Romániai Magyar Szó, 2004. május (16. évfolyam, 4821-4851. szám)

2004-05-01 / 4821-4822. szám

4. OLDAL 2004. MÁJUS 1-2., SZOMBAT-VASÁRNAP Otthongondozói Központ a Sóvidéken Talán műholdról (Székelyudvarhely / oláh) • Fela­vatták a felsősófalvi Otthongondozói Központot. A Hargita megyei, illetve a helyi tanács elképzeléseinek megfelelő­en működik az új létesítmény, s e mű­ködtetésben jelentős részt vállalt a Ca­ritas. A központnak két alkalmazottja van, akik a járni tudó rászorulókat az intézmény székhelyén látják el, a moz­gáskorlátozottakat, az ágyhoz kötött betegeket felkeresik otthonukban. A megyében e szolgáltatás kereteiben több mint százan dolgoznak, ingye­nesen látják el a szükséget szenvedőket. Még egy adat: jelenleg 24 egészség­­ügyi felszereléssel és autóval ellátott otthongondozó központ van a megyé­ben, tevékenységüket az egészségügyi pénztár is támogatja. A nálunk már élő otthongondozói rendszer egyedülálló az országban, egész Kelet-Európában. Kovászna megyében most próbálkoz­nak meghonosításával. (Sepsiszentgyörgy / flóra) • Le­hetséges, hogy műholdról könnyeb­ben nyomon lehetne követni miként térülnek-fordulnak a vetőgépek. De mivel a teledetekciós bemérésre való átállás még a kezdeténél tart, a szak­tárca egy rég alkalmazott, már elfe­lejtettnek tűnt módszert alkalmaz. Naponta jelentést kér a megyei agrár­szakigazgatóságtól, hogy hány hek­táron forgatták alá a barázdákat, mi­ként haladnak a vetéssel. A gazdák, ha az időjárás nem szól bele a számí­tásaikba, és ha nem romlik el a püffögő masina, nem tétlenkednek. A Háromszéken szerzett benyomások alapján, akár el is csodálkozhatnánk miként is sikerült a szeszélyes, hűvös időjárás feltételei között a maghintés­ben, ültetésben ennyire előrejutni. Nem példázzuk mindezt hektárszámban, hiszen ki tudná pontosan, és naponta mérlegelni a sok tízezer parcellából mekkora terület jutott ültetőanyag­hoz. Az igyekezetét látva akár azt is mondhatnánk nincs ok szaktárcai ide­gességre. Dehát, nyilván a miniszté­rium is azt szeretné, hogy minden­­ jó ideje nem tervként, hanem prog­ramként­­ futtatott adatok szerint pe­regjen. A gazdáknak is megvan viszont a maguk számításai, hogy mikor és milyen sorrendben hintsék el a magvakat, de a területhasznosítás is hatáskörükbe tartozik. Meglehet, hogy az elképzelhetőnél esetleg kisebb területen kerül földbe a cukorrépa­mag - tehát ez a gyár-mező kapcso­latok kérdésköre. Ösztönző lépések­kel elérhető ez is, ám ebben már nem a napi helyzetjelentés, hanem csakis a vetés zárása nyújt megbízható ada­tot. Megjelent (Csíkszereda / rmsz) • A Pallas-Aka­­démia gondozásában a napokban megjelent Xántus László: Gyergyói-havasok­ (Erdély hegyei, 26.) című könyv. A sorozat legfrissebb kötete a Gyergyói-havasok turistaútvonalait természeti és épített környezetét mutatja be. Most is ez elsősorban az aktív túrázóknak szólj szálláslehetőségeket, különböző nehézségű túraútvonalakat kínál. A kiadvány a legfrissebb adatok alapján készült és kitűnő, részletes, nagy felbontású térképek egészítik ki. _____dh____ Ünnepség a Bolyaiban (Marosvásárhely / bögözi) • Május 4-én ünnepli főiskolává válásának 286. évfordulóját a Református Kollégium. Az ünnepi megemlékezésre a Bolyai iskola dísztermében kerül sor a Refor­mátus Kollégium, a Bolyai Farkas El­méleti Líceum és az Öregdiákok Baráti Körének közös szervezésében. Ez al­kalommal a Tanári arcképcsarnok-so­rozatban