Romániai Magyar Szó, 2004. május (16. évfolyam, 4821-4851. szám)
2004-05-01 / 4821-4822. szám
4. OLDAL 2004. MÁJUS 1-2., SZOMBAT-VASÁRNAP Otthongondozói Központ a Sóvidéken Talán műholdról (Székelyudvarhely / oláh) • Felavatták a felsősófalvi Otthongondozói Központot. A Hargita megyei, illetve a helyi tanács elképzeléseinek megfelelően működik az új létesítmény, s e működtetésben jelentős részt vállalt a Caritas. A központnak két alkalmazottja van, akik a járni tudó rászorulókat az intézmény székhelyén látják el, a mozgáskorlátozottakat, az ágyhoz kötött betegeket felkeresik otthonukban. A megyében e szolgáltatás kereteiben több mint százan dolgoznak, ingyenesen látják el a szükséget szenvedőket. Még egy adat: jelenleg 24 egészségügyi felszereléssel és autóval ellátott otthongondozó központ van a megyében, tevékenységüket az egészségügyi pénztár is támogatja. A nálunk már élő otthongondozói rendszer egyedülálló az országban, egész Kelet-Európában. Kovászna megyében most próbálkoznak meghonosításával. (Sepsiszentgyörgy / flóra) • Lehetséges, hogy műholdról könnyebben nyomon lehetne követni miként térülnek-fordulnak a vetőgépek. De mivel a teledetekciós bemérésre való átállás még a kezdeténél tart, a szaktárca egy rég alkalmazott, már elfelejtettnek tűnt módszert alkalmaz. Naponta jelentést kér a megyei agrárszakigazgatóságtól, hogy hány hektáron forgatták alá a barázdákat, miként haladnak a vetéssel. A gazdák, ha az időjárás nem szól bele a számításaikba, és ha nem romlik el a püffögő masina, nem tétlenkednek. A Háromszéken szerzett benyomások alapján, akár el is csodálkozhatnánk miként is sikerült a szeszélyes, hűvös időjárás feltételei között a maghintésben, ültetésben ennyire előrejutni. Nem példázzuk mindezt hektárszámban, hiszen ki tudná pontosan, és naponta mérlegelni a sok tízezer parcellából mekkora terület jutott ültetőanyaghoz. Az igyekezetét látva akár azt is mondhatnánk nincs ok szaktárcai idegességre. Dehát, nyilván a minisztérium is azt szeretné, hogy minden jó ideje nem tervként, hanem programként futtatott adatok szerint peregjen. A gazdáknak is megvan viszont a maguk számításai, hogy mikor és milyen sorrendben hintsék el a magvakat, de a területhasznosítás is hatáskörükbe tartozik. Meglehet, hogy az elképzelhetőnél esetleg kisebb területen kerül földbe a cukorrépamag - tehát ez a gyár-mező kapcsolatok kérdésköre. Ösztönző lépésekkel elérhető ez is, ám ebben már nem a napi helyzetjelentés, hanem csakis a vetés zárása nyújt megbízható adatot. Megjelent (Csíkszereda / rmsz) • A Pallas-Akadémia gondozásában a napokban megjelent Xántus László: Gyergyói-havasok (Erdély hegyei, 26.) című könyv. A sorozat legfrissebb kötete a Gyergyói-havasok turistaútvonalait természeti és épített környezetét mutatja be. Most is ez elsősorban az aktív túrázóknak szólj szálláslehetőségeket, különböző nehézségű túraútvonalakat kínál. A kiadvány a legfrissebb adatok alapján készült és kitűnő, részletes, nagy felbontású térképek egészítik ki. _____dh____ Ünnepség a Bolyaiban (Marosvásárhely / bögözi) • Május 4-én ünnepli főiskolává válásának 286. évfordulóját a Református Kollégium. Az ünnepi megemlékezésre a Bolyai iskola dísztermében kerül sor a Református Kollégium, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum és az Öregdiákok Baráti Körének közös szervezésében. Ez alkalommal a Tanári