. Tizenhat fehérruhás lány, tizenhat fekete fiú. A lelkész sorra szólít­ja őket: Alexander Micu, Dan Ungureanu, hallom többek között. Ó, Erdély, te erdő koszorúzta, édenkert­­nek teremtett gyönyörű olvasztó tégelye a népeknek! Román vezetés alá helyezzék a romá­niai magyar iskolákat, követeli a Vatra. Rendben van, de hogy demokratikus le­gyen: helyezzék magyar vezetés alá a vatra Románeascót. JAKAB ANTAL Félkörök ■ — Doktor úr, valahányszor hátrafelé nyújtom a jobb, majd a bal karomat, s utána midkét karommal félkört írok le, szörnyű fájdalmaim vannak! — Hát akkor ne csinálja! — Jó-jó, de akkor hogyan vegyem föl a kabátomat?! KEZÜNKBEN A TÖRVÉNY 99. szakasz. — A jelen törvényrendelet az új alkotmány alapján kidolgozott vá­lasztási törvény elfogadásáig alkalma­zandó. DANIEL GHEORGHE LUCHIAN karikatúrái ROMA-REMÉNYEK (Folytatás az 1. oldalról) KÖZBESZÓLÁS: a külföldi lapok nem a valóságnak megfelelően tájékoz­tatták a közvéleményt, amikor a Vatra Romaneascát mint szélsőséges szerveze­tet mutatták be. ROMANI ROSE: Ha ez így igaz, itt az alkalom, hogy a román társadalom meg­mutassa: a demokrácia felé halad és meg­adja a nemzetiségeknek a jogaikat. Egye­lőre azonban az események nyomán letar­tóztatottak több mint fele roma, a szocia­lista erkölcs megsértéséért való elítélésük pedig több mint felháborító. KÉRDÉS: Szó volt arról, hogy több törvény a cigányság ellen irányul. Me­lyek azok? RADUCANU GHEORGHE, a Romániai Romák Demokratikus Szövetsége képvise­lő­jelöltje: Erre a kérdésre én szeretnék válaszolni, hiszen jól ismerem a törvénye­ket. Itt van például az arany megmunká­lását szabályozó törvény, amelynek lénye­ge éppen e nemesfémnek a romáktól való elrablása volt. E kisiparunk teljesen el­­satnyult emiatt, nem szólva arról, hogy az örökölt aranyainkat is elvették tőlünk, a pitykéket, pénzérméket. Nem egy esetben a tulajdonost börtönbe zárták, vallották, hogy mondja meg, hol van a többi kincs. Mi most visszaköveteljük az elrabolt ne­mesfémet, s kérjük, hogy minden bebörtön­zöttért az állam fizessen. Mint ahogy igényt tartunk a végkielégítésre a házukból el­hurcolt romák esetében is. Úgy ahogy azt az NSZK-ban tették. Mert ne csapjuk be magunkat, a negyvenes években Romániá­ban is fasizmus volt. Erkölcsi kötelessége az államnak a veszteségeink kártalanítása. ROMANI ROSE: Az NSZK-ban az állam segíti a cigányság kulturális felemelkedé­sét. Mindenekelőtt itt Romániában azzal kell kezdeni, a romákhoz való viszonyulás megváltoztatását, hogy bizonyos tettekről, cselekedetekről ne többet, hanem csak e­­gyes számban beszéljenek. Nem a romák, hanem egy roma követett el bűncselek­ményt. Úgy, ahogy a románok esetében beszélnek az ilyesmiről. Bízom abban, hogy a kormány segíteni fog a népcsoport fel­­emelkedésében. GHEORGHE NICOLAE: Létre akarjuk hozni az intézményeinket, amelyek az óvodáskortól a nyugdíjasig minden romá­nak civilizált életet biztosít. Ebben nem csak reménykedünk, ezért teszünk, küz­dünk is. TESSÉK VÁLASZTANI! SZAVAZZUNK AZ MSZ (UDMR) JELÖLTJEIRE! Közölni kezdték az által állított jelöltek Megyei lapjaink RMDSZ­ szervezetei névsorát. A háromszéki szervezet jelöltjei a követ­kezők: Király