Romániai Magyar Szó, 1991. október (3. évfolyam, 543-568. szám)

1991-10-01 / 543. szám

1991. október 1. • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • RIPORTOK • ROMÁNIAI MAGYAR SzÚ 3 PAVILONOK REMÉNYE A KASTÉLYKERTBEN A marosvécsi hatályban 1960 óta műkö­dik a­­ fogyatékos gyermekek intézete, je­lenlegi nevén neuropszichiátriai kórház­otthon­. Fogyatékos gyermekek mindenütt szü­letnek a világon, függetlenül az országok életszínvonalától- Ami a romániaiakat meg­különböztette többi hasonló sorsú társaik­tól, az a társadalom viszonyulása volt e szerencsétlen gyermekekhez. 1989 decembere előtt nálunk felesleges terhet jelentettek az Állami kasszáknak. A számukra kiutalt pénzösszeg a létmini­mum feltételeit is alig biztosította. Pokornyi Lászlótól — két és fél hónap­ja tölti be az igazgatói tisztséget, foglal­kozására nézve gyógyszerész — tudom meg, hogy a külföld szívesen segít, de ugyanak­kor azt is látni akarja, segítségét mire használják fel, * ezt udvariasan, de rend­kívül szigorúan ellenőrzi is­Dr. Havas Péter 1989-től dolgozik az in­tézetben. — Az orvostudomány mai állása szerint nincs elhanyagolandó beteg, nekünk min­dent, de mindent meg kell tennünk eze­kért a gyerekekért. A legújabb módszere­ket alkalmazva, melyeket nagyjából az ide érkezett, segítséget nyújtó külföldiektől tanultunk el, látható eredményekre jutot­tunk. A kórházotthonban dolgozók munká­ja nem könnyű. A feladatokat gyermekekre beosztva határozzák meg: megtanítják őket civilizáltan enni, önállóan öltözködni. Pokornyi László igazgató úrtól megtu­dom, hogy a két és fél orvoson kívül (egyi­kük fél normával dolgozik) kétszáz alkal­mazottja van az otthonnak. Mivel az anya­gi támogatás jó, könnyű kisegítő személy­zetet kapni, a faluból és a környékről akad elég jelentkező. Mindenkit csak fél évre alkalmaznak, s ha megfelel, hosszabb idő­re kötnek vele szerződést. A külföldről érkezett szakemberek na­gyon sokat segítettek, tanították a személy­zetet, hogyan kell bánni a fogyatékosok­kal. Programot szerveztek, éneket és verset tanítottak, fizikoterápiás kezelést alkal­maztak. A gyermekeket szellemi és fizi­kai képességeik alapján csoportosították. Nem egy olyan gyermek került hozzájuk, aki hétéves koráig nem szállt le az ágy­­bó, közülük egyeseket megtanítottak öl­tözködni, evőeszközt (kanalat) használni. Néhányukat meg lehetett tanítani írni-ol­­vasni. Most a mi feladatunk ezt a tevé­kenységet tovább folytatni­Felnőtt betegünk száz van. Velük egyen­ként foglalkoznak. Egyeseket megtaníta­nak varrni, másokat kertészkedni, műhe­lyeket létesítenek, melyekben dolgozhatnak. A hajdani kastély két és fél méteres fa­laival nem a legeszményibb hely kórház­otthon számára. Az igazgató úr megmutat­ta azt a házacskát, melyet a kastély kert­jében tettek rendbe, befogadóképessége tíz ágy. Ilyenszerű pavilonokban lenne jó el­helyezni a gondozottakat, de ez már egy későbbi lépés. Kép és nevé;: CSOMAFAT FERENC KI KINEK KERÜL A HORGÁRA? „MOMEALA"? Friss értesüléseink szerint a moldvai ka­tolikus egyház elérkezettnek látja az időt, hogy a csángóság önösszeszedését célzó félénk próbálkozásait letörje, még csírá­jukban elfojtsa. Történt az utóbbi hetek­ben, hogy a pápalátogatás élménye és az árvízkárosultak megsegítése érdekében­­ létrejött széles körű összefogás megmoz­gatta a falvak közvéleményét, erőt és bá­torságot öntött az emberekbe. A megélén­kült érdeklődés, a több irányból érkező ösztönzés hatására elsőnek 250 pusztinai lakos fordult írásban Petru Gherghel ia$i*i püspökhöz, hogy