Romániai Magyar Szó, 1999. augusztus (11. évfolyam, 3140-3169. szám)

1999-08-02 / 3140. szám

1999. augusztus 2. sportvilág , sportvilág Labdarúgó A-osztály GOLOZOT! A 2. FORDULÓBAN A hazai élvonal háromna­posra sikeredett 2. forduló­­jában nyolc találkozót bonyo­lítottak le pénteken-szombaton és vasárnap.­­Az Astra-FC National mérkőzést az előbbi csapat kérésére elhalasztották, mert a ploiesti-i újonc még mindig nem heverte ki játéko­sának, a 24 éves Vrabiorunak az első fordulóban a Giuletti­­en bekövetkezett váratlan halálesetét, melynek körül­ményei eddig sem tisztázódtak, ámbár egyre pontosabban kör­vonalazódik az a feltevés, hogy nem szívinfarktus, nem dop­ping, hanem durva szabály­talankodás okozta gyomor­­vérzését.) Pénteken az újonc Brassói FC a Ceahlaul vendége volt, s nem bírta az iramot. már nem nyújtott gyenge teljesítményt. Szombaton aztán elszabadul­tak a csatárok, némely pályán az indulatok is. A címvédő Rapid csak egy vérszegény döntetlenre volt képes az edző nélkül maradt Bákói FCM pályáján, az oltyán egyete­misták legyőzték az Onesti-et. Az első fordulóban otthonában vereséget szenvedett Beszterce a Dinamótól kapott majdnem féltucat gólt, ám a legnagyobb arányú győzelmet az Otelul érte el, mely az újonc Craiovai Extensivnek 8-szor rezegtette meg a hálóját. A nap záró­meccsén Jenei csapata „terro­­­rizálta” a Steaua-drukkereket, hiszen - igaz, egészen új együt­tessel - csak nagy nehezen ért el a Ghencea 2-1-es győzelmet az újonc Rocar ellenében. Megjegyezvén, hogy az FC Argeș - Petrolul találkozót vasárnap, lapunk zárása után bonyolították le, lássuk a pén­tek-szombati eredményeket: Ceahlaul - Brassói FC 2-1, Rákói FCM - Rapid 0-0, Craiovai II. - Onesti 1-0, Resicai CSM - Farul 1-1, Dinamo - Beszterce 5-0, Otelul - Extensiv 8-2, Steaua - Rocar 2-1. A tabella élén a Dinamo és az Otelul áll 6-6 ponttal. Holnap egyébként már a 3. forduló első találkozójára kerül sor, melynek másik nyolc meccsét szerdán bonyolítják le. Bár a csapat egyik legjobbja, a képünkön látható Ionel Gane Svájcban folytatja pályafutását, a Dinamo szombaton nélküle is lehengerelte a beszterceieket (Székely Sándor felvétele) Idénynyitás a B-osztályban Szombaton délben rajtolt az 1999-2000-es bajnokság pontvadászata a kétcsoportos B-osztályban. A bennünket inkább érdeklő másodikban - ahol volt kilenc A-osztályos együttes igyekszik majd kiharcolni a továbbjutást - már az első forduló több meglepetést hozott. A kolozsvári egyetemisták Turnu Severinben szenvedtek kategorikus vereséget, akárcsak a gyulafehérváriak Craiován az Electro Bérétől (jól elkeresztelték ezt a csapatot, nemdebár?), vagy a petrozsényiek Motrun. Az ASA saját pályáján csak döntetlenre volt képes a szatmáriakkal szemben, miközben a Temesvári Poli szintén döntetlenre játszott Dicsőszentmártonban. Az előző bajnokság egyik legjobb együttese, a Bihar FC - igaz, vendégként - kikapott az újonc Temesvári UM-től. A nyitányon két vendéggyőzelem is született: az A-osztályos feljutásért osztályozót játszott UTA otthonában kapott ki, akárcsak az újonc Râmnicu Valcea-i Flacara, mellyel szemben az