Romániai Magyar Szó, 2000. február (12. évfolyam, 3315-3343. szám)
2000-02-01 / 3315. szám
i. 'Qentfix Új sorozat 3315. szám 2000. február 1., KEDD Ára: előfizetőknek 846, darabonként 2000 lej Tel.: 224 29 62, 222 58 02, 224 36 68 Fax: 222 94 41, 224 28 48 E-mail: rmsz@com.pcnet.ro București, Piața Presei Libere INTERNETEN az RMSz az alábbi címről hívható le: http://www.hhrf.org/rm.sz Lapzártakor Pinochet: a felső bíróság elutasította a fellebbezést A londoni felső bíróság hétfőn bejelentette, hogy elutasítja az Augusto Pinochet volt chilei diktátor elengedése ellen benyújtott fellebbezést. A testületnél Belgium és hat emberi jogi szervezet élt fellebbezéssel annak érdekében, hogy a volt diktátort egészségi állapotára hivatkozva ne engedjék haza. (AFP / MTI) Külkereskedelmi szervezet újra a külügyminisztériumban A magyar kormány döntése értelmében keddtől a Külügyminisztérium kötelékében dolgozik tovább a külgazdasági szervezet. - A döntés logikus, lehetővé teszi, hogy a külgazdasági megfontolások a helyükres kerüljenek a külpolitikában - mondta Herman János, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján. (MTI) Kedd reggeltől sztrájk a magyarországi vasúton A sztrájk kihatással van a romániai nemzetközi közlekedésre, a Magyarországra készülők, vagy az onnan érkezők készüljenek fel az időszaki forgalomkorlátozásra, illetve szünetelésre. (Bukaresti rádió) Zsögödből a világ Szónányszex Olvasom a Romániai Magyar Szóban (január 26., Pataki Zoltán beszámolója), hogy a temesvári Szórvány alapítvány minden bizonnyal a nemzeti közösségek vizsgálatára és támogatására kidolgozott rövid- és hosszútávú programjához híven, teljes Viagra-mentes férfiasságával, kiállt a porondra és a bánsági etnikumok, valamint az erdélyi magyarság szempontjából sorsdöntő kérdéskörben próbálta állásfoglalásra ösztönözni egy rádiós beszélgetés résztvevőit: közélet és szex. Hogy az eszmecserének ki volt a főhőse, főhősnője avagy a téma miért jött éppen kapóra, azt természetesen a bevezetőben nem közölték, a tudósítás szerint viszont a „témagazda helyi RMDSZ-alelnök annyit elárult, hogy nem Bill Clinton esete Monica Lewinskyvel”. Kissé el is csodálkoztam ezen a szemérmességen és önmegtartóztatáson. Temesvárról ugyanis meglehetősen gyakran intéznek levelet az amerikai államfőhöz és meg voltam győződve, hogy a mostani is valamiféle, a Fehér Házba e-mailezett közleménnyel zárul. Például így: Kelet-európai adalék a Kenneth Starr jelentéshez. Vagy: Hogyan játsszuk újra az erdélyi porondosf'Clinton impeachmentperét? Netán: Hogyan tömörítsünk siralmasan és szánalmasan úgymond reformpolitikai RMDSZ-célokra mélységesen emberi és magánéleti vonatkozásokat? Záróközleményt azonban nem olvastam. Olvastam viszont P.Z. tolmácsolásában a vita résztvevőinek kimondottan magvas és igen széles skálát felölelő megállapításait. Nem kell minden politikusnak szerzetesként vagy apáca módjára élnie, hiszen Cicciolina is közéleti szereplő volt Olaszországban. A politikust azért rá- SZÉKEDI FERENC (Folytatása a 4. oldalon) Végrehajtó szolgálat A körbetartozás romániai divatja nem kerülte el Kolozsvár Polgármesteri Hivatalát sem. Különböző vállalatok több mint 26 milliárd lejjel tartoznak a hivatalnak, amely a maga során több mint 30 