Romániai Magyar Szó, 1997. február (9. évfolyam, 2257-2284. szám)

1997-02-01 / 2257-2258. szám

Alkoholisták (Folytatás az a. oldalról) II. Férfi: Inkább értem, csak ne kezd elölről. Élvezem a természetet. A kocsma csendjét. I. Férfi: Pedig valamikor szöveges színész voltam. Egyszer volt nekem 12 mondatom. Versben. Egy görög szín­darabban játszottam és versben beszél­tem. A barátom, tudod, Sanyi, aki csak a likőröket szerette, amíg élt, szomorú volt, mert neki csak egy szó jutott a kórusban. Az, hogy jaj. II. Feri: (érdeklődés nélkül) Jaj? I. Férfi: Igen. Jaj. Ennyit mondott. De ezt sokszor mondta, és mégis szomorú volt, mert úgy érezte, ezzel a jajjal nem tud művészileg megvalósulni és ezért lenézik őt az ismerősei. És akkor én neki átadtam a 12 mondatomból négy mondatot, előadásonként két deci rumért. A rumot előre kértem, mert azért nem bíztam egészen Sanyi karakterében. Ez volt a baj, mert a 4 deci rum hatására... II. Férfi: Nem két deci rumról volt szó? I. Férfi: De. Viszont a másik két decit én fizettem. Mert engem 2 deci rum csak felpiszkál és nem hoz állapotba. Na szóval megkezdtük az előadást, de én elfelejtettem ott benn a színpadon, a melegben, hogy melyik négy mondatot adtam neki. Sanyinak. Ez akkor volt, emlékszel, ugye, amikor... II. Férfi: Emlékszem. . I. Férfi: Nagy cirkusz volt. Összekavartuk Sanyival az egész görög tragédiát. Hol rossz helyen szólaltunk meg, hol egyszerre szólaltunk meg, hol pedig meg sem szólaltunk, mert azt hittük, a másik következik. Rémes volt. Pedig Sanyi még a feleségét is elhozta, imponálni akart neki a sok szerepével (szünet). Ebből is látszik: nincs kis szerep, csak jó színész. II. Férfi: Ezt hogy érted, hogy jó színész? I. Férfi: Mi jó színészek vagyunk, csak ez nem mindig derül ki rólunk. Tudod miért? II. Férfi: Miért? I. Férfi: Mert iszunk. Elittuk a színészi jóhírünket. És a tetejébe még nem is törtetünk, (hallgatnak). Passzívak vagyunk a helyezkedésben. II. Férfi: (táskájából üveget vesz ki, óvatosan, hogy a pincér ne lássa, megtölti az asztalon levő két vizespoharat pálin­kával), így sokkal olcsóbb. Kiszámítot­tam egy reggel, amikor véletlenül józan voltam, hogy naponta 8 deci pálinkán, ha így, táskából iszom, megspórolok 5 liter tejet. I. Férfi: (döbbenten): Tejet is szoktál inni? II. Férfi: (sértetten): Azt nem. Azért ez túlzás volna... Csak így táskából, 5 liter tej árát spórolom meg (szünet). Ha volna gyermekem, örülne a tejnek. Pláne, ha csecsemő volna (szünet). Főleg, ha leány volna. Mert tudd meg, az én családomban a leányok tej­ivók voltak. A férfiak pedig pálinkaivók. Ezért vagyok én is pálinkaivó. A családi tradíció kötelez. (Újra hallgatnak). I. Férfi: Rendesek a pincérek. Soha nem pimaszkodnak, hogy táskából iszunk. Szemet hunynak felettünk. II. Férfi: Nem érdek nélkül, hidd el. Mi, művészek, emeljük a lokál morális zajlását. Azért nem mentek szólni nekünk. (Újra hallgatnak, újra isznak). I. Férfi: A tejről jut eszembe, mi van szegény Lacival? II. Férfi: A kollégánkkal? I. Férfi: Nem. A nénikéddel. II. Férfi: Mi lenne vele? Gőgös, mióta nem iszik. Van úgy, hogy előre kell köszönni neki, olyan lett. Bevágódott a színházi konjunktúrába. I. Férfi: Mindenhol, a színháznál is, csak a józan embereket becsülik (elgon­dolkozik). Pedig az igazi nagy művészek soha nem józanok. Én is csak ritkán vagyok józan. II. Férfi: Laci nem a színházért hagyta abba a piát. Egy nőért hagyta abba. Szerelmes lett. I. Férfi: Ne mondd. Szerelmes