Romániai Magyar Szó, 1991. szeptember (3. évfolyam, 519-542. szám)
1991-09-03 / 519. szám
1991. szeptember 3. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ • REPLIKA Találkozásaim az ostobasággal és a gyűlölködéssel... Képzelt és egyoldalú beszélgetés fenti témáról a 20 éve elhunyt Jancsó Elemérrel, a magyar irodalom egykori egyetemi tanárával. Kedves Jancsó Elemér professzor úr, ki már olyan rég elköltöztél egy talán jobb, de mindenesetre nyugodtabb világba... ne haragudj a háborgatásért, hogy Veled szeretnék egy-két gondolatot közölni az alábbiakban az ostobaságról, és — mint már jeleztem írásom címében — a gyűlölk*-' ról is, mely érzéseket egyre gyakrabban fedezek fel el- és felszabadult és ezért irányíthatatlannak tűnő szólásszabadságunkban. 20 év... nagy idő, mióta Te nem követheted aggódó figyelemmel az erdélyi magyarság sorsának alakulását szép bár szuverén hazánkban. Engedd hát meg nekem, hogy röviden beszámoljak odaátra Neked az itt történtek egy részéről. Kényszerszülte beszámolóm csupán az elmúlt két évre vonatkozik, annak is csupán néhány eseményére. Lehetséges, újat nem adok mondani Neked, mert állítólag a halottak mindent tudnak. 1989 decemberében, nagy tűzijáték közepette, valami történt országunkban. Hogy pontosan mi, az most nem fontos, de egy biztos, a sok durrogásnak és füstnek egy kézzelfogható eredménye van: a sajtószabadság. Mit jelent ez a sajtószabadság? Pontos . rabban itt hálunk mit jelent ez? Mit mondjak, kedves professzor úr? Az első időkben elszabadult a pokol: írt, panaszkodott, dicsekedett a sok nevén cenzúrázott, noreálg társ és polgártársnő: itt akkor boldog, boldogtalan, okos, buta, szép és csúnya — és írt Var’a László is. „Tollat ragadott“ kétes demokráciánkban mindenki, aki úggy érezte: írói és egyéb képességeit nem fejthette ki a kommunista elnyomásban. Kitárulkoztak és megnyíltak ezek az emberek, mint tehénszar, ha aszfaltra hull. De az idő, ugye, már eltelt sokak, sokunk felett: kései sirató helyett veszett dühük a megváltozhatatlan múlt felé fordul. A „bűnösök“ leleplezése következik — élőké és holtaké egyaránt — 30—40 év távlatából ma már leellenőrizhetetlen kijelentéseket tulajdonítanak elsősorban a halott íróknak stb. Mert ők már nem tudnak védekezni és cáfolni — a sírveremből. Ki nem teljesült életmegnyilvánulások ezek a gyűlölködő utólagos odamondások (mi más lenne ennek az oka, mint a feltűnni vágyás? Ha már kitűnni nem sikerült...) Egy ilyen jellegű írás került kezembe (RMSZ, 505—506. sz. — szerk. megj.) kedves Jancsó Elemér professzor úr, melynek címe: Találkozásaim a marxizmussal... Irta, sőt aláírta: Varga László. Mint már a cím is sejteti, szerzője ironikus hangon ír a marxizmusról, annak akkori képviselőiről kincses városunkban, mint például Demeter János, Gaál Gábor, majd később még Balázs Sándor is megkapja a magáét... Hogy aztán a cikk legvégén ... de türelem, oda is eljutunk. 35—40 év távlatából Varga László úr leleplezi ezeket a marxistákat, akik még, minden egyéb bűnök mellett, a régi egyetem elnevezését is megváltoztatták (Ferencz József Tudományegyetem) Bolyaira. Azokra úgy látszik Varga úr nem haragszik, akik aztán Bolyairól Bábelre keresztelték az épületet... Odamond a halottaknak,, bátran. (Van egy közírónk, aki a decemberi események után már csak kisbetűvel írja le, hogy Ceaușescu, így: ceausescu. ő már ilyen bátor. Igaz, várt egy kicsit, amíg agyonlövik a diktátort, és aztán durrantott oda neki ő is jelzőhalmazaival.) Nem részletezem Varga László írását, melynek olvasásakor én is enyhe undort éreztem ... olyan undort... — de idézem őszerzőségét:.......ez csak a sokunkban élő enyhe undor, amit én nem