Romániai Magyar Szó, 1991. július (3. évfolyam, 465-490. szám)
1991-07-02 / 465. szám
1991. július 2. A MAGYAR REFORMÁTUSOK II. VILÁGTALÁLKOZÓJA EGY CSALÁD ÉS EGY NYELV VAGYUNK A magyarországi, főként budapesti nagy példányszámú lapok szikáran, kevés szóval, érdektelenül tudósítottak, ha egyáltalán tudósítottak a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozójának az eseményeiről, kollégákkal beszélgetve, a lehetséges magyarázatok közül figyelmet érdemlő, de nem elfogadható az a szempont, mely szerint túl nagy teret szenteltek a világtalálkozó előkészítésének, s a tulajdonképpeni rendezvény idejére elfogyott... a puskaporuk. Még Tőkés László püspöknek a debreceni nagyerdei stadionban június 22-én, szombaton délután megtartott istentisztelet alkalmával tett ama nemes fölajánlása se váltott ki illő visszhangot, hogy a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozóját 2000- ben Erdélyben rendezzék meg. Ha nem, hát majd a Vatra fölkarolja. Én azonban attól tartok, az anyaországbeliek és a szervezők minden istápoló jóindulata és nyilvánvaló fáradozása és szeretete ellenére is, hogy az ideérkezett mintegy 20 ezer erdélyi, kárpátaljai és jugoszláviai magyarnak fontosabb, szívhez-lélekhez közelebb álló volt, hogy néhány napon át közösségileg együtt lehetett í'-in)0’'szágbeli testvéreivel. Az egyszerű református hívőkre gondolok elsősorban, a kicserzett arcbőrű, kapától-kaszától töredezett földikre és lelkipásztoraikra, az enyedi, besztercei, Zsi'velyi szórványban, akár a Kalotaszegen élőkre vagy a kárpátaljai Onn környékéről, Szalókáról valókra, akikkel oly jóízű szót válthattunk délidőben vagy az esti közös vacsora idején. Igen, valóban, mi sokat vártunk és sokat is kaptunk a találkozótól. Ahogyan Kiss Antall jugoszláviai esperes egy nyilatkozatában megfogalmazta: „Nem azt, hogy a nemzeti sovinizmust ébreszti (mármint a világtalálkozó), hanem a magyarságnak az összetartozását, hogy mi, egy család vagyunk, egy nyelv vagyunk. Megerősít bennünket elsősorban magyarságunk tudatában és reformátusságunk tudatában is. Nehéz megérteni ugyanis, hogy a 20. században, amikor az európai ház felé igyekszik minden ország gyűlölködése, harc lehetséges a nemzetiségek és nemzetek között. Arra törekszünk és azt szeretnénk, hogy a különböző népek és nemzetiségek békességben éljenek egymással.“ (A fenti hitvallást nemcsak a Vatrának, hanem a román kormánynak is a szíves figyelmébe ajánlom, anagógiaként a Pruton innen és túl élő románok szívbéli találkozóira.) Naprakész helyszíni tudósításokra anyagi tehetségünkből, sajnos, nem futotta. A kiválóan szervezett sajtóközpontban (a debreceni református kollégiumban) a nemzetközi standardnak megfelelő valutaöszszegért lehetett igénybe venni a telefaxot, így kollégám, Barabás Zoltán kénytelen volt hazautazni, hogy onnan tudósítsa bukaresti szerkesztőségünket az első két nap eseményeiről (neki talán módja lesz még, hogy részt vegyen a Zánkán tartandó I. Magyar Református Ifjúsági Világtalálkozón, illetve a tulajdonképpeni világtalálkozó záróünnepségén, ugyanitt, június 30-án). S ha már itt tartok, csupán jelzésként, hadd mondjam el, hogy milyen széles karolású a világtalálkozó (de, ahová mi nem juthattunk el): ugyanezekben a napokban tartották meg Kecskeméten a Magyar Református Iskolák Világtalálkozóját. Öregdiák összejövetelekre került sor Nagykőrösön, Budapesten, Sárospatakon és Pápán; június 