számukra a ma­gyar nyelvű, azaz anyanyelvű misét enge­délyezni szíveskedjék. A felutazó kéttagú küldöttséget, a püspök nem lévén a szék­helyen, Duma Grigore apostoli vikárius fogadta, s bár iktatószámot adni nem volt hajlandó, kérvényüket átvette. Ott helyben átolvasva a szöveget, színpadias csodálko­zással jegyezte meg, nem érti a kérést, mi­vel tudomása szerint Pusztinában magya­rok nincsenek. Ebből is látnivaló, hogy mi­lyen lelki „könyvelést“ folytat az egyház eme ága, hogyan sáfárkodik híveivel, ho­gyan teljesíti a rá bízott küldetést. A neki­szegezett kérdésre válaszolva nem tagad­ta, hogy a híveknek joguk van az anya­nyelvű misére, de­ nyomban sietett az alá­írások valódiságát illető kételyének han­got adni. Két hét elteltével fenti tisztségviselő, a szumószai főesperes és további pár pap kíséretében, kiszállt Pusztinába, és e tár­saság vizsgálóbizottság ornátusát öltve, va­lahonnan ismerős módszerekhez folyamod­va, maga elé idézte a kiszemelt embere­ket. A behívottak közt voltak aláírók is, valamint olyanok, akik véleménye aligha­nem szintén ismert volt a beidézők előtt, s akik nem siettek névjegyükkel ellátni az inkriminált folyamodványt. A bizottság pártatlanságának és szándékainak firtatá­sát a Fennvalóra bízzuk, de hogy a kérdő­­revonás módszere csakis a faluban mutat­kozó véleménykülönbségek éles megosz­tottsággá és szembenállássá fokozódását eredményezhette, ez, gondolom, a legnai­vabb kívülálló számára is világos, amit logikus lépésként a „megtévelyedett" kez­deményezők elszigetelésének kellett követ­nie. A felelősségre vontak közt akadt nem egy gerinces ember, aki kerek-perec kije­­lentette, hogy igenis, aláírta a kérvényt, s ezt megteszi a jövőben akárhányszor, lé­vén, hogy hisz igazában. Többen azonban, engedve a pszichikai nyomásnak, az egy­szerű ember meghunyászkodó ösztönére hallgatva — évszázados? évezredes bei­degződés?­­—, visszakoztak, s ebből lett a baj. Alátámaszthatóvá vált ezáltal a valót­lan vád, hogy az aláírások hamisak lenné­nek, s megkezdődhetett a nevüket adók diszkreditálása — mesélik a szervezők. Úgy vélik, hogy a csángó lélek, a frusztrált identitástudat, az évszázados megfélemlí­­tettség előidézte magatartásbeli torzulások ismeretében az alkalmazott taktika rész­leges, vagy teljes sikere előre megjósolható volt, sajnos. A szervezők ez úton is kije­lentik, hogy valamennyi aláírás valódi volt. A beidézett embereknek további kiokta­tásban és „felvilágosításban“ is részük volt, kifejtetett előttük az épületes elmé­let, miszerint az ingyenes utaztatás (az er­délyi egyház ajándéka), valamint a se­gélyakciók csupán afféle csalétket (momea­­la) jelentenek, mellyel a magyarság akar­ja magához édesgetni, szavazatvadászat célzatával, a szegény gyanútlan csángókat. Ezt követően bujtogatás indult a faluban az aláírásukat vállaló, a kérésüket meg nem tagadó pár személy ellen, esténként hangoskodó csoportok gyűlnek az illetők kapuja elé, s a következő két jelszót ismé­telgetik, amit betűhíven jegyzőnk ide: „Jós UDMR-u­!“ és „Nem akarunk magyar mi­sét!“ .