lett? Nahát. Mikor lett szerelmes? Mindig részeg volt. „ II. Férfi: Ő sem tudja, de egyszercsak ott volt neki a nő a nyakán. Vagyis az ágyában. És a nő azt mondta neki: te Laci, te egy jóképű fiú vagy, tehetséges is vagy, csak piás vagy. Ha abbahagyod a piát, hozzád költözöm, mosok neked és főzök rád. I. Férfi: Nem fordítva? Főzök neked és mosok rád? II. Férfi: De, úgy, ahogy te mondod. Köszönöm, hogy kijavítottal, mert fontos a választékossal a mi hivatásunkban. Na, szóval Laci egy hétig gondolkozott, mérlegelt: egyfelől, a pia, másfelől az evés, a meleg étel. Aztán döntött: a nőt választotta, pedig az nem is ivott, ha ivott volna, lett volna közös bennük: alkohol. A hasukban, így azonban Laci józanodon le a nő mellé, (szünet). És a nő még koncertekre is jár. Ráadásul. Na, nesze péked, szegény Laci. Koncert. (szünet). És ennek már két hónapja. I. Férfi: Bizony, telik az idő. II. Férfi: (ünnepélyesen) De ma inni fog Laci. I. Férfi: Honnan tudod? II. Férfi: Tudom. Engem kért meg, hogy segítsek holnap neki a költözésnél. I. Férfi: Hová költözik Laci? A kortársaknak és a közvetlen utókornak a Hídvégi Mikó Ferenc unitarizmusának jellege körüli bizonytalankodásai, ama korban szélesen szétgyűrűző hatású eszmetörténeti erjedésre utalnak. Az útkereső szellemi kavargásnak indítékai társadalmilag nagyjából jelezhetők. Az egyén és a közösség biztonságát szavatoló világban, ott, ahol az élet minden­napi keretei viszonylag szilárdak, bizonyos határok közt rendezettség és védettség uralkodik. Az egyes ember is megtalálja a maga helyét, megleli életének értelmét, célját. A személyes képességek mintegy belefolynak a közösség erőkész­letébe, közérdekű feladatként egyneműsödnek, kölcsönhatásosan egymásból telítődnek. Az ingatag, szüntelenül elbillenő, bizonytalan, sokszor kiszámíthatatla­nul kaotikus korban, amilyen a XVI. század második fele és a XVII. századforduló volt, az önszilárdító kohézió hiányzik leginkább. Az egyé­niségek sorvadnak vagy elfojtódnak vagy kivadulnak életkereteikből. Ugyanakkor azonban a szellem védekezni igyekszik, lázasan műkö­dő agyak útkeresése kezdődik vala­milyen bizonyosság utáni érzelmi vágyba fonódva, szükségképpen rombolva és újítva a mélyebb avagy magasabb szellemi megértés szférái felé törekedve. Belső kényszer mozgathatta az akkori Erdély értelmiségi elitjét, ez táplálhatta Mikó Ferenc úgymond „szintézistö­rekvéseit”. Feltételezésem szerint racionalizmusa tette az unitárius vallás hívőjévé, azé a reformációs hitelvé, mely az 1560-as évek közepe táján Erdélyben talajt fogott, igen rövid idő alatt megszilárdult, széles körben hatott, miután a hosszas nyugati peregrinációból hazatért Dávid Ferenc, aki az európai reformáció útjairól közvet­lenül tájékozódhatott, szülővárosa, Kolozsvár főlelkészeként irányt szabó személyiséggé vált. 1566. január 20-án, a kolozsvári nagy­templom szószékéről meghirdeti - az első unitárius szellemiségű prédi­kációjában - az új evangéliumot. A reformáció legszabadabb elvű taní­tását a márciusi tordai, áprilisi gyu­lafehérvári és a májusi marosvá­­sárhelyi hitviták megerősítik a lutheri-kálvini felfogással szemben. Eme alapvető tisztázások nyomán kátét dolgozott ki, jelentetett meg, majd több munkát is kiadott - kez­detben kettőt magyar, egyet latin nyelven -, megalapozván az uni­­tarizmus teológiai tanítását. Az Unitárius Egyház megalapítása évének 1568-at tekintjük, mikor is a január 6-13 között Tordán tartott országgyűlés, az