Romániai Magyar Szó, 1993. február (5. évfolyam, 943-966. szám)

1993-02-02 / 943. szám

1993. február 2. „Szeresd az ötleteidet annyira, hogy te magad megvalósítsd“ Beszélgetés MUZSNAY ÁRPÁDdal, a Szatmár megyei RMDSZ elnökével — Megválasztásod előtt a megyei RMDSZ titkára voltál, belülről ismered problémáit. Milyen változtatásokat tar­tasz égetően fontosnak? — Pillanatnyi legnagyobb gondom, hogy biztos anyagi alappal működőképessé te­gyem a szervezetet, mert való igaz,, hogy csak tagdíjakra támaszkodva nem lehet azt fenntarttani. — Az RMDSZ legutóbbi bővített vá­lasztmányi gyűlésén napirendi pont­ként szerepelt a gazdasági problémák megvitatása is. Milyen megoldáshoz ve­zetett? — Szerettük volna a Tulipán kérdését pontra tenni. Nem mondhatom, hogy a ta­lálkozó eredményes volt. Azon fog állni vagy bukni a kérdés, hogy önzetlenül az ügy mellé állnak-e emberek, és beváltják-e ígéreteiket, létrehozni az Igazgatótanácsot, megtartani a periodikus ellenőrzést, ko­moly szerződést kötni Tulipán és RAIDSZ, között, melyben annak vezetője felelőssé­get vállal a szervezettel szemben. Abszur­dum, hogy két év alatt erre nem gondol­tak gazdasági szakemberek! Most, hogy lehetőségem nyílt betekinteni azokba a dolgokba is, amelyeket eddig elkendőztek előttem, valóban elkeseredtem: átlag 2 lejes tagsági díjat fizetnek a tagok a me­gyében, a választások óta nem tartottak a tanácsosoknak kiképzést, csak alkalomsze­rűen szállt ki az RMDSZ helységekbe, ho­lott ezt szisztematikusan komoly terv a­­lapján és komoly apparátussal kell csinál­ni, amihez megint csak pénz kell. — Milyen konkrét lépéseket irányzott elő az új vezetőség a falvakkal való kapcsolatfenntartásra? — Amint mondtam, akkor szállt ki az RMDSZ, ha baj volt, vagy a választások idején. De a kérdés meg is fordítható: nem alulról­ építkezve, helységenként kel­­­lene létrehozni? A megyei vezetőség nem­ ismeri a falvak valóságát, az ottani embe­reket , akik közül a falu kiválaszthatja a jó vezetőt. Miért várja hát el egy falusi szervezet, hogy a megyei vezetőség a ne­hezen begyűjtött tagsági díjakból fedezve kiszállási költségeit, kimenjen azért, amit ő is megteremthet? A város vonzáskörze­téhez tartozó 19 településen kívül 15 falu küldött az elmúlt évben tagsági díjat és sokan nagyon keveset. Gondoltunk mező­­gazdasági előadások szervezésére, de­­ ha meghívunk egy előadót, csak az útiköltség, elszállásolás minimum 10 QOQ lej. — Inkább bizonyos megoldások meg­találásában kellene szaktanácsot nyúj­tani. Nemrégiben alakult a Vállalkozók Fóruma. Nem tudom, ez mennyiben fedi a szaktanácsadást, illetve mennyi­ben lehet modell egy Mezőgazdasági Fórum alakítására? — Sajnos, nem találtam olyan gazdasá­gi szakembert, aki elvállalná a székházban a rendszeres szaktanácsadást. De a gazda­sági életet segíteni jótanáccsal, informá­ciók áramoltatásával, igenis kell és lehet. Szeretném, ha az RMDSZ kertében műkö­dő különböző társaságok, mint a műsza­kiak vagy az RMGE vállalná föl ezt. A Vállalkozók Fóruma egy furcsa pél­da. Az RMDSZ szülte meg, hogy az első gondolat a tőle való elvá­lás legyen: egy magánvállalat pat­ronálása alatt fog működni, és amikor rendszeres működéssel információkat fog szolgáltatni pénzért, azt a magánvállalatot fogja anyagilag támogatni. Ez közvetve, természetesen visszahat a magyarságra és az RMDSZ-re, de nem úgy, ahogyan nai­van elképzeljük: az RMDSZ létrehozott va­lamit, amiből profitálni is tud. Rengeteg tehát a gond, az emberek csak fölvillant­­­­ják­ ötleteiket, és várják, hogy valaki ki­vitelezze őket. Egy barátom szólása: Sze­resd az ötleteidet annyira, hogy te magad megvalósítsd. Csak ennyit kellene elérni, és akkor nem merülne fel, hogy mit csi­nál az RMDSZ, mert az RMDSZ én va­gyok, te vagy, a harmadik és az ennedik személy. — Mi az, amit a nehézségek ellené­re föltétlenül meg kívánsz valósítani megyei elnökséged