Romániai Magyar Szó, 1991. július (3. évfolyam, 465-490. szám)

1991-07-02 / 465. szám

1991. július 2. A MAGYAR REFORMÁTUSOK II. VILÁGTALÁLKOZÓJA EGY CSALÁD ÉS EGY NYELV VAGYUNK A magyarországi, főként budapesti nagy példányszámú lapok szikáran, kevés szó­val, érdektelenül tudósítottak, ha egyálta­lán tudósítottak a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozójának az eseményeiről, kollégákkal beszélgetve, a lehetséges ma­gyarázatok közül figyelmet érdemlő, de nem elfogadható az a szempont, mely sze­rint túl nagy teret szenteltek a világtalál­kozó előkészítésének, s a tulajdonképpeni rendezvény idejére elfogyott... a puskapo­ruk. Még Tőkés László püspöknek a debre­ceni nagyerdei stadionban június 22-én, szombaton délután megtartott istentisztelet alkalmával tett ama nemes fölajánlása se váltott ki illő visszhangot, hogy a Magyar Reformátusok III. Világtalálkozóját 2000- ben Erdélyben rendezzék meg. Ha nem, hát majd a Vatra fölkarolja. Én azonban attól tartok, az anyaországbeliek és a szer­vezők minden istápoló jóindulata és nyil­vánvaló fáradozása és szeretete ellenére is, hogy az ideérkezett mintegy 20 ezer er­délyi, kárpátaljai és jugoszláviai magyar­nak fontosabb, szívhez-lélekhez közelebb álló volt, hogy néhány napon át közösségi­leg együtt lehetett í'-in)0’'szágbeli testvé­reivel. Az egyszerű református hívőkre gon­dolok elsősorban, a kicserzett arcbőrű, ka­pától-kaszától töredezett földikre és lelki­­pásztoraikra, az enyedi, besztercei, Zsi'vel­­­yi szórványban, akár a Kalotaszegen élők­re vagy a kárpátaljai Onn környékéről, Szalókáról valókra, akikkel oly jóízű szót válthattunk délidőben vagy az esti közös vacsora idején. Igen, valóban, mi sokat vártunk és sokat is kaptunk a találkozótól. Ahogyan Kiss Antall jugoszláviai esperes egy nyilatkoza­tában megfogalmazta: „Nem azt, hogy a nemzeti sovinizmust ébreszti (mármint a világtalálkozó), hanem a magyarságnak az összetartozását, hogy mi, egy család va­gyunk, egy nyelv vagyunk. Megerősít ben­nünket elsősorban magyarságunk tudatá­ban és reformátusságunk tudatában is. Nehéz megérteni ugyanis, hogy a 20. szá­zadban, amikor az európai ház felé igyek­szik minden ország gyűlölködése, harc le­hetséges a nemzetiségek és nemzetek kö­zött. Arra törekszünk és azt szeretnénk, hogy a különböző népek és nemzetiségek békességben éljenek egymással.“ (A fen­ti hitvallást nemcsak a Vatrának, hanem a román kormánynak is a szíves figyel­mébe ajánlom, anagógiaként a Pruton in­nen és túl élő románok szívbéli találkozó­ira.) Naprakész helyszíni tudósításokra anyagi tehetségünkből, sajnos, nem futotta. A ki­válóan szervezett sajtóközpontban (a deb­receni református kollégiumban) a nem­zetközi standardnak megfelelő valutaösz­­szegért lehetett igénybe venni a telefaxot, így kollégám, Barabás Zoltán kénytelen volt hazautazni, hogy onnan tudósítsa bu­karesti szerkesztőségünket az első két nap eseményeiről (neki talán módja lesz még, hogy részt vegyen a Zánkán tartandó I. Magyar Református Ifjúsági Világtalálko­zón, illetve a tulajdonképpeni világta­lálkozó záróünnepségén, ugyanitt, június 30-án). S ha már itt tartok, csupán jel­zésként, hadd mondjam el, hogy milyen széles karolású a világtalálkozó (de, ahová mi nem juthattunk el): ugyanezekben a napokban tartották meg Kecskeméten a Magyar Református Iskolák Világtalálko­zóját. Öregdiák összejövetelekre került sor Nagykőrösön, Budapesten, Sárospatakon és Pápán; június 26-án Cegléd