tudok olyan szépen kifejezni, mint Bözödi György szállóigévé vált epigrammáiban pl. amikor Jancsó Elemér Arany Jánost a feudalizmus szekértolójának, Toldi Miklóst a kizsákmányoló kulák típusának bélyegezte, ezt a sírverset költötte számára. ..Itt nyugszik Jancsó Elemér Be kár ezért a veremért“. Kedves professzor úr, mit szólsz — no, csak esztétikailag — ehhez a „szépen kifejezett“ versikéhez? Nevetsz, ugye? Persze, hogy mosolyogsz, hiszen te tudod, amit c jámborsága Varga uram nem tud, vagy nem akart tudni. Bözödi György számos ilyen és ilyen jellegű tréfás sírverset fabrikált — elsősorban barátairól. Nem sejthette, hogy „szépen kifejezett“ sorait valaki majd sok év távlatából saját rágalmai alátámasztására próbálja majd felhasználni. Varga László úr tehát hivatkozik egy „szép kifejezésű“ versikére. No, most én itt nem akarok Varga úr ízlésével szembeszállni, ha neki ez az ízlése, lelke rajta. Idézek én neki jó szívvel még egy-két Bözödi „szépen kifejezett" versikét. Mindezek előtt helyesbíteni szeretném a műélvező Varga Lászlót: a Jancsó-vers eredetije a következőképpen szól: „Itt nyugszik Jancsó Elemér bár ezért a veremért.“ Bár véleményem szerint ez a hülye kétsoros nem ér még egy pontosítást sem, de megteszem ezt Varga úr kedvéért, ha majd szabad óráiban ilyen és hasonló költői termékeken emésztődik, legalább a pontos szövegeket használja... Bözödi György fent említett „verse“ olvasható a Limes 1989. október I. évfolyam 1. szám 173. oldalán a Kopjafák c. alatt. Hogy örömet szerezzek Varga úrnak, és fejlett szépérzékét továbbra is csiklandozzam, idézek még egy-két ilyen „szépen kifejezett“ versikét: „Itt nyugszik Kiss Jenő, csakis azért, mert hitt Nagynak is“. Vagy egy újabb marxistaellenes dokumentum, ami esetleg enyhe undort vált ki újra Varga úrból... „Itt nyugszom én Bözödi Megölt az üldöződi Hogyha én ezt tudtam volna Köpönyeget vettem volna“. A nagyrabecsült (most itt megspórolok egy rakás dicsérő jelzőt) Kós Károlyról emígyen ír Bözödi, szintén sírverset: ✓ „Itt nyugszik Kós, az öreg Többé nem zireg-z öreg. Bár épített, ne írt volna. Vagy ha írt, épített volna. Miért is volt politikus. Most nem volna ittlakás“. Feltételezem joggal, hogy Varga László Kós Károlyt és életművét fenti, „szépen kifejezett“ hatsoros alapján ítéli meg. Talán az irodalomtörténetbe bekerül majd a Varga László-i „életmű-értékelő“ módszer (ami nem marxista!): „olvasd el a sírverset, a többi nem is érdekes“. Hát gyönyörű, mit mondjak? Kós Károly persze, értette a viccet... bizonyára. De nem másolom tovább ki Varga úrnak a dicső versikéket. Olvashatja kedvére őket a Limes (nem marxista) fent jelzett számában. No, de hagyjuk a „gyönyörű" költeményeket, térjün át arra, miket tanítottál te, kedves professzor úr, a magyar irodalomról e szerint a Varga László szerint. Nem idézem újra ő rágalmazásait Rólad. Ehelyett, engedd meg professzor úr, bemutatlak az olvasónak (az olyan olvasóknak is, akik, lehetséges ez is, csupán Varga László, „jóindulatú és tárgyilagos“ megemlékezéséből ismernek Téged). Majd ők vagy az emlékező barátok, volt tanítványok el fogják dönteni, mondhatta-e ezt Jancsó Elemér Arany Jánosról, Toldiról... Lássuk, ki volt Jancsó Elemér (azonkívül, hogy „kár ezért a veremért“). Jancsó Elemér született 1905 áprilisában Marosújvárt, elhunyt 1971 novemberében Kolozsvárt. Kilenc nyelven beszélt... A budapesti Eötvös Kollégiumban tanult (nem tudom, mond ez valamit Varga úrnak?). Francia nyelvtudását Párizsban tökéletesítette — ott sokáig együtt lakott jó barátjával, Cs. Szabó Lászlóval (aki még leleplezésre vár az utókor lelkes és elfogult önjelöltjeitől). Szerkesztette az Erdélyi Ritkaságok sorozatot — 14 kiadatlan erdélyi munkát jelentetett meg — a saját költségén, vagyis a saját ráfizetésében. Lemásoltatja, majd összegyűjti Aranka György ismert és ismeretlen leveleit (kb. 1300 darab — teszi ezt szintén a saját tanári ráfizetéséből). Bejárta szinte az egész világot — de mindig hazatért, jóllehet hívták tanítani Budapestre, Párizsba, sőt, Amerikába. Maradt, vállalta az erdélyi sorsot. 