ideje alatt? — Amikor megválasztottak, világosan megmondtam: nem vagyok gazdasági szakember, nagy politikusnak sem tartom magam, elméleteket sem fogok kreálni, de a maga lábára fogom állítani ezt a szerve­zetet azzal­, hogy embertől emberig, lé­tektől ,lélekig kiépítem a kapcsolatot. Kel­lemes tapasztalataim kötődnek a falusi ki­szállásaimhoz, vasárnapjaimat ezekre az utakra fogom áldozni, megyei tanácsta­gokkal együtt fogok kimenni, s­ ők köz­vetlen beszélgetésekben mérve­­fel a fal­vak problémáit, a megyei tanács működé­sének a realitás talajáról szabhatnak irányt, kieszközölve, hogy ebben a megyé­ben a törvényesség legyen az úr. Sajnos, vannak olyan települések, ahol a régi rend­szer emberei megerősítették pozícióikat, és elképesztő illegalitásokat vittek vég­hez. Ebek harmincadjára került a közva­gyon, a parasztságot — románt, magyart egyaránt — arcátlanul meglopták, kisem­­mizték. Itt akarok lépni, úgy is mint RMDSZ elnök és úgy is, mint újságíró, ha másként nem, nyilvánosságra hozva a valóságot, hogy a közvélemény erejében bízva meggátoljuk a további garázdálko­dást. — Már érintetted: nagyon sok­ falusi tanácsos nem tudja, mi a dolga. Hogyan képzelted el kiképzésüket? —Szeretném, ha szombatonként, dél­előtt 10 és 1 óra között a tanácstagok fel­váltva szolgálatot vállalnának a székház­ban, ahol a lakosság rendelkezésére állná­n­­ Február. Sorr­­ összehívtuk a tanácsosok Fórumát, ahol ismertetjük jogaikat és fe­­­­ladataikat­, és­ ellát­juk­: őket, törvények, ren­­­delkezések, útmutatások dokumentumai­val. Népszerűsíteni fogjuk azt a közigaz­gatási segédkönyvet, amely magyar nyel­ven is tartalmazza a köz­gazgatási tör­vényt. Remélem, addig eldől a megyei ta­nács körüli huzavona, és a megyei taná­csosok is részt vehetnek a fórumon, és kö­zösen döntenének arról, hogy melyik ta­nácstag melyik faluért, körzetért felel. Február 13-án arra is precedenst szeretnék teremteni, hogy az RMDSZ-tanácsosok bir­tokukba vegyék az Adminisztratív palotát. Itt tartjuk meg az ülést. 310 képviselőnek joga van ahhoz, hogy mint RMDSZ frak­ció használja az épületet. A fórumot kö­vetően a tanácsosok,választók találkozóit körzetekre, helységekre bontva kell rend-­ szeresíteni. Szívügyem a falu, kivitelez­hetőnek tartom, hogy a kiskerti vetőmag­­ellátásba, műtrágya- és vegyszerellátásba besegítsünk a mezőgazdászoknak. Jó len­ne, ha az RMGE nem gondolna külön Gaz­daboltok megnyitására, hanem kihasznál­nánk a már létező Tulipánhálózat lehető­ségeit. Március végén, április elején sze­retnék jó mezőgazdasági előadókat meg­hívni Kolozsvárról, Debrecenből v. Gödöl­lőről, elvinni 4—5 központi településre, ahol összehívjuk a jó gazdákat, és az egy­kori arany- vagy ezüstkalászos tanfolya­mok szellemében megmozgatjuk egy kicsit az embereket. Én bízom abban, hogy az a magyarság, amely szülőföldje, mellett ki­tartott, talpra fog állni. És bízom a román­ságban is. Nyugodtan köszöntöttem az új prefektust, túllépve azon, hogy milyen pártállású. Szatmár megyei születésű, és ez nekem garancia. — Végszóként a 93-as évre tervezett kulturális rendezvényekről kérdeznélek. — A kulturális tevékenység irányítását Csikár Csaba vette át. Bizonyos vagyok benne, hogy az általa életre hívott rendez­vényeket továbbra is szervezni fogja. Sze­retném én is továbbvinni azokat, melye­ket életre hívtam: az ökumenikus kórusta­lálkozót, ami február 12-én kerül har­madízben megrendezésre a szatmári Szé­kesegyházban, valamint a Rákóczi szabad­ságharcra való emlékezést, amely 290 éve vette kezdetét. Tervünk Szilágyi Domokos­nak szobrot állítani Szatmárnémetiben: idén júliusban ünnepelné 55. születésnap­ját. Kisebb léptékű rendezvény tenne a máramarosszigeti születésű és Szatmár­­hegyen 40 éve eltemetett költőnő, Krü­­zselyi Erzsébet emlékünnepe. A negyedik Ady-rendezvénnyel máris lépéshátrányban vagyok. A cserkészmozgalom fölerősítése