Károly, a Nemzeti Szövetség Ideiglenes Tanácsának alelnöke, Kozsokár Gáb­or, Kovászna megye polgármestere (szenátorjelöltek), Domokos Géza, az RMDSZ elnöke, Márton Árpád Ferenc, a szentgyörgyi municípiumi ideiglenes tanács titkára, Bajcsi Ákos, a csernátoni mtsz el­nöke, Sylvester Lajos, az RMDSZ megyei tanácsának elnöke (képviselőjelöltek). A szervezet szenátorjelöltet állított Bákó me­gyében (Bortos János) és négy képviselő­­jelöltet: Eris Pétert, Nistor Tinkát, Tamás Györgyöt és Magyar­ Pált (mind a négyen csángó eredetűek). További képviselőjelöl­tek: Incze László kézdivásárhelyi múzeum­igazgató (Suceava megyébe), Székely De­zső nyugdíjas tanító (Vrancea megyébe), Haszman Pál­ Péter csernátoni muzeológus (Buzau megyébe). A máramarosi szervezet jelöltjeinek lis­tája a következő: Zonda Attila zenetanár (Máramarossziget), Dr. Pohl Antal osztály­­vezető főorvos (Nagybánya), Dr. Márton Pál Árpád sebész főorvos (Nagybánya), Ma­­zalik József Alfréd tanár (Máramarosszi­get), Mezei Tibor lelkész (Nagybánya), Hor­váth Enikő Éva mérnök (Nagybánya), Kis Kornél Iván tanár (Nagybánya), Vicsai Já­nos tanár (Szamosardó), Kádár Miklós lel­kész (Domokos). SZAVAZZUNK AZ RMDSZ-RE (A SZAVAZÓLAPON: UDMR) és választási jelére, a tulipánra! ŐT IS JELÖLTÉK BRENDUS GYULA ORVOS. NAGYENYED Az RMDSZ Fehér Megyei Szervezete megalakulása óta Nagyenyedről irányítja a tagtoborzó, a szervező, az oktatási és művelődési, a szociális stb. munkát, s ezek­ben a napokban a teljében lévő választási kampányt is. Április 19-én lejárt a kép­viselő- és szenátorjelölések benyújtására megszabott törvényes határidő, s a megyei választókerületi irodák nyilvánosságra hozták a május 20-i választáson a pártlistá­kon és függetlenként induló képviselő- és szenátorjelöltek nevét. Fehér megyében hét képviselői és két szenátor) mandátum­­hely elnyeréséért Indulnak a pártok, a politikai mozgalmak és a nemzeti kisebbségek szervezetei, köz­tük az RMDSZ is, amelynek listájára öt képviselő- és egy szenátorjelölt neve került fel. A képviselőjelöltek: Brendus Gyula enyedi sebész szakorvos, Kovács Adorján, a balázsfalvi Szőlészeti Kutatóállomás tudományos főmunkatársa, Molnár Dezső Attila gyulafehérvári orvos, Köble Csaba enyedi mérnök és Bakó Botond tanár, helyettes főtanfelügyelő. Az RMDSZ Fehér megyei szenátorjelöltje Csávossy György, az ismert író. A képviselői jelölőlistán tehát az első helyen Brendus Gyula orvos neve szere­pel. Ha egy mand­átumi hely elnyeréséhez az RMDSZ listája elegendő szavazatot kap, a hét képviselői mandátumból egyet a listavezető jelöltnek ítélnek oda a sza­vazatok értékelésének első szakaszában. A helyi viszonyokat ismerők szerint ennek Itt Fehér megyében reális esélye van, feltéve, ha az RMDSZ jelöltjeit támogatók élnek szavazati jogukkal és ennek a kisebbségi érdekvédelmi és képviseleti szervezetnek a listájára adják le szavazatukat Ez annál is inkább ajánlott, mert az új román de­mokratikus jogállamot, a többpártrendszer keretében, a kétkamarás parlament által elfogadott Alkotmány és különtörvények alapján kívánják, kívánjuk megteremteni, s ebben a leendő parlamentben minden kisebbségnek (legalább egy) képviselői man­dátuma