1944 után is Erdélyben él... tanár a Bolyai, majd a Babes-Bolyai egyetemen. Nemzedékeket tanít magyar irodalomra. Tanulmányainak, cikkeinek száma több ezer. Rengeteg általa felfedezett adattal járult hozzá a felvilágosodás korának ismeretanyagához (Részletesebb életművét I. a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon II. kötetében.) Nagyon röviden ez az a Jancsó Elemér, akire Varga László enyhe undorral emlékezik ... Nevessünk, professzor úr, a kutya is megugatja a halott oroszlánt, mégiscsak kutya marad ... Főleg, ha messziről ugat... majd 40 év távlatából. De visszatérek Varga úr költői ízlésére, melyet még egy költői kérdéssel is illusztrál: „Vajon uszítás-e, ha ezeket megírom?“ — kérdezi áttöprengve a szerző, majd sietve válaszol is saját magának: „Pontosan annyira, mint a Temesvári Kiáltvány 8. pontja, mely akkor is érvényes, ha címzettjei véletlenül magyarnak születtek“ ... Kedves professzor úr, itt, ha értelmezésem nem csal, Varga úr az ellen tiltakozik a maga módján, hogy ti, régi marxisták és egyebek, ne vegyetek részt, ne vállaljatok vezetői funkciót az ország irányításában. Kedves professzor úr, teljesítsd egy kérésem, kérlek, ne támadj még fel országirányítást bitorolni. Sok az olyan ember itt fenn a földön, akik miatt nem érdemes feltámadni. Akik miatt még feltámadni sem érdemes ... Most ugye nekem is — hogy ne maradjak alul — valami olyan undorfélét kellene éreznem, mint Varga úrnak, de ne essünk, ugye professzor uram, a nyugdíjas lelkipásztor úr hibájába. Dobjuk vissza ő fröcskölődéseit kenyérrel. Nem is kenyérrel, hanem versikével búcsúzom Varga László úrtól, aki nem tud olyan „szépen kifejezni“, mint Bözödi. Ezzel a szerény versikével egyrészt saját magamat mulattatom, másrészt talán halhatatlanságot epigrammáskodom itt össze Varga Lászlónak, mint tette ezt annak idején Bözödi a kortársaival. Búcsúzom hát, minden udvarias tiszteletet mellőzve Varga úrtól, egy kedves — ő ízlésének feltehetőleg megfelelő — halotti versikével: „Van egy kripta, barna Nyugodj benne, Varga. Lengyen rajta zászló, Nem kár érted, László“. Te neked pedig, jó Jancsó profeszszor, mit mondjak egy szomorú, halálévforduló kapcsán? Azt, hogy az erdélyi sorstragédiához a Varga Lászlók is hozzátartoznak? Érdemes volt ezt, az Erdélyben maradást választani? Te tudod, professzor uram, talán odaát tisztázzátok ezt Áprily Lajossal egy csendes „esti párbeszédben“... folytatva egy 1964-ben elkezdett barát- és múltidéző beszélgetést... Vajon Kuncz Aladár is véleményt nyilvánít ebben a kérdésben odaát?... Vagy hallgat, az ő csendes mosolyával...? Professzor úr, a Varga urak ellenére — pihenj békében. JANCSÓ MIKLÓS Szerk. megj.: Ismét szeretnénk hangsúlyozni, hogy a szerkesztőség nem mindenben osztja a közzétett szerzők írásaiban kifejtett véleményt, mint ahogyan azok stílusával, esetleg stílustalanságával sem ért(het) mindig egyet. Ugyanakkor nem zárkózhat el a vitás és vitára ingerlő anyagok közlésétől, mint ahogyan az azokra beérkező válaszok közreadásától sem, főleg, ha azok jelenségeket, viszonyulásokat is tisztáznak, hozzájárulnak múltunk újraértékeléséhez. Sajnos, ebbeli szándékunk nem minden esetben vezet sikerhez, a szópárbaj néha a személyeskedés síkjára csúszik. (RMSZ) Föld[1]-gondok