ARO győzött. Íme a 2. csoport első fordulójának eredményei: Drobeta - Kolozsvári U. 3-0, Electro Bere - Apulum 4-2, ASA - Olimpia 1- 1, UTA - Corvinul 1-2, Motru - Jiul 3-0, Gaz metán - Szebeni Inter 2-1, Flacara - ARO 0-1, Chimica - Temesvári Poli 2-2, Temesvári UM - Nagyváradi Bihar FC 3-2. Az 1. csoportban így rajtoltak az erdélyi csapatok, melyek száma, akárcsak az másodikban, apadt az előző bajnoksághoz képest: Pitesti-­ Dacia - Brassói Tractorul 2-1, Brassói Metrom­ - Szecselevárosi Precizia 2-1. Konföderációs Kupa Vasárnap az elődöntő A házigazda Mexikó mellett Szaúd Arábia labdarúgó-válogatottja jutott be az A-csoportból az elő­döntőbe a Konföderációs Kupán. A szaúdiak utolsó csoportmérkő­zésükön Marzuk Al Otaibi négy góljával meglepetésre nagy különb­ségű győzelmet arattak a mérkőzést nyolc játékossal befejező egyip­tomiak ellen, míg a mexikóiak egy góllal legyőzték Bolíviát. A mexikóiaknak már a döntetlen is elég lett volna a csoportgyőzelem megszerzéséhez. Ennek megfelelően kényelmesen kezdtek a vendéglátók, akiknél Luis Hernandezt a 20. percben sérülés miatt le kellett cserélni. Csatártársa, a Szaúd-Arábia ellen négy gólt szerző Blanco nem tudott helyzetbe kerülni, és a mexikói szurkolók az első játékrész után kifütyülték csapatukat. A második­ félidő ötödik percében egy szögletet követően Francisco Pa­­lencia betalált a bolíviai kapuba. Az A-csoport végeredménye: 1. Mexikó (7 pont), 2. Szaúd-Arábia (4), 3. Bolívia (2), 4. Egyiptom ( 2). A csoport első két helyezettje jutott az elődöntőbe. Brazília, és az Egyesült Államok apor Államok jutott Konföderációs Kupa elődöntőjébe. Egyesült be a A B-csoportból Brazília és az Iók­upa ahol az említett válogatottak mellett a házigazdák és Szaud-Arábia csapata érdekelt. A brazilok utolsó csoportmérkőzésükön 2-0-ra verték Új-Zélandot, míg az amerikaiak meglepetésre, szintén 2-0-ás győzelmet arattak Ij Németország ellen. Az Egyesült Államok szö­vetségi kapitánya, Bruce Arena a Brazília elleni szerdai vereség után kilenc helyen változtatott a kezdő ti­zenegyen. Az amerikaiak, akiknek már döntetlen is elég lett volna a továbbjutáshoz, a 23. percben a tornán először a kezdőcsapatban játszó 22 éves csatár, Ben Olsen révén szereztek vezetést, majd az 50. percben Joe-Max Moore szabadrú­gásból növelte az előnyt. A németek ebben az évben már, másodszor kaptak ki az Egyesült Államoktól és mindössze 3 ponttal zárták a Konföderációs Kupát.­­ Gyenge felkészülés után lehetetlen jól szerepelni egy ilyen tornán - jegyez­­i Erich kapitány.­te meg Erich Ribbeck szövetségi A B-csoport végeredménye: 1. Brazília (9 pont), 2. Egyesült Államok (6), 3. Németország (3), 4. Új-Zéland (0). A vasárnapi elődön­tőben Brazília-Szaúd-Arábia és Egyesült Államok-Mexikó mér­kőzésekre került sor. FUTBALLSZŐTTES • Az elsőosztályú francia labda­rúgócsapatok között a következő idényben 629 millió dollárt osztanak szét a tévéközvetítésekből származó bevételekből. Ez az összeg három­szor annyi, ■zee­­ mint a legutóbbi bajnok­ságban volt. Eddig csak a Canal plus közvetített bajnoki mérkőzé­seket, a hétvégén kezdődő pontvadá­szaton