Pál­fi Antal egykori matema­tikatanárt Kiss József öregdiák mél­tatja, a két intézmény diákjainak dísz­előadását követően pedig a rangos vetél­kedőkön eredményeket elért tanulókat és felkészítő tanáraikat díjazzák. __________jffe____________ Elment egy polgármester (Zilah­­­fejér) • Fájdalmas hír járta be Szilágy megye településeit: végleg elment egy polgármester. Az emberélet derekán szíve Felmondta a szolgálatot, életereje teljében. Kása Ernő, Szilágy­­nagyfalu polgármestere váratlan el­hunyta családjának, a községnek, kollé­gáinak, az érdekvédelmi szövetségnek pótolhatatlan vesztesége. 1991 -1996 kö­zött a helyi RMDSZ alelnöke, 1996- 2004 között elnöke volt. 1992-2000 kö­zött helyi tanácsos, 2000-2004 között Szi­­lágynagyfalu polgármestere. Kertész­mérnöki végzettséggel rendelkezett, igyekezett összefogni a település gaz­dáit, román-holland vegyes vállalko­zással és a gazdakör bevonásával utat taposni az integrációs törekvéseknek falusfelei számára. Szilágynagyfalu felzárkózásáért dolgozott, ezért is je­lölték az RMDSZ-listán másodízben polgármesternek. _____JVb Ha nincs ló... (Marosvásárhely / bögözi) • Az MPSZ nem mond le a helyhatósági választásokon való szereplésről. Ilyen értelemben nyilatkozott Tőkés András, a szervezet Maros megyei elnöke, mikor arról tájékoztatta minap a sajtó képviselőit, hogy „ha a Legfelsőbb Bí­róság is elutasító határozatot hoz az ügyükben (szerk. megj.: ez megtör­tént), független polgármester-, illetve tanácsosjelöltekkel indulnak a június 6-i helyhatósági választásokon.” Hogy kik lesznek ezek a függetlenek? Nos, Tőkés e felől sem hagyott kétségeket mondván, hogy „az általuk támoga­tott függetlenek azok közül kerülnek ki, akik az RMDSZ előválasztásain kihulltak a rostán, vagy egyéb okok miatt peremre szorultak.” Íme hát az a „polgári egység” amit az MSZP kínál az erdélyi magyarságnak. S hogy kétség se férjen a kicsinyes hatalmi ambíciókhoz, a sajtótájékoztatón az is elhangzott: ha szövetségként nem ment a dolog, az MPSZ a parlamenti választások előtt párttá alakul. —- -Jfc-_________ Lesz, ha már nem volt (Székelyudvarhely / oláh) • Aláírták a felek - a helyi önkormány­zati kéviselőtestület és a megyei rend­őrfelügyelőség - a haszonbérleti szerződést. Ezek szerint közelebbről meglesz a sokat tárgyalt útlevélosz­tály, és ott, ahova a tanács elképzelte: a Kossuth utca 20. szám alatt. Szász polgármester kezdettől fogva elle­nezte a döntést, és hátra van még a szerződés hivatal általi láttamozása, ennek ellenére mindenki bízik a szerencsés megoldásban. Péter Pál alpolgármester elmondta, teljes körű szolgáltatást biztosító kirendeltséget rendez be a lakossági nyilvántartó iro­da, a személyi igazolványt nemcsak kérvényezni lehet majd (s persze a jogosítványt, útlevelet), hanem kéz­hez is kapni. Eddig minden ilyes­miért Csíkszeredába kellett utazni az udvarhelyieknek, a környékbeliek­nek, a székelykeresztúriaknak, Szász­nak, bevallása szerint még tájékozód­nia kell, egyelőre nem foglalt állást. Segítünk felzárkózni Nem csak a nap melegéből, de anya­országi barátaink ilyentájt mind gyakrabban megnyilvánuló és mind erősödő felénk áradó szeretetéből is érezzük, hogy visszavonhatatlanul itt a tavasz. Engem is mind többen hív­nak, hogy rövidesen erre jönnek, néz­zem meg, intézzem el, szerezzem be nekik ezt meg azt. Csak természetes, hogy elintézem, felhajtom, beszerzem bármibe kerül is. Elvégre egy nemzet