Salon és Sport - A „Fővárosi Lapok” képes melléklete, 1891 (1-13. szám)
1891-11-08 / 6. szám
támadása teljesen balul ütött ki, még kapott is néhány hatalmasan puffogó ütést a sógorától. Ezt a felség valószínűleg mégis megsokallotta, mert csakhamar összeszedte teljes erejét, — pedig az rendkívül nagy — s olyan ellenállhatatlan módon támadta meg Waldemár herczeget, hogy egyik ütése, mely ép fültövön érte, le is terítette a földre Waldemárt. A czár egy pillanatig zavartan, megdöbbenve állott, de csakhamar lábujjhegyen futott el, hozott apróra vagdalt jeget, azzal bedörgölte a herczeg homlokát, sőt, mint mondják, néhány picziny jégdarabot még le is csúsztatott a herczeg nyakszirtjén a hátára, és úgy, mint annak idején a Walesi herczeget is egészen hasonló körülmények között térítették eszméletére. Ez segített, Walde már csakhamar talpra állott, — lehet, hogy az ájulást csak tettette, — s nemsokára jóízűen kaczagtak az »eset« fölött mind a ketten. Hogy aztán később az egész királyi család mint jött ki a páholyból, hogy jóformán erőszakkal hurczolja a czárt vissza a nézőtérre, még egy adag Wagner-zene elszenvedésére, az mint »sport« kevéssé érdekes. Mert a czárt, miután bebizonyította nekik, hogy ha nekiszegzi hátát a karszéknek, akkor az egész királyi család ereje nem képes őt helyéből megmozdítani, engedett magától, s egy mély sóhajtással visszament hallgatni a Walküröket. H. Batthyányi Elemér gróf a turfbotrányokról. A nemzeti kaszinóban meglátogattam Batthyányi Elemér grófot, a magyar lovaregylet igazgatóságának elnökét, aki a legszeretetetre méltóbb módon fogadott, s teljes készséggel mondta el véleményét a nagy feltűnést keltett turfbotrányokról. Elővettem zsebemből egy bécsi és egy magyar napilapot, átnyújtottam a grófnak és megkérdeztem, olvasta-e azoknak a vezérczikkeit. — Olvastam, mondá a gróf — de higyje meg, lehetetlen minden egyes újságnak ellenünk irányuló vádjára reflektálni. Külön irodát kellene e czélra berendeznünk. Meg vagyok róla győződve, hogy hallgatásunkat mindenfelé félremagyarázzák s a közönség a lapokat olvasva, azt hiszi, hogy mi nem tudunk válaszolni. Pedig nem úgy van. A bécsi újságírók egész serege keresett fel bennünket, de ezek mindegyike csak újabb leleplezésekről, kompromittált lovar-egyleti tagokról, óriási nyereségekről és veszteségekről akart informácziókat, hogy másnap szenzácziós közleményekben szolgálhassa olvasóközönségét. Ön az első, aki éppen ezen lapokat nyújtja át nekem és nem újabb événement-okat óhajt, hanem megelégszik a régiek tisztázásával. Az eddigi kérdésektől valósággal megundorodtam. Önben azonban nem a hirthajhászó reportert látom és szívesen válaszolok Mindenekelőtt azt kérdeztem, hogy ha a turfon tényleg, egy csaló fogadási szövetkezet létezett, miért tiltotta ki a jockeyclub Busby és Coates jockeyket, csak »meg nem engedett fogadások« miatt ? — E kérdésben rejtőzik az első lényeges tévedés. A turfon csalás tapasztalásom szerint nem történt, legalább ezt megállapítani nem lehetett. Megbízottjaim egy tényt konstatáltak és ez abból állott, hogy egyes jockeyk egyes, ismétlem csak egyes versenyekben nem az általuk lovagolt lóra fogadtak, hanem egymás között egy vagy két lovat favorizáltak. Ilyenkor kirendeltjeiknek átadták a pénzt, hogy tegyék azt fel az általuk megjelölt egy vagy két lóra. Ezt azonban megtiltják nekik versenyszabályaink. Ezért tiltottuk ki azt a két jockeyt és nem mintha csalást követtek volna el. Ismétlem, nem állítom, hogy ennek a lehetősége ki van zárva, de ezt megállapítani teljesen lehetetlen. A jockeyk ezt bevallani sohasem fogják és kínzó eszközöket utoljára is nem alkalmazhatunk. Be van bizonyítva, hogy a jockeyk fogadtak és azért vannak a lovaglástól eltiltva. — De, a többi négy .... — Értem, ön azt akarja tudni — vágott szavamba a gróf — hogy a többi négy jockeyről határozatunkban miért nem történt említés ? Ez a kérdés szintén egyike az ellenünk irányuló »súlyos« vádaknak. De meg fogok erre is felelni. A jockey-clubhoz hat jockey ellen érkezett tiltott fogadás miatt feljelentés. Az előbb említett kettő a legerőssebben volt komprommitálva, ezeket máris kitiltottuk. A többi négy jockey szintén meg fogja kapni méltó büntetését. Egyetlen eggyel sem teszünk kivételt. — A hivatalos versenynaptár ezekről azonban említést sem tesz. — Mert nem tehet említést. A négy jockey még vizsgálat alatt van és hogy önt kielégíthessem, elárulom, hogy ezek sem kapnak majd újabb lovaglási engedélyt. Hogy mennyire valószínű ez, azt legjobban bizonyítja ama körülmény, hogy gazdáik a szerződésüket máris felbontatták velük. Mert csak nem lehetnek szerződésben olyan jockeyval, kinek nem lesz lovaglási engedélye. Vagy azt hiszi ön, hogy a verseny-istálló tulajdonosok felbontották volna a szerződéseket, ha kilátás volna rá, hogy jockeyik fognak majd lovagolhatni? (Például Warne és Smith, akik az egész afffairnek értelmi szerzői.) Ne higyje azt. Én magam is elcsaptam jockeymet, pedig ő mindössze csak egyszer fogadott más lóra és akkor is vesztett. — Hát ez is lehetséges volt ? kérdem csodálkozva. A gróf hangos nevetésben tört ki. — Tehát a nagy közönség azt hiszi, hogy a jockeyk mindig nyertek. Szó sincs róla. Akárhányszor voltak busás osztalékok és a »ring« egy fabatkát sem nyert. Hogy egy példát mondjak, a »Szt-László«-díj a fogadó jockeyknak horribilis pénzükbe került. A győztes »Trick-Track«-ra nem gondoltak, pedig két favoritot is csináltak maguknak a nagy mezőnyben. A fogadások különben mindannyiszor nehézségekbe ütköztek, ha oly jockey is lovagolt, aki nem volt beavatva. És ez majd minden nagyobb futamban megtörtént. Kisebb díjaknál és mezőnyöknél pedig midőn a fogadó jockeyk egymás között voltak, nem fizetődött volna ki a fogadást megkoczkáztatni. Én értesülve voltam fogadásaikról és ezek nem voltak igen gyakoriak. És ismétlem, a jockeyk nem mindig nyertek. Tehát beláthatja,