■— ez utóbbit magyarul, elvégre csán­gó üzen a csángónak ugyebár. Az éjszakai randalírozás hírére a Csángó Újság szer­kesztője, ki maga is Pusztina szülötte és öt testvére él a faluban, otthon járván, fel­kereste a helyi plébánost, hogy jobb belá­tásra bírja, vagy hogy legalább a nélkü­lözhetetlen legelemibb emberiesség tekin­tetében szót értsen vele. A pap a kérés jo­gosságát elvben és általánosságban elis­meri, de arról, hogy két misét románul, egyet magyarul tartsanak templomában, hallani sem akar. Mi több, a vasárnapi miséről kijövet, a hazalátogatókat fanati­zált ellenfeleik fenyegetően szitkozódó gyűrűje fogta közre, s nem sok hiányzott ahhoz, hogy tettlegességre kerüljön sor. A csángó pszichológia mélységesen el­lentmondásos bizonyosan, de az is nyil­vánvaló, hogy terjed azok száma, akik az elejtett szálat ismételten felvéve, elemi emberi vágytól hajtva, saját identitásukat szeretnék megtalálni, megtisztítani, hitük­ben kívánnak megerősödni, s ha e törek­vésnek egyházi hatóság áll útjában, akkor az csak ártalmára lehet magának a hitélet­nek is. Csángóföld több falvában táplál­nak a pusztinai folyamodókhoz hasonló vágyakat az emberek. Egyházi vonalon e­­setleg az erdélyi érsekség tehetné meg, hogy közbenjár érdekükben, pappal is ki­segítve a spontánul alakuló közösségeket. E vonatkozásban érdemes felidézni a negy­venes évek végén alapított moldovai ma­gyar iskolák példáját; akkor is az történt, hogy kezdetben csak egy kisebbség bizo­nyult fogékonynak a kezdeményezés iránt, nemegyszer merültek fel komoly nézetel­térések a falusfelek közt, ha alig pár év le­forgása alatt már­ a lakosság többsége vet­te pártfogásába az új tanítókat, s mire hi­vatali erőszakkal véget vetettek a kísér­letnek, már félszáz iskolában tanultak a­­nyanyelvükön a csángóföldi gyerekek. B. KOVÁCS ANDRÁS KUTYATEJ KUTYATEJ Mészkő öröksége Aranyló szeptember, pompás vasárnap. Mészkőre, a csöndes aranyosszéki falu­ba (a Tordai-hasadék előterébe) egyre több kocsi érkezik Kolozsvárról, Toráéról, Enyedről, Gyéresről, a környék falvaiból. Sokan jönnek gyalog is. Ritka Ünnep- Sok heti előkészület, kiszállás, tárgyalás után megalakult az egykori itteni unitá­rius lelkipásztor, világjáró utazó, író, szö­­vetkezetszervező, gazdálkodó Balázs Fe­renc nevét viselő Aranyosmenti Vidékfej­lesztő Egyesület. Az AVE tehát nem egyszerű művelődési kör, amilyen mostanában (örömünkre) egyre több alakul, nem, ezt a nevet annak­ idején még az Angliában, Amerikában ta­nult és a kis­ faluban megtelepedett pap adta s tett is sokat azért, hogy fölvirágoz­­tassa a vidéket. Asztalosműhelytől a tej­­csarnokig, regényírástól a templomrestau­rálásig sok mindennel foglalkozott, épített és létesített, adományozott és lelkesített rövid néhány év alatt (tüdővész vitte el harminchat évesen) annyit, mint mások tízszer több idő alatt sem. Munkásságára az is jellemző volt, hogy nem csupán a fa­luját, hanem az egész vidéket — Toráét és Gyérest is beleértve —■ beszervezte, fog­lalkoztatta, szellemi és anyagi haszon­hoz juttatta. Minden okosat, jót, amit Ame­rikától Japánig a nagyvilágban látott, ta­nult, sikeresen tudta itthon alkalmazni­Az unitárius egyház és az RMDSZ Ko­­lozs megyei szervezete nem kis feladatot vállalt magára, amikor Balázs Ferenc örö­kébe lépve újraalakította a fél évszázad­dal ezelőtt megszűnt egyesületet: az alapí­tó nagy munkabírású ember volt, sok min­denhez értett­ Fülöp Dénes helyi lelkipász­tor és Csartán Márton a bábszínész, éne­kes, népnevelő (a két társelnök) a szerve­zés idején derék munkát végzett, nekik köszönhető, hogy az alig 170 lelket szám­láló unitárius közösséget háromszor an­­­nyian látogatták meg, köszöntötték fel szép szóval és énekkel, tudományos előadás­sal és ünnepi istentisztelettel, kopjafaava­tással és (ezt nem kell elhallgatni) tordai pecsenyével. Rajtunk múlik, mindannyi­­unkon, hogy az ünnepség, a szép szavak után mit teszünk a gyakorlatban. Balázs Ferencnek — ne felejtsük el — a cseleke­det, a közösségfejlesztő munkálkodás