fiai vagyunk, össze kell tartanunk, együtt kell lélegeznünk. Zoltán az elsők közt futott be. Szat­­már megye magyar vonatkozású mű­emlékeiről, emlékhelyeiről, szobrai­ról kért egy listát, alkalmasint egyik újabb könyvéhez. Szívesen megsze­reztem, s amivel tudtam kiegészítet­tem, hisz általa magam is bővítettem ismereteimet szülőföldemről. Nem árt az, ha az ember a jobbnál is jobban megismeri bölcsőhelyét. Mikor átad­tam a hosszú listát, nagyon kedvesen megköszönte, s nevetve azt mondta: „Látod, én még mindig belőletek élek!”. Ugyan. Még, hogy belőlünk? Mi egy ilyen kis szívesség ahhoz a sok-sok milliárd forinthoz mérve, amit az anyaország például a határon túli magyar oktatás és művelődés támo­gatására ad. (Partiumi Egyetem, Sa­­pientia Egyetem stb.). Semmiség, amit Zoli kért. Másoknak, köztük olyanok­nak, akiket nála kevésbé tisztelek, sok­kal többet megtettem már. Legutóbb is két ceglédi ismerőst kísértem három napig, öt megyén át, az ország észak­­nyugati csücskéjében, családot, uno­kákat, munkát ott hagyva. Eddig csak a Székelyföldön jártak (többször is), mert ezt veri leginkább a fejükbe a magyar sajtó. El voltak ragadtatva, amit Szatmárnémetiben, Nagykároly­ban, a Szilágyságban, Kővár vidékén, a történelmi Máramarosban, Beszter­cén vagy az Avasban láttak. Egy nagyobb kiránduló csapat előhírnökeként fel­mérték a terepet. Odáig voltak, hogy az anyaországinál jóval szerényebb lehetőségeink mellett is segíthettünk nekik. Például abban, hogy ne költ­sék drága forintjukat és eurójukat. Is­meretségemet kihasználva, kollégiu­mokban­ aludtunk, vacsoráztunk, reg­geliztünk. Étvágygerjesztőnek jó szat­mári kisüstiből kortyoltunk, vacsora után nagyhegyi borommal koccintot­tunk. Nem győztek hálálkodni, hogy milyen rendes nép lakik a szórvány­ban is, nem csak a Székelyföldön. A szatmári kisüsti sem rosszabb, mint a háromszéki köménymagos, a déshá­­zi, szacsali (Máramaros) és vámfalusi népi kerámia is van ám olyan eredeti, mint a köröndi, s az ákosi kapros, tú­rós, tejfölös lepény íze sem marad el a székely kürtőskalács mögött. De nem ám. Mikor elbúcsúztunk, nem tudtam lebeszélni őket, hogy táskámba dug­janak egy üveg egri bikavért, hiába erősködtem, hogy nem ezért jártam velük, s tapasztalhatták, hogy az én borom is elég jó! S miért költenek ilyesmire? Otthon már várt a tőlünk másfél évtizede Dunán­túlra telepedett And­rás világhálón érkezett üzenete. A matek tanár néprajzzal is foglalkozik. Több ilyen témájú cikket közölt már odaát, s most könyvet szeretne kiadni szülőfaluja és térsége népi építésze­téről. A régi kútágasokat és kútkává­kat elfelejtette lefényképezni, megkér­ne, ha nem esne nehezemre, készítsek néhány jó felvételt, s jegyezzem le kinek az udvarán áll, úgy is járok arra eleget. S küldjem is el mielőbb, mert a kiadó már sürgeti, hogy adja le a kéziratot. Aztán majd a nyáron, ha haza­jönnek, hoz egy csomó Nők Lapját és más folyóiratot. Igazából mostanában ritkán járok András faluja környékén, de mit meg nem tesz az ember barátjáért, még ha távol is szakadt tőle. Milyen jót daloltunk a múlt nyáron is a mi avasi présházunkban a szalonnasütés után! Arról András nem tehet, hogy mi még egyszer sem tudtuk viszonozni az ő annyiszor ismételt meghívásukat. Ám örül a szívünk ahányszor csak őket fogadjuk, rajtuk segíthetünk, mert azért náluk se fenékig tejföl az élet. Éppen az előbb mondták a tévében, hogy a 25 tagúra bővült EU-ban