lesz, még azoknak is, amelyeknek egy képviselői hely elnyeréséhez a megyék­ben nem tudnak elegendő szavazatot összegyűjteni. BRENDUS GYULÁVAL április 18-án enyedi otthonában beszélgettünk. ) ' * — Kezdjük a kötelező bemutatkozással, valamint az eddigi állomáshelyek ismer­tetésével, tekintettel arra, hogy bár ön ma már enyedinek vallja és érzi magát, nem ezen a vidéken született... — Valóban nem itt születtem, hanem 1940-ben Aradon, ahol apám lakatosként dolgozott. Még a 40-es évek elején a csa­lád Nagybányára költözött, tehát ott gye­­rekeskedtem, így Enyedre költözésemig leányainak vallottam magam. Végig ma­gyarul tanultam, nem feledve, hogy a ro­mán nyelvet is anyanyelvi szinten kell is­mernem. De, mai szóhasználattal élve, az óvodától az egyetemig anyanyelvemen ta­nulhattam, ugyanis a marosvásárhelyi e­­gészségügyi líceum elvégzése után ugyan­ebben a városban végeztem el az orvosi egyetemet is. S milyen az élet, a színro­mán Máramaros megyei Barcánfalván töl­töttem el hat kerek évet, munka- és igaz­ságszerető, emberséges Iza-völgyi mára­marosi emberek között, akikkel azóta is tartom a kapcsolatot, akik közül nem egynek a gyermekét is kereszteltem, és a­­kik közé mindig szívesen megyek vissza. Különben arról a faluról a kihelyezése­mig nem is hallottam, de a megyében lé­vén, magam választottam, mert megtet­szett a neve, Birsana falunév különös zenéje. Választásomat soha nem bántam meg. Onnan elkerülve, két évig bányaor­vosként Felsőbányán tevékenykedtem, a sokat szenvedett ércbányászok között, a­­kik akkor, az 1971—72-es években, vi­szonylag kis pénzért, nagyon sokat dolgoz­tak. Ezért is érzem át annyira, ezért ér­tem meg követeléseik jogosságát, megala­pozottságát. Később Kolozsváron letettem a sebész alorvosi, majd nemsokára a se­bész szakorvosi vizsgát is. Ez az utóbbi komoly versenyvizsga volt, s így 1977-től, feleségemmel együtt, aki gyermekorvos, Enyeden vagyok. Lányom 22, fiam 20 é­­ves, s talán azt is el kell mondanom ma­gunkról, hogy az 1989. decemberi forrada­lom előtt évekig a Magyarországra való áttelepülés gondolatával foglalkoztunk, mi több, ilyen irányú kérelmünket az illeté­kes szervekhez be is nyújtottuk, de aztán úgy döntöttünk, hogy itthon maradunk, és e megváltozott körülmények között tesszük, amit kell. J­ön az RMDSZ Fehér Megyei Szer­vezetének egyik alapító tagja, szervezői képességgel megáldott helyi vezetője, aki­re hallgatnak az emberek, akit Enyeden és környékén jól ismernek, megbecsülnek. Gondoljuk, tisztában van azzal, hogy megválasztása esetén hivatásos politikus­sá kell átképeznie magát. Érez magában erre elegendő rátermettséget, erőt és ki­tartást ? — Mindezekkel tisztában vagyok, eze­ket vállalom. Tudom azt is, hogy politi­kusként, törvényhozóként is bizonyítanom kell majd. Ma már azt mondom, Maros­­vásárhely és minden egyéb után, hogy ha nagyot, ha kicsit lépünk is, de az mindig előre történjék, azaz induljunk már el végre előre, afelé a demokratikus kibon­takozás felé, ama demokratikus jogállam felé, amely közös hazája mindenkinek, és amelyben egyenlő joga lesz románnak, magyarnak, németnek, szerbnek, minden kisebbségnek. Remélem, a választási kampány