unitárius reformá­ció szellemében határozatot hozott a vallási türelem és a lelkiismereti sza­badság biztosítására, megszöve­gezvén az akkor kontinentálisan is egyedülálló vallási tolerancia elvét. Ez tette lehetővé, hölgy az 1580-as évek elején új teológiai­ ideológiaként jelentkezhessen Erdélyben a protes­tantizmus utolsó önálló, az Ószövet­ségre összpontosító, „judaizáló" vallásos koncepciója, a nyugat-euró­pai eredőkből inspirálódott szom­batosság, mely az ókori héberek eszményeit kívánta szétplántálni és követni. Erdélyi alapítóként Eőssi Andrást tekintik, azonban az eszmerendszer igazi morálfilozófusa, teoretikusa, rendhagyó munkásságán keresztül terjesztője, a korszak egyik leg­színesebb, legellentmondásosabb s talán legtitokzatosabb - politikailag is kiemelkedő szerepet játszó - személyisége, Péchi Simon volt, kinek mindmáig képzeletet mozgató életútja tele fehér foltokkal, talányok­kal, egyértelmű bizonyossággal, meg nem válaszolható kérdésekkel. Már az is nehézségbe kerül, hogy nem tudjuk, minek is tekintsük. Államférfinak, politikusnak, diploma­tának, tudatos vallásalapítón idea­embernek, szellemi erjesztőnek, ki­vételes irányvételé­ eszmeterjesz­tőnek? Külön-külön minden beso­rolás igazolható, figyelembe véve, hogy élete során hol egyik, hol másik képességének kibontakozását figyelhetjük meg, legbiztosabb fogózóként közéleti pályáján követve nyomon, hiszen tevékenységének ez volt - ellentmondásossága elle­nére is - a szilárd kerete. Számos kortársi adat összeve­téséből kikövetkeztethető, hogy Péchi nem Erdélyben, hanem Pécsett született 1570 táján, netán néhány évvel korábban. (?). Családja az 1580-as évek közepén került Kolozsvárra, ahol az unitárius kollé­eltűnik a szemünk elől: hiába keressük Báthory Zsigmond, hiába Székely Mózes környezetében, mígnem egyszercsak felbukkan Bocskay István mellett. Az erdélyi rendekhez intézett felhívás sze­gélyére egy kéz feljegyezte, hogy „Pécsi Simon stílusa”. Tudjuk, hogy egy időben fejedelmi titkár, majd „az erdélyi ügyek referense”, sőt mindenképpen több annál, hiszen jelen van Rákos mezején Bocskay­­nak a Lalla Mehmed nagyvezírrel való találkozásán. Illyésházyval együtt vett részt a bécsi tárgyalá­sokon s nyilván befolyt Bocskay aktuálpolitikai koncepciója kialakí­tásába is, hiszen személyesen ott volt 1606. június 23-án a nagy jelentőségű „Bécsi béke” megköté­sének aktusán. Ugyanaz év októ­berében Péchi fogalmazta meg a jezsuitákat Erdélyből kitiltó okmányt. A fejedelem birtokadományait hű­ségével, kitűnő erényeivel, valamint lelkületének egyenességével indo­kolta. Péchi volt a testamentumos urak, a fejedelem végakarata megbízott végrehajtóinak egyike. írások, arcok Erdély múltjából xi­­ giumban folytatta tanulmányait. Behatóan foglalkozott a keleti nyel­vekkel, szülővárosában tanulhatott meg törökül, talán héberül is. Lehet, hogy valóság, lehet, hogy monda későbbi visszavetítésben az, hogy az apja a helyi zsidókhoz tartozott. Viszont feljegyezték, hogy Simon lányát, Erzsébetet Ráchelnek szólí­totta. Akadnak további kérdőjelek, melyeket nehéz feloldani; külföldi utazásai vonatkozásában is job­badán találgatásokra vagyunk utal­va. Óvatos mérlegeléssel arra következtethetünk, hogy mintegy hat-hét éven keresztül járta a világot. Mikor? Tény, hogy 1595-ben Erdély­ben volt. Gálffy János környeze­téhez tartozott. Viszont igazolható módon meglakta Konstantinápolyt, nyolc-tíz hónapig Báthory Zsigmond fejedelem diplomáciai titkára is volt, egy évet talán Bukarestben töltött (?), és románul is tudott. Lényeges fejedelmi „ügyvivő” szerepe a szul­táni udvarban, a zsidókkal körülvett nagyvezír mellett. Hogy az idő tájt megfordult a szefárd tanházakban, igazolható. Ott tanulhatta meg a Rási-írást, mellyel a bibliai kom­mentárok készültek, de fordításait véve figyelembe, ismernie kellett a héberrel kevert arámit is. És közben­, kérdések, egyre szaporítható kérdé­­­sek. Ha megmarad"!