Romániai Magyar Szó, 1995. május (7. évfolyam, 1647-1676. szám)

1995-05-02 / 1647. szám

! Az RMSZ-ről Alig tíz éve annak, hogy annyi előfize­tő volt a lapelődje, hogy két postás egy­szerre nem tudta kivinni az összes újságot. Ma, amikor én is nyugdíjas vagyok, szo­morúan tapasztalom, hogy falunkban már alig van 25 előfizetője a Romániai Ma­gyar Szónak. Ami nagyon kevés. És ennek a kevés előfizetőnek is a zöme nyugdíjas. De lássuk, mi az oka. 1. Az előfizetés na­g­yon drága. Nem sok ember tudja havonta­­spórolni azt a 4100 lejt a lapra. 2. Az u­­tóbbi időben nagyon sok olyan írás jelenik meg, amely csak mocskolódás, lejáratás. Igaz, hogy ma sajtószabadság van, min­denki írásának helyet kell adni a lapban, de még saját újságíróik is olyan cikkeket írnak, melyek valóságos felháborodást keltenek. Ha csak ennyi volna, de a tévé­rádió és újságok naponta csak mocskol­nak minket, magyarokat, és a mi vezetőin­ket. Aztán amikor egy magyar újságíró még egy román lapban is ír, s a ránk ra­kott mocskot még egy lapáttal tetézi, ez már sok. Olvasva az Európai Idő 7. szá­mát megtudom, hogy Fey László cikket írt a 22 című újság idei, március 22-29-i szá­mában, írásában Tőkés László püspök úr­ról van szó. Olyan leckeféle, íme egy rövid idézet ebből az cikkből: - Jó volna, ha Tő­kés László püspök ráeszmélne arra, hogy jellemével és felkészültségével az egyházi pályára van rendelve, és nem a politikai karrierre. Ebben az esetben az urasága i­­ránti megbecsülésünk emelkedne. - Vajon ezt pont egy magyar újságíró kell hogy megírja egy román nyelvű lapban? Én eh­hez azt szeretném hozzáfűzni, hogy jó vol­na, ha Fey László azonnal átmenne egy román laphoz, ahol talán több tekintélyt szerezne magának. Írásait továbbá küldje a Románia Mare c. lapnak, mert annak ol­vasótábora biztos meg lesz elégedve az í­­rásaival. Nem úgy, mint a Romániai Ma­gyar Szó olvasói. SZILÁGYI JÓZSEF Magyaró Romániai Magyar Szó Tolerancia Csodálom az RMSZ már-már önsa­nyargatásig menő toleranciáját, amellyel a lapot, a főszerkesztőt, a belső és külső munkatársakat gyalázó-rágalmazó íráso­kat szinte nap mint nap közli. Ahogy az í­­rás mondja: „Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is”. (Lk. 6.29). A lap általában még megjegyzést sem tesz a szidalmakra, nemhogy válaszolna. Bajos is volna replikázni, mert aki csak szitko­zódik, dühében címkéket ragasztgat, de érvei nincsenek, azzal nem lehet vitatkoz­ni. Mit is mondhatnék annak, aki például azt állítaná, hogy apagyilkos vagyok? Legfeljebb azt, hogy nem igaz. A puszta indulatból fakadó sértések nem képezhetik vita tárgyát. Az ilyen primitív, gyűlölködő támadá­sok az intoleranciában gyökereznek. Ab­ban a szemellenzős beállítódásban, fana­tizmusban, amely csak a maga eszmerend­szerét tartja egyedül helyesnek, sőt egye­dül lehetségesnek, nem fogad el semmifé­le más véleményt, tagadja a másság, a plu­ralizmus létjogosultságát. El sem tudja képzelni, hogy másnak az övétől eltérő felfogása legyen: aki más álláspontot vall, az tudatos rosszakaró, nemzetgyalázó, magyarellenes, áruló