során választóimnak politikai programomat, elképzeléseimet bővebben kifejthetem még, hiszen erre a választási törvény jogilag esélyegyenlőséget hirdetett meg, és én ma sem félek kiállni az embe­rek elé. De azt itt, ebben a rövid beszél­getésben el szeretném még mondani, hogy megválasztásom esetén nem csak a ki­sebbségek egyéni és kollektív jogainak, biztosításáért kívánok a parlamentben és a megyében küzdeni, tevékenykedni, hanem Enyeden és vidékén a fölös női munkaerő mielőbbi teljes foglalkoztatásáért, nem­különben az egészségügyi ellátás és e­­gészségvédelem gyökeres javításáért is, úgymond minden pártállástól, hovatarto­zástól függetlenül, ettől elvonatkoztatva. Vallom, hogy megmaradásunk egyik biz­tosítéka, egyedüli esélye, ha társadal­munk haladó, demokratikus erőivel ösz­­szefogva, közösen indulunk el Európa fe­lé. Én más járható utat nem látok! — Köszönjük a beszélgetést. Lejegyezte: DEÁK LEVENTE ÉGŐÁLDOZAT 1944 március—júniusában, negyvenhat esz­tendeje, Észak-Erdélyben végérvényesen semmivé lett a hagyományos zsidó közösségi élet. S mikor Kolozsvárról kigördült az utolsó deportált­ szerelvény a téglagyári gettóból, már javában folyt e zsidóság korábban el­hurcolt ezreinek fizikai megsemmisítése. Hamis lenne képünk a korról, ha azt hin­nék, csupán ott folyt népirtás, hol Hitler csa­patai megszállották az országot. Dr. Moses Rosen bukaresti főrabbi minapi filippikája egymás mellé két megdöbbentő számadatot ír: Észak-Erdély égő áldozatainak száma mint­egy 150 ezer emberéletre tehető, ugyanakkor a bécsi döntés által megcsonkított Romániá­ban mintegy 300 ezer zsidó férfit és nőt gyil­koltak le Moldvában, Besszarábiában, Buko­vinában s a Dnyeszteren túli területeken 1941-től kezdődően. És akkor még semmit sem szóltunk az 1941 januári vasgárdista lá­zadás során felkoncoltak százairól Bukarest­ben és Iasi­ban. Erről bölcsen hallgatott a Szabad Román Televízió is, melynek április 7-én sugárzott dokumentumfilmje tisztázni a­­karta a fasizmus éveit. Reméljük, kevés si­kerrel. A történelmi tudatot manipuláló mass media mintha elkerülné mostanában az e­­gyéni bűnösség kérdését. Mert új soviniszta eszmék uszulnak emberségünk ellen, mert zsinagógákat gyaláznak meg ismeretlenek Nagyváradon és vasgárdista programnyilat­kozatok látnak napvilágot. Mert a Ceausescu­­diktatúra idején Lusztig Olivér úr könyveit az államilag irányított propaganda magyarelle­nes­ izgatásra használta föl. Mert a megma­radt és elaggott zsidó közösségek deportálá­­si megemlékezéseit a temetőkertek és zsina­gógák falai közé szorították vissza, hivatalo­san agyonhallgatták, vagy mint a magyar kisebbség elleni vádaskodás „indoklásaként" vetették be, és közben folyt szakadatlanul a zsidóság kivándorlása abból az országból, ahonnan naponta deklarálták a nemzetiségi kérdés „szocialista" megoldását. 