milliárd lejjel adós különböző szolgáltató vállalatoknak. A tartozások behajtására a kolozsvári polgármesteri hivatal végrehajtó szolgálatot szádékszik létrehozni. A tervek szerint ez 8 főiskolai és 4 középfokú végzettséggel rendelkező személyből fog állani. Feladata az adók és illetékek kifizetésével elmaradt magán- és jogi személyek kötelezése tartozásaik kiegyenlítésére. Az új végrehajtó szolgálat a 11 -es kormányrendelet és az érvényben levő előírások szigorú tiszteletben tartásával fog dolgozni. Jelenleg több mint 100 kolozsvári kereskedelmi és ipari társaságnak van 5 millió és 8 milliárd lej közötti adótartozása. A legtöbbel a nehézgépgyár tartozik. Az érintetteket előbb írásban felszólítják, amennyiben 15 napon belül nem fizetnek, lefoglalják minden ingó és ingatlan értéküket. További 15 nap elteltével elindítják a végleges kisajátítást. Az elmélet látszólag szép. Ellenben nem kellene figyelmen kívül hagyni az élet és a hivatal által létrehozott, létrehozható rendellenességeket! A könnyebb megértés kedvéért elmondok egy esetet, ami, sajnos, nem egyedi. 1998-ban egy bizonyos kolozsvári lakóház évi adója 108 922 lej volt. Ugyanennek a háznak az évi adója - anélkül, hogy a telek vagy a rajta levő épület bővült volna - 1999- ben 1 940 138 lej lett. Tíz évvel ezelőtt ennek az ingatlannak az adója 800-1000 lej volt. A tulajdonosok jövedelmének növekedése nem tartott lépést a házadó növekedésével. A nyugdíjas tulajdonosok pedig alig tengetik életüket egyik napról a másikra, csendesen lemondva minden földi örömről, a szó szoros értelmében nyögik a hatalmas adóterhet. Az állam atyuska előszeretettel hivatkozik a nyugati demokratikus, kapitalista törvényekre. De közben megfeledkezik arról, hogy nálunk százezrek és milliók vagyonkájukat egy szocialista-kommunista rendszerben hozták létre, amikor is nem volt lehetőségük - biológiailag fiatalon, jó erőben - olyan vagyonalapot teremteni, amely jelenleg biztosíthatná számukra a nyugodt, anyagi gondoktól mentes öregséget. Százezerszámra voltak nyugdíjasok, akik 10 000 lejt tettek félre temetkezésre. Most, 10 évvel a dicsőséges decemberi események után próbáljon valaki 10 000-ből temetkezni! Általunk úgymond demokratikusan megválasztott személyek a parlamentben olyan törvényeket szavaznak meg, melyek nincsenek tekintettel a kisemberek érdekeire. Az utóbbi 10 évben hozott törvények nagy része, de a diktatúrában hozott törvényekre is vonatkozik ez, bizonyos pozícióban felkúszott és ott kialakult kasztok érdekeit védi és óvja. A kisember ott áll védtelenül és kiszolgáltatottan. Kolozsváron még ebben is sajátos helyzet van: a városi tanács megszavazta 2000-re a helyi adók 50%-os emelését. CSOMAFÁY FERENC A kenyér már megvan... • Fotó: CSOMAFÁY FERENC/RMSZ Játék a közpénzekkel? A megyei tanács megrendelésében már 1998-ban elkészült annak az elterelő útnak a terve, amely a Nagybánya és Máramarossziget, vele az Észak-Moldovából jövő, a Pete-Csengersima határátkelőnek tartó teherforgalmat kiiktatná a városból, hogy ne súlyosbítsa tovább a megyeszékhely amúgy is zsúfolt közlekedését. A mindössze nyolc-tíz kilométeres útszakaszt Batiztól kellene megépíteni, Lázárin ál és Pusztadarócnál csatlakozna a petei úthoz. Becsült költsége mai áron 15-20 milliárd