a Arad megyében egy nagyobb mezőgazdasági társulás Nagylakon próbált az elsők között megalakulni. Azóta sok víz lefolyt a Maroson, de hogy eddig igen kevés történt korai elhatározásuk gyakorlati kivitelezéséért, arról igazán nem ők tehetnek. A földtörvény életbe ültetésének mostani stádiumáról a határmenti városka polgármesteri hivatalában BURDEAN IOAN agrártechnikussal beszélgetünk. — Első kérdésem: hány hektáron, hány mezőgazdasági egység ténykedett eddig Nagylak határában? — Városunkhoz 12 000 hektár termőföld tartozik, ebből 6044 ha a néhai Mureșul és Victoria termelőszövetkezeteké, a többin az Állami Mezőgazdasági Vállalat, illetve a Zöldségtermesztő-farm gazdálkodik. A kollektívek földjét 4889 személy között kellett volna kiosztanunk, de úgy, hogy valamennyiük jogos tulajdonából lefaragtunk volna 31 százalékot (procent de diminuare), ahogy azt a törvény előírja. Mi viszont egy kis utánajárással kiderítettük, hogy az állami vállalat olyan földeket is bekebelezett, amiről papírunk van, hogy nem lehet az övék. Ily módon 2241 hektárral bővült a kiosztandó terület. — És ez elég? — A kifüggesztett lista alapján csupán heten fellebbeztek, három esetet helyben megoldottunk, alig négy került a megyei bizottsághoz. Persze jóval több kontesztálás lett volna, ha nem vagyunk előrelátóak. Itt, Nagylakon, ugyanis, divat, hogy a keresztnév is apáról fiúra szálljon. Mi, fiatalabbak három-négy azonos név esetén nem tudtunk volna mihez kezdeni, ha nem választunk ki idejében hét szlovák, illetve román, idős embert, akik bizony jócskán megkönnyítették az eligazodást, és időt is nyertünk segítségükkel. A nehezebbje persze a földek tulajdonképpeni kiosztásakor következik. Erre csak egy példát említenék: F.S. 3,64 hektárnyi föld- nagy lépés előtt két tíz örökös között kell majd elosztani, s ha közülük csak ketten nem akarják valamilyen okból egymás mellett a földjüket, már kész a cirkusz. Nekem, személy szerint van egy másik nagy félelmem is. Előfordulhat, hogy búza nélkül maradunk jövőre... — Miből gondolja? — Nézze, mire kiosztjuk a földeket, már rég túlvagyunk a búza optimális vetési idején. Ráadásul a gabonaféléket mifelénk harmadszorra vetették ugyanabba a földbe. Aztán meg a kukorica betakarítása körül is nehézségek lesznek. Az emberek még letörik a termést, de a szárat valószínűleg nagy részük ott fogja hagyni, hisz jövőre már nem az övé az a darabka föld. Tavaly is ugyanígy történt. Bár ne lenne igazam... Tény, hogy Nagylakon akad már vagy negyven magántraktor is. — A nagylakiak milyen formában fogják megművelni a földjüket? — Lesz itt vagy négy-öt társulás. A legnagyobb, a Bogár István mérnöké, mintegy 800 hektáron fog gazdálkodni, Sándor Aurélék csapatának is összejött vagy 170 hektár. Tudok olyanról is, aki családi vállalkozás formájában fogja megművelni tízhektárnyi örökségét. Pálteán Mihairól van szó. Neki már van saját traktora is, de egyelőre még a közöst aratja. — És mit tesz majd ön, a mezőgazdasági szakember? — Én Bihar megyéből kerültem ide, nekem itt nem jár csak ötven ár. Azt föltétlenül meg kell művelnem, hisz öttagú családomat a mostani fizetésemből képtelen vagyok eltartani. Egyébként semmi jóra nem tudok gondolni a jövőt illetően. Egyelőre lássuk a földosztást... PÉTERSZABÓ ILONA 20. TVJszet Erarranc. . M»M›M·M·M«M«M·M·M·M·M·M·M·M·M·M« 1694-ben tatárok ütöttek be Felcsikra.. •Sok falut feldúlván, visszavonultak. Sándor János kapitány a vészt elvonultnak hívén, a felgyűlt fegyveres népet hazabocsájtotta, minden elővigyázati rendszabály nélkül, de még a határszéli szorosokra való felügyelést is mellőzte. A tatárok becsapott előcsapatának visszavonulása csak