Romániai Magyar Szó, 1995. május (7. évfolyam, 1647-1676. szám)
1995-05-02 / 1647. szám
! Az RMSZ-ről Alig tíz éve annak, hogy annyi előfizető volt a lapelődje, hogy két postás egyszerre nem tudta kivinni az összes újságot. Ma, amikor én is nyugdíjas vagyok, szomorúan tapasztalom, hogy falunkban már alig van 25 előfizetője a Romániai Magyar Szónak. Ami nagyon kevés. És ennek a kevés előfizetőnek is a zöme nyugdíjas. De lássuk, mi az oka. 1. Az előfizetés nagyon drága. Nem sok ember tudja havontaspórolni azt a 4100 lejt a lapra. 2. Az utóbbi időben nagyon sok olyan írás jelenik meg, amely csak mocskolódás, lejáratás. Igaz, hogy ma sajtószabadság van, mindenki írásának helyet kell adni a lapban, de még saját újságíróik is olyan cikkeket írnak, melyek valóságos felháborodást keltenek. Ha csak ennyi volna, de a tévérádió és újságok naponta csak mocskolnak minket, magyarokat, és a mi vezetőinket. Aztán amikor egy magyar újságíró még egy román lapban is ír, s a ránk rakott mocskot még egy lapáttal tetézi, ez már sok. Olvasva az Európai Idő 7. számát megtudom, hogy Fey László cikket írt a 22 című újság idei, március 22-29-i számában, írásában Tőkés László püspök úrról van szó. Olyan leckeféle, íme egy rövid idézet ebből az cikkből: - Jó volna, ha Tőkés László püspök ráeszmélne arra, hogy jellemével és felkészültségével az egyházi pályára van rendelve, és nem a politikai karrierre. Ebben az esetben az urasága iránti megbecsülésünk emelkedne. - Vajon ezt pont egy magyar újságíró kell hogy megírja egy román nyelvű lapban? Én ehhez azt szeretném hozzáfűzni, hogy jó volna, ha Fey László azonnal átmenne egy román laphoz, ahol talán több tekintélyt szerezne magának. Írásait továbbá küldje a Románia Mare c. lapnak, mert annak olvasótábora biztos meg lesz elégedve az írásaival. Nem úgy, mint a Romániai Magyar Szó olvasói. SZILÁGYI JÓZSEF Magyaró Romániai Magyar Szó Tolerancia Csodálom az RMSZ már-már önsanyargatásig menő toleranciáját, amellyel a lapot, a főszerkesztőt, a belső és külső munkatársakat gyalázó-rágalmazó írásokat szinte nap mint nap közli. Ahogy az írás mondja: „Ha megütik a jobb arcodat, fordítsd oda a másikat is”. (Lk. 6.29). A lap általában még megjegyzést sem tesz a szidalmakra, nemhogy válaszolna. Bajos is volna replikázni, mert aki csak szitkozódik, dühében címkéket ragasztgat, de érvei nincsenek, azzal nem lehet vitatkozni. Mit is mondhatnék annak, aki például azt állítaná, hogy apagyilkos vagyok? Legfeljebb azt, hogy nem igaz. A puszta indulatból fakadó sértések nem képezhetik vita tárgyát. Az ilyen primitív, gyűlölködő támadások az intoleranciában gyökereznek. Abban a szemellenzős beállítódásban, fanatizmusban, amely csak a maga eszmerendszerét tartja egyedül helyesnek, sőt egyedül lehetségesnek, nem fogad el semmiféle más véleményt, tagadja a másság, a pluralizmus létjogosultságát. El sem tudja képzelni, hogy másnak az övétől eltérő felfogása legyen: aki más álláspontot vall, az tudatos rosszakaró, nemzetgyalázó, magyarellenes, áruló és természetesen a szekuritáté ügynöke. Az ilyen elvakult rajongó nem elégszik meg azzal, hogy a lapban bőven talál az szája íze szerint írott véleményeket is, ő kizárólagosságra törekszik, mást meg sem tűr. Az álma:egy uralkodó ideológia, semmi eltévelyedés, semmi másság, szigorú cenzúra. Ami ettől eltér, az az osztályellenség, az imperialisták, a CIA, a magyar irredentizmus mesterkedése... pardon, ezt