adott otthont a református nők találkozójának (a ren­dezvénynek egyik védnöke Tőkés Lászlóné főtiszteletű asszony volt); külön találkozót szerveztek a presbiterek számára a buda­pesti Ráday Kollégiumban, s a Debrecen­től délkeletre elterülő Erdőspusztán, a vekeri-tavi Ifjúsági Táborban a Cserkesz Világtalálkozó részvevői táboroztak jú­nius 21—28 között. Debrecen adott otthont a református lelkésztalálkozónak, és itt tartották meg az egyházzenészek találko­zóját is, melynek keretében előadások hangzottak el a magyar reformátusok ének­kincséről, tanácskozás folyt az egyetemes magyar református énekeskönyv szerkesz­tésének elvi és gyakorlati kérdéseiről és az együttműködési lehetőségekről az egy­­házzenészek képzésében. A debreceni nagyerdei stadionban ren­dezett, ünnepi istentiszteletet követően va­sárnap tartották meg a Magyar Református Kultúra Napját, illetve a gyálek°zeti t­alál­­kozók napját, hétfőn egyháztudományi szimpózium rajtolt a Református Kollé­giumban, majd kórushangversenyre és záró istentiszteletre került sor a debreceni Nagytemplomban, ahol kihirdették a Ma­gyar Református Világszövetség meg­alakítását. Az ezzel kapcsolatos pénteki, majd hétfő déli tanácskozásokra és titkos szavazásra zárt ajtók mögött került sor, így csupán a hétfő délután tartott rövid sajtóértekezleten tájékozódhattunk bőveb­ben az ott­ történtekről. Ugyanis kifo®*gok merültek föl amiatt, hogy nem a „kálvi­nista Rómát“, vagyis Debrecent, melyet ha­tárközeli fekvésnél fogva az erdélyi, a kár­­pátaljai és a jugoszláviai magyar refor­mátusok könnyebben megközelíthetnek, hanem Budapestet jelölték ki a Világszö­vetség székhelyéül. Többen nehezményez­ték azt is, hogy Tőkés László főtiszteletű úr nem vett részt a Világszövetség létreho­zását eldöntő pénteki tanácskozásokon (az ilyenkor­­szokásos formális meghívás nem érkezett el hozzá), s elterjedt az a külön­ben tévesnek bizonyult hír is, hogy még a 17 tagú elnökségbe se került be. Külön­ben a Magyar Református Világszövetség elnökévé dr. Bütösi János amerikai nyu­galmazott püspököt, alelnökeivé dr. Csiha Kálmán erdélyi és dr. Mikó Jenő szlovákiai püspököt választották. Erdélyi vonatkozású./* számunkra nyil­­vánvalóan örvendetes eseményként jegyez­hetők Tőkés László püspök megrázó ere­jű­ hatású igehirdetése mellett (a debreceni ü­nnepi istentiszteleten, mely­ől egy koráb­bi tudósításban már szó esett) az Erdély­ben élő vagy onnan áttelepedett írók, köl­tők, esszéisták (Kányádi Sándortól Pás­­kándi Gézáig, Molnár Gusztávtól A refor­mátus gondolat ma című vitaindítónak szánt esszét előterjesztő Visky Andrásig), képző- és fotóművészek, alkotó népművé­szek tevékeny jelenlétét a református kul­túra napjának rendezvényein, vágja a Ma­­rosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulatának előadását (Madách Imre’ Mózes) a debreceni Csokonai Színházban, i'­vancsiák vasárnap, a c'-n'ekezeti találko­zók napján Erdély református püspöke dr. Csiha Kálmán Nyíregyháza vendége volt, míg a gyülekezetek Debrecenben és környékén vettek részt találkozókon, élve a testvérgyülekezeti kapcsolatok kialakí­tásának e kiváló lehetőségével. A hétfő dél­előtti egyháztudományi szimpózium plé­numán Csiha Kálmán főtiszteletű úr A kisebbségi tersbe­, ülő mastyár reformátu­sok jelene és jövője címmel tartott ér­­dek­feszítő, viharos tapssal honorált elő­adást, majd részt vett a kisebbségi szek­cióülés olykor szikrázó indulatú vitáján. Aztán — istenhitü-nkben