Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1891 (1-13. szám)

1891-11-08 / 6. szám

támadása teljesen balul ütött ki, még kapott is néhány hatalmasan puffogó ütést a sógorától. Ezt a felség valószínűleg mégis megsokallotta, mert csakhamar összeszedte teljes erejét, — pedig az rendkívül nagy — s olyan ellenállhatatlan módon támadta meg Walde­­már herczeget, hog­y egyik ütése, mely ép fültövön érte, le is terítette a földre Waldemárt. A czár egy pillanatig zavartan, megdöbbenve állott, de csakhamar lábujjhegyen futott el, hozott apróra vagdalt jeget, azzal bedörgölte a herczeg hom­lokát, sőt, mint mondják, néhány picziny jégdarabot még le is csúsztatott a herczeg nyakszirtjén a hátára, és úgy, mint annak idején a Walesi herczeget is egészen hasonló körülmény­ek­ között térítették esz­méletére. Ez segített, Walde már csakhamar talpra állott, — lehet, hogy az ájulást csak tettette, — s nemsokára jóízűen kaczagtak az »eset« fölött mind a ketten. Hogy aztán később az egész királyi család mint jött ki a páholyból, hogy jóformán erőszakkal hur­­czolja a czárt vissza a nézőtérre, még egy adag Wag­­ner-zene elszenvedésére, az mint »sport« kevéssé érdekes. Mert a czárt, miután bebizonyította nekik, hogy ha nekiszegzi hátát a karszéknek, akkor az egész királyi család ereje nem képes őt helyéből meg­mozdítani, engedett magától, s egy mély sóhajtással visszament hallgatni a Walküröket. H. Batthyányi Elemér gróf a turfbotrányokról. A nemzeti kaszinóban meglátogat­tam Batthyányi Elemér grófot, a ma­gyar lovar­egylet igazgatóságának elnö­két, aki a legszeretetetre méltóbb mó­don fogadott, s teljes készséggel mondta el véleményét a nagy feltűnést keltett turfbotrányokról. Elővettem zsebemből egy bécsi és egy magyar napilapot, átnyújtottam a grófnak és megkér­deztem, olvasta-e azoknak a vezérczik­­keit. — Olvastam, mondá a gróf — de higyje meg, lehetetlen minden egyes újságnak ellenünk irányuló vádjára reflektálni. Külön irodát kellene e czélra berendeznünk. Meg vagyok róla győződve, hogy hallgatásunkat min­denfelé félremagyarázzák s a közönség a lapokat olvasva, azt hiszi, hogy mi nem tudunk válaszolni. Pedig nem úgy van. A bécsi újságírók egész serege keresett fel bennünket, de ezek mindegyike csak újabb leleplezésekről, kompromittált lovar-egyleti tagokról, óriási nyere­ségekről és veszteségekről akart informácziókat, hogy másnap szenzácziós közleményekben szolgálhassa olvasóközönségét. Ön az első, aki éppen ezen lapokat nyújtja át nekem és nem újabb événement-okat óhajt, hanem megelégszik a régiek tisztázásával. Az eddigi kérdésektől valósággal megundorodtam. Önben azon­­­ban nem a hirthajhászó reportert látom és szívesen válaszolok Mindenekelőtt azt kérdeztem, hogy ha a turfon tényleg, egy csaló fogadási­ szövetkezet létezett, miért tiltotta ki a jockey­­club Busby és Coates jockeyket, csak »meg nem engedett fogadá­sok« miatt ? — E kérdésben rejtőzik az első lényeges tévedés. A turfon csalás tapasztalásom szerint nem történt, legalább ezt megál­lapítani nem lehetett. Megbízottjaim egy tényt konstatáltak és ez abból állott, hogy egyes jockeyk egyes, ismétlem csak egyes versenyekben nem az általuk lovagolt lóra fogadtak, hanem egy­más között egy vagy két lovat favorizáltak. Ilyenkor kirendelt­jeiknek átadták a pénzt, hogy tegyék azt fel az általuk megje­lölt egy vagy két lóra. Ezt azonban megtiltják nekik verseny­­szabályaink. Ezért tiltottuk ki azt a két jockeyt és nem mintha csalást követtek volna el. Ismétlem, nem állítom, hogy ennek­ a lehetősége ki van zárva, de ezt megállapítani teljesen lehetetlen. A jockeyk ezt bevallani sohasem fogják és kínzó eszközöket utoljára is nem alkalmazhatunk. Be van bizonyítva, hogy a jockeyk fogadtak és azért vannak a lovaglástól eltiltva. — De, a többi négy .... — Értem, ön azt akarja tudni — vágott szavamba a gróf — hogy a többi négy jockeyről határozatunkban miért nem tör­tént említés ? Ez a kérdés szintén egyike az ellenünk irányuló »súlyos« vádaknak. De meg fogok erre is felelni. A jockey-club­­hoz hat jockey ellen érkezett tiltott fogadás miatt feljelentés. Az előbb említett kettő a legerőssebben volt komprommitálva, ezeket már­is kitiltottuk. A többi négy jockey szintén meg fogja kapni méltó büntetését. Egyetlen eg­gyel sem teszünk kivételt. — A hivatalos versenynaptár ezekről azonban említést sem tesz. — Mert nem tehet említést. A négy jockey még vizs­gálat alatt van és hogy önt kielégíthessem, elárulom, hogy ezek sem kapnak majd újabb lovaglási­ engedélyt. Hogy mennyire valószínű ez, azt legjobban bizonyítja ama körülmény, hogy gazdáik a szerződésüket már­is felbontatták velük. Mert csak nem lehetnek szerződésben olyan jockeyval, kinek nem lesz lovaglási engedélye. Vagy azt hiszi ön, hogy a verseny-istálló tulajdonosok felbontották volna a szerződéseket, ha kilátás volna rá, hogy jockeyik fognak majd lovagolhatni? (Például Warne és Smith, akik az egész afffairnek értelmi szerzői.) Ne higyje azt. Én magam is elcsaptam jockeymet, pedig ő mindössze csak egy­szer fogadott más lóra és akkor is vesztett. — Hát ez is lehetséges volt ? kérdem csodálkozva. A gróf hangos nevetésben tört ki. — Tehát a nagy közönség azt hiszi, hogy a jockeyk mindig nyertek. Szó sincs róla. Akárhányszor voltak busás osztalékok és a »ring« egy fabatkát sem nyert. Hogy egy pél­dát mondjak, a »Szt-László«-díj a fogadó jockeyknak horribilis pénzükbe került. A győztes »Trick-Track«-ra nem gondoltak, pedig két favoritot is csináltak maguknak a nagy mezőnyben. A fogadások különben mindannyiszor nehézségekbe ütköztek, ha oly jockey is lovagolt, aki nem volt beavatva. És ez majd min­den nagyobb futamban megtörtént. Kisebb d­íjaknál és mező­nyöknél pedig midőn a fogadó jockeyk egymás között voltak, nem fizetődött volna ki a fogadást megkoczkáztatni. Én érte­sülve voltam fogadásaikról és ezek nem voltak igen gyakoriak. És ismétlem, a jockeyk nem mindig nyertek. Tehát beláthatja,

Next