Romániai Magyar Szó, 2001. március (13. évfolyam, 3698-3727. szám)

2001-03-01 / 3698. szám

2001. március 1. honi valóság­os honi valóság Mikor?­ ­ (Folytatás az I. oldalról) kisgyermek közül 49,4 meghalt, addig 1998-ban ez a szám közel két és félszer kevesebb, 20,5 volt. Azt lehet mondani, hogy gyö­keresen megváltozott a helyzet. Minden szülő aggódik, és vélet­lenek, tradégiák ma is lehetsé­gesek, de ma már szüléskor és a gyereknevelés első évében sok­kal kisebb a (statisztikai) esélye annak, hogy egy kisgyereket elveszítsen a család. HU Egy másik jelenség: még egy korosztály lépett be abba a csoportba, amelybe azok tartoz­nak, akiknek közül a legkeve­sebben távoznak. 1994 óta sta­bilan az egy százalék alatt van­nak a 30-34 év közötti korosz­tály mutatói. A fordulat éve 1993. Úgy látszik, ez a korosz­tály már élvezi az „új világ” áldásait - ha mást nem, a jobb étkezés(?), a jobb gyógyszerel­látás, meg az aerobic-fitness­­ipar előnyeit. 40 és 54 év közötti korosz­tályoknál már aggasztóbb, mert negatív irányban változik a helyzet. Egyre inkább ezek a korsztályok azok, amelyek „elhasználódnak”. 1970-ben a 40-44 év közöttiek vesztesége a teljes veszteség 2,3, a 45-49 kö­zöttiek 3, és a 50-54 közöttiek 2,8 százaléka volt. 1998-ra ez a következő­képpen módosult: 2,9, 4 és 4,2 százalék. 1970-ben ezekből a korosz­tályokból került ki a veszteség 8,1, 1998-ban pedig 11,1 száza­léka ! Mi történt közben? 1970- ben azok tartoztak ezekhez a korosztályokhoz, akik 1930 előtt születtek, tehát leginkább falun nőttek fel! 1998-ban az 1958-ban és azelőtt, de minden­képpen 1944 után születettek, b­ár az új világban szocializá­lódók, az „új világ építői” kerül­tek ebbe a korba. Hogy az ország hova jutott, miré épült, az köztudott. Ez lenne az építésnek az az ára, amit az új világ első korosztá­lyai a legdrágábbal, életükkel fizetnek? Mert, a statisztika szerint, az ezután következő két korosztá­lyoknál nincs lényeges változás. 1970-ben a teljes veszteségből a 55-59 közöttiek 6,1, a 60-64 közöttiek 9, a 65-69 közöttiek 11,8 százalékot mondhatnak magukénak. Ez 1998-ban­ 6,2, 9,3 és 11,9 százalék, tehát, mint látható, alig változik. IS. Hosszú, csendes, nyugodt öregkor, békés családi körben, gondoktól mentesen, hosszas készülés az utolsó útra - mennyire ábránd ez ma? Hogy jobb az öregkor, mind egykor, avagy sem, azt igen sokféleképp, igen szubjektíven lehetséges megítélni. Soha, semmikor nem volt jó megöre­gedni, egyre kiszolgáltatottabb­­nak lenni, végül a házastárs el­vesztése után egyedül maradni. Az öregkor minőségét mindig azzal együtt kell vizsgálni, hogy milyen a család, milyen a tár­sadalom, milyen lehetőséget biztosít idős tagjainak. Ebből a szempontból pedig a romániai helyzet egyáltalán nem bíztató. Hogy hosszabb az öregkor, az világosan kitűnik a statiszti­kákból. A 85 fölötti halálesetek 1998-ban a teljes veszteség 14,7 százalékát teszik ki, és az 70 év fölötti korosztályokból kerül ki együttesen a teljes veszteség 51,2 százaléka. Tehát az ezredforduló végén a Romániában születettek több mint a fele úgy indulha­tott az életnek, hogy tudhatta: megéri a nyugdíjas kort (ha ők személy szerint nem is tudták, meg nem is érdekelte őket, de a statisztikával bíbelődök tudhatták). Sok ez vagy kevés? Mihez képest sok vagy kevés? Újra csak nyugat-európai adatokat kellene ismerni ahhoz, hogy erre válaszolni lehessen. §jjj£: Már el is telt farsang far­ka, az