26-án Cegléd adott otthont a református nők találkozójának (a rendezvénynek egyik védnöke Tőkés Lászlóné főtiszteletű asszony volt); külön találkozót szerveztek a presbiterek számára a budapesti Ráday Kollégiumban, s a Debrecentől délkeletre elterülő Erdőspusztán, a vekeri-tavi Ifjúsági Táborban a Cserkesz Világtalálkozó részvevői táboroztak június 21—28 között. Debrecen adott otthont a református lelkésztalálkozónak, és itt tartották meg az egyházzenészek találkozóját is, melynek keretében előadások hangzottak el a magyar reformátusok énekkincséről, tanácskozás folyt az egyetemes magyar református énekeskönyv szerkesztésének elvi és gyakorlati kérdéseiről és az együttműködési lehetőségekről az egyházzenészek képzésében. A debreceni nagyerdei stadionban rendezett, ünnepi istentiszteletet követően vasárnap tartották meg a Magyar Református Kultúra Napját, illetve a gyálek°zeti találkozók napját, hétfőn egyháztudományi szimpózium rajtolt a Református Kollégiumban, majd kórushangversenyre és záró istentiszteletre került sor a debreceni Nagytemplomban, ahol kihirdették a Magyar Református Világszövetség megalakítását. Az ezzel kapcsolatos pénteki, majd hétfő déli tanácskozásokra és titkos szavazásra zárt ajtók mögött került sor, így csupán a hétfő délután tartott rövid sajtóértekezleten tájékozódhattunk bővebben az ott történtekről. Ugyanis kifo®*gok merültek föl amiatt, hogy nem a „kálvinista Rómát“, vagyis Debrecent, melyet határközeli fekvésnél fogva az erdélyi, a kárpátaljai és a jugoszláviai magyar reformátusok könnyebben megközelíthetnek, hanem Budapestet jelölték ki a Világszövetség székhelyéül. Többen nehezményezték azt is, hogy Tőkés László főtiszteletű úr nem vett részt a Világszövetség létrehozását eldöntő pénteki tanácskozásokon (az ilyenkorszokásos formális meghívás nem érkezett el hozzá), s elterjedt az a különben tévesnek bizonyult hír is, hogy még a 17 tagú elnökségbe se került be. Különben a Magyar Református Világszövetség elnökévé dr. Bütösi János amerikai nyugalmazott püspököt, alelnökeivé dr. Csiha Kálmán erdélyi és dr. Mikó Jenő szlovákiai püspököt választották. Erdélyi vonatkozású./* számunkra nyilvánvalóan örvendetes eseményként jegyezhetők Tőkés László püspök megrázó erejű hatású igehirdetése mellett (a debreceni ünnepi istentiszteleten, melyől egy korábbi tudósításban már szó esett) az Erdélyben élő vagy onnan áttelepedett írók, költők, esszéisták (Kányádi Sándortól Páskándi Gézáig, Molnár Gusztávtól A református gondolat ma című vitaindítónak szánt esszét előterjesztő Visky Andrásig), képző- és fotóművészek, alkotó népművészek tevékeny jelenlétét a református kultúra napjának rendezvényein, vágja a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulatának előadását (Madách Imre’ Mózes) a debreceni Csokonai Színházban, i'vancsiák vasárnap, a c'-n'ekezeti találkozók napján Erdély református püspöke dr. Csiha Kálmán Nyíregyháza vendége volt, míg a gyülekezetek Debrecenben és környékén vettek részt találkozókon, élve a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakításának e kiváló lehetőségével. A hétfő délelőtti egyháztudományi szimpózium plénumán Csiha Kálmán főtiszteletű úr A kisebbségi tersbe, ülő mastyár reformátusok jelene és jövője címmel tartott érdekfeszítő, viharos tapssal honorált előadást, majd részt vett a kisebbségi szekcióülés olykor szikrázó indulatú vitáján. Aztán — istenhitü-nkben