Romániai Magyar Szó, 1994. augusztus (6. évfolyam, 1402-1427. szám)

1994-08-02 / 1402. szám

Romániai Magyar Szó 4 A románoknak szurkolt A bálványosi nyári egyetemen kívánta oldani a hangulatot egy feszültebb pillanatban Németh Zsolt vitavezető (a Fidesz országos vezetőségi tagja) a követ­kező kis anekdotával: — Baj van! — mondja egy képviselőtársam reggel az Országházban. — Mi legyen az? — kérdem. —­­Képzeld, a románoknak szurkolok! Mindez a futball világbajnokság forró napjaiban történt, kritikus meccs előtt. Nos, azt hiszem úgy kellene menedzselni a magyar futballt, hogy hasonló pillanatban nekünk is szurkolhassanak szomszédaink... És úgy menedzselni kis országainkat, hogy amelyik valamilyen „döntőbe“ bejut, annak mi többi kelet-európai kis nemzet tiszta szívünkből drukkolhas­sunk, elvégre MINKET képvisel! B. KOVÁCS ANDRÁS Inkompetensek összefogása (Temesvár/gazda) • Leváltották tisztsé­géből Stefan Titut, az Állami Vagyonalap Temes Megyei részlegének igazgatóját. A megüresedett karosszéket M. Stoiadin, a Dacia Felix Bank volt igazgatóhelyettese foglalta el. Igencsak valószínűnek tűnik, hogy a cserének politikai háttere van, ugyanis a leváltott igazgató egyik utolsó cselekede­te az volt, hogy hozzájárult a Temesvárral határos volt pártfarm földjei kiosztásá­hoz a forradalmároknak. Ioan Fastiu pre­fektus ugyanis a volt pártfarm helyén ala­kult „SAS km 0“ társaság megőrzését tá­mogatja, míg Ion Marcu kormánypárti szenátor maga is forradalmár, és a földek kiosztása mellett kardoskodik. Temesvá­ron ugyanis több a forradalmár, mint a város környéki szabad szántóföld, és az egyedüli lehetőség a volt pártfarm felszá­molása lenne a 42-es forradalmártörvény végrehajtására, mely egy hektár föld ki­osztását írja elő minden forradalmár szá­mára. Az is valószínű, hogy az Állami Vagyon­alap Temes Megyei fiókja élére nem ke­rült jobb szakember, mint az előbbi igaz­gató, ugyanis M. Stoiadint inkompeten­ciája miatt menesztették a Dacia Felix Ban­kból, akárcsak Ioan Pantiu prefektust a Temesvári Optikai Művek éléről. Itt is a pénzintézetek építkeznek (Gyergyószentmiklós­ birtok) • Rangjá­hoz — s főképp árához — méltóan ünne­pelték meg Gyergyószentmiklóson az új takarék- és letéti pénztárfiók felavatását. A megyei és helyi adminisztráció vezetői­­képviselői, az intézmények és vállalatok vezetői mellett jelen volt Emil Badiu, a Takarék- és Letéti Pénztár ügyvezető ta­nácsának elnöke is. A több mint egymilliárdos beruházást úgy tervezték, hogy az elkövetkezendő évtizedekben el tudja látni szerepét a Gyergyói-medence központjában. Egyébként a Hargita megyei takarék­­pénztár igen expanzív periódusát éli; há­rom székhelye az építkezés fázisában van, míg kettőnél megkezdődött a beruházás. S ha ehhez hozzátesszük, hogy más pénz­intézetek is egyre-másra építkeznek (vagy szerzik a területet az építkezéshez) meg­állapíthatjuk, hogy ebben is a közép-kelet európai modellhez igazodunk. Agyonverték (Marosvásárhely/lokodi) • Három fe­héregyházi fiatalember ittas állapotban ki­támadta és agyonverte Bogár­b­an fehér­egyházi lakost. Punca Florint, Boga Emilt és Bogár Ioant a rendőrség letartóztatta. A bűncselekmény kivizsgálása folyamat­ban. Ki kapta a Graves-díjat (Párizs/MTI)­­ Tóth Judit, az 1966 óta Párizsban élő magyar költő, műfordító kapta az idei Graves-díjat — tájékoztat­ta Somlyó György , a kuratórium elnöke pénteken az MTI-t. Az elismerést a Nisi dominus című verséért ítélték a művész­nek, amely az Orpheus című folyóirat 1993. évi első