Romániai Magyar Szó, 2000. április (12. évfolyam, 3375-3401. szám)
2000-04-01 / 3375-3376. szám
/ 2000. április 12. honi valóság Ú honi valóság Képernyő A riport sava, borsa A szerencsére immár tíz éve magunk mögött hagyott „átkosban” - az idősebbek bizonyára jól emlékeznek rá - olyan képeslapokat lehetett vásárolni a szocialista kereskedelemben, ami az ég világán semmit nem mondott senkinek. Lehet, hogy csak a gyenge minőségű papír, vagy a nem megfelelő nyomdatechnika okozta, de annál sematikusabb, „lélektelenebb” fotókat el sem tudtam képzelni. Az ég mindig makulátlan kék volt rajtuk, az épületek általában egy-egy intézményt ábrázoltak, a templomokat, kastélyokat, tornyos épületeket gondosan mellőzték a sorozat főkigondolói. A képeslapon egyébként minden ott volt, aminek ott kellett lennie, de az ember mégis restellte külföldre küldeni e fotókat, inkább levelezőlapot, borítékba zárt néhány sort postáztam, ha üzennivalóm volt odaátra... Hogy, hogy nem ezek a lapok jutottak eszembe szerdán délelőtt, amikor a kolozsvári magyar tévéadásban végignéztem Pákai Enikő (és a stáb) iskolariportját. A kolozsvári Báthory középiskoláról szólt, minden benne volt, aminek benne kellett lennie arról, hogy most hogy is folyik az oktatás. Kié az iskola? - hangzott a cím, majd megszólalt az igazgatónő, a tanár, a tanítónő, a szülők (a gyerekek nem, miért?), végül a megyei főtanfelügyelőhelyettes is... csak éppen a riport sava, borsa hiányzott az egészből. A sematikus válaszokból ítélve sematikusak lehettek a kérdések is. Az információkat nagyjából megkaptuk, de sehol egy mondatnyi riporteri hozzáállás, sehol egy hangulati elem: iskolacsengő, gyerekkacaj, egy fintor, valami, amiben megkapaszkodik a képzelet. A Kolozsvárról sugárzott riportokat nemcsak kolozsvári nézők látják. Ezért nagyon hiányoltam, hogy bár két mondat nem hangzik el arról, hogy mit képvisel a Báthory... A riport akár egy eldugott kisváros harmadrendű középiskolájáról is szólhatott volna, hiszen a riporter semmivel nem emelte ki azt a rangsorból. A hiányérzet attól is fokozódott bennem, hogy a második riport sokkal egyéniesítettebb volt, pedig nem közölt bennük falrengető dolgokat a riporter. Viszont az előző anyaggal ellentétben azt éreztem ki belőle, hogy a szerkesztő nemcsak érti, de érzi is azt, amiről tájékoztat: a válaszúti élet lüktetését, a lelkész, a néprajzkutató (Kallós Zoltán), a tanerők szavain átsütő közösségi gondokat. Valószínűleg a téma is hálásabb volt, mint az első riporté, bár a Báthoryról is láttam máskor ugyancsak „szívhez szóló” beszámolókat. Elismerem: nem kell mindig feltétlenül lírai töltete legyen egy oktatási anyagnak, de azért ha valaki túl távol tartja magától, lelkétől a tematikát, akkor félő, hogy „szocialista képeslap-ízű”, korrekt, de sematikus tévéanyag készül a szerkesztő, operatőr, vágó munkája nyomán. A Válaszút válaszúton című összeállítás gyártóinak neve rangsor felállítása nélkül jelent meg a képernyőn, tehát csak sejtem, hogy Bardócz László, az egész szerdai műsor szerkesztője és ezúttal bemondója készítette a riportot, melyet egyetlen mondattal kiemelt a szokványosságból azzal, hogy közölte: Válaszút nemcsak Kallós Zoltán néprajzkutató szülőfaluja, hanem a híres Wass Albert is ott látta meg a napvilágot. Persze most akárki mondhatja: Válaszút és Wass Albert csak egy van... Dehát a Báthory iskola