Romániai Magyar Szó, 1996. november (8. évfolyam, 2178-2208. szám)

1996-11-01 / 2178. szám

­ Küldjétek 3 rajzot! Mai számunkban a belényesi SZATMÁRI DÁNIEL (10 éves), DIGNISTO RÓBERT (10 éves), WAKKER NORBERT (8 éves) munkáit közöljük, következő alkalommal a belényesi Vura Ottilia (10), Horváth Enikő (11) és Kocsor Tibor (11) egy­­egy rajzát „állítjuk ki“ rovatunkban. Küldjétek továbbra is címünkre a legjobb gyerekrajzokból: Ro­mániai Magyar Szó, 79776 Bucuresti 33, Piața Presei Libere nr. 1, sector 1, Gyereksarok. Radikálpolitika­reálpolitika Nem akarom a kedves olvasót tévedésbe hozni, amikor azt mondom, hogy nem va­gyok politikus, politológus, és mégis, mint az ezer éve Erdély földjén élő székely-magyar népnek egyik leszármazottja, a politikával kapcsolatos elképzelésemet próbálom meg­osztani másokkal is. Sajnos, Erdély székely-magyar népe az év­századok folyamán a politikának mindig függvénye, szenvedő alanya volt, és ma is az! Ezt alátámasztja e század politikusainak irá­nyunkban gyakorolt minden tevékenysége, döntéshozatala. Mint laikus, nem szólhatok, főleg értékelőként, a Világ vagy európa poli­tikusainak helyes vagy helytelen megnyilvá­nulásairól, bár az egyszerű ember igaz, józan észjárása sokszor értékmérceként fogadható el, de népünk, nemzetünk vezetőinek politi­kai tévedéseit látnunk kell, mégha utólag is. Amikor politikáról, politizálásról beszé­lünk, néhány szóban meg kell említenünk, hogy főleg két, alapjában különböző irányzat jött létre: radikálpolitika és reálpolitika. A radikálpolitika gyökeres, mélyreható, végleges megoldásokra törő, erélyes törek­vés, mely bizonyos esetekben erőszakos, szélsőséges irányba terelődhet, konfliktus­helyzetet teremthet Ez a politikai irányzat, megnyilvánulás legtöbbbször ellenszenvet, ellenállást vált ki azon területeken és népek körében, melyek hatása, térhódítása alá ke­rültek. Megtörténhet, hogy ez a politika ép­pen az ellenkezőjét éri el, mint amire irányul és akkor a nép, a nemzet ’’issza meg a levét”. Nem sorolom fel ennek negatív eredményeit világi, európai, de nemzeti vonatkozásban sem. Ezt látjuk, ennek vagyunk szenvedő ala­nyai annyi más néppel együtt. A reálpolitika a szubjektív vágyaktól, er­kölcsi megfontolásoktól, a közvélemény ál­lásfoglalásától függetlenül a mindenkori adott helyzettel és lehetőségekkel számoló politika. Figyelembe veszi a tényleges erővi­szonyokat és tendenciákat, a törvényszerűsé­geket és szükségszerűségeket, igazodik hoz­zájuk, és azoknak megfelelő eszközöket és módszereket alkalmaz. Ellenzi a meggondo­latlan konfliktushelyzetek kialakulását, kiala­kítását. Én a rideg, józan ész politikájának nevezem, mely sem rövid, sem hosszú távon nem járhat helyrehozhatatlan következmé­nyekkel, begyógyíthatatlan sebekkel. Szerintem századunk hangadói a radikálpo­­litikusok voltak, de a jövő század alakítói, népek vezetői a reálpolitikusok lesznek. Nem lehet másként. A további és még nagyobb há­borúk veszélye, vagy éppen kirobbanása el­kerülhetetlen, a népek, a világ békéje elérhe­tetlen lesz és a jólét helyett a katasztrofális nyomor lesz úrrá a földön. Kétségtelen, hogy sokkal könnyebb jópo­­fáskodva, szellemeskedve csúsztatni, mint gondolkozni, elemezni; ha csak egy kicsit is túlnéz az ember az odadobott