is foglalkoztat. Le­jegyezte: GÁL ÉVA EMESE A folyó ugyanolyan fecsegő egyked­vűséggel tükrözte a benne fürdő égbol­tot, mint máskor, mégis nyugtató bé­kesség helyett fenyegető árnyékot ve­tett fodraira, a környező halotti csend fenyegető árnyékát. Ha nem kelti az örök élet benyomását a mediterrán nö­vényzet télben is tündöklő zöldje, a hévízforrások pazarló bőséggel a Cser­­nába szakadó környezetében az irre­álisan zöld fű hófoltoktól is fokozott eleven reménysége, bárki azt hihetné, hogy Herkulesfürdőt neutronbomba semmisítette meg. Riasztó csendben visszhangzik min­den lépés a fürdőtelep járdáinak mo­zaiklapjain, a kénes vízforrások bűzö­sen gomolygó ködfelhői a fenyegetett­ség benyomását keltik a magányos sé­tálóban. A Domogled hegy oldalán a mészkő fehérségével ellentétező tégla­vörös szállodacsodák halottcsendesen merengenek, magukba temetve a gyó­gyító víztől kiszáradt fürdőmedencé­ket és a milliós értékű, fizikoterápiás kezelést biztosító műszereket. . A fürdőtelep központjában ijesztő magányosságban szemléli a történelmi értékeket képviselő, máladozó falú épületeket,­ a pusztulást az aranygyap­­jat megszerző Herkules, akinek szobra 1847 óta sokat mesélhetne a fürdő tün­dökléséről, hajdani szép éveiről, s mai siralmas helyzetéről. Kóborló, éhes ku­­tyafalka üget el mellette a zsírosabb falatokat ígérő Hotel Roman irányába. Ez a kétcsillagos szálloda még fogad fürdővendégeket, pihenésre vágyó pén­zes embereket, mert ide már csak az merészkedik, akinek sok pénze van, vagy akinek nagyon muszáj idejönni. Isten hozott, kedves vendég, de nekem már a folytatása is megvan a köszön­tőnek: Isten hozott és a szükség! A sziklafalak közé szorult Cserna völgy­ben a mészkő szürkeségébe természete­sen illeszkedő szálloda földszinti tégla­falai a valahai római fürdőt rejtik.­­Kissé távolabb már csak az lép be a szálloda előcsarnokába, aki vállalni tudja,meri a költségeket. A december végi lepusztultságot csu­pán a szilveszteri mulatságra vágyó vendégek serege tudta időlegesen feled­tetni. Az ott-tartózkodás öt napjára a szilveszteri mulatsággal és az év első estéjére felkínált vendéglői program­mal, potom 24 ezret kértek személyyen­­ként. Az összeg csupán a szűkös álla­mi fizetésből, illetve a még szűkösebb nyugdíjból élő román állampolgárok homlokára varázsolhat rosszalló rán­cokat, mert az „életművészek" serege bizonyította: a szálloda dugig megtelt, s az ételek mellett telt bőven a drága és méregdrága italokra is. A harmadik emeleten működő kaszinónak sem le­hetett gondja, hiszen a rulettezni, pó­kerezni, s ki tudná megmondani „mizni“ vágyó jómódúaknak itt is bő­ségesen adódott alkalom a fényűző és esztelen pazarlásra. De elmúltak a szép napok, a parko­lóhelyről eltűntek az autócsodák, csu­pán néhány szerény Dacia maradt, be­szédesen hirdetve és bizonyítva, hogy a reumatikus fájdalmaikat enyhíteni óhajtó román állampolgároknak csak ennyire telik. És lett nagy-nagy csend. Talán 30—40 ember lézengett fázósan a szálloda fo­lyosóin, a kezelő központban, a ven­déglőben. Sietősre fogták lépteiket, mert mindenütt hideg volt, akarom mondani, csak benn volt hideg, mert kinn sokkal kellemesebb volt az idő. Néhány Németországból érkezett ven­dég is méltatlankodhatott azért, hogy a tőlük igényelt busás összegért milyen minőségű szolgáltatásban részesítették őket, s véleményükből ítélve, legköze­lebb máshol fogják elkölteni a pénzü­ket, csak itt nem. A gyógyulást kereső betegről a hide­get a legtermészetesebben szolgáltató szálloda napi 950, illetve 1300 lejt „gombolt“ le a szállásért, attól függően, hogy egy-vagy kétágyas szobát igényelt a kedves vendég, akit orvosi javallat­tal irányítottak ide, kezelésre. Emellett 1100 lejből étkezhetett is a nem nagy választékot kínáló vendéglőben — el­végre minek annyit pazarolni arra a néhány lézengő betegre —, s mindösz­­sze 300 lejt kértek a