és. . magyarsá­gunkban megerősödve — már csak a bú­csúzás fölemelő pillanatai. És a fáradal­mas,vámosaink immár meg­szokott pimaszságának kitett — utazás ha­za. Erdélybe. MIKLÓS LÁSZLÓ KÖZLEMÉNY Híven a jelenkori demokrácia elveihez, melyek alapját­­ az összes honpolgárok egyéni jogainak és szabadságának a ga­rantálása és tiszteletben tartása képezi, a Kolozsvári A n­srt a tali tá r­­­u­s'/. De rppkj a Kft. Forum elutasítja a tanfeld­gyéreség újabb kísérletét a magyar kisebbség saját isko­lához való jogának korlátozása, román tannyelvű osztályok létesítésével a három magyar tannyelvű líceumban. Meggyőződésünk, hogy a kolozsvári ma­gyar lakosság igénye az anyanyelvi kép­zésre nem károsítja a román többség ér­dekeit, és minden próbálkozás, mely a ma­gyar kisebbség jogainak korlátozására irányul, diverzió, és etnikumközi konflik­tus létrehozását célozza Kolozsváron. A KOLOZSVÁRI ANTITOTALITÁRIUS DEMOKRATA FÓRUM EGYEZTETŐ- ÉS AKCIÓBIZOTTSÁGA Zarándokút jutányosan II. János Pál pápa augusztusban esedé­kes magyarországi látogatása alkalmával zarándokutat szerveznek az erdélyi (ko­lozsvári) katolikusok részére. A jelent­kezők előnyös áron juthatnak utazási je­gyek birtokába, ha kifizetik a teljes vitel­díjat az utazási iroda képviselőjének, aki július 1—2—3-a délután 17—18 óra között várja az érdeklődőket, az Egyetem utca 5 szám alatt. (Román) Holnaptól, folytatásokban ERDÉLYI NAPLÓ A DIKTATÚRA ÉVEIBŐL • A Párizsban megjelenő Ma­gyar Füzetek 1979-ben nyugat­ra titokban kijuttatott naplót közölt, Bíró Péter tollából. Ké­sőbb kiderült, hogy e név mö­gött tulajdonképpen Molnár Gusztáv filozófus, a Kriterion Könyvkiadó akkori fiatal szer­kesztője rejlett, aki a korszak romániai magyar sajtójának közleményei alapján naplójába írta elemző kritikáját az egyre fokozódó személyi kultusz körül­ményeiről. Meglátásai sajná­latosan mai körülményeinkre is kísértetiesen illenek. Naplójából két héten át köz­lünk összefüggő részleteket. Holnaptól tehát: KISEBBSÉGI PERSPEKTÍVÁK A TOTALITÁRIUS TÁRSADALOMBAN - Molnár Gusztáv naplója. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK •Romániai Magyar • 3 CSOMAGOT POSTÁZTAK - LEVÉL LETT BELŐLE... ... Jellemző ez az átváltozás napjaink­ban, előfordul ugyanis, hogy feltesz­nek egy tíz kilós küldeményt, a­­mely a hosszú és csöppet sem ese­ménytelen úton papírsúlyúvá olvad. Ám hogy a címzett láthassa, nálunk még a rend- és csomagbontásnak is rendje van, csatolják a ténymegállapí­tó jegyzőkönyvet: a szállítás során erő­sen megrongálódott valami ezt meg azt tartalmazza. Vak, aki nem látja, s azt sem, hogy csupán felét kapta meg a postázott ajándéknak. A másik felét rövid, de velős levéllel pótolja, megle­het, éppen az enyveskezű postatiszt­­viselő: Hülye magyarok — így episzto­­lázik —, férjetek bőrötökbe, és csak ROMÁNUL írjátok a címzést! Ja, persze, a pánromán rögeszme szerint egy magyarul felírt utcanév, városnév (gyógyszertári tábla) már egekbe ki­áltó diverziós merénylet, még akkor is, ha történetesen lipcsei német a fel­adó, s akkor is, ha románul írta föl — Odorheiu — a címet. De megbocsásson a buzgó fajvédő, a nevet már nem fordíthatta le még au­­torizált tolmács segítségével sem a jámbor német, mert a név: est omen ugyebár, mondjuk a művelt világban szálldosó szállóige bölcsességével. Majd elfeledtem: ez a pasas nem ismeri a helyesírási szabályokat. Néhány soros drákói intésében legalább három he­lyesírási hibát is vétett. Jó lenne meg­találni a