Magyar­­ország az egyik legszegényebb. Hát jöjjenek csak minél többen és minél gyakrabban hozzánk, addig sem eszik azt a drága EU-s kenyeret, isszák a mindenféle EU-s löttyöket, szívják magukba a csiricsáré EU-s kul­túrát. Együk együtt a remek kürtőska­­lácsot, tejfölös lángost, igyuk a jó kö­ménymagost és kisüstit, együtt éne­keljük könnyes szemmel, hogy Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! Mennél többet tartózkodnak nálunk, annál hamarabb utol­érik életszínvo­nalban az EU-s átlagot. S aztán majd mi is többet járunk az anyaországba, hogy mi is felzárkózzunk. Még csak annyit: János is üzent Gyöngyösről, hogy mire jön, szerez­nék be neki 10 kiló máramarosi kecs­kesajtot. Meglesz János, s előre is kö­szönöm a Zsaru magazint! SIKE LAJOS Európa csatlakozik hozzánk Magyarország, mint tudjuk, május elsején az Európai Unió tagja lesz. Zavart lelkű, meghasonlott, keserű, kételkedő ország lesz része annak az európai közösségnek, amely maga is bizonytalan, borúlátó és megosztott. Tizenöt esztendővel ezelőtt az „euroatlanti“ struktúrákba - ahogy nálunk hívják - való beolvadás a mo­dernség, a siker, a jólét, a szabadság zálogának tetszett sokak számára. Nos, a NATO-tagság csak csalódást ho­zott (a magyarok viszonya hozzá ellen­séges közöny), a semlegességgel való­színűleg jobban jártunk volna. A NATO (s az ENSZ és az EU) teljes kudarca a volt Jugoszláviában nem kelt bizalmat. Persze nem a nyugati szövetség az oka a kelet-európai országok, köztük hazám rosszkedvének, bár a nyugati pénzügyi szervezetek, kormányok és tőkés csoportok kínálta minták - enyhén szólva - nem váltak be nálunk, helyesebben: nálunk se. A tévesen szocializmusnak neve­zett államkapitalizmusról a piaci kapi­talizmusra való átmenet (amely egyéb­ként történelmi párhuzamban áll a nyugati szociáldemokrata jóléti állam egyidejű lebontásával) rettenetes pusz­títást végzett: munkahelyek milliói szűntek meg, zuhant az életszínvonal, nőtt az egyenlőtlenség és a társadalmi igazságtalanság. A cenzúra megszűnése nyilvánva­lóvá tette a modernség minden áldását és átkát: azelőtt is létezett természete­sen, de most lett tagadhatatlan a sze­xuális szabadosság és a fajgyűlölet, a nyomor és a kábítószer, a fogyasztói hedonizmus, a kereskedelmi tömeg­­kultúra és ami nem volt korábban: a demokratikus politikai küzdelem. Az 1989 előtti rendszerhez képest nőtt a kizsákmányolás, és enyhült az elnyomás. Azelőtt főleg az elavult nagy­ipar rombolta a természeti környezetet, most a nekivadult és diszfunkcionális gépkocsiforgalom. Azelőtt azért vol­tak csúnyák a városaink, mert el­hanyagolták őket, most meg azért, mert teleépítik őket rondaságokkal. A­­ magyar nők szépek, a magyar férfiak korán halnak, a magyar gyerekek nem születnek meg. A középosztály keve­sebb szeszt iszik, többet mozog, egész­ségesebben táplálkozik, kevesebbet olvas, többet tévézik, és paranoid osto­baságokat böngész az interneten. A magyar irodalomnak nagy sikere van­ Németországban. Itt Magyarországon tönkrement a parasztság, elvesztette munkáját és presztízsét az ipari munkásság, soha nem tapasztalt anyagi gondokkal küsz­ködik az értelmiség, deklasszálódás­­tól retteg és tökkelütött szélsőjobbol­dali ideológiákba menekül a polgár­ság, pályázatokkal és külhoni ösztön­díjkérelmekkel bíbelődik a menekülni kész egyetemista fiatalság, a cigány­­gyerekeket úgy szegregálják, mint a fekete elemistákat az amerikai