és természetesen a szekuritáté ügynöke. Az ilyen elvakult ra­jongó nem elégszik meg azzal, hogy a lap­ban bőven talál az szája íze szerint írott véleményeket is, ő kizárólagosságra törek­szik, mást meg sem tűr. Az álma:­­egy u­­ralkodó ideológia, semmi eltévelyedés, semmi másság, szigorú cenzúra. Ami ettől eltér, az az osztályellenség, az imperialis­ták, a CIA, a magyar irredentizmus mes­terkedése... pardon, ezt át kell írni az új frazeológia szerint:... az a nemzetellene­sek, a kommunisták, a KGB, a román so­vinizmus mesterkedése... Csak ennyi változott, uraim? Az alap­szemlélet nem? Egyik önkényuralom he­lyett egy másikat akarnak bevezetni? Végeredményben jól teszi az RMSZ, hogy minden kommentár nélkül közli az említett szövegeket, mert ezek maguk lep­lezik le szerzőik korlátoltságát. FEY LÁSZLÓ Kolozsvár Ne bántsák a védelmezőinket! Néha, szerencsére nagyobb időközön­ként átszáll a sajtó betű­tengere fölött egy cókus-mók (pl. a cók-mókból), olyan, mint amilyent Gödri Imre mérnök- és fa­lustársam küldött Brassóból, az április 10- i Hétfői Magyar Szóba. Ezúttal Szász Já­nos lenne a cél, illetve az a túlontúl ren­geteg, 89 előtt megjelent kiadványainak a száma a hézag. Mint ismeretes, valami csoda folytán van nekünk itthon két médiabeli személyi­ségünk, aki az emberiség magasságából megnyilatkozva, számunkra, az itteni ma­gyarság számára igen hathatós segítséget nyújt. Szász Jánosról és Halász Annáról beszélek. Azt hiszem a közvélemény hangján szólalok meg, amikor arra kérem Gödri Imrét, és az esetleg vele egyetértőket, hogy ne bántsák a mi védelmezőinket. Már csak azért sem, mert szép és nemes, de igen fárasztó is idősebb embernek any­­nyi sok cikket megírni és még ezek után megérni azt, hogy taszítanak egyet az em­berfián... Szász János Németországban járt, s­ ta­lán ha Gödri Imre olvasná az onnan érke­zett gondolatébresztő tudósításait, átérez­­hetne az igazságért tett, de művészi emel­kedettséggel közölt politizálás értékeit, s ezek feledtetnék benne azokat a sérelme­ket, amelyekért Szász János nem tehető felelőssé. GÁL ISTVÁN Brassó Nyílt levél a Romániai Magyar Szó szerke­sztő­ségének Hadd kérdezzem meg: mi a céljuk az RMSZ-szel? Bárkit és bármilyen mérték­ben lehet gyalázni, becsületét bemocskol­ni? Még olyan személyiségeket is, akikre a magyarság felnéz, akiket félt és szeret, mert hivatott vezetőinek ismeri? Gondolok itt Tőkés Lászlóra, Markó Bélára és má­sokra, akiket lapjukban nagy gonddal és bámulatos következetességgel, tehetségte­len törtetők mocskolnak. Micsoda ügysze­retet ez? Nem szándékom Tőkés urat védelmez­ni, mert neki nincs erre szüksége. Őt védi az, akinek védnöksége alá helyezte életét. Aki megvédte őt munkanélkülisége idején, megóvta a betört ablakú templomban, pa­rókián és a pincében, az autóbalesetben s végig a kitartás és kiállás nehéz napjaiban és éveiben. Akkor hol voltak a most hirte­len előbújt „NAGY MAGYAROK, A BÁ­TOR HŐSÖK???" Nem hagyhatok szó nélkül egy sajáto­san és halálosan komoly ügyet. Nevezete­sen a templomépítések