kezelésre. Ha egy kis gyors fejszámítást végzünk, egy 18 napos kezelési periódust nem egé­szen 50 ezer lejből ki lehet állni, ami jóval több, mint egy havi becsületes munkával megkeresett fizetés, nem is beszélve arról, hogy hány havi átlag­­nyugdíj összege ez a pénz. Potomság — mondhatná bárki. Ezért a pénzért azon­ban legalább kifogástalan ellátást igé­nyelhetne bárki. Csakhogy azért léte­zik a nyelvünkben ható igeképző és feltételes mód, hogy mindenki tudo­másul vehesse: lehetne igényelni, de nem érdemes. Mert a kedves vendég — ha egyáltala megengedheti magának — ennyi pénzért ne legyen annyira igényes. Ennyi pénzért ne igényeljen többet, mint ami van. Mert mindig mindent csak az állampolgár, az a mindent béketűrően elviselő „om de bine" tud eltűrni panaszmentesen. Kü­lönben se panaszkodjék, mert ha nem felel meg neki, nem kötelező kifizetni. S ha már kifizette, akkor legyen bol­dog, mert mi lenne, ha ez a szálloda se fogadná, ahogy a szakszervezeti üdülő­központ se fogadta a téli periódusnak ebben a szakaszában, hiszen azoknak is elsősorban a jövedelem a fontos (már amit tagdíjként megkapnak). S erről a szállodáról is azt, a hírt terjesztették, hogy január közepétől vagy február elejétől bezárják, alkalmazottjait pe­dig fizetésnélküli szabadságra küldik, azazhogy úgynevezett „műszaki mun­kanélkülieknek“ számítanak. Szép kis szakszó, nemde? S van egy kis fenye­gető éle is, mert manapság örülhet bárki annak, hogy van munkahelye, ki­csi fizetése, ami nem sok ugyan, de valami a semmihez képest, tehát sok oka lehet az elégedett hallgatásra, a legmegalázóbb helyzetek elviselésére is. A beteg tehát boldog lehetett, a pén­zéért lakhatott és fázhatott a szobájá­ban, hiszen azt a kevéske meleget a gyönyörű kilátást nyújtó üvegfal és a balkonra nyíló üvegajtó kerete mellett beömlő hideg emésztette fel. Hogy mi­ért nem fűtenek rendesen? Csak az ostoba nem tudta felfogni a legtermé­szetesebb választ, mert nincs elég fű­tőanyagunk. Nem egyszerű? Nálunk minden évben van tél, mégse tudja senki, hogy tél is lesz. A kezelő köz­pontban nem kellett ugyan várakozni, mert az egészségügyi alkalmazottak már a folyosón várták a beteget, s azonnal „kezelésbe vették“. Elnézést is kértek azért, hogy jéghideg a kezük, de ezért­­ senki sem neheztelhetett rájuk, hiszen meleg vizük sem volt, itt sem fűtöttek. A fürdőben arra számítottak, hogy a medencében párolgó meleg kénes víz felmelegíti a termet. De csak annyi volt a hatása a gőznek, hogy a fékhideg csempéken lecsapódva pa­takokban folydogált a padló víznyelői­be. A meleg fürdőből kikecmergő ked­ves vendég pedig gyors tornamozdula­tokkal kapkodhatta magára a meleg holmiját, hogy minél hamarabb elpá­rologhasson, s hideg szobájában a ta­karó alatt merengesse csontjait és me­renghessen. Merenghessen azon, hogy ilyen körülmények között is a szálloda alkalmazottai és vezetői derűs udvari­assággal, a „mit is tehetnénk másként és jobban“ karnyújtó és vállemelő moz­dulatának tehetetlenségével tudnak él­vezést és megértést kérni. A kezelés ha­tékonyságán gondolkozva valószínű, hogy a tranzitkorszak gazdasági nehéz­ségeit csak egyféleképpen tudta ön­magában feloldani: a belülről lobogó és a magas szintről táplált nacionalizmus­sal. Esetleg latolgathatta, hogy fele ennyi költséggel is itt tartózkodhatna, s akkor talán jóval többen vennék igénybe a kezelést, s a nagyobb forga­lom is kényelmesen biztosíthatná a für­dőtelep zavartalan működését. De az a gondolat is megfordulhatott benne, hogy a túlzottan magas árakkal vajon nem éppen a csődöt akarják mestersé­gesen előidézni, hogy aztán licitálással privatizálva a szállodát/szállodákat, magánkézbe lehessen átjátszani őket. S hogy ki tud többet fizetni? Természe­tesen az, akinek pénze van. S kiknek van pénze? Azoknak, akijenek eddig is volt, akik hűséggel szolgálták azt a sokat szidot sokoldalúan fejlett