számában jelent meg. Tóth Judit eddig kiadott kötetei: Tűzfalak, Két város, A tér visszahívása és a Füstál­dozat. Kifutópálya című regénye 1980-ban jelent meg. Főként francia, angol, német és orosz költők verseit fordítja. Az év legjobb magyar versét jutalmazó díjat Robert Graves angol költő, író alapí­totta 1968-ban. Először 1970-ben adták át, akkor Kálnoky László volt a jutalmazott. ROMÁNIAI MAGYAR SZÓ — kiad)*, a Transil R.T. (București, Piata Pre­sei Libere nr. I.) Bankszámla: 40724751 (lej), 47724751 (valuta) — B.A. — S.M.B Reklámokat és apróhirdetéseket a Tran­­sil RT titkárságán (Bodó Ida tel 01—61 764 05 illetve 01—61 760 10­2322-es­­mellék) valamint vidéki ügynökeinkne-t lehet feladni. Nyomda: Regia Autonoma a Impri­­meriilor — Imprimeria ..Coresi* Bucuresti 40342 R! Augustus 2. kedd Az évből eltelt: 212 nap Hátra van még: 153 nap Ma Lehel nevű olvasóinkat köszöntjük FANTASZTIKUS! „Beugrás" nászútra (MTI—Panoráma) • Bill Langley 52 éves autókereskedőnek a The Timesban megjelent hirdetése 25 és 45 év közötti „nőies“ hölgynek ajánlja fel ingyen a két­hetes Karib-tengeri utat, miután Barbara névre hallgató barátnője és egyben meny­asszonya faképnél hagyta őt. Langley nem várja el a kiválasztandó hölgytől, hogy megossza vele az ágyát, de „végtére is nászútról van szó és nagyon kellemes len­ne, ha közel kerülnénk egymáshoz“. Eddig már ötvenen jelentkeztek a hir­detésre. (Zilah/fejér) • Szilágy megyében is van SIDA fertőzött, adta tudtul az egészség­­ügyi tárca egy statisztikája, amely a folyó év június 30-i helyzetre utal. Több eset­ről nem tudhat a statisztika, hiszen a te­rületi egészségügyi hatóságok nyilvántar­tásában sem szerepel az egy felnőtt fertő­zöttön kívül más személy. MI CJSAG? Nyári táncaink Nagy csődület az országút mentén, színes kirándulóruhába bújt — a nagy hőség miatt abból inkább kibújt — fia­talok, kíváncsi helybéliek a havasi fa­luból, az út fölött kifeszített vászoncsí­­kon. III. GYIMESI TÁNCTÁBOR, a kultúrházból harsány népzene tör elő. Hangot egyelőre nem maga a nép­zenész, hanem a magnó, de táncház lesz itt az este, akárki meglássa! Mi mozgatja egy ilyen tábor szervezőit? Szalai Zoltánnal beszélgettünk: — A résztvevők száma 350 körül mo­zog, ebből körülbelül ötvenen szervezők, oktatók, konyhai személyzet, kisegítők, és háromszáz a fizető résztvevők szá­ma. Jöttek sokan Csíkszeredából, az egész Székelyföldről, de külföldről, fő­leg Magyarországról is. Az első két tá­bor tanulságait felhasználva igyekez­tünk minél színesebb programot össze­állítani, meghívottaink közt van Kallós Zoltán népzenekutató, Kürti László amerikai antropológus, Pálfalvi Pál udvarhelyi növénykutató, aki a Gyime­­sekben a növénytermesztést vizsgálja, ma épp az ő előadását hallgattuk meg. Az esti táncházakba valóban eljönnek az alsó-, a felsőloki és a bükki lakosok is. Célunk? ... Sikerült például a hideg­­ségi fiatalok tánccsoportját újraélesz­teni. Minden tánctábor végén záróelő­adást tartunk, ezen a helyi és környék­beli csoportok, valamint az egyéni adat­közlők lépnek fel. Ennek köszönhetően alakult újra a hidegsénieké, azóta több­ször megjárta a külföldet is. B. KOVÁCS ANDRÁS Testvérkórház-avató (Nagybánya­farkas) A franciaországi Bourg En­dresse Városi Kórház néhány vezetőségi tagja és szakorvosa egy Mára­­marosban végzett Phare-tanulmányból ér­tesült a Nagybányai Megyei Kórházról. Megtetszett nekik a tanulmányban lett egészségügyi egység tevékenysége, az itte­ni káderek törekvései, és elhatározták, hogy személyesen