lej lenne. Már a múlt esztendőben hozzá akartak látni a kivitelezéshez - ami egyébként másfél, de legtöbb két évet venne igénybe -, de e költségvetési keretből nem futotta. Az idei esztendő sem ígérkezik valami bőségesnek a pénzforrások tekintetében, a munkálatot mégis el szeretnék kezdeni, hisz a jövő évben beindul a tőkeforgalom (is) a korszerűsített és bővített petei határátkelőnél. S a megyei önkormányzat nem csak a megye, de a megyeközpont, tehát Szatmárnémeti lakosságának környezetvédelméről, nyugalmáról is köteles gondoskodni. Csak egyetérthetünk György Gábor mérnökkel, a megyei tanács beruházási igazgatójával, aki így érvvel, s akitől a fenti információkat szereztük. - De igazgató úr, a városnak is van ám egy nagyon pompás forgalomelterelési terve, a tavaly szavazta meg a helyi tanács, s nagy reklámot csapott neki a helyi sajtó! Az udvari útelágazótól kiindulva, Szentvérnél épülne meg egy hosszú felüljáró a vasút fölött, s az Ócskasornál jönne ki a határnak vezető útra! Ez a változat, a megyei tanácséval ellentétben, nemcsak hogy jóval drágább, a megyei lapok 80 és 100 milliárd lejről írtak, de elég sűrűn lakott utcákat érint, amelyek csak akkor lesznek alkalmasak az intenzív teherforgalomra, ha felújításukra újabb milliárdokat költenek. Persze, ha engedi a lakosság, mert a lakosságot egyelőre nem kérdezték meg. Szóval, igazgató úr, a város és a megye nem egyeztet? Nem tudta a városi önkormányzat, hogy a megye már korábban elkészítette a maga forgalomelterelési tervét, ami ráadásul a logika szerint is jobb és olcsóbb, mint a városé? Biztosan tudták! Valószínű, úgy gondolták, nekik jóval több a pénzük, mint a megyének, ezért is választhatnak egy jóval drágább megoldást. Ám én nem szeretnék minősíteni... Ami az egyeztetést illeti: kötelező is meg nem is. Mi a megye, ők a város területén kívánják a forgalmat elterelni. Lehet, hogy csak választási fogás a város grandiózus útelterelő, felüljáró építő terve? A jelenlegi polgármesternek, Horea Andercónak, aki újabban a Melescanu-féle párt jelöltjeként kíván a város élére kerülni, jól jöhet. Ám kérdés, ha újraválasztják, honnan lesz rá pénz, ami ezer felé kéne. Vagy akkor már el lehet felejteni az egészet? SIKE LAJOS Zsákbafutás • Fotó: KUCSERA JENŐ / Marosvásárhely NEM HAGYHATJUK SZÓ NÉLKÜL Annak idején - a múlt tavaszon - beszámolunk arról, hogy egy bizonyos kormányrendelettel végre a Szatmári Római Katolikus Püspökségnek is visszaadtak egy épületet! Tegyük mindjárt hozzá: a sok közül, amit korábban elkoboztak, államosítottak, még mindig csupán egyet! A híres városépítő püspök, Hám János idején felhúzott konviktusról van szó, mely Szatmárnémeti belvárosának egyik legszebb, legimpozánsabb épülete. Évtizedek óta az Unió gépgyár, a város legnagyobb ipari egységének iskolaközpontja működik benne. Azaz ma már nemcsak, mint erről az alábbiakban még szó lesz. A 89-es fordulat után pár hónappal a helyi román és magyar lapok egyaránt lelkesedéssel írtak róla, hogy a kétemeletes saroképület homlokzatán kibontották a kommunizmus hűséges helyi szolgái által korábban befalaztatott Mária-szobrot, mely előtt azóta is sokan megállnak, hisz a hitre, a keresztényi erkölcsre emlékezteti a járókelőket. Mondanunk sem kell, milyen nagy szükség van