szo­cialista társadalmat, s akiket akkor is busásan megfizettek szolgálataikért. Vagy azoknak, akik külföldön ügyes­­kedtek , csencselték össze vagyonká­jukat, vagy ... szóval sokan, akik ma is jó káderek. S az állampolgár? Legyen egészsé­ges és kevésbé igényes ezért a pén­zért. Aki igazán jó hazafi, az nem pa­naszkodik, az nem támaszt igényeket a hazával szemben, hanem örül, örül, hogy a hónapokig tartó takarékoskodás után jó drága vonatjegyet vehet egy esetleg fűtetlen vonatra, vagy jó drá­ga benzinnel üzemeltetett rozsdakollek­­cióján idejöhet s élvezheti a módját annak, hogyan tudják mások elverni a pénzét, örülhet a pazarlásnak. S kü­lönben is, minek ez a sok probléma, hiszen amit nem kap meg szolgáltatás­ként, azt megadja a természet. A Cser­na fecsegő­ egykedvűen tükrözi a ben­ne fürdő égboltot, a mediterrán növény­zet a télben is tündöklően zöldélt, hé­vízforrások pazarló bőséggel szakadnak a folyóba anélkül, hogy az emberek gyógyulását szolgálhatnák, de szemet gyönyörködtető, üde zöld pázsit tenyé­szik körülöttük. És csend van. Nagy­­nagy csend. Miért zavaró egy fürdőtelep csendje? Aki idejön, nem a csendre vágyik? Hi­szen a csend idegeket nyugtat. Lehető­séget nyújt a merengésre. Merengeni azon, hogy ilyen gazdálko­dáshoz elsősorban tehetség kell. Egy egész fürdőtelep vezetőségének és al­kalmazottainak tehetsége. S ha egye­bünk nincs is, de evvel a tehetséggel rendelkezünk, így sikerül gazdaságilag tönkretenni egy, a XVlll. századtól prosperáló fürdőhelyet, sikerül az or­szág természeti kincseitől elzárni, el­tiltani mindazokat, akik turistaként vagy kezelésre szoruló esendő betegként télen is felkeresnék Herkules szent vi­zeit. A megélt valóságot szótlan tehetet­lenséggel, megnyugvással elviselni ez az embertelen csend segíti az embert, amely fojtogat, pusztít, s a halál bűzet hordozza. CS. KOVÁCS KATALIN Ad aquas herculi sacras . • BELFÖLDI HÍREK • KÖZLEMÉNYEK , RIPORTOK • ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ 3 A rózsa vagy (Folytatás az 1. oldalról) véget kíván, mert valami olyan nóvumról, a megszokottól eltérőről van szó, ami tel­jesen ismeretlen a keleti politikai kultú­rában, mert ebben a diverzióban csak birtokosok és birtokoltak vannak jelen. (Nem véletlenül használom a tárgyszerű halmaz kifejezést.) Éppen a birtokló vi­szonyt kell (kellene) megszüntetni az ön­­kormányzatok mellérendelt rendszerének megteremtésével. Az RMDSZ-nek­­nemcsak a belpolitiká­ban kell eddig nem ismert erőfeszítéseket tennie, hanem nemzetközi tevékenységé­ben is. Mondhatnánk, hogy az RMDSZ nemzetközi tevékenysége a következő é­­vekben meghatározó lehet a romániai ma­gyar kisebbség sorsára. Nem legnagyobb kereskedelmi kedvezményt kell kérni, mert ez nem a mi dolgunk, folytassanak olyan emberjogi politikát, amellyel ezt el lehet ér­ti. Egészen pontosan arról van szó: a Jalé­nSégi Önkorr­ányzatok — kul­­turális,­jtegk­op­ást tv— ,re­ddszerének elfogad­tatásához­, nemzetközi jogi normákba fog­­laltatásához kell hozzájárulni. Ne áltassuk magunkat, Romániában so­­ha sem fog megvalósulni a kisebbségek önkormányzata, ha azt kötelező normaként nem fogják előírni. (Lásd az ún. demok­raták tartózkodását, kétértelmű, inkább tagadó attitűdjét). Ez nem az ország elleni összeesküvés, hanem egészséges önvédelmi reflex, és egyetemes érvényű követelmény, mert az önkormányzathoz való jog mindenik nem­zeti, vallási vagy más kisebbségre vonat­kozik, bárhol is éljen a világon. Csakhogy ennek megértetése és elfogadtatása évtize­det vehet igénybe, könnyebb birtokolni a rózsa nevet mint ezt megosztani. A jogos és igazságos igényről lemondani nem szabad, mert a­­miről a nemzet önmaga lemond, ahogy Deák Ferenc mondotta „annak visszaszer­zése mindig nehéz és mindig kétséges“. Mindezek — bel- és külpolitikai teendők —­ megvalósításához pragmatikus pártra lenne szükség. Elsőrendűen nem