fővárosi 50. számú hivatal fe­kete golyóstollal még feketébb dörge­delmeket krikszkrakszoló honfiúját és elbeszélgetni vele szolgálati feladatai­­­ról és kötelességeiről. Gondolom, nem túlzó a kérés. OLÁH ISTVÁN i^C-jKBSf.. .'S »•’( A munkanélkülieket nyilvántartó iro­da váróterme Besztercén 8—13 óra között sosem üres. Több mint fél­száz ember fordul, meg itt naponta. Há­romféle ügyben­: — a munkanélküli segélyt kapók félhónaponként vízumért; — friss munkanélküliek, bejegyeztetni magukat; — munkahelyért folyamodók, kik nem jo­gosultak munkanélküli segélyre. Néhányszor beálltam közéjük. Csen­desnek, nagyon csendesnek bizonyultak ezek a sort állók. Négy különböző alkalom­kor, más-más várakozókkal próbáltam kö­zös beszélgetést kialakítani. Egyszer sem sikerült. Gyanakvóan figyeltek, nem vol­tak hajlandók gondjaik kiteregetésére Egyiknek-másiknak nyomába eredtem. Az­zal a kikötéssel, hogy a nevüket és a válla­latot, amelynél dolgoztak, ne említsem, ki­pakoltak. De miért csak négyszemközt? Miért nem akarnak a nyilvánosság előtt beszélni helyzetükről? A megkérdezettek legtöbbje azért, mert értelmetlennek, eleve esélytelennek tartják a harcot helyzetük­ben az igazságosság érvényesítéséért. Má­sok félnek. Pontosan ők sem tudják, miért. Azt mondják, hogy ebben a bizonytalanság­ban bármire számíthat az az ember, aki nem fogja be a száját. Az utóbbi fél év­ben tapasztaltam, egyre többen vannak olyanok, kiken újra erőt vett a bizalmat­lanság, a félelem görcse. A munkanélküliség növekedésének az okai itt is ugyanazok, mint országszerte. Statisztikai adatok Megyénkben június 20-án 2214-en kap­tak munkanélküli segélyt, 14 személlyel többen mint egy héttel korábban, közü­lük 598 nő. Munkahelyért 2722-en folya­modtak, az előző héthez viszonyítva 31 személlyel többen, közülük 1480 nő. A se­gélyre jogosultak megoszlása végzettségük szerint: munkások száma 1850 (469 nő); a középiskolát végzetteké 299 (107 nő); a főiskolát végzetteké 65 (22 nő). Közülük 127 személy kapott eddig munkát az iroda közvetítésével, de csak ideiglenesen. A legtöbb munkanélküli —■ 718 — a szakkép­zetlen munkások közül került ki. A szak­képzett munkások közül 116 géplakatost, 98 gépészt, 80 autóvezetőt, 77 bányászt, 71 asztalost, 70 építészt, más kategóriákból kevesebbet tartanak nyilván a segélyre jogosult munkanélküliek között. S ami a számok mögött van A. GÉPLAKATOS: — Nálunk egy nap közölték, hogy a szek­cióból ennyi s ennyi munkásnak mennie kell. Rá egy hétre mindannyiunkat le-­ vizsgáztattak. Ott helyben javították ki a dolgozatokat, bárki megnézhette őket, nem csináltak titkot belőle. S mégsem voltak, igazságosak. Több olyan régi, tapasztalt munkás került az utcára,akik sokkal job­ban értenek a mesterségükhöz, mint az a fiatal, aki megmaradt, mert többet tudott elméletből, jobban forgatta a ceruzát... B. SZÁMÍTÓGÉP-KEZELŐ — Felháborító, ami nálunk történt. Az igazgató először azokat tette az elbocsátan­­dók listájára, akiknek kisgyermekük van. A szülési szabadságon lévőket értesítették, hogy nem veszik vissza őket. Hiába tilta­koztunk, hiába kértük, hogy teszteljenek le bennünket. Az igazgató, úgymond, na­gyon is jól tudja, hogy ki mennyit ér, s a nők üljenek otthon gyereket nevelni... C. ÉPÍTŐMUNKÁS: — Nálunk simán ment a dolog. Építő­anyag hiánya miatt nem tudtak munkát adni. Hát felmondtak. Az nem vígasztal, hogy visszavesznek, ha lesz pénz és nyers­anyag ... D. HEGESZTŐ: — Mióta leszereltem, nem dolgoztam. Egy