az igazi hagyatéka. • HERÉD! GUSZTÁV Beszéljenek a számok Nem vagyok híve a statisztikáknak, de ez alkalommal egyet mégis az olvasó szí­ves figyelmébe ajánlok. A földtörvény kö­rüli viharok ellenére egyértelműen kitű­nik belőle, hogy a magángazdaságok, már az idén erősebbek, mint a szövetkezetesí­­tett egységek. Íme, az összehasonlítási adatok Maros megyéből a szálasgabonák és egyéb termények terméshozama eseté­ben: Szövetke­zetesített egységek : Magángaz­daságok búza 1985 kg/ha 2084 kg/ha rozs 1306 kg/ha 1810 kg/ha árpa 1967 kg/ha 1973 kg/ha zab 1123 kg/ha 1261 kg/ha (b. a.) A félelmetes E­ ? (mint ellenőr)kommandó Sok ága-boga és egyre több vadhajtása van immár közhellyé szürkült eredeti de­mokráciánknak. Kicsiben és nagyban egy­másra tornyosuló döbbenetek hosszú sora mereszti égnek nap mint nap hajszálain­kat, korbácsolja már-mér elviselhetetlen­­ségig idegeinket, sápasztja elképedésig ar­cunkat, és úgy látszik, mindez még tá­volról sem elég ahhoz, hogy ráébredjünk: egyszer már ideje volna véget vetni a túl­kapásoknak, az önkényes hatalmaskodá­soknak, és annak az erőszakhullámnak, mely immár intézményesen is rettegésben tartja az embereket. Ez nem szónoki fordulat vagy drámai vészharangkongatás, ez egyenesen felhá­borító tényállás: Marosvásárhelyen időről időre kommandóba szerveződött ellenőr­verőlegények ütlegelik az utazóközönséget a közszállítási járműveken. Való igaz, hogy az autóbuszjegyek árának növekedé­sével arányosan nőtt a polgázók száma, és az ellen sincs senkinek kifogása, hogy va­lamilyen módon jobb belátásra kell bírni a notórius ingyenutazókat, de hogy ennek a tettlegesség lenne a legjobb módszere, hát engedje meg a világ, hogy a legerélye­sebben tiltakozzam ellene! A­ helyi recept szerint egy ellenőrös autóbusz megáll egy adott vonal bizonyos pontján, úgy két meg­álló között, és sorra feltartóztatja a vona­lon közlekedő autóbuszokat jegyellenőrzés címén. (Nem elég, hogy csapnivalóan ros­­­szul közlekednek a járművek, még ezzel is lopják az utasok, ma már mindenkinek drága idejét.) Aki jegy nélkül találta­tik, csöppet sem keresztényi módon letessékel­­tetik a járatról, feltuszkolják az ellenőr­buszra, és ott szedjen, nemre, korra, em­beri jogra és minden egyébre való tekin­tet nélkül. A minap a rádióstúdió körül ügyködött egy ilyen kommandó, fél óra alatt jó tucat embert bokszolva nem biz­tos, hogy jobb belátásra, s egy­­ összevissza döngölt srác szepegve mesélte: még video­kazettáit is elkobozták. Hát uraim, a helyi közszállítás hatalmas­ságai, a törvényszegőt a világon minden­hol a törvény szigora bünteti. És nem va­lakik kénye-kedve! Hol írja elő, mely tör­vény melyik paragrafusa, hogy egy potya­utast verni lehet, sőt kell, mi több, sza­bad? Tessék ezt felmutatni, s ha ez nem sike­rül, sürgősen levonni a konzekvenciát. A potyautast természetesen büntetni kell, mint ahogy az ököljog bajnokait és efö­lött szemet hunyó feletteseiket, kiknek a közvélemény, a jog nevében kérem, kér­jük, azonnali felelősségre vonását! BOGOZ! ATTILA kult, 19 tagvállalatból álló Magyar Édes­­séggyártók Szövetsége, mely a Magyar Gazdasági Kamara integrált szervezete, az Arad, Kolozs és Hargita megyék Kereskedel­mi és Ipari Kamarájával karöltve, a Magyar Köztársaság Nemzetközi Gazdasági Kapcso­latok minisztériumának bukaresti Kereske­delmi Kirendeltsége közreműködésével szervezte és rendezte ezt a nagy érdeklő­désnek örvendő kiállítást. Mintegy hét tagvállalat állította ki ter­mékeit, árukészleteit. A kiállítók között ta­lálkoztunk a győri