csel volt, mert három nappal később az egész tatár had rácsapott Csíkra, s magát az alkapitányt is családjávalegyütt elfogván, egész Felcsíkot végigdúlták, minden faluját felégették, az ellenállókat levágták és 7000-nél több foglyot hurcoltak el.Amikor Felcsíkon már semmit sem találtak, a Somlyói kolostor kirablására indultak. Nagy volt a rémület. A szerzetesek elmenekültek Háromszékre, csak Nizet Ferenc, a belga származású, igénytelen szőrcsuhába öltözött szerzetes maradt ott, négy konfráterrel. A kolostor udvara tele volt menekültekkel, akiket páni félelem fogott el. Nizet annyira fellelkesítette a’ tömeget, hogy elhatározták: szembeszállnak a veszéllyel. A szerzetes a kolostorban lévő fegyverekkel fölfegyverezte a férfiakat, azután a Kissomlyó aljában hadállásba vitte őket, hogy nagyobbnak látsszék a sereg. A toronyba és a ■ tábora élére nagy számú dobost és puskásokat helyezett, azon utasítással, hogy a tatárok közeledtére nagy lármát, üssenek. Mirza khán mit sem sejtve közeledett a kolostor felé, akkor rémült csak meg igazán, amikor váratlanuliszonyú dobpergés, harangzúgás, lövöldözés fogadta, s egy csatarendbe állított hadsereget látott. A khán volt az első, aki megfordította lovát és futni kezdett, követte, őt az egész dűlő csapat. Nizet serege közéjük vágott és kétfelé szakította a tatárokat. Kis részük Gyimesen át, a többi Alcsík felé menekült. Itt állt az alcsíkiak tábora, s a tatárok két tűz közé kerültek. Otthagyták gazdag zsákmányukat, foglyaikat és eszeveszetten menekültek Szentlélek és Hosszúaszó felé. De Xantus Benedek királybíró által vezetett népfelkelők útjukat állták.. Ott hullott f el a vad csordának nagy része, de elesett a népet vezető királybíró is. Ott van ma is az akkor elégett Hossúaszók alul az ún. Xantus kápolna romja, melyet a győzelem emlékére, szeretett királybírójuk és vezérük sírboltjául emelt a nép. A Fitód melletti hegyen a Vereskő nevű emlékkő áll, melyet a hagyomány szerint e csaták megörökítésének emeltetett a nép. csíki menyecskék a csatákban viselt fekete kucsmák emlékére, ekkor cserélték fel az addig divatos fehér fakötőjüketa feketével. (Csikszék) Csergő Kata M« M<M<M<M<M< M<M<M<M<M< M<M<M<M<M< Igyérádmagyarós mellett emelkedik Kati hegyese. A lépen bővizű forrás buzog fel, mely télen sem fagy be soha, ez a Kati kútja. ^Miind a két név Csergő Katának, egy hős székely lánynak az emlékét őrzi. Tatárdúlás idején a tatárok Magyarósra is elvetődtek. Közeledtükre a nép a Várbércre húzódott és falakat emelt a védekezésre. A gabonát és egyéb értékeket a pincébe vermelték el, fegyvereiket meg előkészítették. Nemsokára megérkezett a tatár sereg, elözönlötte a völgyet, és egészen körülzárta a várat. Bevenni nem tudták, mivel a székelyek hősiesen védekeztek. De ez ostrom sokáig tartott és segítségre nem volt semmi kilátás. A férfiak kezdtek elcsüggedni, közeledni látták az elkerülhetetlen véget. Ekkor lépett elő Csergő Kata, aki lány létére is olyan erős volt, hogy vetekedhetett akármelyik férfival. De nem csak a karja volt erős, hanem a szíve is. Élére állott a kicsi csapatnak és kiütötta várból, a már elbizakodott tatárokra. A mindenre elszánt székelyek vágták őket, mint a répát. Csertje Kata olyan vitézül küzdött az öldöklő harcban, hogy meg semsérült. A tatárok végül is elmenekültek s a várnép felszabadult. Ekkor alapították a vár alatt elterülő lapályon Magyarós falut, az éltető forrás közelében. A forrást a bátor székely lányról nevezték, el. (Marosszék) Veszélymező M›M›M010KM›MCMCM0KM›M›M›MCH›MC /V Bekecs aljén erdőktől körülvett mező terül el. .A tatárjárás idején erre az eldugott helyre menekült a környék lakossága. Egy darabig, itt nyugtuk is volt.Egy idő után a fegyverforgató férfiak elszéledtek élelem után. Éppen távol voltak, sitnikor egy áruló rávezette a tatárokat a menhelyre. Rárohantak a hídra, a védtelen nőkre, gyermekekre, öregekre, egy részüket rabszijra ■ főzték, a’ többit legyilkolták. Mire a férfiak megtértek, csak pusztulást találtak, hullákat és vértengert. E gyászos nap óta viseli a tisztás a Veszélymező nevet. ’ Tőlem messze tőle van egy domb, a Palota.’ Ezen barátok laktak, akik borzadva kelletták a Veszélymezőn foglyul ejtették kétségbeesett sikoltozásait. Segíteni nem tudtak rajtuk, mert nem volt fegyverük, de időt nyertek arra, hogy harangjukat és kincseiket a kolostor kútjába rejtve, maguk elmeneküljenek. A kegyetlen tatár csorda a veszélymezői öldöklés után a Palotára vetette magét,, de 3.. felnért kincseket nem találták meg.’ Mérgükben földig rombolták a Palotát. A barátok nem is költöztek vissza a régi helyükre, hanem Mikházán építettek új kolostort. /V tatárok az elrabolt szép nőkkel és gyermekekkel a Szakadét bércein át igyekeztek a Kisküküllő völgye felé. (Folytatjuk) .— * SZÉKELY VÁRAK LEGENDÁI ÉS MONDÁI összeállította: C S E H GÁBOR Caritas szeretetszolgálat Vajdahunyadon Ebben a nagy vaskohászati központban a római katolikus Plébánia Caritas szolgálatot tart fenn, amely a gyulafehérvári érsekség hasonló nevű jótékonysági, a keresztény szeretet nevében cselekvő Caritasszervezetének itteni kirendeltsége. Vezetője, bélyegzőt kezelő elnöke FÓRIS ISTVÁN nyugalmazott mérnök. Vele beszélgettünk. Önöknek sikerült viszonylag rövid idő alatt eredményeket felmutatniuk, tevékenységükhöz anyagi hátteret teremteniük. Hogyan? @ Régi tervünket váltottuk Valóra ennek a szeretetszolgálatnak a beindításával, működtetésével. Itt, Vajdahunyad központjában, a katolikus templom melletti, jogilag mindig is a Ferenc-rendiekhez tartozó épületegyüttesből számunkra felszabadítottak hét termet, s ezzel megoldódott a ruhafélék, az egyéb adományok tárolásának, osztályozásának nagy gondja Mi több, a leendő magyar nyelvű magánóvodát, az RMDSZ-nek székházát és a könyvtárat is itt kívánjuk berendezni, pontosabban, utóbbi kettő már itt is tevékenykedik. Ebben az évben, június hónapban Ausztriából érkezett adományokból 400 személynek osztottunk ki egyenként 5000 lej értékű ruhafélét, rászoruló családoknak felekezetre, nemzetiségre való tekintet nélkül. Ezt a tevékenységet, az újabb adományok beérkezése után, lehetőségeink függvényében, folytatni kívánjuk. Mire gondoltak ezenkívül? Tíz idős, jobbára mozgásképtelen emberen segítünk, ami abból áll, hogy főzünk rájuk, bevásárolunk részükre, és még lakásuk, otthonuk takarítását is mi végezzük. Pénzadományokat is kezelünk és átveszünk részükre, és abból is segítjük őket, hiszen közülük többen is kisnyugdíjasok vagy éppen jövedelem nélküliek. Úgy tervezzük, hogy még legkevesebb tizenöt idős emberen fogunk hamarosan ilyen módon segíteni. Külföldi Caritas-szervezeteken keresztül eddig három igen súlyos betegnek szereztünk drága gyógyszereket, és itt sem nézzük azt, hogy a rászoruló, a hozzánk forduló milyen nemzetiségű vagy vallású. Ha az itteni RMDSZ orvostagjai bevonásával a havi egyszeri, felnőtteknek és gyermekeknek szánt ingyenes rendelést beindítja, a kedvezményes, ingyenes gyógyszerellátást, beszerzést mi fogjuk biztosítani kapcsolatainkon keresztül. Úgy hallottuk, öt itteni vallásfelekezet írásban rögzített egyezményben vállalta egy ökumenikus kápolna megépítését a városi kórház területén. Ezt is a római katolikus plébánia és Caritas kezdeményezte ... " Valóban, ezt az ötletünket az ortodoxokon, a reformátusokon, az újkeresztényeken kívül a helyi