történetének egészen biztosan számtalan olyan mozzanata van, amelyek közül ha akár egy elhangzik (csupán jelzésszerűen) a riport elején, mindjárt más lett volna a hangvétel és az odafigyelés. Egyébként ha valóban nem tévedek, és Bardócz volt a válaszúti riport értelmi szerzője, akkor jellemző e mozzanat, hogy teljesen egyenrangú félnek tünteti fel magát az operatőr és más munkatársak mellett. Személyesen alig ismerem őt, ki tudtommal a magyar adást gyártó egész szerkesztőséget vezeti. Viszont elég a képernyőn látni őt, követni munkáját, hogy az ember becsülni tudja hozzáértését, és végtelen szerénységét. Igaz, a képernyőn kissé kevesebb is elég lenne ebből. Mert végtére a tévés munka valahol az önmutogatáson alapszik. Márkus Etelka adászáró egyházi műsora talán a két előbbi riport között helyezkedett el - minőségi szempontból. Ezen túlmenően volt benne egy operatőri (szerkesztői?) bravúr: elhangzott egy vers (nem tudtuk meg szerzője nevét). A verset előadó színésznőt (?) az operatőr e színszegény, télutói-tavaszelőtti tájban olyan keretbe helyezte el, ami egyszerűen csodálatos volt: a szürke minden árnyalatában játszó ágak zegzugában egy képbe nyúló, majdnem türkiz színű fenyőág... Szavakkal elmondva ez természetesen hatástalan, de a képernyőn páratlan esztétikai élvezetet nyújtott a képsor. MÁTHÉ ÉVA Környezetvédelem és vadkapitalizmus (Folytatás az I. oldalról) Visó-völgy és Szaszacsal tájékán: a két folyó árterületén mindenütt fűrészpor-halmok, szemét. S azokat a hóolvadás, a nagyobb eső mind a folyóba mossa. Ezért is pusztulhatott ki a már említett galóca. S ha Alsóvisón, az állomáson lepillantunk a vonatból, a talpfákat már nem is látjuk, annyira befedte azokat a vastag, szürke, dúsított fémércréteg, mely - figyelem, Basescu miniszter úr! - a lyukas, elhanyagolt tehervagonokból „csordogál” a földre. De nyomuk fellelhető a bányától (Borsabányáról van szó) a feldolgozó üzemekig (Nagybánya, Kiskapus) vezető úton szinte végig. Tomescu környezetvédelmi miniszter úr a nováci újabb botrány után szemrebbenés nélkül állította: alig nőtt a Tisza nehézfém-szennyezettsége a természetes (állandó) szint fölé, ami - s ezt viszont elismerte - „igen magas”... Szinte hallom a miniszter urak siránkozását, hogy a „múlt súlyos öröksége”, a „pénzhiány”... De ők sem tagadhatják: korábban a Tiszában volt galóca, a Visóban pisztráng, s a bányászat meg a szállítás méretét nem lehetett a maihoz hasonlítani. Bizony, egyre inkább megmutatkoznak a vadkapitalizmus „eredményei”, gyűlnek annak szennyei. Hol a hiba, mi a teendő? A sok-sok mulasztás okát Tomescu környezetvédelmi miniszter úr háza táján kell keresni. Részben érthető, hogy a fűrésztelepek gazdáinak olcsóbb a patakpartokra dobni a fűrészport, részben az is, hogy sokkal olcsóbb kezelés nélkül a tározókba, derítőkbe engedni a szennyvizeket. S a bányavállalatok, ércdúsítók éltek is e „lehetőséggel”, mit sem törődve a szennyvíz-kezeléssel, az ülepítők biztonságával. És tehették ezt, mert senki sem ellenőrizte rendszeresen ténykedéseiket, nem büntette kellőképpen kihágásaikat. Pedig a miniszter úrnak bőven vannak a mi adózásunk nyomán fizetett alkalmazottjai, ellenőrei, akiknek kötelessége éppen az lett volna, hogy mindennemű szennyezésnek elejét vegyék. Máramarosban ezek a szakemberek nem dolgoztak meg a fizetésükért. Hogy miért nem? Szerintem két