is felkeresik a Zazar­­parti legnagyobb kórházat. Július 28-án a megyeházán került sor a találkozóra, ahol a vendégek fel is ajánlottak egy testvér­kórházi kapcsolattervezetet. Az ajánlat főbb pontjai: szakembercsere (igazgatók, orvosok, kórházi­ műszakiak), tapasztalat­­csere. Természetesen, távlatilag anyagi támogatásról szó lehet • JÚLIUS 29—AUGUSZTUS 1 • Fő­városi lapok nyomán: Ion Iliescu elnök személyesen, rövid tévébeszédben cáfolta, hogy hasnyálmirigy-rákja lenne. Az Elias kórház lakója már sétál, szombaton tör­vényt hirdetett ki. • A góri­ szénmeden­cében folytatódik a lignitb­nyászok sztrájk­ja, akikhez tegnaptól a rézbányászok is csatlakozni akartak. • Az RNEP augusz­tus 1-jéig adott haladékot Nicolae Vacá­­roiunak, hogy eltávolítsa a kormányból a korrupt minisztereket. Ő Miron Mitrea szakszervezeti elnök vasárnaptól a Szo­ciális Szolidaritás Pártjának elnöke is. Tippek szerint ez egyesülni fog a kor­mánypárttal. A kormányhatározat értel­mében minden gyógyszertárban kötelező­en kapható lesz 260 alangyógyszer. • A grúz Miranda Andgoulake 720 perzsasző­­nyeget, 240 plüss ágytakarót, nagy meny­vakációs bibliahét (Nagyvárad/barabás) • Augusztus 2—5 között vakációs bibliahetet tartanak Nagy­váradon, a helybeli Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumban. A 6—14 éves gyermekek számára tartandó bibliahét főrendezője Ifj. Csűry István lelki­pásztor, aki esténként bővebb felvilágosításokkal is szolgál az érdeklődők számára a 11 35 50-es nagyváradi telefonszámon. Megnyílt az állatkerti akvárium (Budapest/MTI) • Bár pénzhiány miatt megrekedt az állatkerti pálmaház fel­újítása, alsó részében ismét látogatható a tengeri és édesvízi akvárium. Az akvárium 31 medencéjében újonnan beszerzett tengeri, trópusi és európai édes­vízi halakat mutatnak be. A magyaror­szági halfajok ökológiai tájegységek sze­rint tekinthetőek meg: az első medencé­ben hegyvidékre jellemző pisztrángok, a következőben néhány száz méterrel lej­jebb élő fajok, majd a sík vidéki folyók halai láthatók. Három medencében az álló­vizek „lakóit“ helyezték el. A tengerek világából bohóchalak, táncoló rákok, pil­langóhalak, holdhalak, korallsügérek és virágállatok láthatók. A kü­­pső körben lévő hét akváriumban három földrész tró­pusi, édesvízi halai úszkálnak. Bálint Zsigmond „fényképei” (Marosvásárhely/lokodi) – Nyárádmen­­ti népszokások címmel Bálint Zsigmond fotóművész képeiből állított ki Nyárád­­szeredában. A kiállítás megnyitására a Mű­velődési Otthonban került sor, vasárnap délelőtt. Kádár Katalin népművészeti mo­tívumokkal festett porcelántárgyait is megtekintheti itt a tárlatlátogató. Brigitte Bardot kontra Sophia Loren (Párizs/MTI) • Végleg megromlott a viszony az elmúlt évtizedek két világhírű színésznője, Brigitte Bardot és Soph­a Loren között: az előbbi nyílt levélben tá­madt egykori konkurensére, azzal vádol­va, hogy „eladta nevét az összes reklám közül a legmegvetendőbbhöz, a szőrme­­reklámhoz. — Ne feledje soha, hogy egy szőrmebunda nem más, mint egy temető az emberek hátán“ — írta. Bardot-ról közismert, hogy színésznői karrierjének lezárulta óta életét az állatok védelmének szenteli: nemrégiben például azért hagyta el saint-tropez-i házát, mert a helyi elöljáróság nem akadályozta meg hogy a jele­ütésen vadászkongresszust tartsanak. Sophia Loren pedig valóban aláírt mostanában egy szerződést a szőr­metermékek reklámozására — innen ered Bardot haragja Megkerült a „Hivatalnok" (Marosvásárhely/lokodi) • Megkerült az egyik „kíváncsi