át kell írni az új frazeológia szerint:... az a nemzetellenesek, a kommunisták, a KGB, a román sovinizmus mesterkedése... Csak ennyi változott, uraim? Az alapszemlélet nem? Egyik önkényuralom helyett egy másikat akarnak bevezetni? Végeredményben jól teszi az RMSZ, hogy minden kommentár nélkül közli az említett szövegeket, mert ezek maguk leplezik le szerzőik korlátoltságát. FEY LÁSZLÓ Kolozsvár Ne bántsák a védelmezőinket! Néha, szerencsére nagyobb időközönként átszáll a sajtó betűtengere fölött egy cókus-mók (pl. a cók-mókból), olyan, mint amilyent Gödri Imre mérnök- és falustársam küldött Brassóból, az április 10- i Hétfői Magyar Szóba. Ezúttal Szász János lenne a cél, illetve az a túlontúl rengeteg, 89 előtt megjelent kiadványainak a száma a hézag. Mint ismeretes, valami csoda folytán van nekünk itthon két médiabeli személyiségünk, aki az emberiség magasságából megnyilatkozva, számunkra, az itteni magyarság számára igen hathatós segítséget nyújt. Szász Jánosról és Halász Annáról beszélek. Azt hiszem a közvélemény hangján szólalok meg, amikor arra kérem Gödri Imrét, és az esetleg vele egyetértőket, hogy ne bántsák a mi védelmezőinket. Már csak azért sem, mert szép és nemes, de igen fárasztó is idősebb embernek anynyi sok cikket megírni és még ezek után megérni azt, hogy taszítanak egyet az emberfián... Szász János Németországban járt, s talán ha Gödri Imre olvasná az onnan érkezett gondolatébresztő tudósításait, átérezhetne az igazságért tett, de művészi emelkedettséggel közölt politizálás értékeit, s ezek feledtetnék benne azokat a sérelmeket, amelyekért Szász János nem tehető felelőssé. GÁL ISTVÁN Brassó Nyílt levél a Romániai Magyar Szó szerkesztőségének Hadd kérdezzem meg: mi a céljuk az RMSZ-szel? Bárkit és bármilyen mértékben lehet gyalázni, becsületét bemocskolni? Még olyan személyiségeket is, akikre a magyarság felnéz, akiket félt és szeret, mert hivatott vezetőinek ismeri? Gondolok itt Tőkés Lászlóra, Markó Bélára és másokra, akiket lapjukban nagy gonddal és bámulatos következetességgel, tehetségtelen törtetők mocskolnak. Micsoda ügyszeretet ez? Nem szándékom Tőkés urat védelmezni, mert neki nincs erre szüksége. Őt védi az, akinek védnöksége alá helyezte életét. Aki megvédte őt munkanélkülisége idején, megóvta a betört ablakú templomban, parókián és a pincében, az autóbalesetben s végig a kitartás és kiállás nehéz napjaiban és éveiben. Akkor hol voltak a most hirtelen előbújt „NAGY MAGYAROK, A BÁTOR HŐSÖK???" Nem hagyhatok szó nélkül egy sajátosan és halálosan komoly ügyet. Nevezetesen a templomépítések ügyét. Mondják, elvtársak, milyen pecsenye sül abból Önöknek Bukarestben, ha felemelik szavukat azok ellen, akik templomot építenek? (RMSZ 1995. március 16.) Vajon miért nem hagyhatták szó nélkül, ha énütt néhány olyan hajléka az Úrnak, ahol Őszentfelsége magyarul beszél? Mivé akarják tenni azt a lapot, amelyet egy évvel ezelőtt még alig vártuk, amelyért zörgettünk, dörömböltünk, ha időben meg nem érkezett. Szellemi méreg lesz a Romániai Magyar Szó?... Siklód református népe templomot épített a nagyon közeli múltban, mert 1948- ban életveszélyesnek nyilvánították az öreg templomot és 1952-ben le kellett bontani a felsőbb hatóság utasítására. Az építési engedély megadásával 40 (negyven) évig hitegették, ámították a mindig hiszékeny siklódi népet. Az ötvenes évek elején a gyülekezet saját kezűleg elkészítette a templomhoz szükséges téglát, megvásárolta a cserepet, a faanyagot. De az építés lehetősége, engedély hiányában csak álom maradt, miközben a magyar határ mentén sorozatban épültek az ortodox templomok. 