-" lehetséges, hogy valahol lappang? - útinaplója, mennyivel többet tudnánk, hiszen két évet töltött Tuniszban (!), lakott Nápolyban, Rómában, Raguzában, átutazott Korfun is... Micsoda regényt lehetne kalandozásokból kikerekíteni. Egy képzeletgazdag szépíró nyilván beledolgozná kapcsolatát Eőssi Andrással, hiszen - egyes források szerint - szent­erzsébeti iskolájában tanítóként is működött. A szellemi filiáció nyilván sokkal gazdagabb, hiszen az 1590- es évek végén immár csak az eszméinek élő súlyos betegnek jó segítsége lehetett a rabbinikus irodalomban jártas, a héber nyelvet értő­­ ismerős famulus. Aztán egy időre Péchi Simon Rákóczy Zsigmond kurta fejede­lemsége alatt szürke eminen­ciásként háttérbe húzódik, de mint a Báthory-ház régi híve, ő képviseli a beteg fejedelmet a Báthory Gáborral való egyezkedéseken. Megnősül­vén, nagy családokkal került ro­­konságba­ komaságba, újra igyek­szik visszavonulni a magánéletbe. Hasztalan igyekezet, újabb fontos feladatot kap: 1610 októberében Báthory Gábor képviseletében Bécsbe kell utaznia egy delegáció élén II. Mátyáshoz. Nehéz eldönteni, hogy Péchit - miként nem egy jeles kortársát - mikor vezette döntéseiben aktuál­­politikai szempont, mikor a felismert közérdek, mikor személyes szándék. Tény, hogy Bogskay igazán ked­velte, Péchi nemcsak tisztelte őt, hanem eszmei követője, prag­matikus végrehajtója volt az általa képviselt - ma azt mondanánk - „politikai doktrínának”, melynek végső célja Erdély békéjének biztosítása két nagyhatalom között egyensúlyozva, mind portai, mind nyugati kapcsolatait gyümölcsöz­­tetve. Mikor Báthory Gábor, akinek túlságosan sok „engedetlenség” volt a rovásán, elveszti a török udvar bizalmát, Péct el küldi Konstantiná­­polyba, az ország nevében fejedelmi trónja megmentésére. Az ak­ció elkésett, a Porta már Bethlen Gábor mellett döntött. Mellette kezdi meg Péchi politikai pályafutása legfénye­sebb és legdrámaibb szakaszát, a hivatali ranglétra legmagasabb fokán, egyenest kancellárként. Hát ezen is lehet tűnődni... A fejedelem meg van elégedve az ez idő tájt alighanem unitárius valláson lévő híveinek tevékenysé­gével. A kapott adományok révén Péchi Erdély egyik leggazdagabb emberévé válik, ami veszélyes társadalmi állapot: annak „akinek túl jól megy”, mindig, mindenkor sok irigy­e van. Az erdélyi politizálás útjai, már a korai kezdetektől, a fejedelemség megalakulásától kezdve meglehető­sen tekervényesek voltak. Az volt a Bethlen Gábor korában is. Például Péchi vezeti azt az 1617-es nagyszombati delegációt, melyet a bécsi körök felé Pázmány Péter köz­vetít, az a Pázmány, aki korábban Péchivel holmi lóvásárlásokat bonyolított le, s közben, segítsé­gével sikeresen munkálkodott az erdélyi római katolikusok helyzeté­nek javításán, hiszen ez jól beleilleszthető volt a toleranciára hajló állampolitikába. Úgy tetszik, hogy kb. 1621-ig nincs általános politikai nézetkülönbség a fejedelem és Péchi között. Bethlen egészen bizalmas ügyekben - ilyen volt a bűbájossággal vádolt