Ruszinszkói Magyar Hírlap, 1925. január-június (6. évfolyam, 1-25. szám)

1925-01-04 / 1. szám

2 oldal RUSZINSZKOI MAGYAR HÍRLAP 1925. január 4 i sérelmek orvoslásának, meg- s szüntetné a népre idegen centralismust, de megerősítené alapjában az egész Ruszinszkót úgy, hogy mi akadálya sem lenne egy nyugodtan lefolyó és igy a népakarat igaz megnyilvánulását kifejező választásnak, mely létre hozná a Szojmot. 1/ A megalakult Szojm megtenné választás útján a hármas javaslatát a kormányzó kinevezésére és megalakulván, hozzá fogna a törvényalkotásnak komoly munkájához, mellyel lerakná Podkarpatszka Rusz továbbfejlődésének önmaga által megállapított alapjait. Ez az alulról kezdeményezett rendszer lenne a jogfolytonosság útján megteremtett szervezési módja az autonómia békeszerződésekben biztosított gondolatának Ad. II.: A fentvázolt módon való építéshez nem volna másra szükség, mint hogy a prágai kormány megértő legyen s ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, egy nyílt fejű, nyugodt, européer gondolkozása elfogultságmentes, igaz, talpig becsületes cseh államférfiú, ki innen a kormánynak a kibontakozásra nézve ily irányú javaslatot tegyen. Munkájához társakat szívesen bocsátana rendelkezésre bármely párt, az őslakosság autonóm pártja is, van Ruszinszkónak elég ily tehetsége, mely a mai kapsban elvonultan, félredobottan, parlagon hever. Ha ez a megértés igy nem következik be ha s nekünk magunknak kell a szanálást kiforszirozni, úgy annak két módja van. — Belső és külső. — Önmagunk ereje, vagy a külföld segítsége. Én az előbbinek vagyok a hive, mert az önmagam munkájának a gyümölcse a legizletesebb, de még mert sem a mai népszövetséget, sem az Amerikában élő testvéreink szervezeteit nem tartom olyan erőteljeseknek, hogy a cseh centralizmus bőséges propagandájával meg tudják vívni a harcot. -------A belső küzdelemhez azonban egységes fellépésre lenne szükség, amihez persze mindenekelőtt anyagilag független és ugyancsak européer gondolkozású vezető férfiak kellenek. Amíg párttitkárok képviselik a népet, amíg önzések irányítják a sajtó és a közvélemény megnyilatkozását, addig ruszin, magyar és zsidó között itt összefogás sohasem lesz. Ezt Prága igen jól tudja és épen ezt szolgálja minden cselekmény, mely onnan ide irányul. Ha akadna a prókátorkodók között egy igaz, anyagilag teljesen független, tehetséges ruszin ember, aki ki merné mondani, hogy nyomorúságunkból kiszabadulni csak úgy lehet, ha ruszin, magyar és zsidó összefog, annak nyert ügye lenne a nép előtt és az össze tudna törni a szükséges akciók idejére minden pártpolitikát. Arra az időre ugyanis, míg kiforszírozzák mai helyzetünk megváltoztatását, el kellene ülni minden pártszenvedélynek és össze kellene ülni itt Ungváron, vagy Ruszinszkóban máshol egy hatalmas kongresszusnak, melyen minden község képviselve volna és amely nyíltan kiharsogná lelkünk minden vágyát úgy, hogy azt Prágán kívül a nagyvilág is meghallaná. Egy hatalmas „jajkiáltás“ lenne ez, melynek lehetetlen, hogy ne támadna visszhangja. Ad. III: Erre a kérdésre igazabban csak december 19 e után lehet felelni. Ha a választásokat megsemmisítik — amit a legkívánatosabbnak tartanék — s azt hosszú időkre ki nem írják, újra sötétség borul e földre, hol csak a szenvedélyek egy egy kirobbanása fog deríteni fényt. Ha jogrősekké válnak a választások, úgy a lélektelen vegetáció munkája tovább folyik majd itt. A kultúrájától elzárt, gazdasági létében napról-napra lejebb sülyedő emberek tömege egyre közelebb és közelebb jut a kommunismus igéivel dolgozók mindinkább terjeszkedő „sejteseihez és ha a helyzet rövidesen nem változik, eljön az idő, hogy az észrevétlenül szaporodó , kommunista „sejt“-ekből egy napra hatalmas kommunista sejtrendszer alakul ki, mely akkor és úgy robban, ahogy і azt Moszkvából dirigálják. Ezt véglegesen megakadályozni csak a fent vázolt építő munka tudná, ideiglenesen pedig a nyomorúságok megszüntetése, elsősorban Egán Ede ezt célzó tervezetének gyors végrehajtása. Egán Edénél igazabb barátja és ismerője nem volt a ruszin népnek s igy, ha magyar agy volt is az, mely e nép feltámasztásának módjait kieszelte, nem lenne szabad a kormánynak egy napig sem várni azzal, ami ma ez agyongyötört népet „felszabadítása“ hatodik