1944 május harmadikán, szerdán — a get­­tózás első napján — Marosvásárhelyen pél­dául a koronkai téglagyárba 7500 polgár­társunkat terelték össze, stráfszekereken hoz­ták be csendőrök kíséretében. Itt a tágas ud­varon alig négyzetméternyi hely jutott a szá­rítószínek, de leginkább a szabad ég alatt egy-egy családnak, s három hét múlva három vonatszerelvény vitte őket halálba, pusztu­lásba. Hagyományos zsidó közösségi életet mondtunk az előbb, hiszen, ami 1945 után, a visszatértek töredékeihez mérten még kö­vetkezett, következik, az csupán a történelem utójátéka. Vásárhely zsidósága száz eszten­dő alatt, a XIX. század harmincas éveitől kezdve, midőn a falvakból beköltözhetett a városba, lassan és szívósan kiépítette kö­zösségi élete kereteit és intézményeit. Meg­gyökerezett az előtte oly­ sokáig zárva ma­radt erdélyi városokban. Házakat emelt, templomokat és imaházakat, iskolákat, mű­velődési otthonokat, rituális fürdőket és kór­házat, a dombok helyet adtak a temetőknek, újságokat és könyveket adott ki, ipari üze­meket és apró műhelyeket, bankokat és bol­tokat működtetett, fiai iskolába, egyetemre jártak, kereskedtek, tanítottak, hivatalt visel­tek, gyógyítottak, pereket vittek. Politizált, tőkét teremtett, számarányát messze felülmúl­va aktívan részt vett a modern idők vala­mennyi haladó mozgalmában, számosan kö­zülük a cionizmus, a zsidó államalapítás hí­veivé szegődtek. A Bethlen Gábor féle privilégium közzété­tele (1623) óta az erdélyi zsidóság messze eltávolodott a homogén kereskedőrétek sajá­tosságaitól, felnőttkorú, egymáshoz lazán kap­csolódó, társadalmilag mélyen tagolt népcso­porttá fejlődött. Soraiban épp úgy megtalál­­juk a nincstelen kézműveseket, mint a dús­­gazdag nagypolgárokat,a rabbiba máramaro­si csordapásztort és földművest, a kereskedőt és alkalmazottait, a tudóst és a házaló zsidót, a költőt, zenészt, írót és színészt, a falusi szatócsot, doktort, a kikeresztelkedett és asz­­szimiláns világpolgárt. A 18—19. századi tiltó rendelkezések és akadályoztatások dacára lélekszáma három század alatt szakadatla­nul nőtt a természetes születések és a hullá­mokban jelentkező bevándorlások révén. Élt az istenhit és az ateizmus, a mély vallásos­ság (h­aszidizmus) és a vallási közömbös­­ség végletei között Élt és reménykedett ro­mánok, magyarok, szászok és svábok, ukrá­nok és szlovákok között; élt és reménykedett a felvi­lágosultság és hagyományőrzés kettős kötésében, beszélt négy-öt nyelven, imádko­zott ősei szent és megmentett szavaival. Történelme az újabb kortól kezve egy volt az országéval, melynek részese, majd polgára lett az emancipáció (1848) révén testben és lélekben. Az egyenlőtlen és felemás fejlődés, a de­­mokrácia intézményeinek akadozó működé­se, félkész állapota, a társadalmi és nem­zetiségi feszültségek és ellentmondások, a kormányzatok rossz döntései, a szövetségek elhibázottsága, a bűnbakkeresés a kudar­cokért, logikusan, a belső fejlődésből kö­vetkezően és a világpolitika szorításában a fasizmus felé vezettek. És a fasizmus ostora mindig a legvédetlenebbeken csattan. A zsidók példája Intő parabola minden­ számára: mivé lett, lehet a türelmetlenség, a kizárólagosság, a másság tagadása és megbecstelenítése, a szellemi sötétség, elszi­geteltség, az értékrombolók uralma; hová vezet a szabadjára eresztett állati ösztönök tombolása, a megfélemlítés politikája, a ha­tárokat nem ismerő megalázás. Észak-Erdély 150 ezer elhurcolt áldozatot a munkaszolgálatos századok és haláltábo­rok agyonlőtt, Ukrajnában