szavakon, azonnal kiderül a turpisság. A ’’szocialista” szóhoz ragasztott ’’nosztal­giázás” azt akarná sugallni, hogy a célba vett egyén a letűnt diktatúrába vágyik vissza. A­­zon túl, hogy ez a sanda vád többnyire ot­romba ráfogás, maga a vád is hamis, a foga­lomnak tudatlanságból származó vagy tuda­tosan rosszhiszemű, téves használatából adó­dik. Az elmúlt rendszernek ugyanis vajmi ke­vés köze volt a szocializmushoz azon kívül, hogy annak nevezték. Ilyen alapon Hitler diktatúráját is szocializmusnak kellene ne­vezni, mert a Führer magát nemzeti szocialis­tának mondta. A közép- és kelet-európai dik­tatúrák a sztálinizmus különböző változatait képviselték, és nagyon távol álltak a szocia­lista eszméktől, amelyek Ausztriában, Svéd­országban, Franciaországban, Angliában és más fejlett államokban meghatározóan pozi­tív szerepet töltöttek be és töltenek be. Nincs itt helye annak, hogy ezt a kérdést bővebben kifejtsem, de ennyi is elég annak a sunyi tö­rekvésnek a leleplezésére, hogy a szocialista, szociáldemokrata elveket és áramlatokat a sztálinizmussal egybemosva a hozzá nem ér­tők szemében kompromittálja. Hasonló a helyzet a "Magyar Népi Nép­­szövetségi svihákoskodás” gúnyolódó kifeje­zéssel is. Az ilyen otromba címkézéssel félre lehet vezetni a fiatalokat, akik nem tudják, mit is jelentett számunkra a Magyar Népi Szövetség, vagy csak ilyen tisztátalan forrás­ból hallottak róla. Nem az én feladatom, hogy az MNSZ kétségtelen érdemeit és ered­ményeit méltassam, sem az, hogy rámutassak azokra az okokra és körülményekre, melyek folytán a cselekvőképessége fokozatosan be­szűkült, végül ellehetetlenedett. Ha azt mondják, hogy az MNSZ tevékenységében voltak hibák is, egyes vezetői téves úton jár­tak, ezt kétségesen elismerem, de a fürdővíz­zel a gyermeket is kidobni több mint tévedés. Az RMDSZ-ben is vannak szélsőséges egyé­nek, mégsem lehet az egész szervezetet szél­sőségesnek bélyegezni, ahogyan azt Funar és társai teszik. A sajtóban is vannak tehetségte­len alakok, olyanok is, akik ilyen-olyan érde­keket kötve, akarva-nem akarva káros tevé­kenységet fejtenek ki; ezt a negatív megíté­lést azonban nem szabad az egész sajtóra ki­terjeszteni. Az ilyen cédulázás, skatulyázás nem méltó a komoly sajtóhoz, mérgezi a közvéleményt. Az olvasóközönség jóérzésű része nem szere­ti a sok személyeskedést, igaztalan támadást; a tények elferdítése, a valóság és valótlanság összekeverése megtévesztheti az olvasókat. Ezért azt ajánlom a fintorgó uraknak, ne ka­varják..., hogy senkinek se kelljen fintorog­­tatni az orrát. FEY LÁSZLÓ Kolozsvár Megyei Házának szervezésében­­ Hargita Megyei Tanácsa elnökének, Kolumbán Gá­bornak, illetve Szász Jenő Székelyudvarhely megyei jogú város polgármesterének a véd­nöksége alatt. Ennek keretében neveléstörté­neti konferenciára és iskolatörténeti kiállítá­sokra került sor Csíkszeredában, illetve Szé­kelyudvarhelyen. A rendezvénysorozat díszvendége volt dr. Mészáros István egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, aki a tudo­mányos konferenciákon való részvételén kí­vül több helységben - Gyergyóalfalu, Szé­kelyudvarhely, Székelykeresztúr, Korond, Szováta, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely - találkozott a pedagógusokkal, diákokkal, és neveléstörténeti