Ruházati Munkás, 1946 (1. évfolyam, 1. szám)
1946-01-01
VIM# $P3»&iefd9*fai — —— wniiBHi—M—w——IN ■■mil.......... eg&esiWeiek 2 IMS jani**!? RUHÁZATI MUNKÁSOK SZABAD SZAKSZERVEZETE HIVATALOS KÖZLÖNYE Erős szakszervezetet akarsz? Szervezz és agitálj az érdekében! Az új kollektív szerződéshez jll elvi része annak, hogy a jelenlegi viszonyok között szükség van-e egy egészséges kollektív szerződésre, el van döntve. És pediglen eldöntötte maga az élet azoknak a javára, akik egy percig sem kételkedtek és mindenkor a felszabadulás óta védték azt az álláspontot, amely a kollektív szerződések fenntartása mellett foglalt állást. Természetesen nem a népszerű feladatok közé tartozik ennek az álláspontnak a védése, viszont aki magát öntudatos, jó szocialistának vallja, az nem a népszerűséget keresi, hanem a dolgozók legmesszebbmenő, mindenkori érdekeit igyekszik képviselni, az ország teherbíróképességének a figyelembe vételével. A dolgozók legmesszebbmenő érdekei pedig megkövetelik, hogy rend legyen az országban, a termelés harmonikus egységben haladjon, a munkás ne álljon szembe a munkással, a munkabérkülönbözet folytán, mert ez megbontja a sorainkat és semmi esetre sem tesz jót a munkásegységnek. Ezek teszik szükségessé a munkabérek rendszerbe való egységesítését. Az előző kollektív szerződésnél figyelembe kellett venni az ország akkori helyzetét. És hogy erről tiszta képet kaphassunk, tudni kell azt, hogy az ország kifosztva, kirabolva a fasiszták által, hogy nyugatra 554 uszályhajót vittek ki a németek a nyilasok által támogatva, 35.000 kg arany még jelenleg is kint van az angol megszállási övezetben. 1200 mozdonyt, 40.000 vasúti kocsit, 15.000 gépjárművet vittek ki. Élelemből a következő mennyiséget vitték ki: 414 vagon állatot és állati terméket, 3250 vagon növényt és növényi terméket, 36.676 tonna hajótér vegyes élelem. Ezekben a számokban nem foglaltatnak benne az élő és holt állatok, valamint az a gabonamennyiség, amit a németek értéktelen márkán felvásároltak hazánkban. A kihurcolt gabonából egy évig lehetett volna biztosítani a 20 dekás kenyérfejadagot. Elvittek 16.505 tonna szenet és kokszot, 4095 tonna petróleumot hajón és vasúton, 1074 vagon fát, 073 vagon bányászati terméket. Elhurcolt gépek és gyári berendezések a következők: 15.680 tonnát hajón és 4936 vagont vasúton. Az előbb felsoroltakon kívül kivittek: 16.400 tonna vasút- és hídépítő anyagot, 17.000 tonna hajózási felszerelést, 5390 tonna repülőgépalkatrészt, felszerelést, 1230 tonna autóalkatrészt, javítóműhely felszerelést, 9198 tonna építési anyagot hajón és 392 vagon építési anyagot vasúton vittek ki, 338 vagon textilárut, 6115 tonna vegyes textil- és bőrárut hajón, 824 vagon vasúti felépítményű anyagot, 5000 vagon folyamőrségi felszerelést, 3330 tonna kincstári felszerelést. Ezekből a számokból kellett kiindulnunk akkor, amikor a dolgozóknak a munkabéreit kellett megállapítani. Természetesen voltak olyan megállapítások, hogy engedjük szabadjára a munkabéreket. Akik ezt hirdették, azok szűk látókörűek, nem vették figyelembe az áru- és élelmiszerhiányt, és hogy maga után vonta volna azt, hogy kétszer is le kellett volna azóta bélyegezni a pénzt, ami, természetesen a dolgozókat súlytozta elsősorban. Természetesen a kötött bérek csak egy bizonyos pontig, egy bizonyos határig mehetnek, amikor az ipari és mezőgazdasági termelés egy egészségesebb stádiumba ju. A szervezett munkásság mindezt figyelembe vette és vállalta a hősies, önmegtartóztató munkabérpolitikát. Egy olyan áldozatot vállalt, amely a magyar történelemben párját ritkítja. Viszont ennek is van határa és elérkeztünk ide is. A magyar dolgozók nem hajlandók tűrni azt, hogy amíg éhezve, rongyoskodva, fagyoskodva vasutat építenek a hidegben, hidat építenek a jeges és viharos Duna fölött és a fűtetlen üzemekben és műhelyekben dolgoznak, ugyanakkor legyenek olyanok, akik a termelő munka alól kivonják magukat. A meg nem engedhető spekulációs üzelmeikkel egyrészt