okból. Vagy nincs megfelelő szakképzettségük (netán az algoritmus alapján nevezték ki őket), vagy értik ugyan a mesterségüket, de némi balkáni „baksis” ellenében avagy felsőbb „utasításra” (az érdekelt magánszemélyek részéről jövőkre gondolok) elnézik a kihágásokat, meghosszabbítják a működési engedélyeket, miként az AURUL-nál is történt. Ideje tehát ama ellenőröket is törvény elé citálni. A máramarosi környezetvédelmi igazgatóság alkalmazottai egész világ előtt „bemutatkoztak” és leszerepeltek. A miniszter úr pedig a sajtó „túlzásaival” foglalkozott, ahelyett hogy beosztottjai munkáját vette volna górcső alá. Kérdezném is: mikor meneszti a csapatot? Mikor lesznek Máramarosban, szülőföldemen igazi környezetvédelmi ellenőrök? Hiszen, miniszter úr, a szennyvizes pohár igazán betelt, vajon nincs itt az ideje a lemondásnak? Ui. Ha a minisztérium és az igazgatóság bármely alkalmazottjának cáfolni, esetleg pontosítanivalója lenne a fentiekkel kapcsolatban, bármikor s bárhol vállalom velük a nyilvános vitát. Az adófizetők nevében is kíváncsian várom, lesz-e valakinek mersze kiállni, avagy hallgatnak továbbra is, mint a ciánmérgezéstől döglött csuka? Reflexió az RMSZ-ben, Barabás István által jegyzett Magyarok bálja című cikkre Csíkszereda városa soha nem tűzte ki céljául politikai bálok megszervezését. Történik ez azért, mert ez a „kis város” öncélúan mindig azt szeretné, hogy az évi jótékonysági bál lett légyen az a Phoenix-bál, vagy újabban a közkívánatra meghiredett Polgármesteri Hivatal-bálja -, a rászorultakon, szegénysorúakon, elesetteken segítsen. E bálnak meghívottja volt az idén is és az elmúlt 7-8 esztendőben is mindenki, aki hozzájárulásával segíteni tudott és akart a rászorulóknak, ráutaltaknak, elesetteknek. Nem tudok róla, hogy a Hargita Népe „panaszkodott” volna azért, hogy a Csíki Kaszinóban meghirdetett jótékonysági bálnak kevés támogatója lett volna. Tisztelt Barabás István úr! Nem tudom, Ön milyen statisztikák alapján jelentette meg írását (RMSZ, 3370. szám, 2000. március 27.) e bálról, de azt figyelmébe ajánlom, nézzen utána, hogy ez a jótékonysági összejövetel mindig és mindenkor a rászorulókon igyekezett segíteni fűtéspótlék, közköltség kifizetését, orvosi ellátás támogatását, protézisek, gyógyszerek beszerzését és egyéb célú polgári megsegítést, és nem a közönségsikert, tömegszórakoztatást célozva meg. „Ha fogyva bár, de törve nem” Csíkszereda polgári vagy polgárosodó lakóinak még ma is megvan és meglesz a továbbiakban is - ha úgy tetszik - a polgári/szociális érzékenysége. Úgy gondolom, hogy az idén összegyűlt csekély 16 millió lej is elég lesz ahhoz, hogy egy fiatal kislány lábprotézise, egy rászoruló kisgyerek hallókészüléke és még pár hasonló „apróság" beszerzését támogatni tudjuk, és engedjék meg, hogy úgy gondoljam, ez nem kis dolog. S amit nem tettem meg eddig, megköszönöm most annak a KEVÉS támogatónak, akik ennek a rendezvénynek hagyományosságát felvállalták és továbbviszik jövőre is. „Isten fizesse", adományukkal nem a közösség gyarapodik, hanem a polgári világ, mely mindig is jellemzője volt Csíkszeredának, és remélem, a jövőben is az lesz. A jótékonysági bál nem „szomorú epizód” volt, hanem egy humanitárius, ha úgy tetszik, kiemelkedő, közösségformáló, meghatározó alkalom. Tudnék itt számokat sorolni összejövetelünkről, de az esetleges érdeklődők mindezt a