Báthory Anna „meggyóntatása" - is tótumfaktuma­­ként használja. Péchi politikai pályája „fél­fordulatát” az 1618-ban kirobbant - Erdélyt a térség katonapolitikai tényezőjévé emelő - Habsburg­­ellenes cseh felkelés készíti elő. Az eltávolodás mintegy másfél évvel később válik érzékelhetővé, amikor napirendre kerül Bethlen magyar királlyá választása. A Portán kijelentik, hogy ez esetben Erdélyről, mely „szultán Szulimán találmánya”, le kell mondania: a fejedelemségből három vajdaságot, magyart, szé­kelyt, szászt­­­ alakítanának. A kancellár ellenzi Magyarország és Erdély perszonálunióját. Ő az önálló Erdély koncepciójában gon­dolkodik, számára ennek helyzete, sorsa és jövője a tét, járható útja nyílt szövetség a Portával, titkos érintkezés nyugattal. Ismerjük Bethlen királlyá választásakor tartott beszédének szövegét, ezt a különös gonddal, sőt rafinériával készült remek orációt, mely korelemzés, helyzetértékelés és egyszersmind programnyilatkozat ismerős bibliai - az ókori Judea és Izrael királysága valamikori helyzetét­ idéző - pár­huzamokkal. A magyar politikatör­ténetben szokatlan egyértelmű­séggel mondotta ki, hogy a Habsbur­gok a törökkel soha nem Erdély és a magyarság védelmére, hanem saját helyzetük biztosítására igyekeztek egyezkedni. Ekként Magyarország nem a keresztény Európa pajzsa volt, hanem a nyugati politizálás ál­dozata, amit a Bocskayra kénysze­­rített szabadságharc is igazolt. A ceremóniásan kanyargó kör­mondatok, az erdélyi jogszokásokra és a székelyekre vonatkozó utalá­sok, az újszövetségi citátumok, talán a vártagyú kortársakat sem vezet­hették félre, minket, kései utókort még kevésbé, hiszen kiszálazható, hogy Péchi amolyan magándiplomá­ciai békeoffenzívába kezdett, ellen­tétest Bethlen harcias lépéseivel. A Habsburgok a cseh-sziléziai szövet­ség katonai felszámolására készül­tek, Bethlen kénytelen volt utóbbiak mellé állni,­ óvatoskodva. Aztán egy váratlan,­­kiszámíthatatlan helyzet: a fejedelem egy elit erdélyi hadtestet küld Prága védelmére, melyet­­ egy francia diplomata megfogalmazása szerint - „a katonai tudományokban kiváló (?) Péchi vezet. Köztudott, hogy Péchi „késve” érkezett a csatatérre, hogy „lekéste” a döntő csatát, a térség helyzetét jó időre meghatározó fehérhegyi ütközetet. Szándékosan? Szándéktalanul? Saját elhatározásából vagy más érdekeket szem előtt tartva? Rop­pant jogos kérdés,melyre a törté­netírás nem kevés tintát fogyasztott. A kortársak Péchi eljárását árulás­nak tartották. Tudni vélték, hogy Péchit a császáriak lefizették. Azt is, hogy a fejedelmi székre aspirált, erre tán biztatást is kapott. Bármi lehet­séges, de nem a mi dolgunk áthatol­ni ezen a nagy gubancos szöve­vényen, inkább utaljak a dolgok végkifejletére: az addig a fejedelem teljes­ bizalmát élvező kancellárt Bethlen 1621. május 23-án reggel 9 órakor Nagyváradon letartóztatja, vasba vezeti, erős kísérettel Kassára kísérteti, kihallgatását elrendeli, összes javait - a gyermekei számára meghagyott szenterzsébeti udvarházon kívül - elkoboztatja. Különös, színpadra kívánkozó drámai helyzet áll elő. Úgy tűnik,­ hogy a kolozsvári, szamosújvári kihallgatások némiképpen alkuhoz hasonlítanak. Péchi vádlott, beismeri egy 1624. november 19-én szignált, nemrég előkerült okmányban, hogy II. Ferdinándtól felvett 50 000 forint „obligaturát", de nem mint meg­vesztegetési díjat, hanem közvetítési honoráriumként. A tény tény, bár­hogyan minősítjük, viszont Péchi igen sokat tudott Bethlen