ideológi­­zálni, személyeskedni, veszekedni kellene, hartem az elfogadott irányjelző feladatok pragmatikus megvalósítására. Ezért mon­dom, hogy az RMDSZ tegyen pragmatikus párt. Ha nem mond le az eddig gyakorolt félmegoldásokról, az egyfolytában nyilat­kozó, elhatárolódó sérelmi politikáról, és az értelmetlen pártülésekről (az ún. petur­­bánkodásról) és nem fogja mozgósítani legjobb erőit, karrieristák és botcsináltak nélkül, hiábavalónak bizonyul a program­ba foglalt fordulat. A pragmatikát nem önmagáért, hanem a célok eléréséért kí­vánom. Visszatérni ahhoz, hogy mit aka­runk, nincs értelme, a jelenlegi helyzetre megfogalmazódott, meditálni az előre nem láthatóról pedig jórészt felesleges fárado­zás. Minden megtörténhet, de erről elmél­kedni nem a pragmatikusok dolga. A pragmatikus pártra vonatkozókat a kongresszuson is el lehetett volna monda­ni. Elvileg, de nem gyakorlatilag. Ha valaki valami tartalmasat akar mondani, több kongresszusra terjedőre kell tervezze mon­dandóját, oly módon, hogy elkezdi az első vagy a második kongresszuson és befejezi, ha megéri a negyedik vagy ötödik kong­resszuson. Ennek egyik oka az egymást követő alapszabályzatok körüli végnél­küli vita, melyet a bőbeszédűek ürügyén saját „tündöklésükre“ gyümölcsöztetnek. Megkeresett a Fuba! Egy terjedelmes és vastag borítékot kap­tam a minap. Ránézésre is felismerhető volt, hogy nyomtatványokat küldtek ben­ned A feladó: FuBA Comunication, Buda­pest 1165, Mészáros József u. 17, Tel: 271—2617. Kibontom. Gyönyörű színes reklámlapok Fuba-műholdas adásvevő pa­rabolaantennákkal, a hozzá való tartozé­kokkal és más kommunikációs berende­zéssel. Gondolkozom, honnan is ismerem ezt a céget, hol is találkozhattam képvise­lőjével, hisz nincs műholdas antennám,­ és az újságíró-fizetésből nem is lesz a kö­­­­vetkező években, ez annyira biztos, mint az, hogy a műholdas adást nem lehet ru­haszárítódróttal behozni. Aztán megakad a szemem a cégjelzéses papírra írt leve­lén. „Tisztelt Cím! Köszönjük, hogy a Szatmárnémetiben tartott Expo'92 kiáll­­­í­táson felkereste standunkat... “ Persze,­­ felkerestem, váltottam is néhány szót a­ cég képviselőjével. De ezért megérdemlem­­ figyelmüket, s megérem nekik, hogy egy olyan paksamétát küldjenek, aminek csak­­ a postabélyegéért vagy 140 forintot kellett­­ fizetni? Úgy tűnik, megéri! S m­egéri, hogy raj­tam kívül még sok szatmárinak elküldjék ugyanazt a reklámcsomagot. Megéri, mert a profi vállalkozók, a profi cégek, profi­ üzlet­emberek profi módon értenek ám a reklámhoz is, s nem tartják kidobott pénznek, ha csak úgy „figyelmességből“ szétküldenek néhány száz reklámkiadványt. Tudják, ha nem is száz, de néhány csak „beakad“ valahol. ördöge van a Fubának, nálam most csakugyan „beakadt“, amire legjobb bizo­nyíték, hogy megírtam ezt a jegyzetet. Sokakkal együtt én is­ szeretném, ha mi­nél többen foghatnák olvasóink közül a nemrég beindult Duna televízió műholdas adásait. SIKE LAJOS 15000 gyereket érdekelhet A felvételi vizsga anyaga magyar nyelv és irodalomból A IX. osztály és a szakiskolák I. éve számára Magyar nyelv és irodalomból a tanulók a felvételi vizsgára az V—VIII. osztály számára érvényben levő tantervek (jóváhagyási szám 37305/1991) és tankönyvek alapján készülnek fel. Mind nyelvtanból, mind irodalomolvasásból a tantervi követelményrendszer az irányadó, különös tekintettel a követke­­zőkre: I. MAGYAR NYELVTAN A hangok világa. Szintek és egységek a nyelvben. Viszonyok a nyelvben. A nyelvi jelek értéke. A nyelv és nyelvi jelek funkciója. A változó nyelv. A működő nyelv. Az anyanyelvi ismeretek keretében a funkcionális nyelvvizsgáló ké­pességre helyezzük a hangsúlyt. A vizsgára való felkészítésnek, akárcsak a négy iskolai év anyagának, a tudatos nyelvhasználatot és a kifejezőképességet kell szolgálnia. A nyelvi ismeretekről a tanulók nyelvtani elemzések, gyakor­latok keretében