polgármesteri hivatal és a kórházvezetősége is támogatja. Csakhogy egyelőre kevés hozzá a pénz, úgyhogy minden erre szánt adományt szívesen veszünk, fogadunk ... Hadd zárjam azzal, hogy Caritas-szervezetünk igazi lelke, legnagyobb segítőm Stelli József páter, vagy ahogy itt jobban ismerik, Benedek atya, ferences , házfőnök, aki minden erejével e nemes célú tevékenységet ténylegesen is vezeti, szervezi, végzi, nap mint nap. A rászorulók nevében is köszönet érte. DEÁK LEVENTE HURRÁ, PRIVATIZÁLUNK! Mivel az erre vonatkozó törvényt nemrég az ország elnöke is jóváhagyta, ki hogyan tudja — és teheti —, máris alkalmazza. És mert miniszterelnökünk megnyerte a fogadást a mezőgazdasággal, a gépesítés foka olyan magas lett ebben az ágazatban (is), hogy az már szinte láthatatlan. Az egyéni kezdeményezés azonban már lépten-nyomon látható, a piros-tarka fűnyíró és trágyázó „erőgépeket“ például Brassó központi parkjában f. hó 7-én délután csodálhatták meg munka közben az arra tévedő bel- és külföldi érdeklődők. A rendezvény egyetlen hiányossága, hogy nem biztosították a találmány kellő védelmét egy olyan városban, ahol hemzseg a külföldi konkurens. És akkor mi lesz a „nem adjuk el az országot“ jelszóval? NÉMETH ZOLTÁN Brassó Nincs szeszes ital Miközben az italkimérések gomba módra szaporodnak, és egyre több olyan közélelmezési egység található Zilahon is, ahol korábban nem, most viszont előszeretettel italokat árusítanak, a megyeközpontban nem ritkaság az olyan cukrászda, ahol egyáltalán nincs szeszes ital. A városközpontban három cukrászda, egy kávéház vívta ki a fogyasztók elismerését azzal, hogy nem a gyors haszon került előtérbe, hanem gondoltak a gyerekekre. Vigyáznak az egészséges környezetre, nem létesítettek füstös kocsmákat. S lám, nem panaszkodnak, vendéghiányra azért, mert a kávéhoz sem lehet rágyújtani. (fejér) MEGBOLYGATOTT VILÁG Jobb volt tegnap t ényleg, jobban éltünk volna tegnap, N. Ceausescu idejében? Hányszor hallok ilyen és ehhez hasonló rezignált, letört szöveget, persze kérdőjel nélkül, egyre többször üti meg a fülem ilyen elkeseredett kifakadás utcán, az üzletek előtt sorbaállás közben, hivatalok folyosóján, gyárudvaron, buszmegállóban,, sokfele. Az emberek egyre nehezebben viselik el a mindennapok alattomos és megalázó terhét, a bőszítő korrupciót, a kiszolgáltatottságot, a fölgyorsult inflációt, a pénztelenséget, nincstelenséget, az árvshiányt, a közellátás anarchiáját, az élet elrendezetlenségét, és ha lehet még fokozni, a mindent eliszapoló balkanizálódást... Olyan közeliség és olyan tapintható a tegnap, hogy mégis, mikor ilyent hallok, megkérdem magamban én is: csakugyan rosszabbul lennénk, mint tegnap a nyílt diktatúrában? Az is igaz, a rossz közérzet, mi erdélyi magyarok éppen a lehető legroszszabb közérzet világában élünk ... Ezt a rossz hangulatot nem kell terjessze senki hatóság vagy hatalom, kitermeli ezt az élet spontán módon maga is. Néha mégis zavarba hoz, amikor olyan közismert tegnapi figurák, akik a közelmúlt minden lehetőségét meglovagolták és haszonélvezték, manapság borúsan aggodalmaskodnak a jelen gondjai fölött... Ilyenkor aztán akár biztosra fogadhatok, hogy hamar bejön az ismerős fordulat. „Ne legyünk feledékenyek, hát harminc év alatt nem történt semmi jó? Nem épült ipar? Nem épültek lakótelepek, blokknegyedek?