azonban már a EPS nevű televíziós társaság is minden fordu­lóban élőben számol be egy össze­csapásról. A klubok között a múlt héten már szétosztottak a televíziós bevételekből 6,5 millió dollárt. Az összeg többi részét, részletekben, a bajnokság végéig kapják meg a csapatok. A pénzt úgy osztották be, hogy az átigazolási időszakban egyszerre több pénzt adnak a kluboknak, hogy játékosvásárlásra is tudjanak költeni. • Az Olasz Labdarúgó Szövetség a következő idénytől kezdve megtiltja a bajnokságban szereplő játéko­soknak, hogy a mezük alatt lévő sporttrikón bármiféle képpel vagy felirattal üzengessenek. - Mostantól az olasz labdarúgó bajnoki mér­kőzéseken a játékosok csak a csapat, vagy saját szponzoraik emblémáját tartalmazó trikóban futballozhatnak - fogalmazta meg a szövetség a határozatában. A szabálysértők súlyos, egyelőre még meghatá­rozatlan büntetésre számíthatnak. A mezfelhúzással járó üzengetés akkor kezdődött, amikor az egykori Juven­tus csatár, az olasz Fabrizio Rava­­nelli úgy ünnepelte a góljait, hogy a fejére húzta a pólóját és alatta az egyik sportszergyártócég reklámja volt látható. Azóta számtalan különleges és érdekes üzenetet és képet láthatott az itáliai labdarúgó­­mérkőzésekre kilátogató szurko­­lósereg. A leghírhedtebb felirat az AS Romában szereplő Francesco Totti nevéhez fűződik. A csatár az ősi városi riválisnak, számító Lazio elleni áprilisi találkozón gólt lőtt, majd odaszaladt az ellenfél őrjöngő szurkolói elé és megmutatta a meze alatti trikót, amelyen ez a felirat állt: “Már megint kicsináltalak benne­teket”. • Kate Hoey, Nagy-Britannia új sportminisztere pénteken kijelen­tette: szeretné, ha a Manchester United a következő FA-kupaso­rozatában elindulna. A Tony Banks lemondása után csütörtökön kine­vezett miniszterasszony elmondta, hibásnak tartja az Angol Labdarúgó Szövetséget, mert a testület azt kérte az előző idényben Bajnokok Ligáját, bajnokságot és FA-kupát nyert együttestől, hogy a januári klub­világbajnokság érdekében ne in­duljon el az­ angol kupaküzdel­mekben. - Úgy érzem, nem a sportminiszter szerepe, hogy a Manchestert felkérje, vegyen részt hazája kupájában - mondta Hoey.. - Ez inkább az FA feladata lenne. Én annyit mondhatok a Manchesternek, hogy a klub lehetőség szerint teremtse meg a kupa megvédésének lehetőségét. Az egyesület nem bánhat így el a szurkolóival. • A helyi rendőrségnek csak kisebb erőfeszítések árán - figyel­meztetésképpen többször a levegőbe lőttek - sikerült megakadályoznia a nagyobb rendzavarást a jugoszláv labdarúgó-bajnokság nyitófordu­lójának cacaki találkozóján. A vendég Crvena zvezda szurkolói a 9. percben, csapatuk vezetőgólja után elözönlötték a játékteret, s a mér­kőzés csak 24 perces kényszerszünet után folytatódott. Az első félidő végén - a hazaiak egyenlítő találatát követően - 200 belgrádi fiatal ismét randalírozni kezdett, ezért a rendőr­ség kiürítette szektorukat. A Partizan Beograd-Pristina összecsapást el sem kezdték, mivel a koszovóiak egyetlen igazolt labdarúgóval sem rendelkeznek. Ezért valószínűleg nem is vehetnek részt a bajnok­ságban. • A francia