ideig kényszerszabadságra küldtek. A munkanélküli törvény megjelenése után végleg elbocsátottak... E. GÉPKARBANTARTÓ: — A vállalatuknál két karbantartó cso­­m­rt volt Az peviket felszámolták. Nem úgy, hogy kettőből alakítottak volna egyet, kiválogatva a legjobb munkásokat, hanem egyszerűen törölték a miénket... F. MÉRNÖK:­­ — Vállalatunktól jócskán bocsátottak el irodai alkalmazottakat. Az elbocsátási kri­tériumokat nem közölték velünk. A veze­tőség úgy döntött, hogy egy részvénytár­saságban ehhez az alkalmazottaknak sem­­mi közük. Ez a vezetőségre tartozik. Van ebben egy jókora adag logikátlanság. Hisz a vezetőség sem részvényes ezekben az ál­lami tőkével alakult részvénytársaságok­ban. A szakszervezetünk se életképes. Min­denki félti az állását. Most úgy­ érzem ma­gam, mint akit megbénítottak... Javaslat Nem volna érdektelen létrehozni a mun­kanélküliek (s nem csak azok) számára egy tájékoztató irodát, amelyben videofil­meket vetítenének már beindult és jól me­nő kisvállalkozásokról, mind belföldi, mind külföldi eseteket ismertetve. Amolyan „öt­letbankra“ gondoltam. GUTHER M. ILONA Az elfogyó munka áldozatai Miért csak névtelenül? Az RMDSZ Kolozs megyei konferenciája „A JÓ SZÁNDÉK MEGVAN, A HOZZÁÉRTÉS MÁR KEVÉSBÉ“ 1991. június 22-én, szombat délelőtt ült össze a Kolozs megyei RMDSZ konferen­ciája a Farkas utcai Egyetemiek Házának Nagytermében. A termet nagyszámú részt­vevő töltötte meg, de a vidék városainak, falvainak tagsága igen kis mértékben kép­viseltette magát, és hozzájárulásuk, lega­lábbis a gyűlésen, az alapszabályzat ter­vezet, valamint a záródokumentum terve­zet kidolgozásához minimális volt. A nagygyűlés dr. Buchwald Péter megyei el­nök beszámolójával kezdődött. A megala­kulástól eltelt idő óta ez az első beható e­­lemző gyűlés. Megtudtuk: Kolozs megyé­ben a 21 körzetben sokoldalú, szerteágazó tevékenység folyik; nehézséget jelent a fiatalság visszahúzódása a szervezeti mun­kától, az átlagos életkor emelkedése; mind szűkebbnek bizonyul a régi, ideiglenes székhely és feltétlenül szükség van az új, kiutalt és utólag pereskedés tárgyává lett, Hősök útja 16. sz. alatti épületre; a m­e­gyei szervezetben tizennégy, aránylag jól működő szakbizottság tevékenykedik. — A jó szándék mindenkiben megvan, de ez nem elég, hozzáértéssel is kell pá­rosulnia — fejtette ki záróbeszédében az elnök. A Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság jelen­tésének vezérgondolata: az RMDSZ rentá­bilis tevékenységgel halmozzon fel tőkét, mert akkor a felmerült problémák köny­­nyebben megoldhatók. A záródokumentum tervezetet Herédi Gusztáv olvasta fel, majd Kapcza Imre ügyvéd tájékoztatta a jelenlévőket a szék­ház helyzetéről, a várható eredményekről. Az alapszabály tervezetet kiegészítendő a helyi MADISZ kifejtette forradalmi néze­teit. Végeredményben, a kialakult terve­ket egy elnök, négy alelnök vezetésével széles körű területi önállóságot biztosít az RMDSZ szervezeteknek. ROMÁN JÁNOS TISZTÚJÍTÁS a nagybányai RMDSZ háza táján és a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület alakuló ülése — öt órában 350—400 érdeklődő jelenlétében zajlott le Nagybányán a Művelődési Ház nagy­termében a maratoni tisztújító RMDSZ- közgyűlés, egybekötve az EMKE megyei (azaz a Gutintól délnyugati fekvésű terü­leteket átfogó) alakuló gyűlésével. Dr. Már­ton Árpád RMDSZ-elnök megnyitó beszé­dében azzal indokolta a tisztújítás szüksé­gességét, hogy a vásárhelyi kongresszuson