előadásokat tartott. A tanácskozások előadói a Román Oktatás­ügyi Minisztérium (dr. Murvai László főosz­tályvezető), történelmi egyházaink képviselői és az iskolatörténettel elmélyülten foglalkozó tanügyi káderek voltak Hargita, Kovászna, Brassó (Barnaság) és Szatmár megyéből. A tudományos ülésszakokon és találkozó­kon elhangzott 32 előadás átfogta a magyar iskola kezdeteitől, az erdélyi fejedelmek is­kolapolitikáján, a különböző korok reformtö­rekvésein, iskoláink belső életén, a felekezeti iskolák helyzetén át iskoláink, neveléstörté­netírásunk mai helyzetéig a romániai magyar oktatásügy 1000 évének legfontosabb terüle­teit. A tanácskozásokat a Csíkszeredai Nagy Ist­ván Művészeti Középiskolává székelyudvar­­helyi Dr. Palló Imre Művészeti Középiskola és a Benedek Elek Tanítóképző diákjainak műsorai tették ünnepélyessé. Úgy vélem, megszívetelendő a rendez­vénysorozat programjának alapgondolata: ”az elmúlt ezer év eredményei, tanulságai túlmutatnak az iskolák falain és átívelve az országhatárokon erőt, hitet adó példaként szolgálnak az egész magyarságnak a jövőért folytatott küzdelméhez.” SZABÓ K. ATTILA Székelyudvarhely DR. ÁGOSTON ALBERT ________________________Marosvásárhely Fintorgók Némely újságírónk abban jeleskedik, hogy egy-egy felületesen megírt cikkecskében ide­­oda lövöldözik mérgezett szónyilakkal. Ezt olvashatjuk például: ’’Elfintorogjuk magun­­■ hát, amikor például szocialista nosztalgiázást vagy Magyar Népi Nép­szövetségi svihákos­­í­kodást tapasztalunk” (Szabadság 1996. okt.­­1), így, fejedelmi többesben. Avagy milyen kotéria nevében nyilatkozik a szerző? Iskolák az évszázadok sodrásában A magyar iskola 1000 éves fennállásáról gazdag és változatos rendezvénysorozattal emlékeztek meg október első hetében Szé­kelyföldön Hargita megye Tanfelügyelőségé­nek, a Pedagógusok Hargita Megyei Házá­nak, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Taní­tóképző, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének, a Pedagógusok Kovászna Szabadságharcaink Népek, nemzetek szabadságharcai. Amióta a világ, valahol a föld valamelyik részében mindig lángolt a szabadság utáni vágy lobogó fáklyája. Kurdok, kelet-timoriak, csecsenek - hogy csak egy párat említsek közülük. Mi, magyarok, már a mohácsi vésznél el­kezdtük. Mert a szabadságunkról volt szó. Már akkor kimutatta a Nyugat a fogafehérét. Tétlenül nézte az egyenlőtlen harcot. A pápa is imádkozott a magyarok győzelméért. Pedig tudták, hogy a magyar seregnek csak marok­nyi a létszáma. De tudták a török létszámát is. 1686 - Budavár felszabadítása. Savoyai Je­nő herceg vezetésével osztrák és bajor sere­gek felszabadították, és a törökök visszahú­zódtak a Délvidékig. De ennek ára volt. Meg­kezdődött a német betelepülés. Évtizedek, két évszázad múlva Buda német város lett, Du­nántúl pedig megtelt svábokkal. Szatmár, Nagykároly, Bánát és még a Délvidék is fo­gadta a német fölösleget. Igen, a magyarság kipusztult, és dolgozni kellett valakinek. Arra való a paraszt meg az iparos. Ezt hozta a Nyugat. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca. Tragi­kus harc volt. Csak az egyszerű pórnep kö­vette, mert istenítette. A főnemesség egyálta­lán. Le volt kötve a dinasztiának. Talpnyalás volt a főfoglalkozásuk. Még magyarul sem beszéltek. Jobbágynak tekintették a magyar népet. A francia uralkodó csak hitegette se­gítségével. Meghiúsult az is, hogy legalább Erdély legyen szabad. Rodostó lett a része és a magyar történelem egy szomorú fejezete. 