adnak számot. II. IRODALOMOLVASÁS V. osztály: A népköltészet. Petőfi Sándor: János vitéz; Arany János: A tudós macskája. Móricz Zsigmond: Hét krajcár. VI. osztály: Kőmives Kelemen; Arany János: Toldi; Petőfi Sándor: István öcsémhez; A Tisza. VII. osztály: Jókai Mór: A nagyenyedi két fűzfa; Fazekas Mihály: Ludas Ma­tyi; Arany János: A walesi bárdok; Ady Endre: Üzenet egykori iskolámba. VIII. osztály: Sütő András: Hozzuk a dalt az erdőből, önéletrajz helyett; Vö­rösmarty Mihály: Csongor és Tünde; Petőfi Sándor: Arany Já­noshoz; Arany János: Válasz Petőfinek; A szegény jobbágy; Mikszáth Kálmán: A hályogkovács; Balassi Bálint: Egy kato­naének; Jókai Mór: A kőszívű ember fiai; József Attila: Holt vidék; Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig; Magyari Lajos: Csorna Sándor naplója; Déry Tibor: A ló meg az öregasszony. Vázlatkészítés. Elbeszélő fogalmazás. Epikus művek cselekménye. A cse­lekmény főbb mozzanatai. A szereplők jellemzése. Rövid irodalmi idézetek elemzése. A tanult lírai, epikai és drámai művekhez kapcsolódó irodalomelméleti kérdések ismerete. Megjegyzés: A jelen tanterv megjelenésével az Admiterea in licee si scoli profesionale 1993. című kiadványban közzétett változat érvényét veszti. Dr. MURVAI LÁSZLÓ az Oktatásügyi Minisztérium osztályvezetője Egyesületet alapítani szándékozók figyelmébe Lengyel Géza úr, érmihályfalvi olva­sónk az RMSZ január 21. számában a Volt Szovjet Hadifoglyok Egyesületének megalapítását indokoltnak tartja (indokait itt nem ismételjük), majd nyílt levele vé­gén feltételezi, hogy az alapítók alulírott pártfogására bízvást számíthatnak. Még mielőtt az egyesületek megalapítá­­sának eljárási szabályait ismertetném — az ilyesfajta eligazítást lapunk mindig is önzetlenül végezte —, az 1990. évi 118. tör­vényrendelet alapján elveszített perekben még lehetséges jogorvoslatról ejtünk né­hány szót. Valóban, a bírósági gyakorlat e tárgyban eltérő (de ugyanilyen például a földtörvény végrehajtása kapcsán is) Szatmár, Maros és levélírónk szerint Bihar megyében is, a 118. törvényrendelet bizto­sította jogokat a magyar hadsergből szov­jet hadifogságba kerülteknek nem ítélték meg sem első-, sem másodfokon. Itt ná­lunk, Hunyad megyében, a Székelyföldön, Brassóban és tudomásom szerint máshol is viszont igen. Ez azért vált lehetségessé, mert jóval a törvény hatályba lépése után a megyei bizottságok ilyen értelmű utasí­tást, eligazítást kaptak az időközben fel­oszlott, a 118. T. R. alkalmazására felü­gyelő országos bizottságtól (a Munkaügyi és Szociálvédelmi Minisztérium keretében funkcionált). A megyei törvényszékek dön­­tése az ügyben jogerős, és ezeket az eljá­rási szabályok szerint a törvényszék a fe­leknek nem is kézbesíti ki. Ezt tehát hiá­ba is várják, viszont ki lehet kérni ezeket külön felbélyegzett kérvénnyel. A jogor­voslatra a rendkívüli felfolyamodásra (recurs extraordinar) a jogerőre emelke­déstől számított 1 éven belül van lehetőség úgy, hogy az érdekelt, a pervesztes fél a Legfőbb Ügyészhez beadvánnyal (memo­­riu) fordul, és kéri a rendkívüli felfolya­modás megfogalmazását és a Legfelső Tör­­vényszék vagy esetenként a megyei tör­vényszék megkeresését. Ha a Legfőbb Ügyésztől elutasító válasz érkezik, ez az ügy végleges lezárását jelenti, ha ennek ellenkezője történik, bármilyen döntés szü­lethet. A pert vesztett volt hadifoglyok ez­zel a lehetőséggel még élhetnek, és sze­rintem ezt is kell tenniük! Az egyesület alapítására visszatérve, in­duljunk ki abból, amit az Alkotmány 27. paragrafusa a társulási jog­ kapcsán ki­mond. Lényege az, hogy az állampolgárok szabadon társulhatnak politikai pártokba, szakszervezetekbe és más társulási for­mákba. Ilyen társulási forma a „non pro­­fit“ vagy nem nyerészkedési célú egyesület is, amelynek alapítási szabályait egy na­gyon régi, de hatályos jogszabály, az 1924. évi 21. törvény