és. . magyarságunkban megerősödve — már csak a búcsúzás fölemelő pillanatai. És a fáradalmas,vámosaink immár megszokott pimaszságának kitett — utazás haza. Erdélybe. MIKLÓS LÁSZLÓ KÖZLEMÉNY Híven a jelenkori demokrácia elveihez, melyek alapját az összes honpolgárok egyéni jogainak és szabadságának a garantálása és tiszteletben tartása képezi, a Kolozsvári A nsrt a tali tá rus'/. De rppkj a Kft. Forum elutasítja a tanfeldgyéreség újabb kísérletét a magyar kisebbség saját iskolához való jogának korlátozása, román tannyelvű osztályok létesítésével a három magyar tannyelvű líceumban. Meggyőződésünk, hogy a kolozsvári magyar lakosság igénye az anyanyelvi képzésre nem károsítja a román többség érdekeit, és minden próbálkozás, mely a magyar kisebbség jogainak korlátozására irányul, diverzió, és etnikumközi konfliktus létrehozását célozza Kolozsváron. A KOLOZSVÁRI ANTITOTALITÁRIUS DEMOKRATA FÓRUM EGYEZTETŐ- ÉS AKCIÓBIZOTTSÁGA Zarándokút jutányosan II. János Pál pápa augusztusban esedékes magyarországi látogatása alkalmával zarándokutat szerveznek az erdélyi (kolozsvári) katolikusok részére. A jelentkezők előnyös áron juthatnak utazási jegyek birtokába, ha kifizetik a teljes viteldíjat az utazási iroda képviselőjének, aki július 1—2—3-a délután 17—18 óra között várja az érdeklődőket, az Egyetem utca 5 szám alatt. (Román) Holnaptól, folytatásokban ERDÉLYI NAPLÓ A DIKTATÚRA ÉVEIBŐL • A Párizsban megjelenő Magyar Füzetek 1979-ben nyugatra titokban kijuttatott naplót közölt, Bíró Péter tollából. Később kiderült, hogy e név mögött tulajdonképpen Molnár Gusztáv filozófus, a Kriterion Könyvkiadó akkori fiatal szerkesztője rejlett, aki a korszak romániai magyar sajtójának közleményei alapján naplójába írta elemző kritikáját az egyre fokozódó személyi kultusz körülményeiről. Meglátásai sajnálatosan mai körülményeinkre is kísértetiesen illenek. Naplójából két héten át közlünk összefüggő részleteket. Holnaptól tehát: KISEBBSÉGI PERSPEKTÍVÁK A TOTALITÁRIUS TÁRSADALOMBAN - Molnár Gusztáv naplója. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar • 3 CSOMAGOT POSTÁZTAK - LEVÉL LETT BELŐLE... ... Jellemző ez az átváltozás napjainkban, előfordul ugyanis, hogy feltesznek egy tíz kilós küldeményt, amely a hosszú és csöppet sem eseménytelen úton papírsúlyúvá olvad. Ám hogy a címzett láthassa, nálunk még a rend- és csomagbontásnak is rendje van, csatolják a ténymegállapító jegyzőkönyvet: a szállítás során erősen megrongálódott valami ezt meg azt tartalmazza. Vak, aki nem látja, s azt sem, hogy csupán felét kapta meg a postázott ajándéknak. A másik felét rövid, de velős levéllel pótolja, meglehet, éppen az enyveskezű postatisztviselő: Hülye magyarok — így episztolázik —, férjetek bőrötökbe, és csak ROMÁNUL írjátok a címzést! Ja, persze, a pánromán rögeszme szerint egy magyarul felírt utcanév, városnév (gyógyszertári tábla) már egekbe kiáltó diverziós merénylet, még akkor is, ha történetesen lipcsei német a feladó, s akkor is, ha románul írta föl — Odorheiu — a címet. De megbocsásson a buzgó fajvédő, a nevet már nem fordíthatta le még autorizált tolmács segítségével sem a jámbor német, mert a név: est omen ugyebár, mondjuk a művelt világban szálldosó szállóige bölcsességével. Majd elfeledtem: ez a pasas nem ismeri a helyesírási szabályokat. Néhány soros drákói intésében legalább három helyesírási hibát is vétett. Jó lenne megtalálni a fővárosi 