utolsó farsangi hétvége, meg húshagyókedd, hamvazó­szerda. A mulatósnak vége. A témának folyt. köv. Értékmentés A XIX. század első felében az erdővidéki Bodvajban beindult a vasércbányászat, és az itt létesült vasgyár látta el e vidéket vasesz­­k­özökkel és vasszerszámokkal. Gábor Áron itt öntötte első két ágyúját, melyek­ segítségé­vel a székelyek első sikereiket érték el a harc­téren. A székelyek ügyességét és tehetségét bizonyítja, hogy itt, Bárót városának közelé­ben, a Bodvai-hegység tövében, szinte min­den, az öntéshez szükséges felszerelés nél­kül készültek az ágyúk. A kortársak joggal állí­tották Gábor Áronról, hogy mintegy „másod­szor találta föl az ágyúöntést”. A bodvaji, va­lamint az erdőfülei vasgyárak látták el nagyobbrészt ágyúgolyóval a háromszéki ágyúkat, s ennek a tevékenységnek csak az ellenség pusztítása vetett véget. A bodvaji vashámort utoljára az 1970-es években restaurálták. Mára jelentős része leomlott. Mit kellene tenni egy - lehetőleg -végleges „konzerválás” ügyében és érde­kében?! Erre az igen nehéz kérdésre kísérel meg válaszolni a baróti Gaál Mózes Közműve­lődési Egyesület, amely nemrég felvállalta a hu­ m­or restaurálási munkálatainak levezeté­sét, mely munkálatokra a Nemzeti Kulturális Örökség Minis­ztériuma részéről kapott egy­millió forintot, mely összegből - a restaurálási bizottság szerint - elkészült a dokumentáció, és be lehetett szerezni a restaurálási engedélyeket is. A közös cél érdekében a baróti Gaál Mózes Közművelődési Egyesület felhívja a segítő szándékú polgárokat, hogy lehetőségeikhez mérten támogassák az ügyet, mivel ezáltal az egész nemzeti közösség egyik jelentős értékét örökítenék át az utókor számára. Adományokat a következő bankszámlára lehet küldeni: Banca Comerciala Romana, Agentia Baraolt. Lei: 259.11/ROL; EURO: 259.2./EUR; Dollár/Márka: COD SWIFT ANCBROBU - Asociatia Culturala Gaál Mózes. KISGYÖRGY RÉKA Első szatmárnémeti farsangi felvonulás: Kócbaba­n Fotó: SCHUPLER ARNOLD / SZFU Első szatmárnémeti farsangi felvonulás: Tarka sereg a főtéren • Fotó: SCHUPLER ARNOLD/SZFU MIKULICZYNTÓL JÓ MÁSFÉL KILOMÉTERRE ta­lálkoztam az Ungar szakasz­vezető rajával. Ungár keskeny, intelligens arcú, civilesen jó mo­dorú tisztes volt. Sohasem hal­lottam sem kiabálni, sem ká-­tromkodni. Mint amolyan szüle­tett vezéregyéniséget, az embe­rei teljes bizalommal követték. Pedig minden teendőt rendkívül i igényesen követelt meg. De valahogy pontosan tudta, hogy kitől mit várhat, s milyen mun­kára tegye oda. Az ügyetlenke- időknek készséggel ő maga mu­togatta meg a műveletet vagy fo­gást, amit az nem tudott, vagy nem jól tudott. Pár évvel volt idősebb nálam. Igyekeztem, amit csak lehet, ellesni a munka-s módszeréből, de én sajnos szangvinikus vagyok,­s az alá­rendeltjeim közül egyik-másik balláger könnyen kihozott a sodromból, vagy megnevettetett, s egyik se jó nevelői magatartás. Ungár jelentette, amit én is sejtettem, hogy Tatarovtól idáig több rendbeli megfeketedett rézvezeték van kihúzva. Akár három rend kenősvezeték is kitelne belőlük. Ők persze - pa­rancs szerint - csak egy kettős­vezetéket szedtek rendbe. Tudtam, rendben van az, ha Ungár mondja. De azért ellen­őrzés címén végigmotoroztam a vonalat Tatarovig. Az igazat megvallva meg akartam láto­gatni Janitseket, hogy valami marhaságon, ami épp az eszünk­be jut, kiröhögjük magunkat. Már jó délután volt, mire megérkeztem a tatarovi hírköz­pontba. De