megfagyott, éhen­­halt, gázkamrába lökött tömege, férfiak, nők, gyerekek, ekkor 1942 és 1944 között érték el a pokol legmélyebb bugyrait. Ekkor ért vé­get háromszáz esztendős történelmük. Niszán hónap a zsinagógiai naptárban — a tavasz ünnepe. A szent írások szerint ebben a hónapban teremtette az örökkévaló a vi­lágot. S milyen tragikus fintora a történe­­lemnek, hogy az észak-erdélyi zsidóság szá­mára ez a végakkordokat jelentette. A történelem igazságot szolgáltat az iga­zaknak. Azoknak az embereknek, akik élel­met csempésztek a gettókba, akik nem küldték ki az aknamezőkre a munkaszolgála­tosokat, kenyeret és vizet nyújtottak be a va­gonokba, gyermekeket, nőket, üldözött fér­­fiakat bújtattak. Parasztok, városiak, egysze­rű emberek, kolostorok barátjai, papok. A kolozsvári egyetem rektora és professzora nem adták ki az egyetemi klinika betegeit a németeknek, Márton Áron és Apor Vilmos püspökök nyíltan fölemelték szavukat a de­­portálások ellen, főispánok mondtak le til­takozásul. Számon kell tartanunk mindig az emberi szolidaritás példáit. Mindenkor fel kell mu­tatnunk, hogy soha többé ne beszélhessünk bűnös nemzetekről. S ha példamutatásukat, bátorságukat, áldozatukat mi nem mutatjuk föl, ki teszi meg helyettünk? Ha mi és fiaink fiai már nem leszünk, szét­szóródunk, mint a szárnyas magvak, ak­­kor a temetetlen és sír nélküli holtak milliói­ra, a jelképes lelki sírokra ki emlékezik majd itt? Emléküket ki fogja ápolni az áldott ha­­zai rög fölött? SEBESTYÉN MIHÁLY ~Zsatri EGY MONDATBAN••• temes megyéből • Talán mondanunk sem kell, hogy ha­talmas elégtétellel nyugtáztuk különösen mi, temesváriak a baráti jugoszláv kormány ama zseniális határozatát, miszerint 1. év április 21-től kezdődően legkevesebb napi 200 dollárt kell dinárra átváltaniuk az odautazó turistáknak. • A Gazeta de Vest „rémhírcsokra“ szerint, a fővárosi Nem­zeti Színház állítólag felkérte Petre Roman urat, hogy Woody Allen Hogyan hódítsuk meg a nőket című darabjában játszaná el a főszerepet, s e nagysikerű komédia eset­leg Suzana Gâdea asszony rendezésében kerülhetne hamarosan színpadra. • A Ti­misoara című lap április 21-i számában, epés megjegyzések kísérletében, részleteket olvashatunk Ion Iliescu elvtárs X. párt­kongresszuson mondott zseniális beszédé­ből. • Ovidiu néven most már Temesvár­nak is van házasságközvetítő irodája, a­­mely állítólag biztos sikert garantál a rá­szorulóknak, ám az előreláthatóan borsos árakról szól a jelentés. • Újabb rekordot állított fel a posta, ugyanis a Romániai Magyar Szó április 14-i számát már 23-án kézbe kaptam. • Nálunk felé is dívik a plakáttépés, mintegy a választási kampány hőfokát alátámasztandó: megelégelve a dolgot a Nemzeti Liberális Párt kevésbé esztétikus, ám annál radikálisabb meg­oldást választott: pannókra és falakra le­­moshatatlan festékpermettel felírt szöve­gekkel próbál újabb szimpatizánsokat sze­rezni. • Magyar nyelvű felkészítő tanfo­lyamokat indít az egyetemre jelentkező fiatalok számára a RMDSZ; a május elején kezdődő, a fizika, matematika és kémia tantárgyakból tartandó ingyenes órákra a szövetség tagjai jelentkezhetnek. • Több mint 200 emberből verődött össze az a