erre, hisz a hitetlenség, az erkölcstelenség, általuk a hazudozás, a mások átverése, a kisebb és gyengébb legyűrése továbbra is kisérő jelensége életünknek. A helyi többségi lapok szinte menetrendszerűen, hetente-kéthetente közölnek egy-egy úgynevezett „tiltakozó" cikket, hogy „nem adjuk az Unió iskolát!" Nemrég az egyik írásban még egy magyar tanulónak is azt adták a szájába: „Nem volna jó, ha ez a szép épület «mások» tulajdonába menne, mert akkor hova járnánk iskolába?” A módszer, a „spontán hang”, ha úgy tetszik, a „nép szava” nagyon is ismert a megboldogult Ceau idejéből. S ezt most olyan többségi lapok művelik, amelyek demokratikusnak nevezik magukat. Volt már olyan „munkás-ankét” is, melyben az Unió gyár egyik dolgozója azt Miért sír a szatmárnémeti Szűzanya? „nyilatkozta”, hogy inkább lebontják a falakat, mintsem átadják! Egy másik azt „mondta”: a karbantartással már kifizették! Az olvasó azt gondolná, hogy máris pakolják kifelé a padokat, mi több, az osztályok immár az udvaron, a szabad ég alatt működnek, s a tanárok nagykabátban és kucsmában tartják meg előadásukat az egyik ív alatt! Különben minek ez a hisztéria, riogatás? Holott a mindjárt egyéves kormányrendelet végrehajtása érdekében lényegében még semmi nem történt! Még egy kicsiny, az első kicsiny lépés sem. Az újságíró megdöbbenve hallja Reizer Pál püspöktől, hogy noha ők rég szorgalmazzák, még meg sem alakult az a bizottság, amely az egykori konviktus épületének átadási módjáról, idejéről és a vele kapcsolatos teendőkről, gyakorlati lépésekről kell döntsön, nevezett kormányrendelet értelmében. A bizottságba a Kisebbségügyi Minisztérium, a tanügy (az épületet használó intézmény illetékes szerve) és a püspökség kell kinevezze képviselőit.A püspökség már júniusban (!) megnevezte bizottsági emberét, a másik két fél a mai napig sem! Míg a bizottság nem állt fel, gyakorlatilag semmit nem lehet a visszaadásért tenni. Csak azt követően - nyilvánvalóan még hónapokig elhúzódó tárgyalásokon,, egyeztetéseken - tudja a püspökség telekkönyvileg is nevére visszaíratni a nagy épületegyüttest, amire, de legalább egy részére az egyháznak azért is mielőbb szüksége volna, mert a Hám János katolikus líceum egy erre allkalmatlan, szűk, salétromos udvari épületben működik! S az a rész már most majdnem szabad! A „szebb években" tízezer embert foglalkoztató gyár iskolája ugyanis a vállalattal együtt összezsugorodott! Olyannyira, hogy ma a tantermek felét ha használja! A többit kiadta ilyen-olyan célra. Vagy öt termet a szomszédos Eminescu-líceum egyik vezetőjének, akik saját kft-jét üzemelteti bennük! Három terembe az újfatéri 12-es számú általános iskola fészkelte be magát. Itt tartja óráit a fővárosiSpiru Haret magánegyetem kihelyezett tagozata. S a felsorolás nem teljes. Egyértelmű: ezek mindent elkövetnek, hogy az épület ne kerüljön visszajogos tulajdonosához, s húzzák-halasszák az átadást, amennyire csak lehet! S ha a püspökség nem lép fel erélyesebben jogait érvényesítendő,akkor át se adják. Hát ezekért sír a konviktus homlokzatát díszítő Szűzanya! De vajon meddig kell még sírnia? SIKE LAJOS Itt és most Ez már a vég? Vagy csak a Vég kezdete? Merthogy nem a kezdet vége, az biztos! Még mindig a „sajátosan átmeneti időszak”-nak nevezett