1848. Nem térek ki a szabadságharc egyik fejezetére sem. Ezt már mindenki tudja vagy legalább hallott róla. Csak szeretjük hangoz­tatni, hogy az egész világ csodálta a magyar népet, ahogy harcolt és majdnem elvérzett, de semmit sem tett érette. Hogyan segítsen egy forradalmat Európa valamelyik királya? Le­verni, azt igen, leverték! 1867 - a kiegyezés. Kossuth megjósolta azt, hogy a Habsburg-ház összeomlik, a ro­mok maguk alá temetik Magyarországot. Úgy lett. A kiegyezés még azt is meghozta, hogy a többi nemzetiség meggyűlölte a ma­gyarságot. Nem beszélek Trianonról. Minek? A nagy­hatalmak Magyarországot sújtották, büntették meg a legjobban. És végül az 56., Ahogy most van divatban: 1956, te csillag! És újból mindenki a magya­rokat emlegette. Micsoda hős nép, nem hagy­ja magát! Inkább meghal, de nem hagyja ma­ Kozmikus környezetvédelem A II. világháború nem robban ki, ha 1938- ban a Földünkhöz szédítő közelségben hala­dó meteorittal ütközünk. Talán az I. vh. sem tör ki, ha 1908. június 30-án egy ugyancsak nagyméretű meteorit nem a lakatlan Szibériá­ra, hanem Szentpétervárra esik - a város léte csak hajszálon múlott volna! Valószínű, el­ment volna a kedvük a nagyhatalmaknak há­borút indítani. 1947-ben is meglátogatta Dél- Szibériát egy idegen égitest. 1989-ben meg­úsztunk egy ütközést, a legutóbbi 1992. de­cember 7-én fenyegetett. Csodálatos módon nem történt ütközés. Ha megtörtént volna, 90%-ban elpusztul az élet a Földön. Jellem­ző, hogy az amerikai hírközlő szervek csak a veszély elmúltával közölték az eseményt, és azt is csak röviden, mintha csak egy jelenték­telen hétköznapi eseményről lett volna szó. Egy vallási szekta annál jobban kihasználta a helyzetet: a világ végét jósolta! Damoklész kardja függ a fejünk fölött, és nem tudunk pontos jóslatot adni, mikor tu­ Romániai Magyar Szó * Milyen politikusokra van szükségünk? * Otromba címkézések * A székelyföldi magyar iskola milleneu­­ma * Hol van a vátesz? * Miért kell éhbérért dol­gozni? * Alkalmazkodtunk a Természet törvényeihez * Morgó holtan feküdt... * Vörös nászból hófehér gyermek * Rejtvényt - de másképp * Lakásprobléma gát! És haltak elegen. A kis nemzetek tragé­diája az, hogy a nagy vérveszteséget soha nem tudják kiheverni. A Nyugdt le volt ke­­nyerezve Keletről, és hagyta a nagy jeges­medvét, hogy tiporja a kis magyar dámvadat. Mi haszna lett a magyarságnak abból, hogy annyit vérzett? Semmi! Csak az, hogy három szomszédja még most is gyűlöli. De még mennyire! A gyűlölet megöl minden barátsá­got, minden egyeztetést. És végre elértem az alapszerződéshez. A gyulafehérvári egyzmény mi volt? Mi lett az eredménye? Egy nagy semmi! És ez lesz az alapszerződésből is. Mert politizálni tudni kell. A magyarok nem tudnak politizálni. An­nál jobban a románok. Szeretnék sokat élni, hogy lássam, mi lett az alapszerződéssel. Szabadságharc ez is a ja­vából. De még mennyire az. Vértelen szabad­ságharc. Vezetőinkre nagy felelősség hárul. De nem egyeznek, mindig csak marakodnak. Megosztják társadalmunkat. Egy vátesz, egy fáklyavivő