Polgármesteri Hivatal szociális osztályán - sajnos ilyen osztálynak is kell léteznie - megtalálják. Legyen bálja a magyaroknak mindig és mindenkor, minden idők farsangjain. De ez NEM VOLT SZOMORÚ EPIZÓD, se politikai jellegű ÖSSZEJÖVETEL, nem volt csak a MAGYAROK BÁLJA, nem volt KEVESEK mulatsága. És ez így van jól. Soha, mikor a legvígabbak vagyunk se feledkezzünk meg azokról, akik elesettek, szenvednek, és számukra a társadalmi összefogás nem kevesek mulatsága, hanem EMBERSÉG a maga vonatkozásában. Dr. CSEDŐ CSABA ISTVÁN Csíkszereda polgármestere Strasbourgba kell vinni a Magyar Ház ügyét? (Folytatás az 1. oldalról) strasbourgi nemzetközi bíróságig. Kiss György elmondta, hogy ő Strasbourggal „fenyegetőzve” kapta vissza lakását még az Iliescu-korszak idején. Fórika Éva jogásznő szerint azonban ezt csak végső megoldásként kell igénybe venni. Toró Tibor professzor szóvá tette, hogy Temesvár nagy szülöttei közül Pesthy Frigyes, Kerényi Károly és sok más magyar személyiség megérdemelne egy-egy utcát a Bánság fővárosában. Pósa Irén felvetette, hogy szorosabban együtt kellene működni a többi bánsági nemzeti közösséggel, ami talán szavazatokat is hozhatna az RMDSZ-nek. Harmati Miklós javasolta hogy tudatosítani kell az emberekben: nemcsak a német, de a magyar iskolába is „érdemes" beiratni a gyereket. Létrejött a DMKT Eurorégió, nemcsak németországi, hanem jól fizetett magyarországi munkalehetőség is kínálkozik. Készül a státustörvény - tette hozzá Toró T. Tibor. Kiderült, hogy erre már van igény. Varjason a román osztályokban 28-an igényelték a magyar nyelv fakultatív oktatását. Az érem másik oldala van a megyében már néhány olyan magyar óvoda, pl. Nagyszentmiklóson, amelyben több a román gyerek, mint az magyar, ezért az oktatás inkább román nyelven folyik... Alulírott, mint belvárosi lakos, szóvá tettem, hogy az RMDSZ postán szétküldött szórólapjain nem kellett volna feltüntetni a jelenlegi városi és megyei tanácsosok nevét, mert az befolyásolja az embereket a jelöltállításkor. Megnyugtattak, hogy ez a felmérés csak „tájékoztató jellegű”, minden a városi küldöttgyűlésen dől el. Végül sor került a hét városi küldött megválasztására, akik a helyi RMDSZ-berkekből vagy hozzájuk közelálló személyekből kerültek ki. Máig ható időszerű üzenete okán az elmúlt hetekben részleteket közlöltünk Magyarország egykori bukaresti nagykövete nem szokványos naplójából, amely a budapesti Osiris kiadónál látott napvilágot 1998-ban. A válogatást az RMSZ végezte. A közlést a jövő hét elején befejezzük. Ion Dinca miniszterelnök-helyettes megnyugvással vette tudomásul, hogy a vegyes bizottság folytatja munkáját, de a megszakítás lehetősége meglepetésül szolgált számára. Igyekezett objektív lenni, jó benyomást kelteni. A történtekkel kapcsolatban lényegében megismételte a külügyminiszter által elmondottakat. Új elem, miszerint a bizonyítékokat, ha a magyar kormány igényli, rendelkezésre bocsátják. Anélkül, hogy Berecz ezt érintette volna, hosszasan tagadta, hogy bármi összefüggés lenne a történtek és az ülésszak között. Utalt viszont arra, hogy a „cselekmény” összefügg a Nyugaton szervezett románellenes tüntetésekkel. Azt mondta, ő is látta a röpcédulákat, „amelyeket tartalmuk miatt senkinek sem ajánlatos látni”. Az is új elem, hogy kereskedelmi tanácsosunk nem „persona non grata”. Hangsúlyozta ugyanakkor, mindent meg kell