arcképcsarnok-sorozatban Pálfi Antal egykori matematikatanárt Kiss József öregdiák méltatja, a két intézmény diákjainak díszelőadását követően pedig a rangos vetélkedőkön eredményeket elért tanulókat és felkészítő tanáraikat díjazzák. __________jffe____________ Elment egy polgármester (Zilahfejér) • Fájdalmas hír járta be Szilágy megye településeit: végleg elment egy polgármester. Az emberélet derekán szíve Felmondta a szolgálatot, életereje teljében. Kása Ernő, Szilágynagyfalu polgármestere váratlan elhunyta családjának, a községnek, kollégáinak, az érdekvédelmi szövetségnek pótolhatatlan vesztesége. 1991 -1996 között a helyi RMDSZ alelnöke, 1996- 2004 között elnöke volt. 1992-2000 között helyi tanácsos, 2000-2004 között Szilágynagyfalu polgármestere. Kertészmérnöki végzettséggel rendelkezett, igyekezett összefogni a település gazdáit, román-holland vegyes vállalkozással és a gazdakör bevonásával utat taposni az integrációs törekvéseknek falusfelei számára. Szilágynagyfalu felzárkózásáért dolgozott, ezért is jelölték az RMDSZ-listán másodízben polgármesternek. _____JVb Ha nincs ló... (Marosvásárhely / bögözi) • Az MPSZ nem mond le a helyhatósági választásokon való szereplésről. Ilyen értelemben nyilatkozott Tőkés András, a szervezet Maros megyei elnöke, mikor arról tájékoztatta minap a sajtó képviselőit, hogy „ha a Legfelsőbb Bíróság is elutasító határozatot hoz az ügyükben (szerk. megj.: ez megtörtént), független polgármester-, illetve tanácsosjelöltekkel indulnak a június 6-i helyhatósági választásokon.” Hogy kik lesznek ezek a függetlenek? Nos, Tőkés e felől sem hagyott kétségeket mondván, hogy „az általuk támogatott függetlenek azok közül kerülnek ki, akik az RMDSZ előválasztásain kihulltak a rostán, vagy egyéb okok miatt peremre szorultak.” Íme hát az a „polgári egység” amit az MSZP kínál az erdélyi magyarságnak. S hogy kétség se férjen a kicsinyes hatalmi ambíciókhoz, a sajtótájékoztatón az is elhangzott: ha szövetségként nem ment a dolog, az MPSZ a parlamenti választások előtt párttá alakul. —- -Jfc-_________ Lesz, ha már nem volt (Székelyudvarhely / oláh) • Aláírták a felek - a helyi önkormányzati kéviselőtestület és a megyei rendőrfelügyelőség - a haszonbérleti szerződést. Ezek szerint közelebbről meglesz a sokat tárgyalt útlevélosztály, és ott, ahova a tanács elképzelte: a Kossuth utca 20. szám alatt. Szász polgármester kezdettől fogva ellenezte a döntést, és hátra van még a szerződés hivatal általi láttamozása, ennek ellenére mindenki bízik a szerencsés megoldásban. Péter Pál alpolgármester elmondta, teljes körű szolgáltatást biztosító kirendeltséget rendez be a lakossági nyilvántartó iroda, a személyi igazolványt nemcsak kérvényezni lehet majd (s persze a jogosítványt, útlevelet), hanem kézhez is kapni. Eddig minden ilyesmiért Csíkszeredába kellett utazni az udvarhelyieknek, a környékbelieknek, a székelykeresztúriaknak, Szásznak, bevallása szerint még tájékozódnia kell, egyelőre nem foglalt állást. Segítünk felzárkózni Nem csak a nap melegéből, de anyaországi barátaink ilyentájt mind gyakrabban megnyilvánuló és mind erősödő felénk áradó szeretetéből is érezzük, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. Engem is mind többen hívnak, hogy rövidesen erre jönnek, nézzem meg, intézzem el, szerezzem be nekik ezt meg azt. Csak természetes, hogy elintézem, felhajtom, beszerzem bármibe kerül