Keksz- és Ostyagyárral, a kalocsai Karamell, a budapesti Quintia, a gyomaendrődi Körösi Sütő- és Édes­ipari Vállalatokkal, a győri Tutti Kisszö­vetkezettel és más termelőkkel. Medvenics Lászlótól a kiállítás vezető munkatársától, az Édességgyártók Érdek­­képviselete Közösségének titkárától tud­tuk meg: — Célunk a különböző hazai és nemzet­közi édességipari vállalatok közötti har­monikus kapcsolatok kialakítása, a keres­kedelmi, etikai normák, törvények és a semleges versenyszellem tiszteletben tartá­sával. A jelenlegi kiállítás is a jó partner­­kapcsolat kialakítását, a termelőtevékeny­ségek megismerését, bemutatását, a hasz­nos időben való piaci jelentkezést, egyszó­val a marketing munkát szolgálja, a köl­csönös előny elvének legmesszebbmenőbb betartásával. Kiállításunk bemutató jelle­gű, kizárólag szakembereknek, vállalko­zóknak szól. Idővel talán a nagyközönség számára is rendezünk majd, eladással egy­bekötött, széles termékskálájú kiállítást, ROMAN JANOS Egy kolozsvári „édes" hír Szeptember 25-én magyar édesipari ter­mékkiállítás nyílt Kolozsvárott, az Egye­temiek Házában. Az 1990 márciusában ala­ Van már rá példa Két új gyermek érkezett az egyik iskola III, D osztályába négy kisfiú és egy kislány. Az első két elemit mindketten román ta­gozaton végezték, s most szülő és gyermek úgy döntött, a gyermek átiratkozik anya­nyelvi tagozatra. Ez a döntés mindenkép­pen örvendetes, s elemista korban még ál­­talában elég rugalmas is a gyermek ahhoz, hogy zökkenésmentesen váltson vissza a­­nyanyelvére a tanulásban. Az első teszte­lések azt bizonyítják, hogy a kis Brigittá­nak e téren semmilyen nehézsége nem lesz; a kisfiúval már más a helyzet: a ro­mán tagozaton hiányos nyelvismerete vis­­­szavetette az előmenetelben, a szülők ké­sőn ébredtek rá arra, hogy hibáztak. A gyermeket két év sikertelensége félénkké­­tette, s új környezetében szintén hátrányos helyzetben van, hiszen nem tud magyarul írni-olvasni, mint a társai. A tanító néni szerint csak nagy odaadással, a szülők ha­tékony besegítésével, intenzív délutáni foglalkozással lehet kiküszöbölni a csorbát — behozni a lemaradást. A fenti példa is igazolja, milyen nagy felelősség hárul a szülőkre, amikor iskolás­kor előtt álló gyermekük jövője felől dön­tenek, hiszen egy rossz döntés hosszú tá­von ható károkat okozhat a gyermek fej­lődésében, előmenetelében. E példa is bi­zonyítja, hogy az anyanyelvi tagozat mel­lett dönteni az ésszerű és a természetes, így, bár nyelvi síkon egy osztályon belül minden gyermek egyenlő eséllyel startol, s kis közösségéhez való viszonyulásában nincs kitéve fölösleges traumáknak. GÁL ÉVA EMESE VENISANCTE lesznek, ne mulasszák el a találkozások al­kalmát! Találkoztunk.... Viszontláttuk egymást. Mint kéz- és agytusa által lezajlott roham után a megmaradt baj­társak. Akik még itt vannak. Akiknek szíve még nem hűlt ki és nem kérgesedett meg a haszonlesés elfoglaltságainak fortélyaiban. És akiknek lelkét még nem ülte meg az ifjúság fele­dése s a közöny. Találkoztunk,­­ ötperces beszélgetések­ben hajazgattuk egymás életének, pályá­jának dióhéjba foglalt eseményeit. Több idő nem jutott, mert rohannunk kellett a másikhoz, a harmadikhoz, az ötvenedik­hez, a századikhoz... Voltak, akik azóta nem látták egymást, amióta az iskola ránk adta az „elbocsátó szép üzenet“ áldását. Mások az elsuhant évek nagy szakadékain át kapaszkodtak meg öt percre egymás­ban. Venisanete... A fogalom eredeti jelen­tése: ünnepélyes tanévnyitó. Számunkra a szent visszatérés. Mi a véndiák-találkozó tiszteletére