kellene nekünk, aki mutatná a he­lyes utat. Hol van ez a vátesz, erdélyi magya­rok? DEBRECZENI ISTVÁN Kisilva Kollaborálni kellene (vi.) Most, amikor már aláíródott a román-ma­gyar alapszerződés, és már csak a ratifikációt kell megejteni, azon kell lennünk, hogy az Európai Unióban és a NATO-ban helyet kap­junk, és egy komoly, rátermett demokratikus kormánnyal lépjünk be! Most minden erőnkből harcolnunk kell az igaz ügyeinkért, a demokratikus megújhodá­sért, a Demokratikus Konvencióval, a Szoci­alista Demokrata Unióval, a Parasztpárttal és a Liberális Fronttal. Meg kell hogy értse min­denki, hogy kollaborálni kell, mivel csak együtt tudjuk és együtt fogjuk átvenni a ha­talmat a sovinizmus ellen! Itt nincs szó külön román, magyar, német, cigány ember sorsáról, az emberi igazságnak kell győzedelmeskednie. Meg kell kérdezni a felelősöket arról, hogy egy ilyen gazdag or­szág láncói miért kell éhbérért dolgozzanak? És a munkanélküliek miből éljenek? Miért kellett a beteg embereket elhanyagolni? Mi­ért kellett annyi román, magyar, cigány stb. embert megalázni? Nem lehetett volna értel­mesebben, okosabban, emberibb módon ve­zetni egy ilyen szép­, gazdag országot, ahol még a gyászos kommunizmusban is nagyobb kenyér jutott a népnek? Nem volt ennyi sze­mét az úton. Mennyi blokklakást építettek! Mindenkinek jutott munka, aki dolgozni akart! De mégsem volt jó! Most talán jobb az élet? Igen, jobb 10%-ának, a többi 90%-nak mi jutott? Ígérgetés, csalás, hazugság, és a bűnözés aggasztó módon elterjedt! Az elsze­gényedésből kicsíráztak a betegségek, a jár­ványok. » Hol volt eddig a Demokratikus Konvenció, a Parasztpárt, a liberalisták? Hol voltak, és hol vannak most is? Kérdezzük meg a jó ro­mán többséget, a hívő ortodox embereket! Hol voltak, hogy hagyták így elfajulni, el­süllyedni az embereket? Kik vezették bele ebbe az áldatlan, átkos szűk esztendőbe ezt a jó népet? Megmondom nektek, oktalan romániai em­berek, hogy kik a hibásak. Elsősorban az ok­talan soviniszta vezetők, a részrehajló kapzsi emberek, a kommunizmus hívei, akiknek még mindig nem volt elég a haszonlesésből. Nem volt elég két választási időszak, most még egy harmadikra is vásik a foguk! Ha nem mennek, félre kell állítani őket, olyan nyugdíjjal, mint amit a mai öregek is kapnak. Nagyon rossz, együgyű, kapzsi, so­viniszta vezetés volt eddig - ebben hibás ma­ga a választó nép is! Ilyen parlamentet, kép­viselőket, ilyen soviniszta szenátust kellett választani? Nem lehetne most már félreállíta­ni őket, és egy valódi demokratikus, sovinisz­tamentes képviselőtestületet választani? Nem lehetne-e egy becsületes, szaktudáson alapuló minisztereket, igazgatókat és főleg jó közgaz­dász szakembereket kijelelölni a vezető posz­tokra? Dehogynem! - csak előbb ezt a soven­­kommunista generációt kellene kicserélni fia­talabb, becsületes Istenfélő emberekkel! Ehhez viszont a legnagyobb­ szükség lenne egy okos, józan, becsületes össznépi akaratra, a kollaborálásra! Egy emberibb koalíciót kell megszervezni, és átvenni a jelenlegi kor­mányból is a becsületes, rátermett embereket, egy jobb, emberibb jövendő érdekében... TORJAI RÁCZ ZOLTÁN Marosvásárhely han a fejünkre. Földünk ütközésének valószí­nűsége más égitestekkel állandóan fennáll. Apró testek állandóan bombázzák Földünket, azokat mi hullócsillagokként észleljük. Né­hány a Földre is eljut, de csak helyi veszélyt jelentenek. A veszély forrása máshol van. (...) A Mars és a Jupiter között hiányzik egy bolygó. Ezen az üres helyen százezres nagy­­ságrendben 11 -3 km átmérőjű törmelék észlel­hető, amelynek tagjai éppen úgy keringenek a Nap körül, mint a többi bolygók. Arra a kö­vetkeztetésre jutottak a kutatók, hogy valami­kor a Mars és a Jupiter között valamilyen bolygó lehetett, de ütközés folytán darabokra tört. E kozmikus törmelék óriási veszéllyel fenyegeti a Földet. Megtörténhet, hogy egy üstökös vagy egy Naprendszeren kívüli égi­test megbolygatja a törmelék bizonyos tagjai­nak a pályáját, és Földünk felé veszik irányu­kat! Ez lenne az úgynevezett biliárdgolyó-ve­­szély. Még valószínűbb az, hogy a törmelék tagjai gravitációs kölcsönhatások révén üt­köznek egymással, ezáltal pályájuk megvál­tozik és kilépnek a sorból. A közelmúltban, mintegy két éve, a Jupiter bolygót valóságos meteoriteső érte. A mai nukleáris fegyverek óriási pénzáldo­zatokat követelnek az adófizető polgároktól, és csupán a politikusok eddigi józan meggon­dolásaitól függ, hogy a békés egymás melletti háborúskodásban a nukleáris fegyverek nem nyertek alkalmazást. Ma arról tárgyalnak, hogy ezeket a fegyvereket hatástalanítani kel­lene, ami szintén óriási pénzösszegbe kerül­ne. Az elgondolás logikus, de nem helyes. Logikus, mert békét akarunk. Nem helyes, mert megfosztjuk magunkat attól a lehetőség­től, hogy megvédjük magunkat egy esetleges katasztrófától, ugyanis a nukleáris fegyverek egy kozmikus környezetvédelmet biztosíta­nának. Az interplanetáris rakéták mint ’’határ­őrök” cirkálnának az űrben, és egy veszélye­sen közeledő aszteroidát nukleáris energiával eltérítenének irányából. Ma már közel állunk ahhoz, hogy a Holdon nukleáris bázist létesít­sünk, és onnan hárítsuk el a veszélyt. A fenti gondolat nem­ új­szerű. Vannak la­pok (pl. Scientific American), amelyek céloz­nak erre, de nem mernek nyíltan javaslatot tenni, mivel a nagyhatalmak tartózkodnak a nukleáris fegyverek bárminemű felhasználá­sától. (...) A vad nacionalizmus, vallási ellen­tétek, rasszizmus és egyéb más ellentétek egyre jobban őrlik az emberiséget; ezek for­rásai az irigység, törtetés az anyagiakért, bár semmit sem viszünk át a túlvilágra, és egy szép napon arra ébredünk, hogy már nem lé­tezünk. Emberré úgy lettünk, hogy alkalmaz­kodtunk a Természet törvényeihez. Vajon ké­pesek leszünk-e ezt tenni továbbra is? (...) Földünk kozmikus védelmének megvalósí­tása tömegbázist igényel. Ne nagyhatalmak, hanem Földünk kisebb népei kellene kezükbe vegyék a kezdeményezést, és rákényszeríteni a nagyhatalmakat a kozmikus védelemre. Ha ez megvalósulna, a többi már részletkérdés lenne. Bár azt mondják, hogy az ördög is fél a teljes pusztulástól, de a közös veszély a ma még farkasszemet néző népeket is egymás­hoz közelítené. MÁTHÉ SÁNDOR Budapest Rossz szomszédság - török átok Sajnos, ez az átok életem folyamán több­ször is megérintett. Szinte azt kell monda­nom, hogy ’’sújtott”. * Egy jó barátom két kiskutyát hozott aján­dékba: Morgót és Fürgét. Kora tavasszal a szomszédasszony csirkéi közül az egyik át­bújt a kerítés alatti résen. Morgó, aki ilyen ’’lényt” még nem