50. számú hivatal fekete golyóstollal még feketébb dörgedelmeket krikszkrakszoló honfiúját és elbeszélgetni vele szolgálati feladatairól és kötelességeiről. Gondolom, nem túlzó a kérés. OLÁH ISTVÁN i^C-jKBSf.. .'S »•’( A munkanélkülieket nyilvántartó iroda váróterme Besztercén 8—13 óra között sosem üres. Több mint félszáz ember fordul, meg itt naponta. Háromféle ügyben: — a munkanélküli segélyt kapók félhónaponként vízumért; — friss munkanélküliek, bejegyeztetni magukat; — munkahelyért folyamodók, kik nem jogosultak munkanélküli segélyre. Néhányszor beálltam közéjük. Csendesnek, nagyon csendesnek bizonyultak ezek a sort állók. Négy különböző alkalomkor, más-más várakozókkal próbáltam közös beszélgetést kialakítani. Egyszer sem sikerült. Gyanakvóan figyeltek, nem voltak hajlandók gondjaik kiteregetésére Egyiknek-másiknak nyomába eredtem. Azzal a kikötéssel, hogy a nevüket és a vállalatot, amelynél dolgoztak, ne említsem, kipakoltak. De miért csak négyszemközt? Miért nem akarnak a nyilvánosság előtt beszélni helyzetükről? A megkérdezettek legtöbbje azért, mert értelmetlennek, eleve esélytelennek tartják a harcot helyzetükben az igazságosság érvényesítéséért. Mások félnek. Pontosan ők sem tudják, miért. Azt mondják, hogy ebben a bizonytalanságban bármire számíthat az az ember, aki nem fogja be a száját. Az utóbbi fél évben tapasztaltam, egyre többen vannak olyanok, kiken újra erőt vett a bizalmatlanság, a félelem görcse. A munkanélküliség növekedésének az okai itt is ugyanazok, mint országszerte. Statisztikai adatok Megyénkben június 20-án 2214-en kaptak munkanélküli segélyt, 14 személlyel többen mint egy héttel korábban, közülük 598 nő. Munkahelyért 2722-en folyamodtak, az előző héthez viszonyítva 31 személlyel többen, közülük 1480 nő. A segélyre jogosultak megoszlása végzettségük szerint: munkások száma 1850 (469 nő); a középiskolát végzetteké 299 (107 nő); a főiskolát végzetteké 65 (22 nő). Közülük 127 személy kapott eddig munkát az iroda közvetítésével, de csak ideiglenesen. A legtöbb munkanélküli —■ 718 — a szakképzetlen munkások közül került ki. A szakképzett munkások közül 116 géplakatost, 98 gépészt, 80 autóvezetőt, 77 bányászt, 71 asztalost, 70 építészt, más kategóriákból kevesebbet tartanak nyilván a segélyre jogosult munkanélküliek között. S ami a számok mögött van A. GÉPLAKATOS: — Nálunk egy nap közölték, hogy a szekcióból ennyi s ennyi munkásnak mennie kell. Rá egy hétre mindannyiunkat le- vizsgáztattak. Ott helyben javították ki a dolgozatokat, bárki megnézhette őket, nem csináltak titkot belőle. S mégsem voltak, igazságosak. Több olyan régi, tapasztalt munkás került az utcára,akik sokkal jobban értenek a mesterségükhöz, mint az a fiatal, aki megmaradt, mert többet tudott elméletből, jobban forgatta a ceruzát... B. SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ — Felháborító, ami nálunk történt. Az igazgató először azokat tette az elbocsátandók listájára, akiknek kisgyermekük van. A szülési szabadságon lévőket értesítették, hogy nem veszik vissza őket. Hiába tiltakoztunk, hiába kértük, hogy teszteljenek le bennünket. Az igazgató, úgymond, nagyon is jól tudja, hogy ki mennyit ér, s a nők üljenek otthon gyereket nevelni... C. ÉPÍTŐMUNKÁS: — Nálunk simán ment a dolog. Építőanyag hiánya miatt nem tudtak munkát adni. Hát felmondtak. Az nem vígasztal, hogy visszavesznek, ha lesz pénz és nyersanyag ... D. HEGESZTŐ: — Mióta leszereltem, nem dolgoztam. Egy ideig kényszerszabadságra küldtek. A munkanélküli törvény megjelenése után végleg elbocsátottak... E. GÉPKARBANTARTÓ: — A vállalatuknál két karbantartó csomrt volt Az peviket felszámolták. Nem úgy, hogy kettőből alakítottak volna egyet, kiválogatva a legjobb munkásokat, hanem egyszerűen törölték a miénket... F. MÉRNÖK: — Vállalatunktól jócskán bocsátottak el irodai alkalmazottakat. Az elbocsátási kritériumokat nem közölték velünk. A vezetőség úgy döntött, hogy egy részvénytársaságban ehhez az alkalmazottaknak semmi közük. Ez a vezetőségre tartozik. Van ebben egy jókora adag logikátlanság. Hisz a vezetőség sem részvényes ezekben az állami tőkével alakult részvénytársaságokban. A szakszervezetünk se életképes. Mindenki félti az állását. Most úgy érzem magam, mint akit megbénítottak... Javaslat Nem volna érdektelen létrehozni a munkanélküliek (s nem csak azok) számára egy tájékoztató irodát, amelyben videofilmeket vetítenének már beindult és jól menő kisvállalkozásokról, mind belföldi, mind külföldi eseteket ismertetve. Amolyan „ötletbankra“ gondoltam. GUTHER M. ILONA Az elfogyó munka áldozatai Miért csak névtelenül? Az RMDSZ Kolozs megyei konferenciája „A JÓ SZÁNDÉK MEGVAN, A HOZZÁÉRTÉS MÁR KEVÉSBÉ“ 1991. június 22-én, szombat délelőtt ült össze a Kolozs megyei RMDSZ konferenciája a Farkas utcai Egyetemiek Házának Nagytermében. A termet nagyszámú résztvevő töltötte meg, de a vidék városainak, falvainak tagsága igen kis mértékben képviseltette magát, és hozzájárulásuk, legalábbis a gyűlésen, az alapszabályzat tervezet, valamint a záródokumentum tervezet kidolgozásához minimális volt. A nagygyűlés dr. Buchwald Péter megyei elnök beszámolójával kezdődött. A megalakulástól eltelt idő óta ez az első beható elemző gyűlés. Megtudtuk: Kolozs megyében a 21 körzetben sokoldalú, szerteágazó tevékenység folyik; nehézséget jelent a fiatalság visszahúzódása a szervezeti munkától, az átlagos életkor emelkedése; mind szűkebbnek bizonyul a régi, ideiglenes székhely és feltétlenül szükség van az új, kiutalt és utólag pereskedés tárgyává lett, Hősök útja 16. sz. alatti épületre; a megyei szervezetben tizennégy, aránylag jól működő szakbizottság tevékenykedik. — A jó szándék mindenkiben megvan, de ez nem elég, hozzáértéssel is kell párosulnia — fejtette ki záróbeszédében az elnök. A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság jelentésének vezérgondolata: az RMDSZ rentábilis tevékenységgel halmozzon fel tőkét, mert akkor a felmerült problémák könynyebben megoldhatók. A záródokumentum tervezetet Herédi Gusztáv olvasta fel, majd Kapcza Imre ügyvéd tájékoztatta a jelenlévőket a székház helyzetéről, a várható eredményekről. Az alapszabály tervezetet kiegészítendő a helyi MADISZ kifejtette forradalmi nézeteit. Végeredményben, a kialakult terveket egy elnök, négy alelnök vezetésével széles körű területi önállóságot biztosít az RMDSZ szervezeteknek. ROMÁN JÁNOS TISZTÚJÍTÁS a nagybányai RMDSZ háza táján és a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület alakuló ülése — öt órában 350—400 érdeklődő jelenlétében zajlott le Nagybányán a Művelődési Ház nagytermében a maratoni tisztújító RMDSZ- közgyűlés, egybekötve az EMKE megyei (azaz a Gutintól délnyugati fekvésű területeket átfogó) alakuló gyűlésével. Dr. Márton Árpád RMDSZ-elnök megnyitó beszédében azzal indokolta a tisztújítás szükségességét, hogy