elfogadott alapszabályzat értelmében min­den évben szükséges egy ilyenszerű „ér­­vágó művelet“. Figyelembe véve azt a fel­tehetően igen nehéz periódust, melyet tár-­­ sadalmunk és mi, magyarok a legközeleb­bi jövőben át kell hogy vészeljünk főleg gazdasági téren, valamint ,a helyhatósági választások alkalmából, nem kevésbé a tanügyi problémákkal kapcsolatban a he­lyi magyarság erélyes fellépésének szüksé­gességét, feltétlenül most kellett megejte­ni a felújításokat az RMDSZ választmá­nyában. Továbbá a megalakulandó EMKE átveszi az RMDSZ kulturális bizottsága teljes munkáját, ami indokolttá teszi a választmány csökkentését. Ezért volt szükség egy tisztújító közgyűlésre, s ak­kor nyilván nem maradhatott el a kong­resszuson részt vevők élménybeszámolója, amit dr. Márton Árpád és Csiha Tamás szenátorok röviden, de velősen meg is tartottak. A legtöbb hozzászólás nyilván a nagy­bányaiak és környékiek legfájóbb pont­ját érintette.a magvar­­ikta­tás helyzetét, pontosabban egyelőre a ma­gyar gimnáziumi osztályok létét, aminek legádázabb ellensége Botis Augustin volt főtanfelügyelő és jelenlegi szenátor. Má­sok azon a véleményen voltak, nem a Vatra fúrta meg a magyar iskola ügyét hanem mi magunk, a szülők, mert hiába lenne több osztály is, nem lenne jelent­kező. Többen visszakövetelték felekezeti iskoláinkat. A választások és számlálások alatt az ardódi és a nagybányai 11-es számú iskola diákjai érdekes táncos műsort mutattak be. Ez már mintegy előjátéka volt az EMKE alakuló gyűlésének. Ezek után következett az MKMKE (Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egy­esület) alapszabályzat-tervezetének megvitatása és elfogadása, valamint a Vezetőségi Tanács tagjainak a megválasz­tása, így aztán az MKMKE-t, mely Má­­ramaros megye Gutintól délnyugatra el­terülő magyarlakta városainak és falvai­nak szellemi értékeit szeretné terjeszteni és egybehangolni a helyi jellegzetessége­ket és a mai kor követelményeit figye­lembe véve, hamarosan be lehet jegyez­­tetni a megyei bíróságon, és elkezdheti (folytathatja) áldásos népművelő munká­ját. Közben az RMDSZ-választások eredmé­nyei is megszülettek, az új 52 tagú választ­mány elnöke dr. Márton Árpád maradt. FARKAS E. ZOLTÁN így fogalmaz Balás Gábor, az erdélyi jogtörténet kitűnő egyetemi tanára egy, a székelységről írott tanulmányában. De mert az erdélyi magyarság számban és­­ összefüggő tömbben élő népcsoportját már sokszor és sokféleképpen megfogalmazták, én megmaradnék ennél a mindannyiunk által elfogadható megállapításnál, hogy a székegység Erdély magyarságának „je­lentős népcsoportja“. Fontosnak tartom elöljáróban tisztázni e kérdéskörben a felfogásom, mert e két-két és fél megyényi magyarság — ahol fölé­nyes többségben élünk — a politikai csel­vetés minden próbálkozásával találkozik nap mint, nap. A cél egy és ugyanaz: meg­bonítani a két és­­ fél-hárorrzmilliónyi ma­gyarság egységét. Azt az egy­séget, amely ugyan a mi esetünkben egyben területi is, de erdélyi (romániai) vonatkozásban szel­lemi hagyományápoló és a demokrácia jö­vőjében gondolkodó, identitását megőrizni és fejleszteni akaró nagy­ etnikum. A vörös többségi nacionalizmusnak nem sikerült befejeznie „nagy művét“. Már­­már harapdosta a Székelyföld nagyváro­sait és peremvidékeit, sikerre vitte (rész­ben) szándékát a székelyek fővárosában, de hetek alatt helyreállt e megyék természe­tes rendje, amikor valóban kezünkbe vet­tük jogaink védelmét és a szerteszét szám­űzött fiatal