is. Elvégre egy nemzet fiai vagyunk, össze kell tartanunk, együtt kell lélegeznünk. Zoltán az elsők közt futott be. Szatmár megye magyar vonatkozású műemlékeiről, emlékhelyeiről, szobrairól kért egy listát, alkalmasint egyik újabb könyvéhez. Szívesen megszereztem, s amivel tudtam kiegészítettem, hisz általa magam is bővítettem ismereteimet szülőföldemről. Nem árt az, ha az ember a jobbnál is jobban megismeri bölcsőhelyét. Mikor átadtam a hosszú listát, nagyon kedvesen megköszönte, s nevetve azt mondta: „Látod, én még mindig belőletek élek!”. Ugyan. Még, hogy belőlünk? Mi egy ilyen kis szívesség ahhoz a sok-sok milliárd forinthoz mérve, amit az anyaország például a határon túli magyar oktatás és művelődés támogatására ad. (Partiumi Egyetem, Sapientia Egyetem stb.). Semmiség, amit Zoli kért. Másoknak, köztük olyanoknak, akiket nála kevésbé tisztelek, sokkal többet megtettem már. Legutóbb is két ceglédi ismerőst kísértem három napig, öt megyén át, az ország északnyugati csücskéjében, családot, unokákat, munkát ott hagyva. Eddig csak a Székelyföldön jártak (többször is), mert ezt veri leginkább a fejükbe a magyar sajtó. El voltak ragadtatva, amit Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, a Szilágyságban, Kővár vidékén, a történelmi Máramarosban, Besztercén vagy az Avasban láttak. Egy nagyobb kiránduló csapat előhírnökeként felmérték a terepet. Odáig voltak, hogy az anyaországinál jóval szerényebb lehetőségeink mellett is segíthettünk nekik. Például abban, hogy ne költsék drága forintjukat és eurójukat. Ismeretségemet kihasználva, kollégiumokban aludtunk, vacsoráztunk, reggeliztünk. Étvágygerjesztőnek jó szatmári kisüstiből kortyoltunk, vacsora után nagyhegyi borommal koccintottunk. Nem győztek hálálkodni, hogy milyen rendes nép lakik a szórványban is, nem csak a Székelyföldön. A szatmári kisüsti sem rosszabb, mint a háromszéki köménymagos, a désházi, szacsali (Máramaros) és vámfalusi népi kerámia is van ám olyan eredeti, mint a köröndi, s az ákosi kapros, túrós, tejfölös lepény íze sem marad el a székely kürtőskalács mögött. De nem ám. Mikor elbúcsúztunk, nem tudtam lebeszélni őket, hogy táskámba dugjanak egy üveg egri bikavért, hiába erősködtem, hogy nem ezért jártam velük, s tapasztalhatták, hogy az én borom is elég jó! S miért költenek ilyesmire? Otthon már várt a tőlünk másfél évtizede Dunántúlra telepedett András világhálón érkezett üzenete. A matek tanár néprajzzal is foglalkozik. Több ilyen témájú cikket közölt már odaát, s most könyvet szeretne kiadni szülőfaluja és térsége népi építészetéről. A régi kútágasokat és kútkávákat elfelejtette lefényképezni, megkérne, ha nem esne nehezemre, készítsek néhány jó felvételt, s jegyezzem le kinek az udvarán áll, úgy is járok arra eleget. S küldjem is el mielőbb, mert a kiadó már sürgeti, hogy adja le a kéziratot. Aztán majd a nyáron, ha hazajönnek, hoz egy csomó Nők Lapját és más folyóiratot. Igazából mostanában ritkán járok András faluja környékén, de mit meg nem tesz az ember barátjáért, még ha távol is szakadt tőle. Milyen jót daloltunk a múlt nyáron is a mi avasi présházunkban a szalonnasütés után! Arról András nem tehet, hogy mi még egyszer sem tudtuk viszonozni az ő annyiszor ismételt meghívásukat. Ám örül a szívünk ahányszor csak őket fogadjuk, rajtuk segíthetünk, mert azért náluk se fenékig tejföl az élet. Éppen az előbb mondták a