csoport, amely április 24-én reggel sza­­bályszerűen eltorlaszolta megyeközpontunk egyik legforgalmasabb utcáját, majd ugyanaznap 12 órai kezdettel éhségsztráj­kot hirdetett: az NSZK-ba véglegesen ki­­telepedni szándékozó állampolgárok útle­vélkérelmének csigalassúsággal történő in­tézése miatt. • Szombaton, április 28-án, 11 órai kezdettel a Capitol filmszínház ter­mében tartották országos találkozóikat a Temesvári Kiáltványt aláíró és támogató szervezetek képviselői, április 29-én pedig népgyűlést tartottak a Győzelem­ terén. • Aggasztóan megnövekedett megyénkben a kocsi- és lakásfeltörések, lopások és más természetű gaztettek száma, míg rendőrsé­günk létszámhiányra hivatkozva tehetet­lenül toporog a hatalmas bűnözési hullám áradatában. • A Renasterea bánateana című napilap a minap közölte a közelgő választásokon induló megyénkben jelöltek névsorát: összesen 235 személyt jegyeztek be, amelyből 15 az RMDSZ színeiben ve­télkedik mandátumok megszervezéséért. Tőlünk szenátor­ helyre pályázik Tőkés László református püspök, Bodó Barna szerkesztő és dr. Sándor István tudományos kutató. FERENCZ KÁROLY A MOZGÁSSÉRÜLTEK I. ORSZÁGOS KONFERENCIÁJA ALKOTMÁNYOS ÉRDEKVÉDELEMÉRT Évtizedeken át maga a mozgássérült fo­galom, a kifejezés is tabu volt. A nyilvá­nosság előtt, a sajtóban mozgásszervi be­tegségben szenvedőkről (de egyébként más panaszokról sem) még csak említést sem lehetett tenni. Gondjaikat felpanaszolni, vagy éppen érdekvédelmükben szót emel­ni — a szigorúan tiltott témák közé tar­tozott. Mikor már szocialista országokban is kezdtek nyilvánosságot kapni a moz­gássérültek társadalmi gondjai és ezáltal a méltányos összefogásra, a támogatásra és segítségnyújtásra, a kormány felelős­ségének fokozására serkentettek, hazánk még mindig a „gyanúsan egészséges“ or­szág színeiben tetszelgett. És a gondok, a társadalmi elvárások nyilvánosság elé tárása a kérdéskörnek csupán egyik, talán nem is a legfontosabb eleme. Csak felszíni megnyilatkozása volt a kormány általános magatartásának a mozgássérültek gondjai megoldásával kap­csolatban. Hogy milyen mérhetetlen mu­lasztások történtek a sajátos életvitel, a társadalmi és pszichikai beilleszkedés, a betegellátás és -gondozás intézményi biz­tosításában, jelzi az a tény, hogy már a forradalom utáni első hetekben a moz­gássérültek területi szinten és országos átfogásban egyaránt olyan szervezetek megteremtésére törekedtek, amelyek tör­vényes keretek között, érdemben képvisel­hessék gondjaikat, kérelmeiket a kormány előtt. Jogokat, támogatást várnak éppen azért, hogy maguk is minél hasznosabban, egyénre szabottan minél értékesebben kapcsolódhassanak be a társadalmi életbe. Megalakítva a Romániai Mozgássérültek Országos Társaságát, 1990. április 27-én I. országos konferenciájukat is megtartot­ták. Hogy gondjaik mennyire nem csupán hazai, hanem nemzetközi rálátást is igény­lő ügy, jelzi többek között az a tény is, hogy a konferencián részt vett és hozzá is szólt az Amerikai Egyesült Államok bu­karesti nagykövete, Allan Green, ki orszá­ga ezirányú intézkedéseiből idézett, és is­mertette tevékenységét a Mobility Inter­national szervezet jelen lévő képviselője, Eugenia