ügyét. Mondják, elvtársak, milyen pecsenye sül abból Ö­­nöknek Bukarestben, ha felemelik szavu­kat azok ellen, akik templomot építenek? (RMSZ 1995. március 16.) Vajon miért nem hagyhatták szó nélkül, ha énütt néhány o­­lyan hajléka az Úrnak, ahol Őszentfelsége magyarul beszél? Mivé akarják tenni azt a lapot, amelyet egy évvel ezelőtt még alig vártuk, amelyért zörgettünk, dörömböl­tünk, ha időben meg nem érkezett. Szelle­mi méreg lesz a Romániai Magyar Szó?... Siklód református népe templomot épí­tett a nagyon közeli múltban, mert 1948- ban életveszélyesnek nyilvánították az ö­­reg templomot és 1952-ben le kellett bon­tani a felsőbb hatóság utasítására. Az épí­tési engedély megadásával 40 (negyven) évig hitegették, ámították a mindig hiszé­keny siklódi népet. Az ötvenes évek elején a gyülekezet saját kezűleg elkészítette a templomhoz szükséges téglát, megvásárol­ta a cserepet, a faanyagot. De az építés le­hetősége, engedély hiányában csak álom maradt, miközben a magyar határ mentén sorozatban épültek az ortodox templomok. 1991-ben aztán Siklódon is elkezdőd­hetett a templomépítés, sok gond és gyöt­rődés közepette és kemény akarattal: „Mert álmodtunk egy csodálatos há­zat­...Menedékhelyet, otthont, templomot”. Ebben a faluban senki nem kímélte sem telépült. Sok kívülről juttatott segít­­persze”. Áldozatos lelkű hollan­se, sem fizikai erejét, sem pénzét. És a temp­­­­mi felépült. Sok kívülrő­l túlélhetek ; kanadai, egyesült államok­beli magyarok; svájci, magyarországi testvéreink; romániai magyarok segítet­tek. Kinek és miért fáj ez? Önnek, Inczeffy Tibor - aki nem hagyhatta szó nélkül - se pénze, se munkája nincs ebben az épület­ben. Mi jusson ajánlhatja­­,templomul az útszélét s az égbolt sátorát? ” De mit tett a székely falvak nyomorgó népéért? Azt gondolja érdemi tettnek, hogy lemarházza tanítóinkat? Lám-lám, önt is egy „marha” tanító vagy tanító néni oktatta a betűvetésre... Kár­, deh­át szegé­nyek nem tudhatják, kiből mi válik. Nem írhatom, hogy csupán megrende­lője voltam az­ RMSZ-esek, mert sajnos, e­­gész évre előfizettem. Éveken át szerettem, szerettük ezt a lapot. De az új fordulatok már nem pálfordulást, hanem visszarende­ződést jeleznek. S hogy ez mi, azt önöknek aligha kell magyarázni... Szívből kívánom: próbálják szolgálni a magyar népet Sütő András gondolata szerint. ..Erdélyben, ki­sebbségi helyzetünkben, az írónak (értel­miséginek) nem csupán hivatása, hanem kötelessége is van". (1984). Milyen jó len­ne, ha ezt tudná vagy megtanulná Cseke Gábor, Gyar­math János, Kiczeffy Tibor, Fey László, Bucur Ildikó és még sokan mások. Mert akkor lapjuk - sajnos, már nem a mi lapunk - minden szavával a ma­gyar népet szolgálná s nem volna a megal­................felé­­ ’ --------­kávók és felfelé csipeszkedők fóruma s­­éri ki írhatnámságukat az újság nem élnél úgy . _ hasábjain a Török Menyhértek, Szirmai Bélák, Murvai Miklósok, Mezei Gézák, Pinci Karolinák és a többiek. Mert ha to­vább folytatódik a sok félrevezető és bom­lasztó írás közlése a lapban,­felmérhetet­len