tévében, hogy a 25 tagúra bővült EU-ban Magyarország az egyik legszegényebb. Hát jöjjenek csak minél többen és minél gyakrabban hozzánk, addig sem eszik azt a drága EU-s kenyeret, isszák a mindenféle EU-s löttyöket, szívják magukba a csiricsáré EU-s kultúrát. Együk együtt a remek kürtőskalácsot, tejfölös lángost, igyuk a jó köménymagost és kisüstit, együtt énekeljük könnyes szemmel, hogy Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Mennél többet tartózkodnak nálunk, annál hamarabb utolérik életszínvonalban az EU-s átlagot. S aztán majd mi is többet járunk az anyaországba, hogy mi is felzárkózzunk. Még csak annyit: János is üzent Gyöngyösről, hogy mire jön, szereznék be neki 10 kiló máramarosi kecskesajtot. Meglesz János, s előre is köszönöm a Zsaru magazint! SIKE LAJOS Európa csatlakozik hozzánk Magyarország, mint tudjuk, május elsején az Európai Unió tagja lesz. Zavart lelkű, meghasonlott, keserű, kételkedő ország lesz része annak az európai közösségnek, amely maga is bizonytalan, borúlátó és megosztott. Tizenöt esztendővel ezelőtt az „euroatlanti“ struktúrákba - ahogy nálunk hívják - való beolvadás a modernség, a siker, a jólét, a szabadság zálogának tetszett sokak számára. Nos, a NATO-tagság csak csalódást hozott (a magyarok viszonya hozzá ellenséges közöny), a semlegességgel valószínűleg jobban jártunk volna. A NATO (s az ENSZ és az EU) teljes kudarca a volt Jugoszláviában nem kelt bizalmat. Persze nem a nyugati szövetség az oka a kelet-európai országok, köztük hazám rosszkedvének, bár a nyugati pénzügyi szervezetek, kormányok és tőkés csoportok kínálta minták - enyhén szólva - nem váltak be nálunk, helyesebben: nálunk se. A tévesen szocializmusnak nevezett államkapitalizmusról a piaci kapitalizmusra való átmenet (amely egyébként történelmi párhuzamban áll a nyugati szociáldemokrata jóléti állam egyidejű lebontásával) rettenetes pusztítást végzett: munkahelyek milliói szűntek meg, zuhant az életszínvonal, nőtt az egyenlőtlenség és a társadalmi igazságtalanság. A cenzúra megszűnése nyilvánvalóvá tette a modernség minden áldását és átkát: azelőtt is létezett természetesen, de most lett tagadhatatlan a szexuális szabadosság és a fajgyűlölet, a nyomor és a kábítószer, a fogyasztói hedonizmus, a kereskedelmi tömegkultúra és ami nem volt korábban: a demokratikus politikai küzdelem. Az 1989 előtti rendszerhez képest nőtt a kizsákmányolás, és enyhült az elnyomás. Azelőtt főleg az elavult nagyipar rombolta a természeti környezetet, most a nekivadult és diszfunkcionális gépkocsiforgalom. Azelőtt azért voltak csúnyák a városaink, mert elhanyagolták őket, most meg azért, mert teleépítik őket rondaságokkal. A magyar nők szépek, a magyar férfiak korán halnak, a magyar gyerekek nem születnek meg. A középosztály kevesebb szeszt iszik, többet mozog, egészségesebben táplálkozik, kevesebbet olvas, többet tévézik, és paranoid ostobaságokat böngész az interneten. A magyar irodalomnak nagy sikere van Németországban. Itt Magyarországon tönkrement a parasztság, elvesztette munkáját és presztízsét az ipari munkásság, soha nem tapasztalt anyagi gondokkal küszködik az értelmiség, deklasszálódástól retteg és tökkelütött szélsőjobboldali ideológiákba menekül a polgárság, pályázatokkal és külhoni ösztöndíjkérelmekkel bíbelődik a menekülni kész egyetemista fiatalság, a cigánygyerekeket úgy szegregálják, mint a fekete