Romániai Magyar Szó, 1997. január (9. évfolyam, 2231-2256. szám)

1997-01-06 / 2231. szám

tppas­z BAROMETER Lézerrel a roncsok­­ nyomában­­ Vízalatti felvételek készítésére­­ különösen alkalmas lézerkamerá­­­­val keresték a New Yorknál lezu­­­­hant TWA repülőgép roncsait. A­­ kamerát annak idején az amerikai­­ hadsereg fejlesztette ki az­­ elsüllyedt szovjet tengeralattjárók­­ vízalatti vizsgálatára. A szokásos | kamerák a víz alatt csak nagyon | kis távolságból adnak vala- | mennyire is kielégítő képet. Ennek | oka a vízben lebegő részecskék | fényvisszaverő hatása. A lézer- | kamera az objektumot sávonként | tapogatja le, és a sávokból építi fel­­ a detektor a képet. Mivel a nagyon­­ kicsi keresztmetszetű lézerfény­­ elhalad a lebegő részecskék­­ mellett, azért ezzel a kamerával­­ még 30 méteres vízrétegen át is­­ használható képet lehet nyerni. Bill Wyman nyugdíjas korában sem pihen (MTI-Panoráma) • A Kövek tavaly véget ért világ­turnéjukat már a jó öreg Bili nélkül „teljesítették" - így a rajongók a Népstadionban sem láthatták-hallhatták Wymant. Azóta hatvan éves lett, s ebben végül semmi kü­lönös nincsen, hiszen a rockszakma legkiválóbbjai között jócskán vannak ötvenesek, s a jelek szerint­­ „nyugdíjaskorúak” is. Az 1936 - kevésbé hiteles források szerint 1941 - októ­ber 24-én született Bill Wyman neve - Mick Jaggerével, Keith Richardséval, és Charlie Wattséval együtt összetört a Rolling Stones történetével. (A következő évtizedben érkezett „kölyök” Ron Wood is szinte törzstag már.) A beavatottak úgy tudják, hogy Bill négyéves korától zenél. Első hangszere - ha hinni lehet a sok komolytalan életrajznak - előbb a zongora és orgona volt, ezt a klarinét követte. A basszusgitár akkor lépett be életébe, amikor a „seregben” Cliftons néven zenekart szervezett. Az 1963- as esztendő már a Stonesnál találta, s ez ment 30 éven át. Mindig kedvencei közé tartozott a hetvenet éppen betöltő Chuck Berry, de szerette a rhythm and bluest és a dzsesszt, is. Életének alakulása semmiben sem külön­bözött a banda többi tagjáétól: ugyanúgy jutott hely benne a nőknek, az italnak és a „jó diliknek”. Emellett kedvelte a festészetet és az irodalmat. Meglehetősen összetett egyéniség tehát. Még javában Stones-tag volt, amikor 1974-ben megjelent első szólólemeze. Az együttes többi tagjával „jól megvolt”, csak az utóbbi években kezdte nehez­ményezni, hogy Jagger túlságosan „rátelepszik” a többiekre. Egy nemrégiben adott interjújában egyenesen kijelentette: Jagger „ellopta” több ötletét, így a Stones történetének egyik legnagyobb sikerét, a Jumpint Jack Flasht sem Jagger, hanem ő szerezte. Az öreg húrtépő ennek ellenére nem tartozik a kígyót-békát kiáltók közé és szívesen emlékszik az együtt töltött évekre. Szép volt, de már jó lenne mást is kezdeni - mondogatta az 1993-as válást indokolva. Több szólólemezt készített a többi Stones-tagnál és általános az a vélemény, hogy az ő albumai jobbak, érettebbek, mint társai hasonló produkciói. Főként a két kitűnő blueszenésszel, Buddy Guyjal és a hamarosan Budapesten is fellépő Junior Wellsszel készült lemeze aratott elismerést. Valószínűleg Bill nem lesz sanyarú sorsú nyugdíjas: éttermei vannak, pár éve vagyonát 24 millió fontra becsülték, s ez a brit gazdagok között a 343. helyet jelentette számára. Nyilván ezután is csurran-cseppen valami az új és a régebbi lemezei után. A LŐTÉRIG NACIONALA közli: • Az 1997. január 2-i - a SZIL­VESZTERI­­ 6/49-ES SPECIÁLIS LOTTÓ RENDKÍVÜLI HÚZÁSÁNAK nyerőszámai: I. HÚZÁS: 26, 25, 23, 5, 13, 35. Nyereményalap: 6 528 324 671 lej. A hivatalos nyeremények értéke: II. kát. 1090 szelvény, egyenként 2 297 962 lej; III. kát.: 60 905 szelvény, egyenként 41 125 lej Az I. KÁT ÁTHOZATA: 1 518 766 963 lej. II. HÚZÁS: 48, 29, 45, 12, 33, 4. Nyereményalap: 1 000 000 000 lej. A hivatalos nyeremények értéke: I. kát.: 5 MERCEDES SZEMÉLY­­GÉPKOCSI; II. kát.: 1077 szelvény, egyenként 92 850 lej. • A január 2-i SZEREN­CSEHÚZÁS nyerőszámai: 4, 9, 7, 9, 5, 9, 5. Nyereményalap: 740 637 594 lej. A homologált nyeremények értéke: I. kát.: 1 szelvény, 114 179 313 lej; II. kát.: 10 szelvény, egyenként 11 417 931 lej; II. kát.: 41 szelvény, egyenként,, 2 127 387 lej; IV. kát.: 583 szelvény, egyenként 149 610 lej; V kat.: 5620 szelvény, egyenként 31 040 lej; „N-3” kát.: 3 szelvény, egyenként 19 110 703 lej. Az „N+3” kát. átdozata: 106 055 364 lej. (R.58) /------------------------------------------------------------------------------------------------------------------s f Sztárok — közelről * A mindenható lézer ______________________________­_____________________/ (MTI-Panoráma) • „Büszke vagyok rá, hogy fél évszázadon át Hollywood része lehettem” - ezekkel a szavakkal köszönte meg Kirk Douglas, hogy életművéért neki ítélték az idei Oscar-különdíjat. Alighanem túl szerény volt azonban: a december 9-én 80. életévét betöltő Kirk Douglas ma is elválaszthatatlan a hollywoodi legendától. A dinasztiaalapító (eredeti nevén Yssur Danielovics Jemszkij) New York egyik szegénynegyedében, Amsterdamban nőtt fel, ahol kemény törvények uralkodtak. Az oroszországi zsidó bevándorló fiának hat lánytestvére volt.(Kirk Douglas fia, Michael „lekörözte” apját hírnév tekintetében.) Első filmjeinek egyike, az 1949-ben bemutatásra került Champion cselekménye neki megszokott környezetben játszódik és Douglast, aki csavargót alakított a filmben, Oscar-díjra jelölték. Hírnevét azonban az 1955-ben készült, Vincent van Gogh életét bemutató film címszerepével alapozta meg. Több mint hetven játékfilmjében­­ a legkiválóbbak az Odüsszeusz (1954), a Spartacus (1959), a Pisztolypárbaj (1970) és a Végső visszaszámlálás (1979) - a legkülönbözőbb karaktereket formálta meg, de lényegében - rámenősségét és arcátlanul megnyerő mosolyát tekintve - mindig önmagát adta. Mielőtt filmszínész lett, ötvennél is több különféle munkahelyen dolgozott, hogy előteremtse az egyetemi tanulmányaihoz szükséges pénzt. „Az én életemet nem lehetne megfilmesíteni, mert túlságosan kalandos volt” - nyilatkozta egyszer. 1988-ban megjelent életrajzának (Út a dicsőséghez) tanúsága szerint a kilencvenes években két regényt is megjelentetett. Az Egyesült Államok kormánya a legmagasabb civil kitüntetéssel, a Szabadságéremmel fejezte ki elismerését, Franciaország pedig a Becsületrend lovagjává avatta őt. Számos filmfesztiválon magas művészeti díjakban részesült. Hirdessen a Romániai Magyar Szóban SOCIETATEA COMERCIALA E­L­CO S.A. CŐda«€*l: Ő57274 /B2 ~ M SíRUCS : i V.06W41 Cont; Bdnca AgdeoH S A . FWiTíryu tauhte U) - 309301; USt *47960130001; OM* 4TW01301 Oi Munin! 4» Vv»('*frar* h fUpitfruf Cor* »/tófűi: jtfi4/t6A99t 4te0‘Tfr?v«K«!'lf Str.Fabrici­. nr.9 Jud. Cov*»h*, ROMANIA T»t­bfl : W2 J02526 092-362421 W2-062S27 092*362901 F«x 5 092-15145« T»]«v;d­616CICOR ELADÁSRA KÍNÁL k­iváló minőségű: Villamos biztosítékokat Kerámia és bakelit szigetelésű foglalatokat Csatlakozó aljzatokat (konnektorokat), dugás csatlakozókat (steck) Kerámia és bakelit szigetelésű sorkapcsolókat Biztosítószekrényeket Világítótesteket Kerámia dísztárgyakat és háztartási cikkeket (R. 02) A Csíkszeredai EURO-TANK részvény­­társaság, jogi-, illetve magán tőkebefektető társakat keres újabb három töltőállomás (benzinkút) létesítésére. Jelenleg három működő töltőállomással rendelkezünk. Érdek­lődni: telefon/fax: 066/112071 délután 15 óráig, utána 066/116596. (113) a wimmMMmmp mmíw meglévő készletéből NAGYBANI ELADÁSRA KÍNÁL Kflfl- ÉS flUGYMMMDBBGOKOT . klasszikus vagy modern vonalak , változatos árukínálat­a- garantált áruminőség. Tájékozódni naponta a 067/ 36 34 40-es telefonon Naponta szállítunk: Tg. Secuiesc, str. Pácii 38. (eladási osztály) (B. d­) a torai 4050IS. SECUIESC Sir. FABRIC IIOH nr. 1 Jud. C0VA5NA Tét: 067-36.17J0; 36.11.07, Telex: 68J623, Fat 36,19.53 fl H€ZDIVfiSflRH€LVI POUPROD ITT a legjobb minőségben és olcsón gyárt: ο■ magasnyomású vezetékeket traktormotorhoz › U 445 - traktorra védőkabint ο■ traktorra szerelhető munkagépeket □ homlokrakodót □ földgyalut (U 650; U 650 M) ‹ nagykapacitású tartályokat > szemetes kukákat > mezőgazdasági és háztartási eszközöket □ 3 és 5 soros burgonyatöltőt és sorhúzót □ boronát □ lókapát Q ekét taligával □ sarabolót □ krumpli füllesztőt □ mosógéptetőt és felsőrámát (Albalux 9) > műanyag termékeket □ önzáró csavaranyához gyűrűt □ különböző fajta üvegdugót polietilénből □ vákuumozható műanyagfóliából tejtermékes üvegre kupakot □ mustáros pohár kupakot (R.03) Folytatásos krimi % Még mindig nincs vége! * A veszekedés aranyszabályai RICHARD F. McGONEGAL: Alapos gyanú A férfi minden ízében reszketve engedelmeskedett. Tehetetlen kiszolgáltatottságában, feltartott kézzel várt. Kisvártatva lépéseket hallott a háta mögött, nemsokára megszólalt a már ismerős hang is. - Maradjon veszteg, megnézem, nem hozott-e magával valami mást is. Albert összerezzent, ahogy a férfi végigtapogatta. - Most üljön le - parancsolta ismét a hang. Leült. Várt. Hallotta, hogy az ismeretlen kinyitja, majd ismét összehúzza a zsák száját. Aztán távolodó lépések hallatszottak, bokrok zizzentek. Nemsokára megint közeledett valaki. Tétován megállt mellette. Egy kéz tapoga­tózva az övét kereste, és meg­szorította a csuklóját. Albert elkapta. Pici gyerekkéz volt. - Meghan? - kérdezte elszorult torokkal. - Apu - suttogta a kislány. - Jól vagy, kicsikém? - Könnyek csordultak ki a szemére kötött ing alól. - Igen, apu. - Számoljon hangosan ezerig, aztán szánjanak be a csónakba. De semmi kapkodás - figyelmeztette a hang. A férfi ezerig számolt, majd levette szeméről az inget. Nem volt ott rajtuk kívül senki és semmi, még a lámpa sem. Most látta, hogy a kislány szemét is bekötötték. A saját blúzával. Gyorsan leoldozta róla, és magához ölelte Meghant. Eszébe jutott, föl kellene öltöztetni. Annyira remegett a keze, hogy nem tudta begombolni a blúzt, így nem ügyetlenkedett tovább, hanem fölkapta a gyereket és hazavitte. Amikor Hood megpillantotta a házhoz vezető gyalogjárón közeledő férfit és a kislányt, legszívesebben magához ölelte volna a gyereket, Albertet pedig megbüntette volna, amiért ennyire felelőtlen volt. De letett róla, ehelyett utat engedett Mrs. Albertnak. Az asszony egy­szerre karolta át kislányát és férjét. Hood tapintatosan várt egy darabig, aztán kénytelen volt megzavarni őket. Miután megtudta tőlük a részle­teket, azonnal lezáratta a folyóhoz vezető utakat és azok környékét. Utasította embereit, hogy kutassák át a csónakot és tudják meg, ki a tulajdonos. Lestert a központi bűnügyi laborba küldte a kislány blúzával, a zsaroló levéllel és a borítékkal együtt. A seriff csalódott volt, mert sem Meghantól, sem Alberttől nem tudott meg semmit magáról az emberrab­lóról.. Hiszen egyikük sem látta. A kislányt hátulról kapta el, és azonnal bekötötte a szemét, betömte a száját, összekötözte a kezét. Meg­han úgy emlékezett, mintha lakó­kocsifélébe tették volna, mert amin feküdt, az nem autóülés volt, hanem valamilyen szőnyeggel borított pad. Az emberrabló a fülét is betömte, mielőtt kiszedte volna az autóból. Csak annyit tudott mondani a seriffnek, hogy valamilyen matracon feküdt, és csak akkor oldozták ki a kezét, amikor mogyoróvajas, dzsemes kenyeret, sült krumplit és vizet hoztak neki. - Nagyon sokat sírtam, tudod - magyarázta Hoodnak. - Bátor kislány vagy - vigasztalta a seriff. Meghannak hirtelen eszébe jutottak a szülei, akik közrefogták a kanapén. Gyorsan anyjához bújt és átölelte. Hood tapintatosan fölállt és kiment a verandára, az üveges ajtót óvatosan csukta be maga mögött. Mélyet szippantott a hűvös esti levegőből. Amikor benézett a nappaliba, addigra a kislány már befészkelte magát anyja biztonságot nyújtó karjaiba. - Főnök - szólt ki Wally -, telefon! Hoelscher fönnakadt a 00-son. Most jelentették a fiúk. - Mi a rádiós hívószámuk?­­kérdezte Hood. -571. - Mondd meg nekik, hogy azon hívom őket. (Folytatjuk) BALÁZS ÉVA fordítása Tele 7 abc (1997. JAN. 6-12.) Állandó műsorszámok: Jó reggelt, Románia (hétfőtől péntekig, 7.00); Hírek (hétfőtől péntekig 10.00, 21.00, szombaton és vasárnap 8.00); Forró drót (éjfél körül, péntekig) * Sorozatfilmek: Rock­ford Files (hétfő, 20.00 / 23. rész); A rendőrőrs (hétfő, 21.45 /3. rész); Kalandorok (kedd 20.05 / 8. rész); Jake és a Dagi (szerda, 20.05 / 46. rész); Star Trek (csü­törtök, 20.05 / 40. rész­); Dallas (csütörtök 21.50 / 2. rész); A harmadik világháború (péntek, 20.00 / 1. rész); Hulk (szombat, a Jó reggelt gyerekek c. műsorban, 8.30 / 29. rész); A szakik (szom­bat, 18.30 / 8. rész); A dinasztia (szombat, 20.00 / 109. rész); Playboy ( szombat, 0.00 / 59. rész); Milliót érő ember (vasár­nap, a Jó reggelt, gyerekek c. műsorban, 8.30 / 14. rész); Drága John (vasárnap, 13.30 / 12. rész); Falcon Crest (vasárnap, 20.05 / 109. rész); Popeye (rajzfilm, naponta 18.30); Chips (péntek, 23.50 / 12. rész); Az Addams család (vasárnap, 17.00 / 11. rész); Starsky és Hutch (szombat, 22.25 / 2. rész) Miami Vice (szom­bat, 21.35 / 107. rész). * Játék­filmek: Végzetes fegyver / Naked Gun / USA, 1988 / rendezte David Zucker (kedd, 21.55); Elvis / USA, 1981 / rendezte Malcolm Leo és Andrew Solt (szerda, 21.45); Egy néma tanú / USA, 1985 / rendezte Michael Miller (péntek, 21.55); Labdarúgás - angol bajnokság (vasárnap, 17.55-20.00); Balsze­rencsés repülőgép / USA, 1980 / rendezték Jim Abrahams, David és Jerry Zucker (vasárnap, 21.40). * Szépen veszekedj, hogy boldog legyél! (MTI­ Press) • Ne számítsanak tartós boldogságra, akik nem képesek szépen veszekedni. Egy amerikai pszichológus kétezer, bevallottan is válságban lévő pár magánéletét tanulmányozva jutott erre a következtetésre. John Gottman szerint négyféle viselkedésformát kellene mellőzni, ha vitára kerül sor: a kritikát, a lekezelő magatartást, a sértegetést és a magába zárkózást. A nézeteltérések leggyakoribb okát szerinte a pénz, a gyerekek, a karrier, az öltözködés és a rokonok szolgáltatják. Gottman professzor mindezek után megfogalmazta a veszekedés aranyszabályait is. 1. Igyekezz nyugodtan és emberi han­gon beszélni. 2. Ne vegy fel védekező-visszavágó tartást. 3. Ha lehet, kerüld az üvöltözést a pároddal. 4. Ne használj kicsinyes érveket. 5. Jusson eszedbe, hogy a béke csupán enyhíti, de nem gyógyítja a bajt. 6. Kerüld a vasárnapi veszekedést. Ha el nem hagyhatod, tedd szom­batra, akkor több az idő. A kibékülésre is. 7. A nézeteltérés legjobb felol­dása, ha együtt főztök. Akkor is, ha az étel ehetetlen. 8. A gyakori ölelés a legjobb mód, hogy értésére add: a feszültség megszűnt. 9. Jól vésd az agyadba, hogy egy kiadós vita után nem következhet az azonnali alvás. t|- Tele 7 abc * PRO TV Keresztrejtvény PRO-TV I (1997. JANUÁR 6-12.) * Állandó napi műsorok: 7 óra, jó reggelt! / benne hírek is (hétfőtől szombatig 7.00); Pro-tv hírek (12.55; 18.00; 19.30; 21.50; 24.00); Tudsz és nyersz! - vetélkedő (hétfőtől vasárnapig, 19.00). * Folyó filmsorozatok: Bűntény (hétfő, 15.00 / 39. rész; kedd, 15.00 / 40. rész; szerda, 15.00 / 41. rész; csütörtök, 15.00 / 42. rész; péntek 15.00 / 43 . rész; vasárnap, 23.25 / 53. rész); Fiatal és nyugtalan (hétfő, 16.00 /183. rész; kedd, 16.00 /184. rész; szerda, 16.00 / 185. rész; csütörtök, 16.00 / 186. rész; péntek 16.00 / 187. rész); A szerelem rabja (hétfő, 16.45 / 8. rész; kedd, 16.45 / 9. rész; szerda, 16.45 /10; csütörtök, 16.45/11. rész; péntek, 16.45/12. rész); Grace (hétfő, 17.30/49. rész; kedd, 17.30/50. rész; szerda, 17.30 / 51. rész; csütörtök, 17.30 / 52. rész; péntek, 17.30 / 53. rész); A Bundy család (hétfő, 22.00 / 58. rész; kedd, 22.00 / 60. rész; szerda, 22.00 / 61. rész; csütörtök, 22.00 / 62. rész); MASH (hétfő, 22.30 / 221. rész; kedd, 22.30 / 222. rész; szerda, 22.30 / 223. rész; csütörtök, 22.30 / 224. rész); Cagney és Lacey (kedd, 18.15 / 8. rész­); Robocop (szerda, 18.15 / 5. rész); Melrose Place (csütörtök, 20.00 / 8. rész); Orvos Alaszkában (csütörtök, 21.00 / 6. rész); X-dossziék (péntek, 20.00 / 58. rész); Flipper (szombat, 9.30 / 58. rész); Brisco County kalandjai (szombat, 10.00 / befejező rész); VR5 (szombat, 18.00 / 2. rész); Kitervelt bűntett (szombat, 22.35 / 16. rész); A halhatatlan­­ Highlander (szombat, 23.25 / 36. rész); Az óceán leánya (vasárnap, 9.00 / 9. rész); „News” Rádió (vasárnap, 13.00 /16. rész); Shannon törvénye (vasárnap, 13.30 /15. rész); Beverly Hills (vasárnap, 18.30 / 53. rész); Central Park West (vasárnap, 22.35 /18. rész); A barlang (hétfő, 10.00 /11. rész; kedd, 10.00 /12. rész; szerda, 10.00 /13. rész; csütörtök, 10.00 / 14. rész; péntek, 10.00 /15. rész); Agatha Christie titkai (csütörtök, 18.15 / 7. rész); A lehetetlen határán (péntek, 23.00 / 2.rész); Áttűnési övezet (péntek, 0.35 / 17. rész) Chicago Hope (csütörtök, 20.00 / 8. rész) * Volt tizedes ( csütörtök, 23.15 / 3. rész). * HÉTFŐ: Játékfilm. Amerikai himnusz / rendezte Albert Magnoli (11.00): Smoker és a bandita / USA, 1977 / rendezte Hal Needham (13.00); Club Paradise / USA, 1986 / rendezte Harold Ramis (20.00); Kettős játék / USA, 1984 / rendezte Brian De Palma (23.00) * KEDD: A szív dala / USA, 1991 / rendezte Robert Townsend (13.00) * SZERDA: Breackfast Club / USA, 1985 / rendezte John Hughes (11.00); A tüzes amazon / rendezte John Frankenheimer (13.00); A sztár / rendezte Michael Miller (20.00) * CSÜTÖRTÖK: Maxie / USA, 1985 / rendezte Paul Aaron (11.00). * PÉNTEK: Szőkeszakáll Kapitány / rendezte Mel Damsky (11.00); A foglyok / USA, 1991 / rendezte­ Michael Turner (13.00); A játékszer / USA, 1972 / rendezte Sydney Lumet (21.00); Még néhány dollárért / olasz-so­­ném., 1966 / rendezte Sergio Leone (1.00); Röplabda NBA: Detroit-S.Antonio (helyszíni, 3.40). * SZOMBAT: A véres ember / román, 1977 / rendezte Francisc Munteanu (13.15); Szökés Sobiborból / rendezte Jack Gold (20.00). * VASÁRNAP: A fekete mén / USA, 1979 / rendezte Caroll Ballard (11.00); Labdarúgás: Il Calcio (helyszíni,,15.30); Chaplin / USA, 1992 / rendezte Richard Attenborough (20.00). * A­lbrecht Dürer vízsz. 3-ben született 1471-ben. (De azért joggal nevezzük magyarosan függ. 16. is, édesapjának Gyula melletti szülőhelyéről: a Dürer - Thürer - név is erre utal.) A művészet alapjának a függ. 11. tartotta; tudományos módszerességgel kereste a vízsz. 25. függ. 1. VÍZSZINTES: 1. Kötőszó. 12. Van ilyen nyúl. 13. Amit megeszik. 14. Keresztül. 15. Fordított mondatrész. 17. Ilyen gazda is van. 18. Dél-afrikai holland. 20. G.I.A. 21. Mondatszó. 22. Vissza­­kellően hevített folyadék teszi. 24. Harap-e­­ népiesen. 25. Elemei a tények. 27. Kabil törzs - és róluk elnevezett francia gyalogos katona. 29. Szállíts ide! 31. M-mel hegy, F-fel forrás - mindkettő latinul. 32. Levélen nélkülözhetetlen. 34. Hiszen­­ székelyül. 35. Háziállat. 36. Vissza: az előbbi nősténye. 38. Mint a vízsz. 14. 39. Keresztültaszít. 41. Fordítva: táplálkozzon. FÜGGŐLEGES: 2. Ritka férfinév. 3. Tiltás. 4. Nem mindig bíróság foglalkozik vele. 5. Bölcső teszi (vagy: szorító, németesen). 6. Nitrogén. 7. Férfinév. 8. Női név. 9. Határozórag. 10. Dicsőség­­ franciául, fonetikusan. 19. Van ilyen írás. 21. Nigéria fővárosa. 23. F.A.V. 24. Vissza: lószerszám. 26. Római ötvenes. 28. Unalomtól fáradt. 30.­­ 2 1 4 5 6 7 8 9 10 18 12 ★ 13 14 ★ 15 16 ♦ 17 18 19 ★ 20 # 21 22 23 ★ ★ 24 # 25 26 # 27 28 # # 29 30 31 # 32 I 33 ♦ 34 35 # 36 L-► 37 ♦ 38 39 | 40 # 41 42 L-► 43 Vissza: fogj járomba! 32. 51-gyel osztható római szám. 33. Nagy német író (Thomas). 36. Aro betűi keverve. 37. Kulcs­­ angolul. 40. Fordított primsz­ám. 41. Y.E. 43. Birtokosrág. A december 20-i Barométerben megjelent rejtvényünk megfejtése: Vöröskereszt, SALT, Európai Biztonsági, Bocskai, Henri Dunant.

Next