hivatalnok“. Az RMSZ- ben már szóltunk arról, hogy nemrég is­meretlen tettesek hatoltak be a marosvá­sárhelyi Vártemplom lelkészi hivatalá­ba, ahonnan különböző értékekkel távoz­tak. Az egyik tettes a marosvásárhelyi Nagy Lajos volt, aki letartóztatásban vár­ja ítéletét. A többi, egymillió lej értékű valutatolvaj kilétét még homály fedi, de a rendőrség nem tágít. Nincs vásárló a szénre? (Zilah/fejér) • Esztendővel korábban nyílt meg a Szilágyszurdokhoz tartozó jósikatanyai szénbánya, s azóta két vájatból hoznak barnaszenet felszínre. Ko­rábbi hírünkben is a fejlesztési szándék­ról számoltunk be, ám jelenleg a zilahi erőműnek nincs szüksége az ott bányá­szott szénre. Úgyszintén esztendőkkel ez­előtt a szilágyságiak a Nagykárolynak ki­utalt szénre is igyekeztek kezet tenni, va­jon az idei kánikulában sehol sem gondol­nak a télre, s ezért nincs vásárló a szén­re? ZSEBVERS . VERS Sár és virág, kavargó semmiség, de hirtelen, mint villám, hogyha jobban — két sor között — kinyíl nekünk az Ég. _____________KOSZTOLÁNYI DEZSŐ Jól megy a foci a szatmári papoknak! (Szatmárnémeti­ sike) • Nem akármilyen futballmérkőzés színhelye volt a napok­ban „a libák és birkák által simára „nyírt“ sárközújlaki stadion gyepszőnyege. A Haj­dúdorogi Görögkatolikus Egyházmegye papjainak válogatottja a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye legjobbjaival ta­lálkozott. A több száz néző érdekes és iz­galmas bőrrúgásnak lehetett szemtanúja. Alkalmasint a júliusban befejeződött vébé is ösztönzőleg hatott a csatárokra, mert összesen 14 gólt rúgtak. Ebből 8-at a szat­máriak, 6-ot a vendégek, akik egy koráb­bi, magyarországi meccsen 6—3-ra győz­tek, a hírhedt angol—magyart plagizálva. Pártatlan megfigyelők szerint a helybeliek azért is megérdemelték a győzelmet, mert összességében 3,5 kilóval pocakosabbak voltak az anyaországiaknál. A mérkőzés fáradalmait kipihenendő, a vendégcsapat hegymászásra indult Mára­­marosba. Ki hitte volna, hogy a mokány alföldi papok a Keleti Kárpátok legmaga­sabb csúcsát, a 2305 m magas Nagy-Piet­­roszt is megmásszák? Igaz, a túra szer­vezője, Heinrich Antal visói plébános elő­re felküldte a tetőre a szomjoltót és a fa­­latoznivalót, ami nagy vonzerőnek bizo­nyult. Legközelebb ismét a szatmáriak mennek át, többek között megvizsgálni, milyen a szőlőtermés a nyírségi homoken­­nyiségű mohert próbált átcsempé­szni Tö­rökországból Romániába. Az áru értéke meghaladja a 4 mili­ó USD-t.­­ Monica Anghel nyerte az amúgy vérszegény for­maiai könnyűzene-fesztivál két nagydíját azt követően, hogy megpofoztatott egy új­ságírót. • Adrian Nastase sajnál­ja, hogy az Adevarul újságíróit gazembereknek n­e­vezte. • A kormány elfogadta sajátos pri­vatizációs programját, valamint a központi államapparátus megrostálását. 9 Ugyan­azon ülésén eldöntötte, hogy a harmadik évn­l ebben 6 százalékkal indexeli a béreket. 9 Egy rab havi eltartási költsé­ge 500 ezer lej. Az összeg tetemes rész­­az őrök bérére megy. 9 Corneliu Co­osu elhagyta a kórházat és részt vesz az RD­I „csúcstalálkozóján“.­­ A Vocea Rimámei lap riportere elragadtatva ajánlja a ten­gerparti nyaralóknak a Kanizsa sört. Nem­csak jó, de olcsó is! — hangoztatja. (Folytatás az 1. oldalról) Powell, aki amellett, hogy legyőzte honfi­társát, Carl Lewist, 8,95 méteres teljesít­ménnyel a világrekordjával azonos ered­ményt ért el. A hitelesítés azonban nem lehetséges, mert ezt az ugrást a megenge­dettnél jóval nagyobb, 3.9 m/másodperces hátszél segítette, a világ idei legjobbját ugrotta a nők hasonló számában az ame­rikai hétpróbázó olimpiai bajnoknő is. Jackie Joyner-Kersee 7.49 méteres ugrása mindössze három centiméterrel gyengébb a világrekordnál. Szintén fantasztikus e­­redménnyel zárult a férfi 200 m, ahol az első két helyezett 20 másodpercen belül ért célba.