politikai játszmáiról, melyben maga is részt­vevő volt, melyhez szekundált, s számos dolog feltárása a fejedelem számára több mint kényelmetlen lehetett volna: veszélyes következ­ményekkel járó. Miután dühe kisistergett, számot vetett, hogy titkos diplomáciája titkainak tudósát a törvénykezéssel önmaga ellen szolgáltatná ki. Meglehet, hogy a török Porta is lépéseket tett - furcsa paradoxon - „a németességbe” bonyolódott kancellár mentése érde­kében. Rengeteg, gyakran ellentétes tartalmú részinformációból rakható össze a kép. Sokan, így pl. Bethlen István közvetítenek a fejedelem és a bukott, rab kancellár között, aki hol nagyon alázatos kegyelemkérő, hol egyáltalán nem burkolt fenyegetőző támadásba megy át. A két oldalról folyó küzdelem meglepően erőteljes: tudomásom szerint törvényes keretek közötti tárgyalásra, ítéletre nem került sor! Bethlen Gábor ugyan a végső döntést illetően hajl­íthatat­lan, mégis a kompromisszumos megoldást választja a kővári börtön lakójával szemben. Hatalmas összegű - 100 000 forint - kezes­séglevél ellenében Péchit szabad­lábra helyezi, fogságából elbocsát­tatja. A kezességi iratot sokan - nemcsak Péchi barátai, hanem ellenségei is! - aláírják: az általában 1000-2000 forintot jegyzők mellett ott találjuk Mikó Ferencet is - Kolozsvár város 6000 forintja mellett - 4000 forintos jótállással. Ez baráti, ha úgy tetszik, elvbaráti gesztus, ha figyelembe vesszük, hogy Péchi Mikónak ajánlotta egyik igen fontos fordítását, az ózsidóság etikai tanítását tartalmazó munkáját, melynek címe mai nyelvi átírásban A Szent Atyákból kiszedegetett tanulságok, magyarra zsidóból fordítatott mind magyarázatával egyetemben Isten törvényét szerető atyafiak kedvekért és épületekért. Hogy a biztonsági óvadék ellenében börtönéből kiengedett és birtokára száműzött Péchi Sihionban mikor, hogyan, milyen töprengések során alakult ki a benne már korábban csírázó filozófiai igazságok és vallási nézetek összeillesztése, rendbeszedése, egyáltalán miként folyt le szellemi útkeresése a szom­batosság kialakulásában, a vallás- és eszmetörténet körébe tartozik. Tény, hogy gondolkodásában a hosszú fogság, az ott folytatott szellemi foglalatosság hozta létre a döntő mentalitásbeli változást. VERESS DÁNIEL • e « 0 f 6 e­e­s­­t • # ■# II. Férfi: Nem Laci költözik, hanem a nő. Képzeld, megcsalta Lacit. És kiderült a dolog. És tudod, kivel csalta meg Lacit a nő? I. Férfi: Nem tudom. Honnan tudjam? II. Férfi: Egy piással csalta meg Lacit. Egy alkoholistával. Képzeld. I. Férfi: Hogy tudta meg Laci, hogy csalják? II. Férfi: Szerencséje volt, elmaradt egy előadásunk, Laci hazament, és mit látott? Két üres pálinkásüveget a hálószoba asztalán, az ágyban pedig egy férfit a nőjén. I I. Férfi: Dühös volt? II. Férfi: Te nem lettél volna dühös, ha megprütykölik a nődet? Képzeld, a pasas olyan piás volt, hogy Laci kellett felöltöz­tesse, csak aztán tudta kirúgni. A nő meg bőgött, hát persze, ilyenkor sírni kell, mást nem lehet csinálni egy nőnek. Laci sokáig nézte a nőt és így szólt hozzá: egy dolgot nem bocsátok meg neked. Hogy két hónapig nem ittam. Miattad nem ittam, te férficsapása. És a nyavalyás meleg ételért, amit főztél nekem. I. Férfi: Azért ez nem volt szép Lacitól. Ez már cinizmus volt. Illett volna erkölcsileg felháborodni, hogy megcsalják. Elvégre a nőnek is van lelke. II. Férfi: Háborodott is egy keveset Laci, de nem a sértés foglalkoztatta, hanem a pia. I. Férfi: Laci ezek szerint