1991-ben aztán Siklódon is elkezdődhetett a templomépítés, sok gond és gyötrődés közepette és kemény akarattal: „Mert álmodtunk egy csodálatos házat...Menedékhelyet, otthont, templomot”. Ebben a faluban senki nem kímélte sem telépült. Sok kívülről juttatott segítpersze”. Áldozatos lelkű hollanse, sem fizikai erejét, sem pénzét. És a tempmi felépült. Sok kívülről túlélhetek ; kanadai, egyesült államokbeli magyarok; svájci, magyarországi testvéreink; romániai magyarok segítettek. Kinek és miért fáj ez? Önnek, Inczeffy Tibor - aki nem hagyhatta szó nélkül - se pénze, se munkája nincs ebben az épületben. Mi jusson ajánlhatja,templomul az útszélét s az égbolt sátorát? ” De mit tett a székely falvak nyomorgó népéért? Azt gondolja érdemi tettnek, hogy lemarházza tanítóinkat? Lám-lám, önt is egy „marha” tanító vagy tanító néni oktatta a betűvetésre... Kár, dehát szegények nem tudhatják, kiből mi válik. Nem írhatom, hogy csupán megrendelője voltam az RMSZ-esek, mert sajnos, egész évre előfizettem. Éveken át szerettem, szerettük ezt a lapot. De az új fordulatok már nem pálfordulást, hanem visszarendeződést jeleznek. S hogy ez mi, azt önöknek aligha kell magyarázni... Szívből kívánom: próbálják szolgálni a magyar népet Sütő András gondolata szerint. ..Erdélyben, kisebbségi helyzetünkben, az írónak (értelmiséginek) nem csupán hivatása, hanem kötelessége is van". (1984). Milyen jó lenne, ha ezt tudná vagy megtanulná Cseke Gábor, Gyarmath János, Kiczeffy Tibor, Fey László, Bucur Ildikó és még sokan mások. Mert akkor lapjuk - sajnos, már nem a mi lapunk - minden szavával a magyar népet szolgálná s nem volna a megal................felé ’ --------kávók és felfelé csipeszkedők fóruma séri ki írhatnámságukat az újság nem élnél úgy . _ hasábjain a Török Menyhértek, Szirmai Bélák, Murvai Miklósok, Mezei Gézák, Pinci Karolinák és a többiek. Mert ha tovább folytatódik a sok félrevezető és bomlasztó írás közlése a lapban,felmérhetetlen lesz a kár. Csak a Nagy Benedek hazugsága tett nagyobb szolgálatot elleségeinknek a magyarság szétdarabolásának művében, s az RMSZ. sok-sok „Nézőpontja" úgyszintén. Szeretném remélni, hogy nem ezt akarják elérni. ... . INCZÉNÉ SZABÓ ILDINA Siklód egy nagy kalapban összerázott bennünket (mármint romániai lakosokat, nemre, vallásra, nemzetre való tekintet nélkül - ugye milyen ismerős?) és lettünk... senkik. Egy nagy, szocialista tábor építői! Terítékre került újra az 1201-es európai Ajánlás, melynek kapcsán újra hitet tett elnökünk, hogy az Európába tartó Romániának nincsen szüksége bantusztanizálódásra (immár tekintsünk el végképp a lemaradt spanyol, svájci, svéd stb. afrikai típusú törzsi lemorzsolódásoktól). A legokosabb lenne, ha végképp megértenénk ugybár, hogy ne mind szüldössünk, hanem végre vonuljunk már be a karámba, csücsüljünk le szépen és „szeressük egymást gyerekek” - románul: „si totusi iubirea”. Mindezek után nagyon tisztává vált, hogy egy újabb kampány kezdődik, ami egységünket veszi célba: egy újabb próbálkozás, hogy belülről szaggassanak szét, ostoba, de rendkívül alattomos módon: a családot veszi célba, családtagok közt igyekszik feszültséget kelteni az ősi ,,tolerancia” leple alatt mely számításaik szerint majd csak célra vezet. Az indítványozók és a „kiagyalók” tudomására szeretném hozni, hogy nagyon melléfogtak. Mert: 1. Egy vegyesházasság létrejöttekor a felek márindulásból eldöntik hovatartozásukat, illetve az utódokét is. 2. Egy olyan vállalkozás, melyet egy Hajdú Victor neve „fémjelez”, eleve csődbe ment terv, mert a magyarok szemében egy renegát, a románok szemében is egy renegát, aki se itt, se ott nincs otthon, egy kivetett, egy megvetett, mindenünnen száműzött. 