látott, elkapta, s addig ját­szott vele, amíg a csibe kimúlt. Este, amikor a szomszédasszony beterelte éjszakára a kot­­lót, észrevette, hogy egy csibe hiányzik. Át­nézett a kerítésen és meglátta a kis, össze­marcangolt csibét a földön és Morgó szájá­ban. Reggel, amikor vittem az ételt a kutyá­nak, Morgót a kerítés mellett holtan találtam. * Lányunknál töltöttük régebb a teleket, Vásárhelyen. Csak úgy kora tavasszal jöttünk haza. Kimegyek a kertbe, s hát a kis fiatal kétéves meggyfám törzse ketté volt törve, le­lógott a földre, mellette egy nagy gránitkoc­ka. Ezt is ő követte el, hogy a fa ne vessen árnyékot az ő szőlőjére. Kérdésemre azt fe­lelte, hogy biztosan egy sofőr dobta át a kerí­tésen a követ és véletlenül eltalálta. * 1981-ben történt: augusztus végén haza­jöttünk Magyarországról, s a szomszéd abla­kára ráhajló Zala Gyöngye szőlőm falra futott hajtásait leszáradva találtam. Kerestem, ho­gyan száradt le, s rövidesen rájöttem. A lép­csők alatt a csatorna mellett a hajtások végei el voltak vágva. Miért? Hogy ne árnyékolja a szobáját! * E három szomorú eset után mit ad az Is­ten! 1990 februárjában szintén a lányunknál voltunk. Csenget a telefon, a szomszédom keres. Kérdezi, hogy nem akarjuk-e bevezet­ni a földgázt? Nem jószívűségből történt, ha­nem azért, mert ha én nem vezetem be, akkor ő sem vezetheti be, mert a fővezeték a mi ut­cánkban volt, így csak rajtunk keresztül jut­hatott hozzá. Beleegyeztem,­ hogy az én ne­vemben is adja be a kérést. Ő beszerezte szá­momra is az összes csöveket és a szereléshez szükséges elemeket. Azóta vígan zümmög a gáz, s a szomszéddal szervus­­szervusz va­gyunk. Visszagondolva erre, szégyenkezve kell bevalljam az elmondottak alapján, hogy nem a Mi Atyánk keresztényi, isteni adottsága volt a megbocsátás alapja, hanem egy alsóbb­rendű anyagi érdek! Ilyen az ember! HORVÁTH ZOLTÁN Nagyenyed. A Biblia üzenete az alapszerződés utánra Dávid királynak felgerjedt a kívánsága a palotától nem messze fürdőző Batsabé iránt. Minden csodálatosnak indult, gyönyörű sze­relmi vallomások hangzottak el, és megszüle­tett a találkozó gyümölcse - a gyermek. Szép volt, mint az anyja, eltökélt, mint az apja. Csupán egyetlen baja volt: a gyermekben mintha titkos féreg foga rágott volna. Beteg volt. Dávid ragaszkodó szeretetében a földre feküdt, sanyargatta magát, böjtölt és imádko­zott. A palotában suttogva beszélgettek, és lábujjhegyen jártak a szolgák. Már szinte mindenki tudta, hogy a gyermek gyógyítha­tatlan, de a király nem adta fel. Amikor bekö­vetkezett az, amitől remegve remegtek, nem merték megmondani: ”... mert ezt modják va­­la, íme, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat, hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyer­mek, hogy magának bajt szerezzen? Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe véve Dávid, hogy meghalt a gyermek, és mondá Dávid az ő szolgáinak: Meghalta a gyermek? Azok mondának: Meghalt. Felkel­vén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát von magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és övék. Akkor mondának az ő szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, böjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkeltél és kenyeret ettél. Monda ő: Míg a gyermek élt, addig