valamiben vagyunk, aminek talán nem is lesz vége soha... Vagy mégis? Hiszen az már valami végzetes dolog, ha óvodáktól is megvonják a meleg vizet, és megüzenik a dedósoknak a gázas bácsik: ebéd nem lesz, mert nem adnak több büdös, de jól főző, könnyen illanó anyagot. Ez az a helyzet, amikor talán ki kellene írni az országajtóra, szegénység miatt zárva! Újsághír: mától (hétfő, kétezer január 31.) egyes marosvásárhelyi oktatási intézményekben és a bizonyos lakótársulásokhoz tartozó tömbházakban megszüntetik a melegvíz-szolgáltatást, és a konyhákban, a főzőkályhák csövein sem jön majd a gáz. Erről egy jelenet jutott eszembe abból a korszakomból, amikor még a bukaresti flasztert koptattam (nyolcvanas évek vége, az sem volt ám leányálom). Egy nyirkos, ködös hajnalon a román szomszéddal vártuk a buszt. Akkor sem volt fűtésünk, meleg vizünk, s mondom neki: mindjárt visszamegyünk a kőkorszakba. Válasza mellbevert: Nem úgy van az asszonyom, „nu avem conditii pentru a$a ceva". Azaz: ahhoz már nincsenek meg a feltételeink. Aztán busz jött, ő elment másfelé, s gondolkoztam: belekényszerítettük magunkat a lelketlen, abszurd, rideg tömbházakba, s azzal vége a természetes életnek. Sehol egy összkomfortos barlang, amin nem fúj át a szél, amibe nem tud beleszivárogni az eső. Oda leltek a jó békebeli vadászatok. Sehol egy MÁTHÉ ÉVA (Folytatása a 4. oldalon) Nyugati szemmel FELHÁBORÍTÓ Az idősebb korosztály még jól emlékezhet a Lindbergh névre. Óriási szenzáció volt az amerikai pilóta rekordja, aki 1927-ben, a pionír repülés történetében először repülte át az Atlanti- óceánt, New York és Párizs között, nonstop 33 és fél óra alatt. Aztán öt évvel később a tragédia. A hős pilóta 20 hónapos kisfiát elrabolták és meggyilkolták. Nem csak Amerika, de az egész világ gyászolta a népszerű hős kisfiát, és a felháborodás általános volt. A gyermekrabló gyilkost két évvel később, 1934-ben elfogták és kivégezték. Manapság is lopnak gyermekeket, nyomorítanak, kínoznak, eladnak, vagy ha úgy adódik, ölnek is. Ártatlan kicsiny gyermekeket, akik nem tehetnek arról, hogy a világra jöttek és arról sem, hogy körülöttük egy gonosz világ ezer és ezer veszedelme leselkedik rájuk. És ez felháborító! Nincs is pontos statisztika arról, világszerte hány gyermeket rabolnak el, akiknek szülei gondatlanok, vagy nem eléggé elővigyázatosak, netán olyan kis szerencsétleneket, akiknek senkijük sincs, akiket a sors kivetett az utcára, és életútjukat a nagyvárosok kegyetlen dzsungeltörvénye határozza meg. A magyar rendőrségi kimutatás a múlt évre kb. 3-4 ezer gyermekeltűnési esetet jegyzet. De a valódi számadat sokkal magasabb, mert nem minden esetről kapnak a hatóságok bejelentést. A nyugati világ adatai is roppant szomorúak, hiszen az Egyesült Államokban évente 1 millió tinédzser szökik meg hazulról, ez a szám Németországban 40 és 50 ezer közé tehető. Arról már nincs pontos kimutatás, mi történik később velük. Hányan kerülnek vissza a szülői otthonba, hányan lesznek kábítószer és prostitúció áldozatai, vagy hányat adnak el távoli országokban az emberkereskedők. Felháborító, hogy világunk eltűri: gyermekeket raboljanak és adjanak el szervátültetés céljából. Hogy a gazdag, akinek pénze van, koszos HOLLA! HEHL OTTÓ (Folytatása a 4. oldalon)