szentelt mise és iskolalátogatás alkalmaként használtuk e szót. Az Alma Mater Alapítvány vezető­ia­Akik kevesen vannak s egyre kevesebben nácsa kezdményezésére és szervezésében került sor Aradon az egykori Római Ka­tolikus Főgimnázium és jogutódjai: a Ve­gyes Líceum, a 3-as, majd U-es számú líceum s a sor végén a Csiky Gergely ne­vét viselő mai líceum — egykori növendé­keinek találkozójára. Veni, sancte Spiritus!,,, Jöjj, Szentlé­lek úristen — és adj nekünk erőt áttekin­teni, megítélni a felettünk és bennünk el­múlt éveket! A meghatóan szép találkozó a belvárosi római katolikus templomban tartott öku­menikus istentisztelettel kezdődött. Héjja János minorita rendfőnök és Tamáskó Pé­ter gyulafehérvári teológiatanár köszöntő­­­je után Kovács József református esperes, Amigó Sándor tanár, az izraelita felekezet képviselője, Mózes Árpád evangélikus es­peres, Kiss László, a baptista gyülekezet pásztora, az iskola összes­ fő „korszakát" megért Gnandt János nyugalmazott tanár, valamint Péter András, a Csiky Gergely Líceum jelenlegi igazgatója mondott be­szédet. A színvonalas ünnepi műsoron Péterffy Lajos színművész és a diákszavalók lép­tek az oltárasztalon elhelyezett mikrofon elé. Orgonajáték, gordonkai muzsika, ének és kórusmű. Majd sok száz torokból csen­dült fel a Gaudeamus és mindnyájunk leg­szentebb történelmi imádsága, mely min­dig az elragadtatás és rajongás könnyeit­­csalja ki a szemekből. Ezt követően vonultunk át az „ősi schola“ épületébe,­mely az 1874-ben alapított Ma­gyar Királyi Főgimnázium (ma Moise Ni­­epara Líceum) épületének az uralomvál­­tás utáni kisajátítása után, 1922-ben köz­adakozásból jött létre. Ma pedig — még mindig méltó névtábla nélkül — egy ro­mán tannyelvű iskolával megfosztva ad ott­hont az 1—8. osztályoktól megfosztott és hihetetlenül nehéz didaktikai körülmények­kel küzdő Csiky Gergely Líceumnak. Itt gyűltünk össze kötetlen beszélgeté­sekre, emlékezésekre, kölcsönös sorsvalla­­­tásokra mi, a hosszú nemzedéksorok meg­maradt tagjai. Kevesen voltunk. Legfeljebb kétszáz­­néhányan a sok ezerből. Különösen az utóbbi másfél évtized végzettjei, a mate­­rialista-teigla hideg pedagógia és didakti­ka „abszolvensei“ voltak módfelett keve­sen. Kár, mert nagyon szép érzelmekkel gazdagodtunk. És köszönetünket fejezzük ki az Alma Mater Alapítványnak, hogy módot adott nekünk e találkozóra, és kez­deményezését hagyománnyá igyekszik fej­leszteni. * JUHÁSZ ZOLTÁN Nem jók ezek semmire! A tavaly novembertől kezdődően ,ez év végéig érvényes, keménypapírra nyomta­tott gázpalack-jegyeket osztottak ki Besz­terce lakosságának, amelyek igénybevéte­lével egy család egy hónapban egyszer gáz­palackot cserélhetett. Persze, ha­ ez sike­rült is neki! Ugyanis hol volt gázpalack, hol nem, hol kihordták a városba, hol, a lerakat előtt kellett érte rostokolnunk, sok­szor napokig. A­ jegyeket novemberben, decemberben és januárban még összegyűj­tötték az osztók, de azután csak­ legyintet­tek: nem jók ezek semmire! Élő példája annak, hogy nem tudja a jobb kéz, mit csi­­nál a bal, az a szeptember elején megje­lent hirdetés, mely szerint ebben a hónap­ban újra házhoz szállítják a gázpalacko­kat, és függetlenül attól, hogy az eddigi hónapokra elhasználták a jegyeket vagy sem, csupán a szeptemberi jegy érvényes. De az osztók újra csak legyintettek: nem jók ezek semmire! Pedig mennyire téved­tek: jó szemléltetni vele polgármesteri hi­vatalunk egy-egy rendeletének gyakorlati értékét. CIWHEB M. ILONA Feleséggyilkos Úgy látszik, mostanában minden hétre kijut egy-egy gyilkosság Marosvásárhe­lyen. Ez alkalommal szeptember 10-én Lampó Ernő 32 éves vásárhelyi lakos a tett elkövetője, aki különös kegyetlenség­gel végzett feleségével, a 28 éves Sma­­randa­ Carmennel. A tragédia szálai évek­re­ visszanyúlnak az időben, hisz már a házasság sem köttetett szerencsés csillag­zat alatt. Hét-nyolc évvel ezelőtt az as­­­szonyka nemi erőszak áldozata volt, az erőszakos Don Juan pedig nem más, mint maga a férj, aki miután szabadult, végük mégis feleségül vette áldozatát. Ez nem javított kettőjük kapcsolatán, civódás, ve­szekedés, állandó perpatvar volt az éle­tük. (A feleség nemegyszer kihívta a rend­őrséget férje botrányos viselkedése miatt) Most pedig bekövetkezett a tragédia. Az említett nap estéjén Lampó Ernő addig ütötte, verte, rúgta feleségét, míg az be­lehalt sérüléseibe. A rendőrség ezúttal is­ operatívan cselekedett, a gyilkos már rács mögött. Sajnos, Smaranda-Carmen már nincs az élők sorában. (bögözi attila) Lepecsételt székház Lepecsételték a szatmári Román—Ma­gyar Barátság — Prietenia Egyesület szék­házát. Az eset kizárólag gazdasági okok­ból történt, tudjuk meg a METECOM Rt. átiratából, ugyanis az egyesület egy éve nem fizette ki a szerződésben­ megszabott 200 lejes havi bérleti díjat. A Metecom Rt. épülettulajdonosi minőségben lép fel, október 1-jére megbeszélésre invitálja az egyesület vezetőségét, s amennyiben a találka elmarad, az igazságszolgáltastáshoz fordul. — Talán csak nem­ lesz újabb ki­lakoltatás Szatmárnémetiben? (Gál) MEGBOLYGATOTT I VILÁG ZSIL VÖLGYI M05IMCÁK Kezdetben teremté a Párt a roman­­­­tikát... A 'föld, a Zsil völgye 'pedig minden romantikával és az épülő szo­cializmussal egyetemben kietlen és pusz­ta vala, és setétség vála' a mélység szí­nén ... A bibliai setétség,el, akarom" mondani a szegénységet, az elmaradott­­s­­ágot éppen a forradalmi romantika kel­­­­lett eltakarja és elleplezze. Talán ’54-­­ ben jártam először trikányban, lent a­­ fronton, és" vetetlenül először és " uto­­­l­jára rögtön bányalégben, gyorsan, emel­kedett a me­tánkoncent­­ráció, futva" hagy­tuk el a fejtést. Később, pár év múlva ezt a szektort kíméletlen sújtólég-rob­banás pusztította el, magától értetődik, az olvasó erről semmit sem olvashatott. A riporter romantikus és hazug, kellék­tárához tartozott a szénporos bányász­­sisak, a lámpa, a fej­tőcsákány,­a szív­­lapát, a kiszerelt, élesített patron .. . Az első rést a diktatúra falán itt rob­bantották 1977 nyarán, Lupényben. Pár hónap múltán egy­ református lel­­­kész az illegalitás szabályai szerint kö­tött össze egy-két szereplővel, akik el­mondták részletesen, hogy történt, mi történt. Mindnyájan éheztük, valami el­­­­kezdődött, a bányásztársadalom a leg­szervezettebb erő, de egyikünk se hit­te volna, hogy még annyi év, van hátra a komm­unista párt bukásáig! ■ Ez a ’77-es emlék, a meghibásodott, reflex blokkolt, minket, hogy tavaly az első bányászinvázió alkalmával még nem vettük­ komolyan­ a történteket, nem figyeltünk oda a parasztférfiak .­fi­gyelmeztetésére. 1990 május végén, a választások után részvevője, voltam egy beszélgetésnek, a hallottak annyira megleptek, hogy nem is tudtam hirtelen kellően reagál­ni... Két magyar bányásszal­­ beszél­gettem, református presbiterek voltak, megütötte a fülemet,­ milyen­­ türelmet­lenül és ellenszenvesen emelték­­ föl a hangjukat: — „Mi zsilvölgyi magyarok mind a Frontra szavaztunk!