labdarúgó-válogatott csatára, Nicolas Anelka mégis elhagyja az angol Arsenalt és a spanyol Real Madridban folytatja pályafutását. A Real elnöke, Lorenzo Sanz szombaton jelentette be, hogy a 20 éves játékos­ 35 millió dollárért Madridba kerül. Anelka hosszabb ideje foglalkozik az átigazolás gondolatával, amit az Arsenal szakvezetője, Arsene Wenger csalódottan fogadott és egyből jelezte: ezután már nem számít csapatában a gólerős csatárra. Atlétika Stockholmi Grand Prix A sevillai augusztusi világbajnokságra készülő atléták közül számos neves versenyző vett részt pénteken a stockholmi Grand Prix-viadalon. Hazai környezetben győzelemmel tért vissza a néhány hónappal ezelőtt még rákban szenvedő Ludmilla Engquist. A férfiak 3000 m-es akadályfutásában a kenyai versenyzők fölénye érvényesült. Érdekesebb eredmények: Nők: 100 m gát:­ 1. Engquist (svéd, 12.68 mp), 2. Morrison (amerikai, 12.69), 3. Couch-Jewell (amerikai, 12.73). 800 m: 1. Mutola (mozambiki, 1:57.12 p), 2. Miles-Clark (amerikai, 1:57.51), 3. Holmes (brit, 1:58.24). A 110 m-es gátfutásban az előzetes várakozásnak megfelelően a világcsúcstartó brit Colin Jackson és az idei világranglista-vezető amerikai Mark Crear között dőlt el az első hely sorsa. A 100 m-es síkfutásban az amerikai világcsúcstartó Maurice Greene esélyeshez méltóan, nagy fölénnyel győzött. Férfi: 110 m gát: lTJackson (brit, 13.12 mp). 2. Crear (amerikai, 13.23); 100 m: 1. Greene (amerikai, 9.87 mp), 2. Thompson (barbadosi, 9.96), 3. Drummond (amerikai, 10.04), 4,Mitchel (amerikai, 10.05). A nők 200 m-es versenyében az amerikai Marion Jones nagy fölénnyel nyert, majdnem 0.4 mp-cel előzte meg a jamaicai Marlene Ottey-t. 400 m-es férfi síkfutásban az esélyesnek számító amerikai Michael Johnson megsérült, így helyezetlenül fejezte be a versenyt. Nők 200 m­: 1. Jones (amerikai, 22.07 mp), 2. Ottey (jamaicai, 22.46); 5000 m: 1. Ribeiro (portugál, 14:52.59 p), 2. Loroupe (kenyai, 14:5506); magasugrás: 1. Storbeck-Cloete (dél-afrikai, 1.97 m). Női távolugrásban a magyar Vaszi Tünde 6.46 m-rel a kilencedik helyen végzett. A győzelmet meglepetésre nem a német Heike Drechsler, hanem a svéd Erica Johansson szerezte meg. Kettejük között mindössze egy centiméter döntött. A női rúdugrásban Szabó Zsuzsanna 4.00 méterrel áll. helyen végzett. Női távolugrás: 1. Johansson (svéd, 6.92 m), 2. Drechsler (német, 6.91); rúdugrás: 1. Balahanova (ukrán, 4.45 m), 2. Grigorjeva (ausztrál, 4.40). Férfi magasugrás: 1. Holm (svéd, 2.29 m). 2000 m: 1. Ngeny 4:50.08 p), 2. Bitok (kenyai, 4:55.21), 3. Lagat (kenyai, portugál Antonio Pinto új Európa-rekordot ért el 27:12.47 perccel. A korábbi csúcsot a portugál Fernando Mamede futotta szintén Stockholmban 1984-ben (27:13.81 p). A számot a kenyai Férfi 10 ÖÖ0 m: 1. Tergat (kenyai, 27:10.08 p), 2. Sghyr (marokkói, 27:12.39), 3. Pinto (portugál, 27:12.47); 1000 m: 1. Kiníutai (kenyai, 2:15.45 p), 2. Kipkurui (kenyai, 2:15.67), 3. Chirchir (kenyai, 2:15.72). :55.49). OOi .47 i sz Paul Tergat nyerte 27:10.08-cal. 1*1Megrendült a föld. A tízpróba - az atlétika „csimborasszója" - újra hallat magáról. Most egy cseh „fiatalember", a 28 éves Tomas DVORAK jóvoltából. A nagy lépést 1997-ben Athénban, a vb-n produkálta, elnyervén a titulust 8837 ponttal! Azóta ő a „kis­ember az atlétikai pályákon. A többiek­­ Dán O'Brien, Eduard Hämáreinen, Frank Busemann és sokan mások „alattvalókká” vedlettek. 