­­ Eredmények: férfiak: 100 m: 1. Leroy Burrel (amerikai) 10.00 mp, 2. Jon Drummond (amerikai) 10.01 3. Kleiza Saulius (litván) 19.61 200 m: 1. John Regis (brit) 19.87 mp — a világ idei legjobbja 2. Frankie Fredericks (namíbiai) 19.97 3. Kevin Braunskill (amerikai) 20.22 400 m: 1. Derek Mills (amerikai) 44.59 mp 2. Steve Lewis (amerikai) 44.68 3. Andrew Valmon (amerikai) 45-03 800 m: 1. Billy Konchellah (kenyai) 2. William Seper (kenyai) 1:47.03 3. Hezekiel Sepeng (dél-afrikai) 1:48.53 110 m gát: 1. Colin Jackson (brit) 12.94 mp 2. Allen Johnson (amerikai) 13.23 3. Laurent Ottoz (olasz) 13.32 súly: 1. Kevin Toth (amerikai) 20.40 m 2. Paolo Sal Soglio (olasz) 20.08 3. Kleiza Saulius (litván) 19.61 rúd: 1. Szergej Bubka (ukrán) 6.14 m — új világcsúcs 2. Dean Starkey (amerikai) 5.80 3. Scott Huffman (amerikai) 5.80 távol: 1. Mike Powell (amerikai) ■ 8.95 m­ — a világ idei legjobbja 2. Carl Lewis (amerikai) 8.72 1994. július 23. előtt nem volt ennyire kiismerhetetlen a helyzet. Az MLSZ-elnö­­ki tisztet jószerével előre oda lehetett ad­ni Benkő Lászlónak. Ha a MEDOSZ-szál­­lóban rendezett rendkívüli közgyűlésen ugyan jóval több, mint öt óra kellett ahhoz, hogy felszáll­jon a füst, azért a „zuhany­híradó“ információi megbízhatóak voltak. Benkő Lászlót választották meg a magyar futball első emberének három évre. Kérdés most is van. „Zuhanyhíradó“ is. Mit több, utóbbi jól működik. Éppen ezért sokféle tipp, találgatás forog közkézen. A kérdés ugyanis: az 1994. június nyolca­dikén tisztéről leköszönt válogatott szövet­ségi kapitány. Verebes József utódává kit kér fel Benkő László? Az elnök talányos, amint az szokás. Mert hát Verebes újbóli kinevezése előtt (meg már hányszor...) hasonló volt a helyzet. Ez a szokás. Érdemi hírt szerez­ni képtelenség. Elzárkózik mindenki. Ben­kő a múlt héten már kapott egy kosarat Nyilasi Tibor, a Ferencváros volt vezető­edzője mondott nemet. De ki mondhat igent? Az MTI sportszerkesztősége egyfajta „lo­gikai játéka“ alapján erre a tisztre hár­man esélyesek. Verebeshez hasonlóan mindhárman voltak már kapitányok. S ha a „zuhanyhíradó“ nem fals, íme, a három kapitányj­elölt, szigorúan gjlécé-sorrend­­ben! ....... “ ! Bicskei Bertalan (az MTK jelenlegi ve­zetőedzője, képzettsége: labdarúgóedző): Egyszeres válogatott kapus volt, kilenc találkozón dirigálta a magyar válogatottat 1988. március 8. és 1989. november 15. között. Mérlege: 9 mérkőzés, 2 győzelem, 4 döntetlen, 3 vereség, gólkülönbség: 9—15. A korábbi MLSZ-elnökkel, Laczkó Mi­hállyal keveredett munkaügyi vitába, távo­zott. Azóta Dél-Koreában, Svájcban és E­­gyiptomban dolgozott. Garami József (az ÚTE vezetőedzője, mesteredző): A Verebes József első kapitányi tényke­dése után ideiglenes kapitány volt öt mér­kőzés erejéig 1987. szeptember 9. és de­cember másodika között. Mérlege: 2­ győ­zelem, 1 döntetlen, 2 vereség, 6—5-ös gól­­különbség. Mészöly Kálmán (a Vasas—Ezer veze­tőedzője, labdarúgóedző): Hatvanegy alkalommal húzhatta magára Szentpéterváron az orosz tornásznők áll­hattak fel a szombati női csapatverseny dobogójának legfelső fokára. Válogatottjuk három szeren — talaj, felemáskorlát, ugrás — az első, míg gerendán a második helyen végzett, így az összesítésben