3. Amikor valaki a társadalmi kapcsolatok legszentebb és legintimebb alapkövéhez, a családhoz mer nyúlni ilyen alattomos hátsó gondolatokkal, arra csak az átok és ellenszenv vár. Talán a szervezők szervezője azt gondolja, hogy a nagy felhívással történt avatás után tömeges invázióhadjárat fogja kezdetét venni? Kétlem. A nap mint nap csalódott egyszerű ember már kezd érzékennyé válni enyhe árnylatokra is, már gyanazt a hatalom szeretné. Tisztán látja mindenki, hogy nálunk lehetőleg az ember ellen követnek el mindent, semmit az emberért. Ha a kormánykörök valóban az ország érdekeit tartanák szem előtt és nem az egyénieket, akkor már rép meg kellett volna érteniük, hogy a kényszer csak kényszert szül, az erőszak meg csak az ellenállás fokozódását erősíti. A bársonyszék melege ennyire megviselné az okosságot és a tárgyilagosságot? Kissé parafrazálva - „aki másnak csapdát állít, maga esik bele” - ilyet már láttunk és talán ez alkalommal is lesz szerencsénk. Dr. ANGI BÉLA Gyergyószentmiklós lózhat az idők folyamán a társadalmak cserélődésével, de a Tízparancsolat alapvető követelményeinek érvénye és Isten tanítása örökérvényű. Jézus Krisztus mondja: „Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképp el nem múlnak". Mt. 2455 BÁNYAI LÁSZLÓ ref. lelkipásztor Bukarest Vers és vicc Kezembe került Markó Béla egy verse és eszembe jutott egy vicc. íme a vers: AZ EMBERÉLET ÚTJÁNAK FELÉN Adj poklot, Istenem, s adj mennyet is, hogy félúton az ördög megkísértsen, hogy angyaloddal a rontást kivédjem, hogy eltaszíts, s hogy mégis megsegíts, hogy lássam, fent az ég milyen magas, és lent a mélység milyen feneketlen, hogy tudjam én is, mibe keveredtem, hogy titkaidba végleg beavass, mert eddig még az ördög elkerült, s gabrielen is egyre menekült tőlem, azt sem tudom, hogy tényleg voltam-e én, vagy csak a gyávaságtól megmentett jósorsom? Próbálj ki hát! Nem félti így, ki szereti fiát! És a vicc: Lóra akar ülni a székely, mind próbálkozik és mind visszaszottyan. - Angyalaim! Segítsetek! - fohászkodik, majd nekibuzdul, ám a lendülettől a túlsó félen huppan földre. Föltekint és szomorúan sóhajt: - Köszönöm. De nem kellett volna valamennyien, így, egyszerre... Gondolom, van ki mosolyogja a költőt és talán akad olyan is, aki együttérezve- SZABÓ ÁLMOS Kolozsvár Meghívó Megmaradásunk és összetartásunk érdekében 1995. május 20-án, szombaton délelőtt 10 órától TANÁR-DIAK TALÁLKOZÓ-t tartunk, azoknak a magyar nyelven (vagy tagozaton) középiskolát végzetteknek és tanáraiknak, akik: - 1954-1955-ben a lugosi Tanítóképzőben; - 1956-1959-ben a lugosi Magyar Vegyes Líceumban (ma 5-ös sz■ iskola); - 1960-1978-ban a lugosi Brediceanu Líceum magyar tagozatán; - 1980-1994-ben a lugosi Hasdeu Líceum (volt 2-es sz.) magyar tagozatán végezték el a X., XL, XII. osztályt, érettségiztek, illetve tanították a diákokat. Ha részt kíván venni, akkor fejenként 2000 lejt (kétezer) küldjön a Fundatia „Putnoky Miklós" Alapítvány, 1800 Lugoj, Cont: 