a vásárhelyi kongresszuson elfogadott alapszabályzat értelmében minden évben szükséges egy ilyenszerű „érvágó művelet“. Figyelembe véve azt a feltehetően igen nehéz periódust, melyet tár- sadalmunk és mi, magyarok a legközelebbi jövőben át kell hogy vészeljünk főleg gazdasági téren, valamint ,a helyhatósági választások alkalmából, nem kevésbé a tanügyi problémákkal kapcsolatban a helyi magyarság erélyes fellépésének szükségességét, feltétlenül most kellett megejteni a felújításokat az RMDSZ választmányában. Továbbá a megalakulandó EMKE átveszi az RMDSZ kulturális bizottsága teljes munkáját, ami indokolttá teszi a választmány csökkentését. Ezért volt szükség egy tisztújító közgyűlésre, s akkor nyilván nem maradhatott el a kongresszuson részt vevők élménybeszámolója, amit dr. Márton Árpád és Csiha Tamás szenátorok röviden, de velősen meg is tartottak. A legtöbb hozzászólás nyilván a nagybányaiak és környékiek legfájóbb pontját érintette.a magvariktatás helyzetét, pontosabban egyelőre a magyar gimnáziumi osztályok létét, aminek legádázabb ellensége Botis Augustin volt főtanfelügyelő és jelenlegi szenátor. Mások azon a véleményen voltak, nem a Vatra fúrta meg a magyar iskola ügyét hanem mi magunk, a szülők, mert hiába lenne több osztály is, nem lenne jelentkező. Többen visszakövetelték felekezeti iskoláinkat. A választások és számlálások alatt az ardódi és a nagybányai 11-es számú iskola diákjai érdekes táncos műsort mutattak be. Ez már mintegy előjátéka volt az EMKE alakuló gyűlésének. Ezek után következett az MKMKE (Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület) alapszabályzat-tervezetének megvitatása és elfogadása, valamint a Vezetőségi Tanács tagjainak a megválasztása, így aztán az MKMKE-t, mely Máramaros megye Gutintól délnyugatra elterülő magyarlakta városainak és falvainak szellemi értékeit szeretné terjeszteni és egybehangolni a helyi jellegzetességeket és a mai kor követelményeit figyelembe véve, hamarosan be lehet jegyeztetni a megyei bíróságon, és elkezdheti (folytathatja) áldásos népművelő munkáját. Közben az RMDSZ-választások eredményei is megszülettek, az új 52 tagú választmány elnöke dr. Márton Árpád maradt. FARKAS E. ZOLTÁN így fogalmaz Balás Gábor, az erdélyi jogtörténet kitűnő egyetemi tanára egy, a székelységről írott tanulmányában. De mert az erdélyi magyarság számban és összefüggő tömbben élő népcsoportját már sokszor és sokféleképpen megfogalmazták, én megmaradnék ennél a mindannyiunk által elfogadható megállapításnál, hogy a székegység Erdély magyarságának „jelentős népcsoportja“. Fontosnak tartom elöljáróban tisztázni e kérdéskörben a felfogásom, mert e két-két és fél megyényi magyarság — ahol fölényes többségben élünk — a politikai cselvetés minden próbálkozásával találkozik nap mint, nap. A cél egy és ugyanaz: megbonítani a két és fél-hárorrzmilliónyi magyarság egységét. Azt az egységet, amely ugyan a mi esetünkben egyben területi is, de erdélyi (romániai) vonatkozásban szellemi hagyományápoló és a demokrácia jövőjében gondolkodó, identitását megőrizni és fejleszteni akaró nagy etnikum. A vörös többségi nacionalizmusnak nem sikerült befejeznie „nagy művét“. Mármár harapdosta a Székelyföld nagyvárosait és peremvidékeit, sikerre vitte (részben) szándékát a székelyek fővárosában, de hetek alatt helyreállt e megyék természetes rendje, amikor valóban kezünkbe vettük jogaink védelmét és a szerteszét