ők lettek a győztesek. Az Egyesült Államok tornásznőinek — akik között ott volt a világbajnok Shannon Miller is — meglepetésre csupán a negye­dik hely jutott. A dobogó második fokára Románia tor­násznői kerültek, sőt, a bronzérmes Uk­rajna is az amerikaiak előtt végzett. Elbúcsúzott a Néva-parti várostól a ,.sportok királynője­, azaz a szentpétervá­ri Jóakarat Játékokon befejeződtek az at­létikai küzdelmek. A Petrovszkij stadionba kilátogatott né­zők szerettek volna világcsúcs szemtanúi lenni, ám ez nem adatott meg nekik. Utolsó reménységük, az amerikai tízpróbá­­zó Dan O’Brien jó kezdés után elmaradt a rek­ordtól. A viadal után tartott sajtóta­­! ”''Sztefan a 28 éves versenyző elmondta, hogy rúdugrásban taktikai hibát követett el, s­­z elég volt ahhoz, hogy meghiúsult­nak álmai. Eredménye, a 8715 pont így is kitűnő teljesítmény, az idei legjobb, s egyben Jóakarat Játékok-csúcs is. Don O’Brienhez hasonlóan ragyogó teljesít­­éry Jnkivol fölényesen győzött a másosugró világcsúcstartó, olimpiai és világbajnok 3. Kareem Streete Thomson (amerikai) 8.58 400 m gát: 1. Derrik Adkins (amerikai) 48.20 mp 2. Oleg Tverdohleb (ukrán) 49.34 3. Gary Cadogan (brit) 49.48 3000 m: 1. Ondoro Osoro (kenyai) 8:26.51 p 2. Petro Metta (tanzániai) 8:35-97 3. Mohamed Dh­ouche (algériai) 8:36.69 nők: távol: 1. Jackie Joyner-Kersee (ame­rikai) 7.49 m — a világ idei legjobbja 2. Heike Drechsler (német) 7.39 3. Fiona May (olasz) 7.00 100 m: 1. Melinda Gainsford (ausztrál) 11.12 mp 2. Laura Ardissone (olasz) 11-48 3. Annarita Balzani (olasz) 11.60 100 m: 1. Melinda Gainsford (ausztrál) 12.51 mp­­ 2. Brigita Bukovec (szlovén) 12.59 3. Car­la Tuzzi (olasz) 12.99 400 m gát: 1. Olga Nazarova (orosz) 55.41 mp 2. Dean Hemmings (jamaikai) 56.28 3. Debbie Ann Parris (jamaikai) 56.44 Cúcs ? ? ? ?! CSÚCSTÖRTÉNET A négyszeres világbajnok Bubka össze­sen 35 világcsúcsot állított fel, hiszen fe­dett pályán is 18-szor javított a világ ad­digi legjobbján. Habár a múlt héten a Jó­akarat Játékokon gyenge eredménnyel csak második lett, az alpesi olasz kisvá­rosban alaposan kitett magáért. Az 5.70 métert, majd az 5.90-et is elsőre vitte, s ezután tetette csúcsmagasságra a lécet, a­­melyet szintén azonnal sikerrel vett. Sest­­rierében hagyományosan egy Ferrari Tes­­tarossa sportkocsi jár a világcsúcs-javí­tóknak, öt éve nem talált gazdára a luxus­ajándék, így érthető, hogy Bubka boldo­gan tette meg tiszteletkörét a 300 ezer márkát érő csodaautóval. A rúdugrás világcsúcsának fejlődése: 5.63 m— Bob Seagren (amerikai), 1972, a válogatott mezt a „Szőke Szikla“___A­mennyiben vele parolázik a szerződéskö­téskor Benkő László, akkor Minder Fri­gyes mögé a második helyre lép elő. Min­der ugyanis csúcstulajdonos, nála többször senki sem tért vissza a kapitányi székbe. Egészen pontosan: négyszer. 1930. szep­tember 28-án „tette le a lantot“. Végleg. Akkorra tehát már négyszer kinevezett kapitánynak vallhatta magát. Mészöly (ha bizalmat kap, és miért is ne.. .?) harmadszor ülhet a „forró kis­­padra“. Az egykori remek Vasas-védő két szakaszban dolgozott a magyar fut­­ballért. Először (1980. május 31. 