évében emberi sorsba tudja felemelni. Egy másik ellenzéki hang: Ad. I.: az 1870 —80-as évektől Európaszerte egyre jobban és jobban uralomra jutott materiális életfelfogás helyébe a keresztény hit alapelveire épített erkölcsi rend helyreállítása. Ad. II.: alkotmánytörvényeinkbe iktatott, de eddig a politikaiboszorkánykodás által mesterségesen késleltetett és Ruszinszkó összes nemzetiségeinek erkölcsi, gazdasági és kulturális érdekeit kielégítő autonómiánknak kiforszírozása az összes ezen kérdésben megegyező politikai pártoknak kiküldötteiből megszervezett, kitartó, alkotásképes, önzetlen összetételű bizottság előkészítő munkája által, mely mögött e főkérdésben a pártok rendíthetetlen kitartással kell, hogy álljanak. Ad. III.: Nemcsak szomorúnak, de egyszerűen kétségbeejtőnek. Az uralmon levő pártok intenciói az analfabéták számának beígért csökkentése Rácz Pál új neve Ir ás kötete (Rácz Pál: Furcsa emberek. A szerző saját kiadása. Földesi nyomda Ungvár.) Ismerteti: Tichy Kálmán. A szinfóniák koszorús mesteréről, Haydnról mondják, hogy mikor kompozícióhoz ült, drága brokát-szövésű, földig érő, pompás köpenyt öltött magára, így ünnepelve az alkotás szent ihletett pillanatait. S mit lelkének ez ünneplő pillanataiban teremtett, azt ugyanilyen áhítattal fogadták a lelkek százezrei. Az alkotásnak ez a mély tisztelete benne él minden igazi művészben. Benne él Rácz Pálban is, ünneplő lélekkel ül ő is íróasztalához, ha a szlovenszkói magyar író nehéz sorsa nem is ad hozzá főhercegi környezetet s drága brokát-köpenyt. Alkotásai azonban ugyanazzal az ünnepi pompával, a megkülönböztetett szellemi értékeknek kijáró tiszteljgés sorfala közt vonulnak be Szlovénszkó magyar olvasóközönségének szívébe, mintha hajdni környezetben születtek volna. Amilyen kicsi, olyan súlyos ez a könyv, Rácz Pál új könyve, a „Furcsa emberek“. Valami behízelgő, sima olvasmányból alig száz ilyen kis oldalt jó félóra alatt „elfogyaszt“ az olvasó érdeklődése. Ezek az oldalak soraikba rögzítve hordják az egész életet, a szűk keret végtelenné zárul s az író szuggesztiv parancsa rózsás magasságoktól fekete mélységekig zarándokoltatja az olvasóit. Hogy többnyire a mélységekben jár, nem csoda. A legkomolyabb mondanivalókat a legmélyebb húrokra bízza a hangszerelés. És a sötétségeket kell bejárnunk, elborult szívvel, hogy észre vegyük, ami számunkra még a ragyogásból maradt. Hogy a tárnákból a föld színére lépő bányász örömét érezhessük. A kötet legtöbb novellájában az élet megannyi sebe nyílik. A hitetleneknek, hogy higgyenek, a hívőknek , hogy gyógyítsanak. Lehetetlen ezeket a sebeket anélkül látni, tapintani, hogy saját átéléseink viszhangja ne válaszoljon rájuk, az a viszhang, melyet a látó és a látottakat megmutatni tudó írásművészet képes csak kicsendíteni. Visszarévedő emlékezetünkben, — lehet, a jelenben, — megtaláljuk a magunk furcsa embereit, kiket csak most, Rácz Pál meglátásán keresztül ismerünk föl egészen. És lehetetlen a fájdalmak, méltatlanságok, balsorsok e komor felvonulását anélkül olvasni, hogy az olvasó szíve mélyén a legnemesebb, segíteni akaró együttérzés ne támadjon fel, hogy vágyat ne érezzen gyógyítani ott, ahol az ezerváltozatú élet talán hasonló sorsok elé sodorja. Aki pedig a saját vergődését olvassa ki a sorok közzül, arra enyhülést simogat az életet magasból szemlélő, minden közösséget meglátó író szava: Sokaknak jajszava, közös emberi jajszó a tiéd! Nem is annyira furcsák ezek a novellaalakok, mint inkább végtelenül, kiélezetten emberi emberek. Miért volna furcsa a komédiás, aki kenyérkereső kis kutyáját szereti, de a saját gyerekét is s az elhatározó pillanatban a vér szavára hallgat s megöli kenyérkeresőjét ? A saját, nyomorult sorsa sodorta olyan helyzetbe, ahol ez két szeretet összeütközésbe került, így inkább maga a helyzet a furcsa, ez adja a tartalom rendkivüliségét s épen ebben van Rácz Pál művészete, hogy meglátja s kiválasztja azokat a helyzeteket, melyek az alapjában minden skálára képes emberi lélekből szokatlan dallamokat csalnak ki. Vagy furcsa-e „A fuvaros“, a magányos, szeretetkereső öregember, aki nem ismert boldogsággal szorítja melléhez a más gyermekét ? És furcsa e az anya, aki vérző gyermekét látva, héjja módjára körmeivel esik neki a fura-