száműzött fiatal értelmiségieink hazajöhettek. Ez a folyamat olyan magától értetődően ment végbe, hogy a hónapok múlva felocsúdott nacionalisták gyors szervezkedése és diverziói nem változtattak lényegesen a kialakult képen. Ám az is köztudott, hogy az átfestett vörös palást alól kilóg a lóláb és most eme sötét erők legfőbb gondja befejezni a beolvasztás, a szétzüllesztés ceausescui nagy művét. Ennek az „eszmei“ hadjáratnak az egyik taktikai fegyvere a székelység természetes önérzetének álnok felpumpálása. Amire, megnyugtatom a sorsunkat búsuló zöldesvörös urakat, semmi szükségünk. Ugyanis a székely embert az Úristen amolyan Ábel ésszel is megáldotta, másképp nem tudott volna megmaradni e tájakon, ahol nemcsak Surgyelánok voltak (és vannak), hanem a tatár, a török, az osztrák, de még a magunkfajta fejedelmek is csapolták vérünket. A cél érdekében még hízelegnek is nekünk: közös hadjáratokra emlékeznek, jogainkat biztosító vajdákra hivatkoznak, nem átallnak a székely nyelv (?!) elnyomására, a magyarokba való beolvasztás nemrég is gyakorolt módjára utalni (ha székelyek, akkor miért volt „Magyar Autonóm tartomány“? kérdi Eugen Paienaru egyik cikkében), aki ezeket a „magyarosító“ törekvéseket, a kommunista rendszert NÉZŐPONT az ország nyakába hozó magyar pártaktivistákra ruházza (hátha, ez a csel megy ?,...) Persze, a vallási békétlenség fejedelemség-kori eseményeibe is belekontárkodik, csakhogy leválasszon minket az egységes erdélyi (romániai) magyar népcsoportról. (Divide et impera ...) De tudhatnák ezek a naiv áltörténészek, hogy már a legutóbbi népszámlálás hasonló próbálkozásai is sikertelenek voltak! Van azonban egy más veszedelem is! Ha az RMDSZ II. Kongresszusát az együttmaradás — előjeleiben nem túlságosan — hetei előzték meg, megnyugvással vettük tudomásul, hogy az a nyíltság, ami a stratégiánk meghatározásában megnyilvánult és minden külföldi, sőt román politikus csodálatát kiváltotta, meghozta az eredményét. Egy mindkét tábor által elfogadott szervezeti szabályzatot és programot, a vezetésben pedig az ún. radikálisok által óhajtott frissítést eredményezett. A Kongresszus előtt vált közismertté az aktivizálódott, de területi kiterjedésében, tömegsúlyában szerényebb SZIT (Székely Ifjak Társasága), amely kapcsolatot keresett és talált a székely megyék hasonló gondolkodású csoportjaival. A bizonyíthatóan „sajátos“ székely történelem és lélek, gondolkodásmód alapján az egész erdélyi magyarság jövőjét (is) vállaló székely autonómia szellemében tervezgettek kezdeményezésüket az RMDSZ felsőbb vezetésével, de hangsúlyozottabban a helyi vezetéssel szembeni elégedetlenség tette népszerűvé. A sok-sok egyezkedésen fennakadt vagy elnapolt követeléseink fokozták gyanakvásukat, türelmetlenségüket és már-már az egykori Magyar Népi Szövetségnek állított kommunista csapdába látták besétálni szervezetünket. Kétségtelen: a határozott lépések és az európai normák szellemében megfogalmazott, szókimondó hangulatot, alaposan megindokolt hozzászólásokat ez a (területileg nemcsak Székelyföldet felölelő) csoport vitte a Kongresszus elé. Ugyancsak ez a „radikális“ csoport emelte ki a határokon túli magyarság és nemzetközi fórumok (döntő) jelentőségét sérelmeink megoldásában, ügyünk alakulásának állandó nyomon követésében és felkarolásában. Mindkét vonatkozásban máris könyvelhetünk el (rész)eredményeket. Ha azt mondjuk, hogy a tömbmagyarság (nálunk