1972.,május 11-én Zlinben született a cseh atléta (186 cm magas, 86 kg súlyú), s már 1991-ben bejegyezte nevét a nagy versenyek forgatagába. Ifiként II. volt a vb-n s aztán sorra jöttek a sikerek. Atlantában az olimpián még harmadik 8664 ponttal az amerikai Dan O’Brien meg a német Frank Busemann mögött, de idén Prágában, a csapat Eb-n (július 3-4.) óriási csúcsot produkált­­ 8994 ponttal. Ha egy kicsit ráhajtott volna az utolsó próbákban (1500 m), máris 9000 pontról szólhatott volna a sporttörténelem. ,az amerikai O’Brien a világcsúcsát Valencében érte el 1992-ben (8891 p), s azóta­ lakatt,nyafogott - s csak itt-ott­ jelent meg. Atlantában jó magasugrásának és rúdugrásának köszönhette győzelmét, de akkor is nagyon fajta volak Busemann és Dvorak. A cseh viszont mindenhol elindult,, nem nyafogott. S ha nem is volt mindig formába, a versenyekre csak kiállt! Ez történt Budapesten is, ahol szerényebb ötödikként végzett. mi­­obb enyet is hozzaaanánk, máris vízi pontról beszelnénk... Annak idején (1992) O'Brien csak két számban ért el egyéni csúcsot (súly és távol) s a többi alapján 9455 pontra lett volna képes. A tízpróba világcsúcsait hivatalosan 1922-től írják. A portértékelés több táblázatot is megért a „történelem" folyamán. A versenyszám sorra kinőtte azokat, újabb táblázatok szerkesztésére kényszerítve a szakmabelieket. Ezért volt annyira különös e számban a csúcsok javulása. Utólag visszaszámlálták azokat, s így alakult ki egy s­orrend. A csúcstartók nevei sokatmondóak: első egy észt versenyző, Alexander Klumberg. A tizedik csúcstartó Akilles Järvinen, a huszadik már ismertebb, Rafer Johnson (közben ott volt Glenn Morris, Bob Mathias, Vasilij Kuznyecov - az egyetlen orosz). A negyvenedik Bruce Jenner (közben a csúcstartók sorába jutott Bill Toomey két csúcsával). A 45. Daley Thompson (4 csúcsot állított fel!), az 50. a német " ~.............t el csúcsot). Az 51. újra Daley Thompson­­ neve szerepeljen 8891 ponttal, eredményei: 100 m - 10,54 mp; távol - 7,90 m; súly - 16,78 m; magas - 2,04 m; 400 m - 48,08 mp; 110 m gát - 13,73 mp; diszkosz - 48,33 m; rúdugrás - 4,9 m; gerely - 72,32 m; 1500 m - 4:37,20 p, összesen 8994 pont. NAGYPÉTER 11 Fogathajtás Három erdélyi a kecskeméti vb-n Mint lapunk már beszámolt róla, július közepén a magyarországi Létavértesen (alig pár kilométerre a román határtól) fogathajtó versenyre került sor, melyen a vendéglátók meg a romániai és horvátországi fogatosok az augusztusban Kecskeméten sorra kerülő vb-re készültek. Bár a rekkenő hőség s a hétakadályos 24 km-es terep három napon át embert s lovat próbára tett, a sportesemény iránt volt érdeklődés, és haszonnal járt a részvétel. Romániát a Bihar megyei Tamásiban élő, de fogatos berkekben külföldön is ismert Imre Zoltán képviselte, aki utóbb lapunk mun­katársának