lesz a kár. Csak a Nagy Benedek ha­zugsága tett nagyobb szolgálatot ellesége­­inknek a magyarság szétdarabolásának művében, s az RMSZ. sok-sok „Nézőpont­ja" úgyszintén. Szeretném remélni, hogy nem ezt akar­ják elérni. ... . INCZÉNÉ SZABÓ ILDINA Siklód egy nagy kalapban összerázott bennünket (mármint romániai lakosokat, nemre, val­lásra, nemzetre való tekintet nélkül - ugye milyen ismerős?) és lettünk... senkik. Egy nagy, szocialista tábor építői! Terítékre került újra az 1201-es európai Ajánlás, melynek kapcsán újra hitet tett elnökünk, hogy az Európába tartó Romániának nin­csen szüksége bantusztanizálódásra (im­már tekintsünk el végképp a lemaradt spa­nyol, svájci, svéd stb. afrikai típusú törzsi lemorzsolódásoktól). A legokosabb lenne, ha végképp megértenénk ugybár, hogy ne mind szüldössünk, hanem végre vo­­nuljunk már be a karámba, csücsüljünk le szépen és „szeressük egymást gyerekek” - románul: „si totusi iubirea”. Mindezek után nagyon tisztává vált, hogy egy újabb kampány kezdődik, ami egységünket veszi célba: egy újabb pró­bálkozás, hogy belülről szaggassanak szét, ostoba, de rendkívül alattomos módon: a családot veszi célba, családtagok közt i­­gyekszik feszültséget kelteni az ősi ,,tole­rancia” leple alatt mely számításaik sze­rint majd csak célra vezet. Az indítványozók és a „kiagyalók” tu­domására szeretném hozni, hogy nagyon melléfogtak. Mert: 1. Egy vegyesházasság létrejöttekor a felek már­­indulásból eldön­tik hovatartozásukat, illetve az utódokét is. 2. Egy olyan vállalkozás, melyet egy Hajdú Victor neve „fémjelez”, eleve csődbe ment terv, mert a magyarok sze­mében egy renegát, a románok szemében is egy renegát, aki se itt, se ott nincs ott­hon, egy kivetett, egy megvetett, minden­ünnen száműzött. 3. Amikor valaki a tár­sadalmi kapcsolatok legszentebb és legin­timebb alapkövéhez, a családhoz mer nyúlni ilyen alattomos hátsó gondolatok­kal, arra csak az átok és ellenszenv vár. Talán a szervezők szervezője azt gon­dolja, hogy a nagy felhívással történt ava­tás után tömeges invázióhadjárat fogja kezdetét venni? Kétlem. A nap mint nap csalódott egyszerű ember már kezd érzé­kennyé válni enyhe árnylatokra is, már gyan­azt a hatalom szeretné. Tisztán látja mindenki, hogy nálunk lehetőleg az ember ellen követnek el mindent, semmit az em­berért. Ha a kormánykörök valóban az or­szág érdekeit tartanák szem előtt és nem az egyénieket, akkor már rép meg kellett volna­ érteniük, hogy a kényszer csak kényszert szül, az erőszak meg csak az el­lenállás fokozódását erősíti. A bársony­szék melege ennyire megviselné az okos­ságot és a tárgyilagosságot? Kissé par­afrazálva - „aki másnak csapdát állít, maga esik bele” - ilyet már láttunk és talán ez alkalommal is lesz sze­rencsénk. Dr. ANGI BÉLA Gy­ergyószentmiklós ló­zhat az idők folyamán a társadalmak cserélődésével, de a Tízparancsolat alap­vető követelményeinek érvénye és Isten ta­nítása örökérvényű. Jézus Krisztus mond­ja: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én be­szédeim semmiképp el nem múlnak". Mt. 