45106342. B.C.R. Lugoj, folyószámlájára, postai utalványon szervezési költségekre. Bővebb felvilágosítást kaphat a lugosi RMDSZ 31 32 40-es vagy 31 44 75-ös telefonszámokon. Körzetszám:: 656. KIRÁLY ZOLTÁN Lugos Etnikai csapda? Nemrég megalakították a Harmónia Alapítványt. Eszmei mondanivalója naiv és optimista, ami már eleve gyanút kelt (sajnos, ezt a gyanút már belénk sújkolták, idestova 70 éven át). Egy nemrégi esti híradót nézve gyanúm beigazolódott. A Hadsereg Központi Székházában nagyon sok és ismert „elvtárs" gyűlt össze, többek között Hajdú Victor is, aki az alapítvány egyik társszerzője. A létszám igen csekély volt. Államelnökünk egy köszöntő beszéddel rukkolt elő, amiben benne volt minden, ami számításaik szerint már érhet valamit a választásokon. Nagyon gyorsan • A gyűlölködő támadások az intoleranciában gyökereznek Jó volna, ha Fey László azonnal átmenne egy román laphoz... Ha Gödri Imre olvasná Szász János Németországból küldött gondolatébresztő tudósításait... « Szellemi méreg lesz a Romániai Magyar Szó? Valóság és tréfa Májusban diák tanár találkozó Lugoson m Eme alapítvány a vegyes házasságbeli családtagok közt akar feszültséget kelteni az ősi „tolerancia” leple alatt miszen örökérvényű igéje orvosság Most is a magyar nemzet részének éreztük magunkat mi Mindenki oldja meg az ünnepét a munkahelyén - volt a válasz .- A Kárpát-medence fenti ívfényében születnek még matematikusok „Minden elmúlik egyszer. ..Minden elmúlik egyszer, és minden a végére ér..." - hangzott a negyvenes évek elején a kor hangulatát kifejező ének szövege. Akkor a háború okozta félelem és szorongás fogalmazódott meg benne, mára peddig történelmi tapasztalattá lett, hogy örökérvényűnek vélt eszmék, társadalmi rendszerek is elmúlnak egyszer. E múlandóság megtapasztalásáról tehet vallást a keresztény ember is, ez azonban nem teszi sem keserűvé, sem csüggedté. Tudomásul veszi, hogy e földi életben semmi sem maradandó. Ebből a bölcsességre vezérlő tapasztalatból viszont azt szűri le, hogy a múlatdóhoz nem kötheti sem életét, sem sorsát. Az ember azonban - talán éppen múlandósága tudatában, abból eredően - maradandóságra törekszik. Szeretne valamilyen nyomot hagyni maga után, létének valamilyen maradandó emléket állítani. Ez még önmagában nem volna baj, a baj akkor kezdődik, amikor nem hajlandó tudomásul venni és görcsösen ragaszkodik a meglevő, de elmúlásra ítélt dolgokhoz. A Biblia jobb megoldást kínál nekünk, hisz rámutat Istenre, az örökkévalóságra. A hívő keresztyén tehát: nem emberekhez, nem emberi alkotásokhoz, hanem Isten örök beszédéhez köti magát és életét. Kedve, öröme, gyönyörűsége ebben telik. Miért jobb ez bármi másnál? Mert ez nem vész el, nem semmisülhet meg, nem teszi tönkre a rozsda. Kincs ez, amit szívünkben hordozhatunk, mert Isten örökérvényű igéje orvosság: a levertség, a csüggedés, a céltalan élet ellen. Hiszen a közfelfogás, a közösség erkölcsi mércéje rá 1A13 tp us sw'' -L Küldjétek 3 rajzot! Mai számunkban a szilágysomlyói TYTIKODI BOTOND (5 éves), a sarmasági KISS LEHEL (9 éves) és a székelyudvarhelyi KASSAY EMŐKE (6 éves) munkáit közöljük, következő alkalommal a székelyudvarhelyi Kassay Zsombor (12), Kassay Gyöngyi (4) és a szatmárnémeti Demky Tamás (8) egy-egy rajzát „állítjuk ki” rovatunkban. Küldjétek továbbra is címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Romániai Magyar Szó, 79776 Bucuregi 33, Piața Prései libere