1983. jú­nius 1. között) 31 csatát vezényelt le, 13 győzelem mellett 6 döntetlen és 12 vereség került a mérleg serpenyőjébe, 65—47-es gólmutatóval. A második nekirugaszkodását (1990. már­cius 20. és 1991. szeptember 25. közötti időszak) már nem kísérte szerencse. Míg korábban „kiutaztatta“ a válogatottat az 1982-es spanyolországi világbajnoki dön­tőbe, addig — a kilencvenes évek első szakvezetőjeként — az 1992-es svédországi kontinensbajnoki döntő elérhetetlen mesz­­szeségben, távolságban maradt tőle is, a válogatottól is. Másodjára 18 összecsapáson irányított, 8 győzelem, 3 döntetlen és 7 vereség (30— 25-ös gólmutató) révén újra pozitív szaldó­val zárt A nagy számok törvénye alapján Mészöly lesz a kapitány. Vagy máris az? Ki tudja? Ha övé a bizalom, újra egy Európa- baj­noki nekirugaszkodás, selejtezősorozat vár rá. Semmivel sem könnyebb, mint volt az 1990-es! Ezt még a „zuhanyhíradó“ sem vonja kétségbe. Bármennyire is nemhiva­talos a találgatás. S ami fő: Mészöly ju­bilálhat ötvenedik válogatott mérkőzésé­nek örvendhet szeptember hetedikét. A tö­rökök ellen. Feltéve, ha addig nem ját­szik a magyar válogatott. aSz A Hotel Olimpiában tartott sajtótájékoz­tatón — számol be gyorshírben az MTI — Benkő László, a Magyar Labdarúgó Szö­vetség elnöke bejelentette, hogy a jövőben Mészöly Kálmán irányítja a válogatottat. A szövetségi kapitány megbízatása 1997. december 31-ig szól. kubai Javier Sotomayor, aki 240 cm-rel nyerte a számot az amerikai Hollis Conway (228 cm) és az orosz Leonyid Pumalainen (228 cm) előtt. Ha világcsúcsot nem is hoztak az atléti­kai küzdelmek, több számban az idei leg­jobb eredményt kellett elérni a győzelem­hez. A legtöbb aranyérmet az amerikai és az orosz sportolók szerezték. A házigazda orosz válogatott győzelmé­vel ért véget a vízilabda torna, amelyen Magyarországot az Universiade-válogatott képviselte. Döntő: Oroszország—Németország 11—9. A 3. helyért: Olaszország—Spanyolország 9—8. Némi meglepetésre Puerto Rico nyerte a férfi kosárlabda-tornát, miután fölényes­nek mondható 14 pontos győzelmet aratott a döntőben Olaszország ellen. Az 1. helyért: Puerto Rico—Olaszország 94:80 146:38­ — Érthetően elégedettek vagyunk* A vi­lágbajnoksága kivételesen jó ajánlólevél­lel utazhatunk. Ki tudja, talán még az ér­mek elosztásába is beleszólunk majd. Ter­mészetesen tisztában vagyunk azzal, hogy Szentpétervárott nem a legjobb összeállí­tásban léptek pitvara vetélytársaink, de a végső győzetem akkor is morális tartást ad a játékosoknak — nyilatkozta Carlos Morales szövetségi kapitány. 07.02., Eugene­s 5.65 — Dave Roberts (amerikai) 1975. 03.28., Gainesville 5.67 — Earl Bell (amerikai), 1976-05.29., Wichita 5.70 — Dave Roberts (amerikai), 1976. 07.22., Eugene 5.72 — Wladislaw Kozakiewicz (lengyel), jc 1980.05.11., Milánó 5.75 — Thierry Vigneron (francia), 1980. 06.01., Párizs 5.77 — Vigneron, 1980.06.29., Lille 5-78 — Kozakiewicz, 1980.07.30., Moszk­va 5.80 —•_ Vigneron, 1980.07.30., Macon 5.81 — Vlagyimir Poljakov (szovjet), 1981.06.26., Tbiliszi 5.82 — Pierre Quinon (francia), 1983. 08.28., Köln 5.83 — Vigneron, 1983.09.02., Róma 5.85 — Szergej Bubka (szovjet), 1984. 05.26., Pozsony 5.88 — Bubka, 1984.00.02., St. Denis 5.90 — Bubka, 1984.07.13., London 5.91 — Vigneron, 1984.08.31., Róma 5.94 — Bubka, 1984.08.31., Róma 6.00 — Bubka, 1985.07.13., Párizs 6.01 — Bubka, 1986 07.08., Moszkva 6.03 — Bubka, 1987.06.23., Prága 6 05 — Bubka, 1988.06.09., Pozsony 6.06 — Bubka, 1988.07.10., Ni«zza \ 6.07 — Bubka, 1991.05.06., Shizuoka 6.08 — Bubka, 1991.06.09., Moszkva 6.09 — Bubka, 1991.07.08., Forrnia 6.10 — Bubka, 1991.08.05., Malmö 6.11 — Bubka (FAK), 1992.06.13., Dijon 6.12 — Bubka (ukrán), 1992.08.30„ Pado­va 6.13 — Bubka, 1992.09.19., Tokió 6.14 — Bubka, 1994.07.31., Sestriere A kenyai Moses Kiptanui egy viszony­­lag ritka futószámban, 2 mérföldön új vi­lágrekordot állított fel a hechteli nemzet­közi atlétikai viadalon. Kiptanui a ma­rokkói Khalid Shad által tavaly teljesí­tett, 8:12.17 perces világcsúcsot 8:09.01-re javította. — Egyáltalán nem vagyok meg­lepve. Az igazat megvallva 8:08-ra szá­mítottam — nyilatkozta Kiptanui a ver­seny után.