megdrágítják a becsületes magyar dolgozóknak a megélhetését, másrészt maguknak szerzik meg a jobbnál jobb falatokat, a csecsemők, a szoptatós anyák és a beteg munkások elől. A Szaktanács megállapította, hogy ez így nem mehet tovább, és ezért állította össze azt a kollektív szerződést, amely magába foglalja már a mozgó bérskálát is. Természetesen az ország mai gazdasági helyzetét is figyelembe kellett venni és ehhez tartozik az, hogy arakor 1944. évben 17 millió, méhmázsa gabona termett, addig az elmúlt évben csak 8 millió métermázsa volt a termésünk gabonából. Tehát a mostani helyzetünk is nagyon súlyos még és azt különösen figyelembe kell venni azoknak, akik esetleg nem lesznek megelégedve az új kollektív szerződéssel. A kollektív szerződésben kikötött természetbeni juttatás minőségét és mennyiségét mindenkor a kormány fogja megállapítani. Természetesen a dolgozók elvárják azt, hogy a becsületes felbecslés alapján, teljes egészében jusson el az élelem a dolgozókhoz. Ebben a munkában a kormányt a szervezett munkások, a szervezett dolgozók támogatni fogják, hiszen a kormányon belül vannak azok az elvtársak is, akik a munkások soraiból kerültek ki és a gyanúnak az árnyéka sem vetődhet fel, hogy ezek az elvtárs-miniszterek ne a dolgozók legmesszebbmenő érdekeit tartanák szem előtt. Éppen ezért meg kell érteni azt, hogy a több termelés továbbra is élő valóság kell hogy legyen és nem szabad hogy előforduljon akárcsak egy üzemben is a munka beszüntetése. Végeredményben a szakszervezeti vezetőség a maga felelősségteljes tudatával meg tudja határozni azt, hogy szükség van-e sztrájkra. Márpedig napjainkban, amikor a demokratikusan érző ifjúságunk iskola helyett elmegy a bányákba szenet termelni, mert kevés a szén, akkor nem helyes a sztrájk, még a legkevésbbé fontossággal bíró iparágban sem. Természetesen továbbra is fennáll az, hogy egyes szakmák részére megvan a lehetősége annak, hogy a munkabérekkel kiugorjanak és jóval többet keressenek, mint amit a kollektív szerződés majd nyújt. Nem helyes arra az álláspontra helyezkedni, hogy nem törődök a többi szakma dolgozóinak a helyzetével és csak a magaméi, nézzem. Végeredményben ehhez minden munkásnak joga van. Viszont a lehetőségek nem olyanok, hogy ez megengedhető volna. Ha az egyik oldalon küzdünk az ellen, hogy ne legyenek kiváltságosak, akkor a másik oldalon nem válhatunk mi magunk azokká. Ebben az országban meg van adva a dolgozóknak a lehetőség arra, hogy felépíthessék maguknak a népi, demokratikus országot. Viszont ehhez szükséges a munkás, paraszt és értelmiségi dolgozók egysége, amely egységet építeni és erősíteni lehet és kell is, a kollektív szerződések betartásával is. A kollektív szerződések betartásánál a szervezett munkások működésének több irányban kell kiterjedni. Többek között, hogy fokozottabb mértékben kell ügyelniök arra, hogy ott, ahol a múltban is a legtöbb baj volt a munkabérek körül, ott nagyobb éberséggel ügyeljenek arra, hogy a kollektív szerződésben foglalt járandóságokat meg is kapja a munkás. A ruházati iparnál főleg a női szabóságnál áll fent ez a veszély. De fent fog állni többé-kevésbbé más oldalon is, úgyhogy a szervezeti erőnket erősíteni kell még jobban, hogy jogainkat megvédeni tudjuk, különben a megállapodások csak papíron maradnak. A másik irány, amely felé tevékenykedésünknek ki kell terjedni, a fokozottabb ellenőrzés, egyrészt az OTI bejelentési kötelezettség ellenőrzése, hogy az a megfelelő adatok szerint, a valóságnak megfelelően történjék. Ne forduljon elő az, hogy a természetbeni járandóság, amely sokszorosát teszi ki a keresetnek, ne szerepeljen mint munkabér az OTI-bejelentésnél. Mert ha az üzemi bizottságok vagy a bizalmiak nem fogják kellőképpen ellenőrizni az OTI-bejelentést, akkor nem hogy javulnának az orvosi és egyéb kezelési viszonyaink az OTI-nál, hanem rosszabbodnak. Márpedig tudjuk azt, hogy a múltban, amikor a Horthy-féle, reakciós rendszer egyik anyagi bázisa volt az OTI, akkor hatal