24­55 BÁNYAI LÁSZLÓ ref. lelkipásztor Bukarest Vers és vicc Kezembe került Markó Béla egy verse és eszembe jutott egy vicc. íme a vers: AZ EMBERÉLET ÚTJÁNAK FELÉN Adj poklot, Istenem, s adj mennyet is, hogy félúton az ördög megkísértsen, hogy angyaloddal a rontást kivédjem, hogy eltaszíts, s hogy mégis megsegíts, hogy lássam, fent az ég milyen magas, és lent a mélység milyen feneketlen, hogy tudjam én is, mibe keveredtem, hogy titkaidba végleg beavass, mert eddig még az ördög elkerült, s gabrielen is egyre menekült tőlem, azt sem tudom, hogy tényleg voltam-e én, vagy csak a gyávaságtól megmentett jósorsom? Próbálj ki hát! Nem félti így, ki szereti fiát! És a vicc: Lóra akar ülni a székely, mind próbál­kozik és mind visszaszottyan. - Angyalaim! Segítsetek! - fohászko­dik, majd nekibuzdul, ám a lendülettől a túlsó félen huppan földre. Föltekint és szomorúan sóhajt: - Köszönöm. De nem kellett volna va­lamennyien, így, egyszerre... Gondolom, van ki mosolyogja a költőt és talán akad olyan is, aki együttérez­ve- SZABÓ ÁLMOS Kolozsvár Meghívó Megmaradásunk és összetartásunk ér­dekében 1995. május 20-án, szombaton délelőtt 10 órától TANÁR-DIAK TALÁL­KOZÓ-t tartunk, azoknak a magyar nyel­ven (vagy tagozaton) középiskolát végzet­teknek és tanáraiknak, akik: - 1954-1955-ben a lugosi Tanítókép­zőben; - 1956-1959-ben a lugosi Magyar Ve­gyes Líceumban (ma 5-ös sz■ iskola); - 1960-1978-ban a lugosi Brediceanu Líceum magyar tagozatán; - 1980-1994-ben a lugosi Hasdeu Lí­ceum (volt 2-es sz.) magyar tagozatán vé­gezték el a X., XL, XII. osztályt, érettségiz­tek, illetve tanították a diákokat. Ha részt kíván venni, akkor fejenként 2000 lejt (kétezer) küldjön a Fundatia „Putnoky Miklós" Alapítvány, 1800 Lu­goj, Cont: 45106342. B.C.R. Lugoj, folyó­számlájára, postai utalványon szervezési költségekre. Bővebb felvilágosítást kaphat a lugosi RMDSZ 31 32 40-es vagy 31 44 75-ös te­lefonszámokon. Körzetszám:: 656. KIRÁLY ZOLTÁN Lugos Etnikai csapda? Nemrég megalakították a Harmónia A­­lapítványt. Eszmei mondanivalója naiv és optimista, ami már eleve gyanút kelt (saj­nos, ezt a gyanút már belénk sújkolták, ide­s­tova 70 éven át). Egy nemrégi esti híra­dót nézve gyanúm beigazolódott. A Had­sereg Központi Székházában nagyon sok és ismert „elvtárs" gyűlt össze, többek kö­zött Hajdú Victor is, aki az alapítvány e­­gyik társszerzője. A létszám igen csekély volt. Államelnökünk egy köszöntő be­széddel rukkolt elő, amiben benne volt minden, ami számításaik szerint már érhet valamit a választásokon. Nagyon gyorsan •­ A gyűlölködő támadások az intoleranciában gyökereznek Jó volna, ha Fey László azonnal átmenne egy román laphoz... Ha Gödri Imre olvasná Szász János Németországból küldött gondolatébresztő tudósításait... «­ Szellemi méreg lesz a Romániai Magyar Szó? Valóság és tréfa Május­ban diák­ tanár találkozó Lugoson m­ Eme alapítvány a­ vegyes házasságbeli családtagok közt akar feszültséget kelteni az ősi „tolerancia” leple alatt m­­iszen örökérvényű igéje orvosság Most is a magyar nemzet részének érez­tük magunkat mi Mindenki oldja meg az ünnepét a munkahelyén - volt a válasz .- A Kárpát-medence fenti ívfényében születnek még matematikusok „Minden elmúlik egyszer. ..Minden elmúlik egyszer, és minden a végére ér..." - hangzott a negyvenes évek elején a kor hangulatát kifejező ének szö­vege. Akkor a háború okozta félelem és szorongás fogalmazódott meg benne, má­ra peddig történelmi tapasztalattá lett, hogy örökérvényűnek vélt eszmék, társa­dalmi rendszerek is elmúlnak egyszer. E múlandóság megtapasztalásáról te­het vallást a keresztény ember is, ez azon­ban nem teszi sem keserűvé, sem csügged­té. Tudomásul veszi, hogy e földi életben semmi sem maradandó. Ebből a bölcses­ségre vezérlő tapasztalatból viszont azt szűri le, hogy a múlat­dóhoz nem kötheti sem életét, sem sorsát. Az ember azonban - talán éppen múlandósága tudatában, abból eredően - maradandóságra törek­szik. Szeretne valamilyen nyomot hagyni maga után, létének valamilyen maradandó emléket állítani. Ez még önmagában nem volna baj, a baj akkor kezdődik, amikor nem hajlandó tudomásul venni és görcsö­sen ragaszkodik a meglevő, de elmúlásra ítélt dolgokhoz. A Biblia jobb megoldást kínál nekünk, hisz rámutat Istenre, az örökkévalóságra. A hívő keresztyén tehát: nem emberekhez, nem emberi alkotásokhoz, hanem Isten ö­­rök beszédéhez köti magát és életét. Ked­ve, öröme, gyönyörűsége ebben telik. Miért jobb ez bármi másnál? Mert ez nem vész el, nem semmisülhet meg, nem teszi tönkre a rozsda. Kincs ez, amit szí­vünkben hordozhatunk, mert Isten örökér­vényű igéje orvosság: a levertség, a csü­g­­gedés, a céltalan élet ellen. Hiszen a köz­felfogás, a közösség erkölcsi mércéje rá­ 1A13 tp us sw'' -L­ Küldjétek 3 rajzot! Mai számunkban a szilágysomlyói TYTIKODI BOTOND (5 éves), a sarmasági KISS LEHEL (9 éves) és a székelyudvarhelyi KASSAY EMŐKE (6 éves) munkáit közöljük, következő alkalommal a szé­kelyudvarhelyi Kassay Zsombor (12), Kassay Gyöngyi (4) és a szat­márnémeti Demky Tamás (8) egy-egy rajzát „állítjuk ki” rovatunk­ban. Küldjétek továbbra is címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Romániai Magyar Szó, 79776 Bucuregi 33, Piața Prései libere nr. 1, sector 1, Gyereksarok. ‘Kiss Lehel v'*' .a 1 ‘151 ­ Aszódiak Havadon Mióta lett Havad művelődési központ? - kérdezte ismerősöm a minap, miután megtudta, hogy újabb vendégeket foga­dunk. Rögtön átláttam a szitán, hogy miért e rangos megnevezés. Nem rosszalló meg­­jegyzésként h­angzott el a kérdés, de egy kis irigység volt ismerősöm hangjában, u­­ganis községünk a sorozatos hazai szín­­ázak és színjátszócsoportok után (a ma­rosvásárhelyi, dicsőszentmártoni, szászré­­geni, szovátái stb.együttesek voltak már nálunk) ezúttal az anyaországból, Aszód­ról fogadta a vendégeket. A KAMARA­­TEÁTRUM bemutatta Molnár Ferenc Já­ték a kastélyban című háromfelvonásos darabját Magyar Zoltán rendezésében. Több mint két órán át vigadtunk a szó i­­gaz értelmében. Végül jött a negyedik felvonás, baráta­ink megvendégelése. Az egyik szereplő mondta: Nekem úgy tűnik, mintha lettem volna még itt. Erre a rpi Istvánunk, aki i­­gazi nótafa, elkezdte. Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt kezdetű népdalt. A kö­vetkező percekben már együtt daloltuk a legszebb népdalainkat. Nem akart vége lenni a nótázásnak, a jókedvnek. A közös dalolásra egyek lettünk, s mint mindig, most is a magyar nemzet ré­szének éreztük magunkat. Dalolás közben jutottak eszembe Kodály Zoltán örök ér­vényű szavai: „...egy népet zenei öntudat­ra csak saját zenei ösztöne alapján lehet nevelni”. Énekeljük hát a mi dalainkat, melyek - nyelvünkhöz hasonlóan - nem­zeti létünk záloga. DEMETER LAJOS Havad Köszönjük, viszontkívánjuk! Az egyik medgyesi (volt „vörös") nagyvállalatban az 1990-1994-es idő­szakban példátlan toleranciával és megér­téssel a vállalat néhány száz nem ortodox meg vegyes házasságit alkalmazottjával szemben a h­úsvét másodnapját minden évben a nagyhét előtti szombaton vagy máskor dolgozta le az egész gyár. Tehát a vallási kisebbségiek is nyugodtan és mél­tón ünnepelhették Húsvétjukat, anélkül, hogy valakit (esetleg éppen a munkát) za­varták volna. Az idén úgy látszik, ezt túl soknak ta­lálták és nemhogy ímmel-ámmal, mint sok más gyárnál, hanem egyáltalán nem dol­goztuk le sem előre, sem utólag, tehát „csak egy Nap van az égen és egy Húsvét a földön?", még akkor is, ha ezt egy 81 éve érvénytelen naptár szerint számítják ki. Mivel első osztályos koromtól meg­szoktam a vallásos ünnepekre a szigorúan kötelező jeleit lélel. 1990-ben gyanúsan ör­vendtem, majd a következő években szinte elhittem, hogy ezután ez már másként (normálisan) történik, de úgy látszik, hogy vagy egy bizonyos szenátor úr gyakori lá­togatása a vállalatunknál, vagy az amúgy is labilis tolerancia meghozta az ered­ményt: ha nem is mindenki, de legalább „egyesek” tudják meg,,mit illik és mit nem­­ kérni vagy kapni! Érdeklődésünkre az volt a felelet, hogy mindenki oldja meg az ünnepét a „helyszínen", azaz munkahe­lyén, közvetlen főnökével. Ám ez feltétle­nül feldaraboláshoz vezet, tehát „egyéni" és nem „közösségi" megoldáshoz, meg az­tán ezt úgy kezelik, mint egy jótéteményt. Hát nem kérünk senkitől sem alamizsnát, sem személyes (és felhánytorgatható) „jó­téteményt", inkább a legtöbben dolgoz­tunk Húsvét másodnapján. Nem éppen el­vetendő az a tény, hogy a vállalat jellege nem engedi meg a felváltott ünnepet, tehát csak szabad (fizetett vagy pihenőszabad­­ságból levont) nap lett volna a megoldás, ez pedig megcsapja az amúgy is is szerény béreket. Tehát: részünkről itt ez csak ábránd volt, újra visszakerültünk az 1989-es ese­mények elé, a már megszokottba. Nem le­hetne a (leginkább) gazdasági, de társa­ IV. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny Rév-Komárom­ (1992), Vác (1993), Ungvár (1994) után Paks rendezte meg a IV. Nemzetközi Magyar Matematika Ver­senyt 1995. március­­31 —április 4. között. A megnyitón Cseri Sándor rávilágított ar­ra, hogy Paks egyesíti a Bolyai matemati­kát és Tellér Ede magfizikáját. A Kárpát­medence fenti ívfényében születnek még matematikusok. A verseny négy órán át tartott, minden versenyző hat feladatot kellett hogy megoldjon ezen idő alatt. A résztvevők a verseny fá­radalmait a Paksi Atomerőmű meglátoga­tásán pihenték ki. Felejthetetlen élmény volt a pécsi Csontváry-kiállítás megtekin­tése. A versenybizottság a következő tanu­lókat díjazta: IX. OSZTÁLY: 1. díj: Szeles Tamás (Szeged) és Hart­mann Miklós (Bonyhádi 2. díj: Less Áron (Miskolc) és Nyúl Gá­bor (Debrecen) 3. díj: Szőke Sándor (Sepsiszentgyörgy) Dicséretek: Kaslik Éva (Arad), Bíró Eszter (Székelyudvarhely), Markó Csaba (Paks), Fazekas Szilárd (Szatmárnémeti), Simon Barna (Nyíregyháza), Vincicki Norbert (Nyíregyháza), Horváth Erika (Szabadka), Szilágyi Orsolya (Szatmár­németi), Popovics Laura (Csíkszereda), Szabó Orsolya (Csíkszereda), Mikó Aba Sándor (Sepsiszentgyörgy), Bott Roland (Dunaszerdahely), Hole/ Beatrix (Arad). X. OSZTÁLY: 1. díj: Braun Gábor (Budapest), Berki Csaba (Székesfehérvár), Pap Gyula (Deb­recen), Frenkel Péter (Budapest) 2. díj: nem volt 3. díj: Megyeri Csaba (Nagykanizsa), Ju­hász Zsófia (Veszprém) Dicséretek: Formanek Csaba (Szeged), Kővágó Tamás (Kecskemét), Kiss Ger­gely (Budapest), Kutulik Zoltán (Buda­pest), Kincses Attila (Székesfehérvár), Mészáros László (Miskolc), Szűcs Attila (Paks), Imecs,Dániel (Vác), Szabó István (Komárom), Ács Gábor (Eger), Nagy At­tila (Debrecen), Csonka Margit (Békés­csaba), Bizsányi Zsolt (Szabadka), Richter János (Vác), Bozsaki Tamás (Komárom), Lendák Imre (Újvidék)., XI. OSZTÁLY: 1. díj: Tarján Péter (Budapest) 2. díj: Szobonya László (Budapest), Tóth Gábor (Budapest), Barcsi Péter (Pápa) 3. díj: Sági Krisztina (Komárom), Feleki Mihály (Kolozsvár) Dicséretek: Gyarmati Katalin (Budapest), Bárász Mihály (Budapest), Tigyi István (Szeged), Ványolfis Endre (Székelyud­varhely), Gröller Ákos (Budapest), Péter Zsolt (Arad), Rost Gergely (Nagykani­zsa), Varga Tamás (Komárom), Gábos János (Sepsiszentgyörgy), Ármeáy Mó­nika (Székelyudvarhely), Bíró Ágnes (Székelyudvarhely), Zsoldos Szilvia (Ka­posvár), Pongrácz Gergely (Mosonmagyar­óvár), Korcza Jenő (Sepsiszentgyörgy), Veress Lajos (Érd), Makai Márton (Deb­recen), Kókai István (Nagykanizsa), Ke­rekes Péter (Sepsiszentgyörgy), Horváth Adriana (Ungvár), Héri Géza (Nyíregyhá­za). XII. OSZTÁLY: 1 díj: Lázár Emese (Székelyudvarhely), Csapó Hajnalka (Csíkszereda) 2. díj: Alexics Gábor (Budapest), Németh Sándor (Vác) 3. díj: Halász György (Budapest), Hege­dűs Viktor (Paks), Ebreth Imre (Bonyháti) Dicséretek: Duzmath Zsolt (Szeged), Kotta Szilárd (Sepsiszentgyörgy), Kez­­dődy Attila (Miskolc), Maembe Róbert (Kolozsvár), Péter Zsuzsa (Sepsiszent­györgy), Németh Tamás (Kaposvár), Zo­­lni Enikő (Kaposvár), Borbás Gergely (Miskolc), Prahovean Cornel (Brassó), Luka Amália (Kolozsvár), Toókos Fe­renc (Szentes), Szíjártó Gábor (Győr), Rosta Edina (Érd), Králik Gábor (Buda­pest). 1995. május 2. dalmi, sőt, politikai helyzetet is visszavin­ni? Néha szívesen váltanám. De addig is, tisztelt Elvtársak, köszönjük, viszontkíván­juk a kellemes ünnepeket! , SZATMÁRI FERENC Medgyes

Next