“ — Hallgatok, NO COMMENT, pedig be jó kérdések következhetnének: igen, igen, de mibe került az egész voluntarizmus, ez az értelmetlen, eszeveszett építkezés? A világ egyik legkorszerűtlenebb és leginkább energiaigényes ipari bázisával rendelkezik Románia. A városok betonfalanszterek, a falvak elnéptelenedtek, ne is folytassam... Rögtön fokozódik ez a különös rossz érzés, mikor arra gondolok, hogyha Moszkvában sikerült volna a puccs, akkor Bukarestben és Szófiában beláthatóan rövid idő alatt tragikusan megkeményedett volna a politika... De nem sikerült a puccs. Minket erdélyi magyarokat amúgy sem kényeztetett el a 89-es karácsonyi váltás: számunkra a legfontosabb, a kisebbségi iskolapolitika lényegében nem változott, engedélyeztek magyar osztályokat, de önálló, autonóm iskolákat, intézményeket, egyetemet nem. Megmaradt a velünk szembeni örö■ kös gyanakvas/.-rcafru-diktatúra aáafcfcu «mindannyiajj tudjuk.. .a türelmetlen:»: asszimilációt 0kommunista •.pisR. 1 politikája' 'burkolta az„ideológia’ telilébe. Az RKP zseniális vezére, N. Ceausescu a nemzetiségi kérdést egészében a biztonsági hatóságokra ruházta, a szekuritatéra, és „leányvállalataira“. Amikor a milícián az embereket verték, a gumibotot vagy a rúgást kísérő mocskos káromkodás és a jelző — „bitang horthysta!“ — egyszerűen annyit jelentett, hogy bitang magyar. Most mégis történt valami: a többségi nacionalizmus, a sovén szándék, a homogenizálás és a magyarok háttérbe szorítása leplezetlenné és láthatóvá vált. A szélsőséges sajtóban, a hecclapokban naponta olvasható. A kommunista pártdicstelen funkcióját egy láthatatlan,,arc nélküli háttérhatalom érvényesíti, ne csapjuk be magunkat, a ,Vatra Romaneasca vagy a Nagy-Románia Párt csak a díszlet. Mindezek után, hogy tagadhatnám a reménytelenséget? Megismételhetem a kérdést: tényleg, nem kerültünk roszszabb, veszedelmesebb körülmények közé, mint ahogy eddig voltunk? A társadalmi hisztériáról kortársaink közül a legfontosabb és a legtárgyilagosabb diagnózist Bibó István hagyta örökül ránk ... „A politikai hisztéria kiindulópontja mindig a közösségnek valamiféle megrázkódtató történelmi tapasztalata, (...) olyan, amelyről a közösség tagjai úgy érzik, hogy annak elviselése és a belőlük származó problémák megoldása a közösség erejét meghaladja.“ És ezzel máris kelet-európai méreteket öltött minden problémánk. Csak Horvátország, Szerbia, a Baltikum, Ukrajna, Besszarábia, Észak-Bukovina, az egész térség társadalmi átváltozásának traumáival mérhetjük mi saját erdélyi életünk megoldhatatlannak tűnő gondjait. Hiszen a naprakész politológia ezt a váratlan jelenséget, a túlzott várakozások nyomán bekövetkező elkerülhetetlen és robbanással fenyegető TÖMEGES CSALÓDÁSt „kelet-európai szindrómának“ nevezi. Dehogy vagyunk ma jobban, mint voltunk tegnap, de mindenképpen MÁSKÉNT vagyunk. Tagadhatatlan az, hogy benne vagyunk a fordulatban, a változásban, összebilincselve önmagunk tegnapjával, a diktatúra romjai között, de legalább megadta nekünk a történelem, hogy valami egészen MÁST akarhatunk és merhetünk! A mi gyarló világunkat hosszú távon már nem lehet a, tegnapi módszerekkel kormányozni. A változás mélyreható reformokat követel. Márpedig a végiggonddolt és sikeres reform a legbölcsebb forradalom. Ha csak annyi történt, hogy már őszintén és nyíltan beszélhetünk egymással, magyar a magyarral, sőt, a román a magyarral is, ez egymagában azt jelenti, hogy elmozdult az élet a holtpontról. A nyilvánosság, a nemzetközi nyilvánosság mindegyre a kisebbséget pártolja, a nemzetközi garanciák a megmaradásunkat szolgálják. Ez a jótevő nyilvánosság igazából csak most épül ki, ezután intézményesedik Európa keleti mezsgyéjén. És bármennyire nehezen hihető, mégis, puccsok, előre hozott kierőszakolt helyhatósági választások, kisebbségellenes alkotmánytervezetek ellenére is az elkövetkező idő, a változás iránya, a trend a normális civilberendezkedésnek, a polgárvilágnak kedvez .majd. MAROSI BARNA : ti& T rr k íí íi. > ■ . i-*-* ■VJ* ..