Stavropoulou alelnök, a mozgás­­sérült fiatalok gondjaira gyógyírt kereső nemzetközi intézmény nyújtotta lehetősé­gekről szólva. Természetesen, a hazai gondok — első­sorban — hazai tennivalók maradnak. És máris haladás, hogy a kormány tudomá­sára hozták a főbb igényeket. Ennek bi­zonyítéka a kormány képviselőinek jelen­léte, bár egyelőre a támogatás szóbeli ki­fejezést nyert csupán és az általánosságok szintjén mozgott. Ennek a magatartásnak kézzelfogható jele egyébként az is, hogy a mozgássérültek szervezete ideiglenes veze­tőségének ismételt kérése ellenére, még mindig nem biztosítottak számukra szék­házat és még a konferencián se kaptak — bár a főváros főpolgármestere is jelen volt — erre biztosítékot. Ezeknek a tények­nek az ismeretében még inkább értékelhe­tő a társaság ama igénye, hogy Szervezeti Szabályzattal, jogi személyiségként mű­ködve, kérelmeik bekerüljenek a majdani alkotmányba, s ily módon törvényes kere­tek között biztosítsák érdekvédelmüket, a sajátos helyzetükből fakadó társadalmi kötelezettségeket. Legalább ezt az alapos dokumentumot előterjeszthették és elfogadták ezen a kon­ferencián, mert gondjaikat ezúttal sem hallgatták meg. A kormány és a municípi­­um képviselője röpke jelenlétükkel csu­pán protokolláris kötelezettségüknek tettek eleget. Szerencse, hogy ebbe még belefért Gabriel Liiceanu hozzászólása, aki eddig nálunk soha ki nem mondott, pedig fáj­dalmasan valóságos jelenségekről beszélt. A kérdéskört társadalmi-történelmi pers­pektívákba helyezve elmondta, hogy a to­talitárius rendszer egyik sajátsága éppen az, hogy fedezi a különbségeket, s ezzel nyilván a társadalmi felelősséget és a ten­nivaló kötelezettségét is elhárítja magá­ról. A teremben lévők sajnos, saját bőrü­kön érezték a filozófus megfogalmazta té­tel valóságát. Immár új társadalmunk fe­lé fordulva Gabriel Liiceanu kifejtette, hogy egy társadalom civilizációs szintje azon is lemérhető, mennyire ismeri el a szenvedést és igyekszik tenni enyhítéséért intézményesen és nem csupán az anyagi vonatkozások terén, hanem a pszichikai tartományok vállalásában is. Természete­sen, a társadalmi tudatot is át kell formál­­ni olyképpen, hogy elfogadja a másság, a különbözőségek jelenségeit. Megértetni azt, hogy van, aki más, mint Te, és az ezzel já­ró tényekhez is méltó módon viszonyulni. Másrészt ki kell mondanunk, meg kell ta­nulnunk, hogy a társadalomiján igenis lé­tezik szenvedés... A mozgássérültek ép­­pen ezért ne szigetelődjenek el és ne en­ l­gedjék magukat elszigetelni. A társadalom pedig nyissa meg a kapukat, hogy a beil­leszkedés minél teljesebb, emberileg mél­­tányosabb legyen. A szünetben bihari, marosvásárhelyi, szebeni meghívottakkal beszélgettünk. Ghi­­cea Klára, nagyváradi küldött megmutat­ja a dokumentumot, amely szerint már pontosan tíz évvel ezelőtt fölvetették a kb-nak a mozgássérültek társasága meg­alakítását, de még csak válaszra sem mél­tatták. Pusztai doktornő és Elkán Gizella gyógytornász főnővér a pszichikai ténye­zők, a csoportterápia lehetőségeit fejtege­tik. Simon Francisc és Sorin Costache, az ideiglenes vezetőség tagjai a szervezet számtalan ágát-bogát magyarázzák... BÉRES KATALIN

Next