nr. 1, sector 1, Gyereksarok. ‘Kiss Lehel v'*' .a 1 ‘151 Aszódiak Havadon Mióta lett Havad művelődési központ? - kérdezte ismerősöm a minap, miután megtudta, hogy újabb vendégeket fogadunk. Rögtön átláttam a szitán, hogy miért e rangos megnevezés. Nem rosszalló megjegyzésként hangzott el a kérdés, de egy kis irigység volt ismerősöm hangjában, uganis községünk a sorozatos hazai színázak és színjátszócsoportok után (a marosvásárhelyi, dicsőszentmártoni, szászrégeni, szovátái stb.együttesek voltak már nálunk) ezúttal az anyaországból, Aszódról fogadta a vendégeket. A KAMARATEÁTRUM bemutatta Molnár Ferenc Játék a kastélyban című háromfelvonásos darabját Magyar Zoltán rendezésében. Több mint két órán át vigadtunk a szó igaz értelmében. Végül jött a negyedik felvonás, barátaink megvendégelése. Az egyik szereplő mondta: Nekem úgy tűnik, mintha lettem volna még itt. Erre a rpi Istvánunk, aki igazi nótafa, elkezdte. Úgy tetszik, hogy jó helyen vagyunk itt kezdetű népdalt. A következő percekben már együtt daloltuk a legszebb népdalainkat. Nem akart vége lenni a nótázásnak, a jókedvnek. A közös dalolásra egyek lettünk, s mint mindig, most is a magyar nemzet részének éreztük magunkat. Dalolás közben jutottak eszembe Kodály Zoltán örök érvényű szavai: „...egy népet zenei öntudatra csak saját zenei ösztöne alapján lehet nevelni”. Énekeljük hát a mi dalainkat, melyek - nyelvünkhöz hasonlóan - nemzeti létünk záloga. DEMETER LAJOS Havad Köszönjük, viszontkívánjuk! Az egyik medgyesi (volt „vörös") nagyvállalatban az 1990-1994-es időszakban példátlan toleranciával és megértéssel a vállalat néhány száz nem ortodox meg vegyes házasságit alkalmazottjával szemben a húsvét másodnapját minden évben a nagyhét előtti szombaton vagy máskor dolgozta le az egész gyár. Tehát a vallási kisebbségiek is nyugodtan és méltón ünnepelhették Húsvétjukat, anélkül, hogy valakit (esetleg éppen a munkát) zavarták volna. Az idén úgy látszik, ezt túl soknak találták és nemhogy ímmel-ámmal, mint sok más gyárnál, hanem egyáltalán nem dolgoztuk le sem előre, sem utólag, tehát „csak egy Nap van az égen és egy Húsvét a földön?", még akkor is, ha ezt egy 81 éve érvénytelen naptár szerint számítják ki. Mivel első osztályos koromtól megszoktam a vallásos ünnepekre a szigorúan kötelező jeleit lélel. 1990-ben gyanúsan örvendtem, majd a következő években szinte elhittem, hogy ezután ez már másként (normálisan) történik, de úgy látszik, hogy vagy egy bizonyos szenátor úr gyakori látogatása a vállalatunknál, vagy az amúgy is labilis tolerancia meghozta az eredményt: ha nem is mindenki, de legalább „egyesek” tudják meg,,mit illik és mit nem kérni vagy kapni! Érdeklődésünkre az volt a felelet, hogy mindenki oldja meg az ünnepét a „helyszínen", azaz munkahelyén, közvetlen főnökével. Ám ez feltétlenül feldaraboláshoz vezet, tehát „egyéni" és nem „közösségi" megoldáshoz, meg aztán ezt úgy kezelik, mint egy jótéteményt. Hát nem kérünk senkitől sem alamizsnát, sem személyes (és felhánytorgatható) „jótéteményt", inkább a legtöbben dolgoztunk Húsvét másodnapján. Nem éppen elvetendő az a tény, hogy a vállalat jellege nem engedi meg a felváltott ünnepet, tehát csak szabad (fizetett vagy pihenőszabadságból levont) nap lett volna a megoldás, ez pedig megcsapja az amúgy is is szerény béreket. Tehát: részünkről itt ez csak ábránd volt, újra visszakerültünk az 1989-es események elé, a már megszokottba. Nem lehetne