elmondotta: szponzora, a nagyváradi Ioan Blidar üzletember anyagi támogatásával indulni kíván a kecskeméti vb-n is, de immár nem egyedül Romániából, hiszen a székelyudvarhelyi dr. Kádár László és a Csíkszeredai Barta Róbert is részt vesz a magyarországi meg­mérettetésen (Albert Attila) A LOTERIA NAZIONALA közli: 1999. augusztus 7-8-án PRONO­S a hazai A- és B-osztályos labdarúgó­bajnokság mérkőzéseivel. A szelvényvásárlás utolsó napja 1999. augusztus 4., szerda. Íme a rendkívüli totó tippelendő találkozói: 1. Besztercei Gloria-Petrolul, 2. Craiovai U.—Resicai CSM, 3. Dinamo-Extensiv, 4. Otelul-Rocar, 5. Steaua-Rapid, 6. FC Arges-Brassói FC, 7. Ceahlaul-FC National, 8. Bákói FCM-Ones ti, 9. Astra-Farul, 10. Falticeni-­ Foresta-Iasi-­ Poli, 11. Sportul studentesc-Bukaresti Juventus, 12. Szatmárnémeti Olimpia-Aradi ETA, 13. Temesvári Poli-Temesvári I­ M. (R.58) Pánamerikai Játékok Sotomayor negyedszer Javier Sotomayor világcsú­cs­­tartó kubai magasugró soro­zatban negyedik aranyérmét szerezte a Pánamerikai Játé­kokon, miután a kanadai Win­nipegben zajló esemény atlé­tikai versenyén 2.30 m-rel az első helyen végzett. Sotomayor utoljára szerepelt Pánamerikai Játékokon, ahol eddig egyetlen atlétának sem sikerült négyszer egymás után diadalmaskodni. A kubai sportoló, aki hátprob­lémákkal küszködve érkezett Kanadába, már korábban be­jelentette, hogy a 2000-es syd­neyi olimpia után visszavonul. Szintén érdekesség, hogy a 4x100 m-es férfi síkfutás dön­tőjében az Oliveira, C. Silva, Rebeiro, A. Silva összetételű brazil váltó legyőzte a Bailey, Gilbert, McCuaig, Betty alkot­ta kanadai négyest. A dél­amerikaiak 38.18 m­ásod­pierccel a világ idei második egjobb idejét futották. Valamennyi gyaloglószám­ban mexikói győzelem szüle­tett. A 10 és a 20 kilométer után, pénteken az 50 kilométe­res távon is az ország sportolói végeztek az első két helyen. A mexikóiak 1979 óta mindig aranyérmet nyertek a játé­kokon az 50 kilométeres gya­loglásban és 1967 óta minden alkalommal volt legalább egy érmesük 20 kilométeren is. • Zsivoczky Attila aranyérmet nyert tízpróbában a göteborgi utánpótlás (U-23) atlétikai Euró­­pa-bajnokságon. Zsivoczky 8379 ponttal új korosztályos országos­­ csúcsot ért el, a régit Szabó Dezső­­ tartotta 8209 ponttal. • A francia­­ labdarúgó-bajnokság 1. fordulójá­­­ban: Metz-Rennes 0-0, Lyon-­­ Montpellier 1-2, Strasbourg-Lens 1- 1­, Nantes-Le Havre 1-0, Auxerre- I Nancy 2-1, Paris Saint-Germain -­­ Troyes 1-0, Olympique Marseille- Sedan 3-0. • A Ferencváros lab­­­­darúgócsapata szombati felké­­­­szülési mérkőzésén 3-2-es győzel­met aratott az Egyesült Arab­­ Emírségek válogatottja ellen, az­­ Üllői úton. • Nemzetközi lab­­­­darúgótornán: Lazio (olasz)-Atletico­­ Madrid (spanyol) 3-1. • Fölényes, 114-3 arányú győzelmet aratott a­­ magyar válogatott Románia­­ csapata ellen a Spanyolországban­­ zajló férfi vízilabdatornán szom­­­­baton. További eredmény: Spa­­nyolország-Németország 10-2. A torna állása két forduló után: 1.­­ Magyarország 4 pont (27-5), 2.­­ Spanyolország 4 (18-8), 3. 