böjtöltem és sírtam, mert ezt mondtam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek. De most, hogy meghalt, vájjon miért böjtölnék? Vájjon visszahozha­­tom-e azzal? Én megyek őhozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám.” (II. Sám. 12, 18-23) Mi is azt hittük, vörös nászból születhet hófehér gyermek. Miután a szó böjtjével meghívták néma leventéinket a süketek pár­beszédére, a magyar parlamentbe, már min­denki tudta az igazat a ’’palotában”, csak nem merték kikapcsolni a lélegeztetőt. A gyer­meknek az a neve, hogy él, holott halott. Mi a teendő? - kérdeztük sokan. Szegényebben egy álommal, megizmosod­va az igazságban, mossuk meg az arcunkat, kövessük Dávid példáját. Vessük le a ki­­csinyhitűség, csüggedtség darócát. öltsünk királyi ruhát, mert a Királyok Királya és Uraknak Ura üzenetében ez áll: ’Ti pedig vá­lasztott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sö­tétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket. Aki hajdan nem nép voltatok, most pedig Isten népe vagytok, aki nem kegyelme­­zettek voltatok, most pedig kegyelmezettek vagytok." (I Pér. 2,9-10) Üljünk asztalhoz, mint a király. Az angya­lok és idvezült lelkek társaságában ott ülnek velünk mindazok, akik emberként nemcsak kenyérrel éltek: Bethlen Gábor, Bocskai Ist­ván, Lorántffy Zsuzsanna és Rákóczi György ! - és még sokan mások, akiknek mindennapos táplálékul szolgált az Isten beszéde és fegy­­i vérük a belé vetett hit volt és maradt. Előt­tünk álló példájuk mutatja azt is, hogy ez a hit és Istenre hagyatkozás nem ’’sült galamb” várást jelent. Bocskai lobogóira akkor került oda, hogy ’’Velünk az Isten”, amikor hajdúival kiállt hi­tünk igaza mellett, hogy megszülessen a bé­csi béke. Rákóczi György vezérigéje: ”... nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, ha­nem a könyörülő Istené” (Róm. 9,16) - nem tette őt pipázgató otthonülővé. Bethlen Gábor nagyságos fejedelem sok kétes kimenetelű tárgyalás és békeszerződés után hagyta ránk testamentumát: ”Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Senki, bizonyára senki.” Ősök helytállása, példája, szelleme kötelez a helytállásra. Mi haszna a szerződésnek? Egyértelművé tette, hogy ismét csak magunk­ra számíthatunk. Isten segítségével. Mit üzen nekünk és az együttélő népeknek a szerző­dés? Sorsunkat Isten, a történelem Ura ismét kezünkbe adja. Választások jönnek. Az aradi 13 emléke, október 6 szelleme figyelmeztet, nincs ”... ha még egyszer azt üzeni”, csak egy üzenet van: "Mindnyájunknak el kell men­ni!” GAVRUCZA TIBOR ref lelkipásztor Székelyhíd Iktató * GALL GYULA szászsebesi olvasónk sze­rint pénteki és szombat-vasárnapi rejtvénye­ink kívánnivalót hagynak maguk után. Ezt, sajnos, mi is tudjuk, de jelenleg nem látjuk még a javítás módozatát. Addig is próbálko­zunk. * HADNAGY SAROLTA Székelyud­varhelyen keltezett levelében lakásgondjáról számol be. Levelét eljutottuk székelyudvar­helyi munkatársunkhoz, aki majd utána néz a levélben leírtaknak. * A Postafiók az olvasók nyílt kö­z­lésfóruma. A szerkesztőség nem feltétlenül ért egyet a közölt levelek tartalmával és fenntartja magának a jogot, hogy helyszűke esetén a beküldött leveleket szemelvényesen közösen­ís azt a célt is szolgálja, hogy mi levélíró minél gyorsabba­n ,e:S

Next