a (leginkább) gazdasági, de társa IV. Nemzetközi Magyar Matematika Verseny Rév-Komárom (1992), Vác (1993), Ungvár (1994) után Paks rendezte meg a IV. Nemzetközi Magyar Matematika Versenyt 1995. március31 —április 4. között. A megnyitón Cseri Sándor rávilágított arra, hogy Paks egyesíti a Bolyai matematikát és Tellér Ede magfizikáját. A Kárpátmedence fenti ívfényében születnek még matematikusok. A verseny négy órán át tartott, minden versenyző hat feladatot kellett hogy megoldjon ezen idő alatt. A résztvevők a verseny fáradalmait a Paksi Atomerőmű meglátogatásán pihenték ki. Felejthetetlen élmény volt a pécsi Csontváry-kiállítás megtekintése. A versenybizottság a következő tanulókat díjazta: IX. OSZTÁLY: 1. díj: Szeles Tamás (Szeged) és Hartmann Miklós (Bonyhádi 2. díj: Less Áron (Miskolc) és Nyúl Gábor (Debrecen) 3. díj: Szőke Sándor (Sepsiszentgyörgy) Dicséretek: Kaslik Éva (Arad), Bíró Eszter (Székelyudvarhely), Markó Csaba (Paks), Fazekas Szilárd (Szatmárnémeti), Simon Barna (Nyíregyháza), Vincicki Norbert (Nyíregyháza), Horváth Erika (Szabadka), Szilágyi Orsolya (Szatmárnémeti), Popovics Laura (Csíkszereda), Szabó Orsolya (Csíkszereda), Mikó Aba Sándor (Sepsiszentgyörgy), Bott Roland (Dunaszerdahely), Hole/ Beatrix (Arad). X. OSZTÁLY: 1. díj: Braun Gábor (Budapest), Berki Csaba (Székesfehérvár), Pap Gyula (Debrecen), Frenkel Péter (Budapest) 2. díj: nem volt 3. díj: Megyeri Csaba (Nagykanizsa), Juhász Zsófia (Veszprém) Dicséretek: Formanek Csaba (Szeged), Kővágó Tamás (Kecskemét), Kiss Gergely (Budapest), Kutulik Zoltán (Budapest), Kincses Attila (Székesfehérvár), Mészáros László (Miskolc), Szűcs Attila (Paks), Imecs,Dániel (Vác), Szabó István (Komárom), Ács Gábor (Eger), Nagy Attila (Debrecen), Csonka Margit (Békéscsaba), Bizsányi Zsolt (Szabadka), Richter János (Vác), Bozsaki Tamás (Komárom), Lendák Imre (Újvidék)., XI. OSZTÁLY: 1. díj: Tarján Péter (Budapest) 2. díj: Szobonya László (Budapest), Tóth Gábor (Budapest), Barcsi Péter (Pápa) 3. díj: Sági Krisztina (Komárom), Feleki Mihály (Kolozsvár) Dicséretek: Gyarmati Katalin (Budapest), Bárász Mihály (Budapest), Tigyi István (Szeged), Ványolfis Endre (Székelyudvarhely), Gröller Ákos (Budapest), Péter Zsolt (Arad), Rost Gergely (Nagykanizsa), Varga Tamás (Komárom), Gábos János (Sepsiszentgyörgy), Ármeáy Mónika (Székelyudvarhely), Bíró Ágnes (Székelyudvarhely), Zsoldos Szilvia (Kaposvár), Pongrácz Gergely (Mosonmagyaróvár), Korcza Jenő (Sepsiszentgyörgy), Veress Lajos (Érd), Makai Márton (Debrecen), Kókai István (Nagykanizsa), Kerekes Péter (Sepsiszentgyörgy), Horváth Adriana (Ungvár), Héri Géza (Nyíregyháza). XII. OSZTÁLY: 1 díj: Lázár Emese (Székelyudvarhely), Csapó Hajnalka (Csíkszereda) 2. díj: Alexics Gábor (Budapest), Németh Sándor (Vác) 3. díj: Halász György (Budapest), Hegedűs Viktor (Paks), Ebreth Imre (Bonyháti) Dicséretek: Duzmath Zsolt (Szeged), Kotta Szilárd (Sepsiszentgyörgy), Kezdődy Attila (Miskolc), Maembe Róbert (Kolozsvár), Péter Zsuzsa (Sepsiszentgyörgy), Németh Tamás (Kaposvár), Zolni Enikő (Kaposvár), Borbás Gergely (Miskolc), Prahovean Cornel (Brassó), Luka Amália (Kolozsvár), Toókos Ferenc (Szentes), Szíjártó Gábor (Győr), Rosta Edina (Érd), Králik Gábor (Budapest). 1995. május 2. dalmi, sőt, politikai helyzetet is visszavinni? Néha szívesen váltanám. De addig is, tisztelt Elvtársak, köszönjük, viszontkívánjuk a kellemes ünnepeket! , SZATMÁRI FERENC Medgyes