alkoholista. II. Férfi: Nem alkoholista. Aki egy nőért nem iszik két hónapig, az nem alkoholista. Az hülye (nevetve). Te, én ilyen boldognak nem láttam Lacit, mint amikor elmesélte nekem a dolgot. A nőt összecsomagolta, még egy vázát is adott neki ajándékba a két hónapért. Holnap költöztetjük a nagyságát. I. Férfi: Ez mikor volt? II. Férfi: Tegnap. Felhívott engem telefonon, odamentem hozzá, kitett az asztalra egy üveg szeszt, gebulát csináltunk belőle és azt ittuk. Laci ragyogott, hát persze, nem kell már neki vacsorázni, reggelizni, nem kell hazasietni, élhet nyugodtan. Illetve ihatik nyugodtan. I. Férfi: Mondom, alkoholista szegény Laci. II. Férfi: Akkor mi is alkoholisták vagyunk. Mert mi is iszunk. I. Férfi: Igen, de Laci szereti, az italt, azért alkoholista. Élvezi az ízét. Én csak a hatásáért iszom. Azt sem bánnám, ha beadnák nekem a szeszt intravénásan. Csak lassan. II. Férfi: Igen, mert a szesz jót tesz a lelki életünknek. Élénkíti a fantáziát. Hányszor történt meg velem is, hogy nem kellett az ital. Undorodtam tőle. De nem hagytam magam, reszketett reggel a kezem, alig kaptam meg a pohárral a számat, de aztán megkaptam és beittam, a f­­ia visszajött a gyomorsavval, de én­ enyeltem mégegyszer... I. Férfi: I­z igazság az, mi kemény fiúk vagyunk. Én egy napig sem hagynám abba a piát. Pláne egy nőért. Ez egyéniség kérdése, tudod. II. Férfi: Nem akarom Lacit védeni, de ő nem ihatik annyit, mint mi, mert ő karakterszínész. Szöveges karakterszínész (szünet). Tudod, hogy lett az? I. Férfi: Nem. II. Férfi: Az öltözőben a tükör, ami előtt maszkolja magát Laci, selejtes volt. Torzított. De Laci ezt nem vette ész re, mert mindig nyomás alatt volt, így maszkolt, a csáré tükör előtt. Persze, olyan ferde, torz pofát festett mindig magának, hogy a rendezők pozitív példának hozták fel őt, hogy ne, mennyit törődik a szereppel. Egy vendégrendező pedig külön felfigyelt rá, nem ismerte, tudod, azóta senki sem mossa le róla, hogy tehetséges. Pedig csak piás, aki ferde gofákat festett magának tévedésből. I. Férfi: Igaz a mondás, látóid: szerencse kell a művészethez. II. Férfi: Bizony, szerencse kell. (szünet, isznak). Te mit játszol a Hamletben? I. Férfi: Harmadik őr vagyok. A szellem megjelenésénél. II. Férfi: Nem rossz szerep. Hamar végzel, jöhetsz piálni. I. Férfi: Igen, de sokat kell mozogni. Jobban szerettem a várőr szerepet. II. Férfi: A várőr szerepben sokat kell egy helyben állni. Statikus szerep. I. Férfi: De rátámaszkodom a lándzsára és még aludni is tudok. Mert valamikor csak kell aludni is. (szünet). Te mit játszol a Hamletben? Csak nem a Hamletet? II. Férfi: (komolyan) Nem, nem Hamlet leszek. Hanem vendég a királyi udvarban. Szöveg nélkül kell éljek a színpadon, mint szerep. I. Férfi: Az jó. Vendégnek lenni. Pláne, ha van fogyó kellék. ­II. Férfi: A, újabban nincs fogyókellék. Műanyag tészta van és papondekli csirke, fapogácsa. Csúfolódnak a művésszel a színházi könyvelők, (szünet, isznak). Mindjárt jön Laci. Be akarja pótolni ma, amit a nőért elmulasztott. I. Férfi: Rendes fiú Laci. II. Férfi: Mi is rendesek vagyunk. Amiért néha iszunk. I. Férfi: Persze, mi is rendesek vagyunk és tehetségesek. Szöveg nélküli tehetségek vagyunk (gondolkozik egy keveset). Azt hiszem, erre iszunk. II. Férfi: igyunk erre. Szervusz. I. Férfi: Szervusz. Éljen a művészet! (A két színész tovább iszik és tovább beszélget, de ez már nem látszik és nem hallatszik, mert szép csendesen leereszkedik a Függöny)

Next