Délen a harmincas években. Az ország min­den intézménye - a szociális ellátó­­rendszerektől a parlamentig - válság­ban van. Mindeközben a politikai közvéle­mény kvázi vallásos szenvedély seblá­zában ég: Orbán Viktort, ezt a jelen­téktelen politikai kaméleont, az ún. „baloldal“ sátánnak, az ún. „jobbol­dal“ arkangyalnak tekinti. Tartalmat­lan, de annál hevesebb harc folyik az egymásra ostobaságukban és korrupt­­ságukban egyre inkább hasonlító po­litikai erők között. A jelenleg hivatal­ban lévő miniszterelnököt, dr. Medgyessyt, ezt a csetlő-botló technokratát csön­des közderültség övezi, pedig ő hordja a legelegánsabb nyakkendőket Buda­pesten. A nyugati médiákok szeretnek bennünket: Pesten, Prágában, Krak­kóban tele vannak a kávéházak. kül­földiekkel. A külföldiek egymást né­zik a kávéházak teraszán, és elégedet­ten megállapítják, hogy a kelet-euró­pai gazdaság virágzik. Csakugyan: az ún. makrogazdasági mutatók egész jók, miután a­­ hivatalos gazdasági szak­értők szerint­­ mélyen erkölcstelen béremelési törekvéseket sikerült meg­állítani, az alacsony nyereségadóval sikerült „idecsábítani“ (ez a közkeletű frázis) a külföldi tőke kalandvágyó ele­meit, a középosztálynak a szegények adófilléreiből finanszírozott kiváltsá­gai pedig érinthetetlenek. A problé­mákat az ún. „jobboldal“ szerint az iz­raeli és francia titkosszolgálatok mester­kedései okozzák, az ún. „baloldal“ sze­rint pedig a konzervatív ellenzék fele­lőtlen demagógiája (értsd: kritikája). A velünk egyesülni óhajtó Nyugat- Európa pedig újra elköveti összes hagyományos hibáit. Legnagyobb reményünk az volt, hogy magyar, lengyel, cseh munkások nyugaton dolgozhatnak, és hazautalhatnak egy kis pénzt a családjuknak. Ezt a nyuga­ti kormányok szívélyes egyetértésben megakadályozták. A tőkejavak sza­badon közlekednek, a munkaerő nem. A nyugat-európai kormányok - élü­kön az egyre zavarodottabb Schröder kancellárral - kifogásolják az „adó­versenyt“, vagyis azt, hogy az ala­csony kelet-európai adók idevonzzák a nyugati vállalkozókat, az ebből fa­kadó itteni és ottani szociális deficitet pedig a nyugati adófizetőknek kelljen pótolniuk. Az föl se vetődik, hogy ebből a dilemmából a keleti bérek eme­lése volna a kiút; az ilyesmit az egész „establishment“ őrültségnek minősíti. Nyugat-Európa keleti politikáját a bevándorlóktól és migránsoktól való félelem motiválja, amelynek a fő forrása a nyugati szociális állam szét­verése miatti össznépi pánik. A lélek­tani megoldás erre az örök európai panacea: a nacionalizmus. Az EU- bővítés máris nacionalista hullámot váltott ki nyugaton és keleten, s ez csak fokozódni fog, hiszen ez a tőkés verseny adekvát leképezése. Az lesz ám az érdekes, amikor a kelet-európai eurofil euromániások rájönnek, hogy szőke Obermenschek helyett németországi törökök, fran­ciaországi arabok és angliai hinduk érkeznek hozzánk az izraeli útlevéllel fölszerelt oroszok és a mindenfelől áramló kínaiak mellé - olyan ország­ba, ahol még az erdélyi magyarokat se fogadják szívesen. Remekül fogunk szórakozni. Nyugat-Európa egyre jobban ha­sonlít Magyarországra. Magyarország egyre inkább olyan, mint Románia, Románia már-már olyan, mint Albá­nia, amely egyre inkább hajaz Afga­nisztánra. Ki hívja be a nyugati csapa­tokat? Hiszen most már mi vagyunk a nyugati csapatok. (Az írás a bécsi Der Standard fölké­résére készült.) TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS

Next