tenni, hogy hasonló esetek többé ne fordulhassanak elő. Többször visszatért arra, hogy nem hozzák az ügyet nyilvánosságra, mert nem akarják a hangulatkeltést, hiszen az nem használ a két nép érdekeinek. Nyomatékosan kérte, mi se tegyük ezt. Közvetlen ok nélkül bizonygatta, hogy nem szervezett akcióról volt szó. A plenáris ülés közben Ion Dinca üzenetet kapott az elnök-főtitkártól, ezért szünetet javasolt, és telefonálni ment. Majd visszatérve a nagykövetek jelenlétében elmondta Berecz Frigyesnek, hogy Nicolae Ceausescu elutazása időpontjáról érdeklődött, mert arra gondolt, ha Berecz elvtárs is úgy tartja jónak, talán pénteken, Berlinből való visszaérkezése után tudná fogadni. Ez nem érinti a miniszterelnökkel csütörtökre tervezett találkozót. Az mindenképpen meglesz. Dinca azt is elmondta, hogy érdeklődésre beszámolt a tárgyalások menetéről. „Arad szellemében folynak” - volt a válasza, amelynek Ceausescu nagyon örült. Majd hozzátette: Az ilyen dolgok, mint a tegnapi, nem szabad, hogy foltot hagyjanak a mi együttműködésünkön. Az előzményekből és a történtekből, a román reagálásokból az alábbi következtetéseket vontam le, és ezeket jeleztem Budapestnek is. 1. Ami történt, előre megszervezett rendőrségi akció volt, kidolgozott forgatókönyv szerint. A lopott autó meséje arra szolgált, hogy kinyithassák a CD-s rendszámú kocsit. Zavarta a terhelő bizonyítékok elhelyezését, hogy tanácsosunk nem szállt ki a kocsiból, ezért kellett elszállítani. A szervezettségre utal az utca lezárása és a nagy rendőri (titkos és egyenruhás) készültség. Amennyiben igaz az állítás, hogy az egészet filmezték és fényképezték, még inkább aláhúzza az előbbi állítást. Az lehetséges azonban, hogy személy szerint nem Győrfi volt fontos számukra. Bármelyik magyar diplomata lehetett volna, hiszen a cél csak az lehetett: a tüntetések előestéjén a felbujtást ránk lehessen fogni. Amikor a forgatókönyv elkészült, nem tudhatták, mi lesz itt, és azt sem, mi lesz Budapesten. Információink vannak arról, hogy meglepte őket a budapesti tüntetés betiltása. Nem ezt várták. 2. El akarják kerülni a nyilvánosságot. Ha józanul gondolkodnak (talán vannak ilyenek is), tudniuk kell, hogy egy ilyen vád nevetséges, amit senki nem hisz el. Diplomaták nem szoktak, diplomáciai rendszámmal ellátott kocsiból, röpcédulákat szórni. „Dokumentumaik” silány hamisítványok lehetnek, amelyeket nem hozhatnak nyilvánosságra. Csak az alacsony műveltségi szinten használhatnák propagandaanyagként. Attól meg különösen tartanak, hogy mi hozzuk nyilvánosságra az ügyet. Aki előbb tájékoztat, azé az előny, a másik csak magyarázkodhat. 3. A vegyes bizottsági ülés megtartásában úgy tűnik, nagyon érdekeltek. Feltehetőleg az időzítéskor elkerülte a figyelmüket. Ceausescu fogadni akarja Berecz Frigyest. Igazán annak örült volna, ha ezt mi kérjük. Ion Dinca már a repülőtéren megkérdezte, nem hozott-e üzenetet a főtitkár számára. Ha félbeszakadna a tárgyalás, ez a nyilvánosság elé kerülne. Ezért akarják elkerülni a konfrontációt. Ha mi végigcsináljuk a programot, és nem vetjük fel az ügyet minden lehetséges alkalommal, akkor ez azt jelenti, hogy lenyeltük. 