még össze tudtak szedni valami sárgaborsót mar­hapaprikással. Molnár is kapott egy csajkával. Röhögtünk is egy verset Jenővel, de aztán engem a kimaradt éjszaka után úgy megcsapott az álmosság, hogy rövidesen berúgattam Molnárral a kecskét, s azzal visszadur­­rogtam Mikuliczynbe. Janitsek­­kel csak egy hónap múlva talál­koztam. Akkor ő már a 25. gya­loghadosztály hírközpontjának volt a parancsnoka Luczkyban. Tatarovba a VI. hadtestparancs­nokság települt, s a hírtengelyt Mikuliczynből a terepet uraló Rokieta hegycsúcs alatt vitték a hadosztály parancsnok­ságig. Engem még vagy egy szűk hónapra ottfelejtettek Delatyn­­ban, ahol egy amolyan utánpót­lási hírközpont parancsnokaként még várt rám egy szép galíciai háborús emlék.... Visszafelé Mikuliczynben a kis ellenőrző állomáson Fazakas őrvezető, Ungár és Bartha sza­kaszvezetővel a távbeszélőszoba mellett üldögélt. Fazakas vala­honnan rumot vételezett. Csinált egy jó rumos feketét. Persze, engem is megkínált. Kedélyesen beszélgettünk erről-arról, ami éppen eszünkbe jutott otthonról. Volt közös ismerős is elég. JÓL NÉZTÜNK VOLNA KI, ha hirtelen közénk pottyan egy, a mesterségét jól értő, de egyéb­ként kotnyeles jövendőmondó, s imigyen lebbenti fel előttünk a jövő fátyolét. Ungár szakaszvezető úr! Mikor borotválkozik, úgy nézze meg magát a tükörben, hogy nem sok esztendő múltával Kolozsváron ön lesz a kisebbik bőrgyár igazgatója. Ön pedig, Bartha szakaszvezető úr, jól teszi, ha a délatyni semmittevés heteiben megtanul a hadapród­­jától deriválni. Enélkül ugyanis meggyűlne a baja az érettségi vizsgán. Ugyanis ön, tisztelt Cula Gyuri műszerész szakasz­vezető úr, a mai Dermata, de a majdani Herbák János cipő- és bőrgyár költségén beiratkozik az éppen akkor induló kolozsvári műegyetemre, ahol mérnöki diplomát szerez, és egyik vezető mérnöke lesz a gyárnak, amelyik kitaníttatta. És elárulom azt is, ki javasolja magát az egyetemre! Ez a Fazekas őrvezető, itt nő, aki házigazdái minőségében töltögeti az alumínium kulacspoharainkba azt a rumos fekete levet, aminek az illatától a szájukban összefut a nyál. Persze, akkor már egyik sem lesz maguk közül „úr”, valamennyien elvtársak lesznek, függetlenül attól, hogy mit gondolnak a Vörös Hadsereg felszabadította világ folyásáról. Nos, akkor az őrvezető úr, mint Fazekas elvtárs a Herbák János gyár legfőbb káderese lesz, de azért sohasem feledkezik meg a hajdani bajtársairól. Ami pedig magát illeti, kedves hadapród úr, nincs már messze az idő, hogy nem lesz kedve olyan legénye­­sen félrecsapni a sapkáját, mint a jelen pillanatban. Mert lehet maga szocialista egy életen át, ha az a meggyőződése, hogy az igazság mindig egy ember fejében születik meg, de a hatalmat mégis a félelem nélkül megnyilvánuló közakaratnak kell gyakorolnia. Mert a közha­talom bölcsességét sohasem szabad a „bölcsek” hatalmává átalakítani. S ha már mindezt olyan szépen kiakumulálta, mikor látta, hogy a világ másfelé megyen, befogott szájjal mi a fenéért n­em vágott jó képet a rossz vicchez. Sőt, amilyen szépen tudja kanyargatni a szavakat, hellyel-közzel egy-két elismerő, esetleg hízelgő mon­datot is elejthetett volna a fel­szabadított világ hatalmassá­gairól, mert családos embernek a mindennapi kenyér mellé a néhanapi kalácsot is illik meg­keresnie. Pláne, hogy az extra­­keresetre nem csak félvállról invitálhatták, de nagyon szép ajánlatokat is kapott. De ha magának végig különvéleménye volt, akkor mi a fenéért nem állt az eresz alá, egy olyan mun­kahelyre, ahol senki sem kérdezi meg, hogy ideológiai szempont­ból mi a véleménye a cserebogár halhatatlanságáról. Látja, ezek a fiúk besegítették volna, valami „békés” kisüzemi munkahelyre. Csakhogy maga, tisztelt hadap­ród úr, aki olyan fennen hangoz­tatja, hogy milyen lelkes szocia­lista és demokrata, mióta az eszét bírja, világéletében úgy félt a gyári és más dudával, belé­péssel és kilépéssel szervezett munkahelyektől, nem beszélve a fizikai munkáról, mint a köz­mondásbeli ördög a tömjén­füsttől. Hát ezért nem fordul majd élete nehezebb éveiben ezekhez a dérés a fiúkhoz. Sőt a felajánlott segítségüket is el­hárítja. Inkább kimegy falura tanárnak, minthogy dudaszóra beügessen valamelyik kolozsvári üzembe például a jogi osztály vezetőjének. Szerencsére ilyen messzire látó jós még a legnépibb népi eposzokban vagy legendákban is csak elvétve akad. Az mn. kir. honvédség keretében pedig ilyen szolgálati ágra szakosodott tiszttel vagy honvédegyénnel sohasem találkoztam. De kinek is lett volna kedve 1944 tava­szán jövőt láttatni egy-egy közénk tévedt táltossal? Ilyenformán - a jövőre mit sem gondolva - vidáman kihör­­pölgettük a jó forró kávét. Aztán elküldtem Barthát a híd mellett hagyott kis Kadetthoz, hogy Benáczcal és Szilágyival vonul­janak be Délatynba. Magam pedig úgy döntöttem, hogy Molnárral végigmotorozok a Bereczki szakaszvezető építette vonal mentén. Ez a szakasz­vezetőm is kifogástalan munkát végzett. Pedig ő civilben nem volt műszaki ember. Csak háromszéki földművelő fiú, és az emberei is leginkább olyan hozzá hasonló derék népfiak voltak. De aki híradó, tudja, hogy ezek a falusi fiúk meg­bízható építők, és a sűrű becsapódások idején is bátor vonalvizsgáló, javító járőrök. A terepen jól tájékozódtak, ahol egyszer megfordultak ott erdőn, mezőny­réteken keresztül másod­szorra is, még éjjel is vissza­találtak. Igaz, távírász vagy rádiótávírász csak kevés került ki közülük. (Folytatjuk) ! Kolozsvár kóbor kutyái (Folytatás az 1. oldalról) hogy minden élőlénynek joga van az élethez. Ne bonyolódjunk most bele ebbe a dologba, mert hosszan lehetne vitatkozni azon, hogy egy elsze­gényedett, anyagiakkal nem rendelkező országnak hogyan is kellene meg­oldania ezt az immár országossá dagadó problémát. Csak Bukarestben­­egyes becslések szerint­­ több mint 200 000 a kóbor kutyák száma. Nem kétséges, hogy tenni kell valamit Tessék-lássék alapon Kolozs­váron is létrehoztak egy kirakatszerű intézményt, amely a kutyák menhelye kellett volna hogy legyen. De ez a valóságban néhány ólat, elkerített kifutót jelentett egypár kutyának. Közel sem oldotta meg a gazdátlan ebek problémáját. A Kolozsvári Rádió adásában elhangzott állatorvosi vélemény szerint az ivartalanított kutyák nagy része belepusztult az operációba. Köz­ben a helyzet kezelésére és megoldására létrehozott bizottság megbízatási ideje lejárt. A polgármester Boros János alpolgármestert bízta meg a feladattal, hogy a bizottságot újraszervezze, tevékenységét egybehangolja és javaslatokat terjesszen elő az ügy megoldására. Boros János a tőle megszokott operativitással hozzá is kezdett a feladat megoldásához. Amint elmondta, kiderült, ő az egyedüli civil a pályán, építészmérnök. A többiek mind állatorvosok, állattenyésztő mérnök, kitűnő szakemberek, akik ráadásul szeretik az állatokat. A Közterület Fenntartó Vállalatnál