— Nagyon könnyű verseny volt, ha jobban megszorítanak, képes lettem vol­na akár 8:05-öt futni. A kenyai futó elmondta, hogy két hét pihenőt iktatott versenynaptárába: — Egy hétig kizárólag pihenni fogok, de utána teljes gőzzel készülök majd a züri­chi Grand Prix-versenyre, ahol 3000 aka­dályon 8 percen belül szeretnék futni. Ez­zel teljesülne legfőbb célom — így Kipta­nui. Ugyancsak a belgiumi Hechtelben, a nők mezőnyében az idei év legjobb idejét fu­totta 800-on az orosz Ljubov Gurina (1:56,53 p.). yUdliík'Hungarian Airlines,^ megbízhatóság, pontosság, kényelem ^ «S3 Bukarestből Budapestre: SZERDÁN 7 órakor, CSÜTÖRTÖKÖN ÉS VASÁRNAP 16 órakor SmitmA és korai indulások (7 órakor) és érkezések Bukarestből Érkezés Koppenhágába 10,20 Helsinkibe 15,40 Rómába 10 ,5 New Yorkba 15,25 Frankfurtba 11,00 Londonba 11,40 Bécsbe 11,05 Prágába 12,10 Zürichbe 10,20 Indulások Bukarestből 16 órakor Érkezés Kölnbe 21,35 Münchenbe 19,15 Bécsbe 21,00 Hamburgba 21,10 Párizsba 20,35 Milánóba 21,25 Stuttgartba 20,30 Hívjon, vagy keressen bennünket ha utazni kíván! MALÉV Képviselet, a BUKAREST Szállóval szemben. Telefon: 312-04-27/28 Tel/fax: 312-04-28 Egyetlen eset Világcsúcsok atlétikában Budapesti talány: ki lesz a kapitány? Jóakarat Játékok i • HÍREK • KÖZLEMÉNYEK • SPORT • MOZ . Nem kizárt, Varsó is ringbe száll a 2012. évi nyári olimpiai játékok megren­dezéséért. A városok közötti rivalizálás az utóbbi időben ugyan egyre hevesebbé vált, ám a főváros vezetői közül többen úgy érzk: Varsó eséllyel indulhatna a versengésben. Ha nem is sikerül győznie, már maga a jelentkezés is pozitív hatást gyakorolna a város fejlődésére. Arról nem is beszélve, hogy a külföld figyelmét egy időre magára tudná vonni — írja egészol­­dalas cikkében a Zycie Warszawy című napilap.­­ Tudott, Tonya Harding többé nem versenyezhet. Amint azt „dörzsölt“ ügynö­kei bejelentették, a botrányai miatt gya­korta emlegetett műkorcsolyázónő szerző­dést készül aláírni egy Las Vegas-i ka­­r­zina jégrevüjével. Hardingot egyébként szüntelenül aján­latokkal — játékfilm, tévé-show — bom­bázzák. Nemrég fejezte be a vélhetőleg nagy kasszasikerre számot tartó „Breaka­ As K­ way“ című filmje forgatását. (Reuter)­­ A következő idényben is a Sampdoria csapatát erősíti Tomas Skuhravy — jelen­tette be pénteken a genovai klub sport­­igazgatója, Maurizio Casasco. A 28 eszten­dős cseh futballcsatár előzőleg tárgyaláso­kat folytatott az angol Leeds United veze­tődé­sével. (AFP)­­ A Hollandiában zajló II. Lovas Világ­játékokon a díjlovagló csapatverseny fe­jeződött be. Ebben a versenyszámban a német együttes szerezte meg az aranyér­met a hazaiak csapata előtt. A csapat­­verseny során kialakult egyéni sorrend is, itt az első tíz között nincs magyar ver­senyző.­­ Ezüstérmet nyert a váltóban Toledó­ban, a junior öttusa világbajnokságon a magyar férfi csapat. A Kovács Gergely, Gárdonyi G­á­bor és Takács Viktor alkotta triót csak a litván együttes előzte meg. A harmadik helyen Fehéroroszország vég­zett. (MTI) APRÓHIRDETÉS ELADÓ új háromszobás, tágas összkomfortos apartament. 2. emelet, különbejáratú parkettás szobák, 2 fürdő, 2 kamra, 2 loggia, 2 balkon, kandallólehetőség, műhold, gáz. Sepsiszentgyörgy, Oltului utca. Tel­: 067/322817.(124)

Next