1r Románia 0 (9-22), 4. Németország 0 (4-23). • Szvetlana Kriveljova 120.26 m-es eredménnyel a világ idei­­ legjobb eredményét érte el női­­ súlylökésben az orosz atlétikai­­ bajnokság első napján. • A magyar korosztályos (U-16) válogatott­­ szombaton 2-0-ra győzött Izrael ellen a 19. nemzetközi ifjúsági labdarúgótorna utolsó csoport­­­mérkőzésén. A magyar együttes a 12. helyen végzett csoportjában, s­­ vasárnap Lengyelország ellen lépett pályára a bronzéremért. •­­ Az 535 ezer dollár összdíjazású s kitzbüheli férfi tenisztorna elődön­­­tőjében: Vicente (spanyol, 13.)­­- Koubek (osztrák, 15.) 6:4, 6:4, A.­­Costa (spanyol, 5.)-Kafelnyikov­­ (orosz, 1.) 7:6, 6:2. • Az Egyesült­­Államok ellen aratott 5-3-as­­ győzelemmel kezdte szereplését a | magyar válogatott a női junior | vízi­labda-világbajnokságon, szombaton. A B-csoportnak tagja­­ még Olaszország, Németország és­­ Oroszország is. • Az Egyesült­­ Államok csapata nyerte pénteken a­­budapesti Nemzeti Lovardában a­­ Samsung Nemzetek Díja díjugrató | viadalt. A magyar válogatott a­­ hatodik helyen végzett. • Ronaldo, s­z olasz Internazionale brazil­­ válogatott labdarúgója bejelen­tette, hogy gyermekkori álmát­­ megvalósítva sportközpontot építtet Rio de Janeiro szegény­­­ sorsú gyermekeinek. A sportköz­pontban a futballpálya mellett­­ lesz uszoda, valamint torna- és­­ konditerem is. • Halálos balesetet­­ szenvedett két 18 éves bolgár­­ utánpótláskorú kerékpáros. A fiatal­­ sportolókat a válogatott edzőtá­­­­borozása alatt, egy országúti edzés­­ során gázolta halálra egy autó­t Szliven közelében. • Borisz­­ Ivanyuzsenkov orosz sportmi­niszter pénteken bejelentette: ha­­ Jaroszlavl városában továbbra is­­késnek a 2000-es A-csoportos jégkorong-világbajnokságra készülő stadion munkálatai,­­akkor Szentpétervár mellett­­ Podolszk lesz a vb mérkőzéseinek másik helyszíne. • A továbbjutást­­már pénteken kiharcoló magyar - junior női kosárlabda-válogatott­­után szombaton Horvátország is­­kvalifikálta magát a jövő évi­­ Európa-bajnokság 12-es mező­­­­nyébe. A csoport állása: 1. Magyar­­­­ország (6 pont/3 mérkőzés), 2.­­ Horvátország (6/3), 3. Portugália­­ (5/4), 4. Ukrajna (4/3), 5. Luxem­­­­burg (3/3). A vasárnapi záróforduló­­ eredményétől függetlenül Magyar­­­­ország és Horvátország jutott a jövő­­évi Eb-döntőbe . Sávolt Attila­­ folytatta nagyszerű sorozatát a­­Skóciában zajló 75 ezer dollár­­ összdíjazású ATP-challenger­­ tenisztornán, egyesben az ecua­­d­ori Luis Adrian Moreton legyőzésével a döntőbe jutott. A­­ magyar Davis-kupa-csapat éljá­­t­­ékosa magabiztosan, kétjátszmás­­ találkozón diadalmaskodott a 2. helyen kiemelt dél-amerikai­­ teniszező felett. A magyar játékos­­a vasárnapi fináléban a norvég­­Andersen vagy az argentin Moretti ellen lépett pályára. •­­Andreasz Fourasz görög sport­­s­miniszter szerint a 2004-es athéni­­ nyári olimpia minden bajnokának­­ lehetőséget kellene adni arra, hogy­­felvegye a görög állampolgárságot -­­ jelentette a dpa német hírügynökség.­­Faurasz javaslata az Olimpiai­­Bajnokok Szövetségének (FOC)­­ ülésén hangzott el. Az elképzelést a­­ sportminiszter rövidesen a kormány­­­elé is be fogja terjeszteni.

Next