a székelység) másképp politizál, mint a szórványmagyarság vagy a vegyes lakosságú vidékek magyarsága, az csak annyiban igaz, hogy e területeken mi vagyunk a többségiek és a románság van kisebbségben. De ez a tény nemcsak kétnyelvű feliratokat és hagyományőrző utcaneveket jelent, nemcsak magyar középiskolákat, hanem a román kisebbség méltányos és becsületes védelmét, a civilizált társadalomban uralkodó tolerancia iskolapéldáját. És mert ez így is van, a mi viszonyainkat nem ismerő, más megyékbeli románokat szívesen hívjuk tapasztalatcserére. PUSKÁS ATTILA ----frtftfrA.’-'gfrrr.gat X --------------A MAGYARSÁG JELENTŐS NÉPCSOPORTJA" // KUTYATEJ SÍÁRI TÁBOROZÁS Gyakran hallom tanácskozásokon, baráti beszélgetéseken, hogy nyári tábort kellene szervezni karmesterképzés, táncmesterképzés végett vagy más célból. A legérdekesebb (s egyben a legégetőbb) a Fehér megyei RMDSZ terve. Az Erdélyi Szigethegységben (Zalatnán, Abrudbányán, Verespatakon, Topánfalván) élő magyar családok gyermekei számára akik csak román skolába járnak) nyelvápoló táborokat szeretnének szervezni, hogy frissítsék, gazdagítsák ismereteiket. Úgy gondolják, nem anyagira nyelvtant, szabályokat tanítanának nekik fegyelmes iskolai tanrend szerint, hanem a táborozás játékos formáit alkalmaznák. Sok-sok verset tanulnának például tánccal, meneteléssel vagy gyermekjátékokkal egybekötve. Esti tábortűz mellett népdalokat énekelnének, kirándulás keretében ismertetnék a virágok, gombák, madarak, pillangók, fák, cserjék magyar neveit, főzés, konyhai munka során tanítanák meg az ételek, fűszerek, italok, evőeszközök megnevezésére szolgáló szavainkat. Jó volna, ha nemcsak Fehér megye, hanem Kolozs, Beszterce-Naszód, Hunyad, Szeben, Máramaros, Krassó-Szörény is szervezne ilyen táborokat. Vagy összefogva megyeközi táborokat állítanának fel. Volna hol. Nem első alkalommal írom le, hogy elnéptelenedett a hajdani iskolák, diákotthonok egész sora Kövenden és Kidében, Torockón és Szucságon, s a megüresedett hajlékokban a gyermekek lakhatnának, kosztolhatnának. Kérdés, hogy kinek a költségén? Nyilván, sok szülő akadna, aki szívesen fizetne avégett, hogy a gyermeke tökéletesítse anyanyelvét, de ép® annyian tekintenék fölösleges kiadásnak az ilyesmit.. Ki foglalkozna a meggyőzésükkel, ki vállalná, hogy ha kell ingyenesen is ellátja a szórványmagyarság rászoruló gyermekeit? Mint oly sok mindent, nyilván ezt is az RMDSZ vállalja majd magára az EMKE-vel karöltve. De valamiképp intézményesíteni illene mind a nyelvápolást, mind a táborozást, a tábor jellegű továbbképzést, kiaknázni azt a lehetőséget, amit a tűzrakás, kirándulás a mezei játékok nyújtanak az oktatás számára. Fontos kérdés ez, hiszen a magyarság fele szórványban él, és gyermekek tízezrei csakis románul tanulnak. NERÉDI GUSZTÁV Hol kezdődik a túlnépesedés?! Közel ötvenezer kolozsvári lakosnak kell majd elhagynia „kincses városunkat“ — nyilatkozta M. Tulpeanu, a város polgármestere. Véleménye szerint mindenki saját egyéni érdekeit hajszolja és elhanyagolja a város tisztaságát, a tömbházak közötti zöldövezeteket. A helyzet változni fog a közeljövőben, mivel a kb. 50 ezer munkahely nélkül maradó lakosnak, akarja vagy nem, el kell hagynia a várost, és akik maradnak, azok majd tesznek egyet s mást a rend és tisztaság érdekében. Hogy számunk megcsappan, az biztos, de hogy ettől szebbek és tisztábbak leszünk... az kérdéses! (Román János)