értelmiségieink hazajöhettek. Ez a folyamat olyan magától értetődően ment végbe, hogy a hónapok múlva felo­csúdott nacionalisták gyors szervezkedése és diverziói nem változtattak lényegesen a kialakult képen. Ám az is köztudott, hogy az átfestett vö­rös palást alól kilóg a lóláb és most eme sötét erők legfőbb gondja befejezni a be­olvasztás, a szétzüllesztés ceausescui nagy művét. Ennek az „eszmei“ hadjáratnak az egyik taktikai fegyvere a székelység természe­tes önérzetének álnok felpumpálása. Ami­re, megnyugtatom a sorsunkat búsuló zöl­desvörös urakat, semmi szükségünk. U­­gyanis a székely embert az Úristen amo­lyan Ábel ésszel is megáldotta, másképp nem tudott volna megmaradni e tájakon, ahol nemcsak Surgyelánok voltak (és vannak), hanem a tatár, a török, az oszt­rák, de még a magunkfajta fejedelmek is csapolták vérünket. A cél érdekében még hízelegnek is ne­künk: közös hadjáratokra emlékeznek, jo­gainkat biztosító vajdákra hivatkoznak, nem átallnak a székely nyelv (?!) elnyo­mására, a magyarokba való beolvasztás nemrég is gyakorolt módjára utalni (ha székelyek, akkor miért volt „Magyar Auto­nóm tartomány“? kérdi Eugen Paienaru egyik cikkében), aki ezeket a „magyarosí­tó“ törekvéseket, a kommunista rendszert NÉZŐPONT az ország nyakába hozó magyar pártak­tivistákra ruházza (hátha, ez a csel megy ?,...) Persze, a vallási békétlenség fejedelemség-kori eseményeibe is belekon­­tárkodik, csakhogy leválasszon minket az egységes erdélyi (romániai) magyar nép­csoportról. (Divide et impera ...) De tud­hatnák ezek a naiv áltörténészek, hogy már a legutóbbi népszámlálás hasonló pró­bálkozásai is sikertelenek voltak! Van azonban egy­ más veszedelem is! Ha az RMDSZ II. Kongresszusát az együtt­­maradás — előjeleiben nem túlságosan — hetei előzték meg, megnyugvással vettük tudomásul, hogy az a nyíltság, ami a stra­tégiánk meghatározásában megnyilvánult és minden külföldi, sőt román politikus csodálatát kiváltotta, meghozta az ered­ményét. Egy mindkét tábor által elfoga­dott szervezeti szabályzatot és programot, a vezetésben pedig az ún. radikálisok ál­tal óhajtott frissítést eredményezett. A Kongresszus előtt vált közismertté az aktivizálódott, de területi kiterjedésében, tömegsúlyában szerényebb SZIT (Székely Ifjak Társasága), amely kapcsolatot kere­sett és talált a székely megyék hasonló gondolkodású csoportjaival. A bizonyítha­tóan „sajátos“ székely történelem és lé­lek, gondolkodásmód alapján az egész er­délyi magyarság jövőjét (is) vállaló szé­kely autonómia szellemében tervezgettek­ kezdeményezésüket az RMDSZ felsőbb vezetésével, de hangsúlyozottabban a helyi vezetéssel szembeni elégedetlenség tette népszerűvé. A sok-sok egyezkedésen fenn­akadt vagy elnapolt követeléseink fokozták gyanakvásukat, türelmetlenségüket és már-már az egykori Magyar Népi Szövet­ségnek állított kommunista csapdába lát­ták besétálni szervezetünket. Kétségtelen: a határozott lépések és az európai normák szellemében megfogal­mazott, szókimondó hangulatot, alaposan megindokolt hozzászólásokat ez a (terüle­tileg nemcsak Székelyföldet felölelő) cso­port vitte a Kongresszus elé. Ugyancsak ez a „radikális“ csoport emelte ki a hatá­rokon túli magyarság és nemzetközi fó­rumok (döntő) jelentőségét sérelmeink megoldásában, ügyünk alakulásának állan­dó nyomon követésében és felkarolásában. Mindkét vonatkozásban máris könyvel­hetünk el (rész)eredményeket. Ha azt mondjuk, hogy a tömbmagyarság (nálunk a székelység) másképp