“ Az RMDSZ-ről csak annyit tud­ eni­, az va­lami budapesti machináció. Aztán júniusban tömegesen­­ vállalták a kommunista 'rohamosztag szerepét — bányászököl, vasokéi!' —, úgy zúdultak rá, Bukarestre., * Siralmas valóság; puccsok és ellen­­puccsok idejét éli Románia, nehé­z itt manapság valakinek «y oldalára áj hu, az '-*zZ r4icn - Iliescu pc v­cs­a­l fog­­ni. Ha legalébb t­udnánk hogy­­,tíz :a puccs lesz a végső?“ Ellentétben­ Közép-Kelet- Európa egykori szocialista­­ országaival, sajn­os* Romániában a reform kommunis­­ták­ nem­ jutottak szerephez annak ide­jén. Egyetlen párhuzam: Magyarorszá­gon Németh Miklós vagy Hopp­ Gyula, meg a többiek'utat nyitottak,az átren­deződésnek, és kellő­­ időben, ‘ civilizál­­tan félreálltak. Mi m’ég ma sem­­ tudjuk pontosan a részleteket, hoggy 1939 de­cemberében ki milyen szerepet játszott, egy hirtelen összecsapódot­t ’háttér-cso* port félretolta a Ce.autopSOL .M.2&SRarty garnitúracsere zajlott le, és azóta is fo­lyik az elkeseredett kí Z Cicit nv hogy a főszereplők politikái­..J. átírifentsék ma­­gukat. .Múlt hét szerdáján, a tévé képernyőjén ismeretlen arcok tűnte­k fel. hat­­­ vagy nyolcezer bányász élén új zsilvölgyi Robin Hood jelent meg.­A spontánna­k álcázott ■ eseményei­­k 31 cé­l a ki­számítottan zűrzavaró fzetben min­den megtörténhetett volna vagy­­ r­­ég bekövetkezhetik ezutim, a háttérsze­replők közül­ egy-két robotarcot­ kez­dünk már , sejteni, „a titekfczatós sze­nátort a belügyi,­álvil. sftól, ' vad és el­lenőr­­zhe­tet­len pú­k­é.b. föl­tevesek keringenek a fővár. / . lY»' Ezek a szeptember. v­égi lapok 'nem éppen kedvező közeik:­Psz, virágót ala­­­kítottak ki az országi" mintha Dó­zsa parasztjait, Sztyenka R az ip­kozák hetman­ felkelőit'lá­ttú­k' vol­na, vagy • a Havasalföld népét 190’ rí .—; olyan idejétmúlta, kortéveszt ■ ­>évközépkori hangulatot keltő volt. az egész, hogy menten hitelesnek,éreztem: Igen, ez­­ a mi sajátos poszt­kommunista, ifjúságunk! És egyszer majd válni•tolni fogunk ar­ra is, hogy kik szabad­­ el, kik ve* zényelték ki akkor d't-<^pnbox*ben az úgy­­nevezett áterroristfárs mi.j'Ü Újra és újra a bányás­ k­ményeket. Erdélyi szennfra 1 rí­ 7 ve. egy kicsit amolyan dója vu­.ez a­­•H felvon^ Már láttunk ilyesmit wP pátriánk­ban is, tavaly márciusban Vlarosvá Sástr hel­yett. görgény-Völgyi" • VjáÜtos tömegmozgás, me­ ehahizimtsa­, rend, a harci eszközök, á I: ugyanaz. Most majd 1?!Sz­áj kormán­y. űi arcok* kai, független ! kai, csak nem hogy marionett­ek, bábok le ' is a régi háttérvcsoport -kez'ébrení ívé­tel­kedünk, tehát vagyunk: az h ZÉIv. tálén m­éi% nem korr­­ályzcrőképes, még nem állt­ talpra, a rom­án középosz­tály, a polgárs­ág meg csak m­ost szer­veződik. De az események h­aladnak elő­­re, Románia a valóságos ren­dszerváltás drámai fordul­atához közeledik, és a múlt emberei n­em hajlanak­ ki félreállni. Éppen­­ ezért az­ erdélyi magyaa hi's­ ág kép­viselete, az RK1DSZ nem az uj kormány szinten sem. A nincs új alko­rban,­­­még míg n­incs tr­emény, kisebi garanciákkal, ilines nemzetis­égi s­ta­tu­tum, addig benn szabad par­tner­ként kö­zeledni a hata­lomhoz,­ pláne, azt a ha­mis látszatot sitteni,­ hogy megoldotta volna a kisebbsz­ülök a tévé gondolok, isten • /, i;j n­n . Aj nehéz a kortár­s író dolgai Belelapozok novellákba,, ed­:leszélésekbe ­lóság könnyfal­asztó füstté kit­ta az írói próbálkozásokét. Hol tud­­j na ezzel versenyezni egy színház!... ] Micsoda teátrum, szupershow. zajlott­­ o I a­ parlamentben is! A­ fantasztikus tör­­t­­éneteket most nem­­ az­ író: az élet ta­­­­lálja k­i, a szenzációkat a politika pro­­­­dukálja, az irodalom az utcán születik. I MAROSI BARNA

Next