elemistákat az amerikai Délen a harmincas években. Az ország minden intézménye - a szociális ellátórendszerektől a parlamentig - válságban van. Mindeközben a politikai közvélemény kvázi vallásos szenvedély seblázában ég: Orbán Viktort, ezt a jelentéktelen politikai kaméleont, az ún. „baloldal“ sátánnak, az ún. „jobboldal“ arkangyalnak tekinti. Tartalmatlan, de annál hevesebb harc folyik az egymásra ostobaságukban és korruptságukban egyre inkább hasonlító politikai erők között. A jelenleg hivatalban lévő miniszterelnököt, dr. Medgyessyt, ezt a csetlő-botló technokratát csöndes közderültség övezi, pedig ő hordja a legelegánsabb nyakkendőket Budapesten. A nyugati médiákok szeretnek bennünket: Pesten, Prágában, Krakkóban tele vannak a kávéházak. külföldiekkel. A külföldiek egymást nézik a kávéházak teraszán, és elégedetten megállapítják, hogy a kelet-európai gazdaság virágzik. Csakugyan: az ún. makrogazdasági mutatók egész jók, miután a hivatalos gazdasági szakértők szerint mélyen erkölcstelen béremelési törekvéseket sikerült megállítani, az alacsony nyereségadóval sikerült „idecsábítani“ (ez a közkeletű frázis) a külföldi tőke kalandvágyó elemeit, a középosztálynak a szegények adófilléreiből finanszírozott kiváltságai pedig érinthetetlenek. A problémákat az ún. „jobboldal“ szerint az izraeli és francia titkosszolgálatok mesterkedései okozzák, az ún. „baloldal“ szerint pedig a konzervatív ellenzék felelőtlen demagógiája (értsd: kritikája). A velünk egyesülni óhajtó Nyugat- Európa pedig újra elköveti összes hagyományos hibáit. Legnagyobb reményünk az volt, hogy magyar, lengyel, cseh munkások nyugaton dolgozhatnak, és hazautalhatnak egy kis pénzt a családjuknak. Ezt a nyugati kormányok szívélyes egyetértésben megakadályozták. A tőkejavak szabadon közlekednek, a munkaerő nem. A nyugat-európai kormányok - élükön az egyre zavarodottabb Schröder kancellárral - kifogásolják az „adóversenyt“, vagyis azt, hogy az alacsony kelet-európai adók idevonzzák a nyugati vállalkozókat, az ebből fakadó itteni és ottani szociális deficitet pedig a nyugati adófizetőknek kelljen pótolniuk. Az föl se vetődik, hogy ebből a dilemmából a keleti bérek emelése volna a kiút; az ilyesmit az egész „establishment“ őrültségnek minősíti. Nyugat-Európa keleti politikáját a bevándorlóktól és migránsoktól való félelem motiválja, amelynek a fő forrása a nyugati szociális állam szétverése miatti össznépi pánik. A lélektani megoldás erre az örök európai panacea: a nacionalizmus. Az EU- bővítés máris nacionalista hullámot váltott ki nyugaton és keleten, s ez csak fokozódni fog, hiszen ez a tőkés verseny adekvát leképezése. Az lesz ám az érdekes, amikor a kelet-európai eurofil euromániások rájönnek, hogy szőke Obermenschek helyett németországi törökök, franciaországi arabok és angliai hinduk érkeznek hozzánk az izraeli útlevéllel fölszerelt oroszok és a mindenfelől áramló kínaiak mellé - olyan országba, ahol még az erdélyi magyarokat se fogadják szívesen. Remekül fogunk szórakozni. Nyugat-Európa egyre jobban hasonlít Magyarországra. Magyarország egyre inkább olyan, mint Románia, Románia már-már olyan, mint Albánia, amely egyre inkább hajaz Afganisztánra. Ki hívja be a nyugati csapatokat? Hiszen most már mi vagyunk a nyugati csapatok. (Az írás a bécsi Der Standard fölkérésére készült.) TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS