Romániai Magyar Szó, 2003. július (15. évfolyam, 4525-4555. szám)
2003-07-03 / 4527. szám
2003. JÚLIUS 3., CSÜTÖRTÖK Az Európai Unióról - a csatlakozás reményében (11) Ha pedig nem tetszik, ki is lehet lépni • •• Az EK intézményi és politikai reformjainak előkészítői fél évszázados hiányt pótoltak nemrégiben, amikor az újjáépülő közös európai ház tervrajzán immár a kijárati ajtót is megjelölték. A készülő új alkotmányos szerződés tervezetének erről szóló cikke, amelyet az Európa jövőjével foglalkozó konvent elnöksége terjesztett elő, valódi és merész újítás. Bármilyen furcsa ugyanis, a ma már csaknem százezer oldal terjedelmű közösségi joganyagban mindeddig nem szerepeltek arra vonatkozó rendelkezések, hogy kiléphet-e egy tagország az unióból, és ha igen, hogyan. Tény, hogy másfelől viszont ugyanez a körülmény - ha kimondatlanul is - gyakorlatilag nyitva hagyta ezt az eshetőséget. De mostanáig jogi szakértők közül is kevesen vállalkoztak volna arra, hogy kifejtsék, milyen következményekkel járna egy tagország kiválási szándékának hivatalos bejelentése. A javasolt új rendelkezés megszüntetheti ezt a bizonytalanságot és tiszta helyzetet teremthet - feltéve, hogy a konvent után a reformokról dönteni hivatott kormányközi konferencián is elfogadhatónak bizonyul. Az elnökség által előterjesztett tervezet szerint az unió bármely tagállama megteheti, hogy belső alkotmányos szabályaival összhangban döntést hoz a szervezetből való kilépésről. Ebben az esetben tájékoztatnia kell szándékáról a miniszterek tanácsát, amely tárgyalásokat kezd vele a kilépés feltételeiről és módozatairól, tekintetbe véve azt is, milyenek legyenek az unióhoz fűződő majdani kapcsolatainak keretei. Az unió alkotmánya az e tárgyalások alapján kötendő megállapodás életbe lépésekor veszítené hatályát a kilépő országban, ha pedig a felek mégsem tudnának megállapodni, akkor az értesítés benyújtását követő két év múlva. A vonatkozó cikk ezen túl csak annyit köt ki, hogy a kilépni szándékozó tagállam nem vehet részt a tanács vele kapcsolatos vitáiban, illetve rá vonatkozó döntéseinek meghozatalában, s ezzel összességében meglehetősen egyszerű és világos szabályokat vezetne be ezen a politikailag kényes területen. Ennek ellenére még a konvent elnökségének tagjai közül sem mindenki volt meggyőződve egy ilyen újítás bevezetésének a helyességéről. Felmerültek olyan aggodalmak, hogy kilépés jogilag szabályozott lehetőségét egyes tagállamok esetleg nyomásgyakorlási eszközként használhatják fel a többiekkel szemben, ha bizonyos engedményeket szeretnének elérni, vagy ha úgy látják, hogy az unió nem a nekik tetsző irányokban halad - kevésbé diplomatikusan fogalmazva zsarolhatnak is vele. Ez pedig nyilvánvalóan gyengítené az uniót és bonyolítaná a működését. Az Európai Bizottság ilyen megfontolások miatt határozottan ellenzi a „kilépési záradék” beiktatását az alkotmányba. Emellett attól is tart, hogy annak elfogadása megmozgathatja az euroszkeptikusabb tagországok képzeletét, amelyek esetleg elkezdenek gondolkodni azon, nem járnának-e jobban, ha kilépnének az unióból, de tagjai maradnának az Európai Gazdasági Térségnek. Norvégia, Izland és részben Svájc példája mutatja, mennyire vonzó lehetőség tud lenni egy olyan helyzet, amelyben az érintett ország élvezi az egységes belső piac előnyeit, viszont nem kell vállalnia az uniós tagsággal járó, sokszor terhes kötelezettségeket. Jellemző, hogy a rendelkezés tervezetét a tagországok közül eleinte főleg Dánia és Írország ellenezte. Dániában 1992-ben a maastrichti, Írországban pedig 2001-ben a nizzai szerződés bukott meg a jelentős befolyással rendelkező euroszkeptikus erők ellenállásán, és bár végül a mindkét országban másodszor is megrendezett népszavazás pozitív eredményt hozott, kormányaik alighanem joggal tarthatnak az unióellenes hangulat esetleges újbóli felerősödésétől. A konvent elnöksége azonban többek között éppen az euroszkeptikusokra való tekintettel döntött úgy, hogy volna helye egy ilyen rendelkezésnek az alkotmányban. Jean-Luc Dehaene, a tanácskozó gyűlés egyik alelnöke szerint az ő szempontjukból a kilépési záradék lélektanilag fontos mozzanat lehet, mert jogi értelemben is világossá teszi, hogy egyetlen ország sincs egyszer s mindenkorra bezárva az unióba. Végül, a kilépési záradék hívei - a konventben a jelek szerint ők vannak többségben - érvelhetnek azzal is, hogy a változás alapjában véve csak ez utóbbi értelemben következik be, hiszen a lehetőség eddig is nyitva állt, csak éppen nem szerződésbe foglalt rendelkezések formájában. Az euroszkeptikusok most azért elégedetlenkednek, mert szerintük a cikk javasolt tervezete túlságosan szigorú és megszorító. Egyik képviselőjük, Jan Zahradil, a cseh parlament konventküldötte úgy vélekedett, hogy e rendelkezés alapján a kilépni szándékozó tagország hátrányos helyzetbe kerülne a többiekkel szemben. Ha például tagja az euróövezetnek, akkor megtörténhet, hogy kénytelen lesz búcsút venni deviza- vagy aranytartalékaitól - aggodalmaskodott Zahradil. (Erdész Jenő / MTI) Bevándorlás, munkanélküliség, bűnözés Az EU-ban még mindig sokféle aggodalom és tévhit él a bővítéssel kapcsolatban. A legelterjedtebb félelmek egyike az, hogy az új tagországok megjelenése a - törvényes és illegális - bevándorlás fellendüléséhez vezet, aminek következtében növekedni fog a munkanélküliség és a bűnözés. A legutóbbi kutatási eredmények szerint azonban nem mutatható ki ilyen összefüggés. Az újonnan csatlakozó országok számára is megfontolásra érdemes tanulságokkal szolgál az a tanulmány, amelynek következtetései szerint nincs bizonyíték arra, hogy bármilyen ok-okozati kapcsolat állna fenn az egyik oldalon a bevándorlás, a másikon a munkanélküliség és a bűnözés alakulása között. Az Európai Bizottság által finanszírozott elemzés 17 különböző kutatási program eredményeit összegezve ad helyzetképet az európai népességmozgásokról és az ide irányuló bevándorlás jellemzőiről. Elkészítésének célja az volt, hogy tájékozódási pontokat nyújtson az uniós intézményeknek és a tagországok kormányainak a bevándorlással kapcsolatos politikáik alakításához. A résztanulmányok összehasonlító igénnyel vizsgálják a helyzetet azokban az országokban, amelyek hosszabb idő óta számítanak a bevándorlás célterületeinek (Németország, Franciaország, Nagy-Britannia) és azokban is, amelyek csak a közelmúltban váltak ilyenné. A kutatási eredmények szerint a bevándorlás jelensége elsősorban a mostani tagországokban is meglehetősen kiterjedt szürke gazdasággal hozható összefüggésbe, de nem abban az értelemben, hogy meglétét a bevándorlók okoznák. Az összefüggés fordított, vagyis alapvetően éppen a szürke gazdaság, az illegális foglalkoztatás vonzza mágnesként a bevándorlókat, s e tekintetben nincsenek lényeges különbségek Európa északi és déli térségei között. Németországban például az illegális bevándorlás megfékezésére tett kísérletek semmilyen érzékelhető hatást nem gyakoroltak a szürke gazdaság működésére. Mindez jórészt a bevándorlók legszegényebb rétegeire vonatkozik, amennyiben ők mutatják a legnagyobb készséget azoknak a társadalmilag alulértékelt munkahelyeknek a betöltésére, amelyek iránt az uniós polgárok kevéssé vagy egyáltalán nem érdeklődnek. Ebből viszont az is következik, hogy ha az unióba irányuló bevándorlás megcsappanna, a tagországok jelentős része minden valószínűség szerint munkaerőhiánnyal kerülne szembe. Ha a bevándorlók elesettebb csoportjai sikeresen beépülnek a fogadó ország szürke gazdaságába, jó eséllyel meg is maradnak ebben a környezetben, s ez az egyik fő oka annak, hogy az európaiak eleve a bűnözéssel hozzák összefüggésbe őket. A vizsgálatok szerint ennek legalábbis annyiban van valóságalapja, hogy az ilyen módon foglalkoztatott bevándorlók egy része már rögtön az érkezése után hátrányos megkülönböztetéseket kénytelen elviselni, ami végső soron bűnözővé válásához is hozzájárulhat. Az unióba irányuló népességmozgások egyik további fontos mozgatóereje a családegyesítés, de újabban már ezt is egyre inkább a munkavállalásra való törekvés motiválja. A nők arányának növekedése a bevándorlók tömegén belül például legalább olyan mértékben függ össze bizonyos ágazatok vagy tevékenységtípusok - idegenforgalom, háztartási munkák - tipikusan női munkaerőigényével, mint a családegyesítéssel. Ez annál is inkább jellemző, mivel hiába garantált az EU-ban a bevándorló munkavállalóknak a családegyesítéshez fűződő joga, a vizsgálatok szerint ennek alkalmazásában és érvényesítésében igen nagy eltérések vannak az egyes tagállamok között. Többségük saját értelmezése szerint alkalmazza a vonatkozó nemzetközi egyezményeket, és általában igen szigorú feltételekhez köti a családegyesítést. A kutatások azt is megerősítették, hogy a bevándorlók rosszabb élet- és munkafeltételekkel kénytelenek beérni, mint az ugyanabban a földrajzi körzetben élő uniós polgárok. Jelentős hányaduk számára még így is a munkanélküliség veszélye jelenti a legnagyobb gondot. Németországban például a 70-es évek végén még az egy százalékot sem érte el a németek és a külföldiek foglalkoztatottsági rátája közötti különbség, 1998-ra azonban már 8,5 százalékra nőtt. A kutatási eredmények alátámasztották továbbá a hétköznapi tapasztalatokból is leszűrhető igazságot, amely szerint a nemzeti hatóságok kulcsszerepet játszanak annak meghatározásában, milyen feltételek mellett történhet a bevándorlás és a bevándoroltak társadalmi beilleszkedése. Kiderült ugyanakkor, hogy bizonyos politikai döntések e területen váratlan vagy kedvezőtlen következményekkel jártak. Ennek egyik legjellemzőbb példája a határellenőrzések megszigorítása, ami a várakozásokkal ellentétben megerősítette az illegális bevándorlásokat szervező hálózatokat. (Erdész Jenő / MTI) MTI Fotó: Koszticsák Szilárd A Romák a bővülő Európában... című budapesti tanácskozás zárónapján Adrian Nastase román kormányfő L. D. Wolfensohn világbanki elnökkel is találkozott Átmeneti mentesség Átmeneti mentességet kérnek az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó országok azon közösségi jogszabályok tekintetében, amelyeket belépésük pillanatában még nem tudnak vagy nem kívánnak alkalmazni. Élhet ilyen igénnyel az EU is, olyan előírásai esetében, amelyeket új tagjaira azok belépésekor még nem óhajt vagy nem tud kiterjeszteni. Az EU-tagság egyik alapvető feltétele, hogy az azt elnyerő államok saját törvénykezésükbe vegyék és alkalmazzák azokat a jogszabályokat, amelyeket az EU intézményrendszerének működtetése keretében alkottak. Az unió saját előírásokkal befolyásolja, irányítja és hangolja össze tagállamainak tevékenységét - ezek lehetnek kötelezően és közvetlenül alkalmazandóak, módszerükben eltérő, de végeredményükben megegyező szabályok vagy nyomatékos ajánlások. A mentességet kérő tagjelölt ország azt jelzi, hogy az érintett szabály átvételére vagy alkalmazására a tagság várható időpontjára nem lesz kész vagy képes. Az EU annak érdekében élhet ilyesfajta kérelemmel, hogy az adott jogszabályt ne terjessze ki automatikusan az új tagra. A csatlakozási tárgyalások egyik központi feladata annak eldöntése volt, mely átmeneti kérelmek jogosak és megalapozottak. Átmeneti mentességet - illetve annak mélyebb hatású és hosszabb időtartamra vonatkozó formáját, a derogációt - nem csupán a csatlakozási folyamatban alkalmaznak. Ugyanezzel az eszközzel élhetnek a unióban már benne lévő országok is új jogszabályok születése esetén, megfelelő indoklással. Az átmeneti mentességi igény mindennapos gyakorlat az EU működésében, egyes tagországok - például Nagy-Britannia vagy Dánia - egész szabályrendszerek alkalmazása alól felmentést kértek és kaptak. Derogációnak minősül például az is, hogy három tagállam - Dánia, Nagy- Britannia és Svédország - egyelőre nem vesz részt a közös pénz használatában. Az euróövezet elvileg az egész EU-t magában foglalja, az említett államok viszont átmeneti mentességet élveznek az erre vonatkozó szabályok egy részének alkalmazása alól. A keleteurópai tagjelöltekkel folytatott csatlakozási tárgyalások során felmerült mentességi kérelmek egy része - például a környezetvédelemben - olyan előírásokra vonatkozott, amelyek teljesítésére a belépni szándékozók nyilvánvalóan a csatlakozás időpontjánál csak jóval később lesznek képesek. Más részük azonban a nemzeti érdekeket középpontba helyező megfontolásokon alapult (például a külföldiek földhöz jutása Magyarországon). A tárgyalásokon az előbbiekről ritka volt a vita, az utóbbiakról viszont viszonylag hosszadalmas alkudozás folyt, a végeredmény pedig -többnyire kompromisszum - sok esetben ráadásul tagjelöltenként és mai tagországonként eltérő megoldás lett. A majdnem minden tagjelöltet és tagországot érintő mentességi kérelmek ügyében csak csúcsszinten, a csatlakozási tárgyalásokat is lezáró tavaly decemberi koppenhágai állam- és kormányfői találkozón jutottak dűlőre. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd Az EU számára ugyancsak kihívást jelentő romakérdés magyarországi rendezéséről tárgyalt Medgyessy Péter miniszterelnök Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszterrel, valamint Soros Györggyel, a Nyílt Társadalom Alapítvány létrehozójával Közvetlen európai parlamenti választások Közvetlenül, az egyes tagországokból rögtön Strasbourgba választják az Európai Parlament képviselőit az EU- tagállamok lakói. Az Európai Parlamentben - amely az EU konzultatív és nem törvényalkotó szerve - csupán 1979 júniusa óta választják közvetlenül a képviselőket. Előzőleg - akár az Európa Tanács közgyűlésében vagy a NATO parlamenti közgyűlésében - a tagországok nemzeti parlamentjének kijelölt honatyái képviselősködtek a közös piac parlamentjében is. Pedig az EU a kezdetek óta rendelkezik saját képviselőtestülettel. Az első európai közösség, a Szén- és Acélközösség már 1950-es megalakulásakor létrehozta parlamenti közgyűlését, amely 1952- ben tartotta első ülését Strasbourgban. Bár az Európai Parlament befolyása jóval kisebb, mint a nemzeti törvényhozásoké, az EU alapításától kezdve a tagországok népeit képviseli, és igyekszik demokratikus arculatot adni az uniós együttműködésnek. Ahogy az EU egyik szülőatyja, Jean Monnet fogalmazott, az EU „nem államok koalícióját építi, hanem népeket egyesít”. Ebben a megközelítésben kapott fontos szerepet az, amikor 1979-ben immár a strasbourgi testületbe is önálló szavazásokon, a nemzetiektől különböző képviselőket választottak. Igaz, még a mai Európai Parlamentben is akad mintegy fél tucat képviselő, aki egyszersmind hazája törvényhozásában is tevékenykedik. Az ötévente tartott közvetlett választások nem jelentik azt, hogy az Európai Parlamentben eltérő politikai irányzatok lennének jelen a tagállamokéinál. Lényegében ugyanazok az erők képviseltetik magukat, de némiképp más erőmegosztásban, tekintettel a nemzeti és az európai választások közötti időeltolódásra. A strasbourgi testületben továbbá nagyobb szerepet játszik a pártpolitikai irányzatokon belül ez uniós integrációhoz fűződő politika. A közvetlen választásokkal az Európai Parlament nemzetközileg ma is egyedülálló példát teremtett a nemzetek fölöttiség kidomborítására. A képviselők érdekeiket és nézeteltéréseiket nem pusztán nemzeti szemlélettel kezelik, hanem az uniós szabályok és eljárások fényében is. Ez segít az EU politikai és demokratikus egyensúlyának megtartásában. Öt közvetlen választáson van már túl az Európai Parlament. A hatodikra jövőre kerül sor, és hacsak a bővítési folyamatba valami súlyos hiba nem csúszik, már részt vehetnek rajta a tíz leendő tagország - köztük Magyarország - képviselői is. A parlamenti választások időpontja egyébként befolyásolta az uniós belépés dátumának kijelölését is. 13. OLDAL