politizál, mint a szórványmagyarság vagy a vegyes lakosságú vidékek magyarsága, az csak annyiban igaz, hogy e területeken mi va­gyunk a többségiek és a románság van ki­sebbségben. De ez a tény nemcsak két­nyelvű feliratokat és hagyományőrző ut­caneveket jelent, nemcsak magyar közép­iskolákat, hanem a román kisebbség mél­tányos és becsületes védelmét, a civilizált társadalomban uralkodó tolerancia iskola­példáját. És mert ez így is van, a mi vi­szonyainkat nem ismerő, más megyékbeli románokat szívesen hívjuk tapasztalatcse­rére. PUSKÁS ATTILA ----frtftfrA.’-'gfrrr.gat X -----­---------­A MAGYARSÁG JELENTŐS NÉPCSOPORTJA" // ­ KUTYATEJ SÍÁRI TÁBOROZÁS Gyakran hallom tanácskozásokon, baráti beszélgetéseken, hogy nyári tábort kellene szervezni karmesterképzés, táncmesterkép­zés végett vagy más célból. A legérdeke­sebb (s egyben a legégetőbb) a Fehér me­gyei RMDSZ terve. Az Erdélyi Szigethegy­ségben (Zalatnán, Abrudbányán, Veres­­patakon, Topánfalván) élő magyar családok gyermekei számára akik csak román skolá­­ba járnak) nyelvápoló táborokat szeret­nének szervezni, hogy frissítsék, gazdagít­sák ismereteiket. Úgy gondolják, nem any­agira nyelvtant, szabályokat tanítanának nekik fegyelmes iskolai tanrend szerint, hanem a táborozás játékos formáit alkal­maznák. Sok-sok verset tanulnának pél­dául tánccal, meneteléssel vagy gyermek­­játékokkal egybekötve. Esti tábortűz mellett népdalokat énekelnének, kirándu­lás keretében ismertetnék a virágok, gom­bák, madarak, pillangók, fák, cserjék ma­gyar neveit, főzés, konyhai munka során tanítanák meg az ételek, fűszerek, italok, evőeszközök megnevezésére szolgáló sza­vainkat. Jó volna, ha nemcsak Fehér megye, ha­nem Kolozs, Beszterce-Naszód, Hunyad, Szeben, Máramaros, Krassó-Szörény is szervezne ilyen táborokat. Vagy össze­fogva megyeközi táborokat állítanának fel. Volna hol. Nem első alkalommal írom le, hogy elnéptelenedett a hajdani iskolák, diákotthonok egész sora Kövenden és Ki­dében, Torockón és Szucságon, s a meg­üresedett hajlékokban a gyermekek lak­hatnának, kosztolhatnának. Kérdés, hogy kinek a költségén? Nyilván,­ sok szülő akadna, aki szívesen fizetne avégett, hogy a gyermeke tökéletesítse anyanyelvét, de ép® annyian tekintenék fölösleges kiadás­nak az ilyesmit.. Ki foglalkozna a meggyőzésükkel, ki vállalná, hogy ha kell ingyenesen is ellát­ja a szórványmagyarság rászoruló gyer­mekeit? Mint oly sok mindent, nyilván ezt is az RMDSZ vállalja majd magára az EMKE-vel karöltve. De valamiképp intéz­ményesíteni illene mind a nyelvápolást, mind a táborozást, a tábor jellegű tovább­képzést, kiaknázni azt a lehetőséget, amit a tűzrakás, kirándulás a mezei játékok nyújtanak az oktatás számára. Fontos kér­dés ez, hiszen a magyarság fele szórvány­ban él, és gyermekek tízezrei csakis romá­nul tanulnak. N­ERÉDI GUSZTÁV Hol kezdődik a túlnépesedés?! Közel ötvenezer kolozsvári lakosnak kell majd elhagynia „kincses városunkat“ — nyilatkozta M. Tulpeanu, a város pol­gármestere. Véleménye szerint mindenki saját egyéni érdekeit hajszolja és elha­­nyagolja a város tisztaságát, a tömbhá­zak közötti zöldövezeteket. A helyzet vál­tozni fog a közeljövőben, mivel a kb. 50 ezer munkahely nélkül maradó lakosnak, akarja vagy nem, el kell hagynia a várost, és akik maradnak, azok majd tesznek egyet s mást a rend és tisztaság érdeké­ben. Hogy számunk megcsappan, az biz­tos, de hogy ettől szebbek és tisztábbak­ leszünk... az kérdéses! (Román János)

Next