részletezi. Ma már min­den bíróságon megtalálható. Legkevesebb 20 alapító tag már létrehozhat egyesületet, miután alapszabályukat a társult tagok a­­lapító közgyűlésükön elfogadják, és magát az alapszabályt, vagy ha van alapító ok­irat, akkor azt is, közjegyző által hitelesí­tik (33. paragrafus). Még mielőtt a választott székhely szerin­ti bíróságot a bejegyzés engedélyezéséért megkeresnék, a 3. paragrafusban foglaltak alapján be kell szerezni annak a minisz­tériumnak az előzetes hozzájárulását, a­­mely a egyesülethez, ennek céljai tekinte­tében szakmailag a legközelebb áll. Véle­ményem szerint ebben az esetben ezt a hozzájárulást magától a Honvédelmi Mi­nisztériumtól kell kérni, az alapszabály egy példányának bemutatásával. A bírósági kereset elemeit a 85. parag­rafus, a bekért iratok jegyzékét pedig a 87. paragrafus sorolja. Ha a bíróság a ke­resetnek helyt ad, egyben elrendeli az e­­gyesület bejegyzését a jogi személyek sa­ját nyilvántartásába, és ez­zel az egyesület jogi személyiségét is elnyeri. DEÁK LEVENTE Annyit mind beszélünk a nyugati piacról, hogy már tűrhetően tudjuk, mi a dörgés. Például, hogy ott állan­dóan lemegy a nap, mert ha netán a fordítottja történne, akkor az már a keleti piac lenne. Mi viszont most a kapitalista piacjelenségeket elemezzük. Mi történik, tesszük fel a kérdést, ha ott, nálunk a sarki kakasárussal át­­ellenben megjelenik még egy kakas­­árus? A lehetséges válaszok: 1. Egy hét leforgása alatt milliomos lesz mind­kettő; 2. Egy hét alatt tönkremegy mindkettő; 3. Addig lövögetik egymást a ki nem pattogott kukoricával, míg az egyik megunja és odébáll. 4. Felté­ve, hogy mindenik lövedék vaktöltény, mert ha csak egy is éles, elképzelhető, milyen szörnyű tragédiához vezet a ri­valizálás. Véleményen szerint nagyon jó, ha a nyugati piac sarkán megjelenik egy­­ második kakaspattogató, még jobb, ha a harmadik, a tizedik, s a legjobb, ha a NAPNYUGATI KAKASPIAC piac teljesen az ő kezükbe kerül. Egy­részt azért, mert akkor nagyban ex­portra is termelnének, jócskán túlnőve a helyi keresletet. Másrészt, mert a sok árus egy ipacon: nagy konkurencia. Akkor viszont az élelmesebbek egyre rafináltabb áruval jelentkeznek — len­ne tehát olyan kakas, ami inkább tyúk, elefánt vagy indián rezervátum, Ko­lumbusz hajtincse vagy a huszonegye­dik század. Csodálom a piacnak ezt az öngerjesz­tő képességét, mindamellett az is vilá­gos, hogy nem a kapitalista, hanem kizárólag a KGST-piacra mondták: fel­­izgult, mint ki jó nőt lát. Pufajkában, de még az ormótlan ruhadarab se tud­ja elfedni a természetes bájakat. A szű­zies tisztaságot, a nemes formák egy­szerűségét. Erről jut eszembe, hogy va­laki jó boltot akart csinálni, kiment Da­ciájával a nyugati iparra. A végén még neki kellett fizetnie, hogy hivatalosan bezúzzák kocsiját egy roncstelepen. Az illető azóta egyfolytában sír, és azt hi­szi, a német bőrfejűek állnak a poli­tikai merénylet mögött, akik az idege­neket és a Dacia gépkocsikat gyűlölik feltűnően. De most a nyugati piacot elemezzük, akkor hát ne foglalkozzunk e napkeletivel. Hitessük el a jámbor olvasóval, hogy a nyugati áruforgalom azért olyan élénk, mert mindenki na­gyon kedveli a kakast. Legfönnebb az öreg férj nem (akit fiatal és szexis fe­leséggel áldott meg a sors). Egy öreg, és évente csak egyszer jókarban levő milliomos revolverrel pattogtatta ki a kakast felesége ágyából. Minden pi­kantérián túl komoly következmények­kel járt az érzelemdús revolveres já­ték. Az illető — befolyásos iparszak­értő és milliomos — kijárta, hogy tö­röljék a kakaspattogtatást a nemzeti ipar lajstromából. Tetszik vagy sem, a nyugati piac ezentúl kénytelen megtelni Honda, Suzuki, Mercedes meg Volvo gépkocsikkal, színes tevével, a legkü­lönfélébb távközlési műholdas rendszer­rel, mi több műholddal, amelyek, nem vitás, a mi keleti hazárunkat figyelik érdeklődéssel. OLÁH ISTVÁN

Next