4. Ha most nem védjük meg egy munkatársunkat, aki ráadásul vezető beosztásban van, és nem is közvetlenül politikai területtel foglalkozik, akkor megállíthatatlan eszkaláció előtt nyitjuk meg az utat. Kolozsvár nem ismétlődhet meg! Instrukciókat kértem Berecz Frigyes részére, mert úgy vettem észre, hogy csak fanyalogva képviseli az érdekeinket. Dincanál még jól beszélt, de kértem, a vacsoránál ismét térjen ki a kérdésre, ezt már megkerülte. Úgy érzem, számára az a fő kérdés, hogy a programot végigcsinálja. Ehhez pedig az a legnagyobb biztosíték, ha békében hagyja ezt a számára kellemetlen ügyet. Pedig, mivel szimpátiát teremtett a románoknál, volna lehetősége keményebben védeni érdekeinket. Javasoltam neki, hogy Győrfi megvédésén túl hangsúlyozza, a történteket, mint módszert is mélységesen elítéljük. Érzékeltessük azt, nem kívánjuk ugyan átvenni az alantas módszereket, de adott esetben ezek nélkül is tudunk határozott intézkedéseket foganatosítani román diplomatákkal szemben. Amennyiben hasonló esetek ismétlődnek, nem tekinthetünk el a kemény válaszlépésektől. Másnap a delegáció vidékre utazott, a bukaresti program csak pénteken folytatódott. Pénteken délelőtt fogadta Bereczet Constantin Dascalescu miniszterelnök. A miniszterelnök gazdasági kapcsolatainkat jónak, dinamikusan fejlődőnek értékelte. - Jól tükrözi azt a tényt, hogy népeink, pártjaink és országaink között jó kapcsolatok vannak - mondta. Hangsúlyozta, hogy széleskörűen fejleszteni szeretnék kapcsolataikat a szocialista szomszéddal, a Magyar Népköztársasággal. Dinca miniszterelnök-helyettest azért helyezte ebbe a funkcióba, mert sokat várnak ettől a relációtól. Berecz az utasításnak megfelelően szóvá tette a Győrfi Károllyal történt dolgokat. Aláhúzta, hogy biztos félreértés volt, és kérte, még egyszer vizsgálják meg és változtassák meg álláspontjukat. A miniszterelnök kategorikusan elutasított minden újabb vizsgálatot, és megismételte a már korábban elhangzott álláspontot és érveket. Hangsúlyozottan kijelentette, hogy dokumentumokkal rendelkeznek magáról az akcióról, és kezükben vannak azok a röpcédulák is, amelyeket diplomatánk szórt. Kijelentette, nem nyilvánították „persona non gratának”, mert úgy gondolták, „helyesebb, ha kérik a baráti magyar kormánytól a diplomata visszahívását.” A legfelső pártvezetés is úgy foglalt állást, hogy ez az ügy nem zavarhatja kapcsolatainkat. Ezért amennyiben a magyar fél visszahívja a diplomatát, és nem hozza nyilvánosságra az ügyet, akkor ők sem teszik ezt. Ha azonban igen, akkor ők is nyilvánosságra hozzák a dokumentumaikat. Megismételtem javaslatomat Budapestnek, hogy az esetet hozzuk nyilvánosságra. Nem tartottam kizártnak, hogy ők is lépnek, kreálnak valamilyen „dokumentumokat”, és esetleg ki is utasítják Győrfi Karcsit. Ezt a feltevésemet szintén közöltem a Külügyminisztériummal, és egyben javasoltam, mi is utasítsuk ki azt a román diplomatát, „akinek hiánya legérzékenyebben érintené követségüket”. Hangsúlyoztam: „minden óra rontja pozíciónkat”. Azt is közöltem, hogy bár munkatársaim sok mindenen keresztülmentek már, edzettek és felkészültek, de főként a kirendeltségiek idegeit kezdi felőrölni a feszültség, az állandó figyelés és zaklatás. Ezekben a napokban szinte megszakítás nélkül kapcsolatban voltam központommal, így tudtam meg, hogy a román ügyvivő is tiltakozott a Győrfi-eset miatt a Külügyminisztériumban. A jegyzék kifogásolta a bukaresti nagykövet reagálását is a miniszternél. A magyar válasz azonban megismételte az általam elmondottakat, mint a magyar kormány álláspontját. (Folytatjuk)