levő iratokból kiderült, hogy a kutyaközpont­­alkalmazottai nem nagyon figyeltek a költségvetési tételekre és többek közt pl. Chappyval etették a rájuk bízott ebeket. A pénz látványosan fogyott. Megszületett egy 22 pontból álló akcióterv. Egy bizottság állapítaná meg, melyek az elaltatandó ebek. A befogott ebeket 17-18 napig tartanák a kutyaközpontban, a fejadagot a testsúly határozná meg. Ezalatt féreg­­telenítenék és ivartalanítanák őket, majd egy bizonyos nyakörvvel­­engednék szabadon. A fajkutyáknak árverés útján találnának gazdát. A korcsokat ingyen adná a városháza a jelentkezőknek. A szerintünk egy kicsit fellegekben járó tervnek van egy olyan javaslata, hogy kibővítenék a kutyapanziót 1500 férőhelyesre. Kolozsvárnak nincs ek­kora szállodája, de még kórháza sincs ekkora. Erre rengeteg pénz szük­séges, alaposan meg kellene gondolni, valamint azt az elképzelést is, hogy a síntereket altatópisztollyal (Mennyibe kerül a lövedék?; Nem lehet-e em­berek ellen is felhasználni?; Hogyan biztosítják használhatósági körét?­­ Ezek mind megválaszolásra váró kérdések,­ vagy a kutyákat ideiglenesen megbénító ultrahangos készülékekkel látnák el. Boros János szerint, ha lesz rá pénz és megvalósulnak az elképzelések, akkor Kolozsvárról eltűnnek a kóbor ebek. Kerettörvény és közelítései Németh Zsolt külügyi államtitkár többedmagával Bukarestbe látoga­tott, s e látogatással hosszú napokon keresztül foglalkozott a sajtó. Kollé­gám, Székely Sándor fotóriporter kapta lencsevégre a magyar vendé­get. Cristian Diaconesscu román külügyi államtitkár társaságában, s a képanyaghoz csakhamar beugrik a szöveg. Asztalos Ferenc parlamenti képviselő mondja: - Az államtitkár úr részletesen kitért a határon túli magyarok tör­vényére, a státustörvényre, ami sajá­tos jogkört teremt számunkra Ma­gyarországon. Elmondta azt is, hogy a törvény 2002 nől lép életbe, ha a korábbi ütemterv szerint minden úgy alakul, ahogy azt elképzelték, és ez év tavaszán az Országgyűlés elfo­gadja a törvénytervezetet. Eddig sem a hazai, sem pedig a magyarországi sajtóban nem figyel­tek fel arra, holott a törvénytervezet szövegéből kiderül, hogy legalább nyolc paragrafusnál a belefogalma­zott jogkör kibontását átutalják egy ezután megfogalmazandó jogsza­bályra. Ezek szerint legalább nyolc más jogszabály megteremtésére van szükség, hogy a határon túli ma­gyarok jogállásáról szóló törvény működhessen. Csak egy példa: külön jogszabályt kell kidolgozni a társadalombiztosítási járulék befizetéséről, hogy tulajdonképpen hogyan kell a tb-t fizetni, és hogy a befizetés eredményeként hogyan lesz az illető e járulék haszonélvezője. Külön jogszabály kell az utazási kedvezményekre, vagy arra, hogy a diákigazolvánnyal járó jogosít­ványokat élvezni lehessen. A peda-­­­gógusok képzésére és továbbkép­zésére szintén külön jogszabály várható, akárcsak a munkavállalás engedélyezésére és n­yilvántartására, az ügyvitelre. Megkérdeztem Németh Zsolt államtitkár urat, e jogsza­bályokat a kerettörvénnyel egy időben terjesztik az Országgyűlés elé, mert ha nem, a törvény alkal­mazása több mint­ bajos, míg nincse­nek kézügyben a kiegészítő szabályzók. S a kérdésre mi a válasz­! A magyar kormány elképzelése szerint nem szükséges, hogy az összes jogszabály törvény, és csak törvény legyen. Elegendő, ha egy kormányhatározat, miniszteri ren­delet vagy utasítás tartalmazza a gyakorlat módszertanát. OLÁH ISTVÁN

Next